Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
Szövetkezeti vezetőnek lenni... A zokról szeretnék szólni, akik a népgazdaság »■legszebb zsákutcájában« élnek. A termelőszövetkezeti vezetőkre gondolok. Zsákutca ez, mert bárki tanúsíthatja, hogy egy állami kereskedelmi vállalattól köny- nvebb átkerülni vezetőnek egy állami gépgyárba, mint egy mezőgazdasági termelőszövetkezetből egy állami gazdaságba. Sőt, mint egyik tsz-ből a másikba. Akik ezt választották hivatásuknak. azok rendszerint egy helyen élik le az életüket — leszámítva talán a fiataL diplomásokat. Hivatalosan harmincéves a mozgalom, de ha az első próbálkozásokat számítjuk, beszélhetünk 32—33 évről: ha pedig a tömeges átszervezést, akkor 18—19 évről is. A kezdő időpont csak a méreteket módosítja, a jellemző tüneteket nem. Aki itt kezdett, az rendszerint itt található ma is, csak más beosztásban. Legtöbb a változás az elnököknél. Négy-ötezren kezdték, másfél ezren vannak ma, de alig-alig találni közöttük olyat, aki a kezdettől ül a székében. Voltak, akik megöregedtek, idejük lejárt. Mások megbotlottaik, elbuktak. A legtöbben azonban azért adták át helyüket, mert jött jobb, alkalmasabb. Azonban megvannak, ott vannak máig is. A nyugdíjastalálkozókon vagy a második vonalban, beosztott vezetőként szolgálják a közösséget, amely ilyen kemény próbák elé állította őket. A legszebb változások tanúi pedig a legalsó, legszélesebb körben, a brigádvezetők táborában lehetünk. Százával, ezrével szedegethetjük ki az eredeti névsorból azok neveit, akik előbbre léptek. Szívós energiával, szinte nem létező szabad idejük felhasználásával nemcsak a rutint szerezték meg, de a magasabb iskolai végzettséget is. És lehettek gyakorlati parasztemberekből agronómusok vagy részlegvezetők, sőt nem egy esetben elnökök is. Olyan elnökök, akik már nemcsak a tapasztalatok, hanem az elméleti ismeretek mérlegére téve is megfelelőnek találtatnak. Közben pedig jönnek az újak. Az iskolapadból vagy az élet más területeiről. Egyre jellemzőbben nem csupán az adott faluból, hanem az ország legkülönbözőbb sarkaiból. Nem a »»hol születtél«, hanem a »mit tanultál, hol gyakoroltad« kérdés a jellemző egy bármilyen típusú új szövetkezeti vezető megválasztása, kinevezése előtt. Üj erőkkel töltődnek fel a sorok. Ritka, gyakorlatilag nem létező már a »nagy ugrás«, az egyszerű ember elnökké választása vagy az éppenhogy megszáradt tintájú diplomás ember főagronómussá avatása. Lépésről lépésre kell haladnia annak,-aki a magasabb posztokra tör. Az érdemek azonban nem kisebbek, hiszen a tagság és az ország elismeréssel méltatja egyetlen aratás levezetését, egyetlen eredményes esztendő eltöltését is, mondjuk egy szocialista brigád élén. Az átlagosnál nagyobb elkötelezettség kell tehát ehhez a hivatáshoz, de talán nem vádolnak szakmai sovinizmussal, ha azt mondom, hogy ez a munka az átlagosnál szétb is. Igazi alkotó tevékenység. Hiszen a termelőszövetkezeti mozgalom az a ,terület, ahol talán legelőször és a legszéle- sebben bontakozott ki a munka demokratizmusa, a kezdeményezés lehetősége a kockázat vállalásával és az anyagi elismerés közvetlen lehetőségével együtt. Égbe 62állani vagy földre hullani, országos , nevet szerezni vagy az emberek elégedetlenségét arcpirítóan érezni — mindennapi esemény ezen a területen. Mindenütt, persze. de itt talán kézzelfoghatóbban. több alkalommal és — kiszámíthatóbban. Hiszen •minden fontos döntés az emberek közvetlen részvételével születik, az eredmények anyagi hatása is kevesebb szűrőn át Jut a bankókkal bélelt borítékokba, mint másutt