Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK

A Baiigartiger-ház

Igái. Mélyen benn Somogy szívében, hullámzó, erdős dombhátak között. Az utat kilométereken keresztül ligetek, szálfák, dombok övezik. Tikkadt, mozdulatlan kék pára ül a tájon, kesernyés tarlófüst bolyong a bokrok között elnehezülve, a melegben fölszállni képtelen.

Szubalpin ez a táj vagy mediterrán? Van, aki erre esküszik, van, aki amarra. S mindkettőnek igaza van. A dombok, mint a nagy hegyek rakoncátlan unokaöccse! Ilyenek a kéklő messzeségben pihenő fenyők, a föld vöröses gyomrát kiforgató vad vízmosások, a négyzetméternyi sík területet is nélkülöző hepehupák. S a csend, a madárfüttyös, tiszta levegő, a cserfák, tölgyek patriachálisan öles árnyéka. Ennyiben lçhet szubalpin.

De amikor estelente a napsugár ferdén esik a kókadt virágokra, a termésüket érlelő göthös körte és törpe almafákra, s ahogy a dombokon felkapaszkodik a kérges szilvafák sora, egy-egy védett völgyöbölben meglapulnak a pincék, s mint krinolinos öreg hölgyek, bóA sokadalmat riadtan figyeli két kicsi, kuporgó, barna majom.

Cirkusz. Aba-Novák Vilmos festménye. Egy a sok közül az életműből Egy a sok közül itt, Igáiban.

Mária asszony mondja:

— A sógorom, Baumgartner Sándor, Igáiban volt tisztiorvos. Szatmári volt ő, Nagykárolyból való. Csakúgy, mint az öccse, Oszkár, a férjem. Sándor hívta az öccsét, jöjjön, jót tesz neki az igali levegő. Oszkár banktisztviselő volt Pesten, lejött. Körülnézett, megtetszett a hely és döntött: ő is letelepszik itt Azaz, akkor már rímcsak magára gondolt, mert Balatonmárián nyáron megismerkedtünk, s fél év múlva megkérte a kezem ...

— Mikor volt az?

— 1928-ban. Meg esküd tünk, s már ide jöttünk Igalba. Májusban kezdték rakni a téglákat az építők és októberben kész volt a ház. Addig egy kis szobában laktunk, falhoz támogattuk a képeket.

— Régóta gyűjtötték?

— Tudatosan nem. Sándor mint afféle nőtlen ember Sokat forgolódott írók, költők, festők között. S itt lent jól megértették egymást a törökkoppányi orvossal. Nyaranta Pestről leutazott hozzájuk egy egész kolónia.. Patkó Károly, Hincz Gyula, Barcsay Jenő. Köztük volt Aba-Novák is. Amikor elkészült a ház, már nálunk vendégeskedtek. Három-négy tábori ágyat is beraktunk a vendégeknek. Később hárman tértek vissza rendszeresen: Patkó Károly, Aba-Novák és Mattioni Eszter.

Mi vonzotta ide a festőket? Kit ez, kit az. A gondosan ápolt kert, a csend, a ragyogó napsütés. Baumgartnerék négyholdas virágkertészetet tartottak fenn a ház körül, nyaranta izzott, fénylett, illatozott a sok virág, tömött volt a fű. ősszel lehúzta a fák ágait a sok barack, szilva. Illatok, napfény, színek mindenfelé.

, »Most Somogybán élek — írta Aba-Novák Vilmos —, Igaion. Itt földszintes hegyek vannak, erdős dombok. Nagy a por. Ez a karaktere a vidéknek. Nekem ez igen tetszik: a por verekszik a fénnyel, és színek és színek megints Egy falu gémeskútjának az élete olyan csodálatos! A téma banális és milyen hibásan fogták fel a festők: csak mint dekórumot!-«

pesti irodalmi élet egyik legismertebb személyisége volt. Helyzete azonban a negyvenes évek végén megrendült: rohamosan hanyatlott az egészsége, és fenyegetően fügött feje fölött az elhallgattatás Damoklész-kardja. A sajtótámadások, a személyes zaklatások sanyarú napjai után az utazás jelentett lelki terápiát. Nem a táj, az új látnivalók, hanem a mozgás, a változatosság kedvéért ült. vonatra, buszra a költő. Megértéssel, figyelmes szóval várták egy-két vidéki fészekben, ahova elvonulhatott írni, alkotni, a.tisztelői ál'tal teremtett csendes azíliumokba. Májusban otthagyta a zajos-lármás fővárost, s bebarangolta az országot. Előbb Thomaséknál, a Nyíregyháza melletti Sóstón, vagy Dóczyéknál Ózdon, Ba- ránszky Jóbéknál Tihanyban, Lipták Gábo- réknál Balatonfüreden. Átkelve a réven, egyórás autóbuszozás után Igáiban, Baumgartnerék nái hajtotta álomra a fejét.

