Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

Avar vitéz útra valója Lovas temetkezés nyomai Pusztaberényben Hárman a kötelek között A csónakot elvitte a szél... Holtában is nagy gonddal bánnak az egykori avar vitézzel. Gyors lábú, mokány, ázsiai paripák patája dobogott itt hajdan a széles, jó fűvű ré­ten. Rőt ábrázatú, varkocsos vitézek rikoltása halt el a tá­volban. Ferde metszésű sze­mekben villant a harci el­szántság, amikor ö&szesereg- lettek egy-egy bizánci hadjá­ratra, s ha elindultak büntet­ni a hűtlen keleti bolgár fe­jedelmeket ... Avarok éltek itt, Pusztaberényben, a Bala­ton idáig nyúló mocsárvilágá­nak védő és tápláló ölén. Életre fölöttébb alkalmas volt ez a környék. Már az avarság előtt megszakítatla­nul laktak itt emberek — ezt bizonyítják egyebek között a vaskori lándzsa, a római edénytöredékek, a karperecek és a későbbi megtelepülésről tanúskodó Árpád-kori kerá­miák. Kik voltak az avarok? Még érzékeltetni sem könnyű azo­kat a nehézségeket, amelyek­kel e nép története után ku­tatók munkájában találko­zunk. írásos följegyzés akad ugyan, de kevés és ellent­mondó. Régészeti anyag is inkább csak a kései avarság­/ Lószerszámdíszítő lapocska és női ékszer. Lótetem — kengyellel. ról van::: Annyi bizonyosnak látszik, hogy avar nép — úgy, mint a mai fogalmaink sze­rint a magyar vagy a szerb — nem volt. Néptöredékek, ki­sebb törzsek, nemzetségek sodródtak együtt, egy erős kezű kagán jól szervezett ka­tonanépének hódító akaratá­ból. E vezető réteg műveltsé­ge ázsiai; művészete és szo­kásai a Kína határain élő no­mádokéra emlékeztetnek. A másik, az avarsággal együtt érkezett néptöredék már kö­zelibb: a Volga mentén élt keleti bolgár néppel azonosít­ható. De csak nagyon óvato­san ... 568-tól a VIII. század vé­géig éltek avarok hazánk te­rületén. E vidék történelmé­nek részesei tehát. Ezért is fontos régészeti hagyatékuk, műveltségük nyomainak ku­tatása. S ezért jelentős az a leletmentő, -feltáró munka, amit ma a Rippl-Rónai Mú­zeum régésze, Bárdos Edit végez Pusztaberényben. Ma szokatlanul sok régé­szeti lelet kerül elő a föld alól Somogy- és országszerte. Nem az ásatásokra szánt pénz lett több, hanem a. mélyépí­tési munka. Így történt Pusz­taberényben is, a Nagybereki Állami Gazdaság épülő ser­téstelepén. Szennyvízcsator­nát ástak a markolók, s a tö­mött lösztalajból sárga cson­tok hullottak a földhányásra. Bánik Emil vezető a munkát leállította és értesítette a mú­zeumot. A helyszínre érkező régész megállapította: egy korai avat temetőt vágott ket­té a gép. A »korai« jelzőnek ezúttal tudománytörténeti ér­téke van. Somogybán eddig 37 avar temetőt találtak, s ebből csak kettő származott a korai avaroktól. A puszta- berényi leletek most újabb — gazdag ■— ■ információkkal szolgálhatnák a korai avar­ság szállásterületeiről, mű­veltségéről, temetkezési szo­kásairól. — A sírok kelet—nyugati tájolásúak — mondja a ré­gész. — A fejnél vagy lábnál kis edényt helyeztek el, ben­ne útravalót a halottnak. A megtalált veretek vékonyak 1 préselt díszítéssel. A sírokban lócsontvázakat is találtunk, s ez egyértelműen a lovas te­metkezésre utal. — Hogyan állapítják meg, hogy ez korai, amaz kései avar temető? — A temetkezési szokások­ból. 670 után új tömegek áramlottak a Kárpát-meden­cébe. Nyomukat számos és né­pes temetők őrzik.. Ez utób­biakban mások a szokások: a sírok már észak—déli tájolá­súak, az övdíszek és lószer­számok zöme öntéssel és nem préseléssel kézült; S míg a korai avarságnál összefonódó szalagdíszek