Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

Szász Imre kaposvári évei SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK — A lexikon szerint Budapesten született, gyerekéveit azonban Kaposváron élte le. Ho­gyan került Somogyba? — Apám állattenyésztő volt a fornapusztai gazdaságban, amikor születtem. Anyám feljött Pestre szülni. Később a gazdasági pangás ide­jén apám is felköltözött a fővárosba, de bele­bukott egy sertéshizlalási ügyletbe. Hívták a kaposvári cukor.gyári gazdasághoz állatte­nyésztési felügyelőnek. Vállalta. 1931-ben ke­rültem Kaposvárra. Fornapusztára nem em­lékszem, Kispestről is csak egy-két kép maradt meg az emlékezetemben. A gyerekévek emlé­kei Kaposvárhoz és Sümeghez kötnek. Az anyai család sümegi volt. Ügy gondolom, e két vidék majd’ minden írásomban felismer­hető. — Hol laktak és kikre em­lékszik név szerint? — A cukorgyár környékén, a Pécsi utcában; mellette volt a kaszinóépület, benne a Dohai fűszeres és a Somogyi hentes boltja, s szemben a templom. Csapatnyi gyerekarc maradt meg az emlékezetemben. Ki­sebbek, nagyobbak, bandata­gok, más utcabeliek. Emlék­szem a Vavrinecz gyerekekre, a három Rajk fiúra, a Vízi, az Obrincsák családra, Bodáékra, akiknek a kertje lenyúlott a téglagyárig. Ott is összeverő­dött egy banda, vezérük a Bo- dáék mellett lakó Igaz Gábor volt. A Mező utcaiakkal vív­tunk nagy csatákat. Tisztvise­lők gyerekei és munkásgyere­kek keveredtek itt; ez egyéb­ként nem volt jellemző. Zsibo- rás bácsi, a Rákóczi-pálya gondnoka engedett bennünket a pályán focizni, mert apám vezetőségi tagja volt a sport­egyesületnek. Felnéztünk a fut­ballistákra, nagy Rákóczi- drukker voltam. Avar Ricsi, Légrády, Mezőfi rúgta a bőrt akkoriban. Szöllősi, Nagyvá­radról Záborszky Bébi, azután a Győrffyek, Harag Jóska... — Hol bavdáztak? Gyerek­korából milyen vidékeket tud visszaidézni? — Lejártunk a Malom-pa­takra békákra csúzlizni. A te­metőbe bújócskáztti. Ki a Me­ző utcába! Nyáron a strandra. Gyánó bácsival halászni mentem a Kapósra! Apámmal eljártam kőrútjaira. Sokat jártunk a sántosi úton. A derítőtavaktól iszonyodtam kicsit, de a jakabi dombokat' és a romokat szerettem. Sántosnál a patakban domojkókat lehetett fogni. A hizlalda megült a dombok között. Télen a vadlibákat figyelhettem, ősz- szel szarvasibőgést hallgathattam. Többnyire átmentünk Fészerlakra is, az intéző jó barátja volt az apámnak. Nyaraltam is náluk. Emlé­keimben él egy Bandi nevű csacsi is, »akinek« gazdája lehettem a fészerlaki napokban. Sok­szor ledobott Aztán nagyon szerettem a Dese- da völgyét, a Macskalik nevű erdőt. Tavaly nyáron arra jártam, de teljesen megváltozott a környék. Valamikor apámmal ott lestünk őzre. — Akinek ennyire otthona a természet, ho­gyan érezte magát az iskola falai között? — A Pécsi utcai elemibe jártam. Törzsök tanító úr nyelvezete nem volt éppen az, amit ma példásnak neveznek (»Ne ásíts, fiam, mert a szádba ugrok...!«), viszont rend volt az osztályban. Én is kaptam néha tenyerest, kor­most, pedig mi, cukorgyári gyerekek kivétele­zett helyzetet élveztünk szegényebb vagy ép­penséggel cigány társaink között. Két gimná­ziumot Kaposváron jártam, de mivel apám úgy érezte, hogy nagyon eíkanászodtam, be­íratott a pécsi Piusba, a jezsuitákhoz. Ott in­ternátusbán éltem, de hatodikos koromban ki­rúgtak, mint lázadót Ezt nem kell politikai minősítésnek érteni! Csupán arról van szó, ha valamilyen katonai dresszúrát nem tartottam értelmesnek, kijelentettem: »Hülyeség!« A nagyszájúságban volt bizonyos racionalitás. Többenmagammal kirúgtak. Velem együtt például Csinády Istvánt, a mai neves díszlet- tervezőt is. Iszonyúan féltem apámtól, de nagy megkönnyebbülésemre azt mondta: »Háború van, jobb is, ha itthon vagy!« Az utolsó két évet így Kaposváron végeztem, ott is érettsé­giztem. Három tanár volt nagyon fontos az életemben. Irodalomtanárom, Vajda János osz­tóié. Tartózkodó, s nem kü­lönösebben ba­rátkozó típusú ember volt Pintér Lajos emberi fölénye, bölcsessége olyan nagy volt, hogy az osztály legvá- sottabb gyereke is hajlandó volt tizenhét-tizen­nyolc évesen büntetésből a sarokba térdel­«— Ez az én vidékem — mondtam an­gol feleségemnek, mikor először kanyarod­tunk ki Leidéről Kaposvár felé. Meg akar­tam osztani egy megoszthatatlan szerete- tet, kölcsönadni egy pillanatra a szememet és emlékeimet. Pedig tudtam, hogy nem lehet. Mégis azt mondta, szép ez a táj, tet­szik neki. És biztosan tetszett is, mert azt mondta, hogy a saját szülőföldjére, Sus- sexra emlékezteti. Egy pillanatra mind a kettőnket honvággyal töltöttek el a somo­gyi dombok; engem időbeli, őt térbeli hon­vággyal.-» {Szász Imre: Vers helyett) A Városmajor utca! környéken — egy régi, már-már feledett sétámkor — feketerigókat láttam. Sokat A Szász-lakás erkélyén fölfede­zett madáretető juttatta őket eszembe. Milyen furcsa: az írónak otthon, s az otthonban dol­gozószoba az, ahol vagyunk, nekem meg fel­mérendő terep! Polcrendszerek könyvezrei bé­lelik a falakat Hangsúlytalan helyen Junoszty televízió, keveset lehet használatban. Az író nagyobbik lányának, Kisannának szoborport­réja, Melocco Miklós szép Ady-szobrának első megfogalmazása, Rippl-Rónai festménye, Fe­kete Tamás plakettje Füst Milánról, és más képzőművészeti alkotások kedveskednek lát­ványaikkal a szemnek. Egy különlegesen szép, régi szekrénynek csak az ajtaja látszik, a többi részét elnyeli az álfáL Nagy íróasztal, körfényt adó lámpávaL Befelé jövet mintha valahol szerszámokat, máshol horgászkészséget láttam volna. Szűnőben a tolvajérzet: jöttem lopni az emlékeit. (Megkönnyebbülésemre ' a magya­rázat ez: Szász Imre környezete azt az embert mutatja, aki a könyveiben megmutatkozott ne­künk. Nem volt még huszonhat éves, amikor történelmi regénye, a nagy sikerű Szól a síp megjelent. Egy év múlva József Attila-díjat kapott. 1956-ban látott napvilágot Basa című regénye, mely egy kutyacsalád története. 1958- ban Vízparti kalauz, 1962-ben Horgászbottal írtam címmel jelent meg szinte meghatároz­hatatlan műfajú — vallomás-, riport-, esszé- elemekből épülő — két könyve. Kisanna er­dőországban, Kisanna kertországban — ismét két könyve a gyerekeknek. Majd — úgy tetszik — új, szikárabb, keményebb hang: 1967 — a Felhőfejes című regény. Méltán hívta fel rá a kritika a figyelmet: fegyelmezett próza, ugyan­akkor azonban a legapróbb lelki rezdülések szeizmogram pontosságú rajza. Egy csonka családból származó kislány sorsleckéjét, uta­zását írta meg Szász Imre. Rossz közérzetű értelmiségiek Walpurgis-éjét szenvedte meg 1969«ben kiadott, de tíz évvel korábban írt Gyertek este kilencre című regényében. A Szá­raz martini koktél amerikai emlékeit tartal­mazza; több az útirajznál — szembesítés. Irt drámát és filmet is, ez utóbbit Gaál István rendezésében nagy sikerrel mutatták be a pé- <si filmszemlén (Legato). Sok angol, amerikai i-ó neki köszönheti, hogy magyarul is olvas­atjuk. ni a szavára, annyira res­pektáltuk ezt a fölényes, hu­moros tanári magatartást. Latint tanított. Tihanyi Ferenc matematika­fizika tanárom­ra is szeretettel emlékszem. Nagyon logiku­san és sok hu­morérzékkel, mindenféle szakmai gőg nélkül vezette az órákat Eb­ből a két tárgy­ból nagyon rossz voltam, s ha elvakultabb tanárom van... ! Érettségin ma­gyarból nagyon kivágtam a rezet, de matematika előtt a bizottság tapintatosan kiment ievegőzni, s Ti­hanyi »kisúgott«. — Említi jó viszonyát az irodalomhoz. Mi­lyen könyveket olvasott gyerekkorában? — Válogatás nélkül faltam a könyveket. Ami regény a kezembe került, elolvastam. Megrak­tam a táskámat könyvekkel a kaszinó könyv­tárában. Mégis; a ponyvák és bestsellerek kö­zül igazi élményként A dzsungel könyve ma­radt meg bennem. Kipling könyvét vagy har­mincszor olvastam. Cooper indiántörténeteit is szívesen említem. Donászy Ferenc dzsungel­ról, állatokról szóló műveit Tízéves lehettem, amikor kaptam egy ötkötetes Arany Jánost. Kötelességsze- rűen végigol­vastam, s attól kezdve szeret­tem a verseket. Egyszer vittem — már felsős gimnazista ko­romban — a hónom alatt Horváth János Magyar Versek Könyvét, és ta­lálkoztam a két évvel alattam járó Fodor Andrással. Né­zett rám cső- i dálkozva : »Te ilyeneket olva­sol?« Nem néz­te ki belőlem. Később, Eöt­vös-kollégista­ként barátok lettünk. A Ber­zsenyi Társaság irodalmi estet szervezett ne­künk, Pestre szakadt költő süvölvényeknek. Kárpáti Kamill írt egy rette­netes kritikát a verseinkről, melyben Fodort nevezte az egyetlen tehetségnek; ez nagyon fájt, pedig most már tudom, mennyire igaza volt! Nem költőnek születtem. — Ügy tudom, édesapja vegyésznek szánta. — Valóban. Szemében a tanári pálya egyet Jelenteti a napi gondokkal, a társadalmi bi­zonytalansággal. De Szabados Dezső, akkori­ban fiatal segédtiszt, akivel kölcsönös barát­ság kötött össze bennünket, arra biztatta apá­mat, hogy engedjen engem az Eőtvös-kollé- giumba, ahova csak kitűnőket vettek fel. Sza­bados Dezsőnek sokat köszönhetek. Olyan könyveket kaptam magánkönyvtárából, me­lyekről a kaszinóban nem. is hallottak. Ö nyomta a kezembe 1945-ben Solohov Csendes Don című regényét. Ez a könyv döbbenetes hatással volt rám. Szóval, Szabados Dezsőnek sikerült apámat meggyőznie arról, hogy az Eötvös-kollégium nem jelent hátrányos tanár- sorsot. Én aztán úgy beleszerelmesedtem. a kollégiumba, hogy szünidőkre sem volt ked­vem hazautazni. Akkor volt kollégista többek között Övári Miklós, Simó Jenő, Pándi Pál, Klaniczay Tibor, Fodor András, Lator László, Benyhe János, Réz Pál, Köpeczi Béla, Domo­kos Mátyás, Sárosi Bálint. — ötödévesen már kiadói lektorátusban dolgozott. Miért? — Újjászervezték a könyvkiadást. Fiatal lektorokkal szerették volna megújítani. A megmaradt idősebbek, például Vas István, Ko­lozsvári Grandpierre Emil, Illés Endre fiata­labbak voltak, mint én most vagyok. A Franklin Kiadónál dolgoztam, majd amikor a Franklin a Révaival összeol­vadt, a Szépirodalmi Könyvki­adó lett a munkahelyem. Itt a magyar klasszikusok szerkesz­tője lettem. Fontos munka volt ez: Fazekas, Csokonai, Ady többé-kevésbé hiteles ki­adását kellett megteremteni, mondhatnám, kisipari módsze­rekkel. A nullpontról indul­tunk, joggal éreztük ezt. Mon­dok egy példát: Mikszáthnak nem volt akkor még átfogó ki­adása! Persze, voltak megalku­vásaink is. József Attila-ösz- szest sokáig nem lehetett ki­adni. Móriczot sem. — Ismertük az Elet és Iro­dalom olvasószerkesztöjeként, most pedig az Űj Tükör riport­rovatát vezeti. Hogyan alakult a magánélete? — Egyetemista koromban volt egy rövid, néhány hóna­pig tartó házasságom. Németh László Magda lányát vettem el. Másodszor 1953-ban nősültem, egy évre szü­letett Anna. 1965-ben elváltam. Harmadik há­zasságomat ugyanabban az évben kötöttem A feleségem angol. Van egy Eszter nevű há­roméves lányunk. Másfél-két órára beléptünk az életébe. Kint már szürkül. Hol alszanak azok a feketerigók? Leskó László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents