Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-29 / 151. szám

Magyar pártküldöttség Portugáliában fiz internacieiiaSiziHBS szellemében (folytatás 02 í. oldatról) i tapasztalatairól, eredményei­ről és feladatairól, a párt szö­vetségi politikájáról és a szo­cialista demokrácia fejleszté­séről, majd nemzetközi kérdé­sekről szólva, egyebek között hangsúlyozta: közös harcunk nagy erőforrása, hogy világ­szerte fellendülőben van a nemzetközi kommunista moz­galom. A kapitalizmus álta­lános válságának körülményei között különösen jelentőséggel bír a kommunista pártok elő­retörése Európa tőkés orszá­gaiban. A nemzetközi kom­munista mozgalom fellendü­lése, változó világunk sok új kérdést vet fel, amelyek meg­válaszolása szükséges. Mi ter­mészetesnek tartjuk, ha a testvérpártok egymás kölcsö­Fogynak a zárójelek Hamarosan befejeződik az ENSZ-közgyülés rendkívüli ülésszaka, amely a kérdések kérdésével, a leszereléssel, a fegyverkezési hajsza csökken­tésével foglalkozott. A külpo­litika jelenségei persze össze­függenek egymással, mégsem túlzás kijelenteni, hogy nincs fontosabb téma manapság en­nél. Hiszen nem »csak« arról van szó, hogy a »csőretöltött fegyverek« mindig halálos ve­szélyt jelentenek, hanem arról is, hogy a fegyvergyártás ko­runkban évi négyszáz mil- liárd(!) dollárt emészt fel. Azt pedig aligha kell külö­nösebben taglalnunk, hogy egy olyan világban, amelyben még mindig van éhezés és nyomor, szárazság és járvány, mit jelentene, ha ennek a mammut-összegnek legalább egy részét humánus célokra lehetne fordítani. Bár magukkal a célokkal a nemzetközi közvélemény egyetért, a világszervezetben képviselt kormányok különfé- leségéből eleve következik, hogy a finis fő feladata, a záróokmány megszövegezése rendkívül nehéz, bonyolult munka. A tervezet négy feje­zetre és 189 pontra tagozódik. A szövegezők technikailag azt a módszert követik, hogy azoknál a részeknél, amelyek­ben még nincs teljes egyetér­tés, zárójeleket alkalmaznak. Ezeket, ha létrejön a résztve­vők teljesen egyhangú véle­ménye, az úgynevezett kon­szenzus, feloldják. A hírügynökségek ezekben az órákban azt jelentik a Neva York-i üvegpalotából, hogy örvendetesen fogynak a zárójelek.,. Ha sikerül meg­állapodni a záróokmány vég­leges szövegében, a kormá­nyok elé terjesztik azt, így nyer a dokumentum valóban egyetemes jelleget. Mik a kilátások? »Most még nagyon nehéz volna megmondani — jelen­tette ki Anatolij Kovaljov külügyminiszter-helyettes a világszervezet székhelyén —, hogy milyen mértékben váltja be az ülésszak a közvélemény, a népek hozzáfűzött remé­nyeit. A Szovjetunió konst­ruktív eredményekre törek­szik az ülésszakon és termé­szetesen ezt várja a többi résztvevőtől is.« H. E. nős tisztelete alapján, elvtársi szellemben vitákat folytatnak az új kérdésekről. Az, ilyen viták nem idegenek a mar­xizmus—leninizmus hagyo­mányaitól, hanem e hagyomá­nyok szerves részei, amelyek a pártok számára hozzájárul­hatnak a helyes válaszok ki­alakításához. A testvérpártok közötti elvtársi, internaciona­lista viszony, az összefogás közös céljaink valóraváltásá- naJk legfőbb biztosítékát je­lenti. Mi, az önök pártjával együtt, ennek szüntelen erősí­tésén munkálkodunk. Németh Károly befejezésül kijelentette: — A Magyar Szocialista (Folytatás az 1. oldalról) Moszkvai idő szerint szer­dán este 20.07 órakor a Szo­juz—30 űrhajó összekapcsoló­dott a Szaljut—6 űrállomás­sal. Az űrállomással már ed­dig is össze volt kapcsolva a Szojuz—29 űrhajó, amellyel Kovaljonók és Ivancsenkov, az állandó személyzet két tag­ja érkezett a Szaljut—6-ra. A nemzetközi személyzetű Szo­juz—30 az űrállomás »-hátsó bejáratánál-«, a hajtómű és aggregét részlegénél kötött ki. Az űrhajó két utasa: Pjotr Klimuk és az első lengyel űr­hajós, Miroslav Herma- szewski haladéktalanul meg­kezdte a szükséges ellenőrzé­seket és ugyanezt végezte el az űrállomás személyzete. A Szojuz—30 és a Szaljut űrállomás bonyolult közelítési manővere tulajdonképpen már a rajt után megkezdődött: az első két pályamódosítást a nemzetközi személyzetű űrha­jó még a keddről szerdára virradó éjjel ’ végrehajtotta. Pjotr Klimuk és Miroslaw Hermaszewski ezután hosz- szabb pihenőt kapott, hogy frissen végezhesse el a köze­lítés második szakaszából adódó feladatokat. Az űrhajó eredetileg azonos pályasíkban, de kisebb ma­gasságban kezdte meg a Föld körül a keringést, a korrek­ciós manőverek azután a megfelelő magasságban és mintegy az űrállomás »elé« juttatták, így a találkozó tu­lajdonképpen a Szojuz féke­zésével ment végbe. Moszkvai idő szerint este fél nyolc órakor a Szojuz még, mintegy 25 kilométeres távolságra volt az űrállomás­A Palesztinái Felszabadítási Szervezet szóvivője határozot­tan cáfolta a libanoni jobbol­dalnak azt az állítását, hogy nagy létszámú palesztin ala­kulatok szivárogtak be Dél- Libanonnak az ENSZ-erők (Unifil) ellenőrzése alatt lévő körzeteibe. I — Ezek az állítások, melye­ket Camille Chamoun, a szél­sőséges jobboldali nemzeti li­berális párt és a hozzátartozó fegyveres mílicia vezetője ter­jeszt — mondotta a szóvivő — teljesen alaptalanok, hazu­gok és provokatív célzatúak. Chamoun a palesztin nép el- ! len akarja fordítani a nem­zetköti közvéleményt, amikor azt állítja, hogy mintegy 1400 " palesztin gerilla hatolt be az Unifil ellenőrizte területre, ahol — a Biztonsági Tanács 425-ös libanoni határozata ér­telmében — a »kéksisakoson« kívül más fegyveresek, sem palesztinok, sem libanoniak nem tartózkodhatnak. Munkáspárt és a Portugál Kommunista Párt között ha­gyományos, jó kapcsolatok vannak. Mostani tárgyalásaink újból megerősítették: nézete­ink minden lényeges kérdés­ben megegyeznek. Portugália dolgozói mindig számíthatnak a magyar dolgozók, a magyar kommunisták cselekvő szoli­daritására. Németh Károly beszédét többször szakította félbe lel­kes tetszésnyilvánítás. A két testvérpárt internacionalista szolidaritásának jegyében megtartott nagyigyűlés az éj­szakai órákban ért véget. f Ma a magyar pártküldöttség visszatért Lisszabonba. tói. A földi központ minden műveletet ellenőrzött, az űr­hajóról és az űrállomásról fo­lyamatosan érkeztek a jelen­tések. Az űrhajó sebessége fokozatosan csökkent és ami­kor a Föld körül keringő két objektum már csak mintegy öt kilométerre volt egymástól, a Szojuz űrhajósai és a Szal­Az amerikai, izraeli és egyip­tomi rendezési javaslatok és ellenjavaslatok mennyiségileg egyre gyarapodó, ám tartalmi­lag — képletesen szólva — »egy helyben topogó« tömege úgy látszik megérlelte az időt arra, hogy az érintett felek — .Izrael és Egyiptom az Egye­sült Államok bevonásával is­mét felvegyék a közvetlen tár­gyalások fonalát. Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter az AP hírügy­nökségnek adott nyilatkozatá­ban kedden azt állította: meg­van az alapja annak, hogy Egyiptom és Izrael ismét meg­kezdje a közvetlen párbeszé­det a közel-keleti rendezési el­képzelésekről. Vance ugyanakkor igen óva tos volt megfogalmazásaiban s nyilvánvalóan tartózkodót', attól, hogy alaptalan derűlá­tást keltsen a tárgyalások eredményét illetően. Győri Imre látogatása Zala megyében Zala megye vendége volt szerdán Győri Imre, az MSZMP KB titkára. Zala­egerszegen Varga Gyula, a Zala megyei Pártbizottság el­ső titkára fogadta Győri Im­rét és tájékoztatta a megye politikai, gazdasági és kultu­rális életéről. Győri Imre a nap folyamán Varga Gyula társaságában Zalaegerszeggel ismerkedett. Látogatása végén pártaktíva- értekezleten vett részt Győri Imre és előadást tartott az agitációs és propaganda munka időszerű kérdéseiről. jut személyzetének tagjai szinte egyszerre jelentették: látják egymást — előbb csak fénylő pontként, majd egyre jobban. Ekkor a közelítés műveletét az automatikus be­rendezések irányították : az űrállomás által kisugárzott jelzéseket az űrhajó berende­zései észlelték, ennek megfe­lelően szabályozták orientá­cióját, sebességét. A földi irá­nyító központba megérkeztek az első televíziós képek is: a Szaljut űrállomásra szerelt kamera közvetítette őket a közeledő űrhajóról. Huszonkilenc kommunista és munkáspárt 1976. június 29—30-án Berlinben össze­gyűlt delegátusai csaknem 30 millió kommunistát kép­viseltek. Alkotó, olykor éles viták gyümölcse volt az egy­hangúlag elfogadott doku­mentum, amely a konferen­cia témájának pontosain meg­felelő alábbi címet viselte: »Az európai békéért, bizton­ságért, együttműködésért és társadalmi haladásért.« A testvérpártok vezető kép­viselői a berlini konferenci­án nagy hangsúllyal utaltak az egyfelől a békéért és az enyhülésért és másfelől a demokráciáért és a társadal­mi haladásért folytatott harc közötti szerves összefüggésre. A konferencia megállapította dokumentumában, hogy a kommunista pártok az eny­hülésért vívott harcot olyan feladatnák tekintik, amely elősegíti a társadalmi hala­dásra kedvező nemzetközi körülmények megteremtését Teljes mértékben beigazo­lódott a berlini konferenciá­nak az a megállapítása, hogy a helsinki záróokmányban meghatározott elvek szigorú betartásáért indított harc szerves részévé vált annak a küzdelemnek, amelyet a dol­gozók a kapitalista orszá­gokban társadalmi és politi­kai jogaik védelméért és ki­bővítéséért folytatnak. Ez a küzdelem Berlin óta nem vált könnyebbé. A NATO szélsőséges erői által támoga­tott szovjetellenes hisztéria, a reakciós erőknek az a kísér­lete, hogy beavatkozzanak a szocialista országok belügyei- be — mindez nemcsak az enyhülés ellen irányul, ha­nem a tőkésországok népei­nek közvetlen létérdekei el­len is. A szélsőséges reakció fő fegyvere — mint erre a test­vérpártok rámutattak — az antikommunizmus és annak legveszedelmesebb formája, a szovjetellenesség. Különös élességgel támadja a nyugati propaganda — amelyet he­lyenként állampolitika szint­jére emelnek — a szocialista országokat. A létező szocia­lizmus elleni támadások egy­úttal a tőkésországokban a kommunista pártok program­jaiban megfogalmazott, cél­ként kitűzött szocializmus el­len is irányulnak. Hiszen az a vezérmotívumuk, bogy a tömegek körében lejárassák a létező szocializmus gya­korlatát, s minden kommu­nista programmal szemben bizalmatlanságot keltsenek. A haladó erőknek, minde­nekelőtt a munkásosztály pártjainak és szervezeteinek, a kommunista és munkáspár­toknak, a szocialista, szociál­demokrata erőknek, a külön­böző irányzatú szakszerveze­teknek közös érdekük es egy­ben történelmi felelősségük, hogy visszautasítsák a hideg­háború híveinek támadásait, és korunk legégetőbb kérdé­seinek megoldására mozgósít­sák a dolgozókat A jelenlegi bonyolult hely­zetben különösen világos: az európai kommunista és mun­kásmozgalom pártjainak együttes akciói elmélyíthetik az enyhülés folyamatát, elő­segíthetik, hogy hatékony leszerelési intézkedésekre kerüljön sor, megszilárduljon az európai biztonság. A nem­zetközi kommunista mozga­lom fejlődésével együtt ko­runkban — amikor minden testvérpárt független, és ön­állóan választja meg a szo­cializmushoz vezető útját, vagy a szocializmus felépíté­sének konkrét módját stra­tégiáját és taktikáját, azt hogy miként alkalmazzon ál­talános érvényű marxi—leni­ni tanításokat saját harcá­nak konkrét feltételeire — tovább növekszik a közös fe­lelősség súlya. Ilyen körülmények közt szükségképpen nő a testvér­pártok közötti internaciona­lista szolidaritás jelentősége is. Ez, pártunk felfogása sze­rint magában foglalja a nem­zeti és a nemzetközi érdekek összehangolását; egymás köl­csönös támogatását az elv­társi együttműködést,, a közös állásfoglalás és cselekvés ki­alakítását a legfőbb politikai kérdésekben, a testvérpártok önállósága, egyenlősége és önkéntes együttműködése alapján; a 'kölcsönös érde­keltséget egymás sikereiben; a mozgalom közös tapaszta­latainak tanulmányozását és a saját harci tapasztalatok­kal történő gazdagítását S nézetünk szerint az interna­cionalizmus nem utolsó sor­ban jelenti a kölcsönös tö­rekvést is a mozgalom egysé­gének erősítésére és az amti- marxista nézetekkel, kommu­nistaellenes propagandakam­pányokkal szembeni követ­kezetes harcra. Az MSZMP a proletár in­ternacionalizmus szellemé­ben halad együtt a Szovjet­unió és a többi testvéri szo­cialista ország kommunista és munkáspártjaival, ame­lyek az új társadalom teljes ^felépítésén munkálkodnak. Ebben a szellemben támo­gatja a tőkésországekban mű­ködő testvérpártok küzdelmét is sikereket és eredményeket kívánva nehéz és bonyolult harcukban a monopol tőke politikai és gazdasági hatal­mának megtöréséért, a dol­gozó tömegek demokratikus jogaiért, a szocialista pers­pektíváért. Vajda Péter Kedvezményes tüzelőolaj-akció! Kedvezményes hordóvásár! 950 Ft helyett 750 Ft-ért vásárolhat új üzemanyag-tároló hordót június 15-től július 15-ig. Kapható a vasboltokban. Sjjtf .ám WSJMmÉmg KERESKEDELMI VÁLLALAT (400991 (MTI) Összekapcsolódott az űrliajó az űrállomással Szovjet—lengyel legénységgel bering a Föld kffi*‘dl a Szo­juz—39 űrhajó. A képen a két kozmonauta: Miroslaw Her­maszewski és Pjotr Klimuk — még a földön. pfsz-cafolat Vance óvatosan fogalmazott v

Next

/
Thumbnails
Contents