Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
Kerék Imre versel SZÜLŐFÖLD Majd hiszen egy leszek veled összefonódunk szétbonthatatlan túl az elválasztó határokon arcom arcodon ha átdereng s a néma nyelv helyett a csontok zengetik el majd csikorogva szerelmünk forró himnuszát túl a széthulló test gyalázatán egyek leszünk nem köt erősebb líötelék anyát és fiút sem férfit és nőt izzóbb ölelés majd elsírják a kő a mész a vas nyelvén mire emberi szó kevés A mese vége sem rézerdő sem ezüst sem arany csodás előjelek sehol csak ez a sivó szürke úti por egyedül egy szál-egy edül a győzelem minden reménye nélkül egyetlen esély a halál ha a tizenkét fejét levágod huszonnégyet növeszt a sárkány s mire átkelsz az Óperencián Tündér Ilona beleőszül előre mégis új csapát törve napra-nap tündöklő kardom segíts értelem Rembrandt: Danaé öt-érzék-bolydító szerelemünnep gyönyörűség kútfője eleven csoda bogozhatatlan rejtelem ahogy a barna homályból kilüktet tündöklő tested szomjazó szemünknek a fény arctól térdig végigsimít megérett aranyalma melleid még érintetlen-duzzadón feszülnek de már nyílni készülnek összezárt combjaid köztük háromágú csillag deleje vonz a mágikus homályba hol a gyönyörben kialszik a vágy s érzem ágyad előtt meghalok itt vagy elnyel öled örökös éjszakája enlngrád, Ermitázs 1973. Egy alkotó közösség első bemutatkozásának vagyunk tanúi. A Fiatal Fotóművészek Stúdiójának a Munkásmozgalmi Múzeumban rendezett kiállításon. A képek egy része már kiállotta a próbát: sikerrel szerepeltek kiállításokon, díjat nyertek pályázatokon. De vajon remélhető-e, hogy egy kiállítás a képek nyújtotta élményen túl, a látvány megszervezésével, a rendezéssel is közvetít? A kópiák minősége, a képek méretei, akasztási rendje, .viszonya egymáshoz, a néhol talán kócos szerkezet vajon érzékelteti-e a kiállítókban feszülő indulatokat, érzelmeket? Szeretném remélni, hogy igen, mert mindez hitelesen szemléltetné egy röpke esztendő munkáját. Alig múlt ugyanis egy éve, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagozatúként megalakult a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója. A kitűzött cél vonzó: élvezve a közösség nyújtotta anyagi és szellemi támogatást, állandó képzéssel kiküszöbölni á felsőfokú oktatás, a főiskola hiányát; így teremteni alkalmat az alkotói célok megvalósulására, a tehetségek kiteljesítéséhez. A stúdió huszonhárom tagja . csupán két dologban hasonlít egymáshoz: egyikük sem érte még el harmincötödik életévét, . és valamennyien szoros szállal kötődnek a fotográfiához. Tartalmi és formai elképzeléseik, terveik azonban merőben eltérőek, amit jól A tények vonzásában példáz a több mint kétszáz képet fölvonultató kiállítás tarka együttese. Hogy hol tartanak, az látható a kiállításon, s a képeket nézve az is érezhető, hogy nem hiányzik belőlük a fiatalos hév, a lehetetlent nem ismerő nagyot akarás, az önmaguk kifejezésének szakadatlan óhajtása Első kiállításuk sikere megadhatja nekik a további munkához szükséges lendületet, kedvet, kitartást. Gera Mihály M enyegzőt öltek egy Andujar-környéki tanyában. Az ijjú házasaknak barátaik gratuláltak, és készülődtek asztalhoz ülni, amely a ház ajtaja előtti fügefa alatt díszelegve roskadozott minden jóval megrakot- tan. Ekkor váratlanul egy lovas férfi jelent meg; a háztól egy pisztolylövésnyire levő erdőből jött elő. Az ismeretlen könnyedén földre ugrott, kezével köszöntötte a vendégeket, és lovát az istállóba vezette. Senkit sem vártak; de Spanyolországban minden hívatlan érkező szívesen látott vendég az ünnepi lakomán. Egyébként az idegen — ruhájáról ítélve — fontos személyiségnek látszott. A vőlegény utánament csakhamar, hogy a vacsorára hívja. S miközben a vendégek halkan kérdezgették egymástól, ki lehet az idegen, az andujari jegyző, aki jelen volt a menyegzőn, és a menyasszony mellett ült, haláisápadttá vált, megpróbált fölállni a székről, de térdei összecsuk- Lottak, lábai nem bírták megtartani. Az egyik vendég, akit már régóta csempészéssel gyanúsítottak, a menyasszonyhoz fordult, és így szólt: — Ez José Maria, és nagyon csalódnék, ha nem azért jött, hogy valami bajt csináljon. A jegyzőre haragszik. — De jegyző uram, mit követett el ellene? — Mit? Semmit, igazán semmit. Valaki tudni vélte hogy a jegyző két hónappal ezelőtt a tanyásának olyasfélét mondott, hogy egys»?r José Maria hozzá jönne inni kérni, egy nagy adag arzént tenne a borába. Így meghányták-vetették a dolgot, anélkül, hogy hozzányúltak volna az előételhez, amikor az idegen megjelent a vőlegény kíséretében. Sem/* 173 éve született a nagy francia író. Ez alkalomból közöljük: ezt az írását. Prosper Mérimée* A gáláns betyár mi kétség, José Maria. Tigrisszemmel pillantott a jegyzőre, aki remegni kezdett, mintha hideglelést kapott volna egyszerre. José Maria azután hódolattal köszöntötte a menyasszonyt, és engedély kért tőle, hogy táncolhasson a menyegzőjén, majd széket kerített, s minden különösebb teketória nélkül a menyasszony mellé ült, a menyasszony és a jegyző közé, aki minden pillanatban azon a ponton volt, hogy a félelemtől elájul. Hozzáláttak az evéshez. José Maria elhalmozta figyelmességével, kedveskedésével a menyasszonyt S amidőn a legfinomabb bort kezdték fölszolgálni, a menyasszony fogott egy montillai borral teli poharat, ajkaival érintette, aztán odanyújtotta a betyárnak... José Maria elvette a poharat, elragadtatással megköszönte, és kijelentette a menyasszonynak, hogy ezentúl tekintse őt szolgájának, s ő örömmel teljesíti minden parancsát. Ekkor a menyasszony resz- ketőn és félőn félelmetes szomszédja füléhez hajolt: — Egy nagy kegyet kérek öntől. — Kérjen ezret! — kiáltotta José Maria. — Könyörgöm, felejtse el gonosz szándékait, amelyek-1 kel ide jött. Ígérje meg nekem, irántam való szereteté- re hogy megbocsát ellenségeinek, és hogy esküvőmön nem történik semmi baj ! — Jegyző! — fordult José Maria a törvény emberéhez — A menyasszonynak köszönje életét, nélküle megöltem volna, mielőtt megemésztette volna vacsoráját. Ezután ne féljen, nem teszek Önnel semmi rosszat... A vacsorán és azt ezt követő bálon úgy megkedveltette magát, hogy az asszonyoknak könny szökött a szemébe, amikor arra gondoltak, hogy ez az elragadó fiatalember egy napon alighanem akasztófán végzi életét. Táncolt énekelt, egészen átadta magát a társaság jó hangulatának. Éjfél felé egy 12 évesnek látszó leányka — rongyokba csüngő öltözete félig takarta testét — közeledett José Mariához s néhány szót mondott néki a cigányok tolvajnyelvén. José Maria megrázkódott, az istállóba szaladt, ahonnan csakhamar szép lovát vezetve előjött. Aztán a menyasszony elé lépett, egyik kezével a kantárt tartva, s így szólt: — Isten önnel, lelkem álma; sohasem fogom elfelejteni az ön mellett töltött pillanatokat. Hosszú idő óta ezek voltak a legboldogabbak, amelyeket megéltem. Ugyanakkor átnyújtott a menyasszonynak egy igen szép gyűrűt. — José Maria — kiáltott föl a menyasszony —, amíg ebben a házban egy falat kenyér akad, megosztjuk önnel, A Betyár kezet szorított minden vendéggel, még a jegyzővel is, aztán könnyedén fölszökött lovára, és elvágtatott a hegyek felé... Igazából csak a jegyző örülhetett távozásának. Egy félóra múlva pandúrok érkeztek, de a férfit, akit kerestek, senki sem látta. Fordította : Madőcsy László Előtérbe került a dokumentum. Egyre inkább elfoglalja helyét az irodalomban, a filmen és úgy tűnik, a nagyközönség mind jobban kezd megbarátkozni jelenlétével. Sőt, nemcsak megbarátkozni vele, hanem mindinkább igényli, sok tekintetben előtérbe helyezi az érdeklődési listán. Néhány évvel ezelőtt a veszprémi tévétalálkozón igen éles vita bontakozott ki a jelenlévő írók, rendezők és kritikusok között, vajon a képernyőn milyenfajta alkotásé a jövő, a fiction vagy a non-fiction kerül-e közelebb a nagy nézőtömegek érdeklődéséhez. A vitában rendkívül határozottan érvelt az azóta sajnálatosan elhunyt Urbán Ernő amellett, hogy igenis nem a kitalált, nem a költött, hanem az élet valós elemeire épülő, a valóságot művészi szinten átszerkesztő játékokra van szükség. Érveléséhez néhány hét múlva letette az asztalra az azóta is felejthetetlen írott malaszt című do- kiímentumjátékát. Ez az érv nyomós volt. És ha végigtekintünk az elmúlt néhány év televíziós produkcióin, úgy tűnik, a közönség körében elsősorban azok a művek keltették a legnagyobb érdeklődést, és legtöbb visszhangot, amelyek hasonló módon készültek, tehát valóságelemekből születtek, vagy pedig a korábbi, hagyományosabb do- kumentumfilm-eszközökkel éltek. Csak példaként említjük meg Dömölky János Miért? című többszörös díjnyertes tévéfiimjét, vagy Bokor Péter Századunk című sorozatát, az importált művek közül a Rosenberg házaspár tragédiáját bemutató sorozatot és másokat. A rövidfilm műfajokban szintén tapasztalhatjuk, milyen nagy hatású egy-egy, mindennapjaink valamilyen kérdését érintő téma körüljárása, például a miskolci fesztiválon díjazott Hogy a lifttel menynyi baj van! vagy Lakatos Vince tanyavilágot bemutató sorozata. De azt is, milyen érdeklődést kelt a Jogi esetek legtöbb, egyik adásiból a másikba átmenő témája, ami valójában nem más, mint a jogi ismeretterjesztést szolgáló dokumentumjáték. És tovább. A mozikban játszott kisfil- mek közül is a dokumentumfilmeket kíséri kiemelt érdeklődés. Elég talán olyan dokumentumfilmre hivatkozni, mint az elmúlt esztendei Küldetés, amely bár sok tekintetben vitatható, de igen jó példa arra, hogy valóságos személy és annak gondjai, töprengései nagy tömegek érdeklődésére tarthatnak számot. Élénk vita bontakozott ki a Csatatér című, tavalyi mohácsi jubileumi ünnepségek kapcsán különböző nézeteket ütköztető dokumentumfilm körül. És négy és fél órás terjedelem ellenére is vitathatatlan a sikere Dárday István Filmregényének, amely tudvalévőén valóságos történeti szálak ötvözéséből készült igen sajátos eszközökkel. Túl is léphetünk gondolatmenetünkkel a televíziózás, vagy a filmművészet körein. Az irodalomban is egyre markánsabban jelentkezik a valóság, a dokumentumok, a tényirodalom iránti érdeklődés. Mind többen kíváncsiak a közvetlen múltra, a két világháború közötti időszakunkra, sőt a távolabbi múltra is, s ennek tudható be az ilyen témákat kínáló művek kiemelkedő sikere. A Magvető Könyvkiadó Tények és tanuk című sorozata okkal lett rendkívül népszerű, csakúgy, mint a Kossuth Kiadónak Népszerű történelem című sorozata, és még jónéhány kiadványtípus. Az utóbbi években megmutatkozó történelmi tartalmú érdeklődés, részben a múlttal való őszinte szembenézés, részben a távolabbi múlt mind jobb megismerésének igénye serkenti a kiadókat ilyen művek fokozottabb megjelentetésére. Moziban, televízióban, könyvtárban és könyvesboltban, rádiójátékban, s mindenfelé, ahol csak lehet, az emberek keresik a választ a ma és a tegnap kérdéseire. A tegnapéra és a tegnapelőtté- re egyre többen. Történelmi tudatunk ellentmondásairól sok szó esett az elmúlt években, hiszen mind történelem- tanításunkban, mind történelemszemléletünkben adódtak a korábbi évtizedekben fonákságok és születtek azok követelményeiként történe- lemismereti szakadékok, hiányosságok. A ránkzúduló újabb ismeretanyagok, például a publikált levéltári kutatások, a két világháború közötti időszak, valamint a második világháború, s az abban való részvételünk különböző forrásokból adódó, frissebb megismerése egyre élesebben világítanak rá az említett ismereti hiányokra, szakadékokra, s ez is indokolja, hogy mind többen fordulnak kiemelt érdeklődéssel olyan művek felé, amelyek az új tények ismeretében eddig megválaszolatlannak vagy tévesen megválaszoltalak tűnt kérdéseikre megbízhatóbb feleletet ígérnek. A kortárs az öszefüggéseket keresi, a fiatalabb érdeklődő egyáltalán az adatokat. A tényék iránt érdeklődik mindenki. Ezért növekszik könyvkiadásunk ban is a tényirodalom aránya. Tényirodalom, dokumenta- rista törekvés a filmművészetben, a non fiction előretörése a képernyőn, mind azt az egészséges érdeklődést hivatottak kielégíteni, amellyel a ma embere a tények vonzásában él, és mind többet szeretne környezetéről, annak jelenéről és múltjáról megismerni. Benedek Miklós Az öreg lépdelt a Körös partján. A hídon emberek nyüzsögtek, meg-megálltak egy pillanatra, köszöntötték egymást, aztán sietős léptekkel tovább indultak a dolguk után. Az öreg nekidőlt egy fatörzsnek, és botja végével megzörgette a lehullott nagy, sárga leveleket. Ócska biciklijén postás kerekezett át a hídon, fütyö- részve dobta át egyik válláról a másikra a postástáskát. Talán még soha nem fordult meg a fejében, hogy jobb volna a gondjaira bízott levelekből papír haj ókat hajtogatni, leusztatni őket a csatornán a zsilipig, ahol szépecskén eláznának a többi megrekedt szeméttói együtt Kisfiú rohant le a hídról, az öreg előtt megtorpant, leguggolt elé: — Három Lóránt vagyok. — Ez szép — felelte fáradtan az öreg. — Mit akarsz? — Nézni téged. — Ez jó neked? — Nem. De a nővérem rámparancsol t. — Ugyan — mondta erre az öreg. Az iskolában nemrég szólalt meg az ötödik óra kezdetét Jelző csengő. A pincéHorváth Péter Az igazi Trója xek a Csaba Gyöngyében már nekikészülődtek a munkának, széthordták a tányérokat, evőeszközöket, virágot is tettek minden asztalra, két szál piros szegfűt. — Tanár vagy? — Igen. — De már nyugdíjas? — így ráérek délelőtt is. — Te se akarsz beszélgetni velem? — Nem. A kisfiú eltűnődött, majd megkérdezte: — Horgászni tudsz? — Nem tudok. — Akkor mesélj valamit. — Nem mesélek. Az öregember Trójára gondolt, az Igazira, amit neki kellett volna megtalálnia, és — akárcsak álmában — most is maga előtt látta szép Helénét, Agamemnónt, a görögök nagyhírű vezérét és mind a daliákat: Hektort, és magát Púriszt — de a kép, akár csak a csatorna zavaros, lusta vize, gyűrűket vetett. — Ha elrobognak a harci szekerek, elül a por — gondolta. • — Menj haza szépen — mondta a kisfiú. — Nagyon öreg vagy már, még bele találsz pottyanni a vízbe. — Még nézelődnék egy kicsit — mondta az öregember. A kisfiú felvonta szemöldökét : — Nézelődni?! Minek? Az öregember lassan elindult fölfelé a parton. A könyvtár zöld kúszónövénnyel befuttatott, öreg épülete előtt megbotlott a járdaszegélybe. Egy kislány segítette föl. — Ifjúság — mondta neki az öregember, és megsimogatta a fejét. — Eszternek hívnak — mondta a kislány, és felkacagott. Az ' öregember szuszogva igyekezett hazafelé. Betette maga mögött az előszoba ajtaját, kalapját, botját a fogasra akasztotta, mint mindig. ■ — Körül kell néznem alaposan — motyogta. — Még sok időm van. Sok időm. — Lenyomta a szobája kilincsét, amit évek óta nem érintett rajta .kívül senki. Az ajtó kinyílt, az öreg megszédült, & — bár mintha elvágódott volna — a következő pillanatban megpillantotta a nővérét, amint az a bordó kordbársony huzatai karosszéken ült. és horgolt — Hiszen teli: — Semmi, baj — mondta a nővér. Egészen úgy mosolygott, mint azokon a megbámult, régesrégi fényképeken, amelyeket az öreg a fiókban őrzött. A haja is úgy volt fésülve, ahogyan az édesapjuk szerette látni: koszorúban. — De én Tróját— nyöszörgőit az öregember. — Tudod, az igazi Tróját nekem kell... — Persze — mosolygott a nő. — En pedig csillagokat horgolok. Csillagokat Áz első
