Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-26 / 174. szám

Bécsi divatiskola Minek örül majd Péter? Bécsi 51 délre, « nagy schönbrunni parkhoz csatla­kozik a Hetzendorfi kastély. 1694-ben, Zsigmond Thun gróf vadászkastélyának építet­te Lucas von Hildebrandt. Az épület később Mária Teréziáé lett, s a császárnő udvari épí­tésziével, Nicolaus von Pacas- sival átépítette és kibővítette. 1750-ben alakult ki a Hetzen­dorfi kastély jelenlegi formá­ja. 1945-ben a »Bécsi Divat« szakiskolája költözött a kas­télyba, melynek legfontosabb feladata a magas szintű di­vattervező utánpótlás képzése, a kézművesség és az ipar szá­mára. Az oktatás inygenes, de elő­feltétele a 8 általános elvég­zése, s a tehetség bizonyításá­ra a sikeres felvételi vizsga. Az oktatás folyamán több­ször is lehetőség nyílik arra, hogy a tanulók részt vehesse­nek saját kollekcióik elkészí­tésében. Az idén magyarországi be­mutatóra Is elhozták modell­jeiket a bécsi divatiskolások, s maguk mutatták be készít­ményeiket kedves, játékos di­vatbemutatón. Képeinken néhány jól sike­rült modellt láthatnak. Volt tanítványaim szülei sokszor meg-megállítanak egy kis beszélgetésre. Elmondják problémáikat, gyakran taná­csot kérnek tőlem. Ez történt a minap is, amikor Peter édes­anyjával találkoztam. Büszkén számolt be arról, hogy kitűnően érettségizett a fia és a közeli napokban lesz a 18. születésnapja. Szeretnék valami ötletes, szép ajándék­kal meglepni — kérdezte —, mit tanácsolok, mit vegyenek. Tudtam, hogy Péter irodal­mi érdeklődésű, bölcsészetre készül, örömmel ajánlottam, vegyék meg neki a most meg­jelent MAGYAR SZINONI- MASZÓTÁR-t, biztosan na­gyon nagy öröme lesz vele, s csak 147 forintba kerül. Az édesanya meglepett arc­cal nézett rám és így szólt: — Kitűnő érettségi után, a 18. születésnapra egy könyvet? Nem! Az kevés! Kicsit elszégyelltem magam, hogy ötletesnek vélt ajánla­tommal kudarcot vallottam és megkérdeztem : — Miért, Önök mire gon­doltak? — Az apja mindenáron mo­tort akar venni a gyereknek, én féltem őt és ezért szeretnék valami mást kitalálni. Megkíséreltem — megemel­ve az értékhatárt — még né­hány dolgot ajánlani, de kide­rült, hogy kitűnő, márkás fényképezőgépe, kvarc órája, téli, nyári sportfelszerelése van, így nem tudtam segíteni, tanácsot adni. Elgondolkozni elgondolkoz­tam azonban. Akárcsak az el­múlt karácsony után tettem, amikor is ugyanazt állapítot­tam meg, amit most: nehéz a mai gyerekeknek ajándékozni! Túlságosan elkényeztették őket a szülők. Szerettek volna mindent megadni, ami nekik Csak háziasszonyoknak! Tojásfőzésnél a héj sokszor megreped. Ezt elkerülhetjük, ha a főzővízbe pár csepp ece­tet teszünk. Különlegesen finom íze lesz a húsételek mellé tálalt kifőtt tésztának, ha a kifőzővízbe egy paprikát, paradicsomot, esetleg mindkettőt teszünk. Lekvárokat, dzsemeket ne tároljunk magas polcon, vagy szekrény tetején. A meleg le­vegő ugyanis fölszáll, és a melegebb levegő elősegíti a penészgombák képződését. nem vplt meg. Egy részüknek azért, mert szegénységben, ne­héz körülmények között éltek, de a most érettségizők szülei­nek többsége a háború évei alatt volt gyermek, amikor a mindennapi élet gondjai 'mel­lett ajándékra, meglepetés szerzésére, különleges játékok­ra nem telt. Csupa szeretetből elhalmoz­ták a gyermekeket már a legkisebb korban is távirányí­tású autókkal, járni tudó, al­vó hajas babákkal és nem gondoltak arra, hogy ezzel egy nagy érzéssel teszik sze­gényebbé a kis emberpalántá­kat: akik nem tudnak majd örülni az apró dolgoknak, sem gyermekkorukban, sem ké­sőbb, ha felnőnek. Ügy tapasztalom, hogy ná­lunk, az örvendetesen émelke- dő életszínvonal nem kívána­tos kísérő jelensége az aján­dékozás inflációja. Az általánosnál is ijesztőbb ez a _ jelenség áz elvált szülők gyermekeinél. Szinte versen­genek egymással az apa és az anya, nehogy valamelyik alul­maradjon a név- és születés- napi, vagy karácsonyi megle- petésseL Lehetne-e ezen segíteni? Van-e egyáltalán visszaút? Az elrontott esetekben már nehéz dolog »leépíteni« a fel- duzzasztott ajándék-normát, de kíséreljük meg a kicsiknél visszafogni egy kissé a mér­téket: kapjon kevesebbet, egy­szerűbbet, ne legyen tele a járókája babákkal, kockákkal, leporellókkal. Egyszerre leg­feljebb osak három játéka le­gyen, a többit zárjuk el és csak havonta cseréljük ki má­sik háromra. így nem unja meg, mindig örül majd neki, újra és újra. Később, óvodás és iskolás korban se versengjünk a gyer­mekeiket rosszul nevelő, őket ajándékokkal elhalmozó szü­lőkkel. Akkor is legyünk mér­téktartók, nagy érzéssel tesz- szük gazdagabbá őket: apró örömöktől lesz szebb az éle­tük, örülni tudnak majd egy május elsejei szép, színes lég­gömbnek, vagy egy fakanálra öltöztetett rongybabának. De minek örül majd Péter ezután, ha tényleg megkapja a motort? És mit vesznek még neki az egyetemi évei alatt? Szegény, ő sohasem tud majd örülpf annak, amit az első önálló keresetéből vehet­ne magának. G. K. HÁZI SZÉPÍTŐSZEREK Ma az oktatási program súlypontját az alapos kézmű­ipari gyakorlat és ezzel össze­függésben a divattervező kép­zés adja, mely a szakma kö­vetelményeihez igazodik. Bécs Hetzendorfi Divatisko­lája, a divat 5 szakterületét öleli fel. A tanulók az első két évben általános ismerete­ket sajátítanak el, melynek célja az ízlés kialakítása és az alkotókészség felkeltése. Az általános tanulmányok után a hallgatók az iskola sa­ját tanműhelyeiben, 3 éves kézműves oktatásban része­sülnek, mely minden esetben az ipari gyakorlatnak felel meg. Ez a stúdium előfeltéte­le a divatrajzoló, modellező és direktrisz hivatásnak. A kastély főépületében ka­pott helyet Bécs Történeti Múzeumának Divatgyűjtemé­nye. Az elmúlt idők öltözékei­nek sora mellett szakikönyvtár is van, mely — a divat legkü­lönbözőbb területeit felölelő gazdag anyagával — Európa egyik legnagyobb ilyen gyűj­teménye. A könyvtár olvasótermét nem csak a tanulók, hanem más érdeklődők is használhat­ják. A Divatiskolának jelenleg 206 leány és fiú tanulója van. Ha körülnézünk a konyhá­ban, sok olyan természetes »szépítőszert« találunk, amely nem kerül külön pénzbe, bőr­szépítő hatásuk mégis felér a kozmetikai készítmények ha­tásával. A házi szépítőszerek másik nagy előnye, hogy a legritkább esetben okoznak bőrpanaszokat. A tejet sokféleképpen hasz­nálhatjuk kozmetikázásra. Ha tejbe mártott vattával töröl­jük le az arc- és nyakbőrt, a szennyeződéstől megtisztítja, de nem oldja a bőr természe­tes zsíradékát, ezért főleg száraz arcbőr tisztítására al­kalmas. (Utána vízzel öblít­sük le.) A tej szabályozza a bőr nedvességtartalmát. Ha meleg tejet főtt burgonyával pépesre keverünk, a kézre kenve simára varázsolja a bőrt. Keverjünk össze három evőkanál tejet három evőka­nál uborkalével, vattalapok­kal itassuk fel és helyezzük a letisztított arc- és nyakbőr­re ... Bársonyosan sima lesz tőle a bőrünk. Ha mézes tej­pakolást teszünk fel, vitami­nokkal ellátja, puhítja a bőrt. Rendkívül hatásos pakolást készíthetünk tejföl és eper keverékéből. Következőkép­pen: Két evőkanál eperpépet keverjünk össze egy evőkanál tejföllel és a masszát kenjük fel a bőrre. De összekeverhet­jük a tejfölt málhával, ribizli lével, vagy bármilyen gyü­mölcshússal is. Ha savanyú ízű gyümölccsel keverjük ösz- sze, akkor zsíros bőrre alkal­mas pakolást kapunk. A salátát is felhasználhat­juk szépítkezésre. Vagdaljuk apróra, keverjünk hozzá egy evőkanál kefirt, kevés zab- pelyhet, kitűnő pakolóanyagot kapunk. A tejjel leforrázott salátalevelek napégett bőrre helyezve nyugtató hatásúak. A petrezselyem összezúzott levele gyulladásgátló hatásá­nál fogva érzékeny bőrre al­kalmazható nyugtató pakolás­ként. Adjunk a petrezselyem- péphez egy kevés kamillateát és egy kávéskanál tejszínt. Mindig találunk otthon sár­garépát, amely vitamindús természetes szépítőszer. Re­szeljünk le egy sárgarépát kislyukú reszelőn, • keverjünk hozzá annyi tejszínt, hogy kenhető masszát kapjunk. Te­gyük fel 3—4 percre a bőrre, utána öblítsük le langyos, majd hideg vízzel. A sárga- répapakolást ne hagyjuk so­káig az arcon, mert elszínezi a bőrt. A paradicsom húsából maszkot készíthetünk ráncos bőrre. ’ Egy evőkanál paradi­csompépet dolgozzunk össze egy tojássárgájával, kávéska­nál zabpehellyel, kevés vaj­jal. A zöldpaprika elfogyasztva C-vitaminnal látja el a szer­vezetet, arcpakolásra össze­zúzva, tejszínnel vagy joghurt sűrűjével összekeverve hasz­nálhatjuk. Az uborkalénél alig van nagyobb hatású Házi szépítő­szer. Ha mosakodás után a bőrt uborkalébe mártott vat­tával áttöröljük, fehéríti, bár­sonyos tapintásúvá teszi. Fel­használhatjuk pakolásra is. Az uborkát héjával együtt apró lyukú reszelőn reszeljük le, keverjünk hozzá egy evő­kanál tejszínt vagy tejfölt, egy tojássárgáját, kenjük fel a bőrre. Szépítő hatása felér a legdrágább arckrémek ha­tásával. Felhasználhatjuk az uborkát felszeletelve is. Az uborkát vágjuk vékony szele­tekre, helyezzük a letisztított arcbőrre, hagyjuk rajta 15 percig. Fehéríti, hidratálja, simítja a bőrt. Felüdít: a fá­radt arcbőrt, ha az uborka nedvdús belsejével, körkörös mozdulatokkal, megmasszí­rozzuk az arcot és a nyakat. F. K. Jogi szakértőnk írja Jár-e nyugdíj másodállás és mellékfoglalkozás után? A munkajogi szabályaink szerint a dolgozó második, vagy további munkaviszonyt is létesíthet. Ha a dolgozó munkaideje az egyes munka­viszonyokban azonos időtar­tamra esik, a második munka­viszony másodállás. Ha a mun­kaidők nem esnek azonos idő­tartamra, a második és továb bi munkaviszony: mellékfog­lalkozás. A fő- és mellékfog­lalkozásra vonatkozó szabá­lyok alkalmazásánál azt a munkaviszonyt kell főfoglal­kozásnak tekinteni, amelyből a legnagyobb összegű munka­bér származik. Ha a munka­bér mindkét állásoan azonos, azt a munkaviszonyt kell fő­foglalkozásnak tekinteni, ame­lyik nagyobb elfoglaltsággal jár. Ha megkülönböztetés ezen az alapon lehetséges, mert a munkaidő hossza is mindkét munkaviszonyban egyenlő, úgy főfoglalkozásnak azt kell tekinteni, amelyik előbb kez­dődött. A társadalombiztosítás sza­bályai szerint, ha a dolgozó egyidejűleg több munkavi­szonyban áll, nyugdíját fő- foglalkozásban (első állásban) kapott munkabér alapján keli megállapítani. A másodállás­ból származó keresetet az öregségi nyugdíj megállapítá­sánál nem lehet figyelembe venni. Mellékfoglalkozás esetén mái- kissé bonyolultabb a szabályozás. Ha a főfoglalko­zás és a mellékfoglalkozás sze­rinti munkakörökben irány­adó törvényes munkaidő azo­nos, a mellékfoglalkozásban elért keresetből annyi időre eső keresetet lehet figyelem­be venni, amennyi a főfoglal­kozás szerinti tényleges műn kaidőt a munkakörre megál­lapított törvényes munkaidőre kiegészíti. Ha a • főfoglalkozás és a mellékfoglalkozás szerinti munkakörökre irányadó, tör­vényes munkaidő nem azonos meg kell állapítani, hogy a főfoglalkozásban a tényleges munkaidőt a törvényes mun­kaidőre kiegészítő idő hányad része a törvényes munkaidő­nek, továbbá, hogy erre az időhányadra az igénylőt a mellékfoglalkozásban milyen összegű részkereset illetné meg. Az így kiszámított rész­kereset — legfeljebb azonban a mellékfoglalkozásból szár­mazó tényleges kereset — ösz- szegével lehet a főfoglalkozás­ból származó keresetet kiegé­szíteni. Előfordulhat, hogy a dolgo­zónak a főfoglalkozás kere­tében betöltött munkaidőre a munkajogi szabályok kötelező munkaidőt nem állapítanak meg (kötetlen munkaidővel dolgozik), és az ebből szárma­zó keresete 1800 forintnál ke­vesebb, a mellékfoglalkozásból származó kereset ez esetben legfeljebb olyan összegben vehető figyelembe, amilyen összeg a főfoglalkozásból szár- ' mazó keresetet havi 1800 fo­rintra egészíti ki. Az ismertetett szabályok be­mutatására nézzünk egy pél­dát: a dolgozó olyan főfoglal­kozásban állt munkaviszony­ban, ahol az előírt teljes heti munkaidő 48 óra. A dolgozó azonban csak heti 36 órán át végzendő munkára vállalt kötelezettséget, mert nem volt egy olyan mellékfoglalkozása, ahol további heti 24 órát dol­gozott. Ebben az esetben a nyugdíj megállapításánál fi­gyelembe veszik elsődlegesen a főfoglalkozásból származó jövedelmet, s ezt követően a mellékfoglalkozásból szár­mazó jövedelemnek a felét, vagyis az első állásban pedig 12 óra alatt elért munkabért. A főfoglalkozásban eltöltött 36 óra a mellékfoglalkozásban eltöltött 12 órával egészül ki ugyanis a teljes heti munka­időre, azaz 48 órára. G. Gy. Hidak Vízszintes: 1. Tüzelő. 6. Csodálkozik. 9. 1991 m hosz- szú, emeletes híd Indiában. 11. Mozgatja a száját 12. A rádium vegyjele. 13. Váloga­tott, közkeletű idegen szóval. 15. Szín az arcon, visszafelé. 16. Töltelék tésztába. 17. Ró­mai híd Jugoszláviában, Csontvári lefestette. 19. Sze­mélyem. 20. Ruhát tisztító. 21. Kettőzve női név. 22. Tu­cat mássalhangzói. 24. Bízott benne. 26. Télen fedi a me­zőt. 29. Itt építették az első állandó hidat. 31. Római 1501. 32. Almosító dal. Függőleges: 1. Dicsőségét. 2. Gábor Andor. 3i' Pottyant- jük. 4. Italt. 5. Magát. 6. Rág betűi keverve. 7. Frissen. 8. Levagdos. 10. Egyik zenekari tag. 12. Velence egyik híres hídja. 14. Egyik Duna-hídunk. 15. Rét hangtalanul. 17. Fo­lyó Jugoszláviában. 18. Sem­mikor. 23. Antal becézve. 25. Füzet. 27. Te meg a többiek. 28i Csírázik a mag. 29. N. M. 30. Állóvíz. K. J. Beküldési határidő: -1978. július 31., hétfő. Kérjük, hogy a szükséges sorokat levelező­lapon küldjétek be, s írjátok rá: »Gyermekkeresztrejt­vény-«. Múlt heti rejtvényünk he­lyes megfejtése: Tapogató, varsa, kerítő, szigony, horog. Jurij Nagibin: A vén tek­nős című könyvét nyerte Schwab Ibolya, Balatonsze- mes, Gelencsér Ilona, Kapos­vár, Szita Irén, Hetes, Biró Zoltán, Toponár. A könyveket postán küld­jük el. Július 16-i gyermekkereszt­rejtvényünk helyes megfejté­se: Hévíz, Király, Hajós, Igái, Rudas. Tandori Dezső: Medvék minden mennyiségben című könyvét nyerte Gyapjas Jó­zsef, Balatonszentgyörgy, Szász Róbert és Gadácsi Gá­bor Kaposvár, Sümegi Gyön­gyi, Somogyacsa. A könyveket postán küld­jük eL

Next

/
Thumbnails
Contents