Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-17 / 297. szám
Festő Pannóniában SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK — sorjáztak emlékezetem filmjén az évtizedek során megismert jeles darabjai a Ber- náth-életműnek. A legnagyobb élő magyar festő? A legekkel vigyáznunk kell, de itt nincs sok helye az óvatosságnak. A legnagyobb hatású — ezt hosszú ideig bízvást elmondhatjuk. A megtiszteltetés hirtelen rám tört zavarából Bemáth Aurél közvetlen, szíves szava gyorsan kisegített, s míg ő visszaült — háttal a fénynek — a tágas karosszékbe, engem a vele átellenben terpeszkedő kerevétre ültetett, szemben az ablakkal. Festővel van dolgom, aki szereti,. ha a partner — legyen az táj, csendélet vagjr ember — jól szem előtt van. — A Mester képein gyakori szereplő a Balaton, a tó és a környező táj. Honnan ered a Balatonnal kötött bensőséges barátsága? — kérdezem, mintha nem tudnék mindent erről a barátságról: számtalanszor elolvastam Ber- náth Aurél Így éltünk Pannóniában című önéletrajzi kötetét, gyermek- és ifjúkori élményei tükrét. — Gyermekkoromban Marcaliban laktunk, Somogybán, elég közel a Balatonhoz. Apám szőlőt vett a tó partján, házat építtetett rá, és mi gyakran jártunk oda. Apám a szőlőt nézte, én a vizet. Hogy annyi, vízről festett képem van, ennek az erős gyerekkori élménynek köszönhető. — Mi volt előbb: a víz vagy a festői indulat? — tűnődik a Mester. Megmondhatat- lan... S míg pár pillanatra elcsendesedik, emlékeimből előtör az említett könyvének sok részlete. Ismerősként int felém Marcali, a belőle kivezető jegenyesor, mely „mint suhintás vágta ketté az eget”, s a nyárfák között átvitorlázó gólyák, kiknek „szárnycsapásai mintha a szívnek valami öröklött, égő sebét hűsítették volna", és jól eligazodom Balaton- keresztúron, ahol Bernáthék Bélavár elnevezésű nyaralója nyújtogatta tornyát. — Nagy család voltunk, sok gyerek ... Villánk előtt nagy térség volt, fű — színben gyönyörű. Jól ki volt ez fundálva ... „Majdnem ős állapotban leiedzett akkor még a Balaton ... A ház előtti legelőn és a sekély vízben pedig a Festetics herceg bivalycsordája szuszogva hentergett” — kérezkedik elő a könyv másik két mondata a beszélgetés apró szünetében, majd ismét házigazdám hangját hallom. — Nem volt sok nád, ellenben volt szabad vízfelület. Szerettük a nádszálakat. Miért nincs itt néhány szál? — kérdi fölemelt és Riviéra (1928—1927) Reggel (1927—1928) ne jelentse azt, hogy féljen a felismerésektől- Munka közben érkezhet olyan ötlat, mintha az Isten dobta volna a fejére, és bele akarja olvasztani a készülő műbe. Néha ütik egymást ... Bele-belelendül ve elemezte a festői munka fortélyait és magyarázatként többször is megemlítette, hogy tanár volt a Képzőművészeti Főiskolán. — Hetvenéves koromig tanítottam a főiskolán — mondja, de lánya a festmények egész során szereplő Mardi kiigazítja: Hetvennyolc éves koráig volt Bernáth Aurél a művés znó- vendékek tanítója. — Hetvennyolc? — csodálkozik a Mester, és alig résnyi szemei az ámulattól kissé jobban megnyíltak. — Istenem, hogy szalad az idő! — sóhajtotta hozzá. Könyveinek hatásáról beszéltem ezután. Mindegy nekem, hogy miről ír Bernáth Aurél — mondtam —, akár egyetértek veie, axar nem, rendkívül szemléletes stílusú írásainak áramlásába megmártóznom igazi felüdülés. Olvassak fel a vitatott részekből — szólított föl a Mester, és könnyed mozdulattal lendítette át lábait a fotel karfáján. Így — akárcsak egy tizenéves ifjú — keresztbe fordulva várta a szellemi párviadalt, ám arra nem keVarjak szálltak lomha evezéssel a hó borította dunántúli mezők fölött, míg a vonat Budapest felé robogott velem január utolsó vasárnapján. Íme, egy Bemáth-kép — gondoltam kitekintve az ablakon, s emlékezeteim vásznán ott derengett Bernáth Aurél 1929-ben festett remekműve, a Tél. Nézhetek-e varjú járta haras tájat valaha is úgy, hogy pe rezegjen agyam képernyőjén az eredetiben sokszor, reprodukción ezerszer látott festmény? Aligha, de nem is vágyom erre az érintetlen szemlélődésre. Az igazán nagy művészeti alkotások, azaz az általuk keltett élmények ott raktározódnak sejtjeink mélyén, s elég a kevés is a velük rokon hatásokból, hogy előkérezkedjenek. Nélkülük talán észre sem vennénk sok mindent, amiben segítségükkel gyönyörködünk... Hányán ismerik a kétszeres K.06suth-díjas kiváló művésznek ezt a festményét? Millióan találkozhattak vele lévén jó évtizede iskolai tananyag. Hátrább a? agarakkal ! — intem magam, százezer emberrel is megelégedhetünk, ha annyian non felejtették el. Kívánhat-e festő nagyobb közönséget ? A Dunára néző tágas műtermében fogadott a Mester, akitől a dunántúli, még inkább a balatoni táj munkára késztető, festői indítékot adó szerepéről, a genius lóéiról érdeklődtem. Ahogy üdvözlésemre felállt kényelmes karosszékéből, mint szálfa magasodott föl. Megriadtam, s eszemen átvillant: éppen feleannyi idős yagyok, mint aki előtt állok öt évvel a századforduló előtt született... Toronyra néz fel úgy az ember, ahogy Bernáth Aurél nyolc- vanharmadik évének magasát méregetem. Mennyi munka és mennyi kép! Köztük számos, a Tél cíművel azonos értékű műremek, a század magyar festészetének ragyogó csillaga — Néha egy-egy tetőcsúcsot, oromfalat lát az ember, és örül neki. Ilyesmiben valóban csak az északi, régen zalai parton van részünk. Van valami kedves vonás a szőlőhegyi építészetben, mintha művészi csúszott volna bele. — Akaii, Szigliget, Bece-hegy borházain gazdag változatosságban találhatók vakolatdíszek: feliratok, virágok, címerek, koszorúk ... — Én többet szeretnék mondani. Ezeknek a házaknak a vonzereje abban van, hogy a födél hogyan aránylik a falfelülethez. Célszerűség a szegesben, a fonásban ... — A balatoni lankákat, a tavat, vagy tá- gabban: a dunántúli tájat a Mester sok festményén viszontláthatjuk. Pannóniának is nevezzük ezt a vidéket. Él-e még a sokat emlegetett pannon szellem? — Ismerem a Dunántúlt, a Balatont diákkoromból és felnőttként is. Pannon szellem? Még ha volna is ... A magamfajta festő any- nyira benne él környezetének világában, hogy nem tudja kívülről megítélni. Mások látják a műveiben. Hogy menynyire magába szívta Bernáth Aurél a dunántúli, a balatoni táj minden rezdülését, azt a már idézett könyve írók által irigyelt elevenséggel igazolja, és más köteteiben (Utak Pannóniából, A múzsa körül, A múzsa udvarában. Gólyáról, Helgáról, halálról, Kisebb világok, Feljegyzések éjfél körül) is felbukkannak a tájat dicsérő sorok. Ilyenek : „Mindig víz mellett szerettem lakni Ha nem volt módom hozzá, nyugtalanság fogott el. Viz nélkül kietlen volt a vidék és ért- telmetlen,” „Vannak perceim, amikor azt érzem, hogy nyárfából, száraz nádból, sásból és vízből vagyok összeszőve. Ha ilyen környezetbe kerülök, bárhol otthon vagyok. Természetemnek, érzésvilágomnak ezek az egyenes kifejezői." A Balaton sorsáról, a létét fenyegető ezer veszélyről is beszélgettünk — Hová lett az angyali kékeszöld színe? — kérdi a Mester, majd elemzi a tó színjátékát: — Kékeszöld a Balaton, súllyal a zöld van benne. Ezzel még mindig nem mondtuk meg, hogy milyen. Van benne valami, mintha egy kis maszatot is belekevertek