Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-03 / 181. szám
Balaton-part — idegenforgalom Minden eddigit felülmúlt Javítani kell a szervezettséget JEGYZETFÜZET Majd kétezerben Felemás döntés Megtört hát a jég: az Egyesült Államok föloldotta a Törökországnak szánt fegyvereladások embargóját. Azt azonban a legjobb szándékkal sem lehet állítani, hogy egy héttel a szenátus után a képviselőház elsöprő többséggel állt volna a Carter- kormányzat mellé: mindösz- sze három szavazaton múlt a döntés. Három és fél év után Ankara tehát ismét részesül az amerikai fegyverszállításokban. Mi több, a törvényhozás felemás döntése egyszersmind azt az egymilliárd dolláros segélyt is engedélyezi, amely annakidején rendkívüli viharokat kavart: Washington ezzel is szerette volna Ankarát rávenni a ciprusi rendezés érdekében teendő lépésekre, a törökök viszont sokáig vitatták, vajon miért kell kétszeresen »la- kölnink« a négy évvel ezelőtt Ciprus ellen amerikai fegyverzettel végrehajtott invázió miatt. Azt írtuk: felemás a döntés. Nos, igen: a törvényhozás ugyanis tudomásul veszi a jelenlegi állapotot, de Carter elnöktől azt várja, hogy biztosítsa a képviselőházat, miszerint Ankara mindent megtesz a ciprusi kérdés békés megoldásáért, a török és a görög cip- rióták tárgyalásainak újrafelvételéért és mielőbb kivonja csapatait a szigetről. Kétségtelen, hogy az embargó meglehetősen hűvössé tette az amerikai—török kapcsolatokat, s ezzel hozzájárult a NATO dél-keleti szárnyának gyengüléséhez. Amerika aggodalommal figyelte, hogy katonai támaszpontjainak — és a NATO bázisainak — egy részét a törökök bezárták, s Ankara nem titkolt baráti, jószomszédi viszonyt ápol a Szovjetunióval. Úgy tűnik, mindenkelött gz a körülmény játszott közre abban, hogy Carter siettette a döntést, s rend- kivül elégedett, még ha az felemás is. Felemás, mert a ciprusi probléma rendezését aligha segíti elő. A török csapatok változatlanul megszállva tartják á szigetország mintegy negyven százalékát, s a török—görög viszonyban sem következett be áttörés. A döntés mindenesetre megnyugtatja az ankarai kedélyeket, megfékezi az utóbbi időben egyre sűrűbben hangoztatott amerikaellenes kirohanásokat, s nem utolsósorban megnyitja a jelenlegi katonapolitikai helyzetben nélkülözhetetlen — legalább is a Pentagonban így megítélt — támaszpontokat. — Bevált az év eleji prognózis: az idén minden eddigit felülmúl a Bataton-vidék idegenforgalma. Mint Kosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára elmondotta, a gyorsmérleg szerint a főszezon első felében legalább egyötödével több vendéget fogadtak a kereskedelmi szálláshelyeken, mint a tavalyi év azonos időszakában. A Balatont — a korábbi évek mérsékeltebb idegenforgalma után —' idén ismét fontos állomásként jegyzik Európa idegenforgalmi térképein. Az üdülővidék látogatottsága idén többször is elérte a távlati tervekben körvonalazott hatszázezer fős felső határt. — A csúcsszezon idegenforgalma — hangoztatta ezután a főtitkár — rendkívüli terheket ró-a vendéglátókra, a szolgáltató hálózat dolgozóira. Szembetűnőbbekké váltak gondjaink és sürgetőbbé a teendőink. Elsősorban a közúti közlekedést kell javítani. — A zsúfoltság okozta teher elsősorban a kempingek fenntartóit érte váratlanul. Szükségkempingeket kellett nyitni. Ez azonban csak ideiglenes megoldás. Az északi és a déli parton egyaránt, szükség van már egy-egy nagy tömeget befogadó, úgynevezett csúcskempingre. — A kereskedelemben a raktárak és a hűtő tárolók szűkös volta okozza a legtöbb gondot. — A vendéglátóiparban elsősorban az önkiszolgáló éttermek hálózatát kell bővíteni. — A szezon eddigi tapasztalatai szerint javítani kell a szervezettséget, elsősorban az információs-hálózatot. Tömegesen érkeznek az éjszakai órákban a külföldi vendégek a partra, s