Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-20 / 222. szám
Kombájn és lószerszám Gyújtópontban A megyei Agroker kaposvári telepén 130 ember dolgozik. A raktárakban és az udvaron a lószerszámtól a kombájnig mintegy tízezer féle árucikk található. Gépforgalmuk az idén eléri az 500 milliót. A megye gazdaságaiba kerülő anyagok és eszközök túlnyomó része innen származik. A telepet bejárva — néhány beszélgetés után — úgy éreztem, ezek a »-jellemző adatok« voltaképpen többet titkolnak el, mint amennyit elárulnak az Agroker munkájáról, sajátos szerepérőL Némiképp leegyszerűsítve az Agroker-telep egy nagy mezőgazdasági szaküzlet, a kereskedelem szokásos gondjaival. Valójában itt nem csupán vevők és eladók állnak szemben egymással. Az Agroker érdekek sorának a gyújtópontjában áll. Képletesen szólva, itt találkozik az ipar és a mezőgazdaság, az exportőr és az importőr. Olykor nagy a súrlódási felület... Akadnak mezőgazdasági vezetők, akik részben az Agro- kert hibáztatják ezekért a súrlódásokért, mások fölteszik a kérdést: »Miért kell közvetítő az ipar és a mezőgazdaság közéi« Ezt a kérdést idéztem a megyei Agroker főmérnökének, Farkas Józsefnek. — Az ipar folyamatosan termel, míg a mezőgazdaságnak csak bizonyos időszakokban van szüksége egyes anyagokra vagy gépekre. Ennél is lényegesebb, hogy egy- egy gyár képtelen volna kapcsolatot tartani több mint 1500 gazdasággal, és ugyanígy egy gazdaságnak is gondot okoznak szükségleteit több száz helyről fedezni. Egy tsz ma elhatározza, hogy vesz egy gépet, azután holnap kiderül, hogy nem maradt annyi pénze, módosítja a megrendelését. Úgy gondolom, efféle bizonytalanságok ezreihez egyetlen gyár sem tudna alkalmazkodni. Az Agroker készleteivel igyclzszik összhangba hozni a gyártó és a fogyasztó eltérő »ritmusát«. — Miért csöng leggyakrabban a telefon itt az emeleti irodákban? — Legtöbb a szállítást sürgető hívás, ami olykor azt jelzi, hogy a fentebbi összhang nem tökéletes. Van, amiben az igények előtt járunk, és van, amiben utána kullogunk. Sajnos, az igényeket pontosan fölmérni képtelenség. A telefonhívások másik nagy csoportja épp a megrendelések módosításával kapcsolatos. Ennek következtében néha készletek halmozódnak föl, máskor hiánycikkek keletkeznek. Mindez persze nem jelenti, hogy a ml munkánk hibátlan. ' — Kohnyű volna a dolgunk, ha minden árunk tökéletes minőségű lenne — mondta a gépraktár vezetője, Fellai Ferenc. — De nincs így. Részben ez ókozza, hogy a rossz tapasztalatok nyomán a vevők egy része bizalmatlan, aggályoskodó. Végül is érthető, hiszen nekik az itt vásárolt géppel vagy eszközzel termelniük kell! Vannak persze sok türelmet kívánó eseteik is... — Mi okozza a legtöbb fejfájást? — Több száz gép, azokhoz pedig a raktár legkülönbözőbb helyein több ezer tartozék. Bár 18 év alatt, amióta itt dolgozom, leltárhiányom még nem volt, mégis, a leltár a legnagyobb izgalom. Nem szívesen beszélek róla, de az idén 200 esetben kellett jegyzőkönyvet fölvennünk a vasúton megcsonkítva érkezett gépek miatt. A fényvisszaverő prizmától az ülésig sok mindent leszerelnek. A raktárban járva szembetűnt egy csinos kerti kistrak- tor. — Már eladtuk. Nagyon keresett, csakúgy, mint a motoros kapa. — Ügy tudom, mindkettő krónikus hiánycikk. — Pedig minden megrendelésünkben fő helyen szerepelnek. .. Az udvaron szókimondó szerelőkkel találkoztam. Mini mondták, hozzájuk tartozik minden, ami börrög... — Előállítjuk a gépet, feltöltjük üzemanyaggal, bekötjük a világítást, csatlakoztatjuk a levegőt — kezdte Gábriel Árpád. — Ha a vevő igényű, bemutatjuk a masinát, azután jó utat kívánunk. — Mennyit használ ez a jókívánság? — Nézzen körül. Ezt a gépet Kiskorpádról hozták visz- sza. Odáig bírta, ott kilyukadt a hűtője. A másik Gya- lánig jutott. Volt, amelyiknek a kereke esett ki. — Hogy lehet ez? — őszintén szólva, néhány gép minősége kritikán aluli. Mi, akik először ülünk a fülkébe, tudjuk. Benyomom a féket, kigyullad a világítás. A drótok behányva, az alkatrészek meg... Persze, sokszor a vasúti szállítás is megteszi a magáét. Amit csak tudunk, rendbe hozunk. Néhány cég gépei nem csinálnak jó reklámot önmaguknak. — Melyik gép áll itt az udvaron legrégebben? Éppen három esztendeje, hogy Sándor Ferenc, a Volán 13. sz. Vállalat siófoki üzemegységének autószerelője leszerelt. a hadseregből, s néhány nap múlva, művezetői beosztásba került. — Váratlanul ért, hiszen a velem egykorúak, a nálam jóval idősebbek a beosztottjaim lettek. Azzal a céllal láttam munkához: szót értve az emberekkel, együtt dolgozva vezető társaimmal, a velem egy brigádban dolgozó Huszár István szerelővel, a szak- szervezeti bizalmival végzem majd új feladatomat. Eddig nem volt különösebb hiba. . Sándor Ferenc nehéz feladatot látott, el munkatársaival a nyári szezonban, de munkájuk ősszeL sem lett kevesebb. Nekik kellett gondoskodniuk arról, hogy Siófokon, a Balaton partján közlekedő autóbuszok mindenkor üzemképesek legyenek. — Még kora tavasszal a csoporvezetővel és Huszár István bizalmival megbeszéltük a tennivalókat. Azután ebenként beszélgettünk sze- relőtársainkkal, hogy mit kell — Ez a piros harmadik éve — vette át a szót Bánfalvi István. — Először 600 ezer körül volt az ára, aztán kétszer leértékelték. Egy hasonlót nemrég 200 ezerért vitt el egy tsz »pótalkatrésznek«. Most már csak egy-két ilyen példa van, de mikor én tíz éve idejöttem, sok gép álldogált itt. Azóta sok minden megváltozott. Például a vásárló tsz-ek. Ma már sóikkal jobban megnézik, mire költik a pénzt — A jó kereskedő ügyesen tudja dicsérni az árut — A legtöbb tsz pontosan tudja, mit vesz. Vagy azárt visz el egy típust, mert jók a tapasztalatai, vagy mert nincs más. Az alkatrészraktár kényes pont. Itt rendszerint anyagbeszerzők a vásárlók. — Gyakori, hogy egy-egy gazdaság az egész országot bejárja, mire hozzájut egy alkatrészhez. — Az igények 80 százalékát ki tudjuk elégíteni. Alighanem a fenmaradó 20 százalék fölna.gyítása okozza a sok mendemondát — vélte Bedének József raktárvezető. — Sok helyen például megveszik az E 512 kombájn alkatrészeket, azután beszerelik az IFA teherautókba. Aratáskor meg hiánycikk az E 512-es alkatrész. Szerintem a tsz-ek is tarthatnának készleteket a legszükségesebbekből. majd csinálnunk. Ennek eredménye, hogy a mi hibánkból, műszaki okok miatt nem maradt ki járat. Alkatrészhiány gátolt bennünket, de ezen is sikerült segítenünk. Elmentünk Székesfehérvárra. Budapestre, így nem volt zökkenő — mondja a fiatal művezető. —1 A napokban újból tanácskozott a művezető, a, csoportvezető és a szakszervezeti bizalmi. Most már a tapasztalatokat, az őszi »iskolajáratokat«, a jövő nyári feladatokat 'beszélték meg. Elosztották a jó munkájukért kapott jutalmat is. — A feladatok? Ha így folytatjuk, az őszi »iskolajára- tokban«. a jövő évi szezonban nem lehet fennakadás. A bizalmi jó partner volt, munkámat ezután is vele együttműködve tudom ellátni. Ha bérrendezésről, kitüntetésről volt szó, vagy valakinek a családi ügyében kellett segíteni, akkor is jól együttműködtünk. Nem titkolja, hogy vitáik is előfordulnak. Így volt például az egyik bérrendezés alkalmá— Aki »megengedheti magának«, meg is teszi ezt, az anyagbeszerző kocsik mégis 4—5 ezer kilométereket mennek havonta. — Hogy vannak hiánycikkek, arról nem mi tehetünk. Gyakran dupla megrendelőket küldünk, mégsem jön. — A raktárosnak mikOT van nehéz napja? — Ha árut kell átvenni, miközben a vevők is sorbaáll- nak. Ilyenkor előfordul, hogy ha valaki például — minden közelebbi nélkül — »fogaskereket« kér, kezébe nyomjuk a katalógust, keresse ki. Több tízezer féle alkatrész van 'ti. Alig férünk. A vegyesáruraktár a múlt egy darabkája. A lószerszámtól a pokrócig jó néhány múltat idéző cikk kapható. Nem meglepő, hogy itt dolgozik a legrégebbi raktáros, Balvkó Józsi bácsi. — Mi az, amit régóta nem kerestek? — Tollpámát az idén még senki sem akart. Vesemelegítőt se, pedig hasznos védőeszköz például traktorosoknak. — Itt is van hiánycikk? — Hogyne. Munkásnadrágból az igenyeltnek a felét sem kaptuk meg. Zsákvarrócémá- ból meg egyáltalán nem jött. Látszólag mellékes dolgok, valójában nagyon is szükségesek. A főmérnök, a szerelők és a raktárosok saját munkájukról beszéltek, mégis sok mindent elárulták a konfliktusokról is, amelyeknek gyújtópontjában élnek. Bíró Ferenc vaL A bizalmi egy olyan szerelőnek is javasolt, akinek munkájában gyakran tapasztaltak visszaesést. Végül szót él-tettek, nem adtak, Amikor a bizalmi azzal ment hozzá, hogy egy jól dolgozó szerelőt, akinek nem volt már szabadsága, engedjen el családi ügyeinek sürgős elintézésére, a művezető megértette. Vállalta a felelősséget, elengedte a munkatársát, s ő azt a napot később ledolgozta. Egyszerűbb lett vollna, ha azt mondja a bizalminak, nem segíthet, vagy forduljon kérésével az üzemegység igazgatójához. Ám ez rossz hatással lehetett volna kapcsolatuk alakulására. Határozott. jó vezetőnek tartják munkatársai Sándor Ferencet, s ez a véleménye Hegyi Jenőnek, az üzemegység igazgatójának is, aki ezt így fogalmazza meg: — A bizalmival együttműködve sikerült jó légkört teremtenie. Részlegének munkájával nincs gondunk, s azzal sincs, ha tőle. tőlük kell kérni javaslatot jutalmazásra, kitüntetésre. Sz. L. Fiatalon, határozottan Sándor Ferenc — középen — megbeszéli társaival egy autóbusz javítását. Vállalkozói „kedv” B izonyára érzékelték: az utóbbi hetekben elég nagy port kavart a megyében — s az országban is — a a művelődési beruházások helyzete. Párt- és tanácsi szervezeteit elemezték a kialakult állapotot; érzékenyen reagált a közvélemény; érvek érvekkel csatároztak, másutt szubjektív ítéletek, magyarázkodás fogadták a helyzetelemzést. Megnyugtatásul elmondhatom: gyors intézkedések várhatók. Olyan intézkedések, amelyek oldani igyekeznek a — mondjuk ki határozottan — politikai feszültségeket. Köztudomású, hogy örvendetesen nőtt a gyermeklétszám Magyarországon — megyénkben is —, de a bölcsőde-, az óvoda- és az iskolaépítés nem tudott vele lépést tartani. Nem kétséges: gazdasági nehézségek, a fedezethiány is hozzájárulnák gondjainkhoz. De ma már azt sem vitathatja senki, hogy tervezési, szervezési, felfogásbeli, tehát személyi, sőt bürokratikus okai is vannak a lemaradásnak. S ahogy a legkülönbözőbb helyeken folyik a rendteremtő vita, egyre jobban kirajzolódik, hogy hol, kik, hogyan és miben tehetnének többet, okosabban a feszültségek fölszámolásáért. így azután ne vegyék zokon, ha nemcsak ma, hanem a jövő héten is megpróbálok elmondani egyet és mast a gátakról, s a kivezető útról. Természetesen nem (egyesek megjegyzését idézve) »az igazság bajnokaként«, hanem a kommunista sajtó kötelességét teljesítve, a politika szellemében. Még akkor is, ha néhai fáj az igazság... Ma mindenekelőtt egy főiskola fejlesztésének körülményeiről lesz szó, de ez ne tévessze meg az olvasót; végtére is gyors egymásutánban szorosan összefüggő témák kerülnek terítékre. Első helyre kívánkozik a vállalkozói kedv, amely nélkül aligha juthatunk előbbre. Nem tudom, menynyire ismerik a tanítóképző főiskola fejlesztési tervét. Előzményként annyit, hogy az ismert tanítóhiány miatt csaknem kétszeresére nő a főiskola létszáma, miiközben a feltételek nem változtak. Teljesen érthető, hogy a megye vezető szervei — az Oktatási Minisztériummal együtt — közeli és távolabbi, de egységes és összefüggő fejlesztési programot fogadtak el. Lényege: 250 személyes előadótermet, 140 000 kötetes pedagógiai könyvtárat, 16 tantermes gyakorlóiskolát, és — a kollégium bővítéseként — 250 tanulót befogadó otthont kell építeni, miközben felújítást is kell végezni. Nagy tettekről van szó, érthető, hogy két ütemben határozták meg a feladatokat. Az első ütemben az előadóterem és a könyvtár megépítéséről — valamint a rekonstrukcióról — intézkedtek. Az előrelépést azonban gátak akadályozzák. A fejlesztéshez egység kell: egységes gondolat, szándék és akarat a minisztérium, a megyei pártbizottság és tanács, a főiskola — és a beruházásban részt vevő szervezetek között. Ez utóbbiak egyike-másika azonban — az önállóság égisze alatt, és azt félreértve, félremagyarázva, vagy azzal visszaélve — más úton jár. Meddig járhat? Azt hiszem, nem sokáig. A vállalkozói kedv ugyanis a mi körülményeink között azt jelentené, hogy vállalkozom mindenre, ami szép és jó, korszerű és szükségszerű, olcsón és gyorsan, ráadásul gazdaságosan megvalósítható a közösség javara. Párthatározatok írják elő, hogy a beruházásokban az olcsó, a célnak megfelelő, a gyorsan elkészíthető megoldásokat kell alkalmazni. Ez a beruházókra, a tervezőkre és a kivitelezőkre is vonatkozik. A gyakorlat — elég gyakran — mégis az ellenkezőjét mutatja. D e most maradjunk a vállalkozói kedvnél. Mi történt például a tanítóképző főiskola esetében? Az elképzelés világos, a döntés megszületett, az állami építőipar azonban kételkedik. És feltételeket szab — az állammal szemben. Pedig az Oktatási. Minisztérium fedezi az előadóterem költségét, a könyvtárét közösen úgy, hogy a megyei tanács egyharmados költségét is megelőlegezi az ötödik ötéves tervben, .csakhogy megvalósuljon a beruházás. Örömódákat kellene zengenünk, de a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat feltételeket szab ... Ovastam a SÁÉV vállalkozási osztályvezetőjének levelét. Ezt írja Budapestre, a Művelődésügyi Beruházási Vállalatnak —- megjegyezve, hogy saját vállalata igazgatójának korábbi nyilatkozatát feltehetően félreértették: »...ezúton közöljük, hogy a Kaposvári Tanítóképző Főiskola fejlesztéséhez szükséges létesítmények egy összefüggő megbízás alapján történő kivitelezésére — amennyiben a beruházás nagyságrendje az 50 millió forintot eléri vagy meghaladja — vállalkozást készségünket kinyilvánítjuk.« Ezután pontokba szedve összegezi a vállalat feltételeit. Ezek — ha burkolt formában is — azt fejezik ki, hogy nem vállalkoznak az építésre, mert nem bíznak a második ütem realitásában. A hitetlen farizeusok jutottak az eszembe, meg az a kifejezés, amelyet ugyancsak »suba alatt« szoktunk emlegetni: hogy tudniillik mintha volna állam az államban. Miért nem hisz a SÁÉV? Miért nincs bizalma a partes állami vezetéshez? Miért nem hiszi — és tudja —, hogy e9V fejlesztési elképzelést — amely össztársadalmi érdeket fejez ki, senki sem veheti le a napirendről a tervciklus végén? Miért nem érti, hogy a VI. ötéves tervre még senki sem adhat megbízást, ha egyszer nincs VI. ötéves terv? Hol van a »vállalkozói kedv«, a kötelességérzet? 1979-ben meg kell kezdeni a tanítóképző fejlesztését, az előadóterem és a könyvtár építését. Döntés van a továbbiakra is. Ahhoz még nincs pénz, nem is lehet. Hol van az előrelátás, a fegyelem, a lelkesedés azért, hogy tehetünk valamit a feszültségek feloldásáért? Közvetett úton, de hallottam egy megyei állami építőipari vállalat igazgatójának a nyilatkozatát, aki fölkérés nélkül mondta el: miben látja munkájának a lényegét. »Az előrelátásban és előretartásban. Az a fontos — mondta —, hogy javasolni tudjak a megyei vezető szerveknek új, jó, gyors és korszerű megoldásokat. (Erre érdemes lesz visszautalni a következő jegyzetben, amikor általános iskolák építéséről lesz szó...) Nemcsak építőiparos vagyok, tehát országos és megyei szinten kell gondolkodnom, hiszen az építőipar a fejlesztés kiindulási alapja. Ne csodálkozzanak — mondta —, szinte meg kell előznöm a megyei vezetést; csak így építhetem föl a vállalat hosszú távú stratégiáját. És akkor már a végrehajtásra összpontosíthatom az erőt. Ezzel kerülhetem el a kapkodást...« A tanítóképző főiskola példája azt bizonyítja: az építőipar időnként elszakad a megyei elképzelésektől, s kizárólag vállalati érdeket képvisel. Tarthatatlan feltételeket szab az állam hivatott intézményeivel, a beruházókkal, a társadalmi követelményekkel .szemben. Ha sok feladat van, az építőipar vezetői fölényesen válogatnak közöttük, ha viszont valamiféle visszatartás tapasztalható, akkor a hivatalos szervekhez fordulnak kétségbeesve: most mit tegyünk. mit építsünk? Nem utal jó partneri viszonyra és szocialista felfogásra ez a magatartás... E gy hét múlva továbbmegyünk ennél. Arról lesz majd szó, hogy voltaképpen miért maradnak el az úgynevezett »kapcsolódó« beruházások, miért a megyei pártbizottság, a megyei tanács, és miért nem az építőipar kutat új, gyorsan és olcsón megoldható változatokat? Arról, hogy mi van a »somogyi kísérlettel«, s miért nem alkalmazunk másutt jól bevált építési mego'dásokat? Idézőjelbe tettem a cím második felét Vállalkozói »kedv«. Az a meggyőződésem, hogy a »kedv«-et a közösség akaratának és igényének kell alárendelni... Jávori Béla
