Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
Nyaralnak a pedagógusok A rossz idő ellenére kellemes körülmények között nyaralnak családostul Balatonföldvárcn a pedagógus szakszervezet üdülőjében az ország minden részéből érkező óvónők, tanítók és tanárok. Tv-jegyzet MíefasSson beiktatása 'Az ember tragédiája észt fordítója, Jaan Kross jól ismert író hazánkban is. 1920- ban született Tallinban, tanulmányai befejeztével, az egyetem jogi karán oktatott. Költőként indult, jónéhány verseskötetet publikált. Ma szinte kizárólag prózaíróként szerepel. Magyarul Négy monológ Szent György ürügyén. Menny-kő című po!i- fónikus regényei arattak si- Kert. Folyóiratban, könyvformában. Kritikusai felfigyellek arra. hogy a kiemelkedő egyéniség és a közösség konfliktusai és kapcsolatai foglalkoztatják. Ez áll a Michelson beiktatása című munkájára is, melyet pénteken este Haj- dufy Miklós nagyvonalúan pontos rendezésében láttunk a képernyőn. Emberközelbe hozta a krossi művet, s ez nem lebecsülendő, hiszen az észt. író regényei — az olvasó olykor ügy érzi — áldozatul esnek saját szerkezetüknek. s az író óriási tudásanyagának korokról, szokásokról. Jól szerkesztett, kultúrtörténetileg érdekes, de kissé irodalmiaskodva archaizáló nyelvezetű művek. Talán megkönnyítette számunkra a Michelson beiktatását az is. hogy láttuk, hallottuk a tévéfilm e’őtt magát a nagyon rokonszenves írót is. A műből egyébként Biró Zsuzsa írt látható változatot. Michelson izgalmas figura. Élő titok, aki méltó arra, hogy irodalmi mű főszereplőjévé váljék. A Pugacsov- lázadást leverő erők egyik vezére, aki maga is jobbágyivadék. Mekkor dráma ez! Jaan Kross a michelsoni karriernek azt a szakaszát írta meg, amikor a generálist Nagy Katalin cárnő parancsára beiktatják — de be nem fogadják! — az észt nemesek sorába. Ö bevallat- lan vezekléssel jobbágyi szüleit — Bulla Elma és Páger Antal nagyszerű kettőse — viszi el a szertartásra. Kesztyűdobás a nemesi kor arcába. ugyanakkor jóvátétel kísérlete a szüleiben megtestesülő jobbágyságnak. Ha Michelson akkor Pugacsov oldalán áll, talán... Élő, ható tévéfilmet láttunk. Hajdufy Miklósnak eddigi legjobban sikerült történelmi tárgyú rendezését. Eddig ugyanis az Eklézsiamegkövetés, a Tizennégy vértanú, a Két Madáchné, a Széchenyi meggyilkoltatása, a György barát és a Kempe- len-film elé írhatták ki a nevét Bujtor István egy tömbből faragott Michelsonja mellett Bencze Ferenc okos. nagy színészi érzékenységről tanú- bizonyságot tevő Jakovját, Mensáros Lászlót, Bánsági Ildikót kell említeni elsősorban. Gyökerek és vezetékek harca Furcsa bonyodalmat okozott egy évszázados védett fa Pécsen: hatalmas gyökereivel »eltérítette-' a földben levő vízvezetéket. A Sallai utca 25. számú ház lakói évek óta csőtörésektől szenvedtek, amelyek — rejtélyes módon — mindig nagy szélviharok idején keletkeztek. Ez a jelenség vezette végül is nyomra a szakembereket. Kiderült, hogy az udvaron álló ritka szép páfrányfenyö ludas a közműrongálásért. A 15 méter magas és 3 méter törzskerületű faóriás, amelynek lombozata sátort terít az egész udvar j fölé. rendkívül vastag gyökér-1 zetet fejlesztett ki es az be-1 hálózza az egész talajt. Növekedés közben befonta az ólom-, illetve vascsöveket. Ha szélvihar támadt és a magas fa előre-hátra hajlongott, megfeszültek a gyökerei és eltörték a vízvezetéket. A természetvédelmi szakemberek irányításával a közelmúltban teljesen kibontották a gyökérzetet és kiszabadították a fa által »eltérített« csöveket. Kijavították és megerősítették a közműrendszert, s ezzel a rekonstrukcióval megszüntették a házban lakó családok vízellátási problé- I máit, mégpedig oly módon, I hogy sértetlen maradt a vé- j delem alatt álló, nagy értékű I lenyomat uzsálem. AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI 01 Z O TTSÂG Â N A K L A P J A <0RtHí XXXIV. évfolyam, 154. szám. Vasárnap, 1918. július 2. Holnap késő lehet Ma már nemcsak a mező- gazdaságban dolgozók, hanem az ország közvéleménye előtt is ismert: nehéz aratásra számíthatunk, A hosszan tartó zivataros idő után, ha beköszönt az igazi júliusi nyár, robbanásszerűen érik majd be a gabona, és a nagy veszteségek megelőzéséhez