Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

A hét három kérdése Az amerikai elnök, a wyo- mingi nyaralóig is elhang­zó viták zajában, aligha ad­hatta át magát a tökéletes ki- kapcsolódásnak, ráadásul a tervezett idő előtt meg kel­lett szakítania szabadságát. Carter a héten sietve vissza­tért Washingtonba, hogy két vaskos dossziét lapozzon. Az energia-behozatal, az olajim­port csökkentésével kapcsola­tos állásfoglalásokat hiszen ez a kérdés közvetlenül érinti a gazdasági helyzetet, inflációt, munkanélküliséget, s így ki­hathat az újjáválasztási esé­lyekre is. (A fehér házi Író­asztalnál ismét helyet foglaló Carter egyik első cselekedete egy szovjet rendelésre készülő olaj fúró berendezéseket gyár­tó üzem leszállításának felfüg­gesztése volt, amerikai lapok szerint így kívánt szenátusi ellenzékének kedvében járni. Mindenképpen súlyos felelős­ség a szovjet—amerikai kap­csolatokat további terhelésnek kitenni és pillanatnyi, szava­zatszerző tényezőket helyezni előtérbe.) A másik probléma belpolitikai vetületű külpoli­tikai gondhalmaz: a közelgő Camp v- David-i tárgyalások előkészítése. A hét három kérdésére Réti Ervin válaszol. •ítr •' '!*■ • - ' Hogyan állnak a fron­tok kél nappal Camp David előtt? Valamennyi érdekelt fél sietett tenni. Vasárnap az iz­raeli kabinet csaknem négy­órás ülésén véglegesítette hu­szonhat pontos tervét, szer­dán, Iszmailiában az egyip­tomi nemzetbiztonsági tanács állította össze kívánságlistá­ját, majd csütörtökön Carter nyilatkozott az Egyesült Álla­mok, mint teljes jogú Camp David-i részvevő nevében. A kiszivárgott részletek szerint a legújabb javaslatok tulaj­donképpen régiek, árnyalat­nyi finomításokkal Kairó, il­letve Tel Aviv'korábbi ál­láspontját tükrözik. Joggal felvetődik a kérdés, ha az eddigi,7'különböző tárgyalási formák; kudarcba torkollottak, vajon a ,Maryland-i elnöki re­zidencián beköszönt-e a várt csoda? ■ -.j » Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy túl nagy kockázatot vállaltak, s a teljes holtpon­tot valamennyien jobbnak látják f- elkerülni. Szadatnak számolnia »kell Egyiptom gaz­daságii csődjével, s a mester­ségesen! felkorbácsolt békere- mények' meghiúsulásának visszahatásával; Begin koa­líciója a napokban 77-ről 69- re fogyott a 120 tagú knesz- szetben, s mások is elhagy­hatják a veszteglő hajót, ha a miniszterelnök: makacssága és szélsőségessége miatt vég­legesen ^zátonyra s kerül ; Car­ter tétje az amerikai befolyás kiszélesítése a Közel-Keleten, külpolitikai f ■ tekintélyének növelése,'* s az arab olajálla- mokkal«|yalóf kapcsolat, mely nem .'mellékes f ar '* amerikai gazdasâgÿszenrpontjâlxM. Ezért egyrészt Ä számolni ÿ kell a2 utolsó feperctg üdülői ideghábo- rúval^f mindegyik:* a *■ másikat szeretné ^engedményre - kény- s/.eriteni.^Másrészt #• elképzel­hető' egyfolyaníáltalános nyi- 1 aIkozat .»tartalékban, .ja tartása, amelvïaMrészvevôknek: í leg- alá-bbj larinálís'Skhrtat Jelent a sikertd^eégbaUj^||^y^ getése^mellettí jelentkezett egy új veszélyes jelent teî a nem- ze tközl ^'biztosítékok. J kapcsán szóba »került ^amerikai csapa­tok . álloníásaztatása a térség­ben. ■ Igazi»,, csupán jf föl tételes módbanSbesaSWt íróla; 'üî? de nem zárták Jd 'egyértelműen a lehetőséget: fiA»5i a ’ reális ve­szély f tehát,' t hogy z amerikai bábáskodással megpróbálnak kü 1 önbékeszerződést éÿf hozni. Egy ilyen .lépés-— ezt állapí­tották meg a moszkvai szov­jet—Szíriái