Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-03 / 233. szám

Gyászmise I. János Pál pápa elhunyta alkalmából l. JAltot Pál pápa elhunyta alkalmából vasárnap a buda­pesti Szent István bazilikában dr. Lékai László bíboros, esz­tergomi érsek gyászmisét tar­tott. A gyászszertartáson a kormány képviseletében Már­kája Imre igazságügy-minisz­ter, Garai Róbert külügymi­niszter-helyettes és Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese vett részt Ott volt több Budapesten akkreditált diplomáciai képvi­selet vezetője. * • • Dr. Lékai László bíboros­nak, esztergomi érseknek, a magyar püspöki kar elnöké­nek vezetésével hétfőn egyhá­zi delegáció utazott Rómába, X. János Pál pápa temetésére. Szadat-beszámoló a megállapodásról Egyiptomi látogatásra hívta meg Carter elnököt Anvar Szadat egyiptomi ál­lamfő hétfőn a parlamentben bejelentette : a nemzetgyűlés nevében látogatásra hívta meg Carter amerikai elnököt, hogy részt vegyen a tervezett egyip­tomi—izraeli békeszerződés aláírásán. Szadat dicsérte az amerikai elnököt a Camp Da­vid-i csúcstalálkozón játszott szerepéért. Az egyiptomi elnök arra bíztatta a konfliktusban köz­vetlenül érintett arab orszá­gokat, hogy a Camp David-i csúcshoz hasonlóan kezdjenek ők is közvetlen tárgyaláso­kat Izraellel és »tanúsítsanak megértést-« az egyezmények iránt, amelyek szerinte »pozi­tív lépések az átfogó megol­dás felé«. Szadat támadta a Nemzetközi jog Elfogadhatatlan korlátozás Hírügynökségi jelentések szerint Washingtonban olyan törvényt készítettek elő, amely megváltoztatná az Egyesült Államokba akkreditált diplo­maták jogi helyzetét. Az államok egymás közti kapcsolatának mindig alapve­tő része volt a külképvisele­tek helyzetének kérdése. A történelem folyamán a szo­kásjog kialakította gyakorla­tot fokozatosan államközi szerződések váltották fel, meghatározva a különböző rangú diplomatákat megillető kiváltságokat. Az úgynevezett bécsi konvenció — hivatalos címe: »Bécsi szerződés a dip­lomáciai kapcsolatokról« —az az okmány, amely e kérdés­körben napjainkban érvény­ben lévő szabályokat legátfo- góbban meghatározza. Kidol­gozására 1961-ben az osztrák fővárosban került sor, s azóta a világ 124 országa írta már alá. A modern diplomácia egyik alapkövének tekinthető szerződés azokat a megállapo­dásokat váltotta fel, amelyek a napóleoni időket lezáró 1815- ös bécsi konferencián szület­tek. A bécsi konvenció részlete­sen foglalkozik a diplomáciai kapcsolatok alapproblémáival; meghatározza a küldő és fo­gadó országok jogait és köte­lességeit; a kinevezés és visz- szahívás feltételeit, a testüle­tek felépítését és működését. Részletesen elemzi azokat a kiváltságokat és mentessége­ket, amelyeket bármely foga­dó állomnak el kell ismernie. Az Egyesült Államok — mint az egyezmény egyik alá­írója — szintén vállalta a szerződések feltételeinek be­tartását. Ezért okozott ENSZ- körökben is széleskörű felhá­borodást az a törvénytervezet, amely — az amerikai szenátus és képviselőház jóváhagyása után — most Carter elnök elé került. A javaslat fő pontjai: 1. a külképviseletek munka­társainak amerikai helyi bí­róságoktól kellene kérniük diplomáciai mentességük és előjogaik engedélyezését, il­letve