Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
A sárvári vár Sárváron augusztus 20-án adták át a fölújított, funkcióiban is megújult Nádasdy- várat... A honfoglalás kori földvár helyére a XVI. században olasz mesterek emelték az ötszögletű, vizesárokkal, várfallal, erősen kiugró kör-sarokbástyákkal körülvett várat. A város 1532-ben került a Nádasdyak, birtokába, s ettől kezdve egyre fontosabb szerephez jutott — nemcsak a hadi, hanem ' a kultúrtörténetben is. Sárvár tornyain soha nem lengett lófarkas lobogó, s gazdái nemcsak vitézségükkel szereztek maguknak hírnevet, hanem tudomány- és művé- szetpártólásukkal is. NáEasdy Tamás — a későbbi nádor — a magyar művelődés és reformáció központjává tette a várat. 1536- ban nyomdát alapított benne, s kiadta Sylvester János és Tinódi Sebestyén műveit A XVII. században Nádas- dy Ferenc ritka és értékes műkincseket halmozott föl a várban: a falakat szőnyegek, falikárpitok borították, a képtárban Dürer és Perugino alkotásai kaptak helyet. Itt őrizték Mátyás király serlegét is. (A gyűjteményt 1670- ben, Nádasdy Ferenc kivégzésekor hordták szét...) Nádasdy Ferenc díszítette freskókkal, a kastélyt; a lovagterem mennyezetére a 150 éves A gótikus kaputorony. Restaurálják a freskókat. török háború csatáinak eseményeit — Pápa, Buda, Tata, Kanizsa ostromát, a szi széki ' csatát — festette a H. M. R. kézjegyű művész. A díszterem freskói a híres torôkvçrô ősnek, a »fekete bég«-nek állítanak emléket, akinek legendás erejét, sikeres csatáit országszerte emlegették. Személyét házassága is emlékezetessé teszi : az ő felesége volt Báthory Erzsébet, a magyar történelem nőiességből kivetkőzött szörnyalakja ... A gótikus kaputomyú, reneszánsz kapujú, nemes egyszerűségű vár megújulva várja látogatóit. Termeiben múzeum, könyvtár, házasságkötő-terem kapott helyet; művelődési központja a környék lakóinak. Kifelé az útvesztőből v A szivemen érzem, hogy esik az eső Bernáth Aurél: Egy festő feljegyzései rrV Az emberi, a művészi alkotóképesség és sejtjeinek élettani működése szabályozó mechanizmusát titok fedi: bár vannak csodálatra méltó példák, ritka teljesítményt mondhat magáénak Bernáth Aurél, a festő és író. A kilencedik évtized lépcsőit járva úgy' sza- porázza gondolatait, hogy míg a hatvanas években ritkábban, a hetvenes években többször jelentkezett könyveivel. A Gólyáról, Helgáról, halálról című Kötete 1972-ben látott napvilágot, s két év múlva vehettük kézbe a Kisebb világokat. Azóta a páros években egy- egy Bernáth-könywel gazdagodhatott szellemi tarsolyunk. Talán csak Déry Tibor volt élete utolsó éveiben olyan szorgalmas naplóíró, mint festő barátja. Látszólag csapong Bernáth emlékezete a napi események, érzések, gondolatok és a múlt történései, följegyzésre érdemes emlékei között: de közös szálon futnak, az időből kiragadva, mert a lényeglátás jellemzi a tolira kívánkozó mondanivaló megragadását. A napló Bernáth festői-írói tevékenységében is eligazít: »A nyárra csak az írás marad. Szenvedéllyel folytatom a már rég elkezdett önéletrajzomat ... A regények túlmennének az indulataimon. Mit tehetek? Mindegy. Már úgy is öreg vagyok, ami pedig fáradságot jelent. Festeni így már alig lehet. Szerencse hogy az írás az ülőfoglalkozások közé 1 irtózik...« . • ' 1 ' ki 11 lLláa : A Kegyetlen napló — 1974. április 4. — sorait olvasom: »Ez a kis vicinális volt ifjúságom nagy eseménye, csodája. Gyakran jártunk Marcaliból a Balaton-parti szőlőbe ezzel az édes kis vonattal...« Olvasás közben mindig magam mellé képzelem — sokszor csak a szerző kitalált alakját — Bernáthot. S, mintha egy újabb vendég is érkezne a társaságba: igen, Gyer- ovai Albert. Ezek a sorok egy kicsit az ő hangján is szólnak ... Oka? Magyarázata? Szülőföldet átszelő útjaik találkoznak bennem. Mintha Bernáth ebben a könyvében megtagadná az említett kitételen kívül, hogy festő. De nem! Egy roppant szellemes, rövid esszét — mintha díványos ülve barátjának mesélné — fogalmaz meg a festészet igazságáról. »Aktot, mai festőnek nem lehet festeni. Kiszaladt a kor alóla. Érdekes, hogy a szobrászok még művelhetik ezt a motívumot. Érdekes ennek a magyarázata. A festészet mindjobban a motívum igazságára törekszik. Egy akt a napi életben nem szaladgál. (Mondjuk, ha a postás csenget, a háziasszony meztelen nem nyitja ki az ajtót) De miért volt az a motívum a századforduló körül oly természetes? Azért, mert az egész festészet hazug volt.T .« ; ; ; J És aztán Jegyzet Tizianról — az olasz festő kapcsán a művi tökéletességről, a tökély művészi hamisságáról... Bernáth Aurél nem ösztönösen, hanem felkészülve néz szembe az elmúlás gondolatával is: ez a tekintet épp oly nyílt, őszinte, mint az élettel való azonosulása, vágya, emberi-művészi küzdelme, harca. H B. Végigsimította a borostái az állán, megdörzsölte kissé »heggesztős« szemeit — Tegnap kicsit kimaradtam, el is hajlotam rendesen. Aztán reggel későn ébredtem jfel, a busz már elment, így kénytelen voltam taxival jönni. Nem akartam, hogy potyára várjon rám. Mert ha én valamit megígérek, akkor azt betartom. Akár kezdhetjük is, de nézze el, hogy kicsit »szórt« vagyok. Mit akar hallani? — Hogyan kezdődött? És azt is: van-e megállás? — Rendben. De a megbeszélt. feltételek szerint. Név, adatok semmi. Nem akarom, hogy utána röhögjenek rajtam, azon, amiket mondtam. Meg szeretném már végleg lezárni az egészet. — És nehéz lezárni? — Hát, nem könnyű. Amikor bemegyek valahova, jönnek az ismerősök: megjöttél? Van valami terved? Nehezen hiszik, hogy nincs. Máskor jobbnál jobb ötletekkel állnak elő: ezt vagy azt a balhét meg kéne csinálni, segít» sek nekik. De én nem. Akkor könyörögnek: adj legalább valami tippet. Én meg azt mondom: gyerekek, ha én nektek tippet adok, nekem már az is legkevesebb három év. Nem akarok ülni, elég volt. — Amikor egy-egy kontárral találkozik, nem fáj a szíve? — Bizony, csóválom a fejem. Mert nem akarok nagy- képűnek látszani, de nevem volt a szakmában. Ha nem volt más, egy rossz csavar- húzóval vagy egy darab dróttal is kinyitottam az ajtót. Ha valami történt a városban, rögtöri engem kerestek a rendőrök. Sok kellemetlenségem volt. A legrosszabb, hogy soha nem hagytak nyugodtan.. Én nem mehettem el sima magánemberként sehova, mert mindjárt azon kezdtek filózni, vajon miért mentem oda. Nem utazhattam le a Balaton-partna nyaralni. Amikor elindultam hazulról, már értesítették az összes. útba eső rendőrőrsöt, hogy megyek. Hát ebből elég. • — Hogy lehet a legköny- nyebben lebukni? — Mindig valaki miatt. Főleg, ha kezdővel dolgozik az ember, aki megijed a saját árnyékától, s aztán azt is bevallja, amit nem csinált, így volt például a trafikbetörésnél. Összejöttem egy gyerekkel a restiben. Iszogattunk. Mondta: kéne neki valami jó gázöngyújtó. Na, majd szerzünk, ne félj ! Először körülnéztünk, aztán megvártuk, míg éjszaka lesz, és nem mászkálnak a környéken. Odamentünk a trafikhoz. Jött egy kocsi, nagy zajjal, így nem hallatszott a csörömpölés, ahogy benyomtam az üveget; kipakoltuk az öngyújtókat, meg egy csomó apróbb cuccot, és elosztottuk. A gyereknek mondtam, csak nyugalom: ne idegeskedj öreg, nem lesz semmi baj. Ha mégis megszimatolnának valamit, tartsd a szád. Aztán hazamentünk. Másnap összepakoltam a szajrét egy sportszatyorba, és elindultam. Egy másik városba készültem, eladni a holmit. A trafik felé mentem az állomásra ; mondom : megnézem mi a helyzet. Ott voltak a rendőrök, ismertük egymást. Az egyik mindjárt odajött:— Hova, hova? Mondom, hova készülök. — De mi van itt, csak nem történt valami? — Dehogynem — így ő. — Az éjjel betörtek ide. Talán te tudsz róla. — Én? Este ittam egy kicsit, egész éjszaka otthon aludtam. Honnan tudnám, hogy mi történt-? — Nem sejted ki csinálhatta? — Fogalmam sincs . — mondtam. — Biztos, hogy nem jártál errefelé? — Ugyan már. Mondom, hogy most keltem föl. — A cucc meg ott volt a táskámban. Még nem is említettem, ha nem hiszik, motozzanak meg. Hát ha akkor rám hallgatnak ... Még egyszer igazoltattak az állomáson. Ott sem volt baj. — És végül hogy bukott le? — Ahova utaztam, már ott kezdődtek a bajok. Gondoltam, ha már ott vagyok, csinálok valamit, és berúgtam az ékszerbolt kirakatát Akkora volt a csörömpölés, hogy le kellett lépnem. Egy kicsit még csavarogtam, aztán hazajöttem. Egyik éjszaka dörömbölnek: »Rendőrség!« Na, mondom, veto. Beengedtem őket; kérdeztem, mi van. Mondják, hogy pakoljak, megyünk. Csodálkoztam nagyon. De miért, hova? Hát semmit nem csináltam ... Erre jönnek, hogy ne játsszam itt nekik az ártatlant, pakoljak, és megyünk. — Cigarettát vihetek? — kérdeztem. — Jó, hogy mindjárt nem egy egész trafikot akarsz hozni — mondja az egyik. Persze kikértem magamnak, velem így nem lehet beszélni. Amikor bent ki hallgattak, erősköd tem, hogy nem tudok semmiről. De a* másik gyerek, sajnos, már mindent kipakolt. Nagyon simán lebukott. Röviddel a betörés után fűnek-fának mutogatta az öngyújtót. Valahol éppen ivott a haverjaival, amikor bejöttek a rendőrök igazoltatni. Az öngyújtó meg ott volt az asztal közepén. Kérdezték, honnan van, és ő mindent elmondott. Hát a leggyakrabban így lehet lebukni. — Ez volt a befejezés. De hogy kezdődött? — Még általános iskolába jártam. Sokszor az iskola mellé. Csavarogtunk, baj volt velünk; néha a rendőrök vittek haza. Akkor a szüleim mindig megígérték, hogy bitangul elvernek majd, aztán mikor a rendőrök elmentek, csak azt mondták: többet ilyet ne csinálj. Én meg csináltam, és ez lett a dologbóL — Most pártfogói felügyelet alatt áll. Vajon hasznos ez? — Van, akinek jó, és van akinek nem. Engem túlságosan nem zavar. A felügyelet csak akkor ér valamit, ha én magam is meg akarok változni; ha nem, úgyis hiába. És én meg akarok változni. Megházasodtam, állásom van, nincs probléma. De hiába írják elő, hogy - ne igyák, vagy ne menjek be valahova. Ha be akarok menni, akkor úgyis bemegyek. — A mostani munkahelyén a brigádja normarendezést kért, azt, hogy az ő normájukat a ma=;a teljesítményéhez igazítsák.., — Megíjik, hogy egy kicsit lazít az ember, meg esetleg bejön egy-egy igazolatlan hiányzás. De azt hiszem, nincs különösebb baj. Egy délelőttöt átbeszélgettünk. Szó esett mindenről: szülőkről, testvéreikről, italról, nőkről, börtönről, — Kikísérem — mondtam búcsúzáskor —, nehogy eltévedjen a folyosók útvesztőjében. — Ugyan már, ne vicceljen! Jól nézne ki, há pont én tévednék eL Ahova én egyszer bementem, onnan ki is találok. Vajon abból az útvesztőből, ahonnan most keresi a kivezető utat, kitaláLe? Dán Tibor , • « 1 1 1 1 x "r ■ ti ■ 1 - , Ilii' ! 1 ■ ' • » h * i X-* _ ÁFOR Dél-dunántúli Központ olajtüzelésű kazánhoz FŰTŐT j , és telepi munkára SEGÉDMUNKÁSOKAT ALKALMA* 1 r ’ V - -vît í'j-ÜLjw Jelentkezés: AFOlt-klrendeltség Kaposvár, Juta! fit, * kirendeltségvezetőnéL (40418) BÁRÁNY TAMÁS Az ügyvéd úgy érzi, forog vele a világ. Ezek? Nincsenek összeházasodva? Egymás kezét fogják, úgy ülnek itt előtte. — A Szív utcában az a meghitt családi fészek, az a szép szál fiú, aki legalább 25 éves.. Nincsenek összeházasodva? Pedig az elszaladt negyedszázadban csak lett volna idejük rá, hogy egyszer beugor janak a tanácshoz ... Jó, jó, Mindenki dolgozik, mindenki hajtja magát — de ilyen hajsza azért nincs, kedves Ispánkiék! — Bocsássanak meg — nyögi ki végül —, de ezt nem nagyon értem,.. — És kérdőn néz rájuk, hol az egyikre, hol a másikra. — Hát az úgy volt — fohászkodik neki végül a férfi —, hogy egy sürgönyt kézbesítettem egyszer az anyósomnak, még ezerkilencszáznegy- venkilencben, éppen a drága megboldogult küldte neki Ba- latombogárdról. .1 — Hogy vár bennünket hús- vétra! — Kottyan közbe az És hát Ilonkám vette át á sürgönyt,:! Már a feleségemet értem alatta, ügyvéd úr. — Természetesen annyira örül a meghívásnak, hogy mindjárt meg is kérdeztem: nem kísérhetném-e le őket én is Bogárd- ra ... Mert előttem is ott állt az üres kétnapos ünnep, ugye, meg aztán hát, bevallom, Ilonkám első látásra nagyon megtetszett ... Az asszony mosolyogva bólint. — A mama mindjárt igent mondott, mert Károlyomnak olyan megbízható képe volt, és a máma azt mondta, nem jó két nőnek egyedül utaznia a Balatonra — jobb, ha van velük egy férfi is, kísérőnek. Tetszik tudni, hogy van az: bejön a fülkébe valami részeg, molesztálja az embert, aztán mit csinál két nő egymagában? Én akkor tizenkilenc éves voltam, és hát, ahogy sokan mondták, bizony elég szemrevaló ... — Értem — dünnyögi az ügyvéd, s magában megállapítja, hogy a mama még ma, huszonhat év múltán is, eléggé szemrevaló. A férje mosolyog. — Én meg már Lepsénynél megkértem Ilonkám kezét, de ő egy év gondolkodási időt kért, azzal... — ::: hogy a házasság komoly dolog! — vág közbe az asszony. — Azt nem szabad elsietni ! — Ügy van asszonyom! — bólint határozottan az ügyvéd. — Ezzel teljes mértékben egyetértek! — Meg aztán — merül megint a múltba a férfi — mind a ketten Madisz-fiatalok voltunk, gyűlöltük a bürokráciát, és szentül hittük, hogy olyan bor jön, amikor a „papír nem számít”... Az ügyvéd az égre néz. — Hajaj, de mennyire számit! Ispánki is bólogat, nyilván a postahivatal jár a fejében. — Az számít a legtöbbet! De tessék mondani, hát ki gondolta volna akkor, hogy az SZTK-tól az üdülőgondnokig, az iskolaigazgatóktól a lakó. bizottságig mindeniki, mindig a papírjainkat fogja számon kérni ... Pedig Engels annak idején nem ilyen értelemben nyilatkozott a házasságról... — Hát igen — bólintott az ügyvéd egyetértőn. Nincs ugyan fogalma róla, hogy Engels mit is mondott a házasságról (hát nem csak a forradalomról meg az osztályharcról beszélt?) de nem óhajt ideológiai vitába keveredni. 15. Ki csönd van. — És a gyerekek? — kérdi az ügyvéd. Az asszony mosolyog. — Ö, azzal nincsen probléma. A férjem elismerte őket, Így az ő nevét viselik. — Egy gonddal kevesebb! — sóhajt a jogok őre. — Tessék képzelni, a fiunk születése után a férjem megint megkérte a kezem.,, — És? — De megint nemet mondtam! — Bravó — mondja mély meggyőződéssel az ügyvéd. — Ez már karakán dolog! A férfi szól most, szégyenlős mosollyal. — Azóta minden évben megkérem, a születése napján, de mindig kér egy újabb év gondolkodási időt. — Óriási! — lelkesedik az ügyvéd, s hosszan, hosszan nézi a fiatalos ügyfélnőt. — Micsoda bölcs előrelátás! Az asszony bólogat. — Mert az a szerelem halála, tessék elhinni, ügyvéd úr: a házasság! Azzal a millió kötöttséggel ! Az ügyvéd hatalmasat sóhajt: — Hajaj, asszonyom! Eta én egyszer elkezdenék a házasságról beszélni!... Négyszer nősültem, képzeljék, négyszer! Az egyik házasságom nagyobb baklövés volt, mint a másik! Baklövés? Kacagnom kell, vagy sírva zokogni! Baromság volt mind! Maga a pokol! — Én is annyi rossz házasságot láttam lánykoromban, szegény anyámét például, szegény Aranka nénémét, de tessék elhinni, még sorolhatnám jócskán, hogy mindig attól féltem: az enyém is ilyen lesz, ha egyszer férjhez megyek... Szegény anyám örökös vitái az apámmal, hogy új bútor kellene, de nincs miből.. _. Hogy szegénykém borzong a régi, apósáéktól örökölt családi ágyban, s nincs kedve benne még a szerelemre sem, és szegény apám goromba válaszai, hogy akkor talán költözzék fel a Várba, legyen a herceg Eszter- házy szeretője, de egy szegény fűszeres csak ezzel a garnitúrával tud szolgálni.,. Vagy szegény Aranka, akinek a férje vadászott! Tessék csak elképzelni, segéd jegyző volt, s ami pénze volt, azt mind a vadászatra költötte! Az úriszobában — mert az is volt nekik! — vagy tizenöt puska függött a falon, méregdrága angol meg belga puskák, tizenkettes, tizenhatos, húszas, százféle kaliber, s egyik-másik elvitte félévi fizetését! És a vadászvacsorák! És a körvadászatok! (Folytatjuk)
