Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-13 / 216. szám
1 Tanulmányút a szomszédba — Tapasztalatcseréket szervezünk az ország minden tájára, néha még külföldre is — mondta egy állattenyésztési telep vezetője. — Nagyon szép és hasznos dolog. Csak az a bökkenő, hogy közben nem sokat tudunk arról, hogyan végzik ugyanezt a munkát itt a szomszédban, szinte teljesen azonos körülmények között. Pedig ha valahol, hát éppen a szomszédban érdemes elkezdeni a tapasztalatok gyűjtését. A megjegyzés figyelemre méltó. Ütnak indultunk hát, hogy néhány termelőszövetkezet szakemberétől érdeklődjünk: miként is áll a kapcsolattartás a szomszédokkal? A mikei termelőszövetkezet elnöke, Frank Gyula baráti kapcsolatnak nevezi azt, ami a tsz és a kadarkúti gazdaság között már huzamosabb ideje kialakult. Bizonyítékokat sorol: együttműködtek a szántásban, a tsz erdejéből a tervezett famennyiség 80 százalékát a kadarkútiak termelték ki, s ezt a tsz nekik adja el, mivel ők fel tudják dolgozni. Segítenek egymásnak az aratásban, a szárításban, a szállításban, és a mikei gazdaság erdei pihenőháza otthont ad mindkét gazdaság rendezvényeinek, tanácskozásainak. — Mennyit ér az együttműködés? — kérdezem. — Rendkívül sokat. Ha nem készülünk el időben egy munkával, a veszteséget forintban ki sem lehetne fejezni. Fonyódon, úgy látszik, más a helyzet. Harkány Tibor fő- agronómus kevésbé elégedett. — Voltunk néhány távoli »nevezetes helyen«. Viszont a szomszédokkal nemigen tartunk ilyen jellegű kapcsolatot. Rossz beidegződés lehet az oka, holott éppen a szomszédos gazdaságok eredményeiből vagy hibáiból lehetne igazán tanulni, hiszen hasonlók az adottságaink. Amit tudunk egymásról, azt elsősorban a tsz-szövetség kiadványaiból ismerjük, illetve a megyei értekezleteken elhangzottakból. Ugyanez érvényes az IKR termelési rendszerre is. Folyamatosan kapjuk a tájékoztatókat a rendszertagok eredményeiről. — Melyek a szomszédos gazdaságok? — Győrök, Buzsák, Lelle. Győrökkel közös a szárítónk. Heti egy-két alkalommal találkozunk az ottani főagronó- mussal. Kombájnoltunk Bala- tonszentgyörgynek .. . Viszont nem láttuk még a sertéstelepüket és ők sem a mienket! A főagronómus húsz évet töltött állami gazdaságban. Ott gyakorlat volt, hogy az értekezleteket mindig máshol tartották, s egybekötötték az adott gazdaság egy ágazatának megtekintésével. Erre a termelő- szövetkezetekben még nem tapasztalt példát — Vajon a nem vezető beosztásban dolgozók számára is megoldható lenne ez? — Feltétlenül! Például a munkaközi szünetek 2—3 órás időtartama elegendő lenne egy- egy közeli telep meglátogatására. Egyébként tervezünk ilyet. A sertéstelepi dolgozókkal szeretnénk Lengyeltótiba, Balatonszentgyörgyre eljutni. A juhászokat Nógrádba akarják elvinni, hogy a helyszínen ismerkedhessenek meg a villanypásztoros legeltetés élőn veivel. A szőlősgyöröki tsz elnöke arról tájékoztatott: mindennapos kapcsolatot tartanak a fonyódi, a lengyeltóti és más Két és fél, három nap alatt készítettek el egy silókazlat a csoknyavisontai szövetkezetben, lassan be is fejeződik ez a kora őszi munka. Az állat- tenyésztők véleménye szerint tavaly adott először igazán jó minőségű téli takarmányt a növénytermelés az ágazatnak — az idén minden remény megvan arra, hogy ez ismétlődik. Alig fogy le a silókukorica egy-egy tábláról, nyomban megjelennek a Rábák, és végzik a talajmunkákat. A két nagy teljesítményű