Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-15 / 295. szám
A Táncsics elbúcsúzott Már beszámoltunk róla, hogy a Rákóczi a Bicskei Spartacus legyőzésével bejutott az MNK legjobb 32 csapata közé. Ugyanez nem sikerült a Táncsicsnak. A megyei bajnokság listavezetője nemrégiben balszerencsés körülmények között — a helyzetek tömkelegét kihagyva — kikapott Kaposváron a Komlótól, de a csapat nem adta föl. A visszavágón, Komlón hatalmas harcra kényszerítette a bányászegyüttest, s bizony, végig a levegőben lógott a meglepetés. A Táncsics nemcsak lelkesebben, hanem gólratörőbben is játszott, és ismét csak rutintalanságának köszönhette, hogy nem került a 32 közé. Komló—Táncsics ZiZ (1:4) Komló, 100 néző. V.: Ágoston. Góllövők: Kolesánszky, Bányász, illetve őri (2, az egyiket 11-esből). Tehát a következő küzdelmekben már csak a Rákóczi képviseli a somogyi színeket A jövő év márciusában folytatódik a kupasorozat a tizenhat közé jutásért, majd et»v hónappal később, áprilisban már a nyolc közé jutás a tét. Májusban lesz a negyeddöntő, az elődöntő, s a döntőt júniusban rendezik meg. Év végi számvetés A megyei labda rúgó-bajnokságról Vasárnap lejátszották az elmaradt megyei bajnoki találkozót is, így elérkezett az idő az őszi számvetésre. Az elmúlt idény igazolta a várakozást, s meghozta a várva várt színvonalemelkedést. A múlt évivel ellentétben az idén nemcsak egy csapat emelkedett az átlag fölé, hanem elmondhatjuk, hogy az első hét együttes szinte azonos szintű fölkészülésről és játéktudásról tett tanúbizonyságot. A listavezető Táncsics hárompontos előnnyel és veretlenül várja a tavaszi rajtot, s kétségtelenül neki van a legnagyobb esélye a végső győzelemre. A játékosállomány most jól “-együtt van«, s távozások sem fogják megtizedelni a közeljövőben. A Kiss J. SE-nél nem ennyire “-rózsás« a helyzet, a 14. fordulóig vezetett, de a végére a Kadarkúttól, a Latinca SE-től és a Táncsicstól vereséget szenvedett, s így lecsúszott a második helyre. Az ő bajnoki álmaikra árnyékot vet az a tény, hogy tavasszal jó néhány játékosuk már nem áll rendelkezésre. Harmadik helyen végzett a Balatonlelle, az előző bajnokság 6. helyezettje. Jól sikerült a Balaton-partiak erősítése, fölkészítése: végig egyenletes teljesítménnyel állandóan az első hely közelében tanyáztak. A Vasas három ponttal van lemaradva a Lellétől és a kapolyiaktóL A kaposvári együttesnek az idén nem sikerült döntően beleszólni az elsőség kérdésébe, bár dobogós helyezést még elérhet. A Latinca SE az előző bajnokságban a kiesés ellen is küzdött, most az 5. helyen áll. Mindössze háromszor talált legyőzőre, s játékiritelligenciá- jával több mérkőzésen is bizonyította: az idén nem a kiJelenet a Táncsics—Balatonlelle találkozóról. Befejeződtek a selejtezők A Spanyolország—Ciprus mérkőzéssel erre az évre befejeződtek a labdarúgó Euró- pa-bajnokság selejtezői. Hét szerdán szünet lesz, majd a nyolcadikon újra megkezdik a küzdelmet a csapatok. Eddig 35 selejtező zajlott le, s még 73 van hátra. Magyarország a VI. csoportban érdekelt. VI. csoport: 1. Görögország 2. Finnország 3. Szovjetunió 1 Magyaország 4 2—2 12-7 3 2—16-9 2 1-12-2 3 1—2 4-6 A csoport műsora: Május 2: Magyarország— Görögország. Május 19.: Szovjetunió— Magyarország. Július 4.: Finnország— Szovjetunió. Szeptember 12: Görögország —Szovjetunió. Október 17: Magyarország— Finnország. Október 31: Szovjetunió— Finnország. Férfi és női kosárlabda A java még hátravan .Sem a férfi-, sem a női kosárlabda NB I-ben nem térhetnék még pihenőre a csapatok. A múlt hét végén csak az úgynevezett »rájátszás* egyik fele fejeződött be, a java még hátravan. Mától újra pályára lépnek az együttesek. A rájátszás műsora: Sportcsarnok: Sz. Építők— BEAC, Szekszárd—SZEOL (mindkettő női), MAFC—BSE (férfi), BSE— Bp. Spartacus mői), TFSE—MTK-VM. Kinizsi.u.: BKV Előre—Csepel, Videoton—SZEOL, SMAFC—Oroszlány, Bp. Honvéd—Pécs, Kecskemét—TFSE (valamennyi férfi). Hungária krt.: KSI—Bp. Vasas Izzó, Eger—MAFC (mindkettő női). Városmajori csarnok: Pécs —Csepel, Diósgyőr—Ganz- MÁVAG (mindkettő női). Baja—Bp. Vasas Izzó, Körmend —Ganz-MAVAG (mindkettő férfi). A rájátszás szombaton, vasárnap és hétfőn is tart még. esésért, inkább a dobogós helyért veszi föl a küzdelmet A tavaly még NB III-as Siófok igen rosszul rajtolt. A’ 10— 11. fordulóban még a 10. helyen is tanyázott. A bajnoki álmokat szövögető szurkolók ebben az időszakban nagyot csalódtak a» csapatban, aztán jött a föllendülés, és jó hajrával az együttes föltornázta magát a 6. helyre. A nagy -múltú egyesület ebben a bajnokságban már aligha tudja behozni 8 pontos hátrányát, de várhatóan fölzárkózik az élcsoporthoz. A 7. helyezett Barcs a Siófoktól egy ponttal maradt le. Eddigi szereplésével némi csalódást keltett, és csatársora meglehetősen gólképtelen. Ennek ellenére a Dráva-partiak játéka és teljesítménye még a jók közé sorolható. A Nagyatád és a Marcali VSE elmaradt attól, amit tőle vártak. Mindkét együttes kevesebbet nyújtott, mint az elmúlt években. Az idei bajnokság »-meglepetéscsapata« kétségkívül a Kadarkút, mely több váratlan eredménnyel is ' szolgált. Idegenben legyőzte például a Siófokot és a Nagyatádot, majd otthon jobbnak bizonyult a Kiss J. SE-nél. Ugyanakkor hazai környezetben kikapott a Csurgótól. Döntetlenül nem is játszott. Az újoncok közül legjobban a Mernye szerepelt, mely a 10. helyen zárta az őszi idényt. A csapat fokozatosan javuló játékával hamar »-beilleszkedett« a megyei környezetbe. Elmondható ugyanez a Lábodról is, amely csak 2 ponttal szerzett kevesebbet, mint a mernyeiek. A »leghalványabb« újonc a Karád. amely inkább a végére fáradt el. A Balatonföldvár — úgy tűnik — az idén is folytatja a múlt évben kezdett utat: újból a 13. Meglepően jól kezdett, s a 10. fordulóban még a 7. helyen állt. Aztán fokozatosan esett vissza, s az utolsó hét fordulóban mindössze egy pontot sikerült szereznie. A Csurgó sem dicsekedhet eddigi szereplésével: mindössze három győzelmet aratott, amikor tavaly ugyanebben az időszakban már 6- tal büszkélkedett A Tab, a Lengyeltóti és a Balatonboglár egyaránt csak árnyéka önmagának. Mindhárom együttes jóval kevesebbet nyújtott, mint amennyit — joggal — elvárt tőlük a közvélemény. • Nézzük a tabellát! A legeredményesebb csatársora a Balatonlellének és a Táncsicsnak van: egyaránt 54-szer zörgette meg az ellenfelek hálóit. Az »ellenpólus« a Földvár, amelynek védelme 53- szor bizonyult tehetetlennek. A legkevesebbszer a Táncsics és a Kiss J. SE kapusa »nyúlt a háta mögé«, mindössze II— 11-szer. A legkevesebb gólt a ! Boglár szerezte (13) ; a leg- i több játékost a Balatonboglár j és a Siófok szerepeltette, egy- ! aránt 24—24 sportoló kapott bizalmat. A legkevesebben a Kiss J. SE és a Balatonlelle együttesében jutottak szóhoz (16—16). A vasárnap lejátszott Tab— Táncsics mérkőzés eredménye a helyezéseket illetőleg nem módosított a táblázaton, »csupán« a listavezető tett szert újabb kétpontos előnyre, s így 30 ponttal várja a tavaszi kezdést. A bajnokság góllövőlistáját 18 góllal Fábián (Kiss J. SE) vezeti. 16 gólos Nagy L. (Kadarkút). 14: Horváth II. (Siófok) és Mohácsi (Nagyatád). 13: Pusztai (Balatonlelle), 12: Ilics (Nagyatád), Bántó és Baumholczer (Táncsics), 11: Izsák (MVSE), Hidegh (Vasas). 10: Basics, Takács Gy. (Balatonlelle), Túli (Lengyeltóti). 9: Gottwald (Lábod), Pasztusics (Lengyeltóti), Dómján (Kiss J. SE), Simita (Mernye). 8: Luka (Csurgó). 7: Moód (Kiss J. SE), Takács B. (Balatonlelle), Szigeti (Kadarkút). 6: Szanyi, Zsiga (Kiss J. SE), Daka, Meskó (Táncsics), Borsfái, Fódi, Rusznák (Latinca SE) Vacsi I. (Lengyeltóti), Vinkler (Barcs) és Kurdi I. (Balatonföldvár). Gyarmati László December 17-én, aranyvasárnapon keresse föl a Somogy Aruházat, a Csibi gyermekruházati szaküzűetet, valamint a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat egyéb nyitva tartó kaposvári, vidéki (Bare Nagyatád, Siófok) ruházati boltjait és ajándékszaküzlotc Nyitva tartó egységeink ajtaján felhívó táblát helyeztünk cl. decembeb A Nap kél 7.25 — nyugszik UJJ órakor. A Hold kél 17.09 — myugraik 7.42 órakor. A várható időjárás: 15 PÉNTEK Valér Nyugat felől időnként fölszakadoző felhőzet, mái kevesebb csapadékkal. Hajnalban többfelé köd* A legmagasabb nappali hőmérséklet ma. pénteken 5—10 fok között alakúk A távolabbi kilátások (keddig): Időnként a borultságig növekszik a felhőzet, ismétlődő esőkre kell számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4 és 9 fok között lesz. Szlovén pártmunkás megyénkben Tegnap Kaposvárra látogatott Bóján Klemencic, a Szlovén. Kommunisták Szövetsége elnökségének a titkára. Fogadta Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára. A szlovén vendég ezt követően az Oktatási Igazgatóságon A Jugoszláv Kommunistáik Szövetségének XI. kongresszusa címmel nagy érdeklődéssé! kísért előadást tartott az egyéves és az öt- hónapo6 pártiskola hallgatóinak, majd válaszolt kérdéseikre. — Aktívák jutalmazása. Tegnap délután a kaposvári városi pártbizottságon megjutalmazták a társadalmi élet területén kiemelkedő munkát végző aktívákat, összesen 27-en kapták jutalmat — A grúz iparművészet legszebb alkotásait bemutató kiállítást tegnap nyitották meg Budapesten a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. — Háromnapos tanfolyam kezdődik ma a fonyődl továbbképzési intézetben: 70 fiatal közgazdász, műszaki és agrárszakember, illetve radarfelelős vesz részt — Négymillió forintot adományozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a balatonszabadi tsz tanüzemének. Az ádándi szakmunkásképzővel együttműködő gazdaság új tanműhelyeket és diákszállást épít, illetve gépeket vásárol e pénzből. — Vidám év végi mulatságok címmel tartja ma este 19 órakor idei utolsó összejövetelét a Fonómunkásklub a kaposvári Killián ifjúsági művelődési központban. Közreműködik a Táncsics gimnázium diákszínpada és a Have—Rock együttes. Kaszás Ferenc a műsorvezető. — Üj sornyomtatóit és adatátviteli berendezései! mutatja be a szovjet tervezőknek és az ipar vezető szakembereinek a Videoton azon a kiállításon, amelyet tegnap nyitottak meg Moszkvában. Különös vadásikaiand végére tett pontot — kétévi pereskedés után — fölmentő ítélettel