elengedhetetlenül szükség van a gyors ütemű betakarításra. Ügy tűnik, - hogy Somogyon kívül, az ország jó pár megyéjében felismerték ezt, és időben, megelőzni a vesztesé - két, igyekeznek élni a kedvezményes kombájnvásárlási lehetőséggel. Erre utal az a tény, hogy a megyei AGRO- KER telepén álló SZK—5-ös kombájnok iránt ugrásszerűen megnőtt más megyék érdeklődése. A napokban Békésből érkezett .vásárlók hetet. Tolnából kettőt vittek el, és pénteken Hajdú-Bihar(!) megyéből kilenc kombájn megvételére jelentettek be igényt. Ez alatt az idő alatt egyetlen somogyi szövetkezet, a tabi gazdaság vásárolt egy kombájnt az akció keretében. Június utolsó napján még negyven kombájn állt a telepen; ha a távoli Hajdú-Bihari vevők megjönnek, ez mennyiség nyomban kilenccel csökken. Mert a vevőt — és ez szabály — ki kell szolgálni. Az emberben akaratlanul is felvetődik: mi lesz, ha későn ébredünk? Mi lesz, ha akkor kopogtatunk az igénnyel, amikor a ma még a telepen álló. bejáratott, üzemképes kombájnok mindegyike, valahol másutt, az ország más megyéjében működik közre az idei kenyérnekvaló betakarításában? Kire hárítjuk akkor a felelősséget? Pénteken még negyven kombájn állt a telepen, ki tudja holnapra, holnaputánra lesz-e még vásárlási lehetőség?! A döntés huszonnegyedik órája érkezett el! V. M. G tájékoztatás továbbfejlesztése Megjelent az Útközben legújabb száma Javult a tájékoztatással kapcsolatos szemlélet és gyakorlat az állami, társadalmi ér tömegszervezetekben, — mozgalmakban — állapítja meg Faludi Miklós és dr Horváth Sándor az Útközben idei 2. számában közölt cikkében Az olvasó ezzel az értékelő-elemző írással találkozik elsőként a kiadványban A szerzők A tájékoztatás heyzcte és továbbfejlesztésének feladatai Somogybán című írásukban idézik a megyei párt-vb megállapítását: »A tájékoztatas-po- litikai korábban megfogalmazott elvei változatlanul érvényesek, korszerűek, fejleszteni kell viszont az elvek megvalósulásának a gyakorlatát« Előre mutató és okulásul szolgáló tapasztalatokat összegez- , nek, módszereket mérlegelnek, I s végkövetkeztetésüket úgy adják közre, hagy abban képet kaphatunk a párton belüli illetve a közéleti tájékoztatásról, ezen belül is a szóbeli informálásról és a sajtó, a kiadványok szerepéről. Hogyan dolgoznak a nagyatádi pártszervezetek a köz- művelődési párthatározatok megvalósításáért? — kérdezi és válaszol is mindjárt írásban Dorcsi Sándor. Eredményes , munka folyik e téren a városban, és a továbblépés feladatait is jól látják. Olvashattunk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított munkaverseny megyei tapasztalatairól, az üzemtörténetírás levéltári forrásairól, és ebben a kiadványban folytatódik azoknak az eredményeknek az ismertetése, amelyek a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola I. éves hallgatóinál végzett fölmérés alapján születtek. Érdekes, elgondolkodtató olvasmány ez, képet ad a fiatalok etikai gondolkodásáról. Több egyszerű útibeszámolónál az az írás, amely c marcali munkásörök szovjeiunióbeli jutalomútjáról szól: a nyolc munkásőrből álló raj a jubileumi emlékverseny győzteseként vehetett részt a feledhetetlen úton. Az írást a somogyiakat a Szovjetunióban ábrázoló fényképek illusztrálják, Az Ütközben két írása a régebbi és a közelmúltra emlékezés és az emiékezíetés szándékával» Megtudhatjuk ezekből, hogy milyen szerepet játszott megyénk korai munkás- mozgalmában a munfcásmúve- lődés, és azt, mi s hogyan történt harminc évvel ezelőtt, a nagyvállalatok és az iskolák államosításának évében Somogybán. H. F. Nyári munkán Harmincnál több általános iskolás datait foglalkoztat a szünidő alatt a kaposmérői Latinra Sándor termelőszövetkezet. Közülük tizenöten már a kertészetben a hagymaszedésen dolgoznak. Száz oldal — Folyamatos a hűtőlánc a családnak Friss tejet kopnak a Balaton partján üdülők Naponta kétszer — hajnalban és a déli órákban — szállítanak friss tejet a Ba- laton-parti üzletekbe a Tejipari Vállalat kaposvári és marcali telepéről. A tavalyi évhez viszonyítva némileg növekedett, a fogyasztás. Hétköznaponként 82 ezer, szombatonként 113 ezer Étert vásárolnak a tó partján üdülők. A kifogástalan minőséget garantálja, hogy sehol