Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-15 / 139. szám
A munkaidő kihasználásában rejtő tartalékokról napjainkban sok szó esik. Dolgozni csak akkor lehet, ha megvarrnak a feltételei: a folyamatos anyagellátás mellett jó gép, megfelelő szállítóeszköz is kell. Ha a feltételek — vagy egy részük — hiányoznak, akadozik a termelés, a munkások nem tudnak mihez kezdeni az idejükkel... Egyik gond szüli a másikat. A munkaidő kihasználásáért — ha a feltételek adottak — a munkát végző ember tehet legtöbbet. Rajta áll, hogy miként tölti el idejét, és tőle függ az is, hogy milyen állapotban érkezik a munkahelyére. Az üzemekben, a termelőszövetkezetekben és az irodákban kérdeztük az embereket a munkafegyelemről. Válaszaikból kerekedik ki a kép: az emberek nem születnek lógósoknak. A környezetük teszi azzá őket. A fegyelem forrása az emberben van Ha van munka... A fülvédő csak tompítja, de nem szünteti meg a zajt a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet lakatosműhelyében, Fülsértőén kemény a vaslemez csengése. Az ember örül amikor kilép a műhelyből. A munkások nemigen lépnek ki innen. Kodela Jánostól kérdezem a vaslemezek között: vannak-e lógósok? A felelet: »Hol nincsenek?« Szonda a sertéstelepen — Milyen szabálytalanság ellen kell leggyakrabban fellépni a termelőszövetkezetek- ben? — érdeklődtünk tsz-ve- zetőktőL A válasz csaknem mindenütt ugyanaz volt: az italozás és a közös tulajdon megdézsimálása ellen. Bár — mondták a tsz-elnökök, a főkönyvelők — az utóbbi egyre ritkábban fordul elő. Talán azért, mert ahogy teltek-múl- tak az évek, formálódott az emberek gondolkodásmódja is. Rájöttek, hogy ami a »mienk«, az az »enyém« is, és hogy nem érdemes megkárosítani a közösséget. Egy érdekes és kissé mo- solyogtató esetről beszélt a lábodi termelőszövetkezet fő- agronómusa. A fogatosok túlságosan is szeretnék kényeztetni a lovaifcát. Ugyanúgy a közös tulajdonban vannak ezek, mint például a vetőgép, de mégis, aki hajtja azokat, az a magáénak is érzi. így ember és ló között olyan kapcsolat alakul ki, hogy az a fuvaros, aki a más tulajdonához hozzá nem nyúlna, a lovának földob a kocsira egy adag abrakot Fegyelmit nem lehet ezért adni, de szó nélkül hagyni sem. Mindenképp behívják azt a kocsist, akit hasonló tetten érnek, és megdorgálják. Ha nem használ, legközelebb természetesen szigorúbb a büntetés. — Az a baj — mondta Hantosi István, a nagyatádi tsz elnöke —, amikor egy gazdaságban nem csip-csup lopásokat kell büntetni, hanem komoly pénzügyi visszaéléseket kell felderíteni. Sajnos, nálunk volt ilyen. Példát kellett szolgáltatni. Mindenki lássa,, hogy a közös nem Csáky szalmája. Az egyesülés utáni első félévben ezért a bírósági ügyek mellett ötven fegyelmit kellett kiosztani. Azután egyre kevesebbet Ma már csak elenyésző a fegyelmi büntetések száma. Az italozás nehezebb ügy. Sajnos, ennek elejét venni meglehetősen nehéz, megszüntetni pedig csak radikális intézkedésekkel lehet. — Kezdetben nehéz volt megérteni, hogy aki gépen ül, az egy kortyot sem ihat! Sajnos, volt aki nem tudott parancsolni magának. Akadt olyan szakemberünk, amúgy jó traktoros, aki azt mondta, inkább leszáll a gépről, gya- logmunkát vállal, de nem bír lemondani az italról — mondták Bábodon. Nagyatádon kemény szabályokat vezettek be. Nem csupán a gépkocsin, erőgépen dolgozókat, hanem a sertéskombinátban és az erógép- táirolóban dolgozókat is szon- dáztatták. Amikor elharapódzott az italozás, minden reggel mindenkit Ezer szondát vásárolt a tsz, és akinél el- színeződött, annak meg kellett fizetnie az árát Azóta egyre kevesebb embert kellett hazaik üldeni, mert italos volt. Csökkent a balesetek száma. Ma már azokat szondázzák, akik gyanúsai» Az eljárás mindenesetre célravezető volt A termelés emelkedett, a munkák tervszerűbben, kevesebb zökkenővel készülnek el, és lényegesen kevesebb a baleset Délutáni szerencse Tetőzik a délutáni csúcs- forgalom a kaposvári, Honvéd utcai ABC-ben. Hosszú sorokban állnak az emberek a pultoknál és a pénztáraknál: ilyenkor mindenki lökdösődik, siet, ideges. Magam is mihamarabb szeretnék túllenni a bevásárlás fáradalmain, bosz- szant tehát, amikor észreve- szem, hogy az egyik sarokban három elárusítónő élénken tárgyal valamit Átvergődöm a tömegen, hogy a közelükbe jussak, mert roppant érdekel, mi az a sürgős megbeszélnivaló, amit nem lehet későbbre halasztani. Közben keményen elhatározom, hogy most az egyszer a sarkamra állok, és erélyesen rendreutasítom őket: végezzék a munkájukat és ne diskuráljanak a csúcsforgalom kellős közepén. Amikor melléjük érek. a következő beszélgetés üti meg a fülemet: — Nem jönnek eladónak s világért sem — mondja egy magas, szőke. — Persze, mert mindenki ellenünk hangolja a vásárlókat — vélekedik a másik. —■ Figyeld csak meg: a rádióban, a tévében mást se hallani, csak azt, hogy így a kereskedők, meg úsv a kereskedők... Hát kinek van kedve ilyen körülmények között dolgozni? — Még szerencse, hogy mi legalább itt vagyunk — teszi hozzá a harmadik. Pardon, az más, akkor nem szólok! — tűnődöm el a »szerencsémen«, és beállók az egyik hosszan kígyózó sorvégére. — Azokról mi a vélemény? — Mindenki azt szeretné, ha az ő brigádjában egy sem lenne. — És mit tesznek ezért? — A brigád maga is fegyelmez. Nálunk csoportbérelem- zés van. Ez azért is jobb, mint az egyéni, mert az emberek jobban figyelnek a másikra. Csak a brigád tud többet teljesíteni. Az egyes emberek az egész közösség ritmusához igazodnak. A műhelyben csak kiabálva értenek szót az emberek. — Mondja — kérdi egyikük —, máért éppen tőlünk érdeklődik a munkafegyelem iránt? Az irodát megnézte már? Radnóti László elnöktől kérdezem: kik késnek el leggyakrabban? —• Leggyakrabban? Az iro- dásotk. Ök nyolcra járnak. A szalagon hatkor kezdődik a műszak, és mégsem késnek el az emberek. Ha elszaporodik a késés, akkor a vezetők többet »sétálnak« úgy nyolc óra körül az irodák előtt Ha nem is szólnak, csak ráköszönnek a későn érkezőkre, már hatása van. — Aki pontosan érkezik, az már jó dolgozó is? — Van olyan emberünk, aká még sohasem késett el: a munkakezdés előtt néhány percoel már a helyén van, csak éppen ellógja munkaidejének egy részét A központban sokáig nem lehet »fcré- cselni«, mert a másikat —azt, aki dolgozni akar — zavarja. Különböző »fal« dolgokkal él- kéretőziik, aztán hol itt, hol ott bukik le. Én azt mondom, hogy akinek halaszthatatlan ügye van, azt munkaidő alatt is el kell engedni. De fodrászhoz, bevásárláshoz nem kell a munkahelyről elmenni. — Ilyenkor nem hiányzik a munkaerő? — Mindig hiányzik az ember, ha van munka. Tapasztalatunk az, hogy semmi , nem nevel úgy a lógásra, mint a rossz szervezés. Ha nincs mit tenniük az embereknek, hiába követeljük meg tőlük, hogy legyenek pontosak. Amikor aztán rohammunka kezdődik az állásidő pótlására, akkor mindenki »elnézőbb« a fegyelem megsértőivel szemben. Ebből következik, hogy a munkahelyek, üzemek vezetői — és mindazok, akik a folyamatos termelés előfeltételének megteremtéséért felelősek — felelősek a munka erkölcséért is. Ha a lógásról esik szó, elsősorban mindenki a munkásra gondol, pedig ez így nem igaz. Vannak közöttük is olyanok, aikik a könnyebbik oldalát keresik, de a nem fizikai állományba tartozók között legalább ugyanannyi van. Ehhez még hozzá kell számítaná azt is, hogy a műhelyekben csak akkor lehet lógni, ha nincs munka. Az irodákban viszont lehet a lázas munka látszatát kelteni. A legtöbbet akkor tesszük a munkafegyelem javításáért, ha biztosítjuk a folyamatos termelés feltételeit — Hogyan állnak ezzel a csurgói Napsugárban? — A munkával való ellátás évről évre jobb : csökken az az időszak, amikor nem, vagy nem teljes kapacitással dolgoznak a szalagok. A szövetkezet berzenoei telepén azt mondja Gyaja Zoltán üzemvezető-helyettes, hogy a darabbéres rendszer fegyelmez is. Igaz, gond is van vele: akik csaik egy műveletet tudnak, azoknak vékonyabb a borítékuk, lia változik a gyártmány. — Ilyenkor tehát egyedül marad az ember a gondjával? — Dehogy marad. Aká fegyelmet követel, az felelősséggel is tartozik azért, hogy a jól végzett munkáért megfelelő ellenszolgáltatást kapjon a dolgozó. Mindig meg lehet találni a legmegfelelőbb megoldást és beosztást. í Egymást segítve Sokáig volt mit bírálni Barcson, az Építőgépgyártó Vállalat Nagyberendezések Gyárában a munkafegyelem miatt. Nincs például bélyegzőórájuk, s »a papír enged magára írni« alapon a jelenléti ívek nem mindig mutatták a valói ságos képet. Azon kívül, hogy a gyár vezetői ellenőrizték, a KISZ-esek is segítettek változtatni : beszélgettek azokkal, akik többször elkéstek. Ez meglepő eredményre vezetett. — A szigorító intézkedésünkről gyárszerte az volt a vélemény, hogy már régen meg kellett volta tenni — mondja Szablics János főkönyvelő. Kelemen János és Szmolka László lakatosok: — Azt szoktuk mondani, hogy a jó munkához idő kell, a rossz munkához még egyszer annyi. Saját érdekünk, hogy olyan munkaritmust alakítsunk ki, amelyik se nem piszmogás, se nem esztelen kapkodás. Olyan légkör alakult ki a műhelyben, amelyikben mindenki fontosnak tartja. hogy kifogástalan darab kerüljön ki a keze alól, és ne tartson a munka indokolatlanul hosszú ideig. Ebben a tervszerű program is köti az embereket, ök személy szerint vállalták, hogy legalább 108 százalékra teljesítik a tervet. Cigarettára gyújtva folytatják: — Ebből az következik, hogy lia valaki elsétálgat a büfébe, vagy túl gyakran megy el cigarettázni, annak bizony szólunk: »Na, papa, csinálj már valamit, hiszen azért jöttél be, nem?« Ötven százalék Először úgy látszott, rossz nyomon indultam, mikor a kőröshegyi tsz gépműhelyének szerelőit arról kérdeztem: mi határozza meg a hozzáállást a munkához. Föltételeztem, hogy ez elsősorban a munkakörülményekkel, az anyagi ösztönzéssel és a vezetői stílussal függ össze. Két megkérdezett fiatalember másként látta. — Olykor bármennyi pénzt adhatnának, mégsem dolgoznánk jobban. Van úgy, hogy nincs kedve az embernek — így Tóth Ferenc szerelő. — Mi ennék az oka? — Részben az, hogy sokszor nincs is látszata a mun kának. Belekezdünk valami- ! be, azután bejön egy másik lerobbant gép. átküldenék arra, azután egy harmadikra. Ügy volt, hogy kapunk új kombájnt, helyette most három roncsból bütykölünk ösz- sze egyet az aratásra ... — Ez a »bütykölés“ — amint láttam — nem éppen feszes munkatempóban megy. Vajon, ha hajtani kezdenének, észrevenné-e valaki? — Biztos, a munkatársak is. Lenne, aki azt mondaná: buzgó mócsingok vagyunk, be akarunk »-vágódni-“. Annyit azért mindig dolgozunk, hogy a főnök se kérdezhesse meg: I miért kapjátok a fizetéseteket. A mi lazításunk miatt még nem állt a munka a határban. — Mire lenne képes, ha teljes erejével dolgozna, illetve mennyire becsüli saját teljesítményét ? — 50 százalékosra. Hasonlóan őszinte volt a mások fiatalember, Tóth Attila villanyszerelő. Saját bevallása szerint ő is 50 százalékos erőbedobással dolgozik. — Szombaton a főnök mtin- kaparokat. alakított ki, többnyire úgy, hogy egy idősebb szakember párja egy fiatal. Azt gondolom, sok fiatal jobban örült" volna, ha magához hasonló társat kap. — Föltételezem, hogy ennek a párosításnak célja volt. — No persze, több lenne a csavargás, ha együtt lennének a fiatalok. Biztosan majd mi is másképp nézzük a dolgokat, ha családosak leszünk. A kaposvári Domus Aruház építkezésén készítette tegnap a fölvételt fotóriporterünk. Az építőiparra nem ere. a jellemző kép, de ilyennel is lehel még találkozni. — Most volt órabérrendezés — vette vissza a szót Tóth Ferenc —, legalább egy évig nem lesz hasonló. Bárhogy hajtunk, ugyanez marad a bér. Az Imre bácsi, ő szokott serkenteni bennünket. Kocsonya Imre akkor került a tsz-be szerelőnek, mikor a fiúk születtek: 20 éve. Ö az alakulófélben levő brigád vezetője. Kesernyés mosollyal hallgatta a beszélgetést. Nem tudott mit hozzátenni. Csak egy szót mondott maga elé csendesen, leírhatatlan hangsúllyal: — öntudat .... Ügy látszott, a fiúkra is nagy hatással volt ez a hangsúly. Mindketten bevallották, haborog olykor a lelkiismeretük, ha Imre bácsit dolgozni látják. »Ez talán annál is jobban hat ránk, mintha azt mondja, fiúk, ne Lazsáljatok.“ Később Kocsonya Imre is kiöntötte a szívét. — Én szeretem a munkámat. Örömet ad, ha valamivel elkészültem, és az jól működik. De például kedvemet szegi, letör, ha látom, hogy másoknak nem fontos az, ami nekem. A bér is okoz néha feszültségeket. Ha például egy új ember több alapbért kap, mint aiki tizenöt éve itt van. Értem én. miért kell annak annyit adni, de mégis! Különösen, ha az illető újnak a hozzáállása sem kifogástalan... — A munkakörülmények hatnak-e a hozzáállásra? — Átéltem az éveket, amikor embertelen körülmények között is helytálltak emberek. Azt hiszem, a hozzáállás, a fegyelem forrása az emberben van. A rendteremtés îs a fegyelemhez tartozik. Régebben előfordult, hogy valaki napokig nem jött be a gyárba, s csak később derült ki, hogy beteg, vagy halaszthatatlan ok miatt utólagosan szabadságot kér. — Mi magunk éreztük ennek a kárát. Elhatároztuk: valamennyien kötelességünknek tartjuk, hogy huszonnégy, órán belül bármi úton-módon jelezzük távolmaradásunk okát. Különösen most, nyáron fontos ez. A szabadságolások miatt kevesebben vannak. — Ilyenkor betegnek sem jií lenni, hiszen akkor a havernak kell többet dolgoznia. Párban vagyunk, s magunknak segítünk, ha egymást segítjük. A darabbér miatt is érdekünk, hogy ne csak bent legyünk a gyárban, hanem termeljünk. Nem is olyan régen még hatra jártak dolgozni. Mire megkezdték a munkát, elment egy negvedóra, és háromnegyed kettőkor már hazafelé készülődtek. Üjabban negyed órával korábban érnek be, s csak kettő után mennek a zuhany alá. — így van ez rendjén — mondják —, s cseppet sem kibírhatatlan. Tűz a nap a gyárudvaron. A nyitott kovácstűzhely mellett legalább hatvanfokos a hőség. A kovácsok hosszú vaslapot izzítanak, kalapálnak. Akkor is patakokban ömlik róluk a verejték, amikor az árnyékba húzódunk. Füle István tizennégy éve dolgozik — ahogyan ők nevezik — a »vasgyárban«. — Nem állítom, hogy kivétel nélkül mindenki tapsolt, amikor a szocialistabrigád-ve- zetők, a KISZ-esek elhatározták, hogy fegyelemmel, jó munkával példát mutatnak. Az a szerencsénk, hogy a jóra hajló mag magával tudta ragadni a többieket is. Ebben a szocialista brigádmozgalomnak is része van: tagjai maguk vállalták, hogy száz százalékon felüli teljesítményt nyújtanak. Azt pedig nem lehet lógással elérni. 1-z idős kovács párja óvári János a munkában. — Munkaerkölcs? — tűnődik. — Erre jó példa az, amit. értem tettek. Rövid ideje vagyok csak itt, s mégis hozzásegítettek a munkatársaim, hogy elvégezzem az ív- és lánghegesztő tanfolyamot. Amikor tanultam, helyettem is »rávertek« a munkára. Zokszó nélkül többet vállaltak azért, hogy többre vigyem ... Ennek a fiatalembernek biztonságot ad, hogy áldozatkész munkásközösség tagja. Házépítés előtt áll, de biztosan tudja: a vállalattól kedvezményes fuvart kap, s a falazásnál ott lesznek a munkatársai. így azután érthető, hogy cserében ő is a tőle telhető legjobban igyekszik dolgozni.