jelennek meg — végtelen mustrában — a vé­reteken, a később érkezettek­nél a griffes-indás díszítés a jellemző. Régészek, történé­szek többsége a technikai és a művészeti motívumokban látszó különbségekből etnikai különbségekre következtet. Mások azt mondják: csak egyszerű divatváltozásról van szó. Éppen László Gyula pro­fesszor mutatta ki, hogy a no­mád társadalmakban a vi­selet nem volt egyszerűen »divat«, hanem a személyiség helyét, társadalmi szerepét pontosan jelző, meghatározó külső jegyek összessége. A veretek motívumkincse, a te­metkezési szokások tehát mé­lyén gyökereztek az adott kultúrában, s aligha lehettek kitéve a »divatváltozás«-nak. A véletlenül előkerült — föltehetően köznépi — avar ' temető sírjait már évszáza­dokkal ezelőtt kirabolták. A különösen értékes öweretek egy része hiányzik. Szélesebb körű kutatásra mód nincs, mert a temető nagy része fö­lött már állnak a sertéstelep lebetonozott épületei. A lelet így is tovább tágíthatja tör­téneti képünket a rég letűnt, hazánk • történetéhez mégis szorosan kapcsolódó nagy nép sorsáról, életéről. S ez az avar vitézek igazi útravalója. A tópart elnéptelenedett. I Nincsenek fürdőzók, csónaká- zók, vitorlás is csak elvétve látszik a vizen. A kék-fehér motorcsónakoknak is keve­sebb a dolguk: nem kell fi­gyelni, ki úszott túl messzi­re a biztonságos parttól, me­lyik gumimatracot sodorták el a hullámok. A vízi rendé­szetnél most készül az össze­gezés az idei nyárról; számok, grafikonok mutatják, meny­nyi izgalmas vagy szomorú, tragikus dolog történt a vi­zen. Sztranyák József őrnagy, a Siófoki Vízirendészeti Rend­őrkapitányság vezetője két fontos adatra hívja föl a fi­gyelmet: — Az idén tízen fulladtak vízbe, tavaly 33 áldozata volt a Balatonnak. A másik adat: az idén 66 esetben vonultunk ki menteni, tavaly pedig 136- szor. Pedig az időjárás nem volt jobb a tavalyinál; pon­tosan ugyanannyiszor kellett fellőni a piros viharjelzést. A meteorológiai előrejelzés vi­szont pontosabb, és gyorsabb volt mint tavaly. Időben meg­tudtuk, milyen változások várhatók a tó környékén, s így megfelelően fölkészülhet­tünk, és mielőtt megjött a vihar, tájékoztathattuk a für- d őzöket. Sajnos, mindig akad, aki az ilyer$ figyelmeztetéseket sem­mibe veszi. Már erősen fújt a_ szél, amikor egy házaspár, gyermekükkel együtt, vízre szállt egy katamaránszerű gu­micsónakkal. — Ez biztosan nem borul föl — gondolták. A csónak valóban ellenállt a hullámoknak. A férfi közben kiszállt fürödni, ám a szél belekapaszkodott a kis kata­maránba és sodorni kezdte. A férfi egy darabig bírta a tem­pót, de egyre távolabb került a csónaktól, s végül elmerült. Saját felelőtlenségének esett áldozatul. — Egy alkalommal, jó két és fél kilométerre a parttól, egy fiatal embert vettünk ki a vízből. Már alig győzte kap­kodni a levegőt, de még min­dig a túlsópart felé úszott. — Melyek voltak az idei nyár legmelegebb percei? Érdekes életút Várhegyi Jó­zsefé. Egyéves korában került Nagykanizsáról Kaposvárra. Ez 1913-ban volt. A Turul-szál­ló mellett laktak, apja szabó­ként dolgozott egy magáncég­nél. Jó munkája volt, amíg 1919-es kommunista múltja miatt föl nem mondtak neki. Hamarosan meghalt. Várhegyi József most itt ele­veníti föl az emlékeket a Pe­tőfi utca 15. számú házban, öreg ház, bontásra vár az egész sor. A sarkiakat már el­költöztették. — Ott, a Fő utcán Weitzl Béla vízvezeték-szerelő mel­lett laktunk. Én már akkor . is át-átmentem hozzá, amikor még az Anna-iskolába jártam. Ma Tóth Lajos iskolának hív­ják. Csak a háborúkor kellett a mostani Vörös Hadsereg úti elemibe átmennünk, mert ak­kor a miénk hadikórház lett. Noha, a szabóságban is segítet­tem apámnak, a vízvezeték­szerelés vonzott inkább. Azt tanultam ki. — Volt-e valami, amit egy életre megjegyzett? — Azt mondta a mesterem: »Fiam, magadnak higgyél, sen­ki másnak! Legyen a magad — Az egyik vihar alkalmá­val történt. A szél csaknem 120 kilométeres sebességű volt, a hullámok néha három méter magasra csapták. Há­rom mérnök indult el egy nagy vitorlással, abban bíz­tak, hogy az erős hajónak nem árt a szél. A hajó azon­ban fölborult, s ők kétségbe­esetten kapaszkodtak a kezü­ket felszaggató kötelekbe. Amikor riasztottak bennün­ket, nem tudtuk, mit te­gyünk: két mentőhajónk más­más helyen dolgozott, onnan nem lehetett elhívni őket. Egyik munkatársam akkor azt mondta: »ha megengeded, hogy kimenjek a Volvóval s még valaki velem jön, meg­próbálom« ... Nem volt más választás. Ketten indultak. A Volvo egyszerű motorcsónak, csak egy kicsivel nagyobb és erő­sebb a többinél. A fölborult vitorlást ilyen csónakkal meg­közelíteni is nehéz. Hát még a mentés! Nem lehet kötelet, mentőövet dobni, a halálra rémült embereket úgy kell »kifejteni« a felborult vitor­lás kötelei közül. Szerencsé­re sikerült, megmenekültek. Pedig a Volvót egyszer hoz­zácsapták a hullámok a vi­torláshoz, ám nem történt baj. Előfordult azonban olyan eset is, hogy Az edzett ifjú~ Ságért úszóversenyen még a mentőket is menteni kellett. Sajnos, arra is van példa, hogy a menetrendszerűen köz­lekedő hajókról a vendégek a vízbe ugrálnak fürödni ... — Hogy a korábbi évekhez képest az idén kevesebb sze­rencsétlenség történt, első­sorban minek köszönhető? — Nagy szerepe van ebben a Balaton egész vízterületére kiterjedő gyakori ellenőrzé- nek, melyet a KPM hajózási felügyeletével közösen vég­zünk. Tavaly sok horgász fúlt vízbe, az idén szerencsére »csak« két ilyen eset volt. Kértük a MOHOSZ segítségét, és ők valóban mindent elkö­vetnek, hogy egyre kevesebb ilyen szerencsétlenség történ­jen. A légirendészet repülői állandó segítőtársaink. Nem­igazsága megcáfolhatatlan. Ezt tartsd is be, de követeld meg másoktól is«. Házakhoz jár­tunk, ehhez az illemet kellett megtanunia az inasnak, szak­mailag pedig az ólomcső he­gesztését. Akkor még az volt, nem pedig vascső vagy pévé- cé. A szakma az emberrel és az anyaggal együtt átalakult. — Mikor szabadult? — 1932-ben. Még három évig Weitzlnél maradtam. Akkori­ban nagy volt a munkanélküli­ség, tömegek ácsorogtak a vá­rosház előtti »köpködőn«. Ne­kivágtam Pestnek; albérletben éltem. Kaposvári lányt vettem feleségül: Kiss Annát. Árva lány volt, Pesten dolgozott ő is, a fegyvergyárban. A hábo­rús idők hazasodortak bennün­ket Egy ideig a szülői házban laktunk, majd a régi Honvéd utcában, s csak azután kerül­tünk ide, a Petőfi utcába. Két lányunk lett, Éva 1940-ben, Zsuzsa 1945-ben; egy fiúnk a születése után meghalt. Színes fényképekkel teli al­bumot mutat: kaliforniai tája­kon a nagyobbik lány. 1971- ben magyar származású fiú vitte magával feleségnek. Nem ismerte a nyelvet a nagyobbik Várhegyi lány, ott kellett meg­tanulnia: két gyereke született. Józsi bácsi kisebbik lánya itt­hon van: egy vállalat admi­nisztrációs részlegének a ve­zetője. — Várhegyi bácsi nótáit ré­gebben gyakran játszották a rádióban... Mert a vízvezeték-szerelő a nótaszerzésnek hódolt. Számos újságkivágás, fénykép, kottás füzet tanúskodik erről. Nótái­ból esteket rendeztek, a Ma­gyar Művészeti