Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-15 / 139. szám

Zaire IKilenevenkét nappal az Izraeli invázió után ß nyugati vádak tarthatatlansága X hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát — idézi a közmondást Jurij Zsukov, a moszkvai Pravda szemleírója a lap szerdai szá­mában közölt írásában — az­zal összefüggésben, hogy a Szovjetunió, Kuba és az NDK zanrei »beavatkozásáról« egyes nyugati • sajtóorgánumokban terjesztett rágalmak egyre in­kább tarthatatlanná válnak. Természetes, hogy a nyugati közvélemény — bizonyítékok hiányában, amelyeket azért nehéz produkálni, mert egy­szerűen nincsenek — mind in­kább kételkedik az egyes ve­zető politikusok és sajtóorgá­numok Moszkva, Havanna és Berlin elleni kirohanásainak megalapozót tságábam. Turner tengernagy, a CIA vezetője — McGovern szená­tor hivatalos követelésére — kénytelen volt magyarázattal szolgálni a szenátus külügyi bizottságában a NATO-orszá- gok fegyveres zairei akciója miatt A kormányzat jóelőre kijelentette, hogy nem kí­vánja dokumentumjellegű bi­zonyítékokkal alátámasztani állításainak igazát s így hiá­bavalónak bizonyult Turner háromórás ékesszólása, a sze­nátusi bizottság elnöke a meghallgatás után újságírók­nak úgy nyilatkozott: a kor­mány nem tudott megigyőző bizonyítékokat előterjeszteni vádaskodásainak alátámasz- tasara... — Nehéz is lett vol­na a szovjet kubai és NDK- beavatkozásról szóló, légből kapott állításokkal feledtetni a belga és francia ejtőernyősök nagyon is valódi részvételét a zairei harcokban — mutat rá a cikkíró. , j :j , . Az agresszív nyugati körök, az enyhülés ellenségei, a faj­üldöző rezsimek pártfogói »elégedettek a shabai sikeres hadműveletekkel«, amelyeket szinte az imperializmusnak Angolában, Mozambikban és Etiópiában elszenvedett vere­ségéért vett revansként köny­velnek el — írja Nyifcolaj Kohlov, a Lityeraturnaja Ga- zetábam. Kína a Szovjetunió és Kuba elleni szennyes rágal­mak terjesztésére használta föl a shabai intervenciót Hu­ang Hua külügyminiszter tün­tetőén elhagyta az ENSZ-lköz-' gyűlés rendkívüli — leszere­lési — ülésszakát hogy meg­szemlélje a shabai harcok színhelyét | « ' Zairéban a vietnamihoz ha­sonló helyzet van kialakuló­ban. Nyilvánvaló, hogy a je­lenlegi zairei vezetők egyre inkább nyűgként lógnak majd a Nyugat nyakán, és fölvető dik a kérdés, kikkel lehetne felváltani őket. Nagyon való­színű, hogy a Nyugat energi­kus intézkedésekkel már az »őrségváltás« előkészítésén dolgozik. ' J Jobboldali mesterkedések Libanonban Ben-Gal tábornok is fenyegetőzött Kilencvenegy nappal; dél-libanoni inváziójuk után az izraeli katonák kivonultak ugyan Libanon déli részéből, de a határtól mintegy tíz kilométerre libanoni területen kiépí­tett állásaik összefüggő láncolatát nem az ENSZ »kéksisako­sainak«, hanem eddigi szövetségeseiknek, a libanoni jobbol­dali keresztény milicisiáknak adták át. E rrúlicisták parancsnoka Szaad Haddad őrnagy, aki függetlenítette magát a liba­noni reguláris hadsereg pa­rancsnokságától, s az izraeli­ekkel szorosan együttműköd­ve provokatív akciók soroza­tát indította baloldali és Pa­lesztinái erők ellen. Haddad kedden reményét fejezte ki, hogy a palesztin gerillákat »sikerül távoltartani Dél-Li­banonitól« mert — mint mon­dotta — »ellenkező esetbein az izraeli fegyveres erők újból beavatkoznak..,« Hasonlóképpen fenyegető­zött tv-nyilatkozatában Avig- dor Ben-Gal izraeli tábornok is. Emmanuel Erskine tábor­nok, a Libanonban állomáso­zó ENSZ-erők főparancsnoka kedden azt állította, a térség­ben azért működik együtt a libanoni jobboldali mi deisták­kal, mert a bejrúti kormány közölte vele, hogy e rriilicis- táik Bejrútot »képviselik« a körzetben. Ezzel szemben a kormány szóvivője »teljesen alaptalannak« minősítette a tábornok kijelentését New Yorkban Kurt Wald­heim, az ENSZ főtitkára — szóvivője útján — közölte, hogy »az izraeli visszavonulás negyedik és egyben utolsó sza­kaszával az ENSZ-erőIk telje­sítették a Biztonsági Tanácstól kapott megbízatásuk első ré­szét; most további erőfeszíté­séket tesznek a megbízatás második részének végrehajtá­sára, arra, hogy segítsék a li­banoni kormányt a Dél-Liba- non fölötti tényleges ' fennha­tóságának helyreállításában«. A libanoni kormány az ENSZ főtitkári hivatalánál til­takozott Erskine tábornok és Sidiak őrnagy kijelentései miatt, és kérte: Ensio Siilas- vuo tábornok, az ENSZ közel- keleti békefenntartó erőinek főkoordinátora a helyzet tisz­tázására »a lehető legrövi­debb időn belül« látogasson Bejrutba. i _ Erskine tábornok, a Dél- Libainonban állomásozó »kék­sisakosok« főparancsnoka — mint jelentettük — kedden azt mondotta, hogy a bejrúti kor­mánytól olyan »eligazítást« kapott, miszerint »a de facto Dél-Libanonban tartózkodó erők törvényesek, és Bejrútból, a libanoni hadsereg parancs­nokságától kapják parancsai­kat«. v.ítiki. _ G eorges Si diák őrnagy, e dél-libanoni keresztény mili- cisták helyettes parancsnoka pedig azt állította, hogy a málicisták »Victor Khuri tá­bornoknak, a libanoni hadse­reg főparancsnokának főiké- résére ellenőrzik az egész iz­raeli—libanoni határt...« Lihanoni hivatalos körök élesen reagáltak ezekre a lég­ből kapott állításokra. A ha­tóságoknak az a szándékuk: szigorúan, meg fogjak paran­csolni a milicistáknak, hogy maradjanak 'kaszárnyáikban, mert »semmiféle feladatot sem bíztak rájuk Dél-Libanonban, ahová hamarosan elküldik a libanoni reguláris hadsereg egységeit«. Jelezték azt is, hogy ha a micilisták nem tel­jesítik a parancsot, akkor szankciókkal fogják sújtani őket. Ülésezik az OECD miniszteri tanácsa Az OECD-tanácskozás közben a Biztonsági Tanács öt nyu­gati tagja: Franciaország, Nagy-Britannia, az NSZK, Kana­da és az Egyesült Államok külügyminisztere a namíbiai kér­dést is áttekinti. A képen: Genscher nyugatnémet és Owetí brit külügyminiszter a francia fővárosban. _ (Telefotó: AP—MTI—KS) A vezető tőkésországók fe­lelős minisztereinek nagysza­bású seregszemléjével szerdán Párizsban megkezdődött a gazdasági együttműködési és fejlesztési szervezet, az OECD miniszteri tanácsának kétna­pos ülése, amelynek témája a nemzetközi gazdasági kon­junktúra alakulása, a fejlő­dés ösztönzésére szolgáló aján­lások kidolgozása. A tanács­kozáson résztvevő amerikai küldöttséget Cyrus Vance kül­ügyminiszter vezeti. , Emile van Lennep, az OECD főtitkára bevezető be­szédében meglehetősen borús képet festett a nyugati orszá­gok gazdasági perspektíváiról. A növekedés az OECD-orszá- gok — azaz a fejlett tőkésor­szágok — viszonylatában, idén sem fogja meghaladni a tava­lyi 3,5 százalékot Ez azt jelen­ti, hogy' a munkanélküliség magas szintje — amely első­sorban a fiatalokat sújtja — fennmarad, növekszik a pro­tekcionizmus, amely a maga részéről a termelés »kartelli- zációjára« vezet (vagyis arra, hogy a vezető tőkés hatalmak és multinacionális vállalatok felosztják egymás között a piacokat). Kína megnyit több várost a turisták előtt X Gnal kormány — a je^ lek szerint — elhatározta, hogy fokozott ütemben fej­"HÍREK A VILÁGBÓL' GENFBEN tegnap megtar­totta újabb ülését a hadászati fegyverrendszerek korláto­zásáról tárgyaló szovjet és amerikai küldöttség, , BÍRÓ JÓZSEF külkereske­delmi miniszter szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Szemjon Szkacskov- val, a külgazdasági kapcsola­tok állami bizottságának el­nökével, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki együtt­működés kérdéseiről. ____, À NÖVEKVŐ felháborodás és a bengáli bevándoroltak tiltakozásának hatására a konzervatív vezetésű londoni tanács visszalépett attól a tervétől, hogy a kelet-londoni Spitalfields kerületben »ben­gali gettót« alakítson. MADRIDBÓL* Pekingibe utazott tegnap — hivatalos látogatásra — a spanyol ki­rályi pár. I. János Károly és kísérete megszakítja útját Teheránban, a sah vendége­ként 30 órát tölt az iráni fő­városban. KÍNA kormánya elfogad­ta Tokiónak azt a javaslatát, hogy] a felék újra kezdjenek tárgyalásokat a japán—kínai béke- és barátsági szerződés megkötéséről. Javasolták, hogy a két ország képviselői július elején üljenek tárgya­lóasztalhoz Pekingben. ,__, Ú JABB támadásra készül Dél-Afrika Zambia ellen — a zambiai külügyminiszter hi­telt érdemlő forrásokra hi­vatkozva ezzel vádolta a faj­üldöző rezsimet. A Zambia és Botswana közé ékelődő Cap- rivi-övezetben ugyanis nagy­arányú dél-afrikai csapatosa- szevonások tapasztalhatók. leszti a »valutát termelő« ide­genforgalmat Megfigyelők ennek bizonyítékát látják a kínai idegenforgalmi szolgálat most nyilvánosságra hozott közleményében, miszerint szá­mos tartományt, természeti szépségekben és történelmi emlékekben gazdag vidéket, ipari, mezőgazdasági és kul­turális központot nyitnak meg az országba látogató külföldi turisták, köztük a külföldöm élő kínaiak részére. A megnyitott központok között van Csengtu, Szecsuan tartomány fővárosa; Lan- csou, az északnyugat-kínai ipari központ, Hofej, Anhuj tartomány politikai és gazda­sági centruma, Kunming, a »források városa«, a Hszin- csiang tartománybeli Urum- csi és Huhehot, Belső-Mon- gólia fővárosa. Lehetővé vá­lik a külföldi turisták szá­mára à kirándulás olyan ten­gerparti városokban és köz­pontokban, amelyeket eddig katonai megfontolásokból zár­tak el a külvilág elől. Sze­repel a megnyitott helységek listáján Csungking és több más olyan város, amely a kí­nai forradalom, illetve a íel- abadító háború fontosabb állomását jelképezi. Megte­kinthetik a külföldiek Csou En-laj volt miniszterelnök, valamint Lu Hszin, a nagy kínai író szülővárosát is. r CHA GUEVARÂ; a kubai forradalom és a szocialista építés egyik vezéralakja szü­letésének 50. évfordulójáról emlékeztek meg tegnap Ha­vannában. HUA KUO-FENG, a Kínai KP KB elnöke, miniszterel­nök, szerdán találkozott és megbeszélést folytatott Jeng Saryval, a Kambodzsai Kom­munista Párt KB állandó bi­zottságának tagjával, a kül- ügyekért felelős miniszterel- nök-helyett essek ROSKA ISTVÁN külügy­miniszter-helyettes június 12-től 14-ig Varsóban megbe­széléseket folytatott ■ Marian Dmochovski lengyel külügy­miniszter-helyettessel, a ma­gyar—lengyel kapcsolatok idő­szerű kérdéseiről. FIDEL CASTRO kubai el­nök késznek mutatkozik arra, hogy személyesen tárgyalja meg Carter amerikai elnök­kel a két ország kapcsolatait zavaró problémákat — közöl­te havannai sajtóértekezletén az a két demokratapárti kép­viselő, aki kétnapos látoga­tást tett Kubában és talál­kozott CastróvaL. Egy szavazás háttere Befejeződött az Olasz Köz­társaság történetének máso­dik népszavazása. Az elsőre négy évvel ezelőtt került sor. A téma akkor a válás volt, de a tét jóval nagyobb. Annak kellett eldőlnie, va­jon megmaradhat-e az ipa­rilag fejlett Itáliában egy­fajta intézményesített, majdnem középkori szemlé­let, vagy pedig Nyugat-Euró- pa egyik legjelentősebb or­szága végre túlléphet ebben a kérdésben is a saját ár­nyékán. Az eredmény közis­mert: a jobboldal minden erőfeszítése ellenére akkor az olasz nép a változásra szavazott. A mostani népszavazás te­matikailag kettős volt. Arról kellett dönteni, megmarad­jon-e két, már létező tör­vény. Az egyik a pártok ál­lami támogatását szabályoz­za, a másik, amely Reale volt igazságügy-miniszter ne­véhez fűződik, a korábbinál valamivel keményebb fellé­pést tesz lehetővé a terro­rizmussal szemben. A szélsőbaloldal mindkét — voltaképpen bevált — tör­vényt szerette volna semmis­sé tenni, ezért kényszerítette ezt a referendumot Itáliára. Az időpont nem akármilyen. A pártok állami támogatása nem utolsósorban azért ér­dekes téma most, mert je­lenleg az Olasz Kommunista Párt is az ötpárti parlamenti többség tagja. Egy, a pártok állami támogatásával kap­csolatos »zavarórepülés« si­ker esetén alkalmasnak tűn­hetett arra, hogy újra fel­borzolja a kedélyeket, újra megnehezítse a parlamenti együttműködést, amely — minden természetes nehéz­ség ellenére — mindmáig a legnagyobb akadálya mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb törekvéseinek. A másik téma, a közbiz­tonsági törvény megtartása még sajátosabb időpontban került terítékre: az Olaszor­szágot és a világot is felka­varó Moro-ügy után. Ennek fényében az eredmény kü­lönösen tanulságos. A lényeg az, hogy mindkét törvény megmaradására szavazott a többség — de nem olyan el­söprő arányban, amilyet a helyzet részben indokolttá tett volna. Bár a szélsőbal és a szélsőjobb közös kísér­letét újra meghiúsította az olasz nép, jogos a kérdés: miért nem voltak a szám­szerű arányok még meggyő­zőbbek, még impozánsabbak. A helyzet bonyolult, a vá­lasz nem könnyű. De azért nem is lehetetlen. Az olasz élet igazán jó megfigyelői világszerte körülbelül így felelnek erre a kérdésre: bár mindkét szóbanforgő fövény helyesnek bizonyult, az ed­digi végrehajtás során sok volt az elkedvetlenítő motí­vum. A pártok állami támo­gatásával kapcsolatban a kereszténydemokratáknak nem egyszer túlságosan is maguk felé hajlott a kezük, a terrorizmus elleni törvény­ről pedig nyilván számta­lan szavazónak az jutott eszébe, mennyi kínos kérdő­jel volt — és maradt meg — a Moro gyilkosai után folytatott nyomozás terén. Egy nemzetközi vizsgálóbizottság jelentése szerint Rendszeresen rugdossák a gyanúsítottakat Csak az eredményt teszik közzé Egy nemzetközt vizsgáló­bizottság jelentése föltárta, hogy Észak-írországban jelen­leg is folynak a kínvallatá­sok, jóllehet a brit kormány néhány hónapja az emberi jogok európai bírósága előtt ünepélyes ígéretet tett, hogy többé ilyen cselekmények nem fordulnak elő. Egy nem­zetközi segélyszervezet négy­tagú küldöttsége azonban no^ vemberben és decemberben azt tapasztalta Belfastban, hogy az északír rendőrség folytatja a terrorizmussal gyanúsítottak kínvallatását, testi-lelki összetörését Roy Mason, az észak-íror­szági ügyek minisztere, a saj­tóban már részletekben kiszi­várgó jelentés súlya alatt kénytelen volt vizsgálatot in­dítani a rendőri visszaélések föltárására. A vizsgálatot azonban a kormány megbí­zottai folytatják le, titokban, és csak az eredményt teszik közzé. A két dán orvosból és egy holland ügyvédből álló bizott­ság 78 személy esetét vizs­gálta meg — olyanokét, aki­ket 1977-ben a terrorizmus elleni törvény alapján őri­zetbe vettek és néhány napig vallattak. A bizottság 52 em­ber tüzetes orvosi vizsgálata és 13 további személy koráb­bi látleletei alapján megálla­pította: a vallatások során rendszeresen verik, rugdos­sák, fojtogatják, megalázzák és halállal fenyegetik a gya­núsítottakat Többen szenved­tek tartós vagy időleges testi- lelki károsodást. Az északír polgárjogi szö­vetség és Írország Kommunis­ta Pártja független, pártatlan, nyilvános vizsgálatot követet A SOMOGY MEGYEI TANÁCSI MAGAS- ÊS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT fölvesz: 2 villanyszerelő, 2 épületlakatos, 2 mezőgazdasági gépszerelő szakmunkást. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Kaposvár, Petőfi tér 3. sz. alatt (36323)

Next

/
Thumbnails
Contents