Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
Brezsnyev ma indul Bonnira (Folytatói az L oldalról) •Az enyhülési politika ma próbaidőn megy át. Nagy fontosságú, hogy a két állam vezetőinek küszöbönálló találkozása mindenki számára kézzelfoghatóvá tegye: elő akarják segíteni, hogy az enyhülési politika kiállja ezt a próbát« — mondotta Brandt. Kiemelte, hogy az utóbbi években szorossá váltak a kapcsolatok az NSZK és a Szovjetunió között, s kétoldalú kapcsolataik egyúttal fontos tényezői az európai béke biztosításának, az egész világra kiterjedő enyhülési politikának. Különösen fontosnak minősítette az SPD elnöke a látogatást, a küszöbönálló megbeszéléseiket az európai béke szempotjából. — Az NSZK kormánya — állapította meg — arra törekszik, hogy elősegítse a Kelet és a Nyugat kapcsolatainak fejlődését, a konfliktusok kiküszöbölését Ebben a vonatkozásban Brandt külön is aláhúzta a katonai enyhülés fontosságát »■Közép-Európában ma minden eddiginél több pusztító fegyver összpontosul — hangoztatta. — Az áttérés a konfrontációról az együttműködés politikájára katonai téren mindeddig nem érezteti kellően hatását.« A Szovjetunió és az NSZK, * ha különböző nézőpontból is, ugyanarra a következtetésre jut: a politikai enyhülés csak akkor válik hatékonnyá. ha sikerül katonai téren is kiegészíteni megfelelő lépéseikkel, s csökkenteni a bizalmatlanságot, növelni a , kölcsönös bizalmat. Természetesen egyik ország sem képes arra, hogy egymaga megoldja ezt a feladatot, de mindkettőnek megvan e téren saját felelőssége, és együttműködésük elősegítheti a fegyverzet ellenőrzése, a leszerelés problémáinak megoldását a politikai együttműködés segítségével — hangoztatta nyilatkozatában Willy Brandt. Hűvös, tartózkodó, sőt helyenként ellenséges hangú nyilatkozatban foglalkozott a nyugatnémet jobboldal Leo- nyid Brezsnyev bonni látogatásával. Állásfoglalásában Helmut Kohl, a CDU—CSU parlamenti frakciójának elnöke »az őszinte véleménycsere lehetőségeként« üdvözölte ugyan a szovjet—nyugatnémet csúcstalálkozót, de nyomban hangot adott az ellenzék fenntartásainak is. Azt bizonygatta, hogy a CDU—CSU Konrad Adenauer kormányzása óta mindig is »a béke biztosítására irányuló politikát* követett, s isimét előhozakodott azokkal a követelésekkel, amelyeket a CDU—CSU a maga részéről egyoldalúan a szovjet—nyugatnémet szerződés és a két német állam között megkötött »alapszerződés« előfeltételéül szabott Állást foglalt a »német egység helyreállítása« — magyarán: az NDK állami létének felszámolása — mellett amelyre szerinte az ellenzék »békés eszközökkel« törekszik! Helmut Kohl, az enyhülési politika »próbakövének« minősítette Nyugat-Berlinit. s egyrészt szorgalmazta a város és az NSZK kapcsolatainak erősítését másrészt Nyugat- Berlin bevonását a megkötendő nemzetközi szerződésekbe. Szavakban Kohl támogatta ugyan a szovjet—nyugatnémet gazdasági és kulturális kapcsolatok kiszélesítését de óva intett attól, hogy az NSZK »egyoldalú függőségbe* kerüljön. A Pravda a látogatásról »Szovjetunió—NSZK: jó alap« címmel közli különtu- dósítóinak írását a moszkvai Pravda — egy nappal Leo- nyid Brezsnyev bonni látogatásának kezdete előtt. Nyugatnémet politikai és társadalmi köröl: nem leplezik elégedettségüket, hogy olyan horderejű esemény előtt állnak, amely kétségtelen vezető helyet foglal el 1978 nemzetközi politikai krónikájában. Bonnt valósággal megszállták a külföldi tudósítók, a világ minden tájáról összesereglett újságírók, mintegy 800 tudósító akkreditáltatta magát az újabb nyugatnémet—szovjet csúcstalálkozóra. A várakozás teljesen indokolt — emeli ki a Pravda. — Most a szovjet párt- és államfő újabb bonni látogatásától nemzetközi téren elsősorban azt várják, hogy a határkőhöz érkezett enyhülési politikának további lendületet adva a leszerelés első gyakorlati lépéseit készítse elő.' A Chilei Kereszténydemokrata Párt Santiagóban közzétett nyilatkozatában csalárdnak • minősítette Pinochet tábornoknak, a katonai junta vezetőjének azt a tervét, hogy a »demokrácia helyreállítását Chilében átmeneti időszakkal« készítsék elő. A junta politikája — írja — egyáltalán nem azt a szándékot tükrözi, ARGENTIN A Ismét Videla Űjalbb háromévi Időszakra Jorge Rafael Videla tábornokot választották meg Argentína elnökévé — jelentette be kedden este Buenos Airesben az argentin katonai junta. Az erről szóló döntés a háromtagú testület keddi tanácskozásán született. A junta 197ti márciusa — Isabel Perón kormányának megdöntése — óta áll az ország élén. A nyilvánosságra hozott közlemény szerint Videla 1978 augusztus elsején kezdi újabb háromévi hivatali idejét — miután nyugállományba vonul, mint a szárazföldi hadsereg főparancsnoka. A tábornok mostanáig mindkét posztot betöltötte, azaz egy személyben volt az ország elnöiíe és a száraföldi haderő főparancsnoka. A közlemény szerint a junta -másik két tagja. Emiliő Massera ellentengernagy, valamint Orlando Agosti altábornagy ebben az évben ugyancsak nyugállományba vonul, s a három haderőnem élére új személyeket neveznek ki. Egyelőre még az sem világos, vajon Videla 1978 augusztusától a teljes végrehajtó hatalommal rendelkezik-e, avagy tevékenysége az új juntának lesz alárendelve. hogy az országban »valódi demokráciát teremtsenek«. A katonai kormány által bejelentett új alkotmányt egy Ids létszámú bizottság dolgozta ki, amelynek tagjai közé a chilei népnek egyetlen képviselője sem kerülhetett. Az ország népét az új alkotmány megszövegezésének folyamatából teljesen kizárták — hangoztatta a nyilatkozat. Újabb megállapodás a két német állam között Pinochet csalárd tervei A kereszténydemokrata párt nyilatkozata Szerdán újabb NDK—NSZK megállapodás született a két állam között folyó, különböző Folytatódik a római Lockheed=per Az olasz alkotmánybíróság visszautasította azokat a semmisségi indítványokat, amelyeket a Lockheed-per vádlottjainak ügyvédei terjesztettek elő — a bírósági eljárás fölfüggesztését, illetve megszüntetését célozva. így majdnem egyhónapos jogi vita után folytatódhat az amerikai re- pülögépgyártó cég megvesztegetéseivel kapcsolatos pert a két volt miniszter, Cui és Ta- nassi ellen. Mint ismeretes: a Lockheedéig magas beosztású olasz személyiségeket, köztük két minisztert vesztegetett meg, hogy megrendeljék katonai gépeit az olasz légierő számára. A vád alá helyezésről majdnem egy évig folyt vita az illetékes parlamenti vizsgálóbizottságban, amely végül — nagy politikai csatában — Rumor volt miniszterelnököt fölmentette, míg Guit és Tana ssit vád alá helyezte. gyakorlati kérdések megoldását szolgáló tárgyalások eredményeként: megegyeztek a Harz hegységben- az NDK— ) NSZK határvidékén levő Ecker völgyi zárógát és az ottani vízrendszer közös hasznosításáról. A megállapodás értelmében az NSZK-nak lehetősége nyűik, hogy fölhasználja és karbantartsa az ecke- lí ivóviztárolónak az NDK- hoz tartozó részét és az ehhez kapcsolódó csatornahálózatot. Megegyeztek az ott levő vízrendszer teljes felújításában is. A megállapodásit a két kormány nevében az NDK— NSZK határbizottság vezetőd, Kari Kormes, az NDK nagykövete és ár. Günther Pagel NSZK-minisztériumi igazgató írták alá Berlinben. A határbizottság legközelebbi teljes ülését május 17-én és 18-án tartják az NDK-beli Gerában. Még e hónapban ■— előreláthatólag 24-én — folytatódnak azok a tárgyalások is, amelyeknek célja a wartha— berleshauseni közúti határátkelő kibővítése. ff fl? F fi 1 VILÁG HOL AmmSLRRj M-W, MuJ Helsinkibe érkezett tegnap az a szovjet küldöttség, amely részt vesz a finn fővárosban ma kezdődő, a nemzetközi fegyverkereskedelem korlátozásával kapcsolatos szovjet— amerikai megbeszéléseken. Alexandriában tárgyal Nimeri szudáni elnök. Szadat egyiptomi elnökkel az egymással szembenálló arab országok közeledését és egy arab csúcskonferencia lehetőségét vitatja meg. Nimeri ezután Szíriába répüL Letartóztattak tíz embert Pamplonában és San Sebas- tianban, Spanyolország baszk nemzetiségű területein — a május elsejei tüntetésekkel kapcsolatos nacionalista összecsapások nyomán. A pamplo- nai kórházban az összetűzések 27 sebes ültjét ápolják. Á szőlősgyöröki Béke Mg. Tsz Fölveszünk 1 gyakorlattal rendelkező, faipari felsőfokú vagy J “I Y I “11 ^ l\^IC3 1 villanyszerelőt Jelentkezni lehet a tsz-irodán, a személyzeti vezetőnél. (17826) technikusi képesítésű műszaki dolgozót A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemvezetői azonnali belépéssel munkakörbe hivatalsegédet Untverzál Vas- és C " 1 Faipari Szövetkezet Kaposvár, fölvesz Achim A. u. 2—6. (17825) Jelentkezni lehet: Kaposvár, Füredi u. 37. (35450) Túlkapásai miatt leváltották posztjáról a megszállt ciszjor- dániai izraeli katonai kormányzót, Dávid Hagoel tábornokot. A megszálló csapatok két másik, magas rangú tisztjét pedig hadbíróság elé állítják — közölte az izraeli hadügyminisztérium. Ázsiai kőrútjának első állomásán, Manilában Walter Mondale, az Egyesült Államok alelnöke szerdán csaknem háromórás megbeszélést folytatott a fülöp-szigeteki elnökkel. José Lopez Portillo mexikói elnök május közepén hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. Benzines palackokat dobott a szerdára virradó éjszakán három férfi a madridi Amerikai Kulturális Központ épületére. A merénylet csak anyagi kárral járt, személyi sérülés nem történt A hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség szerdán Genfben újabb találkozót tartott Milos Minies jugoszláv külügyminiszter, aki kedden érkezett Phnom Pennhbe, megkezdte tárgyalásait Jeng Sary kambodzsai külügyminiszterrel, A fegy verembargó föloldását sürgeti a kongresszusnál — Törökországgal kapcsolatban — az amerikai kormány. Az indok: mindeddig nem történt jelentős haladás a ciprusi prob- I léma megoldásában, és ez a i NATO déli szárnyának ko- I moly meggyengüléséhez veze- ; tett. Táviratban köszöntötte Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke Ahmed Husszein Al- Ghasmit abból az alkalomból, hogy a Jemeni Arab Köztársaság elnöki tanácsának veze- őjévé választották. Svájci körkép Válaszút előtt Svájcra talán semmi sem jellemző jobban, mint a változatlanság. Ez az esztendő azonban — úgy tűnik — kivétel lesz. A polgároknak hamarosan két fontos dologban is állást kell foglalniuk : már nem lehet halogatni a döntést az ország esetleges ENSZ-tagságáról, és ami még érzékenyebb téma: szavazniuk kell a kantonok hatáskörét megcsorbííó új alkotmánytervezetről is. Föltehe- tőleg mindkét kérdés heves érzelmeket vált ki a svájci, polgárok körében. Változó semlegesség? Svájc ENSZ-tagságát az utóbbi években egyre többen szorgalmazzák. A helyi sajtóban is mind gyakrabban jelennek meg olyan írások, amelyek a kívülállás hátrányait taglalják. A legnyomósabb érv, hogy az államszövetség a nemzetközi jelentőségű döntések meghozatalából marad ki, pedig azok jó része valamilyen formában azt is érinti. A csatlakozás mellett szól még, hogy Genfben van az ENSZ európai központja, s ezáltal az ország amúgyis bekapcsolódott a világszervezet »vérkeringésébe«. A svájci kormány egyébként tavaly hivatalosan is bejelentette: szükségesnek és hasznosnak ítéli az ország belépését az ENSZ-be. Elég népes azonban a belépést ellenzők tábora is. Nekik látszólag »tudományos« ellenvetéseik vannak: az ország 1815-ben szerződésben vállalt »örök semlegességét« tartják összeegyeztethetetlennek az ENSZ-tag- sággal. A semleges státusz — szerintük — kizár mindenféle katonai akciót, márpedig a világszervezet bizonyos esetekben fegyveres beavatkozásra is fölkérheti tagjait. Az aggályoskodókat cáfolja a nemzetközi jogászok .álláspontja. Ezek a szakemberek pozitív példaként Ausztriát emlegetik, amely a semlegessége ellenére — 1955 óta aktív tagja a világszervezetnek — nem zárkózik el attól, hogy részt vegyen az ENSZ békefenntartó erőinek tevékenységében (például Cipruson). A jogászok szerint a második világháború után fokozatosan megváltozott a semlegesség, az el nem kötelezettség tartalma is: ma már nem passzivitást várnak az ilyen államoktól, hanem Amerikai fegyvereladások Fölöttébb termékeny fészek. (Az International Herald Tribune karikatúrája.) azt, hogy aktívan regyenek részt a béke megőrzésében. Nehézkes demokrácia Ugyancsak az idén kell majd népszavazáson dönteni a Svájci Államszövetség új alkotmánytervezetéről. A készítőknek egyelőre nem sok örömük lehet a publicitásban. A közvélemény, ugyanis óriási felháborodással fogadta a javasolt új rendelkezéseket: a kantonok hatáskörének »megnyirbálását«, a népszavazásra bocsátható témák számának csökkentését és a központi szervek befolyásának növekedését. Ügy érzik, a svájci demokrácia erős tartópillérei lennének megcsonkítva, ha az új törvény életbe lépne. A több áttételes, garanciákkal körülbástyázott államgépezetet ugyanis sokan a polgári demokrácia legfejlettebb változatának tartják. Előnyei közé sorolják, hogy a közvélemény minden lényeges — és kevésbé lényeges — országos ügybe beleszólhat A kantonok erősségében, nagyfokú önállóságában látják a sok- nemzetiségű lakosság harmonikus együttélésének biztosítékát. Kantonok „diktatúrája!* A változások hívei ezzel szemben azt vallják, hogy a jelenlegi államgépezet rendkívül nehézkes, szinte lehetetlen a gyors, rugalmas központi kormányzás. Az önálló alkotmánnyal, parlamenttel, államigazgatási apparátussal rendelkező kantonok ugyanis minden elképzelést megvétózhatnak. Csak akkor lesz valamiből országos törvény, vagy gazdasági intézkedés, ha mind a huszonkét helyi állam jónak tartja. Még bonyolultabb a helyzet akkor. ha valamilyen kérdésben “““ népszavazást rendelnek el : a szentesítéshez minden kan-'*'»m tonban az »igen« szavazatok többsége szükséges. Az is az igazsághoz tartozik, hogy néhány »államban« olyan erős, konzervatív vezetés van, hogy sorra megtorpedózhatja a neki nem tetsző rendelkezéseket. Már klasszikus példa, hogy a demokráciájára oly büszke Svájc »csupán« azért deklarálta a világon az utolsók között — 1971-ben — a nők politikai jogainak gyakorlását, mert néhány kanton évtizedekig megakadályozta azt, és még most is van olyan, amelyik saját területén nem engedi őket szavazni és állami tisztségekbe megválasztani. A számunkra szinte hihetetlen ellentmondások nyomán a kormány 14 évi huzavona után most már a változások híve. Ez azonban önmagában nem biztosíték az új kormány elfogadására. Az alaptörvény sorsáról ugyanis még a régi államgépezet — 22, többségében konzervatív kanton — dönt, s aligha egyezik bele jogainak korlátozásába. M. K. Családi ház és hétvégi ház ÉPÍTÉSÉNÉL szinte NÉLKÜLÖZHETETLEN a hálózati árammal működő B ÖÖ7 típusú beíonkeverőgép Ara: 8030 Ft. Kapható: 63. sz. Vasboltunkban, Pécs, Nagy Lajos u. 9. Telefon: 11-897, telex: 12-245 (17774)