Tervezhető és kiszámítható a tez-vezetők munkája, de soha nem válhat gépies rutinná. (Másutt sem, de itt még kevésbé!) Mert nem csupán az egyik esztendő különbözik a- másiktól, hanem változik minden. Hajdanán a brigádvezelő legfőbb feladata az volt, hogy h a j n al ónké n t végigko pog.tas s a az ablakokat, munkára szólítván az embereket. Ma esetleg a vasúti állomásfőnökkel kiépített jó kapcsolatától függ, hogy időben rendelkezésre áil-e á szükséges műtrágya vagy sikerül-e megfelelő állapotban elszállítani a cukorrépát. Egykor a legnagyobb agro- nómusi lecke a megemelt vetőgép kerekének forgatása volt, hogy kiderüljön, hány szemet vet egy méteren, hogyan kell beállítani, hogy abba a hold földbe éppen a. kívánatos mennyiségű vetőmag kerüljön. Ma inkább a tudomány és a fegyelem ötvözése jellemző a termelési rendszerek előírásainak teljesítése során. Hogy betartsák az előírásokat, de a jóhiszemű »túlteljesítés« se vezessen pazarláshoz. Az elnök eleinte könnyen volt a »tagság, embere«. Hiszen egy nagyobb szobában elfért az egész közösség, estéről estére a legapróbb döntést is meg lehetett beszélni. Ma gyakran már repülőtéri hangár kellene a teljes gyűléshez, de az emberektől nem lehet kívánni, hogy érdemben latolgassák mondjuk egy tízezres sertéstelep ilyen vagy olyan típusának kiválasztását. Mégis el kell érni, hogy az emberek tudják, mi történik körülöttük, érezzék, hogy ez a gazdaság mégiscsak az övék, ha nem is tudják már átteiknteni. A vezetők pedig helytálltak, mikor beszoigáltatási kötelezettsége volt a tsz-nek is, vállalták a modern technika alkalmazásának próbálatlan útját évtizedünk fordulóján, tovább dolgoznak az eredmények fokozásán most, amikor már árnyalatok latolgatását is megkívánja az élet. Egyek voltak a tagsággal a nagy fa árnyékában elfogyasztott szalonna-kenyéren, ugyanezt a tagságot .szolgálják becsülettel most, amikor az anyagi különbségek már lényegesek. (Ha nem is mindig, a második-harmadik vonalbeli vezetők javára.) S zóljanak tehát ezek á sorok az ő dicséretükről most, amikor az alkotmányt ünnepelve, az új kenyér előteremtőit is köszöntjük. Illesse őket köszönet és megbecsülés eddigi munkájukért, ha régiek, ha újak. Legyen búcsúszó azoknak, akik elérkeztek már a pihenés óráihoz és legyen biztatás azoknak, akik most lépnek erre a rögös, de szép útra. Földeák Béla A dombon tű! Bálványos A magtár még áll. Ott magasodik mindjárt az út mellett, melyen a látogató leereszkedik a völgybe. Terjedelmes, romladozó épület. Mint ahogy megvénült a hegyre kapaszkodó, völgybe szaladó szerpentin is. . . Ez az út köti össze — vagy öt kilométer hosszan — a falut a ■külvilággal. Bálványost körös-körül magas dombok öveItt született még a nagyapám is.., oszlopok szegélyezik. Frissen van sározva beiül mind a két szoba. Egyedül él, amióta meghalt az ura. A házastársi járulékból, meg a kert terméséből tartja el magát. — Itt születtem, innen a negyedik házban. Még a nagyapám is idevaló. Az uram meg árva gyerek volt, itt, a szomszédban lakott. Két fiunk született — mondja, s elfutbe leges vagyok, mindig a bemben hordom az orvosságot De amióta itt élünk, még nem kellett előhúznom. — Mikoir költöztek ide? — Mœt tavasszal. — Nem bánták meg? — Ezt a nyugalmat jő levegőt nem lehet megfizetni. Egy a baj : ritkán -jár a busz, körülményes a gyerekeknek idejárni. Van ám hat unokánk ! A községi tanács és a párt- bizottság erőfeszítésével, a termelőszövetkezet támogatásával tavaly pávakör alakult. Középkorúak, idősebbek a tagjai. Negyvennyolcat verbuváltak össze, negyven megmaradt a csoportban. Már