érvényesítését; 2. a dip­lomáciai testületek tagjai — rangjuktól függően — az ame­rikai büntető- vagy polgári jog hatáskörébe tartoznának; 3. a diplomatáknak ' kötelező biztosításokat kellene kötniük. A törvényjavaslat-elfogadá­sa esetén — az VSA-ban dol­gozó mintegn 19 ezres diplo­máciai személyzetből legalább 10 ezret hátrányosan érintene, és végeredményben a diplo­máciai mentelmi jogok elfo­gadhatatlan korlátozásához ve­zethet. A tervezet ellen tilta­kozva a Szovjetunió képviselői rámutattak: az egyoldalú ame­rikai intézkedés beláthatatlan következményekkel járhat. Hi­szen az Egyesült Államokban a diplomáciai képviselők mun­káját eddig sem részesítették a megfelelő védelemben. Szovjetuniót és a Camp Da­vid-i megállapodást elítélő arab országokat, és azt han­goztatta: »e szakaszban Egyiptom ezt volt képes el­érni«. A két Camp David-4 egyez­mény részleteit magyarázva Szadat azt mondotta, hogy ami vonatkozik a Sinai-fél- szigetre, (az izraeli kivonulás­ra), az alkalmazható lesz a sziriai Golan-magaslatra is. Ennek kapcsán a tárgyalási folyamathoz való csatlakozás­ra szólította föl Szíriát — je­lezve ugyanakkor, hogy el­lenkező esetben is folytatja különalkuját Izraellel... Hasonlóképpen Jordániát is fölhívta, hogy vegyen részt a megszállt nyugati part és a gázai övezet jövőjének meg­határozásáról szóló tárgyalá­sokon »a palesztinai nép kép- visélőinek jelenlétében«. Jordánia, Szaúd-Arábia és az öböl menti államok fenn­tartásaira válaszolva Szadat kérte, hogy »értsék meg a je­lenlegi helyzet realitásait«, és értelmezzék helyeaen» a Camp Davidben történteket. Szadat arról próbálta meggyőzni Jor­dániát és politikájának más bírálóit, hogy az Egyesült Ál­lamok — éppúgy mint Egyip­tom — »a nyugati part szer­ves részének« tekinti Jeruzsá­lemet, és hogy törvénytelen az izraeliek által végrehajtott minden változtatás a város státusában. Az izraeli parlamentnek a sinai települések fölszámolá­sát jóváhagyó döntésére utal­va Szadat dicsérte Begin izraeli kormányfőt, aki a Camp David-i csúcs »utolsó óráiban valódi megértést ta­núsított a települések ügyé­ben«. Az egyiptomi elnök re­ményét hangoztatta^ hogy mindkét fél »valódi békeaka­ratával« megvalósítható az egyezményekben előírt határ­idő előtt az izraeli kivonulás a Sinai - félszigetről. A parlament ülése után Szadat újságírókkal közölte: Carter amerikai elnök elfo­gadta a meghívást. Portugál parlamenti küldöttség tárgyal Budapesten A dr. Vasco da Gama Fer­nandesnek, a köztársasági gyűlés elnökének vezetésével hazánkban tartózkodó portu­gál parlamenti küldöttség vasárnap Esztergomba látoga­tott. A delegáció tagjai Apró Antalnak, az országgyűlés el­nökének társaságában meg­tekintették a város nevezetes­ségeit, meglátogatták többek között a Vármúzeumot és a Keresztény Múzeumot. Dél­után a leányfalui szakszerve­zeti üdülővel ismerkedtek. A portugál parlament tör­vényhozó testületé küldöttei­nek programján részt vett Fernando Delfim Mario Lopes Vieira, a Portugál Köztársa­ság budapesti nagykövete. Tegnap az Országháziban megkezdődtek a hivatalos ma­gyar—portugál tárgyalások. A vendégeket Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke, s az or­szággyűlés több más tisztség- viselője köszöntötte. (MTI) Munkáspárti kongresszus Black pool ban Bladkpooüfoan a Jövőre dékes választások és a bér- korlátozó politika keltette és egyre fokozódó belső feszült­ség jegyében nyílt meg a kor­mányzó angol munkáspárt ez évi kongresszusa. Jelen van a kongresszuson több nyugat­európai szociáldemokrata párt képviselője és sok európai kommunista és munkáspárt megfigyelője, köztük Komi' desz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője. Joan Lestor, a munkáspárt idei elnöke megnyitó beszé­dében kiemelte, hogy »vagy a teljes foglalkoztatottság párt­ja maradunk, vagy megszű­nünk a munkásképviselet tör­ténelmi ereje lenni Angliá­ban«. A dolgozó tömegek nem fogadják el sokáig a másfél milliós munkanélküliség és a parlagon heverő emberi és anyagi erőforrások nyomasztó ellentmondását. < Elismerte, hogy a kormány a 30-as évek óta legsúlyosabb tőkés világválság közepette jött létre és évek óta par­lamenti kisebbségben és az EGK korlátozó intézkedései közepette működik. Aláhúzta viszont, hogy a munkásmoz­galom így sem nyugodhat be­le a közkiadások és a szociá­lis szolgáltatások., állandó nyírbálásába, a pórt szocia­lista céljainak háttérbe szorí­tásába. Olaszország Letartóztattak egy terroristát Az olasz rendőrség vasárnap Milánóban letartóztatta a Vö­rös Brigádok terrorszervezet egyik tagját — egyikét annak a 18 személynek, akiket az Aldo Moro volt miniszterelnök meg­gyilkolásában való résztvétel miatt köröznek. Antonio Savi- nőt, a Fiat gyár volt munká­sát a rendőrség csak tűzpár- bajban tudta foglyul ejteni. A lövöldözés során a terrorista és két rendőr megsérült. Az akció során egy nőt is le­tartóztattak. Smith nem kapott vízumot A washingtoni külügyminiszté­rium megtagadta a beutazási en­gedélyt lan Smith-től, a rhode- siai fehértelepes rezsim vezető­jétől, aki néhány szenátor meg­hívására — egy-két minisztere kíséretében — a jövő héten akart látogatást tenni az Egye­sült Államokban. Az utazás öt­lete súlyos dilemma elé állította a washingtoni kormányzatot. Az ENSZ-határozatok ugyanis tilt­ják vízum kiadását bárkinek, akinek rhodesiai útlevele van, mert a rhodesiai rezsimet a vi­lágszervezet illegálisnak tekinti. A brit külügyminisztérium sem engedélyezte Smithnek, hogy Anglia területére lépjen, Illetve, , hogy brit földön másik repülő- 1 gépre szálljon át. Súlyosbodó helyzet Libanonban Vegye igénybe szolgáltatásainkat! Rádió- és tv-Javít ás Értesítjük ügyfeleinket, hogy 1918. október 1-veJ szövetkezetünk átveszi a Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ, Kaposvár, Munkásőr sor 3. sz. alatti rá­dió és televíziójavító részlegét. Részleget a továb­biakban szövetkezetünk üzemelteti. A kadinyini városrész jobb ellátása érdekében az üzletben a rádió- és televíziókészülékek (híradástechnikai berendezések) javításán kívül biztosítjuk a kü­lönböző háztartási kisgépek (kávéőrlő, porszívó stb.) javításra történő felvételét is. Mériegja v/tó-részieg Értesítjük ügyfeleinket, hogy szövetkezetünk mérlegjavító részlege 1978. szeptember 20-val a Kaposvár, Berzsenyi u. 25. sz. alatti telephelyről új telephelyre költözött. ÜJ CÍME: KAPOSVÁR, ACHIM A. U. 8. (Telefon: 11-408). Az új telephelyén eddigi tevékenységi körét zavartalanul folytatja. GYORS, PONTOS, MINŐSÉGI MUNKA! Kaposvári Vas—Műszaki Szolgáltatóipari Szövetkezet (92513) Minden eddiginél veszélye­sebbé vált hétfőn délelőttre a helyzet a libanoni főváros­ban. A Jobboldal kiterjesztette támadásait Bejrut keleti ne­gyedein túl, a libanoni fővá­rost Damaszkusszal összekötő autóút környékére és a hegyi településekre. Sorozatos tá­madások érik az arabközi erő­ket a fővárostól északra is — amint erről az arabközi béke- fenntartó erők hétfőn délelőtt kiadott közleménye beszámol. A közlemény a harcok ki- újulásáért teljes mértékben a jobboldalra hárítja a felelős­séget. A rendőrségi adatok szerint eddig öt halottja és mintegy két tucat sebesültje van a va­sárnap éjszakai harcoknak. Az adatok azonban korántsem teljesek. Súlyos károk érték a liba­noni külügyminisztérium épü­letét is. A damaszkuszi Al-Baath cí­mű kormánylap hétfői számá­ban Izraelre és az Egyesült Államokra hárította a felelős­séget a libanoni helyzet sú­lyosbodásáért. Az akció célja — gyengíte­ni Szíria és a PFSZ Camp David-ellenes pozícióit — mu­tat rá a lap. A bejrúti harcokkal egyídő­ben növekszik a feszültség az ország déli részén is. A libanoni válság nemzet­közi méretűvé szélesitéséhez nyújtanak segédkezet más nyugati országok: hétfőn — a hírek szerint — Nagy-Britan- nia, az Egyesült Államok és Franciaország »önmérsékletre« szólította föl Szíriát, miköz­ben az arabközi biztonsági er ők közleménye »szokatlan Kissé hamis a Dajan-szólam_ Biztató jelek Egy folyamat, amely nem­rég miég megtorpanni lát­szott, hirtelen és örvendete­sen fölgyorsult A hadászati fegyverek korlátozásáról szó­ló (angol nyelvű rövidítés­sel: SALT) szovjet—amerikai tárgyalásokról van szó. Aki csak valamennyire is olvas újságot, néz televízióit vagy hallgat rádiót, értesülhetett a kedvező fordulat félreért­hetetlen jéleirőL Andrej Gro- miiko szovjet külügyminisz­ter, aki — szokás szerint — hazája világszervezeti dele­gációja élén tartózkodik az Egyesült Államokban, igen fontos megbeszéléseket foly­tatott amerikai kollégájával, Cyrus Vance-sael, és magá­val az Egyesült Államok el­nökével is. A megbeszélések visszaté­rő vonósa volt, hogy minden alkalommal jóval hosszabb­ra nyúltak a tervezettnél. Ezúttal nem bizonyult nehéz­nek e »tünet« egyértelműen pozitív értékelése, annál ke­vésbé, hiszen mind szovjet, mind amerikai részről érzé­keltették, hogy — bár még bőven akad nyitott kérdés — sikerült haladást elérni a hadászati fegyverek témakö­rében. A haladásnak még két biztos jele van: 1. Vance külügyminiszter még október második felében ismét a szovjet fővárosba látogat és 2. az amerikai dimptomácia vezetője — bár részletekbe nem volt hajlandó bocsátkoz­ni — annyit elmondott, hogy »•a tárgyalásokon szóba került egy szovjet—amerikai csúcs­találkozó lehetősége«. Mindig öröm, ha olyan hír lát napvilágot, amelyről nyilvánvaló, hogy az eny­hülés elmélyülése irányá­ba hathat. A mostani fejlemények vonatkozásá­ban ennél is sokkal több­ről van szó: nem lehet elég­gé ismételni, hogy a SALT napjainkban a »kérdések, kérdése«, amelynek kielégítő megoldása alapvető feltétele az emberiség békés jövőjé­nek. A tárgyalások alanyát képező fegyverfajták ugyanis 1. gyakorlatilag elpusztít­hatják a glóbuszt, 2. költségeik alaposan megnehezítik számos, temér­dek pénzt igénylő világprob­léma (környezetvédelem, élelmiszergondok stb.) meg­oldását, 3. a SALT a szovjet—ame­rikai viszony »kemény mag­ja«, amely kedvező esetben sokkal intenzívebbé teheti a két nagy, kulcsfontosságú ország' kapcsolatát.­Az Egyesült Államok kor­mányzata egy ideig különös »árukapcsolással« kísérlete­zett: a szovjet belügyekbe váló beavatkozás eredmé­nyességétől tette függővé a SALT-ügyek haladását Ez a kísérlet látványos kudarc­cal végződött. Szétfosziott az az illúzió is, hogy a »ke­mény« magatartásból vala­miféle belpolitikai tőkét le­hetne kovácsolni. Érdekes arra gondolni, hogy a kedvező fordulatra éppen az amerikai időszakos választások küszöbén került sor. GYORS LISTA az 1978. október 2-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 37. heti szelvények vettek részt. 30 012 604 1 30 013 011 i 30 013 450 n 30 026 609 1 30 032 641 k 30 039 731 j 30 065 356 m 30 068 144 1 30 069 951 S 30 073 336 m 30 078 976 m 30 079 874 i 30 080 009 m 30 094 985 m 30 069 393 1 30 104 151 n 30 114 878 b 30 128 088 k 30 163 174 k 30 172 981 j 30 183 611 u 30 189 474 m 30 218 662 i 30 221 307 i 30 242 880 U 30 258 453 i 30 279 314 i 30 282 084 U 30 279 479 n 30 298 356 m 30 305 762 g 30 308 276 n 30 309 472 S 30 310 681 h 30 315 885 m 30 316 178 m 30 323 321 u 330 781 e 30 333 713 1 30 342 259 U 30 345 139 h 30 389 264 n 30 399 525 i 30 423 201 n 30 440 163 s 30 446 048 t 30 450 211 m 30 159 110 h 30 460 004 1 30 487 190 n 30 487 738 1 30 489 318 g 30 498 029 i 30 498 297 i 30 500 408 h 30 535 070 1 30 537 345 g 30 538 188 m 30 548 185 ra 30 552 447 i 30 552 769 p 30 557 645 U 30 566 217 h 30 566 344 i 30 578 166 k 30 582 430 n 30 588 014 m 30 617 060 m 30 624 778 k 30 631 170 r 30 639 762 m 30 655 819 t 30 662 879 m 30 666 910 U 30 669 291 m 30 720 809 m 30 746 004 h 30 746 526 h 30 771 850 f 30 790 802 m 30 801 601 t 30 804 662 i 30 817 673 m 30 818 433 o 30 820 149 k 30 840 191 r 30 846 246 i 30 848 345 k 30 854 968 m 30 855 866 e 30 873 243 U í0 878 844 c 30 895 523 S 30 896 463 r 30 896 981 1 3U 902 318 1 30 913 807 ra 62 299 344 1 30 922 326 i 62 309 1 986 U 30 928 784 m 62 316 440 k 30 955 826 n 62 326 051 i 62 001 208 j 62 385 738 d 62 027 901 i 62 298 863 h 62 037 514 m 62 399 113 n 62 051 007 g 62 432 942 b 62 057 025 b 62 433 209 m 62 071 178 e 62 440 309 n 62 073 480 n 62 484 630 k 62 076 137 i 62 494 246 n 62 097 601 r 62 504 776 n 62 100 787 ra 62 508 731 m 62 134 715 h 62 516 530 h >2 161 154 k 62 517 091 k >2 191 334 k 62 523 107 u »2 211 810 u 62 533 332 i Í2 224 813 n 62 538 472 m i2 248 835 1 62 573 697 o ö2 258 004 n 62 579 512 i 62 288 088 i A nyertes szelvényeket 1978. ok- .óber 20-ig kell a totó—lottó-ki- rendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Bu­dapest V., Münnich Ferenc u. 15.) küldeni. A gyorslista közvetlenül a *or- solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk] ! méretű csapatösszevonásokat, [ erökoncentrác i ót-« jelez a 1 jobboldali erőik oldalán« — I jegyzi meg a hírügynökség.

Next

/
Thumbnails
Contents