Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-20 / 196. szám
A hét három kérdése Nemcsak a szeszélyes időjárás von. felhőket a nyál- végi égboltozatra, hanem a világpolitikában sem ritkán ez idő tájt a viharzónák. Európa legészakibb és legdélibb csücskén, Izlandon és Portugáliában kormányokat keresnek; Kongóból és Afganisztánból elvetélt puccskísérleteket jelentettek; Bejrutban lassacskán a jubileumi száz felé közeledik a meg nem valósult tűzszünetek száma, s Carter — szabadságának előestéjén — sajtóértekezleten kényszerült magyarázkodni a mélypontra zuhant dollárról. Különösképpen aggodalmat keltőek a Délkelgt-Ázsiából érkező jelzések, amelyek a békeellenes pekingi irányvonal további aktivizálódását mutatják. A hét 3 kérdésére Réti Ervin válaszol. O Hogyan értékeljük Peking viszonyát Japánnal és Vietnammal? A világ nem égy szer tapasztalhatta már, amikor bizonyos kínai külpolitikai törekvésekről esik szó, hogy milyen óriási szakadék tátong a szavak és a tettek között. Egy békeszerződés megkötését, ha az nemzetközi jogilag csaknem negyven esztendős ellenségeskedésre tesz hivatalosan pontot — érthető örömmel kellene fogadni. Peking és Tokió azonban furcsa békét kötött, kínai részről nem titkolva: ezt a szerződést mások, mindenekelőtt a Szovjetunió ellen szeretnék fordítani. A japán közreműködés ebben jogosan váltott ki éles bírálatokat, függetlenül attól, hogy a kínaiak által javasolt, sokat vitatott hegemónia-cikkelyt megpróbálták, egy suta hnondattal ellensúlyozni. A kommentátorok foglalkoznak a japán elhatározás hátterével is: kiemelik a valószínű amerikai nyomást a szerződés aláírása érdekében, a japán nagytőke reményeit a kínai piacon, valamint a bonyolult oelpolitikai felállást, ahol a kormánypárt jobboldalának engedve, a centrumban elhelyezkedő Fukuda már a közeli választásokat is figyelembe vette. Kína nyilvánvalóan a saját szájaize szerint fogja ..rteimezni a megállapodást, e a kulcskérdés az lesz, hogy az : gyes konkrét helyzetek, fej- .emények kapcsán mit tesz majd Japán. Az átmeneti kínai—japán »•mézeshetekkel« egyidőben Peking ugyan nem térhetett ki a Vietnammal történő tárgyalások felújítása elől, ám a jelek szerint »alibi-tárgyalásokat« akar. A Vietnamban élő kínai származású hoák gyét a két ország 1955-ös gyezménye elvileg rendezte, kimondta, hogy ezek fokozatosan vietnami állmpolgá- okká válnak. Peking azonban lost mégis kétségbe vonja ennek érvényét, s gyakorlatiig is mindent elkövet a helyzet élezésére. Így került sor több incidensre a határon, valamint egy hanoi szállodában. A kambodzsai határról is végső soron Pekingibe vezetnek a szálak, s változatlanul tart a Vietnam-ellenes provokációk sora. Ilyen körülmények között aligha csodálkozhatunk azon, hogy a vietnami pártlap a tárgyalások nehézségéről szól s nem ítéli meg túlságosan derűlátóan a megegyezés kilátásait. A délkelet-ázsiai jelentések ismét arra utalhatnak, hogy miközben Peking a hegemó- pia-ellenesség zászlaját lobogtatja, maga kívánja rákényszeríteni akaratát más országokra. Hosszú távon_ a kínai—japán _ békeszerződés ézért nem a béke és az enyhülés, hanem a feszültség és nyugtalanság növelésének tényezője a térségben. Ezt jól érzik a környező államok, de Amerikában is erősödnek a kritikai hangok, a »furcsa 'kárt« a maguk számára sem 'áthatják teljesen ártalmatlannak. Amint a,kínai származású lakosságú ázsiai orll ESEMÉNYEK CÍMSZAVAKBAN Hétfő : Leonyid BreZsnyev és Todor Zsívkov találkozója a Krim- íélszigeten — Közlemény a magyar—kubai külügyminiszteri tárgyalásokról — Merényletsorozat Libanonban, meghiúsulnak a tűzszünet-tervek. Kedd: Üjabb mélyponton a dollár a nyugati valutatőzsdéken — Egyiptomban Szadat új kormánypártot alakit — Sztrájk .Rhodesiában. Szerda : Baloldali politikus kormányalakítási megbízása Izlandon — Hua Kuo-Feng Bukarestbe érkezik — Riadó- készültség Iránban. Csütörtök: A Béke-világtanács szolidaritási nyilatkozata Vietnammal —A hanoi lapok a pro- f vokatfv kínai magatartás miatt borúlátóan Ítélik meg az újabb vietnami—kínai tárgyalások kilátásait — Növekvő bírálat a japán—kínai szerződéssel szemben • — Carter sajtóértekezlete. Péntek: Az afganisztáni államcsíny- kísérlet kudarca — Folytatódnak a portugál kormányalakítási megbeszélések. Szombat : Világkonferencia Géniben a íaj üldözés ellen. szágokban is terjed a/, aggodalom: Peking könnyen túlteszi magát korábbi kijelentésein vagy akár kötelezettségvállalásain is. A kínai politika legújabb manőverei még világosabbá teszik, hogy nem csupán szovjet- vagy Vietnam-ellenes lépések történnek, hanem Peking egyúttal az ázsiai békét, az enyhülés továbbvitelét veszélyezteti.. O Mi a jelentősége a faj- üldözcs elleni genfi világkonferenciának? A genfi nemzetek palotája, annyi jelentős esemény színhelye, ismét benépesült a héten. Megkezdődött a faj üldözés elleni világkonferencia, amely újabb akcióval egészíti ki az ENSZ túlnyomó többségének következetes föllépését a kolonialista, imperialista, rasszista poli ti Icával szemben. A fajüldözés fő bástyái, az Afrika déli részén elhelyezkedő telepes rendszerek elleni harc döntő szakaszába lépett. Az idei esztendő valószínűleg -meghozza Namibia függetlenségét, > alakulóban van Rhodesia-Zimbabwe, s erősödik az ellenállás magában a Dél-afrikai Köztársaságban • is. Ugyanakkor — a nyugati hatalmak közreműködésével — új taktikai változatokkal is találkozhatunk : a formális függetlenséget biztosítanák, de a fekete többség valódi képviselőit ki akarják zárni a hatalomból. Genfiben ezért a maga bonyolultságában elemezték a helyzetet s a gyarmatosítás megszüntetésének követelése mellett, jogosan felvetődtek olyan problémák is, milyen legyen az új államok függetlensége, miként biztosítsák a többség igazi érvényesülését. Az Egyesült Államok és Izrael távollétével tüntetett, az amerikai sajtó ßzerint nem látták értelmét, hogy delegációt küldjenek arra a világkongresszusra, ahol csak bírálatokkal számolhatnak. Mindez • természetesen nem változtatott a tényeken, s nem érvényesült a távollevőkről vagy jót vagy semmit elv.. A fajüldöaés kiiktatása világunkból egyetemes nagy feladat, ha pedig valamely ország struccpolitikát folytat, magára vessen, és ne lepődjék meg a még élesebb kritikákért O Mit jelent a »török embargó« feloldása? , Sok lyuk, kiskapu után az amerikai törvényhozás hivatalosan is felfüggesztette a Törökországgal szemben elVeszel y ben Portugália demokratikus rendszere n Limitál rendelt fegyverszállítás! tilalmat, amelyet a ciprusi invázió idején rendeltek el. Viszonzásképpen Washington szeretné, ha Ankara néhány gesztust tenne Nicosia és Athén irányába, valamint újra megnyitna az amerikaiak előtt huszónhat katonai támaszpontot. A NATO délkeleti szárnyán folyó játszma ezzel új, az eddiginél is bonyolultabb szakaszához érkezett. Ciprus joggal fölveti, hogy az embargó feloldásával nem áll arányban Törökország semmire sem kötelező néhány ígérete, amelyet. tett. Amerikai részről láthatólag nem is »ciprusi áttörést« kívánnak elérni, hanem Törökországot visszatartani attól a reálisabb politikától, amelynek az elemei elsősorban szovjet—török viszonylatban jelentkeztek. Ecevit török’kormányfő viszont árra is kitért, hogy Törökországnak ma elsősorban nem katonai fenyegetettséggel, " hanem a a gazdasági gondokkal kell szembenéznie, s főként e területen vár megértést — atlanti szövetségeseitől is. A fegyverembargó megszüntetése tehát két vonatkozásban sem könnyíti a helyzetet. Az újabb és újabb fegyverszállítmányok sohasem szolgálták a feszültség csökkenését Európa e viharsarkában, másrészt az igazi ellenszolgáltatást, amit Washingtonban remélnek, a NATO vonal iránti erősebb török elkötelezettség, egyelőre, úgy látszik, várat magára. Az 1974. április 25-i forradalom vívmányainak védelmére szólított fel pénteken AI- varo Cunhal, a Portugál Kom-1 munista Párt főtitkára. Egy ! lisszaboni nagygyűlésen, amelyen 20 000-en vettek részt, figyelmeztetett arra. hogy a reakciós pártok növekvő befolyása veszélyezteti Portugália demokratikus rendszerét. Beszédében olyan új kormány megalakítása melleit foglalt állást, amely a parlament támogatására számíthat és amelynek magva a — legnagyobb 'parlamenti képviselettel rendelkező — szocialista párt lenne. »Csak a szocialista párt és a kommunista párt egyetértése biztosíthat szilárd parlamenti támogatást a kormánynak« — hangsúlyozta. A PKP főtitkára a továbbiakban sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Alfredo No'bre da Costa kijelölt miniszterelnök a politikai pártokon kívülálló kormányt szándékozik alapítani, amelyet nem támogat parlamenti többség. Újból síkraszállt azért, hogy szocialista párti miniszterelnök alakítson kormányt. Utalt rá, pártja azért kezdeményezte a parlament rendkívüli ülésének összehívását, mert tart attól, hogy a válság súlyosbodik, s a parlamentet feloszlatják, még mielőtt megszavazta volna a választási törvényt és a választói névjegyzékek összeállítását. »Ez beszéde pedig veszélyeztetné az intézményeket« — mondotta. Végül közölte, hogy véleménye szerint Portugáliában a jobboldali erők az idő előtti választásokon is — amely e- ! két 1980 tavasza helyett már I 1979 tavaszán tartanának — megsemmisítő vereséget fognak szenvedni. A szocialisták változatlanul neheztelnek amiatt, hogy Panes államfő — szerintük — -alkotmányellenesen« eltávolította miniszterelnöki posztjáról a párt főtitkárát. Mario Soarest. Szóvivőjük pénteken azt nyilatkozta, hogy Portugáliának »kormányra, ' s nem igazgatók testületére van szüksége ...« A szocialista párt magatartása hajlíthátaüán, s — egyes jelentések szerint — arra készülődik, hogy ellenzékbe vonul és »árnyékkormányt« alakít. Közben a kijelölt miniszter- elnök folytatja fáradozásait — az »igazgatók testületének« — Portugália 1974 óta kilencedik kormányának megalakítása ér- ! lekében. Tanácskozott Jósé da I Silva Lopes-szel, a portugál ! bank kormányzójával, akit pénzügyminiszternek szemelt ki, valamint Mario Firmino Miguel ezredessel, az ügyvezető kormány hadügyminiszterével, akit szeretne megtartani posztján az új kabinetben is. A kijelölt miniszterelnök pénteki konzultációinak eredményéről egyelőre nem érkeztek hírek. Camp David előtt A meri hu nem vesz részi u genfi világi oníerencián Cyrus Vance amerikai külügyminiszter még a szeptember 5-re tervezett Camp Da- vid-i egyiptomi—izraeli—amerikai csúcstalálkozó előtt Kairóba látogat — közölte egy magas rangú egyiptomi személyiség a szaúd-arábiai sajtóügynökség kairói tudósítójával. A közlés szerint Vance látogatásának ideje alatt egyiptomi személyiségekkel tárgyalja meg a hármas csúcs- találkozón előterjesztendő amerikai csomagtervet. Képmutató A Fehér Ház hivatalosan bejelentette, hogy nem vész részt a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni genfi' világkonferencián. Ezt' azzal indokolták, hogy politikai célok érdekében állítólag visszaélnek a fajüldözés fogalmával. A Fehér Ház azt is bejelentette, hogy az' Egyesült Államok nem kíván részt venni a fajgyűlölet és a faji megkülönmagatartás böztetés elleni 10 éves kampányban sem. Megfigyelők véleménye szerint a távolmaradás oka nemcsak az, hogy Washington’ megpróbálja megvédeni Izraelt, az arab lakossággal szemben követelt fajüldöző politikája miatti vádaktól. A Fehér Ház döntésében közrejátszott az a tény, hogy maguk az amerikai hatóságok is támogatják a nemzeti kisebbségekkel, így . a négerekkel, az indiánokkal, a latin-amerikai származású állampolgárokkal szembeni faji megkülönböztetés politikáját. A Fehér Ház bejelentése ismételten arról tanúskodik, hogy az Egyesült Államok képmutató magatartást tanúsít az emberi jogok kérdésében. A faj üldözés valamennyi formája elleni küzdelem fokozásának, az antiimperialis- ta szolidaritás megerősítésének Szükségességét hangsúlyozták a felszólalók Géniben, a fajüldözés és a faji megkülönböztetés elleni világkonferencia újabb ülésén is. Olga Lima, Angola képviselője, megállapította, hogy a faji egyenlőség megteremtését közös, mindenki számára kötelező érvényű akcióprogram elfogadásával keil elősegíteni. Aláhúzta a dél-afrikai és a Palesztinái fegyveres felszabadító harc jelentőségét és élesen elítélte a rho- desiai úgynevezett belső rendezést. Leszögezte, hogy Angola minden szükséges anyagi, politikai és diplomáciai támogatást megad a SWAPO- nak, Namibia függetlenségéért vívott harcához. ______________ZT~ _1 A palesztin csoportok egységéért Az El Fatah, a palesztin ellenállási mozgalom legnagyobb .szervezete, valamint a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) a mozgalom radikális csoportja, pénteken közös ' közleményben szólított fel az egyes palesztin csoportok közötti egység mielőbbi megvalósítására. A két szervezet vezetőinek magas szintű szerdai találkozóján kiadott közlemény rámutat: a palesztin forradalmat fenyegető veszélyek miatt szilárd kötelékekre van szükség a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet keretén belüli csoportok között. A közleményben a két szervezet képviselői ígéretet tettek arra, hogy politikai nézeteltéréseiket demokratikus párbeszéddel próbálják megoldani. Hozzátették még, hogy ezt a párbeszédet minden ellenállási csoportnak tiszteletben kell tartania. Mint ismeretes, a PFLP radikális palesztin szervezet 1974-ben szakadt ki a PFSZ- től, mert nem értett egyet a közel-keleti kérdés tárgyalásos rendezésével. Mint a UPI megjegyzi, a nagy jelentőségű közös közlemény nem tesz említést azokról a politikai kérdésekről, amelyekben a két palesztin szervezet változatlanul nem ért egyet. Az El Fatah a PFSZ központi tanácsának keddre tervezett damaszkuszi ülésén fejti ki politikai nézeteit. Ezen az ülésen a PFLP nem vesz részt. A UPI továbbiakban említést tesz egy másik, mind ez ideig egymással szemben álló két palesztin szervezet, az eddig említett PFLP és a Szíriái Baath-párt . befolyása alatt álló El Szaika palesztin szervezet közötti kapcsolatfelvételről. Csütörtökön a két szervezet képviselői megbeszélést tartottak, amely az első kapcsolatfelvétel volt 1976-os szakításuk óta. Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadítási Szervezet elnöke. pénteken nyilatkozatban jelentette be, hogy az elmúlt két napon Izrael területén elkövetett három akcióért a PFSZ vállalja a felelősséget. A három akció — a csütörtöki Tel Aviv-i piacon történt robbantás, a Dimona városában egy izraeli hírszerző tiszt gépkocsija ellen elkövetett merénylet, valamint egy izraeli tisztre leadott lövések Tel Avivban — következtében egy személy életét vesztette és hatan megsebesültek. A dm in is&trúei-ós (ügyviteli) munkaköa*ke — kaposvári munkahelyre — dolgosát felvessünk Somogy m. Sütőipart V állalat, Kaposvár, Mező Imre u. 22 (37523) 1 i I A szovjet légiflotta napja Ma ünnepük a Szovjetunióban a légiflotta napját. Áz ország minden részében köszöntik ezen a napon a légierő katonáit és a polgári légiforgalom dolgozóit. Moszkvában az ünnepi gyűlésen Kutahov légimarsaU, a szovjet légierő főparancsnoka mond ünnepi beszédet. Szovjet légierő első alakulata szinte napokkal az októberi forradalom után jött létre: 1917. november 10-én Lenin személyes utasítására alakult meg az egység 12 géppel. A repülők már a pbl- gárháboi’ú csatáiban részt vettek és több mint kétszázan kapták meg közülük az akkori legmagasabb kitüntetést, a Vörös Zászlórendet. A második világháborút megelőző években az országban gyorsan fejlődött a polgári repülés és a katonai légierő is, a szovjet repülőket olyan nagynevű pilóták képviselték a világban; mint Cskalov. Ekkor alakultak ki a ma már világszerte ismert repülőgép- tervező-múheiyek, Iljusin, Tupoljev, Mikojan, Antonov irodái, amelyekben számos új típusú gép készült a háború előtt. A második világháború kirobbanása után a szovjet légierőt megerősítették s a Nagy Honvédő Háborúban a szovjet pilóták hősiesen harcoltak a kezdetben. fölényben levő fasiszta támadókkal szemben. Jellemző adat, hogy a háborús években a katonai repülők mintegy négymillió felszállást hajtottak végre, harmincmillió bombát dobtak le a fasiszta alakulatokra. A háború óta eltelt években a szovjet légierő rendkívül gyorsan korszerűsödött, s ma a legmodernebb gépek birtokosa. A légierőnek a hangsebességet többszörösen túlszárnyaló korszerű vadászgépei, rakétahordozó csatagépei, középhatósugarú bombázói vannak, s a legkülönbözőbb szállítógépek és helikopterek segítségével minden feladatot meg tud oldani. A haditengerészeti légierő rakéta- és torpedóhordozó gépei, tenger- alattjáró-elháritó repülői és helikopterei mellett megjelentek a világóceánokon a helikopter- és repülőanyaha- jők is, ez utóbbiak a többi között helyből felszálló gépeket visznek magukkal. A polgári légiforgalom fejlődése is rendkívül gyors, az Aeroflot ma1 a világ legnagyobb légitársasága, útvonalainak hossza megközelíti az egymillió kilométert, nemzetközi járatai 81 ország több mint száz városába közlekednek. Az Aeroflot utas- szállító flottája évről évre korszerű gépekkel bővül, s már a legközelebbi jövőben ‘forgalomba áll az új szovjet légibusz, a 350 személyes II- jusirt-típusú gép. Korszerűsítik a belső járatokat. Nagy szerepe van a repülőknek a szovjet mezőgazdaságban is: a mútrágyaszórás több mint 30, a növényvédelmi munkák mintegy 40 százalékát repülőgépekkel és helikopterekkel végzik. Elit lovászpatonai bíborherevetőmag eladó Ár: megegyezés szerint Lady János Mg. Tsz. Mesztegnyő. Telefon: Mesztegnyő, 15 Ügyintéző: Néblí János 40364