Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

Vendégsikerekkel rajtolt a megyei labdarúgó-bajnokság Labdarűgá NB II. Győzelemmel kezdett a Rákóczi Harc a labdáért a kaposvári rangadón. Az NB II-vei egyidőben be­népesültek a pályák a megyei labdarúgó-bajnokságban is. Már az első forduló eredmé­nyei azt sejtették, hogy az idén nagyon kiélezett küz­delmekre van kilátás; kevés pályáról távoztak elégedetten a hazai szurkolók. Mindössze a Balatonföldvár és a Bala- tonboglár tudott nyerni ott­honában. Két mérkőzésen döntetlen született, öt talál­kozó pedig a vendég együttes sikerével zárult. Két helyi rangadóra is sor került; Ka­posváron a Vasas és a Tán­csics megosztozott a ponto­kon, Marcaliban pedig — nagy meglepetésre — a Latinca SE csaknem lelépte a Marcali SE-t. A két NB III-as csa­pat közül a Kiss J. SE az újonc Memye otthonában győzelemmel mutatkozott be, a Siófoknak viszont a »szom­széd váron-«, Tabon meg kel­lett elégednie az egyik pont­tal. VBKM Vasas—Táncsics SE 1:1 (0:1) Kaposvár, 200 néző. V. : Hajdú. Vasas: Heuthaler — Horváth, Mali, Kiss, Kurdi, Bódis, Szalai L.. Fábián, Molnár (Böjtös), Hidegh. Orsós (Sturm). Edző: Fülöp János. Táncsics SE: Svhalm — Sdrál, őri, Holla (Horváth), Kecskés, Erdős. Jokl (Meskő). Hódosi, Baumhol- czer. Bántó, Szilágyi Edző: Zsoldos László. A rangadó hatalmas küz­delmet, kemény összecsapást hozott. A Vasas többet tá­madott, de helyzeteit ki­hagyta, s ezzel elszalasztottá győzelmi lehetőségét. Góllö­vők: Bántó, illetve Máli ill­ésből). Jók: Máli, Kurdi, Bó­dis, Fábián, Hidegh, illetve Kecskés, Hódosi, Svhalm. Rákóczi ifi II.—VBKM Va­sas ifi 2:0. Csupor Gyula Tab—Siófok 1:1 (1:0) Tab, 300 néző. V.: Bálint Tab: Kiss — Ulrelch, Szabó G„ Vendl, Molnár, Csontos, Szabó S., Kovács, Berki I, Vinkler, Berki II. (Gyórke). Edző: Czabula Mik­lós. Siófok: Takács I.. — Johann, Pintér, Pordán, Horváth D., Takács II., Horváth L., Szabó (Horváth K.), Bakó, Csépán, Bocsev. Edző: Nagy György. Az első félidőben a tabiak irányították a játékot. Szünet után a siófokiak vették át a kezdeményezést, de a határ­talan lelkesedéssel küzdő ha­zaiaknak — a színvonalas mérkőzésen — így is sikerült megérdemelten otthon tartani az egyik bajnoki pontot. Gól- lövők : Kovács, illetve Csá­pén. Jók: Ulreich, Szabó G., Molnár, Kovács, 'illetve Jo­hann, Pordán, Takács, Cse- pán. Tab ifi—Siófok ifi 0:0. ■< Farkas István Latinon SE—Marcali SE 5:3 (1:2) Marcali, 400 néző. V.: Vük­Latínca: Müllner — Kozma, Hő­gye, Kolozs, Beck, Szita, Czuczka, Apró (Bakonyi); Borsfái. Busznak, Földi. Edző: Borsfái Géza. MSE: Vincze — Guricza, Kiss (Kecskés). Sümegi (Remenyik), Batki, Kusz, Ilia, Rácz, Izsák, Kovács, Filagics. Edző: Varga Lajos. Az első félidőben egyenlő erők küzdöttek a pályán. A szünet után az MSE fokoza­tosan visszaesett. A lelkesen és egyre jobban játszó La­tinca ilyen arányban is meg­érdemelten fordította a ma­ga javára a mérkőzést Gól­lövők: Födi (2), Rusznák, Ko­lozs. Bakonyi, illetve Guricza, Batki, Filagics. Jók: Hőgye, Beck, Rusznák, Fódi, illetve Guricza, Batki. Rákóczi ifi III.—Marcali SE ifi 4:0. Bősz Adám Balatonlelle—Lábod 4:1 (2:1) Lábod, 300 néző. V.: Kál­mán. Balatonlelle: Both — Brunner, Pusztai, Berdán, Vázsonyl, Makai, Bán. Vass, Hiba, Takács G., Takács B. (Basics). Edző: Haragh Tibor. Lábod: Pethö — Dobos, Németh, Mátyás, Mátrai, Csabi, Horváth, Zadravecz, Kovács Z. (Fülöp), Got- vald, Bebics. Edző: Tálos József. A lábodiák szerezték mega vezető gólt, de aztán az egy­ségesebb, a mezőnyben jól •kombináló vendégek kereked­tek felül, s — megérdemelten — elvitték a pontokat. Mind­két oldalon több helyzet is kimaradt. Góllövők: Takács B., Takács G., Bán, Basics (11-esből), illetve Kovács Z. Jók: Bán, Vass, Riba, Ta­kács, illetve Mátrai, Gotvald. Balatonlelle ifi—Lábod ifi 2:1. Tóth Sándor Kiss J. SE—Mernye 2:0 (2:0) Mernye, 250 néző. V.: Mű­dig. Kiss J. SE: Szokol (Edőcs) — Mészáros, Bencze, Vámos, Horváth, Zsiga (Szanyi), Kopcsa, Fábián. Mód, Dómján, Kovács. Edző: Két­szeri Ferenc. Mernye: Bodnár — Herencsár, Horváth, Kertész, Tóth (Szita), Tardi, Bogdán, Simon J. (Simon M.), Hock, Szanyadi, Simi- ta. Edző: Szűcs László. A mernyeiak kezdtek job­ban, de a vendégek fokozato­san fölülkerekedtek, s a hét perc alatt lőtt két góllal el­döntötték a találkozót. A ka- polyiak technikásabban, a hazaiak lelkesebben játszot­tak, és nem vallottak szé­gyent a bemutatkozáskor. Góllövő: Mód (2). Jók: Ben­cze, Mód, Kovács, illetve He- recsár, Horváth, Kertész,' Hock. Kéri Lajos Barcs—Lengyeltóti 2:1 (0:*\) Lengyeltóti, 300 néző. V. : Ducsai. Barcs: Tóth — Karsai, Erdelecz, Deák. Gölöncsér, Varga, Dóczi. Vinkler, Cservölgyi (Lakatos). Nagy (Fodor), Gulyás. Edző: Mar­ton János. Lengyeltóti: Kovács —■ Bodó, Kesztyűs, Nagy, Vacsi II., Riba Z. (Gyurka), Túli, Pasztusicsá Tóth, Vacsi I., Polgárdi. Edző: Ha­szon Lajos. Két ellentétes félidő volt a közepes színvonalú mérkő­zésen. A barcsiak gyors gólja után. a tótiak átvették az irányítást, de csak szépíteni tudtak. A játék képe alapján rászolgáltak volna az egyik pontra. Góllövők: Vinkler, Karsai, illetve Tóth. Jók: Tóth, Varga, Vinkler, illetve Nagy, Tóth. Barcs ifi—Lengyeltóti ifi 2:0, Horváth László Csurgó—Karád 2:0 (1:0) Karád, 500 néző. V.: Vajda. Csurgó: Majos — Novák, Máté. Hosszú, Kovács II., Kötsön, Polgár, Horváth, Elek, Nézics (Harmadás), C. Kovács, Edző: Horváth János. Karád: Keresztes — Csapó, Komá­romi I., Ellenberger, Kudomrák, Komáromi H., Huszár, Kovacsik. Lepenye (Szabó), Lázár, Pusztai. Edző : Tschepen György. Az első félidőben a csur­góiak, a szünet után a kará- diak játszottak fölényben, de a helyzetek kihasználása csak a vendégeknek sikerült. A 70. percben Mátét tisztelet­lenségért kiállították. Góllö­vők: Hosszú (2). Jók: Hosszú, Kütsön, Polgár, illetve Ko­máromi I., Kudomrák, Pusz­tai. Karád ifi—Csurgó ifi 6:1. Kovács József Balatonboglár—N agyatád 2:1 (2:0) Balatonboglár, 200 néző. V.: Bognár. Balatonboglár: Fáncsl — Győr­kos, Muszti n., Pető (Böröcz), Ger- gye, Osváth, Pintér I., Muszti I. (Milosákovics), Oláh, Koszics, Pin­tér IL Edző: Bornemissza József. Nagyatád: Kutnyák (Zsobrák) — Birkás, Czimbalek. Hoffmann, Sza­bó, Czár, Horváth, Fodor (Rotter), Ilics, Mohácsi, Simon. A jó iramú, változatos ta­lálkozón az első félóra után szerzett kétgólos vezetést a hazai együttes. Ezután az atá­(F oly tatás az 5. oldalon) Dr. Nagy Géza sakkemlékverseny A hét végén újabb két for­dulót bonyolítottak le. Ered­mények: III. forduló: Horváth I.— Horváth M. 1—0, Scheipl—dr. Máté 1—0, Monostori—Radnó­ti 1—0, Papp—dr. Sallay 1— 0, Orsó—Máté G. 0,5—0,5, dr. Illés—Bartos 0—1, IV. forduló: Máté G.—dr. Illés 0,5—0,5, dr. Sallai—Or­só 0—1, Radnóti—Papp 1—0, dr. Máté—Monostori (függő), Horváth M.—Scheipl (függő), Végh—Horváth I. 1—0. A verseny állása négy for­duló után: 3 pont: Máté G., 2,5 p. : Végh, Horváth I. (1), Scheipl (1), Orsó, Bartos. 1,5: Monos­tori (1), Radnóti. 1: Papp, dr. Illés, dr. Sallay. 0,5: dr. Má­té (1). 0: Horváth M. (1). • * • A K. H. Vasutas minősítő versenye is folytatódott. Űjabb két fordulóra került sor. Eredmények: 2. forduló: Torma—Mio- vecz 0—1, Szalontai—ifj. Mio- vecz 0,5—-0,5, Zanati—Hein­rich 1—0, Erdélyi—Czebeli 1—0, GruÚer—Vodicska 0—1, Závoda—Jenei 0,5—0,5. 3. forduló: Jenei—Torma (függő), Vodicska—Závoda 0,5 —0,5, Czebei—Gruller 1—0, Heinrich—Erdélyi 0,5—0,5, ifj. Miovecz—Zanaty 1—0, Mio- vecz—Szalontai 0,5—0,5. Az élcsoport állása: 2,5 pont: Vodicska, 2 p.: Závoda, ifj. Miovecz, Zanaty, Miovecz. 1,5 p.: Heinrich, Erdélyi. Vasárnap megkezdődött a küzdelem a labdarúgó NB II- ben. A Rákóczi már az első fordulóban »-tekintélyes-« el­lenfelet fogadott: az egyik do­bogóra vágyó együttest, a Nagykanizsai Olajbányászt. A rajt kitűnően sikerült, a Rá­kóczi biztosan nyerte a talál­kozót. Ráhóczi-Olajbányász 3:0 (0:0) Kaposvár, 4000 néző. V. : Tompa (Kulcsár, Mezier). Rákóczi: Horváth — Né­meth, Ágfalvi, Petrák, Csőr­fejessel csúsztatta a labdát a jobb sarokba. 2:0. Csaknem állandósult a hazai fölény. Ismét Czabula beadá­sa, majd Kanyar lövése oko­zott izgalmat a vendégeknek. Ezután Csorba lövését hárí­totta a kitűnő vendég kapu­védő. A 77. percben született meg a végeredmény. Egy Rákóczi- támadás végén Marcsók szo­rongatott helyzetben lőtt ka­pura, Vlaszÿk csak kiütni tudta a labdát, éppen Gulyás elé, aki éles szögből — 6 mé­Gól, nem gól? Csak optikai csalódás. ba — Kanyar, Zentai, Gulyás —Czabula, Ducshák, Marosok. Edző: Németh Lajos. Olajbányász: Vlaszák — Kovácshegyi, Doszpoth, Si­mon, Müller — Savanyó (Keszthelyi az 55. percben), Buti, Varga — László, Nagy, Bélák (Kozma az 55. percben). Edző: Kerekes Imre. A mérkőzés előtt egy per­ces gyászszünet volt Csorba János édesapja tiszteletére, aki a múlthéten meghalt. Petrók és Buti távoli lövé­sei vezették be a mérkőzést A 9. percben a jó helyzetben lé­vő Duschák és Marcsók mel­lett csúszott el az ötösön a labda. A 17. percben Gulyás hatalmas lövését ütötte ki Vlaszák. Ezután Zentai csúsz­tatott fejese kerülte el a ka­put A másik oldalon Varga pattogó labdáját Horváth csak szögletre tudta hárítani. A 34. percben Kanyar törhetett elő­re szabadon, de 16 méterről latrán mellé lőtt. A 41. perc­ben Savanyó révén nagy hely­zetet hagyott ki a vendég együttes. A volt kaposvári labdarúgó 8 méterről hibá­zott. A félidő befejezése előtt Zentainak volt még egy ke­csegtető helyzete, majd az ugyanő csavart szabadrúgását tolta szögletre Vlaszák. Rákócgi-góllal kezdődött a második félidő. Az 52. perc­ben Czabula egy csel után az alapvonalig futott, a kapu elé ívelt, Marcsókhoz, aki fejjel a labdát a 16-oson tanyázó Gulyás elé csúsztatta, a kö­zéppályás pedig nagy erővel, élesen a bal alsó sarokba lőtt. 1:0. Ezután Kanyarnak kétszer is lehetősége volt az előny nö­velésére, de a vendégek kapu­sa hárítani tudott. Az 59. percben újabb gólt ért el a Rákóczi. A feljavult Czabula ismét mintaszerűen futott el a jobb oldalon. Pon­tosan emelte a labdát a be­robbanó Duschák fejére, aki mintegy 7 méterről látványos Mindkét alkalommal elsuhant keresztben a labda. Az Autóközlekedési Tanintézet Lerakatunkhoz hivatásos személy­felveszünk egy férfit árukísérői ás telwrgéptoi vezeü lasfoivamot indít valamint egy férfit kazánfűtői HigystéÉn Jelentkezés: Noé Imre gyakorlati oktatónál, munkakörbe Nagyatádon, Koch Róbert u. 3. és Kora László Kazánfűtői munkakört nyugdíjas is betöltheti. gyakorlati oktatónál, Barcs, Damjanich u. 39. . Jelentkezni : PIÉRT Kereskedelmi Vállalat, aagusatus 31-i* ­Kaposvár, Jutai út. Tel.: 13-567. (37387) (40308) térről — védhetetlenül bom­bázott a jobb sarokba. 3:0. Duschák »-gólszagú« fejese volt a mérkőzés utolsó esemé­nye, a labda azonban fölé szállt. Rekkenő melegben került sor az NB Il-es nyitányra. A kanizsaiak — taktikájukból ítélve — a döntetlen remé­nyében vették föl a küzdel­met. Jól megszervezték védel­müket, s igyekeztek megszáll­ni saját térfelüket. Taktiká­juk egy félidőn keresztül be­vált, mert a Rákóczit sok ol­daladogatásra kényszerítették, s így volt idejük mindig a be­avatkozásra. À szünet után nao—ot változott azonban a kép. Különösen miután a ven­dégek kettős cserét hajtottak végre; ez ezúttal inkább a Rákóczinak kedvezett. A jobb erőben levő kaposváriak lé­nyegesen többet mozogtak, so­kat futtatták a labdát, s egy­re többször kerültek létszám- fölénybe az elfáradó kanizsai védők mellett. A Rákóczit di­cséri, hogy támadásait a szé­leken vezette — különösen jobb oldalon futott sok for­más akció. Ezekből születtek a gólok is. A szünet utáni já­tékával a hazai csapat ilyen arányban is megérdemelte a győzelmet. A Rákócziban Agfalvi és Petrók végig, Németh az első félidőben játszott jóL A kö­zéppályán találhatjuk a csa­pat legjobbját Gulyás szemé­lyében, aki két gólján kívül is vezéregyénisége volt a csapat­nak. Zentai időnként játszott az átlag fölött. Czabula a szü­net után nagyon följavult; a gólok előkészítésében szerzett érdemeket. Az Olajbányász legjobbjai: Vlaszák, Doszpoth, Savanyó és Buti. Jutas! Róbert A nyugati csoport további eredményei: Répcelak—Soproni SE 0:0, Bábolna—KOMÉP 1:0, Komló —Szekszárd 1:0, Fűzfő—IL Rákóczi SE 2:1, PVSK— Oroszlány 1:0, MÁV MTE— Pét 2:2, Bauxitbányász—MÁV DAC 0:0, Bakony Vegyész— Dorog 1:1, Ajka—Sabária 1:0. A bajnokság állása: 1. Kaposvár 1 1 — — 3-0 2 2. Fűzfő 1 1 — — 2-1 2 3. Ajka 1 1 — — 1-0 2 4. Bábolna 1 1 — —­1-0 2 Komló 1 1 — — 1-0 2 PVSK 1 1 — — 1-0 2 7. MÁV NTE 1 — 1 — 2-2 1 Pét 1 — 1 — 2-2 1 9. Bakony V. 1 — 1 — 1-1 1 Dorog 1 — 1 — 1-1 1 11. Bauxitb. 1 —• 1 — 0-0 1 MÁV DAC 1 — 1 — 0-0 1 Répcelak 1 — 1 — 0-0 1 Sonroni SE 1 — 1 —• 0-0 1 15. KOMÉP 1 —. — 1 0-1 — Oroszlány 1 — — 1 0-1 — Sabaria 1 — —­1 0-1 Szekszárd 1 — — 1 0-1--a 19. Rákóczi SE 1 — — 1 1-2 — 20. Olajbányász 1 — — 1 0-3 — TOTÓ A 31. játékhét telitalálatos szelvénye: 1, 2, elmaradt, 2, 1, x, x, x, 1. 1, x, x, 2, 2 + x. Az értékeléskor négy 13 találatos szelvényt találtak: ezekre 221 832 forintot fizet­nék (13 plusz 1-es találat nem volt.) Tizenkét találatot 81 fogadó ért el; nyereményük — egyenként — 7 303 forint. A 11 találatosokra 536, a tíz- találatosokra 104 forintot fi­zetnek. A nyeremények az illeték levonása után éi'tea- dők.

Next

/
Thumbnails
Contents