Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-26 / 174. szám
25 éve történt Támadás a Moncada ellen Ha a Santiago de Cuba-i H-etel Versailles-ből végigtekint az ember a városon, azonnal szembetűnő a különbség Havanná és Santiago között. Havannában a Miamival vetekedő magas épületek a jellemzőek, Santiagóban, a lágy dombokon a pompás trópusi növényzet és a pálmák csendes villákat takarnak. Végtelen nyugalom árad el a tájon. Amikor az ember így elgyönyörködik a látványban, önkéntelenül arra gondol : a város és Oriente tartomány Kuba történelme során mégis mennyi nyugtalanság színhelye volt. Végtére is Orientéből indult ki Huba gyarmatosítók elleni történelme. Nem véletlenül választották tehát Fidel Castro és fiatal társai a forradalmi hagyományokban gazdag Orientét a diktatúra elleni támadásuk első színhelyéül. 1953. július 25-vel megkezdődött Santiago de Cubában a háromnapos Fiesta, a karnevál. 25-én délután és este mintegy 130 fiatal forradalmár érkezett a nyugati országrészből a városba, de ez a karneváli hangulat közepette nem tűnt föl senkinek. A városba érkezőket azonnal a gyülekezőhelyre, a Siboney-farmra szállították. A várostól 17 krn-re állt a farmépület. Nem a szó igazi értelmében vett farm, inkább amolyan vidéki lakóház nagyobb kerttel. Ábel Santama- ria' magas deszkakerítéssel vette körül a házat, hogy majdan elleplezze a szomszédok elől a gyülekező embereket és gépkocsikat Fidel 25-én este 10-kor érkezett Kiosztották a kútba rejtett fegyvereket, valamim az egyenruhákat, amelyek pontosan megegyeztek a Ba- tista-katonák egyenruhájával. Minden egyenruhán őrmesteri rendfokozat volt. Amikor Fidel bejelentette, hogy a Moncadát, Kuba második legnagyobb katonai erődjét kell megtámadni, egy pillanatra mindenki meglepődött. A taktika a váratlan meglepetésre és a gyorsaságra épült. À támadást, — mely a baya- mói figyelemelterelő művelettel kezdődött — öt óra tizenötre tűzték ki. Fidel elinduláskor mondott rövid beszédét így fejezte be: »Ha győzünk, valóra váltottuk José Marti álmait. Ha legyőznek bennünket, amit tettünk, példa lesz Kuba népe számára, és lesznek, akik követni fogják.« A farmról pontosan ugyanazon az útvonalon érkeztem a Moncadához, mint huszonöt esztendővel ezelőtt Fidel és társai. Valami másra számítottam. Csodálkoztam is, amikor kísérőm szólt, hogy szálljak ki a gépkocsiból, hiszen egy frissen festett, szép iskola előtt álltunk meg, rajta a felirattal: Július 26-ról elnevezett városi iskola. Ott álltam tehát azon a helyen, ahol két és fél évtizede az előretolt ék parancsnoka a gépkocsiból kiszállva elkiáltotta magát: »Nyissanak utat a tábornoknak !« Miközben az őrök sápadtan vigyázzba kapták magukat, a gépkocsiból kiszálló harcosok kivették a géppisztolyt a meglepett zsoldosok kezéből. A cél az volt, hogy az akciót lehetőleg harc nélkül hajtsák végre. Az előzetes számításba azonban beleszólt a véletlen. A karneváli hangulat nyilván a laktanya fegyelmére is kihatott, és az őrjárat nem a megszokott időben, hanem később érkezett. A kavarodásban az őrségnek még volt ideje arra, hogy megszólaltassa a riasztó csergőt, s néhány másodperc múlva a Moncada-laktanya folyosói és kapui megteltek félig felöltözött, géppisztolyukat szorongató B'atásta-zsoldosokkal. időközben a gépkocsik egymásba csúsztak, es Fidel gépkocsija használhatatlanná vált Mindehhez még az is hozzájárult, hogy a fegyveresek nagyobb részét szállító gépkocsik — tekintve, hogy nem ismerték a várost — eltévedtek, és nem érkeztek meg időben. A meglepetésszerű támadás: adta lehetőség elveszett, a revolverekkel és karabélyokká! küzdő forradalmároknak semmi esélyük nem volt a géppisztolyokkal, géppuskákkal fölszerelt zsoldosokkal szemben. A harc elszigetelt akciókra morzsolódott. Nem volt mit tenni, vissza kellett vonulni. A laktanyánál a harc során a forradalmároknak mindösz- sze három halottjuk volt. A laktanyaudvaron mégis 40 forradalmár holtteste maradt, legtöbbjük szétzúzott koponyával, összeroncsolt körmökkel és kivert fogakkal. Avisz- szavonuláskor és menekülés közben 68 forradalmárt gyilkoltak meg Batista zsoldosai. Jó a közérzetük Három éve vette át a Medicor Művek Röntgengyára a Mezőgép Vállalat iharosberé- nyi üzemét. Mi valósult meg az elképzelésekből, és hogyan alakult annak a kétszáz embernek a sorsa, aki itt keresi a kenyerét? Utunk először a forgácsoló csarnokba vezetett. Ifjú Kurucz Sándor 1966- ban marós szakmunkástanulónak jött ide. Ma az egyik ifjúsági brigád vezetője, s az üzem- és munkaszervező bizottság tagja. — Pontosabb munkát várnak tőlünk,-mióta a röntgengyárhoz tartozunk — mondja. — Nekem elsősorban az tetszik, hogy a Medicorban kíváncsiak a munkások véleményére. Ha látom, hogy egy munkásnő görnyedve dolgozik, mert rossz széken ül, vagy ha az anyagszállítás nem ésszerű, javaslatot tehetek a változtatásra. Boncz József a szomszédos marógépen tevékenykedik, ö arról beszél, hogy jó ütemben kapták meg az új gépeket, s ritkán érzik az anyagellátásban a 220 kilométert, mely a vállalat központjától elválasztja őket. Külön teremben öt fiatal nő egyforma kék sapkában : január 1-től a revolveresztergával barátkoznak. A copfos Czippán Gyöngyi korábban az elektromos szereidében dolgozott. — Ez sokkal érdekesebb munka. Túl vagyunk a féléves betanulási időn. Amint lehet esztergályos szakmunkásvizsgát teszek. A színes kábelek teszik derűssé az elektromos szereidét. Az itt szorgoskodó nők közül huszonötén elektroműszerész tanfolyamot végezlek. Az üzem vezetői azt tervezik, hogy az ősszel — a csurgói 526./ számú Ipari Szakmunkásképző Intézet segítségével — mechanikai műszerész szakmunkásképzést kezdenek. — Jelentkezem — mondja Zámbó Ibolya —, hiszen könnyebb az életem, mióta itt dolgozom. . Korábban Nagykanizsára. buszoztam hajnalonként, ahol az Izzóban szereltem. Jó, hogy Iharosbe fényben szinte ugyanazt a munkát végezhetem, s talán még szakmunkás is lesz belőlem ... A lakatosműhelyben a kézmosó körül nyüzsög mindenki, közben már a vilianyme- legítőn van a rizses hús. a rántotta. Tízóraiszünet. Hamar végez, s a maradékot akta táskájába rejti Kardos László. Az alapkőletételnél már itt volt 1951-bei). Élete során ez a negyedik átszervezés. — A traktortól a vezérlőszekrényig jutottam — neveti el magát. — Megszűnt a nehéz fizikai munka. viszont jobban kell figyelnünk. Régen a milliméterre, most a tized- milliméterre ügyelünk. Fino- mult a hang is. Úgy értem, hogy a dolgozók és a vezetők között jobb a kapcsolat. Nehezen ment, csiszolnivaló most is akad. Ha a fiataloknak mesélejs a régi időkről, el sem hiszik, hogy előfordult, amikor egyik napról a másikra éltünk, mentünk a munka után. Most a helyünkbe hozzák. Mázsákat emelgettünk, most pedig öt kiló a legnehezebb. Hermann György röntgenállványt szerel. Kovács, hegesztő, géplakatos a szakmája. Amíg mezőgépes volt, járta az országot: garanciális javítást végzett. — Ez a munka elsősorban az eszemet, ügyességemet teszi próbára. Elvégeztem a műszerészlanfolyamot, s talán megszerzem a negyedik szakmát is. Jó a közérzetük az iharos- berényieknek, ami a jó ütemű termelésben is megmutatkozik. Csakhogy délben húszperces séta árán ebédelnek, s bármilyen tiszta is, de szűk az öltöző, a fürdő. Az alapkész, de kivitelezőt — a ber- zencei tanács építöbrigádját — csak most találtak. Az idén mindenképpen tető alá hozzák a szociális létesítményt. Ehhez az összes munkás felajánlotta segítségét. Gombos Jolán Fidel társaival visszavergődött a Siboney-farmra, majd bevetették magukat a Gran Piedra hegységbe. * * * Gran Piedrát látva magam is meggyőződtem arról hogy a hegység túl kicsi és kopár ahhoz, hogy hosszabb időre menedéket adjon a bújkálók- nak. A forradalmárok éppen ezért más megoldást kerestek. Fidelt és társait — nyilván besúgásra — néhány nappal később a Soteló-tanyán fogta el Sarria néger hadnagy egysége. A zsoldosokkal szemben Sarria hadnagy megvédte a forradalmárok életét. Fidelt egy kórházi szobában hallgatta ki Chaviano ezredes, a Moncada parancsnoka. Castro kifejtette a Movimiento. a mozgalom céljait, és vádolta a rendszert. Az ezredes ideológiailag felkészületlen, nem méltó partnere volt Castró- nak, így jobbnak látta véget vetni a kihallgatásnak.. Fidel perét elkülönítették társaiétól, azt állítván, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a részvételt a tárgyaláson. Az ő perét a polgári kórház egy kis termében tartották, a nyilvánosság kizárásával. Fidel Castro, a fiatal ügyvéd, önmaga látta el védelmét. Az ügyész 25 évi börtön- büntetés kiszabását kérte. Fidel négyórás védőbeszédet mondott, kegyetlenül leleplezve a korrupt Bausta-diktatúra kegyetlenségeit. A tárgyalás alatt nagy hőség volt, a terem ablakát ki kellett nyitni, így Fidel hangja betöltötte a kórházat. Védőbeszédét sokan hallották. Epv, a mozgalommal szimpatizáló újságírónő jegyzetet készített, amely néhány nap múlva megjelent a Bohémia című, Havannában megjelenő újságban. Fidel beszédében kifejtette mozgalmának célkitűzését, programját. Itt hangzott el híressé lett mondása: »A történelem fel fog menteni!« A bíró szemlesütve olvasta fel az ítéletet, amelyben Fidelt 15 évi börtönre ítélték. Castro áz Isla de Pinos börtönében a 4914-es fogoly lett, majd két év múlva amnesztiával szabadult. Ha a Moncada-laktanya megtámadása tapasztalatok ■ híján, a véletlenek összejátszása folytán, katonailag kudarccal végződött is, Fidel pere politikai győzelemmé vált. Július 26-a sok emberrel megértette: ha egyszerre fognak fegyvert, meg lehet dönteni a Batista-diktatúrát. Fidel Castro neve igazán a Moncada megtámadása után lett Havannán túl is közismert Kubában. A Moncada elleni támadás fordulat a kubai nép történetében, amely elvezetett az 1959-ben bekövetkezett győzelemhez. Kuba ma Latin-Amerika szabad földje, amelynek népe alig 200 kilométerre az Amerikai Egyesült Államok partjaitól azon munkálkodik, hogy még szebbé, virágzóbbá és erősebbé tegye szocialista hazáját. Boros Béla Fanyalgók N éhány hónapja — postabontás közben — témát láttam egy budapesti asszony levelében. Azután dühösen félredobtam, majd későbbi "tanúságtétel« végett elrejtettem fiókom mélyére. Most ötlött föl bennem a kiábrándító sorok emléke, amikor a múlt hét elején elolvastam egy cikket szomszéd megyénk lapjában, ugyanis »kapcsolatot« láttam a kettő között. Legfőképp azt, hogy fanyalgó, mindennel elégedetlen, ráadásul tájékozatlan emberek írták, akik szinte »nemzetmegváltó« fölénnyel, mindenkin túltevő »felelősséggel« — és kívülről — szállnak síkra a »hibák«, az »elmaradottság«, a »kétségbeejtő kis- szerúség« ellen. Kik a fanyalgók? Azok, akik kedvtelenss- güket kényeskedve nyilvánítják ki, akiknek semmi sem tetszik, legfőképpen az, hogy nemcsak értük forog a föld. Nem szeretem őket, mert megalapozatlanul vádaskodnak. Működésűié kevésbé veszélyes, ha levelet írogatnak; elítélendőbb, ha nyomdafestéket is kaphat igazságtalan, rosszízű fa- nyalgásuk. A budapesti asszonynak az fájt, hogy szerinte »a falusiak kisajátították a Balatont...« Emiatt — mint irta —, számára büdös a bogiári tehén és a kacsa; ámbár a nagyvásárcsarnokról és a íült kacsáról nem nyilatkozott. Viszont kifejtette »eszmei mondanivalóját«. »A régi világban a Balaton a »felső tízezeré« volt. Most az éhes parasztolíé. Mikor lesz a középosztályé?« Nem hiszem, hogy társadalmunk lényegét, struktúraváltozását meg tudnám értetni vele. Legfeljebb az dühít, hogy levelében szemérmetlenül »elvtársának« szólít. Alighanem ezt udvariasan ki kell kérnem magamnak ... Dehát amúgy sem süt mindenkire a nap. Tehetséges ifjú kollégámra ezúttal méltatlanul, aki »Nem mindig süt a nap« címmel írt cikket a Hétfői Dunántúli Napló július 17«i számában. Ez jobban felháborított, mint az előző levél. A cikk szerzője nem ok nélkül — nosztalgiával a régi szép nyarak iránt — keserűen búsong az időjárás kegyetlenségén. Igaz, hogy a vasutak menetidejével veti össze az időjárás kiszámíthatatlanságát, jóllehet a vasutaknak nincs menetidejük, de ez mellékes körülmény. Így folytatja: »A fejlesztési tervekbe csak véletlenül kerülnek bele olyan létesítmények — programok —, amelyek számolnak azzal, hogy a mesés tónál olykor bizony megeredhet az eső, és ha fellövik a vihairakétát, akkor tízezrek egyetlen programja a horizont kémlelése marad«. A tervezés és a véletlenszerűség »összefüggésén« most nem vitatkozom. Azt viszont végtelenül sajnálom, hogy a cikkírónak fogalma sincs arról, mi van a Balaton partján. Felkészülés nélkül pedig manapság »nem illik-» újságot írni. Az arisztokratikus gőgre 'meg végképp nincs mentség. »Jó adag elfogultsággal sem merném azt állítani, hogy a magyar tenger sokkal kellemesebb hely, mint mondjuk a Földközi, vagy pontosabban a Riviéra... (Ott ugyanis :) Karneválok, nyári színházak, ötletes kiállítások, játéktermek invitálják az idegent.« És írja ezt abban a lapban, amelyiknek a másik oldalán csaknem egy egész hasábot szánt a szerkesztő egyetlen hét (!) balatoni programjának felsorolására, köztük a balatoni nyári színház bemutatójának propagálására. Tizenhat színvonalas programot számoltam itt össze, és csak a déli partról ennyit. A valóságos program felét sem! Miért fanyalog ez a fiatalember? Ha zengett az ég vagy esett az eső, félt kimozdulni fenyvesi rejtekéből? Ehhez joga van. De milyen jogon vezeti félre a közvéleményt? E s még mindig idézek, »...a Balatoni monográfia egyetlen bekezdést sem szentel a Balaton mai kulturális életénekíNem szerkesztői gondatlanságból, hanem azé.., mert ami nincs, arról nem lehet írni.« (»A monográfia egy-egy tudományos kérdést teljesen feldolgozó szakmunl<a« legalábbis az Értelmező Szótár szerint....). Van miről írni. Ezt többek között kedvelt testvérlapunk, a Dunántúli Napló bizonyítja. De folytatom: »Azt sem tartom véletlennek, hogy ebben az évben nem jelent meg balatoni műsorfüzet. Nem a papírhiány az oka, hanem a műsorhiány« — írja, mintha nem is újságíró, hanem egy tájékozatlan levelező, balatonfenyvesi üdülő volna. De ezen sem vitatkoznék, ha nem személyesen küldtem volna el szerkesztőségének az idei programot — a nyomdai megjelenés napján! Igaz, hogy nem »műsorfüzet»-nek hívják, hanem »Műsor-híradónak», és nem füzet, hanem egy 12 oldalas (!) újság, de úgy látszik, a szerző nem hagyta magát zavartatni a tényéktől. Nem számolom össze, hogy hány száz tartalmas programot sorol föl ez a kiadvány ... Mitől vagyok ingerült? Attól, hogy a »Nem mindig süt a nap« című »téveszme-sorozat« akkor jelent meg, amikor az eddig leggazdagabb program várja a Balaton-part szerelmeseit. A szerző tíz év előtti — és akkor igazságosan tetteket váró — újságcikkekből szerezhette az értesüléseit. A mai valóságról fogalma sincs. Különben hogyan írhatta volna le, hogy »Jobb érzésű színművész ma már nem nagyon vállal fellépést a tóparton.« Hova sorolja Tolnai Klárit, Ruttkai Évát. Váradi Hédit, Psota Irént. Lukács Sándort, hogy csak néhányat említsek közülük? Mi tart Ruszt József rendezőről, a Pécsi (ráadásul hazai!) Balettről, Jandó Jenő (pécsi származású) zongoraművészről, a Balázs Béla-díjas Korniss Péterről és a Kossuth-dí- jas Reich Károlyról, Lehotka Gáborról és másokról, akik részt vesznek a Balaton-part nyári kulturális programjában? És mit szólnának ők, ha olvasnák: »Manapság haknibrigádok szedik erre a sápot.«? Nerp. sorolóm a Filharmónia, az ŐRI, a színházak, a két Balaton-parti megye programját: a folklórt, a kiállítások, a fővárosi színvonalú tárlatok sorát. Tudomásom szerint a siófoki Dél-balatoni Művelődési Központ, a kőröshegyi műemlék templom, a földvári —, Európa-hírű és az idén megnyílt — kertmozi, a Beszetfesmiuzeum, a Kálmán Imre- és a Huszka-emlékház, a szárszói József AttUa-mú- zeum, a szemesi postamúzeum, a Siotour üdülőhelyi klubja, a berényi klubkönyvtár nem ázik be, ha esik az eső. Szinte minden fővárosi lap írt már az idei kiállításokról: a bogiári kápolnatárlatról, a siófoki karikatúrakiállításrói és másról.. Az a gyanúm: írni nem szabad, csak akkor, ha olvas is az ember... Sox gondunk van, tudom, hiszen huszonöt éve járom a partot. Ha arról írt volna az újságíró, hogy szabadtéri színpadaink elavultak. Ha azt tette volna szóvá, hogy Fonyódtól nyugatra kevés a művelődési lehetőség... De azt is hozzátehette volna, hogy félóránként autóbusz járja a partot, s minden érték megközelíthető. Ha nem tudná: tavaly az országgyűlés kulturális bizottsága, az idén a Balatoni Intéző Bizottság, a‘két megye rendszeresen és más szervek is tárgyalnak, döntenek, intézkednek a balatoni kultúra sorsáról. Nem lehet kétséges: hallatlan fejlődés tanúi vagyunk. Ezt még akkor is észre kell venni, ha mindössze két hétig üdül egy ember a Balaton partján. A tájékozatlanság csődje ez a cikk; veszélyes, mert félrevezeti az olvasót. S bjár a szerző azt írja:'»Mit tegyünk, ha beborul az ég? ... Adalékokat gyűjthetünk a majdan megírandó Miért beteg a Balaton? — című könyvhöz . ..« Én inkább arra válaszolnék e jegyzettel, hogy miért beteg időnként az újságírás ... Jávori Béla
