Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-12 / 189. szám

I Amerikai levél A leglosszslb menetelés Az indiánok előfutárai te­herautón érkeztek a Fehér Ház déli bejárata előtt hú­zódó hosszú, füves térre. Amint a kocsi megállt és a hat indián kiszállt, a rend­őrök azonnal igazoltatták őket. A papírok rendben- voltak. Engedélyük volt, hogy itt állítsák fel a ha­talmas bőrsátrat, amely pro­paganda-,- élelmezési és pénzügyi központja, lesz az egy hétre tervezett indián tüntetésnek Washingtonban. Ez az első alkalom a 202 éves Egyesült Államok tör­ténetében, hogy az őslako­sok képviselői, az indián törzsek küldöttei ilyen lát­ványos körülmények között jelentek meg az amerikai fővárosban. A látványossá­got kétezres tömegükön kí­vül elsősorban az adta, hogy a tüntetők öthónapos, mint­egy 4800 kilométeres gyalog­lás után érkeztek Washing­tonba. Mikor február 11-én a nyugati part, a San Fran­cisco melletti szigetről, Al- catrazról elindultak, még hideg tél volt. A menetelés első két hónapját hóviharok, esők. hideg szelek nehezí­tették. Induláskor több mint kétszázan haladtak a »leg­hosszabb menetelésnek« el­nevezett távgyaloglásban. De a napi 40—60 kilométe­res gyaloglás a kedvezőtlen időjárási viszonyok között valósággal megtizedelte so­raikat. A sorból kidőltek helyébe azonban újabb csat­lakozók léptek a menetelés útjába eső indián rezervá­tumokból. Menetelésük nagyjából azt az útvonalat követte vissza­felé, amelyet a hódító fe­hérek kényszerítettek őseik­re a múlt században a ke­leti partoktól nyugat felé haladva. Washingtonba ér­kezésükkor már több mint száz indián törzs képvisel­tette magát »a leghosszabb menetelésben«. A Washingtonba érkező gyalogló menet élén három indián haladt. A középső fe­je fölé tartott békepipával, jobbról, balról mellette két társa cseresznyefából fara­gott bottal haladt. A boto­kon színes szalagok a kü­lönböző népek összefogását, a bot vörösre festett vége pedig az indiánok egységes akaratát, fellépését szimbo­lizálta. A teherautón érkező elő­futárok bámulatos gyorsan felállították a központi sát­rat. Kötéllel összekötötték 12 hosszú rúd végét, ráhe- helyzték a földre terített börsátorra, majd a sátrat kis fadarabokkal a rudak köré »gombolták«, mint egy huszárkötéses kabátot. Ek­kor egyikük megemelte a rudak összekötött végét, négyen eltűntek a még fek­vő sátor másik vége alatt, s megkezdték a rudak szét­feszítését és felállítását, amit a hatodik társuk a kötélnek feszített villás bot­fa! segített. Aztán még egy kicsit igazítottak rajta, mert a sátor ajtajának és a te­tőn levő ablakának — mely egyben kéményként is szol­gált — kelet felé kell néz­nie, hogy a felkelő nap rá- köszönth'essen az indiánok­ra. Az így megnyitott köz­pontba behordták a teher­autóról a magukkal hozott élelmet, főleg gyümölcsöket, egy zsákot, egy öblös be- föttesüveget, egy pokrócot, s több doboz írásos ismer­tetőanyagot. Mint később kiderült, a zsák, a befőt- tesüveg és a pokrós a »bankműveletek« lebonyo­lításához kellett. A sátor előtt — a köz­ben érkező társaikkal — mindjárt megkezdték pro­pagandatevékenységüket. Hangos szóval hívták a kö­zönséget, és írásos anyakot adtak az érdeklődőknek. A befőttesüveget a kis asztal­ra tették, s hogy senki fél­re ne érthesse rendelteté­sét, beletettek néhány egy­dolláros bankjegyet. Meg­lepő gyorsan gyűlt a pénz az üvegben. Mikor megtelt, bevitték a sátorba, a pok­rócon ülő két lány elé ön­tötték; ők a megszámlálás és könyvelés után a zsák­ba, azaz a »•kasszába« he­lyezték. A pénzre nagy szükség volt a napi élelme­zés és a kiadások fedezésé­hez. Az apache, a cherokee és a sioux törzsekből szárma­zó propagandisták hangos szóval, erősítők nélkül is­mertették a folyton érkező és változó kíváncsi közön­séggel washingtoni útjuk célját. Azért jöttek, hogy kérjék, követeljék a Fehér Háztól, a kongresszustól, a legfelsőbb bíróságtól az in­diánokkal