Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
Zeíei Miklós Hét a napon M ajdnem véget ért augusztus, amikor a strandon észrevette, hogÿ Zita ott hasal egy tőiül közön a medence szélén. Három évig jártak egy osztályba, de az alatt nem tűnt fel neki, hogy Zita ennyire szép. Most mintha a medence betonja is hullámzana alatta, nemcsak a víz, amibe a karját lógatja. Feri gyorsan Zita mellé hasalt, egész délután együtt napoztak, úsztak, beszélgettek. Este elkísérte haza, s másnap reggel a lakóelep sarkán állt, nézte az egyforma blokkokat. Mennyivel izgalmasabb az ó régi, zegzugos utcájuk, egy- egy kopaszodó fával minden udvaron, mint ez az új negyed. örült, hogy nem itt laknak. Pöttyös strandzsákját lóbálva végre megérkezett Zita. — Ezt neked hoztam — mondta, és a pöttyös zsákból kivett egy borítékot — Mi van benne? — Nézd meg! — mondta Zita. Feri kinyitotta a borítékot Kép volt benne. A kicsit formátlan, csámpás vázában nagyfejű, sárga virágok álltak. — Milyen virág ez? — kérdezte Feri. — Nem virág. i — Hát? — Napraforgók. Ez van Gogh Napraforgók című képének reprodukciója. A kedvencem. Azért adom oda, hogy a te kedvenced is ez legyen. Jó? — Jó — mondta Feri és Zitát nézte. — Nagyon szép. — Ö, az eredeti ennél sokkal szebb lehet! — csapta össze tenyerét a lányka. — Tudod a nyomdában elvész a színekből. Van Gogh egyébként holland festő és grafikus volt, a nap szerelmese, született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezernyolcszázkilencven. — Tényleg fakó egy kicsit — csodálkozott Feri. — De ha nem mondod, észre sem veszem. Honnan tudod, hogy mikor született van Gogh? — Az anyukám mondta. Még egy csomó mást is. Van hét nagy lexikonunk, abból nézi ki nekem. A képeket is ő adta. de nemcsak van Gogh tói ám! És azt mondta, hogy válasszak mindegyik festőtől egy képiét, mert a jól nevelt ember müveit, és vannak kedvenc képei. Csontvárytól is van kedvenc képiem. — Tényleg? Az ki? ' — Született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezerki- lencszáztizenkilenc. Magyar festő, eredeti foglalkozása gyógyszerész. Magányos cédrusa a kedvenc képiem. r — Könnyű megjegyezni. Akkor született, amikor van Gogh és akkor halt meg, amikor a Tanácsköztársaság — mondta vállrándítva Feri. — Igen, van mihez kötnöm, mondta az anyukám. Már egy csomó dátumot tudok. Az anyukám néha kikérdezi, nehogy elfelejtsem. A kedvenc képeimet is ki szokta kérdezni. — Nem unalmas? — Egyáltalán. Azt mondta az anyukám, most elég, ha csak a dátumoíkat tudom. Ha megnövök, meg kell majd ismerkednem szenvedélyes életükkel, is. A kedtudod, milyen élményektől fosztottad meg magad. — Én? — kérdezte Feri. — Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Ferire. — Ennek véget kell vetni. Majd holnap felírom neked az összes dátumot, amit én már tudok, és megtanulod őkel Rendben? — Igen — válaszolta gondterhelten Feri, és a nadrágba gyömöszölte az ingét. — Ne vegyél, csak belépőt — szólt Zita a piénztár előtt. — Mi bérelünk kabinl Addig is kell valami, amíg meglesz a víkednházunk. — Megéri? véne zeneszerzőm Mozart. Te mit hallottál Mozarttól? — Én? Semmit. — Richard Wagnertől se? — Attól se. — Hogyne érné meg. Bármikor jöhetünk. Én is, gondolta Feri, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekötötte annál, semhogy meg — Nahát ez elég baj. Nem tudjon szólalni. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadónál jelent meg Paul Herbert Frey- ernek a német császári flotta vörös matrózainak akciójáról, a forradalom kirobbantásáról szóló Viharmadarak című, sok érdekes képpel illusztrált kötete, a Népiszerű történelem sorozatban. Az Európa Könyvkiadó gondozásában, a Lyra Mundi sorozatban látott napvilágot Johannes R. Becher verseinek válogatott kötete. A kötet három részre tagozódik: az első periódus a neves német költő expreszionista és aktivista korszakának verseit tartalmazza, a második az emigráció és a lágháború időszakának témáját. míg a harmadik periódus versei 1945-től a költő haláláig íródtak s a hazatérés élményéből fakadnak. Milton legfontosabb költői műveit tartalmazza a válogatott költői műveinek most megjelent kötete, benne az Elveszett paradicsommal, a bibliai Sámsonról írott drámájával, az antik görög tragédia újjáélesztésének e nagyszabású kísérletével is. A könyv hű képet ad harcos politikai lírájáról, s közli megrendítő késői szonettjeit is. Négy kisregényt tartalmaz a Szovjet kisregények válogatott kötete a Farkascsarda. A nálunk is népszerű amerikai író, Gore Vidal legújjabb műve — Burr ezedes utolsó kalandja — történelmi regény melynek eseményei az amerikai függetlenségi háború és a még képlékeny, fiatal köztársaság első éveiben játszódik. — Lesz házatok? — kérdezte végük — Persze, lesz. — Még ezen a nyáron? — Hát azt nem tudom. Lehet, hogy még soká. Majd örökölni fogunk a nagymamitok azt eladjuk,, és abból vesszük a víkendházat. Csak megy föl az áruk. Évről évre drágább az ilyesmi. Rémes. — Dehát ahhoz a nagymamádnak meg kell halnia — mondta piros arccal Feri. Zita csodálkozva nézett rá. Madár melle megmozdult a kicsi trikóban, ahogy odafordította a fejét. — Mindenkinek meg kell halnia. Erre lehet számítani. Feri nem tudott mit mondani, bólogatott, mintha értené miről van szó. Talán értette is, és ezért nem tudott mondani semmit. — Itt vagyunk — állt meg Zita a 72-es kabin ajtajában. Leguggolt, a nyakában lógó kulccsal kinyitotta a nem éppen kicsi tuto lakatot. — Várj meg, hamar elkészülök, azután jöhetsz te is, és me- I gyünk a napra. Mintha várkaput őrizne, Feri olyan komolyan állt az ajtó elé. Egy hét Is eltelt, vagy talán még több. Zita már megmeghívta hozzájuk Ferit, s Feri megtanult tizenöt dátumot Azért ennyit, mert a nyolcadik festő élt még, s így a neve mellől egyelőre hiányzott a vonatkozó évszám. — Ez él még! — csodálkozott Feri. — Az nem baj. Annyival is könnyebb a dolgod — válaszolta Zita. Csak egy dátumot kell megtanulnod. Bejött Zita mamája, és terefere süteményt tett eléjük. — Parancsoljatok. — Köszönöm szépien, de én ezt nem szeretem — mondta Feri. — Mit szeretsz? — Ilyenkor a zsíros kenyeret! Zita mamája szótlanul ment át a nagyszobába, rózsaszín pongyolája úgy úszott utána, mint egy fakuló királynői palást a kelléktárból. Csak akkor jött elő megint, amikor Feri az ajtóban állt menésre készen. — Mielőtt elbúcsúznánk, kisfiam, arra szeretnélek kérni, hogy ezután ritkábban gyere, mert megkezdődött a gimnázium, és Zitu- kának meg kell alapoznia a nevét. Sokat kell tanulnia. — Nekem is kell tanulnom — mondta értetlenül és mosolyogva Feri. — De neked sokkal kevesebbet, mert csak iptanos vagy — érvelt Zita-. — Én pgdig gimnáziumba járok! Feri elvörösödött, az arcáról eltűnt a mosoly. — Jó — mondta és kifordult az ajtón. Zsebbe dugta a két öklét és futott. Forró ökle megérezte a papírt. Kivette és vigyorogva összetépte. Meg huszonhat dátum volt raita. BÁRÁNY! FERENC A Parnasszus ostroma Már költőnemzet, nem lovasnép Sors, nyiss nekeni tért! — kiáltanak fel Petőfivel a különböző irodalmi műfajok mívelésével próbálkozó fiatalok ezrei, s ezen azt értik, hogy a szerkesztők adjanak nekik több publikálási lehetőséget lapjaik hasábjain. A szerkesztők, irodalmi rovatvezetők pedig kapkodva pillangóznak a kézirattengerek közepén, olykor már-már összecsap fejük felett a csöpögő elégiák, örvénylő szonettkoszorúk és dagályos ódák hullá- zasa, fulladásos halállal fenyegetvén őket. Költőnemzet vagyunk, nem lovasnép! — sóhajtanak fel ilyenkor rezignáltan a versmérgezés veszélyétől fenyegetett irodalmi szerkesztők, s az a meggyőződés izmosodik egyre inkább bennük, hogy az utóbbi időben igencsak elszaporodtak hazánkban a rímkovácsok, a patkolókovács-szakma fokozatos sorvadásával fordított arányban. Pedig hát annakidején sem szenvedtek az akkori illetékesek kézirat-szegénységben. Ha csak a Nyugat számait lapozzuk, rengeteg olyan nevet találunk, amelyeket kérlelhetetlenül ki- rizmusból is, de ez csak a korszerű gondolat megjelenítésének, láttatásának mód- jairav onatkozik. Lényegü- rostált azóta a szubjektív indulatoktól mindenképpen mentes Idő szerkesztő úr. Jelentkezőkben sosem volt hiány, egy részük elkedvetlenedett a tér-követelés pró- báratevő periódusában, a másik résznek talán sikerült a rendszeres publikálást kiharcolnia, de Idő szerkesztő urat sosem befolyásolta a gyakori megjelenés, kizárólag csak a hosszútávon is érvényes tehetség. A magukban tehetséget és elhivatottságot érző fiatalok sosem voltak kevesen, és mindig, mindenütt nyilvánosságért kiáltottak. Nem kicsiny részük joggal. Mert tévedés volna azt hinni, hogy csak mi váltunk költőnemzetté. Egy olasz szerkesztő, joggal érezheti, hogy a »csizma-“ lakossága hajózó kalmár-népből szintúgy költőnemzetté lett. Gyomromban lángol a motorcsónak BARCS JÁNOS Halkabban Halkabban szólj rám kedves, a hangodat úgy is meghallom. — Azt mondod, hogy kényelmes vagyok? — szerényen bevallhaton, Mögöttünk már lefutott mérkőzés a három évtized; fényből, árnyból is jutott, osszuk el: — s a több lesz a Tied. Te nagyobbat vállaltál; vérrel-kínnal is keverted. Emlékszel? Nem hátráltál, mikor sorsodat mellém tetted. Három lányt szültél nekem s tizenhárom fő már a család ; van gondod, elismerem ha nálunk mind az öt unokád Mondd: hol vetted az erőd? Te bölcs-bárány-türelmű élet — és isten-ember előtt, hogy bírtad viselni enyémet? Németh Endre linómetszete Apáti Miklós Korai hattyúdalok (IV.) Hálából hogyan gyógyulhat a hal? Foglyaim nincsenek, ha én vagyok fogoly, ha csapdám üresen ásít. Mert nincsen jelenidöm, hát nincsen jelen. Ebből a hálából nincsen gyógyulás Víz viszi hangom, sírok verdesek. A tirályok értem kiabálnak Az egyetemi élet a francia Poitiers-ben ugyanolyan, mint másutt. Az ottani diákoknak is megvannak a maguk Nárcisz- és Víg Hajós-tanszékei, csak ott Rug- by-bárnak vagy Café Ma- rinnek nevezik azokat a vendéglátóipari objekeumo- kat, amelyekben óraközi szünetekben vagy tanítás után feketét vagy coca-colát ször- pölgetve elcseveg a vegyes nemzetiségű tanulóifjúság. A fakultások fatáblái ott is tele vannak hirdetésekkel: csődbe jutott joghallgató kínálja száz frankért a gitárját, “alkudni lehet« záradékkal, kiszolgált robogót venne egy bölcsészlány mérsékelt áron, otthonos szobát ajánl egy család erkölcsös diáklánynak, azzal a figyelmeztető megjegyzéssel, nogy a családban — ily a beaucoup d enfants — sok a gyerek. (Egy morbid humorú ifjú entellektüel az “enfants« szót gondosan “elephants«-ra javította a hirdetésen .. .) Egy plakát költői vetélkedésre buzdít: mindenki pályázhat, akinek még nyomtatásban nem jelent meg verse, májusban lesz az eredményhirdetés, a zsűriben Jean Rousselot, a neves költő is helyet kap, a győztesnek ötszáz frank üti a markát, művét a város színházában ünnepélyesen felolvashatja. Másutt a Groupe Eluard irodalmi estet hirdet, ifjú alkotók műveiből. Ott a helyem! — határoztam el nyomban. Érdeklődőnek álcázván magam, este belopóztam a megjelölt szentélybe. A helyiségben balladai homály uralkodott. Ez persze még nem lett volna baj. De a felolvasott versekben még nagyobb volt a homály, s ez már határozottan zavarta világossághoz szokott pusztai bugrisságomat. Ma is fülemben csengenek az egyik vál- lig érő hajú titán aranyveretű sorai: S szerelmem szólt: “a Szajna piros és én éhezem, esernyőm eltörött s vesémben dohog, gyomromban lángol a motorcsónak is...« és feltette a bambusznádba juszt. A vers megértését, gondolati megközelítését kétségkívül elősegítette volna előadójának mimikája, szemeinek szuggesztív fényjátéka, ha az előadó nem állt volna háttal a közönségnek. Da háttal állt, így csak azt tudtam megállapítani, hogy fürtjei a válláig érnek. A nem éppen hagyományos előadásmód talán arra kívánt utalni, hogy a vers fordítva értendő, ám aminek nincs értelme, annak a fonákja sem túlságosan világos... Nem meghökkentő dolog ez Franciaországban. Tristan Tzara állítólag egyszer egy felolvasóesten kijött a függöny elé, bepamacsolta a képét, majd nagy nyugalommal megborotválkozott Ezután — anélkül, hogy egyetlen verssort is hallatott volna — magát mélyen meghajtva elhagyta a pódiumot. A közönség tombolt: milyen zseniális, milyen eredeti! Tzara esetében a különc^ ködő, eredetiskedő túlzásokat mentették az időtálló művek. Néhány ifjú francia lírikusnál viszont csak a különcködés maradt, a költői produkció értékfedezete nélkül... Bases-Yutz-ban nyomják a Dire című folyóiratot. A cél nemes: Európa induló, fiatal lírikusainak fórumot teremteni. Számtalan értékes alkotás is napvilágot lát a Dire hasábjain, viszont itt sem ritka az olyan költő, aki furcsa »segédeszközökkel« próbálja versére vonni a figyelmet. Mint például Louis Guillaume, aki a szedőkkel homályosíttatja el egyébként világos művét Csak az első két sor (ahogy a Dire-ben látható): PoURTaNt LeS pÉpiEmEnTs TrAvErSeNt La PLuiE bAsSe, — és így tovább. Az értékes műveknek sohasem vol szükség meghökkenést célzói segédeszközökre. A realizmus diadala Noha a történelem minden népnél más és más funkcióját alakította ki a költészetnek, mindenütt az a tapasztalat hogy a realista művek állták ki legtöbbször az idő próbáját. Franciaország igen termékeny talaja volt a különböző — rendszerint tiszavirág-életű — művészeti izmusoknak. A mai francia költők — köztük a fiatalok — legjobbjai a kifejezésmód tekintetében nem kevés kétségtelen eredményt mentettek át a szürrealizmusból, sőt az utóbbi időben olyannyira divatos lett- rizmusból is, de ez csak a korszerű gondolat megjelenítésének, láttatásának módjára vonatkozik. Lényegüket tekintve realisták, bár — tegyük hozzá — legtöbbször »parttalanul«,,, Itt is találomra vettem meg egy kötetet. Lydie Out- tier egy-két éve még bölcsészhallgató volt a poitiersi egyetemen. Valószínű, számtalanszor szerepelt ő is a Groupe Eluard felolvasóestjein. Elindulni a költői, írói pályán tehát Itáliában és Fran. ciaországban sem könnyű. Nem »megnyugtatására« közöljük ezt a mi kezdő lírikusainknak, csupán okulásra. Lehet hallástorzító csinnadrattákkal, elvakító szemfényvesztésekkel itt is, ott is magunkra kényszeríteni a pillanatnyi figyelmet, de csak idegi-óráig. A mara- dandóság záloga mindig a tehetséggel való felelős sáfárkodás, s annak a nép javára történő kamatoztatása marad.