Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-10 / 265. szám
IDh-zidt Szadi tlzJÄslg,! Ez év május 8-én felszólítást kaptam a Kaposvári Városi Tamács pénzügyi osztályától, mely szerint megállapították, hogy Cl 83-56 frsz. gépjármüvem 1977. II. félévi adóját december 31-ig nem fizettem be, ezért 540 forint hátralék és 180 forint bírság megfizetésére köteleznek. Augusztus 3-án nasonló felszólítás érkezett, mely szerint az 1977. II. és 1978. I. félévi gépjárműadóval vagyok adós, ezen túlmenően 360 forint bírságot is köteles vagyok kifizetni. Október 17-én már ennek az összegnek közadó módjára történő behajtásáról intézkedtek. Tudni szeretném, hogy ki és miből állapította meg az adóhátralékomat? Gépjárműadómat ugyanis tavaly és az idén is időben befizettem. Nem lenne ésszerűbb, ha a pénzügyi osztály könyvelői gondosabb munlcát végeznének, s nem zavarnák háromhavonként nem létező adóhátralékokkal az állampolgárokat? Tisztelettel : id., éfrdö ôndn Kaposvár. Széchenyi tér 8. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 265. szám. Péntek, 1978. november 10. Ciechanovi küldöttség Somogybán Lengyelországi testvérmegyénk, a ciechanovi vajdaság öttagú mezőgazdasági küldöttsége látogatott Somogyba Walczak Wlodzimierznek, a vajdaság tanácselnök-helyettesének a vezetésével, az agrártudományi egj'esület megyei szervezetének a meghívására. A tsz-elnökökből. állami gazdasági igazgatókból és tejipari szövetkezeti vezetőkből álló küldöttség 6-án érkezett megyénkbe. Érdeklődésüknek megfelelően elsősorban nagyüzemeink állattenyésztését tanulmányozták. Voltak a topo- nári és a nagybajomi termelőszövetkezetben, megtekintették a Böhönyei Állami Gazdaság sertéstelepét, a: Dél-somogyi Állami Gazdaság holstein-fríz szarvasmarha- állományát. a Balatonnagybe- reki Állami Gazdaság sertéstelepét és hizómarha-tartási rendszerét. Lengyel testvérmegyénk küldötteit Kaposváron Kovács Béla, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatta megyénk mezőgazdaságának helyzetéről, a fejlesztés feladatairól. Tanulmányútjuk utolsó napján, ma. a ciechanovi küldöttség a pusztaszemest termelőszövetkezet hizómarha- telepét és takarmányszárítóját tekinti meg. Két hete szokatlan jelenetek játszódlak le Kaposváron a Tüzép megrendelő irodájánál. A téli tüzelőt vásárolni aKurók tudják, hogy a telepeken van jó minőségű. NSZK- ból importált. kazánfűtésre kiválóan alkalmas szén, de hiába kérnek, nem kaphatnak belőle. — Helytálló a panasz. Több mint két hete kaptuk ezt a szenet — az ünnepek alatt is ígéret — Nézzétek-, gyerekek! Oktober óta csakugyan megjavult Kaposváron a magyar programok vételi lehetősége... (Kiss Ernő rajza) ügyeletesünk megkérdezte: Nem árukapcsolás -ajándékcsomag! Több olvasónk azzal a panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a korábban reklámozott, nagyon keresett Skála szappan csak más árukkal együtt, 190 forintért csomagban kapható a kaposvári Zselic Áruházban. Aki hozzá akar jutni, annak meg kell vennie egy üveg kölnit, fürdőhabot meg egy spray-t is. — Ez burkolt árukapcsolás — tolmácsolták véleményüket. TalzácS József, a Zselic Áruház igazgatója a következőket válaszolta: — A közelgő Erzsébet- és Katalin-napra gondolva állítottunk össze a Skala Aruház termékeiből 190 forintos, tetszetős ajándékcsomagot. A km Ion árusított szappant napok alatt elkapkodták, tucatszámra vitték. Az ajándékcsomag összeállításánál nem az áru- kapcsolás vezetett bennünket, mert a többi Skála piperecikket is nagyon keresik. Arra törekszünk, hogy szappanból és más árukból az igényeket a jövőben is kielégíthessük. érkezett három vagonnal —. de a csaknem kétezer mázsát nem adhatjuk el, mert igazgatóságunk nem közölte velünk a fogyasztói árat — tájékoztattak a megrendelő irodában. Szederkényi György, a Déli dunántúli Tüzép kereskedelmi osztályvezetője előtt sem ismeretien a panasz. Kérdésünkre a következőket válaszolta: — Érkezett ilvefi panasz a Kaposvári Városi Tanácstól is, a vevőknek igazuk van. Sikerült egy nyugatnémet kereskedelmi céggel gyors üzletet kötni, elérni azt, hogy a jó minőségű szenet haladéktalanul leszállítsák. Mintegy ötvenezer tonnát kaptunk. illetve kapunk. Sajnos, a ' fogyasztói árat még nem állapították meg, s addig, amíg ezt nem közük velünk, a szén telepeinken hever. Ez nekünk is kellemetlen, mert kénytelenek vagyunk magyarázkodni a vásárlóknak, akik ezt természetesen nem akarják megérteni. Sz. !.. A B típusú könyvtárak helyismerettel foglalkozó munkatársai, a C típusú könyvtárak olvasószolgálatát ellátó könyvtárosok továbbképzése kezdődött meg az ünnepek után Balatonlellén, a Zala és Bács megyei Tanács üdülőjében. Négy megye könyvtárosai négy napig tartózkodnak Balatonlellén. A zalai. Bács megyei, baranyai és somogyi olvasószolgálattal foglalkozók a megnyitó előadáson közművelődésünk általános jellemzőivel és feladataival ismerkedtek. Ezt köve- I tőén az oktatási és közművelődési intézmények együttműködésének tapasztalatait elemezték. Ramliáb Mária, a Katona József könyvtár gyermekkönyvtárosa a fiatalok olvasási kultúrájával foglalkozott előadásában. A kaposvári megyei könyvtár osztályvezetője, Magyar József né az olvasóvá nevelés könyvtári eszközeit, a személyes kapcsolatok szerepét ismertette. Az előadásokhoz kapcsolódó módszertani bemutatókkal ér véget az olvasószolgálattal foglalkozó könyvtárosok továbbképzése. A megyei könyvtárak hely- ismereti tevékenysége, gyűjtő szerepe, intézményi kapcsolatai címmel tartott előadást a B típusú könyvtárak munkatársainak dr. Berza László, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár osztályvezetője. Ittasan a volán mögött Baleset egy boldog nap után Körkapcsolásos vetélkedő MESTERSÉGÜNK CÍMERE Gyerekzsivajtól volt hango* tegnap délelőtt a Kaposvári Húskombinát tanácsterme. "Mesterségünk címere« címmel hetedik osztályos úttörők húsipari szakmai vetélkedőjét rendezte meg a Magyar Rádió, az Oktatási Minisztérium, az országos úttörőelnökség, valamint a pályaválasztási intézet. Vajek Róbert irányította a három helyszínen folyó játékot, Békés. Csongrád es Somogy megye három-három őrse mutatta meg, mit sikerült az üzemlátogatások és a beszélgetések során elsajátítani a »húsos« szakmából. A somogyi iskolák előzetes versenyei alapján a mernyei iskola Pingvin őrse. a tanítóképző főiskola gyakorló iskolájának Matróz őrse és a Kisfaludy utcai iskola Gagarin őrse merte össze tudását. Ördögli Csilla játékvezetésével adtak számot arról, hogy mit láttak a gyárban. Később tizenhatféle termék került a gyerekek elé a »terülj asztalkám« játékban, és a csapatoknak osztályozniuk kellett valamennyit. Közben a szomszédos helyiségben már sütötték azt a kolbászt, melyet a fehérbe öltözött három pajtás töltőit. Az izgalomban kifáradt gyerekek délben ezt fogyasztották el, no meg a »terülj asztalkám« mintaszeleteit. Az országos verseny győztese a békéscsabai Partizán őrs lett. Mindössze hat ponttal maradt le mögötte a kaposvári Kisfaludy utcai iskola Gagarin őrse. Harmadik a szegediek Dobó őrse lett. Nemcsak; a győztesek örültek: minden gyerek kapott valamilyen ajándékot. Ki-ki asztali focival, dominóval a hóna alatt, s egy szellemes játék élményével távozott. A rádióban a Petőfi adó december 27-én délután tűzi műsorára u vetélkedőt. «ewt Potyautas Egy, az olaszországi Aostában fuvarra várakozó taxisofőr átült kollégája autójába, hogy beszélgessen vele egy kicsit. Kisvártatva megmozdult a padlószőnyeg és egy kígyó bukkant elő. A két taxisofőr hanyatt-homlok menekült. Annak, akié a kocsi volt, már előbb is oka lehetett volna a rémületre. A hüllő ugyanis nyilvánvalóan már jó néhány napja elrejtőzött a szőnyeg alatt, valószínűleg akkor, amikor a sofőr egy olyan hegyi településen járt, ahol gyakoriak a kígyók. Rejtélyes Hét hónapig tartott, amíg egy, az NSZK-beü Trossingenben élő tanár összeállította »túldimenzionált« keresztrejtvényét. A/, alkotás 44 115 kockát tartalmaz. Vízszintesen 7612, függőlegesen 8823 szót kell megfejteni. Az óriás rejtvény területe eléri a 7,45 négyzetmétert. Mű fej Egy svájci feltaláló' szabadalomként jelentett be egy műanyag fejet, amelynek vonásai megegyeznek az ásító emberével. Aki ezt az »örökásító« fejet hosszabb ideig nézi. nem tudja legyűrni magában a fáradtság érzetét. A műfej elsősorban azokon segítene, akik álmatlanságban szenvednek. Késői előadás Idős úr jelent meg egy koppenhágai mozi pénztáránál és bemutatta 1937- ben keltezett belépőjegyét, majd indult az előadás megtekintésére. Amikor a jegyszedő útját állta, a következő ellenvetést tette: huszonegy évvel ezelőtt egy film előadása technikai okok miatt félbeszakadt. Akkor biztosították a nézőket., hogy a jegyek érvényesek egy későbbi előadásra. A filmszínház vezetősége végüL megoldotta az idős úr problémáját: a különös mozilátogatónak a páholyban kínállak helyet.1 Ideális házasság Egy angol cirkusz leedsi vendégszereplése alatt a társulat két munkatársa házasságot kötött. A Man- chaster Guardian szerint ez az év leglogikusabb házassága volt. A harmincnégy éves tűznyelőnő esküdött örök hűséget a cirkusz tűzoltójának. Summt Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja« Főszerkesztő! JAVOKI BELA Főszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinea Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. PL 31. 7101. Telefon: 11-510, 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinea Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7101. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor« Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május L u. 1QL Felelős vezető: Farkas Béla igazgató, ' Kéziratokat nem örzünk meg é« nem küldünk vl*5zju Türelmetlen vevők j\é«í> inegye könyvtárosai Balaíoníeüén A hanglemezbarátok jól tudják, hogy az élő zenét senirrii sem pótolja. Az is igaz viszont, hogy egy-egy klub- foglalkozás olykor többet adhat, mint például egy hangverseny. ,16 példa volt erre a Mozart fúvóstrió kamaraestje szerdán este a megyei könyvtár előadótermében. A két klarinét, egy fagott összetételű trió tagjai nemcsak kiváló zenészek., hanem jó ismeret- terjesztők is. A trió műsorától a hangszerek bemutatásáig, Mozart klarinétra írott műveinek ihletőjétől. Anion Stadlertöl a lemezfölvételekig sok mindenről szó esett kedves és könnyed stílusban. Először Berkes Kálmán (klarinét), Csánky Emília (oboa), Hortobágyi György (fagott) játéka keltett érdeklődést Bach lemezre is fölvett átirataival. A Tizenöt háromszólamú invenció, két triószonáta sikerének köszönhető, hogy Francois Reic'aen- bacli Oscar- és Delluc-díjas francia rendező fölkérte őket a zenei közreműködésre a Jean Louis Barrault francia színészről készülő tévéfilmjében. A kétklarinétos összeállítású trióban Mali István a harmadik zenész. A zeneirodalomban kevés az e három hangszerre írt mű. A szerda esti bemutatón Ignaz Pleye 1 triójából, Mozart divertimen- tóiból hangzottak el ízelítő tételek. A fúvóstrió már két lemezre játszotta a kétklarinétos Mozart-divertimentókat. melyek hamarosan az üzletekbe kerülnek. Az átiratok közül reneszánsz táncokat, Bach-triók részleteit adták még elő kitűnő tolmácsolásban. L. G. M.3L UK»U # U III U/AiOI II Uf A Mozart í’íívóstriő estje Május 11-én történt a bal- I eset. előidézőjét a napokban ítélték el. A szerencsétlenség a 61-es úton. Iharosberénv és Inke között következett be. s : okozója a 37 éves Illés József \ iharosberényi tanár. 1 I A férfi azon a napon a I feleségét vitte a kórházba, i mert az asszony gyermeket ! várt. Hamarosan meg is szü- í lettek a leány ikrek. Az örvendetes esemény után Illés József hazaautózott, * az idő egy részét még munká- ' val töltötte, aztán ivott egy I keveset, hiszen többen gratuláltak az apának. Este az anyósához ment, ott volt a hatéves kisfia, majd hazaindult a gyermek ruháiért. Újra ivás következett. Illés József a presszó udvarára állította le kocsiját, s egy ismerősét kereste, aki hazaviszi őt és a Ladát. Az , ismerős azonban nem jött. odalépett viszont az. asztalhoz két lány, s gratulált. Együtt kezdtek inni, s a vége egy kis esti autózás lett. Az ittas férfi a megengedettnél gyorsabban száguldott, s • nem vette észre az út szélén szabályosan várakozó pótkocsis teherautót. Belerohant az álló járműbe. Ö csak köny- nyebben sérült meg. A két súlyosan sérült lány köz,ül az egyik a gondos orvosi ápolás ellenére június 17-én a kórházban meghalt. Az orvosszakértői vélemény szerint Illés vérének alkohol- tartalma 2,10 ezrelékes volt, s ez 14,3 deci 10 százalékos bor alkoholtartalmának felel meg. A férfi a baleset idején közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt. Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság dr. Pap Tamás tanácsa hirdetett ítéletet. Illés Józsefet szeszes italtól befolyásolt állapotban, halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt 2 évi, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s 3 évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélet ellen a vádlott és védőié fellehhe/etL