Mit jelentett a csend, a nyugalom a költőnek? Alkotni tudott. Művészembernél ez a legerősebb szál, mely az élethez köti. A ködös füstös október, december a reménytelenség maga. »Elkötötték az ereimet...« — panaszolja. »Körülbelül a mélyponton vagyok. De olyan mély ponton, amely nem pont, nem jelent megállást, csak a feltartóztathatatlan zuhanás kezdetét.«

( Az este a

csendes beszélgetéseké. A költő nemcsak verseiben, érzéseiben öleli magához a világot. Ügy érzi, személyes gondját-baját is a világ nyakába kel] ültetnie. A fordítás gyötrelmeiről panaszkodik, betegségéről értekezik.

S délutánonként latin leckéket ad a gimnazista Pi- tyúnak, Mária asszony fiának.

Élénk, öntudatos szellem, a sikeres latinvizsga után így nyilatkozik :

»Az eredmény nem lehetett kétséges, fiú.«

,De a latin mondatszerkezetek fölötti töprengés nemcsak a háziak hálája miatt gyümölcsöző. »Ha (Pityu) nem hozza azt a Daedalus és Icarus részletet, hát akkor nem szerepelne Ovidius azzal a szép kis darabbal a fordításaim között.«

Legjobban akkor érzi magát, ha írhat. Már készül a Tücsökzene ciklusa, esténként fölolvas belőle egy-egy verset Baumgartneréknek. A nyári forráságtól szinte lángoló kertben, a kőlugas hűvösében megírja a Julius csatája című versét.

»Itt a pokol, a nyár; élvezem, mint az ördög Ez a jó, ez az én kék-piros évszakom, az őrült július! Mézsűrűn-vastagon folyik a fény s levegő, s mint hogyha

be le főző ti

kertek — málna, barack — f űszereznék,

gyümölcsök

párolgó rubinok; s ha szemem lecsukom bundaként nyalogat minden kis fuvalom, lebegő bundaként a bársonynyelvű gőzök«

De most szent ez a tűz, e pokol sűrít, érlel. Hűl a Bak, fűt a Rák, forr a világkazán : most küzd, előre, most küzd meg a Nap

a téllel!

lógatnak a gesztenyék, s a faluban puha porfüggönyt csavar az első virgonc szél mediterrán világ ez. Kétségtelenül.

E két világ találkozásánál van a harmadik. Jellemzésére már kevés az eszközünk. Komor fenyőcsoport fogadja finom hűvösével az érkezőt. Fényes levelű lauruszok, zöld, gombafejű bokrok és virágok ezerszám: primulák, gladióluszo'k, amarilliszek gonddal válogatott együttese. Élő csokor. Középen ékszer az angolos stílusú ház. Fehér és vörös színek uralják az épületet. Előtte, kőoszlopon Aba-Novák szoborfej, a bejárat fölött remekmívű lûmes kő Mattioni Esztertől.

Hol vagyunk?

A tágas szobák mélyéből Mária asszony siet elém. Özvegy Baumgartner Oszkárné. A három helyiségben még fiatalasszonyként hozott Lin- gel-bútorok masszív és mégis kecses vonalai, politúrjukon nem fogott az idő. A belső szobában könyvespolcok támogatják a mennyezetet, fekete zongora széles háta a sarokban, és az ablaknál egy második világháború előtti, világvevő Beethoven rádió fényes bogárszeme hunyorog. .

A szobát uralja a Cirkusz. Tollas kalpagos úr dülleszti szürke mellénye alól hatalmasan domborodó pocakját, csíkos nadrágja alázatos roggyanással hull otromba cipőjére. 2 SHIS- TER ’S Grone öleli egymást a Cassa' előtt, éhes férfitekinteteket vonzó széles csípőjük — élénkvörös és püspöklila trikóban — elfedi a bejáratot. Tréfás bohóc csúcsos sipkában mókázik az úri közönségnek : hullámzik a zsirar- dis, fazék- és cserkészkalapos fejek sokasága, vidám dámák, ,urak ajkáról száll hatalmasan a kacagás. Aláfestésül maiacbanda szolgáltat éktelen zenebonát. Piccoló trillázik, szaxofon rikolt, piszton hangja gyöngyözik és nagydob buffan: »Csak tessék, tessék, hölgyek, urak, egy lorint tíz ára...«

Igáiban mindig fellobogott benne az életöröm. »Szép a házatok — írja a kislány kora óta Csókynak becézett Mária asszonyhoz. — Millió méh zümmögő moraja veszi körül ilyentájt, abban szokott úszni, s a jó nagy napban.«

Kedvenc helye a kőlugas volt. Repkénnyel befuttatott kerek építmény ez, finom árnyékkal, a tetején napozóval. Itt üldögélt ő, fel- feltoluló képeivel, gazdagon egymásba ölelkező gondolataival. Ha elfáradt felnézett a fehér papír fölött:

»A kert végi kőlugasomban csücsülök, ingujjban, és nem fázom. Előttem a száz méter hosszú szőlőfolyosó, véges-végig két méter magasan tele gyönyörű fürtökkel, gyepszőnyege is zöld, felfrissült, végén ott az ampe- lopszisos ház, egészen picike már a távolságtól. A ház körül néhány gömbölyű taxus vagy buxus zöldeli, meg az ezüstfenyős, s egészen messze, ennek a zöld folyosónak a meghosz- szabbításáiban de már fent, az égben, a nagy kékségben, az igali templom ezüstözött kalapja ragyog ide... a kör alakú kőlugas két oszlopa közt, vízszintes lécre függesztve és madzagra fűzve száradó, piros paprikák függönye rácsozza az egész képet... Rengeteg varjú zsong az égen. Kezdek nem látni. Néhány tücsök megszólalt... Már sok tücsök szól.. «

A nappal a költőé. Mindenki teszi a dolgát a háznál, csak délben szól a halk füttyszó: Wagner Siegfrid-jéből egy részlet. Ez jelzi: kész az ebéd. A Wagner-rajongó Szabó Lőrinc és Mária asszony egyezményes jele ez: tálalva van. A költő meg is emlékezik a gasztronómiai örömökről: »Kézcsókját küldi tőtudori madártejes szőkeséged hódoló barátja: Lőrinc.«

Aba-Novák néha a fél nyarat itt töltötte: lázasan mozgalmas, felfokozott színhatású képek kerültek ki ecsetje alól. Igali figurák, rég elfeledett arcók, tárgyak, apró emberi rezdülések. Patkó finom vonalú rajzai, a cigánytelepen szenvedélyes szociális érzékenységgel festett képek, Mattioni Eszter lûmes kövei, virágos képei, csendéletei sok-sok vásznon megörökített pillanat az Igali napokból.

Ősszel Baumgartner Sándor és fivére,

Oszkár gyakran utaztak Pestre, ott voltak a kiállítások megnyitóján, részt vállaltak a művészbarátok öröméből, bánata bóL

A negyvenes évek második felében új vendég kopogtatott — néha teljesen váratlanul — az igali kúria ajtaján. Szabó Lőrinc érkezett. A költő a két világháború között a

Az ősz már a csata eredménye. Sovány, vagy dús? —: most dől el, itt, az izzó

határban,

s fent, az istentelen, rőt-azúr Szaharában.«

A világ végi, nyugalmas remeteségben, a gyönyörű képek, a zuhatagos illatok, hangulatok után a költő váratlanul egyetemes emberi magasságokba emeli a nyári nap nagyszerű élményét. A csendes igali percek, a rek'kenő forróság a 'glóbuszon birkózó és erjedő roppant folyamatok mércéjén számoltatnak tovább. Szabó Lőrinc áz apróban, a porszemben képes láttatni az egyetemest, és filozófiai ma- - gasságokat mér a mindennapival Mit adott ehhez a Baumgartner-ház? Békét, nyugalmat, életkedvet, erőt.

Mikor is szülét,ett a vers? Több mint . húsz éve már. Azóta elapadtak a látogatók. A ház ura, és bátyja, Sándor meghalt. Pityuból István lett, ma a kaposvári kórház főorvosa. Ó egész nap távol van. Mária asszony csendben ül emlékei között, s morzsolja az időt. A kerítés mögül autók zümmögése tör a kertbe, ‘ a lépcsőnél asszonyok magolják a sárgabarackot. A postás gyakran kopog lappal, levéllel : rövid tudósítások egy-egy régi ismerőstől. A leghűségesebb Mattioni Eszter. Öt az idén is I riba várják.

Az idő rohan, a Baumgart- ner-ház fölött sem múlik el nyomtalanul. Egyben azonban nincs változás. A kert, a kőlugas, a képekkel zsúfolt szobák együtt — csakúgy, mint harminc éve mindennap — a megye egyik legszebb, legértékesebb művészeti-irodalmi emlékhelye.

Csupor Tibor