gép - két műszakban, éjjel-nappal vetésre készíti elő a talajt. Ahova nem kerül az idén ősszel mag, ott a mélyszántás következik. Bár a kifejezést a számvitelre szoktuk használni, a Rákóczi Tsz-ben a határban folyó munkákra is vonatkozik a naprakészség. Ha gazdaságokkal. Megemlíti a közös szárítót ő is. — Részben hallomásból, részben újságból értesülünk egymás eredményeiről, és mivel néhány dolgozó rendszeresen átjár a fonyódi szárítóhoz, hallja, hogyan megy ott a munka. Ugyanez áll arra is, ha bérmunkában gépet adunk vagy kapunk: aki a géppel jön, személyes tapasztalatokat szerez. — Csoportos tapasztalatszerzésre nem gondoltak? — Nem biztos, hogy ez feltétlenül hasznos, mert fokozhatja az amúgy is gondot okozó munkaerő-vándorlást. A kapcsolattartás elsősorban a vezetők feladata. A mesztegnyői termelőszövetkezet párttitkára" már bevált rendszerről számolhat be. — Évente más-más helyen találkozik öt együttműködő termelőszövetkezet vezetősége. Az idén mi voltunk a vendéglátók. Az elnök tájékoztatta a vendégeket a gazdaság helyzetéről, aztán én is beszámoltam, s utána megmutattuk a fontosabb üzemágainkat. De részt veszünk szakrendezvényeken is. Molnár István szerencsés helyzetben van. A gazdaság valaki kézbe veszi az őszi munkák szervezésére, végzésére készített kampánytervet, és összehasonlítja azzal, amit lát, tapasztal a határban, meggyőződhet róla: minden feladattal naprakészen áll a szövetkezet. Az elnök, Nagy István véleménye szerint egy jói elkészített munkaprogram nemcsak az irányítást könnyíti, hanem biztonságot is ad. Bebizonyosodott ez már tavasz- ssal, azután a szinte rekordidő alatt elvégzett aratáskor, és a bizonyítás most folytatódik az őszi munkáknál. Jó egy hete a kampánytervnek megfelelően kezdték meg a 'burgonyaszedést, október első napjaira fejezik be a munkát. Október 4-én indulnak a vetőgépek, és a hónap végére kerül földbe a búza magja. A babarci rendszer vezetősége egyetért abban, hogy a dolgozóiknak is szükségük van tapasztalatszerzésre; több gazdaságban, szaktelepen voltak a közelmúltban. Mesztegnyőn még nincs szaktelep, s ezt a párttitkár tarthatatlannak ítéli. A fejlődéshez pedig a pénzalapok megteremtése mellett elengedhetetlen, hogy a dolgozók tudják, mit ér, mit használ egy ilyen beruházás. A kéthelyi termelőszövetkezetben tulajdonképpen fölösleges volt a kérdés,, hiszen a közelmúltban számos szakmai rendezvényen látták vendégül mindazokat a gazdaságokat, amelyek tagjai az IKR termelési rendszernek. S ezeken a rendezvényeken ott voltak az érintett ágazatok dolgozói is. Itt tehát gyakorlat, sőt szervezett gyakorlat a kölcsönös tapasztalatszerzés. Ebben erősít meg Varga László főagronómus is. A szomszédolásról alkotott kép még nem nyerte el végleges formáját. Egy bizonyos: a nagyobb hatékonyságra, a termelés biztonságára törekvés mindinkább fontossá teszi két közeli gazdaság együttműködését. És ha ma még változók is a vélemények, nem kétséges, hogy a szükségszerűség előbb-utóbb egységes álláspontot alakít ki. tagjaként, és szaktanácsadásával az idén teljes vetőmagcserét hajtanak végre, s a talajvizsgálatok alapján műtrágyáznak, készítik elő a magágyat. A kampánytervben személyre szólóan fogalmazták meg a feladatokat, számolva a rendkívüli helyzetekkel, az időjárás viszontagságaival is. Mint Csokonyavisontán mondták, még ilyen előrelátás mellett is érhetik az embert meglepetések. De saját tapasztalatból tudják már: nem mindegy, hogy a váratlan helyzetekre mennyire készült fel az üzem. Az igazi csúcs ezután következik. Az aratást tizennégy napra tervezték, és tizenkét nap alatt befejezték — ilyen szellemben szeretnének beszélni .jó két hónap múlva az őszi feladatok teljesítéséről is. Bencsik András Naprakészen Teljes vetőmagcsere Csokonyavisontán F&ßSädö Iharosban málnát telepítenek A nemrégiben Kaposváron lezajlott kistermelői kiállítás és vásár is bizonyította, milyen fontos szerepük van a háztáji gazdaságoknak országunk ellátásában. A vásár valós képet adó »kirakata« volt annak a bonyolult és többfelé ágazó kapcsolatrendszernek, amelynek keretében a termelőszövetkezetek és az áfész-ek szervezik, segítik a kistermelők munkáját. Iharosberény és környéke az ország egyik legismertebb szelídgesztenyés vidéke. Persze, a szelídgesztenye önmagában aligha volna elegendő egy intenzíven fejlődő háztáji ágazat számára. Erről beszélgettünk Kulcsár Lajossal, aki a község termelőszövetkezetében a háztáji ágazat vezetője. — Az idén nem lesz olyan jó termésünk gesztenyéből, mint tavaly volt. Virágzáskor a mostoha időjárás sokat ártott, s jó lesz, ha 60—70 százaléknyira megközelítjük a múlt évi eredményt. Sajnálkozásra azonban nemigen hagy időt az ágazatvezető, mert mint elmondta, szilvából a várt mennyiség többszöröse termett. — Öt vagonnal szerződtünk, de most már nem kétséges, hogy ennek a négyszeresét értékesítjük. Jó ternést hoztak a nyári gyümölcsök, úgyhogy van dolguk a termést szállítóknak. — Kinek adják el a szilvát ? — Több céggel is szerződtünk. Szállítunk a Zöldértnek, de kapcsolatunk van a Nagyatádi Konzervgyárral és a hűtőgépiparral is. Ami megmarad, azt a szeszfőzdénkben dolgozzuk feL A termelőszövetkezet önmagában nehezen oldaná meg a kistermelők gondjait, örvendetes, hogy a községben és a környező településeken már évek óta jó a kapcsolat a gazdaság és az áfész között, együttműködő partnerként segítenek. Ez most különösen fontos, mivel a bőven termő szilva csak pár napig köti le még a szállító autók kapacitását, s utána sem áll meg a forgalom. Először különféle ipari terményeket, majd őszi körtét, utána gesztenyét, dióbelet vásárolnak fel december közepéig folyamatosan. A forgalomra jellemző, hogy az idén hat és fél millió forint értékű termény felvásárlását és továbbítását tervezték, a jelenlegi becslések alapján azonban ezt másfél-két millióval is meghaladhatják. Ez az év jó eredményeket hozott, de az ágazatban gondolnak a jövőre is. —1 Málnából 400 mázsát adtunk el a Zöldért-nek. Tavasszal Iharosban hétezer négyzetméteren ültettek a tagok fiatal bokrokat. Ezt most ősszel további tízezer négyzetméter követi Pogányszent- péteren. Aki kér, annak a Zöldért helybe szállítja a palántákat. Két év múlva ez a telepítés is termőre fordul, s akkor újabb 150—200 mázsa piros gyümölccsel növekszik a háztájik forgalma. S mivel a mind nagyobb kedvet kapó termelők számára valóban eredményes az otthoni tevékenység, érthető, hogy,az idén a tervezettnél több lett az értékesített hízóbikák és sertések száma is. Előkelőbli helyezést! E lőször azt a címet akartam adni mai jegyzetemnek, hogy »GAZOStTUNK«, de tartottam tőié, hogy a nyomda ördöge vesszőt biggyeszt majd az »a«-betű fölé, és akkor teljes lesz a félreértés. Pedig tény, hogy ga- zosítunk a megyében, azaz egyes közterületek gondozása, parkosítása, virágosítása helyett méteres gaz nő még oly szeretett »virágos« megyeszékhelyünk egyes részein (például az ipartelepen) is. De okvetlenül balesetnek kell bekövetkeznie ahhoz, hogy BaLatonkeresztúron például lekaszálják a kétméteres gazt és dudvát az utak kereszteződésében, hogy — Marcali felől jövet — egyáltalán érzékelni lehessen a 7-es út forgalmát. Néha úgy érzi az ember, mintha nem lenne gazda, vagy ha van, nem támaszkodik a lakosság segítőkészségére. Vagy azért, mert egyes helyeken. túlságosan kényelmesek és meging at hatatlanok a vezető posztok, vagy azért, mert néhol még nem tudnak értelmes célt jelölni a lakosság széles rétegeinek. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy ma a társadalmi munkáról és »vidékéről« szeretnék elmondani egyet és mást. Kötetnyi jelentést és tervet olvastam el a napokban, s van személyes élményem is ahhoz, hogy a társadalmi munkáról szót válthassunk. Okunk van rá, hiszen országosan miUiárdokra rúg az az érték, amelyet a beruházásokon, a fejlesztéseken és a felújításokon kívül közösségi összefogásból teremtünk. A somogyi ember tenni akarását nem vitathatja senki! Csak egy példát erre: legutóbb, amikor a művelődési beruházások helyzetéről váltottunk szót, fölhívott egy tanár és 1000 forintot ajánlott föl tanteremépítésre... És a kétkezi munka? A szellemi energia? A tettvágy és a felelősségérzet? Tény, hogy o társadalmi munka a mi társadalmunk sajátossága; az önzetlenségé és az odaadásé, a közösségért érzett felelősségé. Építenünk kell rá. Jobban, mint eddig. Megvallom: jó érzéssel ‘beszélek erről, mert az egyik legfőbb helyen a közelmúltban önkritikus és magába tekintő magatartással találkoztam; cselekvőkészseggel és tenni akarással, a helyenkénti tehetetlenség felszámolásának igényével. Ideje volt, hiszen a társadalmi munka egy főre jutó értéke tekintetében a 19 megye közül a 17. helyre szorultunk vissza, s ezt már nem lehet azzal magyarázni, hogy átkos történelmi örökségünk következménye... Célt, programot — és lehetőséget — kell adnunk a falvak, városok lakóinak ahhoz, hogy cselekedhessenek, hogy többel tehessenek a megyéért. Tetteik eredményét ugyanis nemcsak az utókor, hanem önmagunk, felnövekvő utódaink, a jelenkor embere s az egész ország érzékelhetik. De beszéljünk arról: mi az a társadalmi munka? Hobbi? Rögeszme? Hangzatos jelszó, tömegkampány csupán? Vagy fontos — és állandó jellegű — politikai kérdés, amely kifejezi, hogy milyen a lakosság viszonya a társadalomhoz, a politikához, a lakóhelyéhez; milyen a tanácsok és a lakosság kapcsolata; s azt is, hogy adott területen miként működik, mennyire áll hivatása magaslatán a helyi tanács? A társadalmi munka kifejezi a szűkebb haza, a szülőföld, a lakóhely szeretetét, a közös tervek megvalósításának szándékát, az elkötelezettséget. Azaz nem más, mint határozott állásfoglalás a politika mellett. Ezeket az alapkérdéseket tűzték napirendre a megyei tanács tisztségviselői, s ahogy olvastam a föl jegyzéseket, nem lehet kétséges: igen nagy felelősséggel, önkritikusan és tenni akarástól vezérelve. H ol tartunk? A félreértésék elkerülése végett: voltaképpen egyenletes fejlődés tanúi vagyunk Somogybán. És egyúttal elégedetlenek. Okkal. 1955-ben 5 forint 41 fillér, 1977-ben már 255 forint volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke Somogybán. A fejlődés tehát vitathatatlan. (A forint értékváltozásáról most ne beszéljünk!) De hogy a barcsi járásban — a múlt évben — 329 forint, a nagyatádiban viszont 198 forint; ugyanakkor Nagyatádon 326, Kaposváron viszont 222 forint volt ez az érték, ez már mutat valamit, Mint ahogy az is, hogy Tabon 648 forinttal dicsikedhettek, Csurgón viszont 198 forintot írtak a lap aljára... De tekintsük át az országos számokat is. Mondom, 1977-ről van szó! Szolnok megyében 802 forint, Bács-Kiskunban 784, Somogybán — mint említettem — 255 forint volt az egy főre jutó társadalmi munka értéke. Az országos vidéki átlag 367 forint volt, tehát jóval több, mint amivel mi — a fejlődés ellenére — is dicsekedhetünk... Két számot hadd mondjak még. Bács-Kiskun megyében 447 millió, ezzel szemben Somogybán 92 millió volt a társadalmi munka értéke. Micsoda különbség! Mi lehet az oka? Tisztáztuk, hogy »a történelmi örökségnek« ezúttal nem, oszthatunk szerepet. Nem szeretik az emberek lakóhelyüket? Tévedés! Nem tudnak nemes célokat, feladatokat meghatározni számukra? Mintha ezzel fején találtuk volna a szöget. A felelősség alól az sem mentesít, hogy a hivatalos szervek most a jogi szabályozás hibáit kutatják — egyébként okkal. De miért van, hogy So- mogytarnóca — virágaival, fáival, tisztaságával — évek óta vonzza a tekintetet, elismerésre készteti az embert; Vízvár ragyogó példát mutat, s Magyaratád képtelen a cselekvésre? Miért van, hogy a várossá avatás előszelében Siófok, Nagyatád, Marcali, s legutóbb Barcs is szinte önmagát múlja felül? Mert van cél, van értelmes gondolat, amiért ásót, lapátot fognak az emberek, hogy más irányú értékes tetteikről ne is beszéljek. De hát minden faluból nem lehet város! Miért nem tudják mindenütt megmondani az embereknek, hogy mit kellene tenniük önmagukért, környezetükért? Miért nem szervezik ezt? Van településfejlesztési verseny a megyében. Nagyatád 1975 óta háromszor is helyezést (és pénzt!) szerzett, Barcs, Igái, Nagybajom kétszer is. De tudják-e a település lakói, hogy mit értek el önzetlen munkájukkal, magatartásukkal? Tudják-e, hogy érdemesek voltak az elismerésre? S hogy mire fordították a díjat? A helyezés ösztönzi-e őket további tettekre, odaadásra? És hol vannak a többiek? Megszámoltam: 1969 és 1978 között 12 — társadalmi munkát érintő — jogszabály, és 15 megyei tanácsi, illetve vb-határozat, irányelv született. A megyénél mégsem volt igazi gazdája a közösségi tettnek. S jóllehet a tanácstörvény a tanácselnökök kötelességévé teszi a szervezést, az egyéb jogszabályok, a tárcák iránymutatásai nem utaltak erre. Az a véleményem: ez sem lehet akadály. Kiváltképp azután, amikor a megyei tanács vezetői névre szólóan (!) is meghatározták a megyei felelősöket. r Ú gy érzem: lapunknak Is nagyobb felelősséget kell vállalnia a társadalmi munkáért, a lakosság megbecsüléséért, a szervezésért, a tettek nyilvános elismeréséért. Olsztynban — testvérmegyénk volt — évente széles körű versenyt hirdet a megyei újság az azonos adottságú települések között, a megyei szervek útmutatása szerint. A díjakat minden évben az első helyezett faluban — sajtónapon és nagy ünnepség keretében — adják át a vajdaság vezetői. Nem kifogásolnám, ha szerkesztőségünk a településfejlesztési versenyben vállalt állandó részvétele után — az olsztynihoz hasonlóan — évente ott rendezhetné meg mondjuk augusztus húszadikán a Somogyi Néplap napját, ahol a falu, a áros lakói a legtöbbet tették környezetükért, önmagukért... Jávori Béla Bőven termeti a szilva.
