Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
Van aki veset3 másnak jogosítványa van Ellenőrzés az utakon Hetvenhét felvétel —- Randevúra siettek Négy nap, négy város A baranyaiak traffipaxávai Kaposváron, a Füredi úton találkoztunk, A kétnapos, nagyszabású közlekedésrendészeti akcióellenőrzés során ugyanis ők, valamin* még más szomszédos megye rendőrei segítettek a somogyiaknak, Szerdán és csütörtökön volt megyénkben a közlekedésbiztonsági hetek keretében, a minden útvonalra kiterjedő ellenőrzés. A baranyai traffipaxos kocsi reggel hat óra után állt meg a 67-es út kaposvári — Tegnap délután — mondják a benne ülök — 17 képeit készített a gép a gyorshaj - tóikról, A mai »eredmény« — hattól fél nyolcig — 10 kép és 1000 forint helyszfnbírság. A giépkocsivezetak itt, ahol mindkét oldalon két forgalmi sáv van, általában csak a belsőt használják. Ott azonban száguldanak. Pedig hát a 60 kilométeres maximális sebesség a belső forgalmi sávra is érvényes. A kaposfüred! városrészben egy másik ellenőrző csoport dolgozik. Az út két oldalán sorakoznak a megállított kocsik. A forgalom már nyár eleji. Teherautóik, személygépkocsiik állnak meg a rendőrök intésére. — Kérem, kapcsolja be a világítást! Irányjelzőt balra! Jobbra! — Utána fékpróba következik. Ahol minden rendben, ott már csak az van hátra, hogy a rendőr jó utat kívánjon. Ahol valamilyen hiba akad, ott jön a helyszín- bírság, más esetben föl jegyzik az autós adatait, aztán később írásbeli figyelmeztetést kap, súlyosabb esetben szabálysértési följelentés következik. Szerdán a Budapesti Belkereskedelmi Szállítási Vállalat tehergépkocsiját állították meg itt. A vezetőfülkében hárman ültek. A gépkocsivezető a jobb oldalon, ő voll legtávolabb a volántól. Lakatos Sándor gépkocsivezető Petrovics Lajosnak adta át a volán melletti helyet. Amikor a vezetői engedélyt kérték, Petrovics hátranyúlt, és egy eléggé elmosódott jogosítványt adott ki. Mint később kiderült, a vezetői engedély a középen ülő Pados Ferencé volt. Petrovics Lajosnak ugyanis még 1972-ben bevonták a jogosítványát, baleset okozása miatt. Így aztán teljes volt a keveredés. Az autósokat a rendőrségen előállították. A kocsi ugyanis már j hazafelé tartott, megtette a 8 udapest—Za 1 aegerszeg— Nagykanizsa—Nagyatád— Kaposvár útvonalat, a platóján azonban még volt áru. Méghozzá egy tekercs egy méter széles és mintegy 25 méter hosszú sárgaréz szövet. A meglehetősen drága áru valahogy ottmaradt. Hogy miként került oda, mi volt vele az autósok szándéka, azt majd a járási rendőrkapitányságon derítik ki. Mindhármukat följelentették. A szállítások körül sok baj volt A somogybabodi erdészet szállítód például egy reggel kiállított facédulával még szerdán este is rendületlenül hordták a fát, de volt ott tavaly kiállított papír is. A barcsi Vörös Csillag Tsz gépkocsija anyagbeszerzésre ment a fővárosba. Hazafelé ellenőrizték. A vezetőfülkében ekkor már ott ült a gépkocsivezető sógora is, hátul pedig a beszerzett anyag: a sógor most vásárolt kézi kötőgépe. Persze sokkal »kedvesebb« esetek is megtörténnek egy ilyen ellenőrzés során Trabant áll meg az esti órákban, rossz a világítása. Vezetője, egy asszony, könyörgőre fogja a dolgot. — Engedjenek el, a lányom és én is randira sietünk. Csakhogy ehhez előbb rendbe kellene hozni a világítást A két hölgy néhányszor körbejárja. a kocsit, látszik, nem sokat értenek a szereléshez. Végül az egyik önkéntes rendőr segít megjavítja a világítást Csütörtök délelőtt negyed tíz. A sütőipari vállalat kis személyszállító furgonja áll meg Mernyeszentmiíklóson. A menetlevél tanúsága szerint már több mint két órája elindultak Kaposvárról. Hát elég lassan jöttek. A gépkocsivezető védekezik: városi fordulók vették el az időt azért ez a nagy csúszás. Igen, tudja, hogy ezt a menetlevélen föl kellett volna tüntetni, de ez most valahogy elmaradt A menetlevelekkel egyébként nagyon sok baj van. Általában nem. vagy rosszul yezetik őket így aztán ha sikerül megúszni az ellenőrzést, lehetőség van egy kis mellékfuvarra. Bordó Lada áll meg, meglehetősen kopott gumikkal közlekedik. — Már van négy új gumim — mondja a gépkocsi- vezető —, csak még nem volt rá időm, hogy fölszereltessem. Az ilyen esetek meglehetősen gyakoriak. Rossz gumik, egyenetlenül fogó fékek. A járművek egy részének műszaki állapota nem megfelelő. Tudja ezt az autós is, aki ilyen autón közlekedik, mégis ő van legjobban meglepődve, amikor leveszik járművéről a rendszámtáblát Pénteken a Somogy megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályán összesítették a kétnapos akció tapasztalatait A közlekedésbiztonsági szervek összesen 4605 járművezetőt ellenőriztek. Sajnos, most is akadtak olyanok, akik alkoholt fogyasztottak. 17 ittas járművezetővel szemben kellett eljárni Sok volt a gyorshajtás is. A két traffipaxos kocsi 77 felvételt készített 393 esetben szabtak ki helyszínbírságot és 85 járművezető ellen tették szabálysértési följelentést. Dán Tibor Siófoki dalosok külföldön A négy város: Szabadka, Belgrad, Temesvár és Arad. A siófoki dalosoké: o Háziipari Szövetkezet Kodály női karának tagjai, lányok, fiatalasszonyok. És mások. Kísérők — hangszerek és hangszer nélküliek —, akik a negyedik napon már versenyt daloltunk az énekkarrai Fölbuzdulásaink sikerét bizonyítja, hogy a lányok karnagya, Szerdahelyi Katalin már-már egy leendő kamarakórus megszervezésén gondolkodott amelynek zenei kíséretét természetesem So- mogyvári Ottónak kellett volna vállalnia; csakhogy Ottó ujjai Aradtól Siófokig valósággal kirojtosodtak a mandolin húrjain. Summa summárum ... Ennek az utazásnak legmara- damdóbb élménye: a közös éneklés öröme. Borka József építészről, a kitűnő hegedűsről például később azt mondták a lányok, hogy máskor — próbákon — a szavát sem igen hallhatták. Most pedig — e sorok írójával egyetemben — Aradtól Siófokig énekelt A Szerdahelyi Katalin által is megdicsért «-duetthez« közben Széli István, a Háziipari Szövetkezet elnöke is csatlakozott s — ugyancsak a kórustagok véleménye szerint — hamisítatlan búcsúi hangulatot teremtettünk. Nos, körülbelül így «éltünk« az autóbuszon. • • f Szabadkán nem lépett föl az énekkar. Tartottak egy próbát a szállodában, azután mindenki elindult várost nézni Kosztolányi Dezső tágas, építészeti érdekességekben gazdag szülővárosát azt hiszem valamennyien jól megnéztük magunknak. Annál is inkább, mert zsebpénz híján egyéb szórakozásra nemigen gondolhattunk. (Dinárjainkat csak két nappal később Belgrádban, Romániába indulásunk előtt két órával kaptuk kézhez.) Ennek ellenére — vagy tán éppen ezért — Szabadkára erős nosztalgiával gondolok: »Meglátni, m, gszeretni pillanat műve volt«, s alig várom, hogy ismét lássam. A termőföldjéről legendásan híres bácskai tájon Újvidék majd Belgrad felé buszozva elkísért Szabadka európai mosolya; izgalmas építkezése, gazdag könyvesboltjai, melyekben a régi és a kortárs magyar irodalom színe-java megtalálható a partizánemlékmű, melynek felirata szerb és magyar nyelven szól az utókorhoz, emlékezetünkbe ajánlva a jugoszláv és a magyar hősök nevét. Belgrádban. az egye ternis ták kultúrotthonában fergeteges sikerrel szerepelt az énekkar. Misics Ferencnétöl, az együttes szólistájától — aki horvát népdalokat adott elő — a fiatalok vastapssal követeltek ráadást. Már-már attól tartottunk, kimerül a repertoárja, ám ő újabb és újabb dalokkal örvendeztette meg az ifjú közönséget. Végül, amikor nem tudom hányadik énekbe kezdett, Zoltán Jenő bácsi, aki a hiányzó kották ellenére mindvégig hűségesen kísérte harmonikáján — megelégelte a dicsőséget. — Ezt már nem tudom — szólt megrovó hangon. — Dehogynem, Jenő bácsi! — énekelt mámorosán Misics- né, és valóban a harmonika ismét megszólalt. Ezután az Okúd »Gradjnir« együttes szálláshelyére vonultunk, s a mindkét részről elhangzott üdvözlő beszédek után (Misicsné tolmácsolt), táncmulatság kezdődött Lányaink a jugosaiáv fiúkat pillanatokon belül meghódították. A kóló vagy a csárdás szünetében címeket írtak papírszeletekre. Eközben én Misicsné- vel egy Zala megyei faluról beszélgettem, ahol őt Tkálecz Katalinnak ismerik. Ennek a községnek Tótszentmárton a neve, s horvát ajkú nép lakja. — Onnét kerültem Siófokra, 15 éves koromban, amikor férjhez mentem — mondta. —- Meglehetősen fiatalon — jegyeztem meg. — Azt csak én tudom igazán... Negyvenéves vagyok, van egy huszonhárom éves lányom és egy huszonkét éves fiam. A mi falunkban még most is vénlánynak tartják a tizennyolc-húsz éveseket Bolondság, de így van. — Férjhez menés helyett nem vágyott inkább az énekesi pályára? A hangja meg volt hozzá. — őszintén szólva, nem. De ha vágytam volna is, anyám biztosan nem enged. 1953-ban Budapestre küldtek, egy háromhetes szerb-horvát folklór- tanfolyamra- Ekkor láttam először a fővárost, és a tanfolyamon Vujisícs Tihamér is tanított. Anyám akkor is nehezen bocsátott el. Nem tartotta illőnek az efféle szerepléseket. Egyébként, az említettektől függetlenül meggyőződésem, hogy az én egyéniségemnek a kórusban való éneklés felel még legjobban. Ebben a közösségi ben pedig olyan jól érzem mar- gam, hogy lejszívesebben mindennap próbára járnék. Pedig a társaim — egy kórustag kivételével — valamennyien jóval fiatalabbak. A lányaim lehetnének, mégis egy nyelven beszélünk ... A temesvári szereplésről majdnem lekéstünk. Az autóbusz a zenei líceum elé gördült a lányok egyenesen az öltözőbe, majd a színpadra mentek. Izgalom, kapkodás. Az út meglehetősen hosszú volt a kórustagok bágyadtak, rosszkedvűek. Jó lenne letusolni, egy órácskát pihenni a szállodában, föifrissíteni a testet a lelket. De erre most nincs idő. A közönség már megtöltötte a termet. A lányok arca aggodalmas. A karnagy ideges. A temesvári közönség pedig »koncerthez öltözve« (ezúttal nem farmeros, a műsorba beleének- lő fiatalság, hanem felnőtt úgynevezett »vájtfüiű« réteg) várja a világhírű magyar zeneszerző nevét viselő vendég kórus produkcióját A nézőtéren ott ülnek a román Szindikátus kórus tagjai, akik a siófokiak után fognak szerepelni. A teremben újságírók, fotóriporterek; bevezetőt mond és két nyelven konferál a helyi magyar újság művelődési rovatvezetője. Az előcsarnokban megismerkedtem Bodó Barna újságíróval, aki a bánáti központ zenei életéről tájékoztatott; elsőrangú kórusokról, karnagyokról, zeneszerzőkről beszélt A háromszázezer lakosú város több mint tizenkét felnőtt-, illetve gyermek-kórusa közül legalább négy országos hírű, élvonalbeli. Temesváron kívül még a közeli Lúgoson is igen élénk és nagy hagyományú a kórus- mozgalom. További beszélgetésre és szorongásra — mert engem is aggasztott lányaink érthető le- hangoltsága — nem maradt idő. Az énekkar már a színpadon állt, s Szerdahelyi Katalin intésére felhangzott Kodály Esti dala. Megnyugodtam. A sikert biztosnak éreztem ... Igen. Valódi siker volt. Bánát központjában, a híres kórusok városában. És most hadd írjam ide egy gimnazista kislány, Lovász Irén nevét. Szólót énekelt, csángó dalokat adott elő, s szép, sajátos színű hangja, vonzó egyénisége méltán hódította meg a temesvári közönséget. Sz. A. Gsak hírből hallpttam effélékről, de hát senki nem mondta ezt az ismeretséget valami vidámítónak. Nem szorítottak a piros ruhások, pislogtak, mint pásztorkutyák s gazdára. — Ki vagy te? — kérdezte vallató hangon Mamgli. — A Csanádi káptalan csikós számadója, szolgálatára! Ismerhet az úr, tavalyelőtt ott egyezelődött Kászon basával a várban, napokig élte házainkat- engem is lepingált a bőrdudával, hosszú furulyával, csak emlékezzen rája! Nagy örömmel ismert meg. Megpuszilt Tapogatott, hohó! Nincs velem a dudám?, mert de szívesen meghallgatná. És a tervek előkerülésének is szívből örült, csak azt csudál- ta, hogy nem kívánok érte semmit. Pedig, mint látszik, az életemmel játszottam. Hadivilág ez. Minden olyan sebesen megfordulhat benne, hogy azt jóvá a teremtő se teheti. Még szerencse, hogy a Csanádi törököknél együtt üldögéltünk néhány órát, míg lepingált, én meg gyönyörűséges szép, szomorú dallamokat tutulgattam neki. Úgy örült ezen Marsig!!, vékony cimpájú orra remegni kezdett. Idomított szolgaszemélyzete tudta, ml következik ilyenkor. Hordták a tálas sülteket. borokat, török üdítőket. Én meg pottyantam egyik meglepetésből a másikba. Eszünk, iszunk; seggrevarőcs- két ugyan nem játszottunk, hanem azt mondja: legyek néki az adjutánsa! Éppen ilyen embereikre lesz néki szüksége! De megkövettem szépen, ennyi kitanulmányosodott embere között nem érnék én néki annyit se, mint karikás us- toron a nyaksallang. Csikópásztor voltam, annak is kell maradjak! Nem esett az nehezére, bár váltig emelte a rangom, hogy strázsamestenré tesz, de ha csekéjlem, lehetek óbester, lehetek tán még várkapitány is! Nem Is tudom, mit ettünk hirtelen hamarjában, früstü- köt-e vagy ebédet, igaz, uraknál mindig készen van a sistergő étel, a lakoma, akár az aikasztófa. Mire megbékéltünk az éhünkkel, hát elkészült a sorsom felüli döntés is. Hogy legyek az ő lógenerálisa. Járhatok csikósgunyában, a kezemre bíz kilencezer lovat, hozzávaló emberrel, takarmánnyal. De azokat olyan katonák alá való harci lovaknak kell kiképezzem, hogy azzal a világ végezetéhez el lehessen jutni Tagadó okom leheteti volna, hogy én nem vagyok ám a magam ura! Én a gvar- diáti jobbágya vagyok, az d legelőire hogy is vállalhatnék ennyi jószágot össze? Aztán tagadhattam volna amiatt is. hogy katonákat küld oda. De hiszen én messziről se szerettem látni a kardosokat. Csőcselék népség. Egymást se értik. Ott vannak a hirteler haragú francia páncélos urak a fegyverrel született poroszok, a tüzes rácok, asombé- kóló tótok, vitézkedő spanyolok, lantot verő taljánok kegyvesztett törökök, barom- talan székelyek, kötéllel fogott magyarok. Ezek keze által sereglovakat okítani? Sok tünekedni való időm nem akadt, Marsigli úgy pa- rolázott el tőlem, hogy amil mondott, megmondott. Menjek csak vissza egy kalauzzal a szálláshelyemre, az majd vezeti visszajötte után a többit. A gvardián miatt se fájjon a fejem, mert annak van ez a lómainőver olyan érdekében, mint a keresztes hadaknak, hisz általuk nyeri vissza Csa- nád is egykori mivoltának fényét. Ha nem hoz győzelmet a keresztesek csapata az oz- mánság fölött, hát Elzevir Jakab is eheti tovább az alsóvárosi ferencesek kegyelemkenyerét. Visszalüktetek egy magyar kalauzzal a peregi pusztákba, telik egy nap a másik után, magamban vagyok. Már azt hittem, tán megváltoztatta nézetét a gróf, *mí nçm baj, felőlük. A tábormester egy i morva ember, bizonyos Kor- bász Stefiin nevezetű, kapitány rangú. Tartott olyan rendet, a ' szedelék nép szelíden potyogott keze alatt, akár ősszel a ' légy. , A törzs hat sátorban itt lakott a peregi magosulatokon, I a töbhi mind a szolgálati he- , lye szerint kijelölt téren. De reggelente, ha vasvilla esett | is, szigorú parancsosztások estek. Dicséretek, meg bot, deresen kimérve. Hetven parancsnok állt a sátraik előtt, várta Korbász kapitány szavát. Azután következtek a früstökölések, azután a szemlék, ménesről ménesre, kd mikor volt soron. Korbász elvárta. hogy reggeltől estig vele legyek. Ügy festettem én közöttük, mint kóbor fehér galamb a varjak közé keveredve. Hamuszín gatyában, fekete lajbiban, nagyszélű kalapban álltam a katona urak között egyedül, míg osztogatták a parancsot. Ez a Korbász amilyen szigorral fogta a katonák gyöp- lüjét, olyan jókedvű volt a közvetlen embereivel. Nem is nevezték másképp, mint Szépülök. Cserében ő meg Matyi- zott engem. Tudott magyarul. Három évet szolgált Győrben. Ügy aprította a szavakat, mint rossz bojtár a lovat. Us- torral, karddal vágta. De jól állt neki. A bort se utálta, rágatlanul nyelte, a hasával amúgy sem volt haragban. Volt ol.van erőben, akármi vékony derekú ló összeesett alatta. (Folytatjuk) 1 hiszen eddig Is kenyeret et; tem, tán kijut ezután is, ami ■ nekem kell. ; * Hanem így a napúkig való I dévánkozásom egyik esthajnalán csak fölnyerit az én Ba- I sám, vagdossa a fülét előre- hátra, súgta, hogy jönnek. Én le is feküdtem, el is aludtam, , mert a Basa szavában az is I benne volt, hogy odébb vannak ám még, de messzire. ’ Hajnalban aztán hallom az ökrös szekerek csöngőinek szavát. Délre odaértek a málhák, szénásszekér épp száz, [ abrakos meg ötven, tizenkét váltókocsin jöttek az iparosok, nyergesek, kovácsok, felcserek, húsz szekéren a sátorok, harmincán a szakácsok, I kenyérsütőgetők. A lovaik is jöttek olyan hullámverések- . ben ahogy árvízkor támad a : Tisza, ha a szél is segít neki. . Két hét eltellett, mire ezt a rengeteg lóságot, hadinépet elraktuk a pusztában. Peregtől északra, a kígyósi legelők szittyósaira tettük a betegeket, idébb a fiasolkat. Magunk körül a remondákat, amiket idomításra szántunk, Makó felüli oldalakra a csikóméneseket, abból is volt öt csorda. Azokon túl a monyasménese- ket, két teljes négyszázas lett ki belőlük. Utánuk a volt csatalovak csapatait, aztán a szűzménesek következtek Rákos alatt. Én kétannyi lótól sem irtóztam volna annyira, mint a kísérő katonaságtól. Az Is kitett 350 embert, szaká- csostól, kenyérsütőstől, mesterestül. Alig egy hét alatt nagyon megváltozott a félelmem
