Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-25 / 121. szám

Személyes gondolatok egy gyerekközösségről Örömmel olvastam leve­lüket. Emlékeznek beszélge­tésünkre, barátkozásunkra, »szakmai« vitánkra. Azóta sokszor eszembe jutottak, nagy várakozással siettem hát a megjelölt időben a kapos­vári Kisfaludy iskolába. Meg­változott hangú, jó pár cen­tivel megnyúlott, bajuszkás fiúk, gömbölyödő, nemrég még túlméretezett kezükhöz, lá­bukhoz »felnövő« lányok fo­gadtak nagy kezétcsókolom- mal, úgy mint tavaly, s elő­ször nemigen értették morgo- lódásomat, hogy talán hagy­juk ezt a köszönést. Kévésünkét ért a megtisz­teltetés, hogy részt vehettünk ünnepélyes búcsúzásukon. Na­gyon büszke vagyok erre. Be­fogadott egy gyerekközösség, megengedték, hogy különös, felhőtlen, tisztán gondolkodói zárt világukba lépjek. Bizo­nyos vagyok benne, hogy nem értettem meg őket teljesen, és ők sem mindig értettek en­gem, de fölöslegesnek tartom a lehetetlenre való törekvést, tökéletesen úgysem fogjuk megismerni egymás gondola­tait. Az a fontos, hogy ma­gyarázat nélküli bizalommal elfogadjuk a másik, számunk­ra érthetetlen cselekedeteit, szavait is. Már tavaly hallottam, hogy a hetedik bé nem jó kéoessé- gű osztály. Akkor megnéztem bábműsorukat és csodálkoz­tam. Az idén ugyanezt hal­lottam, és megnéztem a Kis hercegből készített árnyjáté­kot, meghallgattam a nemrég alakult zenekart, és újra cso­dálkoztam. Ki jó képességű akkor? Talán csupán osztályzatai­kon kell lemérni képességei­ket? Ez az egyetlen, mindent eldöntő jellemzőjük? Persze egy gyerek, akire azt lehet mondani : semmiben sem ki­ugróan tehetséges, átlagos, ar­ra mindkét végletet »rá lehet fogni« aszerint, hogy mennyi­re lusta vagy szorgalmas, és mennyire pártatlan vagy rész­rehajló az a felnőtt, aki fog­lalkozik vele. Az egyik lehetőség: eldönt­jük, hogy a gyerek rossz ké­pességű, lemondunk róla. így könnyebb. A másik: megfigyel­jük, hogy mikor nem fog az agya és mikor csillan, föl a szeme, mikor »nyílik ki«, s aszerint dolgoztatjuk. És a »buta« gyerek nagyszerű tel­jesítményt nyújt. Persze így nehezebb. A rossz képességű osztály tagjai »félelmetes« kérdéseket Hűséggel szolgált Itt mindenki fontos, tud val Amit... tettek föl, gördülékenyen, könnyedén, szépen fogalmaz­va. Alig győztünk válaszolni. A rossz képességű osztály tagjai akkor is megcsinálták volna —» talán néhány részle­tében még jobban — a Saint- Exupery mese árnyjátékát, ha a felnőttek nem segítenek. Igaz, tanár nénijük úgy vigyáz rájuk, mint a hímes tojásra, nem akar agyuk leg­féltettebb zugába betörni, nem akarja őket kiforgatni ezernyi gyerektitkuk kincseiből, ő sem akarja mindenáron megérteni őket és megértetni magát. És így már senkit sem sért, ha egy-egy cselekedetet, köteles­séget csupán így indokolnak: csak .... és kész ..., ez van. És senkinek sem esik csorba a tekintélyén, a gyerekek sem hiányolják a »parancs« ma­gyarázatát. Mert tudják: az indokolatlanság nem értelmet­lenséget jelent. Búcsúznak egymástól, nyol­cadikosok, és nemsokára vé­get ér az iskola. Hogyan lesz? Ki hova készül? Boldogan so­rolják terveiket, azután hirte­len elakadnak, mert olyasmi szerepel a jövőről alkotott képben, ami nem lesz, ami pár hét múlva megszűnik. Nem tudják megfogalmazni, nem félnek az »élettől«, fü- fyülnefe a bölcsességekre, hogy ezután komolyabbaknak, meg- fontolta'obaknak kell lenniük. Csak az elakadt szavak utáni hökkent arckifejezés tudatja társaikkal és önmagukkal, hogy valami megváltozik. Sokan ígérték, vissza­jönnek. Folytatják a bábozást, a zenélést. Ha néhányan el­maradnak is, vagy ha mind, akkor is egész életüket meg­határozó gondolatokkal sze­mélyiségükbe íródott, levet- kőzhetetlen jegyekkel gazda­godva »mennek tovább«. Ehhez segítették a felnőttek őket. Jó lenne, ha minden gyereket így tudnánk segíteni. Jó lenne, ha a jó példa gyor­sabban terjedne, mint a rossz: a »kitalált« képesség- nélküliségbe való belenyugvás. Luthár Péter ’— Külföldön járt-e? — Hadifogáágbam, — Személyi tulajdona? — Kétszáz négyszögöl sző­lő a Lonka-hegyen. Néhány éve, a parcellázásikor vettem. — Kocsi? — Nincs*. — Lakása? — Másfél szobás. Együtt lakunk a lányomékikai. — Mikor volt utoljára üdül­ni? — Egyszer voltam. Bala- tonfüreden, a szívkórházban. — Az gyógyintézet. — A szívem rendetlenke­dett. — Rendbejött. — Nincs panaszom az egészségemre. — Másra? — Semmire. Van két ren­des. munikás gyerekem, két unokám, tisztességes állásom Jói érzem magam az üzem­ben. Mindenkit ismerek. Reg­gel ötkor bemegyek, és amíg munka akad, ott vagyok. A gondnoki munkakör ilyen. Sóik minden beletartozik, és nem lehet ‘kiszámítani, mikor mit csinál az ember. Meg nincs annyira helyhez kötve. Azt nem bírnám ki. Mindig olyan helyen dolgoztam, ahol menni kellett, járni a me­gyét. Kerékpárral, teherautó­val, később motorral. Hajnal­tól késő estig, gyakran vasár­nap is. — Azelőtt hol dolgozott? — A Kaposvári Járási Pártbizottságtól jöttem vissza a régi helyemre. — A régire? — Korábban a baromfüsiok- nál dolgoztam Ott kezdtem kocsikísérőként, azután felvá­sárló lettem. Hordtulk be az árut Kaposvárra, — Szerette csinálni? — Apám a marcali Szé­chenyi grófnál szolgált. Ha­tan voltunk testvérek. Az elemi iskola után mindjárt munkába álltam az uradalmi kertészetben, örültem, hogy dolgozhattam. Akárcsak ké­sőbb, amikor megjöttem a fogságból, negyvenhétben. Akkor az erdészetnél vettek föl, rakodónak. Nem lehetett válogatná. A baromfisokhoz ismeretség révén kerültem. A dolgom könnyebb lett, de a munkaidőt nem ismertük. — A pártbizottságra mikor került? — A fez-szervezés, erősítés után vittek oda, 1960-bam, De előtte még volt egy kis kitérőm. Az ilyennel nem szí­vesen dicsekszik az ember. De ha afckor nem teszem meg, megteszi más. És én szentül hittem, hogy ezt kell csinálni, azt kívánja a párt meg az egész nép érdeke. Szóval, a begyűjtésnél dol­goztam három évig, — Kegyetlen munka lehe­tett. — Az. Főképpen akkor, amikor tudtuk, hogy valóban az utolsó szem gabonát visz- szük el. Nem tehettünk mást. — Szerzett-e haragost azok­ban az években? — Sokan elátkoztak, de sze­mély szerint nem kerültem senkivel haragos viszonyba. Ötvenhat után, felvásárlóként ismét jártam azokban a köz­ségekben, de nem éreztem, hogy a régi ügyek miatt ne­hezteltek volna rám. — Ismerős családdal is akadt dolga ? — Előfordult. Mondtam, hogy nem tehetek kivételt. Ezt különben tudták, hiszen soha nem mentem egyedül. — Nem gondolt arra, hogy más munkát kellene szerez­ni? — Szakképzettségem nem volt. — Pártmunkásként bizo­nyára tanulásra kötelezték. — Természetesen. Meg kel­lett szereznem a hetedik- nyolcadik osztályról a bizo­nyítványt, meg a mezőgazda- sági technikumot is végigjár­ni. 1965-ben érettségiztem. Aztán jött a marxista esti egyetem. Folytatni is akar­tam a szakosítón, de azt mondta a főnököm, pihenni kell egy kicsit. Később elvé­geztem a vezetési ismeretek speciális kollégiumot. De ezt már hetvenkettőben a hús­üzem gon cinokaként. — Miért éppen ezit? — Több mint nyolcvan ember tartozik hozzám. Mind­egyikkel másként kell bánni. — Főnökei javasolták erre a tanfolyamra? — Nem.' A nappali foglal­kozásokra szabadságot vettem ki. — Hogyan került vissza a hajdani munkahelyére? — Régi főnököm azt mond­ta, amikor elvittek a pártbi­zottságra: bármikor vissza­vár. Egyszer csak jött — en­nek már nyolc esztendeje —, hogy szükség van rám. A pártnál nem tartóztattak. — Szerette « hivatásos pártmunkát? — Igen. örültem, ha jól si­került egy-egy taggyűlés, amelyet segítettem előkészí­teni, ha új párttagokkal gya­rapodott valamelyik pártszer­vezet, vagy erősödtek a tsz- ek. A gyűlések sokszor bele­nyúltak az éjszakába, és mi többnyire motorral jártuk a falvakat. Szép feladat volt — Végez-e pártmunkáit most? — Természetesen. Tagja va­gyok az alapszervezeti veze­tőségnek, többször tartok politikai foglalkozást Meg más társadalmi tisztségiedm is vannak. — Kitüntetésed? — Jókor kérdezte. Két hó­napja még ázt mondtam vol­na, hogy nincs. Április ne­gyedikén kiváló dolgozó let­tem. Májer János, a Kaposvári Húskombinát gondnoka nagy utat tett meg osztályos tár­sai közül, a cselédházak vi­lágából, sokan jóval mesz- szebbre jutottak. Ö is megtet­te, amit a kor kívánt, és ami­re erejéből futotta. Tervezni nem volt ideje. Hűséggel szolgált, fegyelmezetten vég­rehajtotta az utasításokat Az első vonalban harcolt, ruhája .sárral is fröcskölődött Pad­lást söpört, lovakat, marhá­kat hajtott a közös istállók­ba. hetekig hányódott távol a családjától: bajlódott az ókor történelmének nehezen ki­mondható hőseivel, kémiai egyenletekkel, és próbálta megemészteni a tér, az idő, az ellentmondás filozófiai kategóriáit. Akarata tovább sarkallta, szíve azonban meg­álljt parancsolt. És hát jöt­tek a fiatalok, frissebb szem­lélettel, új iránti ■ fogékony­sággal. Azt hiszem nem sértődött ember. Örömet talál munká­jában, családjában, kapcsola­taiban, kis szőlője csendjé­ben. Legföljebb az kavarja fel, ha a társadalmunk er­kölcsével szemben álló maga­tartásról hall. Paál László m TÓTH BÉLA Legendák a lírái g És sírt. Még akkor is, hogy a csikósszűrét magára kapva nyeregbe ugrott. A tájékon sokáig nem látták Bimbót. Vagyis hát, vagy tíz eszten­dőkkel később. A fogarasi he­gyek pásztorállásaiból eresz­kedett alá a battonyai síkok­nak. Alig ismerték meg, hogy utódja után érdeklődött. Mert lett. Mondta is Bimbó, ő meg­érezte, hogy annak lennie kell. Egy szép, szőke, sudaras kis­leányka csöpörödött az orvo­sék hóna alatt belőle, de olyan világraszóló, amilyenről este- lente mesélnek az öregek. Misa barátul fogad, felesé­ge, Fürtön Etel szeretőül. Jus­sak Bimbó Bandi sorsára ve­lük? Sokáig nem mentem hozzá­juk. Még a falut is kerültem. Tehettem, nőttek a környék­beli községek, válogathattam közöttük. Ott volt Szentandrás. Teli magabíró erősekkel. Dolgoz­tak. Vertfalú házaik kívül is fehérre meszelve, falalja el­húzva, nádtető szálanként megverve. Ásott árkok és sö­pört utcák. Egy falunak eteű bemenetelre is megvan ám a maga mivolta, ahogy az egyes embernek. Vannak maga tu dó Soma g niNéplap emberek, kik körülgondolják a maguk életvitelét olyan jó­ízű csomóraszedettséggel, ahogy sajtcsináló juhpásztor alakítja a gömöjét. Kerek, tel­jes, befejezett, hasznos, ízes, szóval jogos a világban "való léte. Na, vannak ilyen embe­rek és vannak ilyen faluk. Vannak tohonya, nyálnyúló, magatehetetlen, magának is terhére levő mihaszna embe­rek meg faluk. Némelyik, mint a gazdátlan csürhe, szétszala- dott házakkal, tűvel-höggyel összevissza. Nem tudod, me­lyik az eleje, melyik a hátul­ja utcának, háznak, s akik lakják, így minek is élnek? Na, Szentandrás zsinórba rakta az utcafrontot, tán az életét is. Sok lószerető ember benne, akik értékelni, böcsülni is tudják a jószágot, áldozni is érte. Ló ügyekben lüktetek egy­szer, így a Komlóstól való el- tántorodásom időszakában. Papucsát csattogtatva halad előttem egy pávaléptű csitri lányka, kétágra fonott haja sugáros derekán repdes, s szoknyája úgy harangoz, hogy hallom a kondulását- Minde­nem megsajdult utána. Még a szép, fekete, Karától örökölt, Madár nevű lovam is megállt mentében, fülét konyítóan hátravágta, mintha azt mon­daná : na, nézd már, ni ! A ke­zem meg azt parancsolná, hogy kapjam a nyeregbe, az­tán szárnyadra, Madár, gye­rünk a pusztákba, ahogy pász- tpri tüzeknél tanítja a mese, őseink házasodási szokásairól a históriákat. De hol van már az a vi­lág? A vármegye hetven per- zekutora eredne a nyomomba. Nem egy lányért, manapság egy rúgott csikóért fölzajgat- ják immár a fél országot. Erő­sek, mint a reszelt torma. Írásba parancsolják, milyen ruhában, kalapban járjon a pásztori nép, hogy hordja a haját, milyen legyen a maga­viseleté. És minden pontba szedett parancsolat után a de­resen való büntetés keményen megígérve. És kimérve. Messzire sem kell nyúljak a példáért. Csak Kokora Veli- zárt kétszer vonatta deresre a vármegye. Olyain forradásos annak a faracsutkája, mint aki kisgyerek korában esett a forró pulickába. Egyszer ka­pott a fölös számú lótartásért, már úgy értve, hogy a kincs­tári lovak között nevelt né­hány idegen cocóért figyel­meztetésül huszonöt botot. Helyben. Mivel az úgy van megcsinálva, már a deres, hogy megy a kapitány pusz- tázó perzekutoraival ménesről ménesre községi meg kincstár igazlátó esküdtekkel, aztán ki­lesik gyöngébb oldalairól a labahajú pásztorokat. Elszá­moltatják, s ha hézag van, hát első ízben a faráról fizet az illető. No, Kokora befizetett a fű­bérért huszonöt botig. Ettől kezdve külön vigyázták őt, pár hónap múlva, csak éppen hogy a szénapörnyéről gyógyí­tott sebei. bebűrösödtek vala­micskét. Megy a perzekutorság nyolc, tíz lovon, egy vezeté­kes, viszik a mozgó derest. Kokorát azon kapják, hogy nem viseli a kötelező réztáb­lát a lajbin. Mert az is pa­rancsba tétetett, hogy kiosz­tott megyei táblát viseljen a mezőlakó népség lajbiján, akár a telihold tányérja, ak­korát. Lajbit váltott Kokora, amazon maradt a reze, lerán­tották a tábori deresre, hu­szonötig kiadták annak is az árát. Tett az panaszt odabent Szegváron a Károlyi-kastély­ban működő ítélőszék előtt, de azt mondta a kapitány, hordja el magát, mert a har­madik huszonöt is ide van már neki készítve a vármegyeház udvarára, s megmutatta a de­rest. Mit panaszol, amit ka­pott, úgyse vehetik le róla. Ha nincs bűne, tekintse előlegnek, majd lesz, s abban letudhat­ják! Na, ott tartották vagy két hétig, hogy félelmet kap­jon. Megjöttére Szegvárról össze- röffentünk a kondorosi csár­dában, ünnepelni. Danoltunk: Hallottad-e hírét Csongrád vármegyének. Annak az átkozott szegvári tömlőének, Hallottam én hírét, szenvedtem is benne, Verje meg az isten, aki oda tette. Mert: Nincs keserűbb kenyér a rab kenyerénél, Reggel már kiszabják, estig semmit se ér, Kerüld el hát, pajtás, a vármegye kezét, Hogy meg ne kóstolhasd keserű kenyerét! (Folytatjuk.) I Növényvédelmi tájékoztató A g] üiiiölcsmolyok elleni védekezés i.Iájus első napjaiban — az elmúlt évekénél néhány nap­pal később — figyeltük meg az alma, körte, esetenként a zöld dió veszedelmes kártevő­jének, az atmamolynak a raj­zását. Az erős lehűlések csa­padékkal párosulva zavarták a lepkék repülését, a tojásraká­sok ütemét, valamint a tojások fejlődését. A lárvák tömeges kelése május 27—június 1. között várható megyénk min­den részén. A jelenlegi párás, meleg idő­járás kedvez a tojások fejlő­désének, s erős Iá'-vakár téte­lek kialakulására kell felké­szülni. A védekezést ezért fel­tétlenül kezdjük meg a töme­ges lárvakelés időpontjában, és az elhúzódó jellegű rajzás miatt 7—8 nap múlva ismé­teljük meg. Az aknamoly el­leni védekezéssel egyúttal eredményesen gyéríthetjük a kaliforniai pajzstetű lárváit is, melyeknek megjelenése június első napjaiban várható. A vé­dekezésre javasoljuk az Uni- fosz 50 EC, a Nogos 50 EC. a Rogor L 40, a Bi 58 EC 0,1 százalékos, az Anthio 40 EC 0,15 százalékos, az Anthio 25 EC 0,2 százalékos rovarölő szer valamelyikét. A készítmé­nyek egyúttal védelmet nyúj­tanak a tömegesen károsító gyümölcsfa takácsatkák és le- véltetyek ellen is. A rovarölő szerekhez feltét­lenül keverjük a csapadékos időjárás hatására ismételten fertőző alma-, körtefa-varaso- dás ellen Dithane M—45, Zi- neb 80, Orthocid ' 0,2 százalé­kos -f- az almafadisztharmat ellen hatásos Thiovit S, Ku­mulus 80, Kumulus S 0,2—0,3 százalékos, Karathaine FN 57 0,1 százalékos gombaölő szev kombináció valamelyikét. Rajzanak a szőlömolyak is. A lárvák tömeges megjelenése május 26—28-a között várható, tehát ebben az időpontban szükséges a védekezést meg­kezdeni. A változékony időjá­rás miatt a lepkék rajzása el­húzódó, ezért a permetezést június 7—9-e között szükséges megismételni. A védekezésre javasoljuk a Ditrifon 50 WP, Ditrifon 40 WSC, Unitron 40 EC 0,2 százalékos, a Satox 20 WuC 0,5 százalékos rovarölő szer valamelyikét. A rovarölő szerhez feltétle­nül keverjük a csapadékos időjárás miatt korai fertőzése­ket okozó botritiszes fertőzés megelőzésére az Ortho-Phaltan 0,2 százalékos gombaölő szert is, mely egyúttal a peronoszpó- ra ellen is véd, valamint a lisztharmatfertőzés fékezésére Kumulus 80, Kumulus S, Thioivit S 0,4 százalékos vagy a Kara thane FN 57 0,1 száza­lékos olda tálnak valamelyikét. A Pamutfonó­ipari Vállalat Kaposvári Gyára fölvesz 2 kazánfűtőt kisnyomású, széntüzelésű kazánhoz kétműszakos munkakörbe (délelőtt, délután váltakozva.) Jelentkezés a gyár telephelyén. (17998)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents