Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
Két választás kozott ÄWKfHa, a dél-amerlkat kontinens legnagyobb és leggazdagabb országa két választás között »lebeg-«. Október 15-én lezajlottak az elnökválasztások, november közepén pedig kongresszusi és egyben helyhatósági választásokat tartanak. Brazíliában 1964 óta, amikor Goulart elnök haladó reformkormányát a katonák megdöntötték, katonai diktatúra van. Ezért az elnökválasztás valójában nem volt egyéb gépies, automatikus aktusnál. Az elnöki székben 1964 óta egymást követő tábornokok kidolgoztak egy olyan szisztémát, amely szerint a tábornok elnök (a hadsereg derékhadának jóváhagyásával) kiválasztja a maga utódját. Természetesen ugyancsak a tábornokok soraiból. Ezt az utódot azután nem közvetlenül választják, hanem egy 590 tagból álló választói kollégium szavazataival. Az Arena nevű, a hadsereg kezében levő kormánypártnak ebben a testületben 130 főnyi többsége van. Az új elnök tehát valójában már abban a pillanatban győztesnek tekintheti magát, amikor a lelépő előd a hadsereg jóváhagyásával kiválasztotta. A szisztéma most Is kifogástalanul működött A Geisel lelépő elnök által több mint egy esztendeje kiválasztott Figueiredo tábornok, a katonai titkosszolgálat ex vezetője lett a köztársaság új elnöke. A katonai rendszer problémái azonban az elnökválasztási gépezet olajozott, hibátlan működése ellenére sem oldódtak meg. Sőt, inkább most kezdődnek. Valójában a november 15-i kongresszusi és községi választásokat politikai szempontból jelentősebbnek kell ítélni, mint magát az elnökválasztást — noha november derekán a szavazók a hatalom tényleges jellegét nem változtathatják meg. A novemberi választások fontossága abban van, hogy a brazíliai ellenzéki erőknek kongresszusi és községi szinten alkalmuk nyílik tényleges erejük megmutatására. A lényeges kérdés az, hogy mennyire lesz erős a Brazil Demokratikus Mozgalom (MDB) néven ismert ellenzéki párt előretörése. Á katonai rendszer eredetileg az MDB-t maga hozta létre, afféle »hivatalos« ellenzéki szerepet szánva a mozgalomnak. Ügy vélte, hogy így a hatalmas — 120- milliós — ország különböző szövetségi államaiban működő ellenzéki erők katonai ellenőrzése is egyszerűbbé válik. Az évek során azonban éppen a diktatúra sajátos nyomása miatt az MDB mindinkább elvesztette ezt a »hivatalos ellenzék« jellegét. Ma valójában az ország összes haladó érd — beleértve a Brazil Kommunista Pártot is — ezt a mozgalmat támogatják, mint a katonai diktatúrával szembeni föllépés egyetlen legális lehetőségét Az MDB már az 1974-es és 1976-os kongresszusi és községi választásokon is állandóan erősödött. A voltaképpeni kérdés most nem is az, hogy tovább érősödik-e. Ezt ma már a katonai hatalom csúcsain is elkerülhetetlennek tekintik. Az igazi probléma: mekkora lesz az ellenzéki előretörés és milyen reakciókat válthat ki. A két évvel ezelőtti helyzethez képest ugyanis Brazília politikai erőviszonyai igen sok tekintetben módosultak. Annak ellenére, hogy a sztrájk törvénytelen, a brazil szakszervezetek egyre gyakrabban szerveznek széles körű tömegsztrájkokat. A szak- szervezeti mozgalom a legutóbbi hetekben harcot hirdetett a szabad szervezkedés és a sztrájkjog elismeréséért Az alapvető demokratikus követelésekkel föllépő ellenzék akcióit tehát rendkívül széles társadalmi erők támogatják. A kockázat azonban óriási. A hadseregen belül már a lelépő Geisel elnöksége idején is megfigyelhető volt, hogy egy szélsőségesen reakciós szárny elítéli az elnök politikáját Ez a szárny a hadseregkormányzás leg- brutálisabb formáinak visz- szaállítását követeli, s lényegében minden ellenzéki politikai tevékenység szétzúzását Ezek a katonai ultrák a Gei- sel-rezsim látszat engedményeit is túlságosan soknak tartják. Sőt: ezeket az engedményeket teszik felelőssé az országban uralkodó politikai nyugtalanságért amelynek pedig valójában igen mély gazdasági és társadalmi gyökerei vannak. Mindez azt jelenti, hogy ha november derekán túlságosan erős lesz az ellenzék előretörése, a hadsereg »gorillái« esetleg megmozdulhatnak. Nyílt kérdés, hogy ebben az esetben Figueiredo, a már megválasztott, de csak 1979. március 15-én hivatalba lépő új elnök, ellenállhat-e a szélsőjobbról érkező nyomásnak. Maga Figueiredo már megvá- lasztásokor célzott rá, hogy ő ugyan »demokráciát« és 1985-től a polgári hatalom visszaállítását kívánja —, szükség esetén azonban addig, a katonai hatalom megvédésére, visszaállítja a kivételes állapotot és a nyílt elnyomás rendszerét Ilyen körülmények között rendkívül nehéz megállapítani: hol az a határ, amikor az ellenzék előretörése a kongresszusi választásokon növeli az eredményes nyomás lehetőségét a katonai diktatúrára — anélkül, hogy az ultrákat brutális föllépésre ösztönözné. Épp e bizonytalanság miatt tekint Brazília kényes és kockázatos hónapok elé. Továbbra is gyűjtse a „MÁRKA” kupakot! Otven MÁRKA kupakért egy sorsjegyet adunk, Tájékoztatjuk azonban a kedves fogyasztókat hogy \ üp im * .wáson az átvétel a december 31-ig beérkezett időrendje/kupakokért jaró sorsjegyek megváltozott ■«äö/vesznek részt Ezért kérjük, *^Wnogy küldeményeiket december 16-ig postázzák Az átvétel időrendje december 18-tól 30-ig: mindennap 13-től 16 óráig. Cím: Budapest VI., Hegedű u. 9.1061 Bármilyen „MÁRKA” üdítő italos kupakkal SZERENCSÉJE LEHET! Sorsolás: 1979. január 13-án. Főnyeremény: egy Lada személygépkocsi, és további értékes nyeremények A pártelnökséq veresége Befejeződött az FDP kongresszusa Mainzban kedden véget ért a nyugatnémet szabaddemokraták »meglepetés-kongresz- szusa«. A Hans-Dietrich Genscher vezette pártelnökség a háromnapos fórumon személyi és tartalmi kérdésekben érzékeny vereségeket szenvedett Az FDP balszárnya koncepciónélküliséggel és azzal vádolta a párt vezetőit, hogy a napi politika kompromisszumai között megfeledkezik a liberális eszmék és párthatározatok következetes megvalósításáról. A küldöttek elutasították az elnökség határozattervezetét a foglalkpzta- tási tilalom, valamint az atomenergia kérdésében, és kibuktatták az új elnökségből Otto Lambsdorff gazdaságügyi minisztert, a jobbszárny egyik vezető képviselőjét Genscher pártelnök kongresszusi zárszavában közvetve elismerte a bírálatok egy részének jogosságát Kijelentette, hogy az FDP számára a következő időszakban csak a szociáldemokraták lehetnek politikai szövetségesek, az ellenzéki kereszténypártok »eljátszották ezt a lehetőséget«. Csillagvárosban az űrhajósok A szokásosnál is nagyobb szeretettel köszöntötték kedd- den a Moszkva melletti Csillagvárosban a világ űr-tartózkodás csúcstartóit: Vlagyimir Kovaljonokot és Alekszandr Ivancsenkovot. A Szovjetunió szövetségi köztársaságainak zászlóival díszített Moszkva környéki repülőtéren a szovjet űrhajózás elméleti és gyakorlati szakemberei, tudósok, tervezőik, Ca'. 1 tagváros vezetőt és lakói, köztük a szocialista országok — így hazánk űrhajósjelöltjei — köszöntötték a 140 napos űrutazás és tíznapos bajkomuri r eakkl imát i zátód ás után visszatért űrveteránoßz ugandai csapatokat visszarendelték Tanzániából Az ugandai rádió Nairobiban lehallgatott adása szerint Idi Amin ugandai elnök kedden visszarendelte csapatait Tanzánia területéről. Amin rendelkezését a rádió egy üzenet részeként idézte, az üzenetet az ugandai elnök Gaafar Nimeri szudáni államfőhöz, az afrikai egységszervezet jelenlegi elnökéhez intézte. Nimerin kívül Amin — az idézett rádióadás szerint — tájékoztatta szándékáról Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkárt és Mahmud Riadót, az Arab Liga főtitkárát is. Felvették a munkát az iráni olajipari munkások kát Pjotr Klimukkal és Vale- rij Bikovszkijjal együtt ott volt a Szaljut—6 állandó személyzeténél látogatást tett két nemzetközi űrpáros lengyel és NDK-beli tagja: Miroslaw Hermaszewski és Sigmund Jähn is. Kovaljonok és Ivancsenkov meghatott szavakkal mondiale köszönetét a repülőtéren mindazoknak, akiknek áldó zatos munkája lehetővé tette az űrhajózás történetében leghosszabb és legeredményesebb űrrepülést. Az űrhajósok repülőtéri fogadtatás után a hagyományoknak megfelelően virágot helyeztek el a világűrt megjárt első ember, Jurij Gaga rin csillagvárosi emlékművénél. A teheránl bazámegyedben kedden ismét több, mint két órán át ropogtak a fegyverek. Meg nem erősített jelentések szerint a karhatalom a levegőbe lőtt, hogy szétoszlassa a tüntető tömeget, de a szemtanúk szerint többen megsérültek. Kormányellenes és kor- mányhű erők között összecsapások robbantak ki kedden Észak-Irán több pontján. A két hete sztrájkoló olajipari dolgozóik azonban kedden felvették a munkát. A 37 ezer olajbányász sztrájkja jelentős veszteséget okozott az államkasszának, amely elsősorban az olajiparból húzza jövedelmeit. Még nem erősítették meg azokat a jelentéseket, amelyek szerint a sah részben teljesítette. a sztrájkolok követeléseit. A múlt héten 22,5 százalékos béremelést hagyott jóvá az olajbányászok részére, de a politikai foglyok sza- badonbocsátására és polgári kormány felállítására vonatkozó követelésekre még nem válaszolt. Az iráni sah személye körüli minisztérium sajtófőnöke, Sia Zand, az ITV angol televíziós társaság egyik adásában nyilvános támadást intézett sah személye ellen és bejelentette, hogy politikai menedékjogot kér Angliában. A brit külügyminiszter szóvivője közölte, hogy a kérést fontolóra veszik. Tengeri komp járat-avatás lljicsomkban Másfél hónappal a tervezett határidő előtt ünnepélyesen adták át rendeltetésének a Szovjetuniót és Bulgáriát összekötő tengeri kompjáratot. Az Odessza közelében levő Iljicsovszk és a bulgáriai Várna között négy óriáskomp kezdi meg a szolgálatát, mindegyikük 108 vasúti vagon — két teljes vasúti szerelvény — szállítására alkalmas. A komphajók egy nap alatt teszik meg az utat_ a két kikötő között, jelentősen lerövidítve a szállítási időt a két ország között, s ezzel hatalmas összeg megtakarítását, sok átrakodást tesznek feleslegessé. A hatalmas munkával, rendkívül gyorsan létrehozott kompjárat építőit és működtetőit külön táviratban köszöntötte Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke. A kenyai elnök Párizsban Párizsba érkezett Daniel Arap Mól kenyai elnök, akit a képen Giscard d’Estaing francia elnök üdvözöl. Az érem két oldala Xuan Thuy nevét néhány évvel ezelőtt szinte naponta lehetett látni a világsajtó első oldalán. Mint emlékezetes, a párizsi konferenciák termében, valamint jónéhány más színhelyen ö vezette vietnami részről az ameril<aiakkal folytatott tárgyalásokat. Most a világ ismét találkozott a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárának nevével. Xuan Thuy ugyanis nyilatkozatot adott egy k-'bai lapnak. Szavai azonban ezen az úton korántsem csak a kubai közvéleményhez jutottak el. Szavai tartalma és az interjú időpontja miatt a nyilatkozat lényegét világszerte ismertette szinte minden jelentős lap, televíziós- és rádióállomás. Ami a tartalmat illeti, elég, ha felvillantjuk az interjú vitathatatlanul leglényegesebb elemét. »A szocialista Vietnam nem szándékozik Kína vonzáskörbe kerülni... Kína vezetői nem tudnak kibékülni Vietnamnak ezzel az irányvonalával és mindent elkövetnek azért, hogy provokációk segítségével megnehezítsék az országunkban folyó szocialista építést.« Sajnos, pontosan, sző szerint ez a helyzet. Peking irdatlan felelősséget vállalt magára azzal, hogy egy olyan nép számára teszi még nehezebbé az amúgyis kemény körülmények között folyó politikai- gazdasági országegyesítést, a gigászi feladatokat jelentő építőmunkát, amely négy évtizeden át hullatta vérét a különböző imperialista elitcsapatokkal vívott küzdelemben. Ennyit az interjú tartalmáról. Ami pedig az időpontot illeti, Xuan Thuy szavai akkor hangzottak el, amikor 1. Kína szélesíti politikai—katonai provokációinak frontját Vietnammal szemben, 2. miután éppen ennek a helyzetnek a nyomán Moszkvában a legmagasabb szinten aláírták a szovjet—vietnami szerződést, és 3. amikor a világsajtó jelentései szerint Kambodzsa tizenkilenc tartománya közül tizenhatban már kitört a kétségbeesés felkelése. Az indokínai térség közelmúltjának viharos történetében egyetlen népet sem ért oly szörnyű csalódás, mint a kambodzsait. Azok a tömegek, amelyek vietnami és laoszi testvéreikkel együtt elűzték a neokolonialista rezsimet és joggal várták életük mgújhodását, újabb szörnyű szenvedéssel kénytelenek szembenézni — egy olyan vezetőség »jóvoltából-, amely saját népét feláldozza Peking hatalmi törekvéseinek joltárán. A kínai párt fegyelmet sürget »Vietnam — mondotta most Xuan Thuy — kénytelen szembenézni egyidejűleg mind a kambodzsaiak, mind a kínaiak ellenségeskedésével. Ez A Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt lapja rendkívül éles hangú kommentárban sürgeti a párt vonalának és utasításainak fegyelmezett végrehajtását Mint a kommentár rámutat, a párton belül tapasztalható súlyos méretű fegyelmezetlenség jelentős akadályává vált a »négy modernizálás« gyorsított ütemű megvalósításának. Egyesek semmibe veszik a Központi Bizottság politikáját és utasításait, saját szájízük szerint értelmezik azokat, s vagy továbbítják az alsóbb szervekhez, vagy nem. Mások egyszerűen nem ültetik át a gyakorlatba a pártközpont vonalát, nyilvánosan helyeslik ugyan a vonalat, valójában azonban ellene foglalna« állást Az sem ritkaság, hogy egyesek nyíltan fellépnek a pártközpont vonala ellen és azt csinálnak, ami nekik tetszik. A Központi Bizottság immár két körlevélben szólította fel a pártszervezeteket hogy csökkentsék a parasztokra háruló súlyos terheket és segítsék elő a falusi lakosság mozgósítását a termelés növelésére. Kína egyes mezőgazdasági körzeteiben ennek éppen az ellenkezője történik. Nem továbbítják a pártközpont utasításait, növelik a parasztság terheit és lépten- nyomon megsértik a pártfegyelmet és a törvényességet. A Zsenmin Zsipao kommentárja a párton belüli fegyelmezetlenség okai között a »négyek bandájának« káros befolyása mellett hangsúlyozottan rámutat, hogy tulajdonképpen arról van szó, hogy a pártvezetők egy része nem ért egyet a Központi Bizottság vonalával és visszautasítja annak végrehajtását. A kommentár hangsúlyozza, késlekedés nélkül lépéseket kell tenni a párton belüli anarchia és fegyelmezetlenség felszámolása érdekében, meg kell követelni és szilárdítani a szervezeti fegyelmet és el kell érni, hogy mindenki fegyelmezetten hajtsa végre a pártközpont utasításait. A fegyelem rendszeres és súlyos megsértőivel szemben pedig szigorú büntető rendszabályokat kell alkalmazni — mutat rá egyebek között a Zsenmin Zsipao kommentárja. a két probléma valójában egy és ugynaz, hiszen mindkettőt Peking idézte elő.« A kambodzsai kínokról és zendülésekről és a Vietnam elleni provokációkról szóló jelentések hosszú sora — ugyanannak az éremnek a két oldala. Harmat Endre Balatonnagyberelki Állami Gazdaság fakebézsenyi szakosított sertéstelepére fölvesz: ív- és lánghegesztő, valamint lakatos szakkéne-íiésfí dolgozót. Lakást biztosítani nem tudunk. Jelentkezni lehet a helyszínen, Fonyód -Fck, . >ny (40778)