a sziszaki jál’ásbíróság. Mijo Kundics Lekeniki lakos azért indított pert 19 vadász ellen. mert 1975. december 25-én az erdőben agyonlőtték 25 disznaját — és a megölt állatokat szétosztották egymás között.. . A védőügyvédek azzal érveltek, hogy a vadászterületre tévedt sertések kártevőnek számítanak. A lettesek szegyették, hogy vadkanok helyett szelíd kocákat ejtettek cl, s váltig hangoztatták: ittas állapotban nem ismerték föl az eléjük tévedt állatokat . . . A mai ügyeletes: Lendvai József Telefon: 11-510, este 8-ig. 105 évvel ezelőtt, 1*73. december 15-én született és 50 éves korában, 1923. december 16-án halt meg Kacs óh Pongrác zeneszerző, zenepedagógus. A kolozsvári egyetemen szerzett 1896-ban bölcsészdoktori diplomát, 1898-től mint budapesti matematika—fizika szakos tanár természettudományi, főként matematikai cikkeket publikált, de később zeneelmélettel és zeneszerzéssel is foglalkozott; 1905-től néhány évig ő szerkesztette a Zenevilág című folyóiratot. Néhány népies hangvételű dala telte ismertté nevét. Csipkerózsika című daljátékára felfigyelve kérték fel a János vitéz meg- komponálására. Kacs óh a munkát öt hónap alatt végezte el, s 1904. november 18- án, a Király Színházban tar- tótt bemutatón a daljáték nagy sikert aratott. Néhány évig (1909 én 1912 között) Kecskeméten a főreáliskola Igazgatója volt, majd Budapest zenei szakelőadója, a közép és felsőfokú zenetanfolyamok főigazgatója, hosszú ideig a Székesfehérvári Énekkar vezetője, az Országos Dalosszövetség igazgatója, az Országos Zenész Szövetség elnöke stb. — KRESZ-vetélkedőt rendezett tegnap délután Kaposváron, a Fegyveres Erőle Klubjában a közlekedésbiztonsági tanács. A Petőfi, a Kisfaludy és a Krénusz iskola úttörőcsapata mérte össze tudását. — Fedett gyógyfürdőt építettek a hévízi Thermál-szál- lóban. Mellette orvosi rendelő és szauna is áll a vendégek rendelkezésére. — Húszmillió autós és na- torkerékpáros vezeti saját járművét a Szovjetunióban, s az ezer járműre számított baleseti arány tovább csökkent: jelenleg az 1970. évi szint egyharmada. — Szakmérnökképzés a Budapesti Műszaki Egyetem történetében első ízben kezdődik a víz- és szennyvízgépészeti szakon. Februárban mintegy 600-an kezdik meg tanulmányaikat. — Nagy sikerrel szerepelt a szovjet fővárosban a hazánkban is jól ismert együttes, a Boney M., természetesen mindig zsúfolt ház előtt. — Nő a túzokállomány a Fejér megyei Sárréten. E védett, ritka madárból a dunántúli »génbankban« az idén már 70-et »vettek leltárba«. — Horgára sporttársak! Kérjük, hogy a fogási eredmény- naplókat a torlódás elkerülése végett minél előbb adják le: Kaposvár, Dózsa u. 14., szerda, péntek du. fél 5-től fél 7-ig. — A Nagyatádi Kórbáz-Rcndclőintczct igazgató főorvosa értesíti a hozzátartozókat, hogy a karácsonyi ünnepre való tekintettel a beteglátogatás december 24-én, 25-én és 26-án délelőtt 10—XI óráig lesz. December 27-én, szerdán, látogatás nem lesz. December 31-én és 1979. január 1-én látogatás szintén 10—11 óráig lesz. (40878) — Értesítjük a mozllátogató közönséget, hogy a december 16-i SZABAD SZOMBAT mozi előadása a Latinca Filmszínházban a szokásostól eltérően, du. 4 órakor kezdődik. Somogy megyei Moziüzemi Vállalat. (40906) — A Somogy Áruház mai ajánlata: férfikalapok — gazdag színválasztékban és minden méretben — 260 Ft-tól 298 Ft-i% most kaphatók a divatáruosztályon. (40926) / 1-0915)