Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
Hásiruhák kollégiumban Kényelmes, csinos viselet A kollégiumba kerüléssel együtt jár, hogy otthonosan he kell rendezkedni, különösen gondosan meg kell választani a tanuló ruhatárát. Az öltözékeket két csoportra oszthatjuk. Az egyik csoport az, amiben iskolába lehet járni,, a másik csoport minden. ami a kollégiumba szükséges. EzeïikîVül még egy-két ünnepélyes alkalomra való öltözék is szükséges. Az első csoportról mindössze csak annyit: ezek az öltözékek többnyire a már meglevő ruhadarabokból állnak, de lényeges, hogy a fiatalok maguk is rendben tudják tartani őket, tehát legyenek könnyen kezelhetők. A közösségi élet rendszeres, Könnyű nyári étrend Ha szabadságunk . alatt kénytelenek vagyunk főzni, gyors, könnyű, üdítő ételeket tálaljunk. Ehhez adunk néhány receptet. Töltött uborka Hozzávalók 2 személy részére: 1 nagy fej hagyma, 1 db piros paprika, '20 dkg vegyes darálthús, 1 db tojás, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál paradicsompüré, só, bors, 15 dkg sajt, 1 nagy darab hosszúkás uborka? (ffíss); kevés ecet, " fi dkg vaj. 31 evőkanál tejszín: 1 evőkanál vágott kapor. ' A feldarabolt vöröshagymát és a ? kis. kockákra vágót paprikát „kevés vajban megpároljuk, majd lehűtjük. A darált húshoz tojást, lisztet és fűszereket , keverünk, majd hozzátesszük à hagymás paprikái és a kockára vágott sajtot. Az uborkát smeghámozzuk,. félbe vágjuk és kimagozzuk. Sózzuk, ecetezzük. Az ubprkát megtöltjük bősé- .sen a darálthúsmasszával. Tűzálló ■ edényben vajat for- r.Isi tunk, az uborkát beletesz- szük, 4—5 evőkanál vizet adunk hozzá, és körülbelül 35 percig pároljuk. Hússzaftot készítünk, a tejszínt és a kaprot belekeverjük, és az uborkára’ öntjük. Krokett Hozzávalók 2 személy részére: I I . # 30 dkg darált hús (2/3 marha. 1/3 sertés), 1 fej hagyma, 2 db tojás, 12 dkg sajt, só, bors, paprika, kevés liszt, zsiradék a sütéshez. A darált húst apróra vágott hagymával, reszelt sajttal, 1 tojással, 1 evőkanál liszttel és a fűszerekkel jól elkeverjük. A masszából körülbelül 7 cm hosszú és 3 cm széles hen- gerecskéket formálunk. Majd lisztbe, felvert tojásba és ismét lisztbe forgatjuk. Forró zsírban kisütjük. Holland rízses hús Hozzávalók: 30 dkg sertéslapocka, 5 evőkanál olaj, 3 nagy fej hagyma, 20 dkg rizs, 1 kávéskanál piros paprika, só, 8 dl húsleves kockából, 2 nagy zöldpaprika, 4 lehámozott paradicsom, 25 dkg gomba (dobozos), 25 dkg sajt. A sertéshúst 2 cm-es kockákra vágjuk, és forró olajban kisütjük, A hagymát fél kárik'ákrá' vágjuk, majd hoz- záád juk' • és" üvegesre pároljuk. Rizst, piros paprikát és kevés sót adunk hozzá, és együtt pároljuk. Majd felöntjük hűs- léVeL Körülbelül 15 perc után hozzáadjuk a csikókra vágott paprikát, a 8 részre vágott paradicsomot és a gombát 8—10 percig közepes lángon pároljuk. Végül belekeverjük a kockákra vágott sajtot ízlés szerint fűszerezzük. Francia hagymalevea Hozzávalók: 1/4 kg vöröshagyma (körülbelül 5 db közepes nagyságú), 5 dkg vaj, 1 liter víz, 1 húsleveskocka, bors, só, 1 zsemle, 10—12 dkg reszelt sajt, vaj, pirításhoz. A hagymát félkarikákra Vágjuk és vajban aranybarnára pároljuk. Frissen őrölt borssal jól megfűszerezzük. Majd felöntjük húslével (leveskockából készült) és 20— 25 percig fedő alatt lassan főzzük. A zsemlét vékony szeletekre vágjuk és vajban serpenyőben megpirítjuk. A levest ízlés szerint fűszerezzük és tűzálló csészékben tálaljuk. Zsemleszeleteket teszünk bele és tetejét megszórjuk reszelt sajttaL A leveses csészéket előmelegített sütőben gyorsan átsütjük, míg a tetejére szórt sajt szép piros lesz. Igen ízletes és tartalmas levest kapunk. beosztott programokkal, tanu- lóórákkal, szabad foglalkozásokkal vagy közös programokkal jár. Tehát lényeges ruhadarabok azok is, amelyet a ’kollégiumban napközben visel a diák. Nem praktikus, ha ezek ugyanazok, mintamiket iskolában, utcán viselnek. Nem kifejezetten jó megoldás az sem, ha az ilyen öltözékgondot egy tréningruhával vág-r fürdőköpennyel oldunk meg, mivel ezeknek is más a funkciójuk. A diákotthonban, kollégiumban viselhető holmik összeállításához kívánunk tanácsot, ötletet adni — fiatal lányok részére. Ezek kényelmes, praktikus, csinos viseletek, és házilag is köny- nyen elkészülhetnek. Alapanyagnak kordbársonyt, frottírt vagy mintás flanelt ajánlunk. 1. Az elején végig gombos flanel háziruha, kényelmes egyenes vonalú ujjával, rátűzött zsebekkel. Alul széles, hűzött fodor, az öv hátul megkötőé. 2. Farmer az anyaga a mellény-szoknyanadrág együttesnek. A mellényt flanellal bélelve steppeljük. A nadrágszoknya rátűzött zsebekkel készüljön. 3. Egyenes vonalú kordnadrág bebújós felsőrésszel A felső rész mandzsettája, a derékpánt és a gomboláspánt, valamint az oldalvarrásnál nyíló zseb kötött anyagból készülhet. 4. Elöl gombos Ingkabát, bevágott zsebes hosszúnad- rággal. Az Ingkabát alját befűzős pánt fogja össze. A zsebeket, a gallért és a gomboláspántot tűzés díszíti. 5. Háziruha frottírból. Az elején vastag zippzárral záródik, az ujja szélét, a ragián ujjbevarrás vonalát és az elejét mintás vagy más színű anyaggal is díszíthetjük. A rátűzött zsebek az oldalvarrásnál nyílnak. Rajz és szöveg: Fodor Eta Jogi szakértőnk írja Az építési engedélyezési eljárás Az ingatlan fekvése szerint illetékes tanács építési osztálya adja az építési engedélyt írásban kell kérni az ott kapható nyomtatványon. A szakhatóságok, a tűzoltóság, a KÖJÁL, a Műemlékvédelem hozzájárulását is a tanács szerzi be. Mellékletek Az építési engedély iránti kérelemhez csatolni kell az építési és tulajdonszerzési jogosultságot igazoló okiratot. Ez lehet 90 napnál nem régebbi telekkönyvi szemle (ingatlannyilvántartási tulajdoni lap), jogerős hagyatékátadó végzés, bírósági vagy állam- igazgatási határozat, illetve szerződés, hogy az ingatlannak tulajdonosa, haszonélvezője, tartós használója, kezelője vagy más címen jogosult az építkezésre. munkát ez alatt megkezdték, és folyamatosan végzik. Építési engedélyt kell kérni a lakóépület, a Hétvégi ház, a nyaraló építéséhez, bővítéséhez, műszaki megosztásához, elmozdításához, minden szerkezeti változtatással járó felújításhoz, helyreállításhoz, lebontáshoz, kémény építéséhez vagy magasításához. — Helyszínrajzot, — az építési munka műszaki terveit, — a tervező nyilatkozatát arról, hogy a helyszínrajzot és a műszaki terveket egyeztette a közművekkel, és a műszaki megoldás előírásszerű, továbbá — a közművek nyilatkozatát , Ha a kérelmező idegen, vagy közös tulajdonban álló ingatlanon kíván építkezni, vagy az ingatlant haszonélvezeti jog terheli, akkor szükséges a tulajdontársak (kezelő), illetve a haszonélvező hozzájáruló nyilatkozata. Ha kiskorú as építkező, vagy akinek a telek tulajdonában (közös tulajdonában) van, akkor a gyámhatóság hozzájárulása is kelt Sem az építési, sem a bontási munkák elvégzéséhez a szomszéd, illetőleg a bérlő hozzájárulására nincs szükség- Természetesen építkezni rsak mások jogos érdekeinek sérelme nélkül lehet. Bontáshoz ugyancsak a fent felsorolt mellékletek szükségesek. Az építésügyi hatóság az építési engedély megadásáról vagy megtagadásáról 30 napon belül határoz. Típusterv vagy hatósági engedélyiül gyártott és forgalmazott épület, építmény, faház elhelyezése esetén a tanács 15 napon belül dönt. Elutasító határozat ellen fellebbezésnek van helye a felettes tanácsi szervhez. A jogerős építési engedély két év elteltével érvényét veszíti, kivéve, ha az építési Csak bejelentés szükséges ha a magánszemély a lakó- és üdülőtelken az Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ) szerint elhelyezhető olyan melléképületet és melléképítményt kíván építeni, bővíteni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, amelynek következtében nem jön létre lakás vagy üdülőegység, illetőleg tulajdonszerzési korlátozás alá eső más helyiség (kiskereskedelmi, kisipari, illetőleg szolgáltató — üzlet, műhely, elárusító stb. —; helyiség, orvosi, fogorvosi rendelő, műterem, személygépkocsi- és motorkerékpár-tároló). A zárójelben írt helyiségek ugyanis építési engedélyezési kötelezettség alá esnek. Ahhoz sem kell építési engedély — csupán bejelentés —, ha az építtető az épület közterületről látható homlokzatán például valamilyen domborművet, szobrot vagy más faldíszítményt akar elhelyezni. Ugyanez vonatkozik a telek homlokzatvonalán kerítés létesítésére, pöcegödör, szemétgyűjtő, trágyatároló, komposztáló, továbbá szennyvíztároló, illetőleg szikkasztásra szolgáló építmény elhelyezésére. A rendelet előírásai szerint csak a lakó- és az üdülőtelken elhelyezhető melléképülettel és melléképítménnyel kapcsolatos építési munkák végezhetők bejelentés alapján. Mivel lakó- és üdülőtelek a településnek (városnak, nagyközségnek, községnek) csak a belterületén lehet, a zártkertben és a külterület egyéb részein ezek a munkák is csak építési engedély alapján végezhetők. Az Országos Építésügyi Szabályzat szerint lakó- és üdülőtelken nyári konyha, mosókonyha, tüzelőanyag- és szerszámkamra, szín, fészer, magtár, góré, csűr, istálló, ketrec, űrgödrös árnyékszék, közműakna, házi szennyvízsziüdca&z- tó, derítő, gazdasági melléképítmény, trágya- és trágyáié- tároló, komposztáld, sild, kerti építmény és berendezés, sze- méttartály-tároló, pöcegödör stb. melléképületek és mellék- építmények helyezhetők el. A garázs, a műterem, a műhely, az árusító pavilon is a melléképületek kategóriájába tartozik, és tulajdonszerzési korlátozás alá is esik. Ez utóbbi okból építési engedélyezési kötelezettség vonatkozik rájuk. OTTHON CSALAD Őszi divatelőzeies — férfiaknak Szépségápolás kontaktlencsével Egyre többen vannak, akik szemüveg helyett kontaktlencsét hordanák. Azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akiknek szükségük van erre a megoldásra, ' sm inkelésnél ^ és arcápolásnál néhány »játék- szabályra« ügyelniük kell. A szempillafestést és szem- * héjfestést mindig a kontakt- lencse fölhelyezése előtt tanácsos elvégezni. Hajlakkozásnál mindenképpen tartsák csukva szemüket, mégpedig lakkozás után is egy-két percig, hogy semmiképpen ne csípje a lakk és a spray elszálló, illő anyaga. Arctisztítás előtt a kontakt- lencsét le kell venni. A szem körüli érzékeny bőrt különösen gondosan kell ápolnunk, de szemhéj ránc-krém vagy szemhéjránc-olaj használata előtt is tanâcsœ a lencsét levenni. Krémezni — kis gyakorlat és kellő óvatosság után _— nappal is lehet az arcbőrt, amikor hordják a lencsét Közhasználatú Idegen szavak beszédünkben I. 1 2 # 3 4 5 6 7 8 9 £ 10 11 12 « 13 & 14 is m 16 \ 17 18 19 20 21 & 22 m 23 24 m 25 26 m 27 28 $ 29 30 m 31 32 33 3i $ 35 36 37 38 » 39 40 * m 41 A Kalapgyár budapesti üzemében elkészítették az új őszi férfikalapinodellékei. VÍZSZINTES: 1. íme. 3. Kutass. 8. Magyarra fordítva: ünnepi. 10. Megbabonázza. 12. Esztendeje.' 13. Dunai kikötő Jugoszláviában. 14. Gabonaféle. 16 Török méltóság. 17. Válogatott. 19. Z. A. 21. Nos hangtalanul 22. Személyes névmás. 23. Állóvíz. 25. SZÜ. 27. Nemzetközi Vásár. 29. Voigt Vilmos. 31. Fohász. 33. Ez évben. 35. Nem használ. 37. Óriási. 39. Éneklő hang. 40. Ritka női név. 41. Öv. FÜGGŐLEGES: 1. Kilátásba helyezés. 2. Magyar Állam Vasutak. 3. Kicsinyítő képző. 4. Magyarul: bordázott kelme. 5. Fregatt közepe. 6. Kényelmes járás. 7. Magyarul jelet és js-yet is jelent. 9. ...az arcáról. 11. Ha felszabadult, segéd lett. 13. Névelő. 15. Azon a helyen. 18. Mozdít 20. Kerti munkát végez. 24. Vigyáz rá. 26. Kerek szám, visz- szafelé. 28. Nincs tovább. 30. Virágtartó. 32. Előfordul. 33. Nyelvtani fogalom. 34. Nél párja. 36. Sír. 38. Saját kezűleg. 39. Folyadék. R. J. Beküldési határidő: 1978. augusztus 7., hétfő. Kérünk benneteket, hogy a szükséges sorokat levelezőlapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejtvény«. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Rajendra, Mostor, Ninive, Lánchíd, Rialtó. Takáts Gyula: Vitorlás a berken című könyvét nyerte: Sass Zsolt, Somogyudvarhely, Pozsonyi Szilvia, Barcs, Molnár Márta és Szőke László, Kaposvár. A könyveket postán küldjük el.