volna. Sosem átlátszó a Balaton, ez is belejátszik a megjelenésébe. Gyerekkorom óta sokat romlott a tó. Segíteni kellene, és biztosan lehetne is segíteni rajta. Ezután a festői munka rögös útjáról váltottunk pár mondatot, arról, amelyik a motívumtól a festményig vezet. — A festészettől ne kívánjunk olyat, amit nem adhat... Ha a festőt indulatai elviszik más irányba, az veszélyes is lehet. Ez azonban A szerző rajza rült sor. A keresetlen póz, az ifjúi megnyilatkozás zavarba . hozott. Annyira, hogy csak nehezen tudtam összeszedni magam egy arcképvázlat rajzolása erejéig. Míg a portré készült, beszélgettünk a Balaton múltjáról, jelenéről, jövőjéről. S ha összegezni próbálom Bemáth Aurél szavait, akikor ismét egy vallomás erejű idézethez kell folyamodnom. Visz- szaemlékezésében írja, hogy a nagyon látni vágyott szicíliai görög templom oszlopai között is a balatoni nádkunyhó emléke rohanta meg, s a gém emléke, mely a kaliba előtti fűbe szállt: „Én se fáradok el azt, ami tetszik, a Balatont." Hehler László szinte fájdalmas hangon a beszélgetésünket hallgató lányához, Bemáth Mária művészet- történészhez fordulva. — Ott! — mutat a műterem egyik szögletébe —, oda állítva a gyönyörű karcsú formájával! Miért...? A hely közelében kép függ a falon: Napnyugta gólyával, az elmúlt nyáron sokan láthatták Tihanyban, a nagy Bernáth-kiállítá- son. — Nyáron most is a Balatonhoz megyek, amikor a családom tud jönni, ott vagyok — mondja a Mester. Ez az „ott” azonban már nem Balatonkeresztúr, hanem Ábrahám-hegy, vagyis a Balaton északi partja. — Született Somogy megyeiként hogyan történhetett, hogy a veszprémi parton telepedett le Mester, holott tudjuk, hogy a somogyiak a déli part szépségére esküsznek? — Szebb is — mondja csendesen Bemáth Aurél. Erre a válaszra nem számítottam, ismerem ugyanis a művész sok festményét, mely’a veszprémi oldal szépségét dicséri. — A negyvenes években Badacsonyőrsre jártunk festeni és nyaralni. Az ötvenes évek elején jutottunk — állami segítséggel — a mostani ábrahám-hegyi házunkhoz. El is akartuk cserélni déli partira, de valahogy nem akadt megfelelő. Melyik part szebb? — tűnődik. A természet a festészetben megszépül — teszi hozzá. Mit mondanak a képek? — kérdi e sorok írója. A Kiskőrösi táj, a Balatoni táj tornyos villával, a Szénagyűjtők, a Vörös csokor az ablakban, az újabbak közül a Révfülöpi kikötő, vagy az idén februárban a Festészet ’77 című kiállításon szerepelt Balatoni reggel című Bernáth-festmény azt bizonyítja, hogy Badacsanyőrs és Ábrahám-hegy ihlető szelleme is megtette a magáét. — Miért fogytak el a Balaton festői? — kérdem. ' — A festők fele négyszögeket fest — hangzik a határozott válasz, majd a művészettör- ténésznő veti közbe: „Mert a Balatonnál ábrázolni kell.” Megszűnt a termeszete^vű ábrázolás — ezt ismét a Mester mondja, de bizakodva megtoldja a fekete megállapítást: Majd visszatér... Számítottam erre a válaszra, lévén ismerője Bernáth Aurél — írásban kifejtett — álláspontjának, mely elutasítja az elvont törekvések termését, ám egy kis anekdota emlékezetébe tolakodott. A történet szerint Bernáth Aurél Párizsban járt, ahol egyik volt tanítványa modern kiállításra kalauzolta. A nézelődés után a Mester a fejét fogva kérdezte: „Mondja, fiam, tetszhetnek nekem ezek?” Így volt-e vagy sem, nem érdeklődtem az igazság felől, másra tereltem a szót. — Abraháin-hegy, Badacsony környékén sok szép régi présház, borpince található, a népi építészet értékei. A természeti tájnak ezek az ember alkotta díszei foglalkoztatták-e öot? ïilfc jK.iV Tél (1929)