Lexikonban is helyet kapott. »Vidéki őstehet­ség, aki pesti slágerrel ment a fővárosba« — evvel a rikoltó ’ímmel adta tudtul sikerét az csak jelzéseket kapunk tőlük, hanem rárepüléssel, rakéták­kal figyelmeztetik is a für- dőzőket,. hogy igyekezzenek partközeibe. Szólni kell a propagandá­ról is. Az idén 186 ilyen elő­adást tartottak a siófokiak, mintegy 33 ezer embernek. A tavalyi tízezer helyett most 140 ezer röplap került forga­lomba. Korszerűsödtek a vízi rendészet eszközei is: a kék­fehér motorosokat erősítőbe­rendezéssel látták el, ezek se­gítségével kilométerekre el­hallatszanak a figyelmeztető szavak. A jövőben egyébként ezek a berendezések szinte állandóan szólnak majd, több nyelven ismertetik a fürdő- zőkkel a vízi KRESZ szabá­lyait, fölhívják figyelmüket a Balaton veszélyeire. Gondot okoz, hogy a kül­földiek nem ismerik a nálunk érvényes vízi közlekedési sza­bályokat. Az idegenforgalmi szervek ezzel nem nagyon tö­rődnek, s bár a kölcsönzők­ben vannak idegen nyelvű röplapok, ezeket vagy nem kapják meg a vendégek, vagy ha igen, nem olvassák el. Sokan annyira tájékozat­lanok, hogy motorcsónakokkal érkeznek. Tennivaló még akad. Szük­ség van például egy korsze­rűbb viharjelző-berendezés- re. Ennek a tervein most dol­goznak. Az sem ártana, ha állandóan kapható lenne biz­tonságos úszógumi vagy úszó­mellény a gyerekek részére. Mert ilyet nagyon keveset lá t­tunk. A vízi rendészet ada­tai szerint tehát jó volt a nyár. Ha egyáltalán beszélhe­tünk ilyesmiről, amikor tíz ember nem tért vissza a víz­ről. Tíz ember, akinek a ha­lála nem volt törvényszerű, akik a saját »bátorságuk« ál­dozatai. Mert a Balaton ugyan parányi kék pont Európa térképén, de ez a si­ma nyugodt víztükör, gyorsan válik haragos zölddé, iszap­szürkévé. Kiszámíthatatlan, nem lehet bízni benne. egyik lap. De szerzett kaposvá­ri csárdást is. Van hát mire emlékeznie nyugdíjas napjai­ban. — Móra Ferencnek küldtem el egyik szerzeményemet. Ked­ves sorokkal köszönte meg. Szzntqyörgyi professzor pedig dedikált fényképet küldött. Kaposváron a Fő utcai mű­hely mellett volt Meggyes Fe­renc szűcsmester üzlete. Az irodalom szeretete hozta össze a két iparost: valóságos irodal­mi kör szerveződött itt. Bejár­tak a somogyi parasztköltők, a városi értelmiségiek is a Meggyes-műhelybe. Felolvas­ták írásaikat, vitatkoztak, es­teket szerveztek. A műsorok­ból a rádió is közvetített; a szerkesztés-rendezés feladatát a két iparos vállalta. Veres Péter patronálta ezt a hivata­lossá nem vált irodalmi kört, és maga is megjelent a Koro­na-szállóban rendezett mű­soros esten. A díszelnöki sze­repet azonban nem vállalta, mert fölfedezte a névsorban egyik politikai ellenfele ne­vét ... Emlékezik az ősz, szürke szemű ember. Orvost váróan telnek napjai: a szívével fia­tal kora óta baj van. A Váro­si mozi filmjei jutnak eszébe: Chaplin munkáit nagyon sze­rette, ezeknek a muzsikája tet­szett neki. Üres óráit olvasás­sal tölti, a zeneszerzők életraj­zait lapozgatja. Rádióban, tele­vízióban a klasszikusok zené­jét meg a magyar nótákat hallgatja. Ügy mondja: »Ez él­tet ...« Szemével végigsimít egy ki­tüntetést — honvédelmi mun­kájáért kapta. S van itt egy bekeretezett díszoklevél is: egy régi-régi zenei újság pályá­zatának eredménye. Leskó László Csupor Tibor A V1BIKM KAPOSVÁRI VILLAMOSSÁGI GYARA FÖLVESZ 3 fűtöt Jelentkezni a gyár munkaügyi asztál. Kaposvár, Mező Imre u. (92687' Dán Tibor Nyugdíjban Móra válaszolt neki

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents