Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-02 / 207. szám
Ferenc beszéde Havasi (folytatás az 1. oldalról) Az adott fejlesztési lehetőségek kihasználása egyrészt jelentős teljesítménynövekedést tételez fel, másrészt azt jelenti, hogy folytatni kell a hatékony termelési vertikumok kiépítését. — Az egyéb fémek ásványforrásai közül jelentős fejlesztésre adnak lehetőséget a Recsk közelében talált réz- előfordulások. Ezekhez csatlakozóan ólom- és cinkércbá- nyászat is indítható. Végül számottevő gazdaságos termelésnövelésre van mód az úgynevézett nemesfémásványok bányászatánál. Kedvező gazdasági eredménnyel fokozható többek között üveghomok, bentonit, dolomit, pariit és kaolin bányászatunk. E fejlesztési elképzelések valóra váltása, mint Havasi Ferenc hangsúlyozta a továbbiakban, az évezred végéig kétszeresére növelheti ásványi nyersanyag-termelésünket, mégpedig a jelenlegi létszám 20 százalékos csökkenésével. A hangsúly — mondotta — a termelésnövelés és a létszám- csökkenés összekapcsolásán van, azon, hogy kétszeres termelést érhetünk el a jelenlegi létszám 80 százalékával. Ez határozza meg a magyar bányászat következő évtizedekre szóló feladatait. Mindehhez olyan bányatelepítési és bányaművelési programokra, olyan gépesítési megoldásokra és olyan magasan képzett bányászokra van szükség, amelyeknek és akiknek az együttes jelenléte biztosítja az előirányzatok telÚjabb véres (Folytatás az 1. oldalról) A nicaraguai rezsim — és a nemzeti gárda egységei, amelyeket a matagalpai terror- támadásban Somoza fia irányít — elkeseredett és a jelek szerint reménytelen küzdelmet folytatnak az ellenzék (és nemcsak a sandinista front !) immár fegyveresen föllépő erőivel. Miközben az ország északi részén levő nagyvárosban elkeseredett harc folyik a Somoza ellen fegyvert ragadó ellenzék és a nemzeti gárda kivezényelt egységei között, a fővárosban is támadásba lendültek a diktatúraellenes erők. A fegyverropogás mellett »•csendesebb akciók-« is mély íük a rezsim válságát: tovább terjed a három nappal ezelőtt meghirdetett általános sztrájk, amelyhez csütörtökön csatlakozott a bankszektor és a jelentős burzsoá befolyással rendelkező Nicaraguai Fejlesztési Intézet összes szektora. A szakszervezetekről a hírek azért nem szólnak, mert ezek a Somoza- diktatúra alatt megsemmisülték. A különböző jelentésekHua Kuo-feng, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke Romániában, Jugoszláviában és Iránban tett körútja befejeztével tegnap visszarepült Pekingbe. A nemzeti építőmunkának össze kell kapcsolódnia a nemzet védelmével, a szocializmus építésének a szocializmus védelmével. Ez a történelmi fejlődés törvénye — írja Van Tien Dung tábornok, a VKP KB PB tagja, a vietnami néphadsereg vezérkari főnöke a Quan Dói Nhan Dánban. Somgul Néplap jetunióval való együttműködésre. Ezek az együttműködések, a hagyományos áruszállításokon tűi közös fejlesztési programokra is kiterjednek. Ilyen például a mecseki ércbányáknak és a Magyar Alumíniumipari Trösztnek a Szovjetunióval kiépített vertikális kapcsolata. Emellett magukba foglalják a földtani kutatást, a bányászati tervezést, a technológiai berendezések és a korszerű gépek gyártását, szállítását is. — A korszerű bányák telepítése, s ezek felszerelése a légmodernebb gépekkel, berendezésekkel — hangsúlyozta végül — csak a feltételeit teremti meg a termelés megkétszerezésének. A feladat megoldása a bányászra marad, akinek fel kell készülnie az új gépek kezelésére, a korszerű termelési eljárások hatékony alkalmazására. — A bányászat fejlődik, korszerűsödik; lényegesen elviselhetőbb, könnyebb, biztonságosabb lesz, a bánya azonban. bánya marad a jövőben is. Központi éltető eleme az ember, a bányász lesz. A jövő bányái is bátor, fegyelmezett, müveit szakembereket várnak. — A 28. magyar bányásznap alkalmából bányásztársadalmunk1 minden dolgozójáösszecsapások bői összeálló kép azt mutatja, hogy a rezsim mellett — bár itt is vannak repedések — csak a nemzeti gárda áll. »nem tagadva meg a gazdát, akitől a csontot kapja«. A kommentárok ugyanakkor arra is fölhívják a figyelmet, hogy nem minden erő küzd a somozizmus ellen. A burzsoázia — sa jelek szerint az Egyesült Államok illetékes körei is — ugyan végleg elhatározták magukat, hogy megszabaduljanak a gyűlölt név viselőjétől, de igyekszenek megőrizni a tőkés körök számára azokat az »áldásokat«, amelyeket a Somoza neve alatt megteremtődött, csaknem negyvenöt éves diktatúra adott számukra. — A népi elégedetlenséggel, a szocialista feszültséggel, a nyomorral és nem utolsósorban a sandinista front immár nemzetközi szolidaritást is élvező erejével azonban akár Somozának, akár egy nélküle megalakuló, Amerika- barát, burzsoá kormányzatnak számolnia kell —, szögezik le havannai sajtókörökben. Pugwash-konferencia kezdődött tegnap — több mint 140 tudós részvételével — Várnában. »A leszerelés és a biztonság nemzetközi aspektusai« címmel összehívott tanácskozást Angel Balevszki akadémikus, a Pugwash-mozgalom bolgár tagozatának elnöke nyitotta meg. Négynapos hivatalos nigériai látogatásra Lagosba utazott Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter. A Szovjetunióban tartózkodott augusztus 26. és szeptember 1. között Phoune Siprase- uth, a Laoszi Forradalmi Néppárt KB Politikai Bizottságá- nag tagja, laoszi miniszterelnök helyettes, külügyminiszter. s Moszkvában megbeszéléseket folytatott nak azt kívánjuk —.mondotta végül Havasi Ferenc —: jó erőben, és egészségben teljesíthesse feladatát. Kívánjuk, Legyenek továbbra is szocializmust építő hazánk megbecsült dolgozói, ügyünk rendíthetetlen harcosai, boldogulásunk elősegítői! Kívánunk vala- meamyiőiüknek sok-sok »jó szerencsét«! A Központi Bizottság titkárának beszéde után Simon Pál kitüntetéseket adott át a mecseki szán- és ércbányák élenjáró dolgozóinak. Havasi Ferenc ■— pénteki pécsi tartózkodása során Nagy József, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára és Kapoly László nehézipari miniszterhelyettes társaságában — ellátogatott a Mecseki Érc- bányászati Vállalathoz. A vendégeket Tóka Jenő igazgató tájékoztatta a negyedszázados múltra visszatekintő mecseki uránbányászat fejlődéséről. A Központi Bizottság titkára leszállt a bányába is. Helyszínen tekintette meg a korszerű technikát és technológiát alkalmazó IV-es üzem vágatait, munkahelyeit. Ezt követően az épülő V-ös bányaüzemet a tervidőszak legnagyobb Baranya megyei ipari beruházását kereste fel. (MTI) A pápa utalt rá, hogy a Vatikán igyekezni fog részt venni az enyhülést, a leszerelést, a békét, a társadalmi igazságosságot, a humanitárius segélynyújtást és a fejlesztést érintő nagy kérdések legmegfelelőbb megoldásában. * * » I. János Pál pápa ünnepélyes beiktatására a Magyal Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a kormány képviseletében pénteken Rámába utazott Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Palotás Rezső, hazánk római nagykövete. • * • Az ünnepi alkalmon a magyarországi római katolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke vezetésével püspökkari delegáció képviseli. A Biztonsági Tanács tagjai a Kínai Népköztársaság ENSZ-nagykövetének elnökletével nem hivatalos jellegű megbeszéléseket tartottak a namíbiai rendezés ügyében, illetve a világszervezetnek a Dél-Afi'ika megszállta terület függetlenné válásában játszandó szerepéről. Diplomáciai források szerint a 15 tagú testület a konzultációk első fordulójában azokat az eljárásokat vitatta meg, amelyek a Namíbia helyzetének rendezésére vonatkozó csoSzívroham következtében 65 éves korában elhunyt Kofi A. Busia ghanai miniszterelnök — jelentette be volt titkára tegnap Oxfordban. Kofi A. Bu- siát 1972-ben katonai államcsínnyel távolították el tisztéből. Meggyilkoltak egy baloldal* diákot a törökországi Kayse- riben. A diák két társával röplapokat osztogatott, amikor három férfi rájuk lőtt. Isken- derumban kilenc acélgyári munkás sérült meg két, ellentétes politikai nézeteket valló munkáscsoport összetűzése során. Üjabb atomrobbantást hajtott végre a nevadai kísérleti terepén az Egyesült Államok — jelentették be Washingtonban. A 20—150 kilotonna erejű — föld alatti — robbantás ebben az évben a hetedik, 1963 óta pedig a 317. bejelentett amerikai kísérlet volt. Irán Folytatódnak a zavargások Iránban folytatódnak a rendszerellenes zavargások. Tíz halálos áldozata van annak a heves összecsapásnak, amely a kelet-iráni Machhad- ban robbant ki a felvonuló tüntetők és a karhatalmi erők között — közölte az újjászerveződött legnagyobb ellenzéki párt, a nemzeti front szóvivője. Az összetűzés a július 22— 23-i maohhadi fölkelés halálos áldozatainak emlékére megrendezett gy ászü n nepsé." után történt. Riadókészültség Libanonban A Libanonban működő palesztin és szíriai katonai erőket teljes készültségbe helyezték, hogy elejét vegyék Izrael .és a libanoni jobboldal tervezett támadásának — közölte pénteken egy meg nem nevezett magas rangú palesztin személyiség, megerősítve a bejrúti Al-Szafi.r azonos tartalmú értesülését. Az UPI hírügynökség által idézett palesztin forrás szerint az intézkedés nem tekinthető rendkívülinek a jelenlegi körülmények között. Tiltakozó mozgatóin japánban A baloldali politikai és társadalmi erők kezdeményezésére Japánban pénteken országos méretű tiltakozási mozgalom és akciósorozat kezdődött a liberális demokrata kormányzatnak a militarizmus újjáélesztésére irányuló veszélyes tervei ellen. A mozgalom élén a Japán Szocialista Párt, a Japán Kommunista Párt, valamint a csaknem ötmillió szervezett munkást és alkalmazottat tömörítő szakszervezeti főtanács áll. Erélyes föllépésükre közvetlenül az szolgáltatott okot, hogy a Fukuda-kabinet és az úgynevezett japán önvédelmi erők tábornoki kara olyan törvényjavaslatot óhajt előterjeszteni a tokiói parlament szeptember második felében' esedékes rendkívüli őszi ülésszakán, amelynek elfogadása súlyosan veszélyeztetné a szigetország békéjét ps a tömegek demokratikus vívmányait. mag terv hatályba léptetéséhez szükségesek. A csütörtöki nem hivatalos tanácskozáson részt vett Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár is. Pénteken folytatódnak a konzultációk, de akkor már — a havonkénti rotációs elvnek megfelelően — Csehszlovákia ENSZ-képvi- selőjének a vezetésével. A hírügynökségi vélemények szerint a BT nyilvános vitája csak kedden vagy szerdán fog kezdődni. Cl A-botrány Legszívesebben pert indítanának ClA-űgynökök százainak kilétére derülhet fény Nyugat- Európában) ha az amerikai hatóságoknak nem sikerül megakadályozniuk Philip Agee Piszkos munka avagy a Cia Nywgat-Európában című könyvének megjelenését. A kormány a legszívesebben polgári vagy büntetőjogi pert inditana a szerző —- egykori aktív ClA-ügynök ellen —, de ennek az elképzelésnek számos buktatója van: Agee külföldön él és nem tudják, hogyan állíthatnák amerikai bíróság elé. Legföljebb könyvének amerikai kiadóját vonhatnák felelősségre, de ehhez meg a jogalap hiányzik. A kiadó ugyanis — ellentétben Agee-vel — semmiféle ígéretet nem tett, hogy megőrzi a kémhivatal titkait. jesítését. — A hazai bányászkodás lehetőségeinek maradéktalan kihasználása mellett — mondotta Havasi Ferenc — tovább nő az ágazat szocialista integrációs kapcsolatainak szerepe. Gondolunk itt elsőként a KGST-hez tartozó országokkal, köztük is a SzovÄz új pápa fogadta a diplomatákat I. János Pál pápa, az újonnan megválasztott katolikus egyházfő, fogadta a Vatikánban akkreditált diplomáciaá képviseletek vezetőit. Beszédében megerősítette a Vatikán külpolitikai irányvonalának folyamatosságát, kifejezte óhaját, hogy folytassa elődjének diplomáciai tevékenységét HÍREK A VILÁGBÓL A namíbiai rendezés ügyében Nem hivatalos megbeszélések Magyar vezetők üdvözlő távirata Vietnaa nemzeti ünnepén LE DUAN elvtársnak, ] a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának TON DUC THANG elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnökének TRUONG CHINH elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése állandó bizottsága elnökének, PHAM VAN DONG elvtársnak, a Vietnami Szocialista Köztársaság , miniszterelnökének H an o i Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöiki Tanácsa, Minisztertanácsa és országgyűlése, egész népüri.r nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának, a Vietnami Szocialista Köztársaság kormányának, nemzetgyűlésének és a testvéri vietnami népnek — a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe, a független és demokratikus vietnami állam megalakulásának 33. évfordulója alkalmából. Őszinte megbecsüléssel és tisztelettel tekintünk a Vietnami Kommunista Párt IV. kongresszusán hozott nagy jelentőségű határozatok végrehajtásában elért kiemelkedő eredményeikre; szilárd meggyőződésünk, hogy a vietnami nép — kipróbált marxista—leninista élcsapata, a Vietnami Kommunista Párt vezetésével — a jövőben is sikeresen oldja meg a szocialista átalakítás, a szocializmus építésének történelmi feladatait, fölépíti a független és szocialista Vietnamot A Vietnami Szocialista Köztársaság eredményesen hozzájárul a nemzetközi küzdőtéren s különösen a világ e térségében. a szocializmus, a társadalmi haladás, a béke meg- védelmezésének és a biztonság megteremtésének ügyéhez. Népünk őszinte elismeréssel és együttérzéssel tekint a vietnami nép erőfeszítéseire, amelyeket országa függetlenségének, szuverenitásának és területi sérthetetlenségének megőrzése érdekében, a leplezetlen külső nyomással és támadással szemben kifejt, s támogatja a vitás kérdések békés rendezését célzó következetes törekvéseit. Pártunk és népünk nagyra értékeli és támogatja a Vietnami Kommunista Pártnak a testvéri szocialista országokhoz fűződő kapcsolatok fejlesztésére, az indokínai népek közötti szolidaritás megőrzésére és szilárdítására, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetközi tekintélyének növelésére irányuló internacionalista tevékenységét Meggyőződésünk, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság felvételével a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába új elemekkel gazdagodik a szocialista Vietnam és á többi szocialista ország gyümölcsöző, sokoldalú együttműködése. Örömünkre szolgál, hogy pártjaink és országaink kapcsolatai szüntelenül fejlődnek és az élet minden területére kiterjedő tervszerű együttműködésünk állandóan bővül Biztosíthatjuk Önöket, kedves elvtársak, hogy a továbbiakban is minden tőlünk telhető segítséget és támogatást megadunk országuk erősítéséhez és szocialista építőmunkájukhoz. Meggyőződésünk, hogy országainknak a marxiz- *J1US leninizmus és a proletár internacionalizmus elveire epulo kapcsolatai továbbra is jól szolgálják a két nép javat es a szocialista országok közös ügyéi Kedves elvtársak ! Az ünnepi évfordulón kívánjuk Önöknek, hogy érjenek el újabb kiemelkedő sikereket az egységes és szabad Vietnam függetlenségének megvédéséért, hazájuk felvirágoztatásáért, népük boldogulásáért, a szocialista társadalom fölépítéséért folytatott áldozatos harcukban! Budapest, 1978. szeptember 1. Losonczi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke « * * Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Apró Antal a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke A Hazafias Népfront Orszá-1 és a Magyar Nők Országos gos Tanácsa, az Országos Bé- j Tanácsa az ünnep alkalmából ketaná-cs, a KISZ KB, a Szak- táviratban köszöntötte a viet- szervezetek Országos Tanácsa] nami testvérszervezetét. Bérelnénk » 1979-től Balaton melletti üdülőt. Ajánlatokat a következő címre kérjük: Csongrád megyei Kiszöv, 6701 Szeged, P.L: 21. (37748) Kaposvári építésvezetőségünkre felveszünk vízügyi és mélyépítési munkában jártas, gyakorlattal rendelkező szakembert építésvezetői munkakörbe Jelentkezni lehet: Talajjavító Vállalat. Somogy--Tolna megyei iroda, I Nagyatád, Taranyi út. (4042?