kötött szerződé­sek betartását. Az öt hó­napon át tartó meneteléssel kívánták ráirányítani az ország és a világ figyelmét az indiánok helyzetét fenye­gető legújabb veszélyre. A veszély a kongresszusból fe­nyegeti őket, ahol 11 tör­vényjavaslat vár megtár­gyalásra és törvényerőre emelésre. Ezek aláaknáznák a törzsi kormányzást, meg­szüntetnék az indiánok jo­gait a területükön levő vi­zekhez, erdőkhöz, a föld mélyében levő természeti kincsekhez. A kongresszusban készülő törvények főleg az utób ■ biakat célozzák. Az indián rezervátumok területei alatt fekszik az Egyesült Államok szén-, lignit- és urániumkészletének 60 szá­zaléka. A nagy monopol­vállalatok erre vetettek sze­met, ezeket a kincseket akarják a kongresszus se­gítségével »törvényes úton« megszerezni. Az indiánok joggal pa­naszolják, hogy a múlt szá­zadban elkergették őket a keleti termőföldekről a nyu­gati sivatagos, sziklás vi­dékekre. Most, hogy fölfe­dezték e földek alatt rej­tőző természeti kincseket, a nagytőkések rohamot indí­tottak megszerzésükért. Jogos, súlyos panaszaik vannak amiatt is, hogy az FBI üldözi és a bíróságok jogtalanul bebörtönzik az indián vezetőket. Személye­sen számon akarták kérni Carter elnöktől az Egyesült Államokban élő indiánok emberi jogait, de az elnök nem ért rá fogadni őket, nyilván más országok em­beri jogainak bírálatával volt elfoglalva. Az indiánok »szívtelen, érzéketlen kép­mutatásnak-« nevezték az elnök magatartását, aki úgy »prédikál«, mintha az Egye­sült Államokban minden rendben lenne az emberi jogokkal, holott nyilvánva­ló, hogy mások oktatása a hazai jogtalanságokat van hivatva elkendőzni. Az egy hétre tervezett, de 15 napig tartó tüntetésük jelentős sikerrel végződött, mert a kongresszusban meg­ígérték — kénytelenek vol­tak, mert novemberben vá­lasztások lesznek —. hogy egyelőre nem tárgyalják az indiánok jogait megnyir­bálni készülő törvényjavas­latokat. A tüntetések után — a gyűjtött pénzből és adományokból — buszokon utaztak vissza a távoli re­zervátumokba. s magukkal vitték sokmilliónyi egyszerű, ember őszinte szolidaritását. Washington, 1978. július 25. Kovács István Ismétlődő gondjaink A mezőgazdaság építési beruházásainak helyzete A bővített újratermelés törvényei a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben is ér­vényesek. A termelés során elhasználódott állóeszközöket pótolni, illetve továbbfejlesz­teni. kell. A bővített újrater­melés feltételei között jelen­tős szerepük van az építési be­ruházásoknak. A IV. ötéves tervben a me­gye 82 termelőszövetkezete egymilliárd 368 millió forint értékű építési beruházást va­lósított meg. Az akkori piaci igények és a tejtermelésben mutatkozó lemaradás miatt a beruházások zöme a szarvas- marhatartás . korszerűsítésére, bővítésére irányult. Rengeteg pénzt fölemésztett az elavult majorok, telepek felújítása, a szükséges kiegészítő létesítmé­nyek (szociális épület, útháló­zat) megvalósítása. A 70-es évük második felében a hely­zet annyiban változott, hogy a szarvasmarha-tenyésztéstől a sertéstenyésztés vette át a vezető szerepet. Ez tükröződik az V. ötéves terv előirányza­taiban is. Az 1,12 milliárd fo­rint beruházási keretből 1980-ig 21 600 szarvasmarha­férőhelyet, 52 500 sertésférő­helyet kell kialakítani, részint új beruházás, részint rekonst­rukció formájában. Emellett kiemelt feladatként jelentke­zett a terménytárolók és -szá­rítók létesítésének igénye, a talajjavítás és a növényházak építése. Mindezt csak a be­ruházó, a tervező, a kivitelező összehangolt munkájával, a hatóságok segítőkész közre­működésével lehet megvalósí­tani. esetben a jóváhagyott beruhá­zási alapokmányt) módosítani kell, ami többletmunkát okoz a tervezőnek, és a tervek mi­nőségének rovására megy. Nagy segítséget jelentene, ha a jól kidolgozott típuster­vek széles választéka állna rendelkezésünkre. Sajnos a típustervállomány elavult és szűkkörű. Így az épületek nagy többsége egyedi tervek alapján készül, ami nagyon sok tervezői munkát igényel, időveszteséget okoz, nem be­szélve a' sok hibaforrásról. A tervezési időt tovább nyújtja az, hogy az egyedileg terve­zett állattartási létesítménye­ket a MÉM-mel jóvá kell ha­gyatni a kivitelezés megkez­dése előtt. A tervezési prog­ram többszöri módosításának általában az a következmé- n"e, hogy mire a tervek elké­szülnek, kiderül, hogy a lehe­tőségek és az igények messze kerültek egymástól. Már nem érvényesek az előzetes gazda­ságossági számítások, nem hozza meg a várt eredményt a beruházás. Miután a tervezéssel kap­csolatos gondok — nagy ne­hézségek árán — megoldód­tak, kezdődik a kivitelezés. A 60-as évek közepén a me­zőgazdaság egyre növekvő építési igényeinek kielégítésé­re sorra alakultak a töválok. Néhány évvel ezelőtt három kivételével (Barcs, Magyar- atád. Siófok) különböző okok miatt ezek megszűntek. A je­lenleg is működő tövál-ok a kapacitásuk csaknem 50 szá­zalékát a tanácsi igények ki­elégítésére fordítják (lakás­építés, kommunális létesítmé­nyek). Néhány nagyobb jelen­tőségű munka kivitelezésére sikerült megegyezni a Tanép­pel. így a kivitelezés orosz­lánrészét a házilagos építőbri­gádok végzik el. A kétségtele­nül létező szervezési, vezeté­si, fölszereltségi hiányosságok ellenére általában rugalma­san, jól oldják meg feladatai­kat. Munkájuk sok esetben ki­állja az összehasonlítást a sokkal szervezettebb, jobban gépesített építőipari vállalato­kéval mennyiségben és minő­ségben egyaránt. Ezért az a vélemény, hogy megszünteté­sük helyett elsősorban szer­vezettségük fokozásáról kel­lene gondoskodni. A tervszerű beruházási te­vékenység alapfeltétele a va­ló helyzeten alapuló távlati üzemfejlesztési _ terv. Ennek összeállításához az Agrober a tsz-szövetséggel együtt díjta­lanul segítséget, szaktanácsot ad. Helyes lenne, ha a terme­lési rendszergazdák — a sa­ját érdekükben is — hason­lóan járnának el. Sok segítsé­get jelentene a jól sikerült beruházások széles körű, rész­letes ismertetése. Ennek alap­ján megbízhatóbb tervezési programot lehetne összeállíta­ni. Az elavult típustervek he­lyett a bevált egyedi tervek ismételt felhasználását kell szorgalmazni. A könnyűszerkezet — elsősorban a ragasztott és szegezett faszerkezet — beve­zetése, elfogadtatása érdeké­ben a gyártó és a kivitelező vállalatok árengedményt ad­hatnának a kezdeti ráfizetés kockázata mellett is. Népgaz­dasági szinten feltétlenül nyereséges kezdeményezés lenne, de hosszú távon a vál­lalkozónak is megérné. És ha mindezeken túlmenően még azt is belátjuk, hogy a tartás- technológia kialakításában nem a divat, hanem az álla­tok biológiai igénye a döntő, akkor a következő beruházá­sainkat kevesebb gonddal, gyorsabban és gazdaságosab­ban tudjuk megvalósítani. . Eszterhai Sándor (ól sikerült találkozók Kazahsztáni vendégek Marcaliban Őszinte érdeklődés Bár a fejlesztések végrehaj­tásánál folyamatos javulás ta­pasztalható, sajnos ismétlődő nehézségekkel is küszködünk. A gondok sora a beruházóknál kezdődik. A termelőszövetkezetek ál­talában nem rendelkeznek je­lentős tartalékalappal, s mi­vel terméseredményeik inga­dozók bizonytalanok, a beru­házási lehetőségeik esetlege­sek. Bizonyítja ezt, hogy egy jó gazdasági eredményt hozó év után a beruházási keres­let ugrásszerűen megnövek­szik. A gondot csak fokozza, hosv a számszerű eredmények a következő év elején ponto­síthatók, az állami támogatást is kb. áprilisban osztják el. Ekkor kell az évi beruházási keret felhasználásáról gondos­kodni. Emiatt az előkészítés­re fordítható idő a minimá­lisra csökken, a szükséges, kétütemű tervezés (a lehetsé­ges változatok kimunkálásá­val, elemzésével) csak nehe­zen valósítható meg, sok eset­ben el is marad. Többnyire a gazdasági megfontolásra sem jut idő. Ennek következtében a ter­vezési programokat (kirívó Nagy a nyüzsgés délután a siófoki Vénusz-szálló emele­tein. A szovjet turisták egy része sétára indul, mások le­ülnek a társalgóban, s a Prav­dát olvassák, beszélgetnek. Van, aki a Szovjet—Magyar Baráti Társaság tablóit néze­geti. A színes képek, a kis ri­port beszámol a Barátság II. vezeték építéséről is. — Sokan jönnek olyanok, akik először vannak külföl­dön? — A szovjet turisták hatvan százaléka először ismerkedik más országgal. Éppen ezért nagyon fontos, mit ismer meg a baráti Magyarország életé­ből — mondja Jozef Sneidgen, az Inturiszt balatoni képvise­letének vezetője. — Többen utaznak hazánk­ba és a Balaton-partra a Szovjetunióból ? — Igen, állandóan bővül a turizmus. Az Inturiszt-csopor- tok az északi parton az Auro- ra-szálióban, a délin pedig itt, a Vénuszban szállnak meg. — Hány csoportot várnak? — Eddig negyvenhét ismer­kedett a magyar tengerrel, a fővárossal. Egy-egy csoport harmincnégy tagú. Még tizen­három érkezik. Van egy új út­vonalunk is, Csehszlovákiába és Magyarországra vezet. Uta­sai a siófoki Balaton-szálló- ban töltenek két napot, s utá­na utaznak a fővárosba. Ed­dig kiiencvenhárom csoport érkezett Csehszlovákiából, s még negyvenkilenc érkezik. — Más formák? — Szélesedett az autós tu­rizmus. . Egyénileg és »►kara­vánban-“ jönnek gépkocsival. Az egyéni gépkocsis utasok száma négyszázötven, »kara­vánban« pedig hatszázan ér­keznek negyven csoportban. Négy,napig vannak a* tópar­ton. Az egyéni turisták száma száznegyven. Egy hetet pihen­nek a Balaton és a Hungaria­S7Ő.llóban. Az autósok — ők könnyebben mozognak — ott kapnak szállást, ahol jut... a kempingtől és Annabelláig. — Mit ismernek meg az al­kotó munkából? — Az Inturiszt-csoportok niár az indulás előtt találkoz­na:»., s tájékoztatják őket Ma­Lábodon közös beruházásban készül a tsz irodaháza, az áfész ABC-áruháza, a posta és a ~irt!~oda. » • ___ • • r • • k özös Épületben t'gyarországról, olykor filmet ts vetítenek. A szovjet turista politikus ember, természetesen I érdekli egy-egy szocialista or­szág múltja, a műemlékek is, azonban az iránt érdeklődik a legjobban, hogyan élnek, mi­ként dolgoznak a magyarok. : Az együttműködés megismeré- : > se végett szerepel például Du­naújváros az útvonalakban. — Ezt szolgálják a baráti találkozók is. — Természetesen... A me­gyei pártbizottság, a Hazafias Népfront, az MSZBT-tagcso- portok sokat segítenek ebben. Minden szombaton délután — addigra beérkeznek a csopor­tok — kerekasztal-beszélgetés van itt, a szálló társalgójában Magyarországról, Somogyról. Ojykor harminc-negyven kér­dést is föltesznek. A tihanyi és a hévízi kirándulást jól. ki­egészíti, amikor egy-egy vál­lalat, mezőgazdasági üzem meghívja baráti találkozóra a csoportjainkat. Sokat jelent, ha látják a szovjet és a ma­gyar együttműködés gyümöl­cseit, érzik a testvéri barát­ságot. Nagyra értékelik a szí­- vélyes légkört, az őszinte be­szélgetéseket. Minden tizedik csoportot elkísérünk a repülő­térre, s amikor megkérdezzük, mi volt a legnagyobb élmé­nyük: a baráti találkozót em- átik. — Hol jártak eddig a szov­jet csoportok? — Marcaliban, Meszteg- nyőn ... Voltak üzemben, tsz- oen, az áfész-nél, ipari szövet­kezetben. A Szovjetunió sok vidékéről — Leningrádból, Kazahsztánból. Harkovból, Ir- Kutszkból — érkeztek. Siófo­kon, a hajózásnál egy vityeb- szki csoport volt. Két pedagó­guscsoportunk közül az egyik a marcali óvodát, a másik a zánkai úttörővárost nézte meg. A jövő héten például a tyu- rrery» gáz- és olajmezők vi­dékéről érkezik egy csoport, az a Gáz- és Olajszállító Vál­lalathoz megy el. összesen harminchét szovjet—magyar találkozónk, lesz Somogybán. Sokat ad ez minden turistánk­nak. Csak látni kellene, mi­lyen hevesen magyaráznak egymásnak, akik visszaérkez­nek a találkozókról. A szállo­dában kicserélik a tapasztala­tokat, s otthon is elmondják dolgozó társaiknak. Lajos Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents