Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-12 / 162. szám
Több szakmával Annak idején, amikor megjelent a munkások rendszeres továbbképzéséről szóló kormányhatározat, sokan nem értették, vajon miért kell az ilyen magától értetődő dologról — a folyamatos és gazdaságos termelőmunka nélkülözhetetlen feltételéről — a kormánynak külön határozatban intézkednie. Végtére is: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy gondoskodjanak a munkásaik és az alkalmazottaik folyamatos továbbképzéséről. Sőt: az sem látszik lehetetlennek, ha a munkahelyek jó előre — mielőtt még megvásárolnák a kiváló, modern, nagy termelékenységű gépeket és berendezéseket —, már a technológiai korszerűsítés elhatározásának stádiumában hozzákezdenének a céltanfolyamok és egyéb továbbképzési formák megszervezéséhez. S nemcsak a tanfolyamok megszervezéséhez, hanem olyan oktatási rendszer kiépítéséhez, amelyben minden különösebb alku, és a sokat emlegetett önkéntesség nélkül, bizonyos munkakörökben kötelező lenne a rendszeres szakmai továbbképzés. önkéntesség és ösztönzés — ha úgy tetszik: rábeszélés — persze elképzelhető, sőt, szükséges dolog, ha például valaki betanított vagy segédmunkás létére szakmát akar tanulni, vagy ha a szakmunkás a második vagy éppen a harmadik szakma elsajátítására adná a fejét. Valami hiba azonban itt is van. A minisztériumi iparban például egyszámjegyű statisztikai adatok jelzik a két- vagy több szakmás munkások százalékos arányát a létszámhoz viszonyítva; vagyis elenyészően kevés azok száma, akik több — szakmai képesítést kívánó — munkakörben is foglalkoztathatók. Aligha azért, mert a több mint kétmillió fizika) muniras egytől egyig rest a tanulásra ; s aligha azért, mert a több szakmában is járatos munkásokra nem lenne égető szükség. Gondoljuk csak meg: hányszor és hányszor fordul elő hogy valamilyen munkahelyen égető szükség lenne néhány forgácsoló, hegesztő vagy akármilyen más szakmunkásra. S ha lennének mondjuk olyan présmunkások vagy villanyszerelők, yagy mechanikai műszerészek, akik értenének a forgácsoláshoz, vagy hegesztéshez, akkor a célszerű — és többnyire csak Ideiglenes jellegű — átcsoportosítással könnyűszerrel megoldható lenne a pillanatnyi létszám- hiány. Az eseteik nagy többségében azonban nincsen olyan villanyszerelő, aki mondjuk a hegesztést is biztonsággal végezheti, vagy olyan lakatos, akit a forgácsológép mellé is odaállíthatnak. Ez is oka annak, hogy kikerül a gyár kapuja melletti táblára: felveszünk ilyen, olyan, amolyan szakmunkásokat... Egyszerű és olcsó dolog lenne most ismét a sokat ostorozott vállalat gondolkodásmódot, avagy azt a bizonyos szemléletet kárhoztatni, mondván: vegyék már végre tudomásul a vállalatoknál, hogy a munkaerőhiány olyképpen is enyhíthető, ha emelik a foglalkoztatottak szakmai nívóját; ha a létszám mennyiségi növelése helyett a minőség javítására törekednek. Az a gyanúm, hogy erre az alapigazságra már régen rájöttek a vállalatok, s ha csak az elhatározáson múlna, akkor ma már lényegesen nagyobb lenne a több szakmás munkások aránya. A dolognak azonban van egy roppant egyszerű, mégis nehezen megteremthető feltétele, nevezetesen: a több szakmát tudó munkások kellő anyagi elismerése. Magyarul: a vállalatok a bér- szabályozás mai rendjében aligha fizethetik meg az átlagosnál több, színvonalasabb tudást és munkát. Egy-két forinttal több órabérért nem sokan vállalkoznak arra, hogy univerzális szakmunkássá képezzék át magukat. Szép szóval való agitációval, a munkásöntudatra való hivatkozással, fájdalom, ezt a problémát nem lehet megoldani. Nem azt mondom, hogy a szakmai kvalifikáció emelése, az alapszakmájuknál lényegesen sokoldalúbban foglalkoztatható munkások kitaníttatása, »felnevelése« kizárólag az arányosan magasabb bérek kifizetésének lehetőségétől függ. De hogy ez nem lényegtelen szempont, az aligha vitatható. Vagyis: megint csak oda kell kilyukadoi — mint annyi más esetben is —, hogy a vállalat- vezetés gondjait csak a gazdálkodás általános környezetével összefüggésben lehet megítélni és megoldani. 