Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-04 / 155. szám

 leszerelési fórum után Befejezte több, mint egy­hónapos munkáját az ENSZ rendkívüli leszerelési ülés­szaka. A tanácskozás vaskos dokumentum elfogadásával ért véget. Ha a rendkívüli ülésszak tanulságait, s ered* ményeit ma összegezni akar­juk, nehéz feladat előtt ál­lunk. A világszervezet e rendkívül fontos kérdésről első ízben rendezett ilyen vitát. Az ülésteremben kide­rült: vannak országok, ame­lyek konkrét leszerelési ja­vaslatokkal álltak a világ államainak képviselői elé, olyan intézkedéseket sürget­ve, melyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy bolygónk elke­rülje a mindent megsemmi­sítő nukleáris háború pusztí­tásait, A szocialista országok közössége azért szállt síkra az ENSZ-ben, hogy az eny­hülés eddig elért eredmé­nyeit megszilárdítva végre tovább lépjen a világ, s most már olyan lépések kö­vetkezzenek, amelyek elve­zethetnek egy nukleáris fegyverek nélküli korhoz, amelyben megfékezik a kü­lönböző fegyverek felhalmo­zását, a fegyverkereskedel­met, azt, hogy miközben tízmilliók éheznek a harma­dik világ országaiban, pusz­tító eszközökre költsék a nemzeti jövedelmek mind nagyobb hányadát, A Szovjetunió és a többi szocialista ország képviselői felszólalásaikban kifejezték: tudatában vannak annak a hatalmas felelősségnek, amely a béke megóvása fel­adatában rájuk hárul. Az is világos számukra — s ez helyet kapott a záródoku­mentumban is —, hogy a »nemzetközi béke és bizton­ság nem alapulhat a fegyver­felhalmozáson, sem az el­rettentés bizonytalan egyen­súlyán, vagy a stratégiai fö­lény doktrínáin. A valódi és tartós béke csak úgy teremt­hető meg, ha hatékonyan megvalósítják az ENSZ alap­okmányban előirányzott biztonsági rendszert, nemzet­közi megegyezéssel és köl­csönös példamutatással gyor­san és jelentős mértékben csökkentik a fegyverzeteket és a fegyveres erőket, ami végülis a hatékony nemzet­közi ellenőrzés mellett meg­valósuló általános és teljes leszereléshez vezet.-« A New York-i tanácskozás résztvevőinek többsége szá­mára nyilvánvaló volt: az általános és teljes leszerelés eszméje ma még nem a kö­zeli jövőben megvalósuló program. Többek között és elsősorban azért nem mert a fegyver nélküli, atombomba nélküli világnak ma még hatalmas ellenfelei vannak. Hiszen lényegében a lesze­relés ellen beszélt az ENSZ fórumán Mondale amerikai alelnök is, akinek mondani­valóját egyértelműen a Szov­jetunió elleni uszítás hatá­rozta meg, s hozzá csatlako­zott Peking küldötte, Huang Hua külügyminiszter is, ar­ra szólítva fel a népeket, hogy »ne hagyják magukat megtéveszteni a leszerelés eszméjétől«. Ezeket az akadályokat is figyelembe vették hát az ok­mány összeállítói, amikor több olyan intézkedés meg­valósítását is célul tűzték, amelyeket már a közelebbi jövőben végre lehetne hajta­ni. Az okmány természete­sen elsősorban a nukleáris fegyverzetek felhalmozásá­nak veszélyére hívja fel a fi­gyelmet, s felszólította a két legnagyobb atomhatalmat, a Szovjetuniót és az XJSA-t, hogy mielőbb kössék meg a SALT-H. egyezményt és kezdjenek új tárgyalásokat a nukleáris leszerelésről. Az okmány természetesen kitér más fontos kérdésekre is. Ilyen a fegyverkereske­delem is, amely elsősorban a gazdaságilag fejletlen orszá­gokat veszélyezteti, de amely súlyos milliárdokat von el a fejlettebb országok­tól is. Fontos kezdeményezés: hozzanak létre újabb atom­fegyvermentes övezeteket, s nyilvánítsák bolygónk egyes térségeit béke-övezetekké. Az ENSZ első rendkívüli leszerelési ülésszakának do­kumentuma kifejezi: a vi­lágszervezet tagországai tisz­tában vannak e kérdés je­lentőségével, s a jövőben további hasonló tanácskozá­sok összehívását is tervezik. Szükség is van erre. hiszen »az emberiségnek választa­nia kell: megszünteti a fegy­verkezési hajszát és hozzá­lát a leszereléshez, vagy szembe kell néznie a meg­semmisüléssel«. A kérdést feltették. Nem vitatható, a katonai enyhülés kiterjesztése, a leszerelés az egész emberiség további sorsát meghatározza. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy a Föld elkerülje a pusztító nukleáris világháborút, s végre egész bolygónk fegy­vermentes, békeövezet le­gyen. M. G. Szaljut—6 Üzembe helyezték a különleges fényképezhet is A Föld kontinentális felszí­ne és a világ-óceánok megfi­gyelésével, fényképezésévé] foglalkoztak elsősorban az űr­hajósok a Szaljut—6. űrállo­máson vasárnap. Üzembe he­lyezték az MKF 6M különle­ges fényképezőgépet is: en­nék segítségével a szárazföld felszíne és a tengerek felülete egyszerre több spektrumban fényképezhető. A fényképezéshez az űrha­jósok először megfelelően orientálták az űrállomást. Az előző napokban ugyanis az orientációs berendezéséket ki­kapcsolták — működésük za: varta volna a »Sziréna« kísér­letet, az újfajta félvezető elő­állítását a Qjini-olvasztóke- mencében, mert a prof im megvalósításához viszonylag teljes nyugalomra van szük­ség — még a mozgást is kor­látozni kell az űrállomás bel­sejében, meghatározott Ideig. $0 év— százalék! A most 30 éves Népművészeti Vállalat 30%-kal olcsóbban kínál kedves vásárlóinak szebbnél szebb népművészeti árukat, szőtteseket, fafaragásokat, szőnyegeket, blúzokat. I ön is használja ki a kedvező alkalmat: i június 26-a és július 8-a között vásároljon kijelölt budapesti és vidéki boltjainkban, amíg a készlet tart. NÉPMŰVÉSZETI ÉS HÁZIIPARI SZÖVETKEZETI VÁLLALAT 1400 Ka/posvár, Május 1. u. 12. A mezőgazdaság fejlesztésének feladatai Leonyid Brezsnyev beszéde az SZKP KB plénumán Carier az inflációról Carter elnök nyilatkozatot adott amerikai vidéki lapok szerkesztőinek. Az elnöki nyilatkozat főleg az Egyesült Államok belső problémáival foglalkozott. Az elnök kije­lentette, hogy az infláció szüntelen növekedése az első számú belpolitikai problémá­vá vált. Az inflációs problé­mák kiéleződésének egyik fő oka az élelmiszerárak jelen­tős emelkedése. Megállapítot­ta, hogy az infláció nyomása »egyenesen megfélemlítő«. Az elnök felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy ellenőrizzék és mérsé­keljék kiadásaikat, vagyis mindenekelőtt ne követelje­nek béremelést, sőt, hozzanak más áldozatot is a meglehe­tősen tartósnak, makacsnak és súlyosnak ígérkező infláció elleni küzdelem érdekében Hozzáfűzte, hogy ezen a téren még sok 'kiábrándulással és keserűséggel kell számolni. Megállapította, hogy rom­lottak a kapcsolatok az Egye­sült Államok végrehajtó és törvényhozó szervei között. »Az utóbbi hetekben, hóna­pokban, sőt években különö­sen az aggaszt — mondotta —, hogy a kongresszus mind­inkább a kormányzat szerepét tölti be. Reméljük, hogy vál­toztathatunk ezen a helyze­ten.« A közel-keleti válsággal összefüggésben Carter futólag érintette a genfi békekonfe­rencia felújításának a lehető­ségét, de aláhúzta, hogy a konferencia »olyan állás, amelybe vissza lehet vonul­ni, ha az Egyesült Államok, mint közvetítő, semmit sem tud elérni« az egyiptomi iz­raeli tárgyalásokon. A kínai kormány tegnap jegyzékben közölte a Vietna­mi Szocialista Köztársaság kormányával: úgy döntött, hogy teljesen megszünteti a Vietnamnak nyújtott kínai gazdasági és műszaki segítsé­get, és visszarendeli a még Vietnamban tartózkodó kínai Július 3-án Moszkvában megnyílt az SZKP Központi Bizottságának plénuma. A plé- numon hétfőn Leonyid Brezs­nyev, az SZKP Központi Bi­zottságának főtitkára mondott beszédet a Szovjetunió mező­gazdaságának továbhi fejlesz­téséről. Leonyid Brezsnyev össze­gezte a szovjet mezőgazdaság fejlesztésében az SZKP KB 1965 márciusi plénuma, a párt jelenlegi agrárpolitikájának kidolgozása óta elért eredmé­nyeket. A párt az említett idő­szakban sikeresen megoldotta a mezőgazdasági problémák Széles körét, a mezőgazdasági termelés nagyot lépett előre. A párt elsőrendű kötelességét abban látta, hogy a gépesítés, a kemizálás, a talajjavítás üte­mének gyorsítása révén jelen­tősen megszilárdítsák a me­zőgazdaság anyagi-műszaki bázisát. A mezőgazdaság termelési állóalapja jelenleg 2,8-szorosá az 1965. évi szintnek. Csak­nem teljesen felújították a gép- és traktorparkot. Minden egyes mezőgazdasági dolgozó munkájának energiaellátott­sága 2,5-szörösére nőtt. Sem országunkban, sem pedig kül­földön nem ismertek korábban olyan hatalmas mértékű ke- mizálást és talajjavítást, mint amilyet a szovjet mezőgazda­ságban hajtottak végre az el­múlt időszakban. Az 1965. évi mérnökök&t és egyéb “műszaki embereket. Peking a szocialista Viet­nam elleni újabb megtorló lé­pését azzal indokolta, hogy a vietnami kormány — úgy­mond — nem vette figyelem­be Kína »türelmes tanácsait,« a Vietnamban élő kínai szár­mazású lakosság kérdésében. 27 millió tonnával szemben tavaly 77 millió tonna ásványi műtrágyát szórtak szét a föl­deken. Csaknem megkétszere­ződött az öntözött és lecsa­polt földeli területe és jelen­leg több mint 27 millió hek­tár ilyen mezőgazdasági terü­lettel rendelkezünk — muta­tott rá Leonyid Brezsnyev. majd így folytatta: Szociális kérdések A jelenlegi körülmények kö­zött a mezőgazdaság termelő­erőinek fejlődése szorosan kapcsolódik a falusi élet szo­ciális kérdéseinek megoldásá­hoz. Az elmúlt 12 évben a kolhoz-parasztság munkabére megkétszereződött, a szovhoz dolgozóké 1,9-szeresére emel­kedett. Gyökeres intézkedések valósultak meg a parasztság nyugdíjellátása és társadalom- biztosítása terén. A mezőgaz­dasági lakosság jólétének és kultúrájának növekedése ko­runk egyik fontos vonása. A kolhoz-családok együttes jöve­delme az 1965—1977-es idő­szakban 1,8-szeresére nőtt. Minden gazdasági tevékeny­ség fő kritériuma, természete­sen, a termelési eredmények. A mezőgazdaság évi átlagos bruttó termelése az elmúlt 7 évben — 1971—1977 — lit milliárd rubel értéket tett ki az SZKP KB 1965. évi plénu­mát megelőző időszak 81,4 milliárd rubeles értékével szemben. A Szovjetunió leg­fontosabb mezőgazdasági ter­ménye, a gabona éves termés­átlaga 189,6 millió tonna volt, a korábbi 128,1 millió tonná­val szemben, a gyersgyapoté 7,9 millió tonna, a korábbi 4,í millióval szemben. Jelentősen megnövekedett a cukorrépa, a burgonya, a főzelékfélék és más mezőgazdasági termékek termése is. A hústermelés 9,2 millió tonnáról 14 millió ton­nára nőtt. Az életszínvonal fontos, bár nem egyetlen mutatója az egy főre jutó termény- és élelmi­szerfogyasztás. Ott sem áll­tunk egy helyben — folytatta Leonyid Brezsnye-f. — Az egy lakosra jutó hús- és húské­szítmény fogyasztás a Szovjet­unióban — miközben a lakos­ság több mint 28 millió főve! nőtt — 16 kilogrammal emel­kedett. Jelentősen emelkedett a tej- és a tejtermékek, a to­jás, a főzelékfélék és a gyü­mölcsök fogyasztása is. A termelés gépesítése Leonyid Brezsnyev részlete­sen foglalkozott azzal is, hogy milyen problémák merülnek fel jelenleg a mezőgazdasági termelés további gépesítésével összefüggésben. Áz elkövetke­ző ötéves tervidőszakban, 1981 —85 között be kell fejezni va­lamennyi fontos mezőgazdasá­gi termény megművelésének komplex gépesítését. Jóval magasabb szintre kell emelni az állattenyésztés gépesítését. A műtrágyagyártás növelésé­nek kérdéseiről szólva Leo­nyid Brezsnyev közölte, hogy a következő ötéves tervben 135—140 millió tonna műtrá­gya termelését biztosítják a mezőgazdaság számára. Mint eddig, ezután is következete­sen kell fejleszteni a talajja vítási és az öntözési munkát. A hústermelés növelése az egyik legfontosabb féladat az országban — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. Leonyid Brezsnyev előadói beszédében érintette a kolho­zok és a szovhozok gazdálko­dásának kérdéseit is. Az el­múlt évek során — mondotta — a falvakban a termelési erők új szintre emelkedtek, megnövekedtek a termelés mé­retei. A mezőgazdaságban be­következett mélyreható válto­zások objektiven megkövetelik a gazdasági mechanizmus to­vábbi tökéletesítését. Ez egy­aránt vonatkozik a tervezés az ösztönzés kérdéseire, az egyes ágazatok közötti kapcso­latokra, amelyek agrár—ipari komplexumot al­kotnak. Leonyid Brezsnyev aláhúzta, hogy az elmúlt években nagy­szabású munkát végeztek a mezőgazdasági termékek álla­mi felvásárlási árainak kor­szerűsítése érdekében. Ezt a kérdést azonban még nem si­került olyan átfogó módon rendezni, mint ahogyan azt szerették volna. Ezzel kapcso­latban határozat született ar­ról, hogy a fogyasztói árai: megváltoztatása nélkül 1979 január elsejétől felemelik a tej, a gyapjú, a karakulbárány, a bárányhús, a burgonya, egyes főzelékfajták felvásárlá­si árát, hogy ezzel az érintett termékek termelésének növe­lésére ösztönözzék a kolhozo­kat és a szovhozokat. A gaz­daságoknak a felvásárlási árak felemeléséből származó több­letjövedelme évente mintegy 3 milliárd 200 millió rubelt tesz ki. Más intézkedéseket is megvalósítanak annak érdeké­ben, hogy tovább szilárdítsák a kolhozok é$ a szovhozok gazdálkodását.' így például azok a kolhozok, amelyekben a termelés rentabilitása nem éri el a 25 százalékot, mente­sülnek a jövedelemadó fizeté­se alól. Emelik a kolhoztagok nyugdíját . Leonyid Brezsnyev bejelen­tette, hogy 1980. január 1-től a tervek szerint 40 százalék­kal emelik a kolhozparasztok minimális nyugdíját, a követ­kező ötéves tervidőszakra pe­dig azt tervezik, hogy a nyug­díj összege eléri a munkások és az alkalmazottak nyugdíjá­nak szintjét. Az SZKP KB főtitkára ki­tért a falusi építkezések kér­désére is. Az SZKP KB 1985 márciusi plénuma óta eltelt időszakban hatalmas ipari bá­zist hoztak létre a mezőgaz­dasági építkezések számára. A falusi építkezéseken, ma mint­egy hárommillió építőmunkás dolgozik. Évről-évre több és több a falvakban készülő új épület : állattenyésztő farmok, csirkegyárak, agrokémiai köz­pontok, gabonatárolók és ta­karmánykeverő üzemek léte­sülnek, magtárakat, burgonya- és főzeléktárolókat építenek. A mezőgazdasági építkezések ma a szociális kérdések megoldá­sában is igen fontos láncsze­met jelentenek. Az SZKP ha­tározottan megvalósítja azt az irányvonalat, hogy gyökeresen meg kell javítani a falvak lakásviszonyait, a kulturális és a szolgáltatási feltételeket. Leonyid Brezsnyev ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az elmúlt 13 év során a falusi településeken 450 millió négyzetméternyi lakóház épült fel. Az SZKP Központi Bizott­ságának ülésén elmondott be­szédének befejezéséül Leonyid Brezsnyev a következőket mondotta: — Állami címerünkben ott szerepelnek az aranyló búza­kalászok. Ez nem véletlen. Kenyerünk a paraszt, a mun­kás és az értelmiség együttes munkájának eredménye. A mezőgazdaság további fellen­dítése az egész ország sokol­dalú gazdasági haladásának elválaszthatatlan része. A gaz­daság, ahogyan azt V. I. Lenin mondotta, százmilliók életének legmélyebb alapjait érinti. Ott, ahol sokmillió ember életkö­rülményeiről, munkakörülmé­nyeiről van szó, a kommunis­ták számára ott van a legko­molyabb politikai munka, ott halad szervezőmunkájuk és eszmei-politikai tevékenysé­gük fő vonala. Azoknak a nagy és bonyo­lult feladatoknak a megoldása, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága a mezőgazdaság terén jelöl meg, lehetővé teszi, hogy új szintre emeljük a nép jólétét. Éppen ez a Központi Gjorslisía az 1978. július 3-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 24. heti szelvények vettek részt. 2 145 318 2 146 278 2 148 311 2 159 234 2 170 415 2 192 473 2 194 065 2 217 540 2 219 080 2 238 587 2 261 146 2 266 279 2 268 100 2 269 593 2 271 393 2 272 113 2 274 399 2 280 217 2 290 653 2 301 223 2 308 726 2 317 834 2 327 287 2 340 449 2 348 843 2 357 505 2 366 173 2 366 943 2 375 507 2 384 264 2 393 470 2 401 575 2 418 897 2 424 179 2 424 599 2 455 356 2 407 260 2 489 804 2 493 137 2 494 413 2 498 525 2 541 611 2 545 664 2 553 066 2 554*498 2 581 875 2 585 264 2 596 508 2 609 828 e, t, s, j, r, t, k, e, s, K 3, k, t, i, e, 3. g, 3, 3, o, k, h, k, i, 0, j, f, n, s, 1, e, s, s, m, k, k, 2 612 697 2 615 815 2 620 822 2 621 3C4 2 623 763 2 630 678 2 631 627 2 639 206 2f 653 102 2 702230 2 707 424 2 710 834 2 719 121 2 719 703 2 744 964 2 754 796 2 755 758 1, 2 760 471 k, 2 765 998 2 780 158 2 794 319 2 794 532 2 803 392 2 805 820 2 812 397 2 815 448 2 816 695 2 825 703 2 829 825 2 336 556 2 838 295 2 855 932 2 857 359 2 359 098 2 860 362 2 872 073 2 906 994 m, k, e, j, s, k, h, s, t, i, e, l, k, n, i, e, i, f, k, t, n, k, h, h, h, k, j, e, t, i, P, m, 55 800 630 55 808 657 55 809 789 55 817 639 62 014 649 62 017 440 62 039 161 62 042 954 62 048 496 62 063 J.12 62 069 463 62 115 360 62 121 500 62 125 048 62 141 613 62 142 148 62 161 T42 62 171 556 62 184 134 62 193 551 62 205 436 62 207 845 62 213 622 62 218 067 62 227 826 62 265 863 62 304 950 62 308 714 62 328 617 62 332 626 62 352 540 t, k, e, s, j, j, h, P, P» 3, d, e, t, i, h, s, k. j, r, s, t, h, h, k, t, i, 2 947 769 k, 2 972 649 44 409 068 44 436 063 44 817 953 55 418 789 55 424 424 55 433 017 55 443 032 55 446 919 55 797 257 55 798 821 j, b t. s, t, ki 62 361 629 62398 882 62 412 810 62 427 532 62 440 560 62 479 317 62 484 373 62 487 054 62 497 611 62 502 399 62 517 53T 62 518 640 62 526 430 62 531 134 62 534 026 62 551 080 62 554 848 A gyorslistában az alábbi rövi­dítéseket használtuk: a Lada személygépkocsira utalv. b színes tv ii. c 1600 Ft értékhatárig asztali rádió vásárolható d 15 000 Ft-os otthon lakberende­zési utalv. 50 ooo Ft-os ötlet utalv. f 14 000 Ft-os, „Ismerje meg a Szovjetuniót, az 1980. évi olim­piai játékok országát” utalv. g színes tv i. h 10 000 Ft-os vásárlási utalv. i 9 000 Ft-os „Ki mit választ” utal­vány j 7 000 Ft-os vásárlási utalv. 1 7 000 Ft os „Tetőtől-talpig” utalv. k 5 000 Ft-os vásárlási utalv. 10 000 Ft értékhatárig televízió vásárolható m 9 100 Ft értékig televízió vásá­rolható hűtőgép hűtőgép n 7 500 Ft értékhatárig vásárolható o 6 000 Ft értékhatárig vásárolható p 4000 Ft értékhatárig hűtőgép vá­sárolható. r 6 ooo Ft értékig háztartási fel­szerelések vásárolhatók s 4 000 Ft-os „konyhafelsz.” utalv. t 3 000 Ft-os „textil” utalv. A nyertes szelvényeket 1978. július 20-ig kell a totó-lottó kiren­deltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Bu­dapest, v. Münnich Ferenc utca 15.) eljuttani. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Bízottság elé terjesztett intéz­kedések értelme — jelentett« együttesen I ki az SZKP KB főtitkára. Kínai jegyzék Vietnamhoz

Next

/
Thumbnails
Contents