Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-15 / 269. szám

Nadrágkosztüm A bemutatott modell kb. 65—65 dkg fehér műszálas fo­nalból 2l/2-es és 3-as tűvel készül. A felsőrészt derékban fekete bársonyszalaggal húz­zuk össze. Alapmintája: a színén si­ma, a bal oldalán fordított, kötéspróba: 24 szem és 33 sor 10x10 cm. A gallérnál 30 szem. Bordás min­ta: 1. sor: 2 fordított, 1 si­ma, 2 fordí­tott, a követ­kező sima szembe egy­szer elölről és egyezer há- tulifól 2 sze­met kötünk fordítottan, és ismételjük a soron. 2. sor : simára simát, fordítottra fordítottat kö­tünk, és, az egy szem be öl­tött 2 szemet fordítottan összekötjük. E két sor ismét­lésével1 dolgo­zunk. A kabát hátát a szabásmin­tának megfelelő bőséggel kb. 141 szemmel kezdjük. 4 sort kötünk 2i/2~es tűvel patentkö­téssel, tovább a bordás min­tával dolgozunk a derékig. Innen 3-as tűvel az alapihin­tával és az első sorban besza­porítjuk arányos elosztással a szükséges szemmennyiséget. A karöltő felső harmadától a Kozmetika Fürdő — házilag Tgen egyszerű módon házi­lag is készíthetünk kozmeti­kai fürdőt. A fürdővízhez ke­vert anyagok a bőrön keresz­tül felszívódnak, és kozmeti­kai hatást érhetünk el. Nagy pórusú bőrre kitűnő hatású az ecetes fürdő, ez összehúz­za a pórusokat. A fáradtságot is elűzi testünkből. A fürdő­vízhez fél .liter ételecetet önt­sünk. Idegnyugtató hatású a citromos fürdő. (Csavarjuk öt ci írom levét a fürdővízbe...) A glicerines fürdő a száraz bőrt simává varázsolja. (Egy deci glicerint öntsünk a für­dővízbe.) Biológiailag rendkívül ha­tásos a korpafürdő. Meg­Â szőlő téli takarása Az utóbbi évek enyhe idő­járása miatt sok esetben el­hanyagolják a szőlő téli fedé­sét. Így a téli és a kora ta­vaszi fagyok is nagy károkat okozhatnak a szőlőskertekben. A mínusz 15—Ô0 fokos hideg — ha tartós — nemcsak a rü­gyeket károsítja, hanem a vesszőket és a tőke idősebb részeit is. Sáros vagy fagyos talaj nem alkalmas a tőkék fedésére, mert így a rügyek könnyen befüllednek, illetve kipállhat­nak. Különösen fontos az ala­csony művelésű tőkék takará­sa. A fedést kapával — na­gyobb szőlőben pedig fogatos íedőekével végezzük. Feltét­lenül takarjuk azokat a vesz- szőket, amelyekre a követke­ző évben metszeni fogunk. Idősebb szőlőben bakháta- san takarjuk a szőlőket. A rövid csapos metszésű tőkék vesszőit 4—5, a hosszú csapo­sokat 6—8 alsó rügyig kell ta­karni A magaskordon-művelésű szőlőben feltétlenül fedni kell a biztosító csapot, illetve a biztosító szálvesszőt. A quyot-művelésű szőlőben fektessünk le több vesszőt egy kis árokba, s ezeket takarjuk teljes hosszban. Lugasművelés esetén is védjük a megha­gyott biztosító csapokat. Gondosan ügyeljünk rá. hogy a földréteg csakis a szükséges magasságig érjen. A magas földkupac ugyanis növeli a kipállás veszélyét. Az új és fiatal szőlőt iS vé­deni kell: ez esetben azonban elegendő, ha a tövek fölé kis földkupacot húzunk. A téli fagyok nemcsak az Alföldön tehetnek kárt, ha­nem a dombvidéki szőlőkben is. nyugtatja az érzékeny bőrt, ránctalanít és fiatalít. A Her- bária gyógynövényszaküzle­teiben kapható illatos növényi fürdőkeverék. De készíthetünk növényfürdőt hársfateából is, amely gyógyító, nyugtató, iz­zasztó hatású. \ A zsálya és a tölgyfakéreg pórusösszehúzó hatású ; a borsmenta élénkíti az ideg­sejteket és a