tárgyalásokon — csak tovább bonyolítaná az Katonai őrjárat Nicaragua fővárosában. BZ ESEMÉNYEK CiMSZSYaKBäN Hctfö: Újra nemzetközi személy­zet a Szál jut—6 fedélzetén; az űrveterán ßikovszkij és Jähn, az NDK kozmonau­tája csatlakozik a Kovaljo- nok—Ivancsenkov pároshoz. — Arafat közvetíteni pró­bál a két Jemen vitájában. Kedd: Khaddam szíriai külügymi­niszter Moszkvába érkezik. — Sztrájkok és fegyveres összecsapások Nicaraguá­ban, Somoza diktátor há­romhónapos ^szabadságot-« kér. — Hua Kuo-íeng iráni látogatása. Szerda: A szocialista országok kül- ügyminisztérumainak prá­gai konzultációja, az ENSZ ülésszakkal kapcsolatban. — Átalakítják az afgán kormányt. — Az egyiptomi nemzetbiztonsági tanács ülése Iszmailiában. Csütörtök: A Biztonsági Tanács tag­jainak nem hivatalos meg­beszélés-sorozata Namíbiá­ról. — Üj koalíciós kor­mány alakul Dániában és Izlandon, ez utóbbiban a kommunistákat is magába foglaló pártszövetség is részt vesz. Péntek: Sorozatos tiltakozások Ha­noiban a halálos áldozato­kat is követeld kínai pro­vokációk miatt. — A laoszi külügyminiszter moszkvai tárgyalásai. Szombat: A VSZK nemzeti ünnepe, amelyet világszerte a viet­nami szolidaritás napjaként ünnepelnek. — Lázár György a Mongol Népköz­társaságba utazik. —- Tün­tetések Iránban. am úgyis zavaros helyzetet, s még messzebb vinne az igazi és tartós békerendezéstőL © Mi történt a vietnami— kínai határon? Somogyi Néplap Ha Vietnamról beszélünk, rossz emlékek fűződnek az eszkaláció kifejezéshez, mely- lyel annak idején az amerikai hadviselés lépcsőzetes kiter­jesztését jelölték. A világ­sajtó nem egy orgánuma ma­napság a pekingi provokációk eszkalációjáról ír. Joggal, hi­szen Kína, a nagyhatalmi so­vinizmus jegyében, fokozza nyomását a szomszédos Viet­namra. A kambodzsai csapa­tok pekingi sugallatra és jó­váhagyással történt betöré­seit a megígért gazdasági se­gítség leállítása, a propagan­daháború, majd a határterü­leteken felidézett feszültség követte. Peking nem váloga­tós a módszerekben: először hisztériát szított a hoák kö­zött, hogy Vietnam elhagyá­sára késztesse őket, utána le­zárta a határokat, hogy a po­litikai eszközül felhasznált emberek kétségbeesését még inkább fokozza, legújabban mindenkit vissza akar telepí- tenni, s a hazatérni kívánko- zókkal együtt alighanem szá­mos ügynököt is küldenének. A sorozatos összetűzések a hé­ten ■ fokozódtak és sajnálatos módon emberáldozatot is kö­veteltek, amiért a felelősség a kínai rendzavarokat terheli. ’ A kínai politika tehát még az eddiginél is súlyosabb helyzetet teremtett a két or­szág határain: ezért váltott ki olyan nagy visszhangot és egyetértést a Béke-világtanács felhívása, hogy szeptember 2-át, a vietnami nép nagy nemzeti ünnepét nyUyánít&ák a szolidaritás napjává. Hiszen az ellenséges kínai magatar­tás nemcsak Vietnamot sújt­ja, a pekingi lépések közvet­ve és közvetlenül veszélyez­tetik a világbékét, az enyhü­lést, a népek érdekeit A Vietnam elleni fellépés,^ a fegyverkezési hajsza dicsőíté­se, a feszültség csökkentésére javasolt akciók ellenzése, a NATO-országokkal való ka­tonai és politikai együttműkö­dés, reakciós rezsimek tá­mogatása. a fasiszta Pinochet- csoportlal kialakított barátko- zás — egyazon pekingi poli­tikának különböző megnyil­vánulási formái. Hogyan áll Namíbia függetlenségének ügye) Az Afrikai Egységszervezet­nek a kontinens negyvenki­lenc független országa tagja Az ötvenedik minden bizony­nyal Namíbia vagy Zimbab­we lesz. (Inkább Namíbia, miután Zimbabwe »belső ren­dezésének« hívei a szemmel látható időhúzásra játszanak, legújabb reményük, hogy egy konzervatív győzelem az eset­leges októberi brit választá­sokon, Londont jobb megér­tésre bírja irányukba.) Waldheim a héten elhang­zott üzenetében 1979 nyarát jelölte meg Namibia függet­lenségének előielátható dá­tumául. Eredetileg még az idei esztendőről volt szó, de csúszás mutatkozik a terve­zett menetrendben. Ügy fest azonban, hogy nem is annyi­ra a néhány hét vagy a né­hány hónap a perdöntő, ha­nem a függetlenség kikiáltá­sának körülményei. A dél-af­rikai hatóságok, amelyek vi­lágszervezeti mandátumukkal visszaélve gyakorlatilag gyar­matosították az országot, ha már nem térhetnek ki a füg­getlenség elől, szeretnék azt a maguk módján létrehozni, a Swapo, a hazafiak harcos szervezetének kirekesztésével. A vita most azon folyik, hogy dél-afrikai részről a Swapo teljes korlátozását kí­vánják. míg a szervezet fenn­tartja magának a jogot a fegyveres akciókra, a valódi függetlenség eléréséig. Am vita van az ENSZ-csapatok jelenléte és tervezett létszá­ma körül is, a dél-afrikaiak csak jelképes részvételt sze­retnének, míg a nemzetközi közvélemény úgy véli: Namí­biában szinte fizikailag bizto­sa" tani kell, hogy a szavazók leadhassák voksukat és _ azt válasszák, akit akarnak. A dél-afrikai gyarmati hadse­reggel szemben néhány meg­figyelő kevésnek bizonyulna. A héten sorozatos nem hi­vatalos konzultációk folytak a Biztonsági Tanácsban, s nem­sokára szabályos ülésekre * is sor kerülhet. Odáig már el­jutottunk, s ez sem kevés, hogy Dél-Afrika többé nem tarthatja a régi gyarmati föl­tételek között Namíbiát. Mint annyi más esetben is, nem elég a formai függetlenség, valódi önrendelkezést kell ad­ni Namibia sokat szenvedett népének. Magyar—vietnami találkozó és nagygyűlés Pakson Magyar—vietnami baráti találkozót és szolidaritási nagygyűlést rendezeti az Or­szágos Béketanács, a Haza­fias Népfront Tolna megyei és nagyközségi bizottsága szombaton délután Pakson, a Vietnami Szocialista Köztár­saság nemzeti ünnepe alkal­mából. Ebből az alkalomból a leendő magyar atomvárosba látogatott Nguyen Phu Soai, a VSZK budapesti nagykövete, valamint a vietnami szolida­ritási és barátsági bizottság hazánkban tartózkodó kül­döttsége Hoaiig Minh Giam- nak, a bizottság és a VSZK nemzetgyűlése külügyi bizott­sága elnökének vezetésével Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, az ünnepi nagygyűlés szóno­ka. többek közt elmondotta : — Világtörténelmi súlyú év­fordulóról emlékezünk ma : szeptember 2-a volt 1945-ben amikor Ho Si Minh, a vietna­mi nép nagy fia, a nemzet­közi kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége a Ba Dinh téren felolvasta a függetlenségi kiáltványt. Most Tcstvérlapok ünnepe A bécsi Práterban szomba­ton megkezdődött a Volks­stimme kétnapos ünnepségso­rozata. Az Osztrák Kommu­nista Párt központi lapjának hagyományos rendezvénye az egyetlen nagyszabású, valóban népi jellegű ünnepély, ame­lyen az osztrák főváros és kör­nyékének dolgozói változatos politikai, kulturális és sport- események között válogathat­nak, A Práter sok ezer hektáros pázsitján jelen vannak a test­vérlapok — közöttük a Nép- szabadság —kiállítói is. Spor­tolóinkat művészi tornacsapa­tunk, a magyar pop zenét pe­dig az Omega együttes képvi­seli. Genovában szombaton meg­nyílt az OKP sajtóünnepe, a L’Uitá-fesztivál. A Kennedy és a Martin Luther King park­ban berendezett fesztiválváros szeptember 17-ig várja a láto­gatókat. A L’Unitá fesztivál központi politikai és kulturális témája a munkásosztály. Nyílt vitá­kon igyekeznek tisztázni, hogy milyen vezető szerep hárul rá napjaink olasz politikai életé­ben, Itália társadalmának át­alakításában. Az OKP fesztiválján számos testvérlap, köztük a Népsza­badság is képviselteti magát. Az első nap több tízezer lá­togató kereste fel a genovai L’Unitá-fesztivált. amikor Vietnam népei legna­gyobb ünnepére emlékezünk, kijelentjük: meggyőződésünk, hogy a hősi nép úrrá lesz az új nehézségeken is. Ehhez népünk minden segítséget megad — hangoztatta, Hoang Minh Giam egyebeik között arról szólt, hogy a vietnami nép 30 éves forra­dalmi harca során egy egész nemzedéknek kellett szünet nélkül a háború tüzében élni és harcolni. Az amerikai ag- resszorok teljes legyőzése után a vietnami népnek nincs hőbb óhaja, mint békében új­jáépíteni országát, saját mun­kája eredményeként boldog életet teremteni —- mondotta. — Mi arra törekszünk, hogy a Vietnam—Kína és Vietnam— Kambodzsa közötti kapcso­latokban fennálló elleniete­ket tárgyalások útján rendez­zék, az egyenlőség, a barát­ság, egymás függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének kölcsönös tisztelet­ben tartása, az egymás bel- ügyeibe való be nem avat­kozás elve alapján. , Vietnam a forradalom jubileumát ünnepli Az egész országot átfogó tömegmegmozdulásokat tar­tottak Vietnamban pénteken és szombaton az augusztusi forradalom 33. évfordulójának megünneplésé re. A Nhan Dan, a párt közpon­ti lapja, szombati számában vezércikkben köszöntötte az évfordulót. Az írás a nemzeti függetlenség és a szocializmus délkelet-ázsiai bástyájának nevezi Vietnamot, hozzátéve : erejének alapja a legfejlettebb társadalmi rendszer, a szilárd nemzetvédelem, és a szocia­lista országok közössége. Vietnam most a nemzetközi reakciósok támadásának re" szélyével néz szembe, de — figyelmeztet rá a lap —, az az ország, amely évtizedeken át küzdött szabadságáért, nem fogja megengedni senkinek, hogy megsértse szuverenitá­sát. Vietnam nemzeti ünnepe al­kalmából Dmitrij Uszlyinov marsall, a, Szovjetunió honvé­delmi minisztere, táviratban köszöntötte Vo Nguyen Giap hadseregtábornokot, Vietnam nemzetvédelmi miniszterét, a vietnami néphadsereg minden vezetőjét és tagját. _ Bikovszkij és jähn űrhajót vált (Folytatás az 1. oldalról) Szombaton Valerij Bikovsz­kij és Sigmund Jähn a Szo- juz—29. űrhajó valamennyi berendezését, műszerét kipró­bálta. Az űrhajóban elhelyez­ték a földre szállítandó tar­tályokat, küldeményeket. Ez nem egyszerű munira, mivel a rakodást meghatározott rend és elhelyezési terv szerint kell végezni, nehogy megváltozzék Észak-j emenj határsértőiket fogtak el pénteken a Jemeni Népi Demokratikus Köztársa­Kormányellenes megmozdulások Iránban Szombatra virradó éjjel is folytatódtak a kormányellenes megmozdulások Iránban. Te- heráni sajtójelentések szerint a tüntetők és a karhatalmi erők közötti összecsapásoknak, a fővároson kívül Mashhad, Ardabil, Shustar és Abadan városokban az utóbbi 48 órá­ban 11 halál06 és számos se­besült áldozata van. Az új iráni kormány eddigi tevékenységével kapcsolatban mind mohamedán egyházi ve­zetők, mind pedig parlamenti képviselők is elégedetlensé­güknek adtak hangot. Üjabb ellenzéki csoportosu­lások jöttek létre, amelyek Dzsafar Sarif-Emami jelenle­gi kormányát alkalmatlannak tartják ar válság megoldására, és új »nemzeti koalíciós kor­mány« megalakítását követe­lik. 40 család táviratban köve­telte a miniszterelnöktől poli­tikai okok miatt bebörtönzött hozzátartozóik szabadlábra helyezését. Az iráni írószövetség 13 tag­jának szabadonbocsátására szólított fel, akik tízéves bör­tönbüntetésüket töltik. az űrhajó visszatérő kabinjá­nak súlypontja. A súlypont normális körülmények között az ülés alatt van, s a ballisz­tikusok ennek megfelelően számítják ki a visszatérés pá­lyáját. Az eltolódás komoly eltérésekhez vezethetne a le- < szállás során, az űrhajó nem a megadott ponton érne föl­det. Miért kellett »űrhajót vál­tani« a nemzetközi expedíció tagjainak? A magyarázat az, hogy az eredeti személyzet, Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenko űrha­jója, a Szojuz—29, már nyolc­van napot töltött a világűr­ben. Egyes berendezései úgy vannak méretezve, hogy mű­ködésűk csak megadott ideig szavatolható. Jelenleg még jóval a határidőn belül van­nak, viszont Kovaljonok és Ivancsenko »szolgálati ideje« a Szaljut—6 űrállomáson még korántsem ért véget. Most »friss« űrhajót kapnak a ké­sőbb esedékes visszatéréshez — a nemzetközi expedíció Szojuz—21-esét — Bikovszkij és Jahn viszont teljes nyuga­lommal térhet vissza a még »garanciaidös« Szojuz—29-cel. ,A földi irányító központ nem tette könnyűvé a nem­zetközi expedíció rakodó- munkáját: a legkisebb részlet­ről is állandó tájékoztatást kért. Vasárnap a korai- éb­resztő után a nemzetközi ex­pedíció tagjai elbúcsúznak az állandó személyzettől és át­szállnak űrhajójukba. A lezá­rás ellenőrzése több órás munka, s ezután kerülhet majd sor a szétkapcsolásra. A íöldetérés a tetvek szerint vasárnap a kora délutáni órákban várható. sag területén. A csoport tag­jai akiknél robbanóanyagot és fegyvert találtak — aknákat akartak elhelyezni gazdasági és más jellegű szabotázsak­ciókra készültek a demokrati­kus Jemen területén — közöl­te a JNDK hírügynöksége Szaleh Muszleh Kaszem bel­ügyminiszter bejelentésére hi­vatkozva. A belügyminiszter ,a beha­tolással kapcsolatos részlete­ket nem közölt, csupán annyit mondott, hogy a beszivárgott elemek annak idején Szalem Ali Rubia-val, az államcsíny­kísérlet vádjával júniusban kivégzett államfővel álltak kapcsolatban. Nem sokkal a belügymi­niszter bejelentése után Ali Nasszer Mohammed államfő kijelentette, hogy a demokra­tikus Jemen visszaver minden behatolási kísérletet az or­szágba. (MTI) S' Északról behatoltak Uól-Imimbe J" •• ^ ^ k j Ünnepségek lei poll ban Líbia pénteken ünnepelte kilencedik évfordulóját annak a forradalomnak, amely meg­döntötte a monarchiát, meg­semmisítette az imperializmus helyi politikai, gazdasági és katonai állásait és széles táv­latokat nyitott az ország tár­sadalmi és gazdasági fejlődé­se előtt. Az évfordulón katonai pará­dét és nagygyűlést rendeztek a fővárosban. Tripoliban. Moamer El-Kadhafi, a Lí­biai Általános Népi Kongresz­! szus főtitkárságának főtitká- ! ra beszédében nagy hangsúlyt helyezett az arab államok szo­lidaritásának szükségességé­re az imperializmus, a cioniz­mus és a reakció elleni har­cukban. Líbia támogatásáról biztosította a nemzeti felsza­badító mozgalmakat, amelyek az imperializmus, a gyarma­tosítás és a ‘ fajgyűlölet min­den megnyilvánulásának fel­számolásáért küzdenek az af­rikai kontinensen.

Next

/
Thumbnails
Contents