sem szakad meg az úgynevezett hűtőlánc: a feldolgozási és a szállítás minden szakaszában az előírt hömérsékle- i ten — megfelelő hűtőtérben ; — tárolják a tejet. A vállalat a nyári szezon | idejére 12 gépkocsival többet állított munkába, hog^ a megnövekedett árumennyiség I ellenére is zavartalan legyen az ellátás. Ennek ellenére megtörténhet, főleg a kevés hűtőtérrel rendelkező üzletekben, hogy a boltvezetők keveset rendelnek, és a tej váratlanul elfogy. Ilyenkor módjukban áll azonnal újabb szállítmányt kérni a balaton- szárszói elpsz tóközpom bői. A tejen kívül még mintegy kilencven féle tejterméket árusítanak a déli part üzleteiben. A bőséges kínálathoz az ország szinte valamennyi tejüzeme hozzájárul. Tárolási gondok miatt azonban a teljes választékot csak a Sió áruházban találják meg a vásárlók. A legfontosabb termékekből viszont mindenütt kielégítő az ellátás. Sok képpel, rajzzal illusztrált, színes, érdekes kiadványt ad a napokban az olvasók kezébe a Szabad Föld. A Százoldalas ■—, ahogy a címe is jelzi — száz oldalon igyekszik tájékoztatni, szórakoztatni az olvasót, méghozzá a legszorosabb kötelékekben élő közösség, a család igényei szerint állították össze ezt a kiadványt A Százoldalas kifejezett szándéka és célja, hogy a család minden tagjának nyújtson valami érdekeset, újat. korra, nemre és különböző érdeklődési körre való tekintet nélkül. A mesétől az isme retterjesztésig, a tudománya érdekességtől az anekdota zásig sok mindent megtalálhat benne az olvasó. Pszichológusok, orvosok, jogászok rádió- és tévériporterek ismert újságírók, fotósok é: grafikusok sora írta, rajzolt? ezt a sokszínű különkiadvány1 mely céljában, tartalmában újszerűt ad. és joggal számitha' a csuíad érdeklődésére. Marlene Dietrich és a színes film Marlene Dietrich egyszer így sóhajtott fel: — Az embernek állandóan tanulnia kell. Amikor megkezdődött a hangos film korszaka, meg kellett tanulnom beszélni, amikor pedig divatba jöttek a színes filmek, meg kellett tanulnom elpirulni. A Cooper család fenntartója Amikor Gary Cooper, az öt gyerek közül a legfiatalabb, bejelentette apjának, hogy filmszínész akar lenni, az idős ember égnek emelte kezeit és fel- jajdult: — Mit vétettem, Uram? Az egyik fiam festő, a másik zeneszerző, a lányom énekesnő és most meg Gary filmszínész akar lenni ! — Nyugodja meg, papa — mondta a fiatal férfi. — Ne felejtsd el, hogy a legidősebb fiad liftkezelő a szállodában és annyi keres. hogy eltartja az egész családot! Világos jel Látnoki képességei kamatoztatásával foglalkozott egy teheráni (Irán) orvos felesége. Amikor egy napon férjének megjósolta, hogy egy éven belül meghal, s ezért haladéktalanul magas összegre életbiztosítást kell kötnie, a férj érthető módon megelégelte a dolgot és beadta a válókeresetet. Kerti munka À Centorville-i (USA, Idaho szövetségi állam) börtön egy »lakója« titokban üzenetet akart eljuttatni feleségének, az azonban az őrök kezébe került. Minthogy az üzenet »a doboz a kertben- van elásva« mondatot tartalmazta, a fogoly telkén megjelent tíz erős legény, s szorgalmasan feltúrta az egész kertet. Semmit sem találtak, a fogoly csak a bolondját járatta velük. Menyasszony szerzés :— reklámozással Mindenáron még egyszer nősülni szeretne az egyik olaszországi község egy 90 éves vagyonos lakója. »Tekintélyes jutalomba részesül, aki feleséget talál számomra« — díjat tűzött ki leendő menyasszonyára, reklámplakátokat ragasztott ki a tánctermekben. Életerejét bizonyítandó közölte, hogy naponta 30—40 kilométert kerékpározik. SamgyiRépíep Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA. FÖszcrkcsztö-h. : Faál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: 7101. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím : 7im Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-316. Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem ór/.ünk meg cs nem küldünk visszaJ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál cs postáskézbesitöknélElöfizcicsi díj egy hónapra 2Q Ft. Index: 25.167. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vallalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május l. u. 1Q1, Felelős vezető: Fai Kas Béla íga/galá.