bőrt. Gyulladá­sos, pattanásos bőrre a ka­millafürdőt ajánljuk. Az üröm és a rozmaring elősegíti a vérkeringést, eredményesen alkalmazható ráncok ellçn is. bordás mintával haladunk to­vább, és a szabásmintának megfelelően fogyasztjuk a karöltőt, a vállalakat és a nyakkerekítést. Az elejét 81 szemmel kezd­jük. A hátával azonos módon kötjük, de mindkét elejének a közép felé éső részén 5—5 szemet 1 sima, 1 fordítottan kötünk. A gomblyukak bekö­tését a bordásmintánál kezd­jük, majd arányos beosztással 5 gomblyukat kötünk. A kö­rülbelül könyékig bő ujja- kat (47 szem) 2'/í-es tűvel, patent kötéssel kötjük, és 4 cm után beszaporítjuk a kí­vánt szemmennyiséget. 3-as tűvel az alapmintával kötjük tovább a .szabásmintának megfelelően. A gallért (147 szem) a sza­básmintának megfelelően pa­tentkötéssel kötjük és mind­két szélén 4x6 soronként sza­porít juk. összeállítás: az egyes része­ket összevarrjuk, az össze­varrt ujjakat beállítjuk' és a gallért fölvarrjuk. A gomb­lyukakat körülhurkoljuk, a gombokat fölvarrjuk, és a bársonyszalag befűzéséhez belül bélésanyagból ágyat ké­szítünk. Nadrág: az alsó szélén kezdjük el a munkát (190), a megfelelő szemszámmal. 3-as tűvel. Az oldalán szaporítunk és fogyasztunk a minta sze­rint, de mindig egybekötjük. Befejezésül összevarrjuk a két lábszárat, elöl szoros szem­mel behorgoljuk, majd a cipp- zárat bevarrjuk. A derekát a bélésanyaggal szegjük, esetleg gumipántra varrjuk. JOGI SZAKÉRTŐNK ÍRJA Bedolgozók foglalkoztatása Működési körében bedol­gozói munkaviszonyt létesít­het minden vállalat. Kivétel a magánmunkáltató. Bedolgo­zót a termelőmunkán túl olyan mechanikus jellegű ad­minisztrációs, műszaki stb. szellemi munkával is lehet foglalkoztatni, amelynél a tel­jesítmény mérhető. Bedolgo­zóként foglalkoztatható min­den állampolgár, ' aki — a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint — munka- viszonyt létesíthet. A munka- viszonyban álló dolgozó csak az őt foglalkoztató vállalat előzetes írásbeli engedélyével létesíthet bedolgozói munka- viszonyt; a bedolgozói mun­kaviszony a vállalat és a dol­gozó megállapodása alapján jön létre. E megállapodás mint a szerződés általában szóban vagy írásban köthető, meghatározott munka elvég­zésére, és határozatlan időre is. A bedolgozói jogviszony azonban csak akkor munka- viszony, ’ha a vállalat bizto­sított , foglalkozásban állapo­dott meg a dolgozóval, vagy ha a kollektív szerződés elő­írja, hogy munkaviszonynak tekintendő a jogviszony, ha a bedolgozó a munkaviszony­ban álló dolgozó által a tör­vényes munkaidő alatt elvég­zendő munkamennyiség há­romnegyed részét eléri. Ha a vállalat a biztosított munkamennyiséggel a dolgo­zót nem látja el, a bedolgo­zót a kiesett időre is munka­Csak háziasszonyoknak ! A nagyon megcukrosodott krémhez adjuk hozzá egy to­jás sárgáját vagy — szükség szerint — fél tojás fehérjét, és jól keverjük el. A zsír- és viaszfoltokat tisztíhatjuk alkohollal. Fes­tékfolt eltávolítására is hasz­nálhatjuk, de csak meleg ál­lapotban. A jégkockákat könnyen ld- vehetjük a műanyag vagy fémrácsból, ha a jégszekrény­ből kivéve pár percig hideg vízbe állítjuk. Természetesen csak annyira, hogy a tartóba ne kerüljön bele a víz. Ipari forma a lakásban Megszoktuk, hogy múzeu­maink a múlt tárházai, s a 'kiállítótermekben találjuk a mához szóló, ma készült mű­veket Kettős öröm tehát, hogy a desihg — az ipari művészet, az ipari forniaterve- zés — már most bejutott oda. ahová tulajdonképpen való: az Iparművészeti Múzeumba. Az öröm másik szála: az ut­cáról érkezett, a kereskede­lemben kapható, a gyárakban vagy vállalatoknál gyártott tárgyak érkeztek ide, igényes válogatás után. Hogy nemcsak ilyenek ké­szülnek az egyes helyeken, hogy nemcsak ilyeneket árul a kereskedelem? A kiállítás így egy lépés afelé, hogy ilye­nek készüljenek. A kiállítók megfogalmazásában: a forma- tervező feladata a felhasz­náló ember igényeinek érvé­nyesítése. A kiállítás bemutatja a kü­lönböző lámpatesteket, ponto­sabban »családokat-«. A csalá­dok tervezése — azonos esz­tétikum érvényesítése kü­lönböző nagyságrendű és rendeltetésű anyagokon, tár­gyakon — nemcsak azért kedvelt, mert a tervező­nek könnyebb megvalósítani így az elképzelést, hanem azért is, mert a »család« egymás mellett ' is fölhasznál­ható tárgyakat, anyagokat je­lent, tehát nagy variálhatósá­got biztosít. »Családokat« találunk a tex­tíliák között is. Pauli Anna nyersszínű vászna a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat termé­ke. Barna, piros, kék csíkok­kal osztja meg a felületet, úgy, hogy az újabb anyagon ezek a csíkok, kockák fele­ződnek, és ismét kisebb lép­tékű geometrikus mintát ad­nak. ötletes — és olcsón kapható — Burián Judit gyermekszo­babútora. (Készíti a Buda­pesti Faipari Vállalat) Egyik, kisgyerekek számára tervezett darabja: ha akarom szék, ha akarom asztal. A gyerek ked­vére játszhat vele. A Lamjiart Művek Asztai Csaba és Soltész György ter­ve alapján — sötétkék és fe­hér konyhai készletet állított ki. A zománcozott tányérok, szűrők, merőkanalak, tepsik lekerekített széllel készültek kevesebb lehetőséget adva ez­zel a csorbulásra, a zománc- lepattogzásra. A bemutatón — ez termé­szetes — azok a gyárak, vál­lalatok állították ki a legtöbb terméket, amelyek régóta fog­lalkoztatnak iparművészt, formatervezőt. A Videoton egész tévécsaládja ott volt, sőt új, órával egybeépített rá­dióiknak a terve, modellje is. Az ipari formatervezés már olyan tárgyakat állít elő, ame­lyek rendeltetésüknek kivá­lóan megfelelnek, nagy soro­zatban gyárthatók, és min­denki számára — széles ré­tegek számára — hozzáférhe­tők. bér illeti meg. A válla­lat és a bedolgozó a bedolgozói munkaviszonyt kö­zös megegyezéssel bármi­kor megszüntetheti. A hatá­rozatlan időre létesített be­dolgozói munkaviszonyt mind a vállalat, mind a bedolgozó 15 napos határidőre bármikor felmondhatja. A vállalatnak a felmondást írásban kell közölni. Ha a felek a megállapodás­ban mást nem kötöttek ki a munka teljesítésének helye a bedolgozó személyi igazolvá­nyában bejegyzett lakása. A vállalat a munka teljesítésé­nek helyén ellenőrzést gyako­rolhat és a kiadott vállalati anyag, termelési eszköz táro­lására, kezelésére előírásokat adhat. A bedolgozónak ne­gyedévi átlagban kiadható munkamennyiség nem halad­hatja meg az azonos vagy hasonló munkakörben munka- viszonyban álló dolgozók ál­tal a törvényes munkaidő alatt elvégzendő munka mér­tékét. Bedolgozóval második vagy további bedolgozói munkaviszony csak az első — személyi igazolványába be­jegyzett — vállalat előzetes írásbeli engedélyével létesít­hető. Ha a bedolgozó több he­lyen is létesített bedolgozói munkaviszonyt,, azokat együt­tesen