Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-12 / 110. szám
Dr, Korom Mihály látogatása a Ich ia ni go-válogatottnál Vendégei voltak csütörtökön délelőtt az argentínai világ- bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott keret edzésének. Dr. Korom Mihály, az MSZMP KB titkára és Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője látogatott ki a Népstadionba, ahol dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke, valamint az MLSZ vezetőinek társaságában megtekintették a másfél órás gyakorlás levezetésének, a kétka- pus játéknak utolsó perceit. A vendégek ezután meghallgatták Kutas Istvánnak, az MLSZ elnökének és Baráti Lajos szövetségi kapitánynak a beszámolóját a világbajnoki felkészülés menetéről, az argentínai utazást megelőző nyugat-európai programból, a dél-amerikai utazás előkészületeiről, a válogatott játékosok formájáról, arról, hogy az együttes milyen reményekkel utazik a XI. VB-re. A szakvezetők által kitűzött újabb cél: a legjobb nyolc közé kerülés. Dr. Korom Mihály a szakvezetők meghallgatása után a játékosok előtt álló világosé-, mény jelentőségéről beszélt, hangsúlyozva: itthon sok százezren szurkolnak azért, hogy minél jobb eredménnyel szerepeljenek a világversenyen. Jé íövészeredmények Kaposváron A Tabi ,,Vidi” bravúrja Sportudvar társadalmi összefogással Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek közt adták át a Nosz- lopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola udvarán elkészült sportobjektumot. Pintér József, az intézmény igazgatója megnyitó beszédében méltatta és megköszönte azt a nagymértékű társadalmi segítséget, amellyel sikerült megteremteni a mintegy ötszáz diák hatékonyabb sportolását segítő létesítményeket. Röplabda-, kézilabda-, tenisz-, atlétikai futópálya és ugrógödör »született«, valamint a szurkolóknak egy csinos kis lelátó. Akik pedig segítettek mindennek létrehozásában: a Somber, a Kaposvári Városgazdálkodási, a Siófoki Parképítő, a kaposvári Mezőgép vállalat, valamint az iskola diákjai és pedagógusai. A gyomirtást a Kaposvári Növényvédő Állomás és a tangazdaság végezte el. Tegnap került sor egy szocialista szerződés ismertetésére és aláírására is, amely az iskola és a Mezőgép vállalat között jött létre. A szerződés értelmében a sportkombinátot használhatják a vállalat tömegsport rendezvényeinek lebonyolítására, akik a felmerülő karbantartási és javítási munkálatokat is elvégzik. Így még szorosabb kapcsolat jöhet létre a felnőttek és a diákok között. Az ünnepség végén pályaavatóként a szakközépiskola leány kézilabdacsapata mérkőzött a mezőgépes lányokkal, asszonyokkal. Gy. TA Szolnokon megrendezett kisdobos és országos úttörő cselgáncsversenyen a kaposvári Krénusz és Berzsenyi Általános Iskola, valamint a Bartók Béla és a Tóth Lajos Általános Iskola tanulói indultak, összesen 27-en. Az Általános Iskolás Kupa a Krénusz általános iskola birtokába került — ők szerezték meg az első helyet. Egyéni helyezések: kisdobos korosztály: 35 kg: 1. Kutas, 49 kg. 1. Kraxner, 29 kg. 5. Viro- vácz, 41 kg. 5. Eszes és Ha- hóthy, 45 kg. 2. Póré (valamennyi Krénusz általános iskola.). Üttörő korosztály: 38 kg. 3. Szilágyi (Krénusz), 63 kg. 3. Schenk (Bartók). A békéscsabai felnőtt első osztályú vidékbajnokságon 78 kg. 5. Berecz, + 95 kg, 3. Hadi * * « A kétnapos MHSZ-kupa 7. fordulóját Kaposváron, a Zalka lőtéren budapesti, pécsi, győri és kaposvári lövészklu- bok részvételével rendezték meg. Hazai versenyzőink közül dobogóra kerültek légpuska 40 lövés, leány, serdülő: 2. Péternél (329), junior: 2. Almos (366) felnőtt: 3. Szabó (316) férfialt, serdülő: 2. Kiss (359), ifjúsági: 1. Tápi (373), 2. Horváth (372), felnőtt: 1. Péter (384), légpisztoly 40 lövés. Nők, serdülő: 2. Peternel (345), férfiak, ifjúságiak: 1. Kiss (370), 2. Thurz9 (364), 3. Fazekas (361), junior: 2. Oh (362), felnőtt: 2. Németh (375), 3. Eöry (373), standard puska 60 fekvő: nők, junior: 2. Álmos (585), 3. Horváth (582), felnőtt: 2. Szabó (539). Az ifjúsági fiúknál: 1. Tápi (587), kisöbű sportpuska 60 fekvő: férfi felnőttben 2. Péter (588), 3x40 felnőtt férfi: 1. Péter (1144), standard puska 3x20 vő ifjúsági leány: Szántai (MHSZ KLK Bp.) 593. * * * A Somogyi Erdőgazdaság MHSZ lövészklubja rendezésében május 6-án a Magyar Honvédelmi Kupa IV. fordulóját tartották a tokaji lőtéren. Eredmények: férfi felnőtt 60 lövés: 1. Pelle (Kaposvár, 422), ifjúsági II. korcsoport: 1. Horváth (Kaposvár 449). Ifjúsági I. korcsoport 1. Bebes (Kaposvár, 446)... 3. Rónai (Kaposvár, 344). * • * Az Egerben megrendezett »Dobó Kupa« könnyűbúvár emlékversenyen 123 fiú és 53 lány versenyzett. A kaposvári színeket tizenegyen képviselték, közülük a következők kerültek a dobogóra. 100 m ifjúsági fiú: 1. Gyors, 400 m; 3. Simon, 300 m, felnőtt: 2. Doanbo- si. Nők 100 m felnőtt: 3. Kecskés, 400 m ifjúsági: 3. Tóth. A csapatversenyben a 3. helyezett lett a Kaposvári Könnyűbúvár Klub 400 ponttal. • * * Kelebia térségében rendezték meg az országos tájfutócsapatbajnokság déli területi selejtezőjét. Az alföldi terepen ho6zú pályákon a Kaposvári Rákóczi tájfutói csapatai F 21 A és F 17 B kategóriában egyaránt a második helyet szerezték meg, Csizmadia, Kiss, Marton illetve Varró, Tóth és Péter összeállításban. Az F 17 B kategória versenyzői jogot nyertek az országos csapatbajnokságon való indulásra. • » * Területi labdarúgó-bajnokság. DRÁVA CSOPORT: Péterhida—Kutas 1-1. Bolhás —llomokszentgyörgy 2-0, Cso- konyavisonta—Lábod 2-0, Tapleány junior: 2. Almos (5557), fiú ifjúsági: 1. Tápi (554), junior: 3. Cser (547), sportpisztoly 60 lövés, férfi ifjúsági: 1. Thurzó (507), 2. Kiss (497), junior: 1. Oh (521), felnőtt: 3. Eöry (535), standard pisztoly: 3x20: férfi junior: 2. Oh (505), felnőtt: 3. Németh (514), standard pisztoly 2x30 ifjúsági fiú: 3. Thurzó (505), gyorstüzelő pisztoly 2x30, férfi ifjúsági: 1. Thurzó (561), junior: 3. Oh (521), felnőtt: 3. Németh (563). A forduló ponteredményei : 1. Központi Lövészklub Budapest (63), 2. Pécsi Petőfi Lövészklub (57), 3. Kaposvári Latinca Lövészklub (52), 4. Győri Rába Lövészklub (49). Az I—VI. forduló eredményei alapján: 1. Központi LK (254), 4. Kaposvár (209). Nem hivatalos új országos csúcs; standard puska 60 feksony—Vése 6-0, Samogyudvar- hely—Felsőbogát 1-2, Batoócsa Somogy ta rnóc a 1-3, Nemesvid —Szabás 2-0. 1. Lábod ŰRI! 7*—25 S7 2. Cs.-visont« 73 15 5 3 €0—25 35 3. Tapsony 23 IS 5 3 70—36 35 BALATONI CSOPORT Kötcse—S. MEDOSZ 1-2, Táska—Szőlősgyörök 5-1, Balatonszárszó—Zamárdi 2-0, Ba- latonendréd—Balatonberény 3-0, Fenyves—Nagyberény 2-0, öreglak—Balatonszemes 3-0, Karád—Buzsák 3-1. 1. Karád 2. Kéthejy 3. Buzsák I. B,-szárszó TA 15 23 15 24 15 24 12 * * 3 59—16 36 3 31—21 35 6 67—27 33 3 47—26 33 A vártnál súlyosabb vereséget szenvedett az NB II-ben szereplő Rákóczi asztaliteniszcsapata. Az idei bajnokságban Értesítés À visnye—kőkút—hcdrehelyi Dél-Zselic Mg. Termelőszövetkezet székhelye és neve 1978. május 3. napjától megváltozott. A termelőszövetkezet új neve és székhelye a következő: Dél-Zselic Mg. Tsz, Hedrehely. (33695) Megérkezett az import íarmeranyag t Csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet DOROTTYA DIV ATBOLT J AB A ! (17952) a Pénzügyőrök a, kaposváriak után következnek a tabellán. Mégis meglepő fölénnyel és biztonsággal győzték le Kaposváron a hazaiakat PÉNZÜGYŐR—RÁKÓCZI 21:4 Gy.: Darvas I., Faragó (5—5), Geri, Majsai (4—4), Darvas II. (3), illetve Balázs (3), Rák (1). Kaposváron rendezték meg vasárnap a megyei ifjúsági serdülő A és B kategóriás ösz- szetett atlétikai bajnokságot. A jobb egyéni eredmények valamennyien győztesek: Leányok: ifjúsági ötprŐba: Orosz (Barcs), Csányi (Barcs), serdülő B ötpróba: Horváth A. (Marcali), Tóth A. (Barcs) serdülő B négypróba: Szőnyi (KA- SI), Csurgai (KASI), Niki (Marcali), Szabó É. (Fonyód). Fiúk: serdülő A ötpróba: Szabó T. (Marcali) Gyimesi (KASI), serdülő B négypróbá: Endre (KASI), Szintén (Fonyód). A bajnokságban a marcali Szabó és a sportiskolás Endre ért él ezüstjelvényes szintet • • * A Csepel SC összetett atlétikai versenyén négy kaposvári atléta is indult. Az Û. Dózsa műanyagborítású pályáján esős időben a felnőttek között Király László tízpróbában — messze túlteljesítve tavalyi eredményét — II. osztályú szintet ért eL Az ifjúságiak mezőnyében Kisiván István és Szabó Sándor tízpróbában bronzjelvényes szintet az öt- próbázó Sánta Zsuzsa ezüstjelvényes szintet teljesített Egy Pécsen rendezett lövész- versenyen két kaposvári versenyző ért el figyelemre méltó eredményt Az ifjúságiak mezőnyében standard puska 60 fekvő lövésben Tápi Tamás 571 kört lőtt és első lett Az összetettben is ő végzett az élen 545 körreL A kisöbű sportpuska 60 fekvő lövés felnőttek mezőnyében Péter László 593 körrel utasította maga mögé az egész mezőnyt A 120 lövéses összetett versenyben 1145 körrel ugyancsak az élen végzett. NB Il-es bajnoki röplabdamérkőzés. Tabi Videoton—Székesfehérvári Volán 3:2 (—6, —8, 9, 11, 9) Tavi V.: Fábián, Lőrinezi, Guzmics, Pesti, Varga, Pirkhoffer Csere: Czabuláné, Hajbáné, Babies, Potó. Edző: Hajba Dezsőné. Nagy meglepetés! A tábláknak is sikerült az a bravúr, amely néhány nappal korábban a K. V. Izzónak. Nagy lelkesedéssel játszott a tabi csapat és kitűnően használta ki a vendégek harmadik játszmában megmutatkozó könnyel- műsködését. A végén a hazaiak voltak nyugodtabbak. A berzenccl községi tanács megvételre leikínál egy üzemképes Carpati tehergépkocsit. 1978. december 11-ig érvényes műszaki vizsgája van. (17876) MÁJUS 12 PÉNTEK Pongrác A Nap kél 4.12, nyugszik 19.10 órakor« A Hold bel 8.22, nyugszik 23.24 Órakor. A várható időjárás: Változóan felbős idő — elszórtan futó záporral, hózáporral. Sokfelé fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 7—12 fok között alakul. A távolabbi ki) átások (keddig) : Időnként erősen növekszik a fe Ihőzet, elszórtan záporok, később zivatarok Is vár hatok. Az évszakhoz képest hideg idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3 és plusz 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8—18 fok között lesz. — Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a népfront főtitkára csütörtökön fogadta a szovjet békebizottság — Mihail Ivanovics Kotov felelős titkár vezette — küldöttséget, amely a béke és barátsági hónap nyitóeseményein vett részt hazánkban. Kommunista szombat az iskoláért Kommunista szombatot tartottak a múlt hét végén a Nagyatádi Konzervgyárban : ezen mintegy 800-an vettek részt. Ott voltak a helyi szakmunkásképző intézet tanárai is. A munkabért — amely körülbelül hatvanezer forintot tesz ki — teljes egészében a szakmunkásképző intézet tornatermének az építési költségeire fizetik be. — A Magyar Nemzett Bank a szőnyegekkel és a gyermekcipőkkel kibővítette azoknak a termékeknek a körét, amelyeket csak devizahatósági engedéllyel szabad külföldre ajándékként kivinni, vagy postán küldeni. A jövőben tehát a szalámi és kolbászáru, a füstölt hús, a füstölt szalonna, a zsírszalonna, a zsír, olaj, a cukor, a liszt, a kávé és a gyógyszer mellett szőnyeget és gyermekcipőt sem szabad devizahatósági engedély nélkül kivinni vagy kiküldeni az országból. — Ritka házassági évfordulót ünnepeltek tegnap Blhar- nagy baj ómban: Szabó Gyula és felesége, Topa Eszter 70 esztendeje mondta ki az igent, s hét évtizeddel ezelőtt tett fogadalmukat most megújították. A 96 éves férjet és 83 éves feleségét három gyermekük, 9 unokájuk és 10 dédunokájuk köszöntötte. — Kétnapos tanulmányútra indult I tegnap a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára szakembereinek egy csoportja: a győri textilipar és a Pamuttextilművek budai gyárát tekintik meg. — Bővíti ABC-áruházát a csurgói áfész, s ezzel együtt cukrász- és sütőüzemet is épít. A két év múlva befejeződő beruházás tízmillió forintba kerül. —■ A küzdéjem a vajdasági Dél-kelet-Bánátban több mint ep~ hete folyik már a Néra és a Karas folyó árvizével Ed dig 7000 hektárnyi megművelt földterületet és 520 házat öntött el a víz. Az újitőmozgalom helyi tapasztalatait és továbbfejlesztésének lehetőségeit vitatták meg tegnap — üzemi klubnapon — az Újpesti Cérnagyár nagyatádi telepén. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. 20 évvel ezelőtt, 1958. május 12-én alakult újjá a Magyar ifjúság Országos Tanácsa, a MIOT. A demokratikus ifjúsági szervezeteket ösz- szekötő bizottságaként, majd csúcsszerveként tevékenykedett a felszabadulást követő években. A Magyar Kommunista Párt, a MADISZ és a Szakszervezetek Ifjúsági Tanácsa (SZÍT) kezdeményezésére alakult meg 1946 márciusában a magyar ifjúság demokratikus átnevelése, az ifjúsági szervezetek tevékenységének elősegítése, összehangolása céljából. Ezekben az években eredményesen küzdött a különböző reakciós ifjúsági szervezetek feloszlatásáért, a jobboldali ifjúsági vezetők eltávolításáért. Legjelentősebb akciója az »1848 szellemében, a jobb magyar jövőért« jelszóval indult mozgalom volt, az 1848-as forradalom és szabadságharc centenáriumának méltó megünneplésére. 1948 márciusában, miután a MINSZ megalakulását elősegítette, befejezte működését. A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa 1958. május 12-én alakult újjá, a különbfele ifjúsági és ifjúsággal foglalkozó társadalmi szervezetek képviselőjeként, elsősorban külföldön, a nemzetközi ifjúsági mozgalomban. — Befejeztél: az ez évre tervezett ültetvénytelepítéseket 190 hektáron a Viticoop szőlőtermelő társulás partner üzemei. A napokban az ültetvények vegyszerezését végzik. — A bűvös tűzszerszám című előadásával vendégszerepei ma délelőtt tíz órakor és délután 3-kor az Állami Bábszínház Marcaliban, a művelődési központban. — A Tv népszerű műsora, a Megkérdezzük a minisztert következő, május 24-i adásában Faluvégi Lajos pénzügyminisztert keresi föl. Lehetőség van arra is, hogy a nézők levélben tegyék föl kédései- ket; a cím: Magyar Televízió, »Megkérdezzük ...« Szerkesztősége, 1810 Budapest, Szabadság tér 17. — Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette tegnap hajnalban Skodáját Mike és Lábod között a 20 éves Keszenicze Magdolna so- mogyudvarhelyi varrónő. Az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. Az autós és két utasa: a 23 éves, somogyud- varhelyi Pápai Ida és a 18 éves, nagyatádi Loncsár Margit könnyebben megsérült. Az anyagi kár több mint tízezer forint. Az autós ellen büntető- eljárás induL — Értesítjük a lakosságot ét a közületeket, hogy május 14-éri Siófokon autó- és motorvásár lesz. (17954!) — A Kaposvári Móricz Zsig mond Mezőgazdasági Szakközép iskola (7491 Kaposvár, Pf. 16.) levelező tagozata növénytermesztő és állattenyésztő szakon felvételt hirdet az 1973—79-e? tanévre. Felvételüket azok a mezőgazdasági munkaterületen dolgozók kérhetik, akik rendelkeznek az általános iskola 8. osztályával, a 17. életévüket betöltötték, és legalább 3 éren á* mezőgazdasági munkakörben dolgoztak. Felvételi vizsga nincs. Kérésre az iskola bővebb tájékoztatót és jelentkezési lapot küld. Jelentkezési határidő: június. 1-5. (17883) — A latinra Művelődés! Központ értesíti bérlettulajdonosait, hogy Húsz ti Péter1 és Piros Ildikó május 15-re hirdetett előadóestje helyett azonos időben Fsota Irén előadóestjére kerül sor. A bérletek érvényesek. fi 7959) Û A