1 I ! j Vértes Csaba Tíz fok alatt a tej Az országos tejminőségi versenyt a Kaposvári Tejipari Vállalat nyerte. Tudják, hogy kifogástalan tej nélkül nem lehet jó termékeiket előállítani, éppen ezért fordítanak nagy gondot a megye különböző falvaiban levő 84 saját kezelésű tejbegyűjtő állomásuk állapotára. Korszerűsítésükre ebben az ötéves tervidőszakban 24 millió forintot költenek. A hűtőberendezéseken kívül ebből a pénzből új csarnokok építésére fordítják a legtöbbet. Torvajban, Görgetegen és Zsitfán már megnyugtató körülmények között gyűjtik a tejet. Ebben az esztendőben Adandón, Somagysámsonban és. Niklán építenek új csarnokot. A tej gyűjtők gyakran nehéz körülmények között végzik munkájukat még így is. Elkísértük a Kaposvári Tejipari Vállalat beruházási osztályvezetőjét és építési műszaki ellenőrét, hogy képet kapjunk néhány csarnok helyzetéről. Léner Ferencné kilencedik éve tejkezelő Torvajban. Ezer liter tejet ad át naponta a vállalatnak, eladásra hétköznapokon 14, ünnepnapokon 30 liter tejet tartalékol. — Február 12-e óta dolgozom ebben az új csarnokban. Azóta nem fáradok el olyan nagyon — mondja. — Nem keil aggódnom amiatt, hogy a behozott tejjel valami baj lehet... A piros bútorokkal beren- tezett labo r a töri urn pan a vízcsapon cédula áll: »Jó minőségű, de ívásra alkalmatlan víz«. Öröme tehát nem zavartalan, mégis jobb körülmények között dolgozik, mint a legtöbb társa ... Bábonymegyeren Sándor Pálné egy kémcsőben kénsav- val vizsgálta a tej minőségét. Amíg munkatársának Torvajban már nem kell félnie a recés, csúszásmentes padlón, ő óvatosan lépdel a síkos betonon. — Nem elkeserítő a helyzet, mert a vállalat ilyen körülmények között is igyekszik megteremteni a feltételét annak, hogy megóvjuk a tejet. Két éve működik a hűtőberendezés, körbecsem- pézték a falat, s elektromos vízmelegítőt kaptam. Sándor Pálné naponta harminchárom szállítóval meg a termelőszövetkezettel tart kapcsolatot. A tej begyűjtő kocái naponta több mint 1200 liter tejet szállít el tőle, ebből 725 litert a termelőszövetkezet ad. Vas Gyula beruházási osztályvezető : — Fontos, hogy az első óráikban jól hűtsük a friss tejet. Az összes tej 84 százalékát 10 C fok alatt tudjuk tartani. Bábonymegyeren sem ezzel van gondunk. Itt a szennyvíz-elvezetést nem tudtuk megoldani, mert telekmegosztási nehézségeink vannak. Adandón sem sokkal jobb a helyzet. Egy családi ház gazdasági épületét bérelik. Ennek mestergerendás meny- nyezetét farostlemezzel vonták be, gyakran meszelik. Itt működik a legrégibb típusú hűtőberendezésük. Egyre sürgetőbb, hogy felépüljön a mai kor igényeinek megfelelő tejfelvevő. A tejipari vállalat két beruházási szakembere, éppen azért érkezett Ádándra, hogy a tanács által harmadszorra kijelölt, most már véglegesnek látszó helyszínt kimérje, s megállapodást ■kössön a kivitelezővel, a ba- latcnszabadi tanács építőbrigádjával. — Mindig az alap megépítése a legnagyobb gond — mondja Horváth László építési műszaki ellenőr. — Ha erre sikerül embert és anyagot szereznünk, akkor már megy minden, mint a karika- csapás. Saját szakembereink tervei alapján a Nagybajomi Lakatosipari Szövetkezet elkészíti a fémvázakat, melyeket a mi szerelőink összeállítanak. A balatonszabadi tanács jelenlevő vezetői irigykednek: — Nálunk is elkelne már egy tisztességes tej begyűjtő állomás. Csakhogy ilyet ott lehet építeni, ahol kifogástalan az ivóvíz. A mi kútjaink többségével baj van. A regionális vízműre szeretnénk rákapcsolni a községünket, de ehhez pénzre. támogatásra van szükség. Amikor az építőmesterek a művelődési otthon és a tűzoltószertár között kimérik az új ádándi csarnok helyét, segít nekik az ádándi és a balatonszabadi tanács elnöke, titkára. Számukra is fontos, hogy egészséges körülmények között gyűjtsék a tejet. Gombos Jolán Apa és fia — Gyuri bácsi buzdító, út-, ravalő szavai nekem, s minden most végzett társamnak nagyon jólestek. Az intézet vezetőjének búcsúztatása, jókívánsága, s az is, ahogy vállalatunk vezetői. KlSZ-istái fogadtak bennünket. Ígérgetés helyett csupán annyit mondok a magam és a többiek nevében: munkánkkal akarjuk bizonyítani, hogy méltóak vagyunk az előlegezett bizalomra... Ez volt a lényegük a meg- illetődötten, kissé lámoalá- zasan elmondott szavaknak. Ifjú Rádi János a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat szákmun- kásavató ünnepségén válaszolt így Szulimán György idős kőműves szavaira. Ö festő-tapétázó, a többiek tíznél több szakmát képviseltek. Nem véletlenül köszönte meg ő társai nevében a gondoskodást, a búcsúztató szavakat. A szakmunkástanulók városi, megyei versenyén első, az országoson pedig harmadik lett. Elnyerte a szakma kiváló tanulója címet, s ezért jóval a szerződésben előírt idő előtt kapta meg szakmunkás-bizonyítványát. — Édesapám szintén festő, tőle kaptam kedvet a szakmához. Már általános iskolás koromban eljártam vele dolgozni, segítettem, amit tudtam, s megszerettem a mesterséget. Szeretném úgy folytatni, ahogy tőle láttam és tanultán* ••• I Édesapja, idős Rádi János ott volt az ünnepségen, mégpedig hivatalosan, mert ő a vállalat festő-tapétázó tanulóinak az oktatója. Húsz esztendeje látja el ezt a feladatot, s ez idő alatt csaknem kétszáz fiatalt tanított meg a mesterség fogásaira. — Nem tett kivételt a fiával... ? — Tőle még' többet követeltem, mint másoktól, örülök. hogy jó eredménnyel szerepelt a szakmunkástanulók versenyében. Annak még jobban. hogy egykori tanítványaim közül ma is sokan itt dolgoznak a vállalatnál, és megállják a hel vüket. Szappanos Géza festő például az egyik legjobb szocialista brigád vezetője, Czanka István pedig részlegvezetőként dolgozik. Most hét festő-ta'pétázó vette át szakmunkás-bizonyítványát. Ők is az idős Rádi tói tanulták el a szakma fogásait. A hét fiú szakmai tudásban, gondolkodásban is egy. Látták, milyen jó munkahelyi közösségek formálódtak a vállalatnál a szocialista brigádokban, s ezért kérték : maradhassanak együtt, szocialista címért küzdő közösségben, s vezetőjük ifjú Rádi lehes- MO. — Előlegezzük a bizalmat, majd meglátjuk, mire jutnak a fiatalok. Ezzel az elhatározással fogadták a vállalat, a szakipari részleg vezetői a fiatalok kérését. Örültek, hogy a fiatalok a szaiümunkássá válás első pillanatától kezdve a szocialista címért küzdő közösségben dolgoznak, követve más brigádok példáját. — Ez a bizalom azt kívánja tőlünk, hogy az első perctől legjobb tudásunk szerint dolgozzunk. Édesapámat tekintem példaképemnek a munkában, ő már csaknem négy évtizede van a szakmában. Meg egykori tanítványát, Szappanos Gézát, aki festőként, szocialista brigádvezetőként becsülettel megállja a helyét. Láttam, amint az ünnepségen büszkén néz édesapjára, akitől a szakma szeretetét örökölte. S láttam édesaoját. amint jóleső büszkeséggel hallgatta a társai nevében ígéretet tevő fiát, s figyelte, amint átveszi bizonyítványát, a jutalmat a munkaversenyben elért eredményeiért. Az ünnepség után kezet fogtak, megölelték ' egymást. A fiú köszönetét mondott édesapjának, mesterének. Ö azt kérte, hogy dolgozzon a jövőben is becsülettel. Szál ai László H a a fa »zöldellne«, két »I«-Iel írnám, de most emberekről lesz szó. Emberekről és egy olyan fogalomról, amely még nem ment át a köztudatba, jóllehet több százan tudják a jelentését. Igaz, sokan értetlenül, mások kíváncsian és bizalmatlanul, de jó néhány an lelkesedve fogadták megjelenését — több mint egy évtizeddel ezelőtt. A zöldelés csupán módszer, eszköz és forma. Aligha váltanánk szót róla, ha nem a tartalmat, a lényeget gazdagítaná, ha nem hordozna magában sok emberi értéket, közelséget és sikert. Jártam Petesmalomfoan, a lábodi kiserdőben és Rinya- tamásiban is, amikor éppen zöldelíek a hallgatók. Mondanivalóm azonban független a helyszíntől; mindegy, hogy hol, melyik erdő vagy park dús lombú fái alatt, vagy melyik szénaillatú rét közelében zajlottak az események. Rendszerint ott, ahova nem mindig jut el saját elhatározásából az ember. De kell-e ösztönözni, ha ezeken a találkozásokon kát ember, tíz vagy huszonöt szinte egy csapásra közelebb kerülhet egymáshoz a zöldben; barátságot köthet, s általa ledőlhetnek a vélt vagy valódi válaszfalak, feloldódhatnak a feszültségek, s a gátlások legapróbb csírái is? Erdei sétákon vettem részt, széles léniákon, halastó partján; nyírfából ácsolt kis hidak korlátjára támaszkodva beszélgettem addig ismeretlen emberekkel, a zöldelőkkel. Később főzőcskéztek (ahol nem volt jól bevezetett konyha), s mi tagadás: koccintottak is vacsora után a jófajta kötéséi borral töltött poharakkal. És évődtek, barátkoztak, közeledtek egymáshoz függetlenül attól, hogy esztergályos, járási párttitkár, mezőgazdász, pedagógus vagy adminisztrátor, férfi vagy nő, húsz- vagy ötvennyolc éves volt a sebtében választott társ. Kapcsolatok szövődtek, s formálódott a megértő, egymásért felelősséget vállaló közösség... Nos, nem hallgatom el tovább: a zöldelést — vagy ahogy mások mondják, a zöldszemináriumot — a nagyatádi járásban fejlesztették ki (ha a gondolat Fonyódról indult is), s a politikai oktatás, a káderképzés, az esti egyetemi tagozatok hallgatóinak életeiemévé, a tanári kar módszerévé és sikereinek egyik titkává vált. Gondolom, első hallásra sokan megütköznek ezen, mint ahogy sohasem követte megértés vagy hejehuja a »felsőbbség« részéről sem ezt a »szentségtörést«, azt a »fegyelemlazító, komolytalanlcodó, a politikai képzés módszerétől idegen« felfogást. Erről még lesz egy-két szavam. De talán célszerűbb, ha először megismerkedünk az indítékokkal. A felnőttoktatásban, így a politikai képzősben is különböző társadalmi osztályt, réteget képviselő különböző életkorú, nemű, felkészültségű és műveltségű emberek kerülnek össze. A társadalmi »ranglista« különböző fokán foglalnak helyet, s mert még csak küzdünk a szocialista embertípus megteremtéséért, ezért a hallgatók — okkal, ok nélkül — tartózkodóak, félénkek, néha túlzottan magabiztosak vagy fölényesek lehetnek egymással szemben. És most évekig »-egy padban« ülnek, tele gátlással, félszegséggel, a fölény vagy a visszahúzódás sok-sok koloncával. Ezek kétségkívül előrehaladásukat, tanulmányi eredményüket, aktivitásukat is befolyásolják. E zt fedezték föl a zöldelés megálmodói, azaz hogy mások is látják, de nem keresték meg a kivezető utat. A zöldelés ugyanis híd egymáshoz, görcsoldó a feszültségek fölszámolásához, azaz feltételteremtő eszköz és erő a képességek teljesebb kibontakozásához. Így hát ne csodálkozzanak, ha lelkesedem a zöldelésért, annak ellenére, hogy személyes élményeim társául néhány ellenvélemény is szegődött. Ilye.tJk: »Ha jó módszer volna, másutt is követnék«, »Lazítja a fegyelmet, micsoda dolog, hogy szeminárium helyett flangálnak az erdőben?-« (Az iskolai kirándulásokat sem a nyári szünetben redezik!) »Ha olyan jól összeverődnek a zöldben, akkor miért nem maradnak együtt minden foglalkozás után?« (Mert a család is várja őket.) Nem más ez, mint szervezett mulasztás, kiesés a tanulmányi anyagból.« (Könnyebb háromórás tananyagkiesést pótolni, mint felszámolni a gátlást, a feszültségeket.) Évekig zajlott a vita. A »/elsőbbség« később már beleegyezett az év eleji »bemelegítő zöldelésbe«, a többszöri ellen azonban tiltakozik. De mert Nagyatádról már »száműzhetetlen« a zöldelés, így áttették a szabad időre. Azóta nem marad el a foglalkozás, de a »zöldszeminárium« sem. Mert hívei nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben is hisznek. Eredmények. Összemelagedésnek nevezzem? Nincs már olyan káderképző tanfolyam, melyen az első hónap után ne ismerne mindenki mindenkit, ne tegeződnének egymással és tanáraikkal. (Micsoda varázs, ha nem a »katedráról« szónokol hozzájuk valaki.) Megkedvelik egymást, és bátrabban, felszabadultan mondanak véleményt. A különböző pozíciókból adódó merevség feloldódik, s ezután minden figyelmüket, gondolatukat a marxizmus megértésére, a ta- nulnivalóra, egymás segítésére összpontosíthatják. A zöldelés értelmét tehát a tanulmányi eredmények igazolják. Ha nem kerüjtek volna emberileg is közel tanáraikhoz, nem akarnának személyesen is megfelelni követelményeiknek ; ha nem tartanának attól, hogy csalódást okoznak nekik, ha nam lenne valódi közösség az övék — amelynek kialakításához kiváló eszköz a zöldelés —, akkor nem dicsekedhetnének. Tanulmányi átlageredményük jobb a megyei átlagnál. Életre szóló kapcsolatok születnek tömegesen, s ahogy mondják: 1964 óta nem tudnának összehozni egy évfolyamra való »salakot«, amely káröaveszett befektetést bizonyítana. Sokan önszántukból tovább tanulnak, szakosítóra, kiegészítő szakokra jelentkeznek. Az egyik csoport legutóbb csaknem négyes osztályátlagot ért el a politikai gazdaságtan szakosító államvizsgáján. A bizottság így vélekedett: »Meglepően nagy fokú lényeglátó — kiemelő, rendszerező képességük van a hallgatóknak, és nagy felelősségérzetet tanúsítanak egymás teljesítménye iránt«. (Este fél kilencig éden-szomjan topogtak az ajtó előtt, míg minden társuk végzett az államvizsgával.) Ezek után aligha húzhatja gúnyos mosolyra az ajkát az, aki lelkes hitvallást hall a zöldelésröl. A módszer sonskö- ^zösségeket teremt három évre, ötre — s ahogy a régiektől 'tudom: gyakran egy egész életre. Végtére is politikai ■munkások kovácsolódnak egységbe, s ehhez csak le kellett szállni a »félelmetes pulpitusról«, emberként közeledni mindenkihez, hogy közeledhessenek. A járási párttitkár mondta. nincs olyan politikai, közéleti feladat, amelynek megoldásához ne adnának azonnal garanciát a volt s a jelenlegi hallgatók. Máx'pedig csak az általános tagozaton 22 osztályt indítottak eddig (legalább 559 ember), s az idén már a negyedik politikai gazdaságtan szakosító indul, hogy az egyéb képzésről — nyugodtan mondhatom: politikai közéleti nevelésről —- ne is szóljak. O tt voltam a végzősök bankettjén. Egy tsz-elnök mondta: »Volt értelme, hogy négy évig elraboltuk magunktól a szabad időt!« És valaki más — a ta- nárjához: »Köszönjük, hogy meg tudtál érteni minket, köszönjük tartásodat, felelősségérzetedet, emberségedet; azt, hogy egyszerű ember tudtál maradni a katedrán is.’..« A tanár hamarosan elbúcsúzott: »Ne haragudjatok, mennem kell; egy-két hallgató lelkivilágán még szeretnék javítani, hogy holnap jól vizsgázzon ...« A zöldelés görcsoldó, és egymáshoz vezető híd :.. Jávori Béla Óvni keBS!