kell figyelembe venni. A bedolgozó díjazásának meghatározásánál a vállalat­nál munkaviszonyban álló dolgozókra Irányadó bértéte­leket (bértarifákat) kell al­kalmazni. A bedolgozók pré­miumban, jutalomban és év végi részesedésben részesíthe­tők. A munka kiadásával effv időben megkell határozni és a munkalapon rögzíteni kell a munka elvégzéséért já­ró munkabért, ezenfelül egyéb címen a bedolgozónak díjazás nem fizethető. Nem jár dí­jazás a munka átvételével és átadásával eltöltött Időre sem. Ha azonban emiatt a válla­latnál a várakozással eltöltött idő a két órát meghaladja, úgy erre az Időre átlagkere­setet kell fizetni a bedolgozó­nak, kivéve, ha ez a helyzet a dolgozó hibájából állt élői. A munkabér kifizetésére és a munkabérből való levonás­ra az átlagkereset kiszámítá­sára a munkaviszonyra vo­natkozó szabályokat kell al­kalmazni, A vállalat az általa meghatározott feltételek sze­rint az e célra biztosított ke­ret terhére a bedolgozót is részesítheti szociális és kultu­rális juttatásokban, az azon­ban nem haladhatja meg a munkaviszonyban álló dolgo­zóknak nyújtott kedvezmé­nyeket. A bedolgozó részére szabadság állapítható meg, ha átlagos teljesítménye eléri az azonos vagy hasonló mun­kakörben, munkaviszonyban álló dolgozó által törvényes munkaidő alatt elvégzendő munkamennyiségnek a felét Ez egy naptári évben a 12 munkanapot nem haladhatja meg, s idejére a bedolgoz) átlagkeresetének megfelelő díjazás illeti meg. Ha pedig a bedolgozó szabadságra nem jogosult kérelmére naptári évenként egy alkalommal két heti időre a munkavégzés alól mentesíteni kell; erre az idő­re természetesen munkabér nem folyósítható. Hegedűs Gyula M OTTHON CSALAD Drágakövek VÍZSZINTES: 1. Az. 4. A búza keresztjei. 9. Megfejten­dő. 11. Kozocsa Sándor. 12. Névelő. 13. Az egyik része alacsonyabb. 15. Rossz kíván­ságok. 17. Hím szarvasmarha. 18. Ügyeletes az iskolában. 20. Római 501. 22. Megfejten­dő. 23. A felsőfok egyik jele. 24. Biztos — ismert idegen szóval. 25. Nem holtan. 26. Megszólítás. 27. Veri. 28. Szol- mizáciős hang. 30. Megfej­tendő. 34. Szétrak. 35. Eltu­lajdonít FÜGGŐLEGES: L Apró pókszabású állatok. 2. A sző­lőből lesz. 3. Az argon vegy- jele. 4. Kazlak fele. 5. A tá­volba. 6. Egyik hegységünk. 7. Dal. 8. Szájat nyit 10. Gorkij műve: Csudra... 14. Megfejtendő. 16. Megfejten­dő. 17. Megtéyed-e? 19. Le­vétel a keresztről (a művé­szetben). 21. Nyelvtani foga­lom. 22. Élénk szín. 23. Le­pakol. 24. Szerszám. 27. Nagy rézedény. 29. Munkát vég­zünk vele. 31. Azonos mással­hangzók. 32. Vikár László. 33. C. T. K. J. Beküldési határidő: 1973. november 20., hétfő. Kérjük, hogy a szükséges sorokat le­velezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: Gyermekkere’’-*­rejtvény! November 6-i rejtvényünk helyes megfejtése; Gertinger, Ács, Kaposvár, Szerencs, Er­csi. Dávid Antal »Erdély nagy romlása« című könyvét nyer­te: Ligeti Buckó (Kadarkút), Pogány Gabriella (Kaposvár), Németh Mónika (Lad), Szilc- szay Ildikó (Tab). November 1-i gyermekke­resztrejtvényünk helyes meg­fejtése: Tóth, Kaiser, Turge- nyev, Garay, Fürst. Thúry Zsuzsa »A francia kislány« című könyvét nyerte: Bokor Ibolya, Szentgyörgyi Katalin, Salamon Éva, Bá­rány Emőke (Kaposvár). A könyveket postán küld­jük el. (Csöngei István felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents