Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

Utcákon, tereken Várost is építsünk! Évek páncélban Találkozás Dragunszkij vezérezredessel Megyek a kaposvári utcán. Főutca — így mondták valami­kor amikor valóban a tele­pülés legfőbb utcája volt ez a hosszú, szalagszerűen kacs­karingózó, lapos homlokú házakkal szegélyezett út. Va­salt kerekű, nehéz társzeke­rek döcögtek macskaJkövein, elegáns hintók, könnyű bricskák suhantak... Ahogy nőtt, terjeszkedett a város, porba omlottak a múlt szá­zad tömzsi épületei, s helyü­kön cifra homlokzatú, hival- koló, emeletes polgárházak magasodtak. Párkányok és timpanonok, szecessziós for­mák. szeszélyes vonalú erké­lyek. A zsinóros magyar ruha, a hetyke zsirSrdi, a könnyű sétapálca, a keménykalap és a keményített ingmell — a díszes és tágas polgári lakás­sal együtt — egy életforma kifejezője és világának zárt kerete volt. Egy életformáé, amelyben a polgári értékek, eszmények voltak az uralko­dók. Járok a kaposvári utcán. Hol a zsirardi, a keményka­lap? A hosszú Chamberlain- esernyőket összecsukható, mutatós mütyürök helyettesí­tik. Az emberek járása nem komótos, kimért és önmuto­gató, — végigvonulván a vá­rosi korzón —, hanem gyors, rohanó, változatos. Egy élet­forma letűnt, egy életforma megváltozott. A házaié azonban Itt ma­radtak. Itt állnak az utcán, egyik-másik orcája megifjod- va, a másik ápolatlanul, vé­nen, megviselten. Múlt idők tanúi — egy gondolkodás- mód halálának mementói De a házak és az utca en­nél sokkal többet is jelente­nek. Egyenként, de együtt is önálló érték. Elmúlt kor han­gulatának, művészi törekvé­seinek. hordozói. A díszes homlokzatok, formák, a tö- megaliakítás változatatai ön­magukban is jelentős eszté­tikai értékeket hordoznak. Eeválott a régi funkció, ineg- maradt az érték. De • megmaraclt-e igazán? Járok a kaposvári utcán, kezemben régi kép. Egy épü­leté. Tornyos, emeletes, nagy ablakos, sarokház (vagy in­kább palota), a város , egyik legszebb szecessziós épülete. Volt! Mert még van, és még- sincs. Az épület áll, használ­ják, laknak benne, szolgálja az embereket. Mégsem ugyan­az, mint régen volt. Mint egy szabványra készült iga­zolványkép, amelyen minden látszik, csak éppen hányzik róla az ember személyisége. Mert a házat valamikor, 25—30 éve átalakították. Le­bontatták a párkányokat, a stukkókat, a tomyocskákat, egyenkeretet-tokot kaptak az ajtók-ablakok, ' sima kőporva- kolást a homlokzat. Kényel­mes lakások létesültek, tágas irodák. (Az Április 4. és a Latinca utca sarkán.) De ez a ház már mégsem az igazi. Megfelel rendelteté­sének, hűséggel szolgál. De egy épület érinél több; több kell legyen! Arányokat, ha­gyományokat, művészi elkép­zeléseket és jó ízlést a kor szellemében ötvözve lesz a háznak egyedi arca és e há­zakból álló utcának képe hangulata. Ezt tanúsítja az európai városok több évszá­zados története, és más for­mavilággal, funkcióval, tar­talommal ugyan, de szintén jó példa erre a népi építészet évszázadok során letisztult hagyománya. Az ember és magaterem­tette környezetének viszo­nyában akarva-akaratlanul, tudatosan vagy tudat alatt, értő szemmel vagy ösztönö­sen, de ott a szándék, a tö­rekvés a szépre. A gomba­módra növekedő mai vá­ros- és faluvégi családi há­zaknál is jól megfigyelhet­jük ezt a törekvést. Csiszolt, gondozott ízlés és kimunkált hagyomány nélkül azonban milyen felemásan, torzan, félresikerültén ! Világos, ba­rátságos falak, gyönyörű kis­kertek, gondozott gyalogút ke­veredik a legízléstelenebb ke­rítéssel, hivalkodó mellék- épületekkel ... És a sor foly­tatható — vég nélkül. Járom Kaposvár utcáit. Keresem benne a mát, a kö­rülöttem zajló és múló na­pokra jellemzőt. Ami a mi szellemiségünk nyomát őrzi épületeken, utcákon, tereken. A képpel a kezemben tűnő­döm: nem is olyan nehéz megérteni a szándékot, ami 25—30 éve lefokozta egy ré­gi életforma hivalkodó jel­képét és belesüppesztette a szürke jelentéktelenségbe. Akkor még szimbólum volt a Duna Biztosító székhaza: lé­tének ez a jelentése szúrt sze­met legjobban. 1978-ban inkább a házak korokon túlmutató értékeit keressük. S azt: tudunk-e mi is saját korunkhoz, saját korunkról szóló értékeket te­remteni? Iskolák, óvodák, művelődési központok, üze­mek, raktárak, üzletek, lakó­épületek, irodák — mennyit emeltek ezekből az utóbbi harminc évben!? S mennyi kellene még! Zsák ez, amely­nek — már-már úgy látszik — szája van, feneke nélkül. S ha nem is olyan régen még volt idő, amikor vb-üléseken is azt gondolták: elég »csak« iskolát, óvodát, lakóházat építeni, ennek a szemléletnek ma meg kell változnia. Sok óvoda, bölcsőde és korszerű, kényelmes lakás kell.. Több intézmény még mindig zsú­folt, kevés az üzlet, a ven­déglátóhely. Építeni, épí­teni kell. De közben nem felejthet­jük el: várost is építünk. Sőt: legfőképp azt. Csupor Tibor A székesfehérvári helyőrségi klubba jött ej Da­vid Abramovics Dragunszkij, ahol író—olvasó találkozó ke­retében sok szó esett a nagy háborúban szerzett tapaszta­latokról, a békéről, s közös ügyünkről: a szocializmusról, és a katonák neveléséről. E tapasztalatokat az Évek pán­célban című könyvében fogal­mazta meg a 68 éves tábor­nok. Saját bevallása szerinl évekig írta ezt a könyvet, em­léket állítva az elesettek és az élők hőstetteinek. Az elmúlt évtizedekben, sok háborús visszaemlékezés lá­tott napvilágot, de ez a könyv más mint a testvérei. Dra- gunszkjt, a fiatal főhadnagyot az egyik határ menti erőd­ben, Oszovecben érte a né­metek hiíszegő háborújának kezdete, ahol a Frunze Aka­démia 3. éves haliga tójakémí gyakorlati munkát végzett. Az ekkor már háborús tapaszta­latokkal rendelkező és Vörös Zászló Renddel kitüntetett tisztet 1941 júliusában — sa­ját kérésére — a frontra küld­ték. Attól a naptól kezdve a háború utolsó percéig a fron­ton harcolt, kivéve a kórház­ban töltött napokat. Zászló­alj parancsnokként, főhadna­gyi rendfokozattal kezdte, s mint ezredes, dandárparancs­nok vett részt a győzelem tisz­teletére rendezett díszszem­lén. Az Évek páncélban sorait egy olyan ember tolla szán­totta, aki négy évig az ellen­séggel közvetlen érintkezés­ben vagy annak mögöttes területén küzdött, és a terü­letrabló fasisztákat pusztítva eljutott Berlinbe, majd pihe­nés nélkül indult Prága fel­szabadítására. Most 68 éves; s háromcsil­lagos tábornokként lelkesen beszél közös ügyünkről: a ha­zaszeretetről, a barátságról, a békéről, a fiatalok nevelésé­ről és feladatainkról. Nem akarta feltüntetni a hősiessé­get és a bátorságot természe­tes emberi tulajdonságnak. »-Ki az, aki nem fél?« —tet­te föl a kérdést önmagának és hallgatóinak. "-Mindenki fél, de a kötelességérzet, a haza- szeretet, a feladat végrehajtá­sára való készség erősebb, mint a haláltól való félelem. Amikor zászlóaljparancsnok voltam, az én harckocsimhoz igazodtak a század- és sza­kaszparancsnokok, de kelle­metlen lett volna lemaradni dandárparancsnokként is«. Dragunszkij nem dicsőíti a háborút, nem fest szép képe­ket róla. Szennyen, vérten- geren át, halottak ezreit látva jutott el Berlinig, majd Prá­gáig Iszonyattal ír a szovjet föld fölégetéséről, a fasiszták pusztításairól, és nagy meleg­séggel az emberek szereteté- ről, megrázóan baj társai, be­osztottai haláláról. Pintér István H „kémlejedelem” tündöklése és bukása »Két nappal később — írta Lockhart — Reilly jelentette, hogy a tárgyalások simán ha­ladnak előre; a letteknek eszük ágában sincs együtt elpusztulni a bolsevikokkal. Meglobogtatta annak a lehe­tőségét, hogy a mi elutazá­sunk után lett segítséggel esetleg képes lesz ellenforra­dalmat csinálni Moszkvában.« sornumm „A beteg állapota súlyos” Lockhart ugyanis más, még Moszkvában marad diploma­tákkal együtt már elutazásra készült, amikor augusztus utolsó napjaiban a • moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájában »koordinációs kémértekezletre« gyűltek ösz- sze a Moszkvában dolgozó an­tant hírszerzők. Az angolokat Reilly és George Hill kapi­tány, a Reilly- mellé beosztott angol . titkosszolgálati tiszt -képviselte. Más amerikai, an­gol és francia ügynökök is jelen voltak, köztük René Marchand, a párizsi Figaro moszkvai tudósítója. Sidney Reilly büszkén szá­molt be a szovjetellenes szer­vezkedés előkészületeinek ál­lásáról. — Uraim, sikerült megvásá­rolnom Berzin ezredest, a Kreml-gárda parancsnokát. Nem mondom, nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de meg­éri. Félmilliót kapott kész­pénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, b» ^ miután elvégezte feladatát — eléri az arhangelszki brit vo­nalakat ... Reilly magabiztosan vázolta a Berzin ezredessel együtt ki­dolgozott tervet. Augusztus 28-án a moszkvai Nagy Szín­házban a bolsevik Központi Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szovjet állam ösz- szes vezetői egvütt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alatt állnak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra »teljesen megbízható és az ügynek elkötelezett embere­ket« kiválasztani. Az adott jelre gárdistái bezárják majd az ajtókat, és a színházban tartózkodókat fegyverükkel sakkban tartják. Azután egy "különleges osztag«, amely magából. Reillyből és az ő »legbensőbb összeesküvőiből áll«, felrohan a színpadra, és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Azaz, mégsem azonnal, csak néhány órával később, előbb nyilvá­nosan. végigvonulnak velük Moszkva utcáin, hogy min­denki lássa: »Oroszország zsarnokai foglyok.« — A szovjet rendszer kár­tyavárként omlik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenini és társait eltá­volítjuk az útból, semmi nem akadályozhatja meg győzel­münket. Hatvanezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal ké­szen állnak a mozgósításra. Csak jelt kell adni nekik, hogy hadsereget alkossanak, és a * városon belül harcba szánjanak, miközben a szö­vetséges antant erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetellenes hadseregnek a vezetését Jugyenyics tábor­nokra bíztam. Egy második hadsereg Szavinkov tábornok vezetésével Észak-Oroszor- szágban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikokból megmaradna, e két malomkő között őrőldik fel. Benzin ezredes azonban augusztus 27-én azzal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjet­uralom, ugyanis a Központi Bizottság ülését augusztus 28- ról szeptember G-rá halasz ­Az Évek páncélban a hábo­rú és az ellenség mély gyűlö­letére, a haza és a nép forró szeretetére tanít. Az eseménye­ket olyan megrázó erővel írja le, hogy az olvasó szinte izzik a gyűlölettől a Szvjatszkiak (Dragunszkij szülőfaluja) ki­végzésekor, az akasztófák, a temetők, a romok, az agyon­gyötört lágerlakók láttán. E mű tankönyv lehet a ta­nítók, tanárok és a katonai nevelők kezében — a haza és a nép iránti hűség kifejlesz­tése, a békéért folyó harc el­mélyítése, a háború meggyű- Löltetése érdekében. — A győzelem és az ered­mények záloga a hit, a meg­győződés. Ezt a hitet a haza, a szocializmus ügye iránti szeretet táplálja. A legfonto­sabb az, hogy mindenki ért­se: milyen ügyet szolgálunk. Ebben nagyon nagy szerepe van a nevelőknek, az iskolák­nak — mondotta D. A. Dra­gunszkij á találkozón. Az évek páncélban visszhangra talált a szocialis­ta és a kapitalista országok­ban is. Sok helyre hívják az írót hasonló találkozóra. Dra­gunszkij elmondta: könyvének azt a feladatot szánta, hogy hű képet adjon a háborúról azoknak, akik csak olvasnak erről. Kifejtette, hogy a mai fia­talok — remélhetőleg — csak a könyvek alapján fogják meg­ismerni a háború borzalmait. De soha ne feledkezzenek meg ezekről a borzalmakról ! Mivel a könyv nagy szerepet szentelt a kommunisták pél­damutatásának, több ország­ban föltették az írónak a kér­dést: milyen szerepet tulajdo­nít a kommunisták helytállá­sának. ö így válaszolt: »1941- ben a német területrabi óh erősebbek voltak és mindenütt sikereket értek eh Ekkor a jelszó az volt, hogy »Kommu­nisták ne hátráljatok!«. Ké­sőbb, amikor a Vörös Hadse­reg fölénybe került, a jelszó így változott: »Kommunisták az élre!«. A Szovjetunió Kom­munista Pártja a hadseregbe küldte legjobb pártmunká­sait. A hadseregbe beáramló fiatalok ezrével léptek be a pártba, és győzelembe vetett hittél indultak rohamra«. A könyv emberségre, az emberek szeretetére, azok megbecsülésére, óvására, az emberi, baráti, elvtársi kap­csolatok fejlesztésére tanít, és ennek sok példáját mutatja be a megrázóbbnál megrá.zóbb események kapcsán. Amikor a szovjet csapatok Berlint ro­hamozták, a Szovjetunió nyu­gati része romokban hevert, több mint 20 millió halottat számláltak; de a szovjet csa­patok cukrot, kenyeret és főtt velkedtek és éltek.' Hogy mennyire élt a katonai veze­tőkben az emberek megóvá­sára való törekvés, annak szép példáját látjuk a Kijev mel­letti Pavolocsnál, amikor Dra­gunszkij egysége kitört a be­kerítésből. A technikát előbb meg kellett semmisíteniük, 6 a hadseregparancsnok így szólt: »A teljes győzelem biz­tosítékai az emberek. Első­sorban őket kell óvni, a tech­nikai eszközök pótolhatók«. Szép és felejthetetlen él­ményt nyújt az olvasónak, hogy a Berlinért folyó harcok során hősi halált halt katoná­kat baj társaik a harckocsikra helyezve magukkal vitték Ber­linbe, a végcélig. Szép példá­ja az emberségnek, az együ- vétartozás érzésének az is, hogy MaLanusenko zászlóalj­politikai tiszt családját — akiket a németek Berlinbe hurcoltak — még a háború után is keresték a dandár ka­tonái, és amikor megtalálták őket, megmutatták nekik a férj, illetve az apa sírját Ber­linben. Az író nem tud elfogulatla­nul szólni hazája, a Szovjet­unió és népei szerepéről. A hazáját forrón szerető hazafi szólal meg a könyv minden oldalán. A beszélgetés során Dra­gunszkij elmondta, hogy Ame­rikában járva egyetemistákkal találkozott. Egy amerikai lány megkérdezte: Miért mondják Önök, hogy a Szovjetuniónak döntő szerepe volt a fasizmus leverésében?. Ö a falitáblához ment, és magyarázat közben néhány beszédes számot írt, arra kérve hallgatóit, bogy vessék össze a számokat: a Szovjetunióban több mint 20 millióan adták életüket, az Egyesült Államok 350 000 és Anglia csaknem 600 000 ha­lottjával szemben. Ekkor a lány egy könyvecskét adott az író kezébe, amelyet San Fran- ciskóban adtak ki és azt mondta: Nézze csak meg, hogy mennyi húst, 6500 tan­kot, több mint 1000 repülőgé­pet adtunk a Vörös Hadsereg­nek. Dragunszkij meglepődött a tények elferdítésén, az egy­oldalú magyarázaton, de ami­kor elmondta, hogy hány százezer harckocsit és hány tízezer repülőgépet adott a frontnak a szovjet nép és ho­gyan aránylanak ezekhez a füzetecskében szereplő ada­tokhoz, akkor a hallgatók le­pődtek meg / Dragunszkij könyvét először százezer példányban adták ki Moszkvában, s mivel egy csapásra elkelt, kétszer megismételték a kiadást,1 ugyancsak 100—100 ezer pél­dányban. Bizonyos, hogy a nálunk megjelent 5200 pél­dány is kevés lesz, mivel a könyv másutt fel nem lelhető ételt adtak Berlin lakosainak mert ebben a szellemben ne­tották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósításával. értékeket rejt. A találkozás élményt jelentett az olvasók­nak, de a könyv szép örök­ség: egy igaz ember vallomá­sa a haza és a nép szereteté- rffl. — Nem bánom — mondta Dr. Berki Mihály magabiztosan Reilly Berzin- riek. — Több az időnk a vég­ső elrendezésre... És hogy ne tétlen váraiko­Harcsaóriások zással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó ne­vére szóló hamis okmányok­kal Pétervárra vonatozott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szem­lét tartson. Péterváron Reilly a brit követségen azonnal fölkereste Cromie kapitányt, a tengeré­szeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service be­osztottja volt. A kémfejdelem magabiztosan ismertette a moszkvai helyzetet, a felkelés tervét. — Moszkva a kezünkber van! — dicsekedett. (Folytatjuk) A Mecsekben fekvő Pécsi tavon valóságos harcsaóriások kerültek horogra az elmúlt hetekben, hónapokban. A nagyéfyágyú ragadozók évről- évre megtizedelik a tó érté­kes halállományát, ezért a baranyai horgászok intézőbi­zottsága prémiumot tűzött ki a kapitális példányok kifogá­sáért. A dunai harcsákat még a hatvanas években telepítet­ték a mesterséges tóba, ahol a kedvező biológiai körülmé­nyek között mértéktelenül el­szaporodtak és hatalmas pél­dányokká fejlődtek. Tavasztól őszig, összesen százkilencven harcsa került horogra, köztük huszonkettő tíz kilón felüli példány. A legnagyobb negy­venhat kilós volt, hossza száznyolcvannégy centiméter. Ekkora halat még sohasem fogtak a mecseki tóbaa.

Next

/
Thumbnails
Contents