fölléptek néhány rendezvényen, s a közös sikerek, a próbák összekovácsolták a társaságot. Somogyvári Imrét, a csoport vezetőjét a tsz autója hozza-viszi a próbák alkalmával. Segítője, dr. Szabó Zoltánné tanítónő itt él a faluban. — Kellett valami, hogy ne csak a kocsmában járjanak össze az emberek. Nehezen indult, de most már lendületben vagyunk. Gyűjtöttünk olyan helyi népdalokat is, amelyeket még sehol nem ismertek. Hattagú citerazeneka- runk is van, az kíséri az együttest. Jó torkúak az itteni emberek. — Fiatalok is részt vesznek? — Nem mondhatnám, pedig van itt utánpótlás. Az idén 18 új első osztályosunk lesz az iskolában, s az óvodában A mindennapi Nem borulunk a porba, nem zuhanunk a félelem farkas- vermébe, mennyei titkos hatalmak kénye-kedvét fürkészve: megadatik-e a mindennapi? A kiszolgáltatottak szűkülő fohásza régóta nem lebeg már a tá) felett, elfősz- lőtt az időben, akárcsak azok a hajdani kezek, amelyek ha nem szoríthattak kaszanyelet, imára kulcsolódtak. A gránitszilárdnak hirdetett feudum- tömbök széthasadtak. A mozdulatlannak vélt, szentségei1 mezsgyeköveket mint könnyű kavicsot fölkapta, s messze hajította a történelem. ' Van kenyerünk. Mindig van. Nagyapáink legszebb álmában malomkő-kenderek ragyogtak, mert legfőbb gondjuk a mindennapi volt. Mennyi szorongás, az üres kamrától való ősi rettegés által magasztalta- tott istenfényűvé ez a szó) kenyér. Az áhítatot ma már csak nyelvünk őrzi. A búzát kenyérnek, a kenyeret mindennapinak, életnek, áldásnak fenségesíti. Ma még egyszer megzendül- nek bennem a június1 b-'-a- táblák. Még egyszer fölizzik a végtelen sárga tenger, zúg, hullámzik, vakít. Csak egy pillanatig lobognak a júniusi kalászok... De e pillanat kemény világossága újra láttatja a történelem aratóit: a jelen egyenes derekú kombáj- nosát és a múlt sarlós, kaszás, cséphadarós földművesét. A friss kenyér héjáról, a barázda mélybama színétől éneklő karokat, vállakat, a napba néző szemek körül kibomlott búzavirág-szirmokat, a réz-homlokokat, a kiszögellő arccsontokat, amelyeken megfeszül az aratási izzásban pirosodott-feketedett bőr, a faág bogához hasonló ádámcsutkákat, melyek megránga- nak, ha hátrafeszül a nyak a hűsítő kortyok pillanatában. Látom a nemzedékeket, amelyek saját szívüket gyúrták a rög közé, hogy a bölcső méltó legyen a sziiletendőhöz; jobbágyok vonulnak, otthon szőtt ingük sárgásfehér, s nyomukban korunk aratói sötétkék overállban... Aztán elcsendesül, lehiggaiT a táj. Augusztus húszadika a nyár megszelídült sugarait mosolyogja. Némelyik községben ezen a napon tartják a búcsút. Ilyenkor még a vigalom is más — nyugodtabb, tempósabb —, mint a Péter- Pál-napi búcsúk készülődő, »kasza köszörülő« hangulatában. Olykor az érett, de még lábon álló búza üzenete vibrál kimondatlanul a közegben; minden korty bor, minden elénekelt dal a nyárfagallyakkal feldíszített ponyvatető alatt mintha valami ősi nekiveselkedő szertartás forróságát fokozná ... István királykor áldomást ül a búcsúi nép. Ilyenkor csendesebb, be- szélgetősebb a borozgatás, böl- csebb, megfontoltabb a szó és lágyabb, meghittebb az ének. Csűrben az áldás, a család, a falu, az ország kenyere. Megadatott a mindennapi. Szapudi András zik, s ha fölkapaszkodik aj ember a falu valamelyik poros utcácskáján a dombtetőre, úgy érzi, elvarázsolt világot lát maga körül. Mintha kiszáradt tómeder aljára települt volna egykor a ma mintegy ezer lelkes község. A bálványos! ember lokál- patrióta, mondták a földvári pártbizottságon,. ahová a völgyek mélyén rejtező község is tartozik. S ahogy a falu nevének eredetét magyarázták, magam is hajlandó voltam elhinni: állítólag az itteni népek ragaszkodtak a legtovább ősi hitükhöz... Ami azonban a turistának romantika, alapvető gond az itt élőknek. A községben semmiféle ipari vagy mezőgazda- sági üzem nines. Az itteniek, főleg a férfiak a pusztaszeni esi termelőszövetkezetbe járnak dolgozni, a fiatalabbak pedig az innét tán tizenöt kilométerre levő Balaton- partra, s aki teheti, ott is telepedik le. öregszik a falu. Ugyanakkor sok község előtt vezetnek a háztáji állattenyésztésben. Egy lakásra egy értékesített állat jut, s akkor még nem számoltuk a közösen legeltetett teheneket, s a minden udvarban szép számmal található baromfit. A népesség sem csökken, mert az eLmenő fiatalok helyett nyugdíjasok költöznek ide, főleg a fővárosból. Olcsók itt az eladó porták, s a városi zajtól megcsömörült Idős emberek, úgy látszik, itt vélik megtalálni a csöndet és nyugalmat. Csönd és nyugalom itt »bőven terem«, ha mással nem is, ezzel valóban jól el vannak látva a községA legtöbben Jókait, Szabó Magdát keresik. Kerékpárok exportra ja szemét a könny. — Az egyik ottmaradt a fronton, a másik itt él, Kőröshegyen. Családja van, néha meglátogatnak. — Merre járt életében? — Nem voltam én tovább, fiam, .csak Pestig; meg egyszer Kaposváron. Pestre hízott libát vittem, tízet. Abból ruháztam föl a családot. Hát az már jó régen volt. — Hány éves? — Hetvenhét. — Eljár valahová a faluban? — Nemigen szoktam. Már csak megmaradok magamnak. Van, aki maga vállalta a falusi életet. Sólyom György és felesége Budakalászról költözött ide. Nyugdíjasok. A kertben diófa áll. alatta asztal. székek. Olt beszélgetünk. — Itt nőttem fel 12 éves koromig — meséli az asz- szony. — Nyaranta elhoztak a nagyanyáimhoz, aztán öregségemre a szívem idehúzott. Ott, Budakalászon nagyon zajos volt az utca. Tudja, én állandó a helyhiány. Szóval vannak itt fiatalok, de eljárnak. Dolgozni is, szórakozni is. — Mi lesz Bálványos sorsa ? — Sokan és sokat vitatkoznak róla. Én három éve élek itt, s tudom, hogy szeretnek itt lakni az emberek. Ha lenne bármilyen munkalehetőség a községben, hiszem, hogy továbbfejlődhetne. Persze, javítani kellene az ellátáson is. Nem jó az, hogy kenyérért, tejért órákig kell sorba állni, s ha nem jut, utazhat az ember Földvárra. A tanítónő vezeti a kis községi könyvtárt is. A 2100 kötetet jelenleg 175-en olvassák. Az itt élőknek majdnem a húsz százaléka. — Csöndes, nyugalmas itt az élet — állapította meg Zergi István is, a tanács helyi képviselője. Amikor arról kérdeztem, mire volna a községnek legjobban szüksége.. elgondolkodott : — Jó út kéne leginkább! Bencsik András IIIi \ Csepel Müvek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyárának kerékpárgyárában az idén 2S0 ezer kerékpárt állítanak elő tőkés országok megrendelésére. Ez százezerrel több a tavalyinál. A Pénzügyi és Számviteli Főiskola 1979. évi felvételi vizsgáira előkészítő liíníolyuinot szervezünk politikai gazdaságtanból és matematikából. A tanfolyam 1978. október 2 tői 1979. április 30-ig tart. Jelentkezési lapok beszerezhetők a Somogy megyei Tanács V.B. pénzügyi osztályán, Fülöp Ferenc tanfolyamfelelősnél. 40373 , Bálványost nagy magtár eleje, Körüskörül gúzsával vau tele.,. j ben élők. Meg porral. A földvári autóúthoz csatlakozó be- kötőúton kívül egyetlen szilárd burkolatú út nincs a községben. — Akinek autója van ősztől tavaszig aligha jut kJ innen, ha csak nem a főutcán I lakik — mondják nem kevés malíciával. özvegy Eke Ferencné háza I 1896-ban épült. Szép ház, tor- I nácát fehérre meszelt, kövér