nincs, aki útbaigazítsa őket. Fejlődött pélügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint — az amerikai kormány kérésére rendelte el a letartóztatást. Contreras tábornokkal együtt őrizetbe vették Pedro Espinoza ezredest, a DINA egykori operatív főnökét, Fernandez Larios századost, a titkosszolgálat volt munkatársát, valamint négy, az Egyesült Államokban élő, de jelenleg Chilében tartózkodó kubai emigránst. Őrizetük maximálisan két hónapig tart. Az Egyesült Államoknak ez idő alatt kell kérnie kiadásukat a chilei kormánytól. tivál. Az eddigi összegezések szerint csaknem 140 nemzet közel húszezer küldötte, kiegészülve 52 ország 13 ezer turistájával látogatja a fesztivál 1200 rendezvényét. De ezek csak számok, amelyek nem foglalják magukba a sokezer, / spontán »minifesztivált«, amely Havanna utcáin, lakásaiban éjjel-nappal zajlik. S ez szó szerint értendő, mert a város sok pontján felállított színpadok tucatjain hajnali négyig tartanak a műsorok. Az egyik ilyen szabadtéri, hajnalig tartó »üzem«, a Budapest Klub nevet viseli, ahol a havannaiak a magyar kultúra, közélet és sport neves fiatal képviselőivel találkozhatnak. Itt tartott asztalitenisz bemutatót Gergely Gábor világ- és Európa-bajnokunk. Több, mint húsz ellenfelet »fogyasztott el« a színpadon felállított asztal mellett, s úgy tűnik világbajnoki formában játszhatott, mert az a koromfekete fiú, aki a legeredményesebben játszott ellene, az is csak öt pontot ért el. Rendszeresen fellépnek a kulturális delegáció tagjai, legtöbbször a KISZ Központi Művészegyüttesének táncosai és a rajkózenekar. Itt »szkan- derozott Gáspár Tamás birkózó, és itt játszott szimultánt Verőczi Zsuzsa sakk Európa-bajnokunk, akinek még arra is futotta az energiájából, hogy néhány szót váltson a tudósítóval is: — Nekem igazság szerint most otthon, szigorúan edzőtábori viszonyok között a sakkolimpiára kellene készüldául a fizetővendéglátó szolgálat, bár a helykihasználás még jobb lehetne, ha tökéletesebb együttműködés alakulna ki az. utazási irodák között. — Az idei főszezon második félideje is biztatóan kezdődik. A Balaton jelenleg Európa egyik kánikulai menedékhelye. Szeretnénk azonban, ha sikerülne meghosszabbítani a szezont. Ehhez jó szervezésre van szükség. Jóéi őre, már a főszezon napjaiban meg kell hirdetni külföldön és itthon az őszi program ■*— és árkedvezmény ajánlatokat. Lisszabon Eanes általános választásokat helyezett kilátásba Antonio Ramalho Eanes tábornok, portugál köztársasági elnök kedden este rádió- és tévébeszédében jelentette be: ha a politikai pártok a hét végéig nem tudnak megállapodni a kormányválság megoldásában, akkor idő előtti általános választásokat fognak kiírni. Figyelmeztetett, ha a politikai pártoknak nem sikerül megállapodásra jutniok, akkor vállalniuk kell a felelősséget az idő előtti választásók megtartására »kényszerítő« helyzet kialakulásáért. Kijelentette, szívesebben venné, ha a pártok egymás között találnának megoldást a válságra. Egyidejűleg utalt a másik megoldásnak, az idő előtti választások kiírásának hátrányaira. VIT nőm — mondja kis pironko- dással —, de azt hiszem az a sok, kedves élmény, ami itt szinte percenként ér, segít a majdani szereplésben. Bent a klubban politikai programok folynak. Egyebek között Barabás János, a KISZ KB titkára tartott fórumot, és Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára válaszolt az ifjúsági törvénnyel kapcsolatos kérdésekre. Javában tartanak a nemzetközi programok. Az egyik legnagyobb, közérdeklődésre számot tartó rendezvény: az »ifjúság vádolja az imperializmust«, nemzetközi bíróság- üléssorozata. Az egykori törvényhozás, a havannai caííi- tolium üléstermében naponta tartja üléseit ez a bíróság. A vádpontot, amely mindennap más, a világ haladó ifjúságának egyik képviselője ismerteti. Például az egyik napon — amely a hivatalos rendezvények központi témájához, a latin-amerikai népek harcával vállalt szolidaritáshoz igazodik — az amerikai kémszervezetet, a CIA-t ültették a vádlottak padjára Tanúként hallgattak ki Philip Agee-t, a CIA volt ügynökét is, aki leleplező könyveivel tette ismertté nevét. A magyar küldöttség tagjai előző este havannai családokat látogattak meg Havanna Almar nevű kerületében. A bensőséges ünnepség a hajnali órákba nyúlt, s ezért az alvás ezúttal sokaknál elmaradt. De a jelszó változatlan: majd otthon alszunk. El kell gondolkodni egy . új ENSZ-kiadvány lapjai felett Rafael Salas, a világszervezet egyik népesedéspolitikai intézményének vezetője mutatta be az új könyvet, amely ner jóslásokat, hanem komoly, tudományos felkészültséggel ösz- szeállított prognózisokat tartalmaz a holnap városairól. Elképesztő számok sorakoznak egymás után. A most 15 millió 'embernek otthont adó Tokió—Yokohama-város- komplexum — már senki sem beszél csak' Tokióról!. — most még 16,3 millió lakost fogad be, 2000-ben viszont már 26 millió ember városóriása lesz. A kiadvány egyik fejeze'e azzal a vízióval fejeződik be, hogy a 21. század végén az emberiség a jelenlegi négy- milliárdról tizenkét-tizenöt- milliárd főre növekszik. Az ember nézi a számokat, arra gondol, hogy most, 1978-ban 250 millió lakosa van a nagyvárosok peremén éktelenkedő bádog-, deszka- és papírviskókból álló nyomortelepeknek, ötszázmillió ember képtelen a létfenntartásához szükséges élelmiszert megszerezni, azaz állandó éhség-helyzetben él és nyolcszázmillió az írni—olvasni nem tudók száma. Salas szerint ha a városbaáramlás riasztó üteme lelassulna, ha a mezőgazdasági tudomány új eredményeit el lehetne juttatni a fejlődő országok falvaiba, nem lenne élelmezési gond, s talán csökkenne a bódé-városok iszonyú zsúfoltsága is. »Város-szörnyek helyett virágzó nagyfalvak« — javasolják a szakértők. Ám a tőkés rend egyelőre a városok növekedését hozza. Mikor érti meg az emberiség, hogy húsz meg harmincmilliós városokban élni nem, csak vegetálni lehet? Jó hírnév Viola Billings beperelte Arabella Randolphe írónőt. 26 millió dollárt követel, mert Randolphe kisasszony mos! megjelent regényében (címe: A vámpír) a főszereplő neve- aki fölöttébb kalandosétól férfifaló és vérszívó vámpír — Viola Billings és lakcíme pontosan megegyezik a keresetet benyújtó Viola címével. Az írónő ügyvédje közölte: pusztán véletlenről van szó. A követelés dolgában gyorsan kell döntenie a bíróságnak, ugyanis a valódi (tehát nem a regénybeli!) Viola Billings most töltötte be a kilencvenedik életévét, és bár rendkívül érzékeny jóhírnevére, úgy érzi, hogy bizonyos idő múlva már »olyan korba kerül, amikor nem a jóhírnév a legfontosabb«. Tényleg, meddig kell egy hölgynek jóhírnevűnek lennie? Paragrafus van A hamburgi rendőrség vezetője közölte Michael Kühnen volt Bundeswehr-hadnagy- gyal, hogy nem engedélyezi az általa összehívott gyűléseket. Már előbb tiltakozott az ösz- szejövetel megrendezése ellen jónéhány szervezet, egyesület, s valószínűleg kissé meglepőnek találták Kühnen »részvételi jegy«-ötletét az újságírók is. A volt hadnagy ugyanis közölte: a sajót emberei személyenként 200 márka lefizetése ellenében jelenhetnek meg az eseményen. A betiltott program a »Nemzeti szocialista akciófront« által szervezett gyűléssel kezdődött vo. • na ^Igazságot Hitler Adolfnak« címmel, tervbe vették egy Hitler-emléktábla leleplezését is. A betiltó-határozat felsorolja, milyen paragrafusok tiltják a horogkeresztes jelvény használatát, a náci-köszöntést, a fasiszta egyesületek alakítását. Azt is elolvashatta Kühnen volt hadnagy, melyik nyugatnémet törvénybe ütközik a »Der Sturm« című, általa szerkesztett lap kiadása és terjesztése. Olvasom a tudósítást' a históriáról, rápillantok a lap dátumára: 1978. július ... Az utolsó mondatok arról tájékoztatnak, hogy mivel Hamburgban ilyen szigorú a rendőrség, Kühnen hívei valahol Alsó-Százországban rendezik meg a kikötővárosba tervezett összejövetelsorozatot. Tehát van paragrafus régi nácik és újnácik szervezkedése ellen az NSZK-ban — csak éppen mindenütt másként értelmezik. Rendszámtábla A nyugatnémet autók rendszámainak betűjelei közül az első a várost jelöli, a második legtöbbször a kerület rövidítése. Nyugaton divat, hop- ha nem ilyen szigorú az előírás, fantázia-összeállításban fejeznek ki valamit a rendszám- táblán. Londonban például néhány fontért egyidőben meg vásárolhatta az ember a monogrammját és születési dátumát közlő rendszámot is. De hogy az az esseni polgár, akinek kocsiorrát egy riporter a világsajtó hasábjaira lökte, hogy viseli el a betűit, az eléggé érdekes kérdés. Az van ugyanis rajta: Esel, azaz szamár ... Önkiszolgálás Mindig is sejtettem, hogy az Egyesült Államok valóban a korlátlan lehetőségek hazája; legfeljebb megvolt a véleményem a lehetőségek minőségérőL De most, hogy Blair Melvin nagy ötletét olvasom, az a benyomásom: rosszul becsültem fel a minőséget., A kiváló jogász (a hirdetés nevezi ennek) meg akarja könnyíteni azoknak a »jogi biztonságát«, akik eddig nem engedhették meg maguknak, hogy ügyvédiét fogadjanak. Blair Melvin néhány, jogásztársával együtt Sherman Oaks-ban, Los Angeles egyik elővárosában »jogi szupermarketet« nyitott. Ízléses kis csomagocskákban félig kitöltött kereset-űrlapok,, szerződéspapírok, végrendelet szövegek hevernek az önkiszolgálóbolt polcain, »ön elviszi a csomagot, fizet a pénztárnál, otthon kitölti a válóperi kereset adatlapját, visszahozza; mi megvívjuk Ön helyett a papírháborút, s önnek csak át kell vennie majd a válóperi ítéletet!« — hirdeti az új szupermarket. Mint olvasom, neonreklámja is van az új boltnak. Vajon mit hirdet? Azt, hogy »váljon velünk«? Gy. D. A Kaposvári Ruhagyár mintaboltjában f nagy szövetvásár 40 százalékos engedménnyel amíg a készlet tart. Kaposvári Ruhagyár mintabolt Figyelem! Vixos bőrbakancs 240 Ft-ért és férfi esőkabát 420 Ft-ért kapható a Bizományi Áruházban Kaposvár, Noszlop/ Gáspár m- 7. Őrizetbe vették a chilei titkosrendőrség egykori főnökét Á chilei kormány elrendelte Manuel Contreras Sepulveda nyugalmazott tábornoknak, a DINA, az azóta átszervezett chilei titkosrendőrség egykori főnökének őrizetbe vételét. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy a washingtoni nagy esküdtszék hivatalosan vád alá helyezte Contrerast és több társát, mivel részük volt Orlando Letelier egykori chilei külügyminiszter Washingtonban, 1976 szeptemberében történt meggyilkolásában. A chilei kormány — a belHavannai tudósításunk Félidőben a A témáról azt tartja a mondás, hogy az utcán hever, de itt, Havannában, a fesztivál fővárosában ez kiegészítésre szorul. A város szívében épült impozáns Habana Libera szálloda ablakai előtt hatalmas léggömb hajózott el reggel. S mivel ebben a szállodában lakik a csaknem 100 országot tudósító több, m'nt ezerhatszáz újságíró többsége, h fontos politikai eseményekről, baráti találkozókról szóló tudósítások ezúttal e kedves színfolttal kezdődtek. A vörös színűre festett, a fesztivál jelszavaival felékesített légi jármű másfél órán át lebegett a híres tengerparti sugárút, a Maiecon felett, s mire földet ért, az informáltabb újságírók már tudták, hogy lem gyei pilótája hazája küldötteként érkezett a bialistoki egyetemről, ahol léghajós klub működik. Félidejéhez érkezett a feszHahn Péter A Megyei Kórház Célgazdasága, Kaposvár, Szigetvári u. 166. sz. keres azonnali belépésre 1 mezőgazdasági traktorost és 1 fogatost Fizetés megegy ezés szerint. Jelentkezés személyesen a gazdaságvezetőnéL (37135) Crárdos Miklós