Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-07 / 81. szám

Összegezés és serkentés Megnyílt Kaposváron a szövegtudományi vándorgyűlés Csaknem kétszáz vendég érkezett hazánk tudomány- egyetemeiről és főiskoláiról, valamint a szomszédos szocia- ■ lista országokból arra a tudo­mányos vánddrgyűlésre, amely tegnap délután nyílt meg Ka­posváron, a megyei tanács nagytermében. A szövegtan a kutatásban és az oktatásban című előadássorozat — ame­lyet a Magyar Nyelvtudomá­nyi Társaság és a Kaposvári Tanítóképző Főiskola szerve- .zelt — első alkalomra nyel­vészek és a pedagógusok szá­mára. hogy összegezzék e vi­szonylag új tudományág ed­digi külföldi és hazai ered­ményeit, s megvitassák azok felhasználhatóságát az iskolai oktatásban. ' A rendezők nevében dr. Várkonyi Imre, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola főigaz­gatója üdvözölte a megjelen­Szakíanácsaüás a helyszínen (T udósítónktól.) A Balatonmária-fürdö és Vidéke Áfész igazgatósága nagy gonddal készítette elő az 1978. évi termeltetést, jelvá­sárlást. A téli időszakban a zöldség- és gyümölcstermelés témakörében 12 előadást tar­tottak, s ezeken 313 fő vett részt. Az előadásokat a Keszt­helyi Agrártudományi Egye­tem kertészeti tanszékének munkatársai, a Somogy me­gyei Növényvédő Állomás és a Zöldért munkatársai tartot­ták. A kisállattenyésztés föllen- ditése érdekében 13 előadás hangzott el, 239-en hallgatták meg. Itt a körzeti állatorvo­sok, az áfész felvásárlási osz­tályának dolgozói és a szak­csoport-elnökök adtak hasznos tanácsokat. A szövetkezet a balatonmá- riai tanács nagytermében be­mutatta a használatos nö­vényvédő szereket, mezőgaz­dasági kisgépeket és mindazon arukat, melyek a kisgazdasá­gok termelésével kapcsolato­sak. Ennek a bemutatónak több mint ezer látogatója volt. Fi­gyelemre méltó, hogy a fal­vakban rendezett előadásokról nem hiányoztak a szakköny­vek. A zöldségtermeléssel kap­csolatos előadásokon ott volt a szövetkezet 25 fóliás terme­lője. A balatonmária-fürdői áfész most fölkérte dr. Kovács Jánost, a Keszthelyi Agrártu­dományi Egyetem kertészeti tanszékének fömunkatársát, hogy látogassa meg a primőr- zöldség-termelőket, és a hely­színen adjon részükre gyakor­lati tanácsokat. Az áfész Balatonszentgyör- gyön már a múlt évben min­takertészetet hozott létre, s ennek sók látogatója is volt. A .kertészetet az idén tovább­fejlesztik, és folyamatossá te­szik a szaktanácsadást. Két esti baleset Hétfőn este Kadarikúton a 39 éves 'Vodicska Lajos hely- belyi tanácsi dolgozó személy­gépkocsijával — szabálytalan elpzés miatt — elütötte a vele szemben kivilágításán kerék­párral közlekedő 62 éves Gáli Ferenc helybeli nyugdíjast Az idős ember a baleset követ­keztében könnyebben megsé­rült. Alapos a gyanú, hogy mielőtt kerékpárra szállt, sze­szes italt fogyasztott A másik baleset esite 10 óra után Hetes és Mezőcsokonya között történt. A 37 éves Makó István jutai gépszerelő segéd­motorkerékpárral nekiütközött egy szabályosan álló gépko­csinak. A fiatalember köny- nyebben megsérült Valószínű, hogy indulás előtt ó is alko­holt fogyasztott, ezért ellene a vérvizsgálat eredményének megérkezése után indul eljá­rás. Az utóbb! napokban egyre ‘óbb az ittas vezetés. Ezt jél­ik a baleseteik is. A legutób­bi hét baleset közül hatnál az ittasság játszott szerepet. Az, hogy valaki kevésbé forgal­mas helyen, késő este közle­kedik, nem mentesíti Őt a KRESZ előírásainak betartása teket. »Hatalrpas megtisztelte^ tés a gyorsan .növekvő kisvá­rosnak, hogy ennek a tudo­mányos tanácskozásnak ott­hont adhat — mondotta. — Ám a döntést indokolja, hogy Somogybán a múlt évben, a magyar nyelv hetinek rendez­vénysorozata nyomán, nagy-, mértékben megnőtt az érdek­lődés az anyanyelv iránt,-« . Ezután Benkö Lóránd aka­démikus, a Magyár Nyelvtu­dományi Társaság elnöke nyi­totta meg a vándorgyűlést. Beszédében elsősorban a szö­vegtani kutatások fontosságát hangsúlyozta. Sem a kutatás­ban, sem -az anyanyelv okta­tásában nem honosodott még meg a szövegközpontúság: a nyelvtanítás és nyelvműveié-; egész rendszere a hagyomá­nyos »szó- és mondatcentri- kusságra« támaszkodik, hol­ott a szöveg szerkezetéről, felépítéséről, egyre több cikk, könyv jelenik meg a külföldi és a hazai szaksajtóban. A konferencia célja ezért nem csupán összegezés, de serken­tés is. Maid Balázs János, az ELTE bölcsészettudományi karának tanára tartott vitain­dító előadást a szövegelmélet alapjairól. Károly Sándor egyetemi tanár pedig a kom­munikáció szempontjából vizsgálta a szövegtudomány lehetőségeit, kiemelve az új erednhények társadalmi és etikai fontosságát. A tanácskozás részvevői es­te a Latinca Sándor Művelő­dési Központ színháztermében megtekintették a buzsáki né­pi együttes műsorát. Ma dél­után — a tanácskozás prog­ramjaként — Somogyvárr§, illetve Szennába kirándulnak a vendégek. A konferencia szombat délig folytatja mun­káját. XXXIV. évfolyam, 81. szám. Péntek, 1978. április 7. — A* HSZHP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LA^jA T4BK4 «OB©lí 0: Szőlőtelepítés Böhönyén Két gépegységgel több mint harminc dolgozó Nagy munkába kezdtek szerdán a böhönyei Szabad­ság Termelőszövetkezetben: tizenöt hektárön telepítenek fehérbor-szőlőfajtát, a Char- donnay-t. A böh'önyeiek is tagjai a több somogyi közös gazdaságot tömörítő szőlőter­melő és feldolgozó együttmű- I ködösnek, a Viticoopnak, s e társulás keretében folyik ez a I telepítés is. Tavaly ősszel kéz-1 dődtek az előkészületek azon a területen, amelyen korábban zártkerti — többnyire kiöre­gedett és direkt termő — sző­lők voltak. A gazdák az ön­kéntes földcsere folytán a fa­luhoz közelebb eső helyeken kaptak zártkerti területeket. A Vitácoopon belül ez az első idei telepítés. A böhö- nyeiek még az ünnepek alatt is dolgoztak, kijelölték a tőkék Szövetkezet a megyeszékhelyért A kaposmérői Latinca Szö­vetkezetét joggal tekinthetjük Kaposvár termelőszövetkeze­tének is. Nemcsak azért, mert a város volt tsz-e az egyesü­léssel ' ide csatlakozott, hanem mert a Latinca több vonatko­zásban is igyekszik szolgálni a megyeszékhely lakóinak igé­nyét. Bár szakigazgatásilag a járáshoz tartozik a gazdaság, a közelmúltban a város vezetői fölkeresték a nagyüzemet — a kapcsolat szorosabbá tétele, a gondok, az igények kölcsö­nös megvitatása érdekében. A város vezetői a szövet­kezet helyztetéről. terveiről és problémáiról igyekeztek tájé­kozódni olyan igénnyel, hogy milyen területeken járulhat­nának hozzá a gazdaság ered­ményesebb tevékenységéhez; más oldalról viszont a tsz ve­zetői ismerték meg, hogy adottságaiknak megfelelően miként segíthetnének a város gondjainak megoldásában. A megyeszékhely lakosságának zöldségellátásában jelentős szerepet vállalt magára a nagy­üzem eddig is. most folyamat­ban levő kertészeti fejlesztési programja is az ellátás javí­tását szolgálja elsősorban. A város vezetői javasolták a szövetkezetnek, hogy az áru frissesége érdekében ne csak a Zöldérten keresztül, hanem IPARI ROBOT ha lehet, közvetlenül is szál­lítsák termékeiket a boltokba. A tanácskozás sorén fölve­tődött a város környékén le­vő mintegy 170 hektárnyi földterület problémája, ame­lyet szétszórtsága miatt nagyüzemileg nem tud hasz­nosítani, a szövetkezet. Megál­lapodtak abban, hogy a tanács felülvizsgálja ezeket a terü­leteket, és segítséget ad, hogy akár a kertbarátmozgalmon belül, akár szakcsoporti szer­vezésben hasznosuljanak. Kaposvár lakói ez ideig meglehetősen körülményesen juthattak hozzá a tatarozás­hoz, építkezéshez szükséges homokhoz. A Latinca Tsz most vállalkozott rá, hogy meg­teremtve a szükséges személyi és tárgyi feltételeket, nyit egy homokbányát és vállalkozik • a homok szállítására is. A váro­si tanács vezetői Kaposvár másik két termelőszövetkeze­tével is tárgyalnak majd an­nak érdekében, ha mód van rá, segítsenek a nagyüzemeit a lakosság tüzelő- és egyéb szállítási igényeinek kielégíté­sében. helyét, s szerdán munkához láthattak az emberek és a gé­pek. A Balatonboglári Állami Gazdaság két gépegységével több mint harminc dolgozó kezdte meg a Chardonnay te­lepítését. Ügy számolnak, hogy három nap elegendő a tizenöt hektárhoz. Ezzel még nem fejeződik be az idei program, ugyanis elő­készítették már a területet az I alá a további tizenöt hektár ! alá is, amelyen májusban I alanytelepet létesítenek. Ezzel j az összesen harminchektáros tavaszi kiültetéssel tovább erősödik a szövetkezet eddig is jelentékeny ágazata a sző­lészet. Megnyílt az Express-tábor A Balaton déli partjának forgalmas üdülőhelyén, Bala- tonföldváron ismét megnyi­totta kapuit az Express Ifjú­sági és Diák Utazási Iroda nemzetközi üdülőtelepe. Szí­nes és változatos program várja a magyar és a kül­földi fiatalokat. Április elején a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Siófoki Városi Bizottságá­nak 60 ifjúgárdistáját látják vendégül, majd budapesti fia­talok, egy nyugatnémet cso­port, egy tlO fős görög cso­port és egy 300 fős NDK kü­lönvonat utasai látogatják meg az üdülőtelepet. Május 26-a és 29-e között négynapos program keretében rendezik meg a 3. országos FUK-találkozót, ahol a fiata­lok klubjaik életét mutatják be. Elítélték a sonkatolvajokat Nyolc óra Elkészült egy, harminckét munkaműveletet végző ipari ro­bot prototípusa, és kis darabszámban már gyártják is az Egri Finomszerclvénygyárban. A berendezés növeli a terme­lékenységet és jói alkalmazható olyan munkahelyeken, ahol a munka egészségre ártalmas, illetve nagy fizikai megterhe­lést jelent. December végén a 40 éves, kaposvári Papp Jánosnak — aki már többször állt bíróság előtt — és a 29 éves ugyan­csak kaposvári Papp Ferenc­nek egy kis sonkára támadt kedve. ’ Az egyik kaposvári ház húsfüstölő helyiségének falát kibontva, bejutottak az épületbe, majd onnan 3 son­kát és 2 szalonnát vittek el. Alig ehettek azonban a finom falatokból, máris rendőrkézre kerültek. Kiderült, hogy Papp Ferenc lelkiismeretét más bűncselek­mények is terhelik. A fiatal­ember a kaposvári I. számú postahivatal táviratkézbesítő- je volt. A küldemények kéz­besítésében azonban nem je­leskedett. inkább ő maga »vette föl« azokat, aláhami­sítva a címzett nevét. Így két I ízben szerzett pénzt, egyezer j 250, máskor meg 1400 forin- I tot. A csomagok sem voltak ■ tőle biztonságban. Jó néhá­nyat felbontott. Magnókazet Iákat, gyermekruhat, pulóve­reket emelt ki a küldemé­nyekből, máskor apróbb hol­mival Is beérte, jobb híján csokoládét, cukrot, meseköny­vet szerzett ilyen módon. A két férfi ügyében a Ka­posvári Járásbíróság dr. Pap Tamás tanácsa hirdetett íté­letet. Papp Jánost visszaeső­ként, jogtalan behatolás út­ján elkövetett lopás bűntette miatt 1 évi, fegyházban le­töltendő szabadságvesztésre ítélte, 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Papp Ferencet a sonkalopás mel­lett okirathamisítással leple­zett, folytatólagosan elköve­tett sikkasztás bűntette miatt is felelősségre vonták, és ezér 1 évi és 6 hónapi börtönbün­tetésre ítélték. 3 évre pedig eltiltották a közügyek gyakor­lásától. Az ítélet ellen a vád­lottak és védőik fellebbeztek, az ügyész 3 nap gondolkodá­si időt tartott fenn. — Jenő! Mit mondtál este; hánykor ébresszelek föl? Hatkor vagy hétkor? — ötkor, Irma. Több­ször mondtam, hogy öt­kor, hiszen hatkor már indul a repülöm. Miért? Hány óra van? — Nyolc. Szakértő — Tetszik magának a Hattyúk tava? *— Hát nem a legrosz­szabb, de szerintem a Ba­laton azért szebb. Esti ijedelem Részeg ember üldögél az utcán, zsebében teli konyakosüveg. Egyszer csak megcsúszik, elesik. Amikor föl akar tápász- kodni, észreveszi, hogy mellette valami sötét fo­lyadék csordogál. Rémül­ten mondja: — Reméiem csak vér ... Panasz — Főúr, magyarázatot kérek. A gulyásban egy darab autógumit találtam. Hogy lehetséges ez? — Látja uram, ez is azt igazolja, hogy a gépkocsik mindenhol kiszorítják a lovakat... Kérdés — Szabó elvtárs, miért nem vett részt a legutolsó gyűlésen? — Igazgató elvtárs, ha tudtam volna, hogy való­ban a legutolsó, biztos, hogy elmentem volna. Érdeklődés — Salamon királynak kilencszáz felesçge volt. Kíváncsi vagyok, mit adott nekik enni? — Engem inkább az ér­dekelj hogy ő maga mit evett __ Y adőszot után A vadászatról visszatérő férj a pályaudvarról tele­fonál a feleségének: — Én vagyok, Mary. Jö­vök haza. — Milyen volt a vadá­szat, kedvesem? — Minden rendben volt. Egy hónapig nem kell húst vennünk. — Szarvast ejtettél? — Nem, elittam a h'avi, fizetésemet! Igen, nem... • Két járőr beül a járőr- gépkocsiba. — Hé, Joe — mondja a rangidős —, mindjárt bekapcsolom a villogót. Szállj ki és nézd meg, hogy működik-e. — Működik! — kiáltja Joe. — Ó. most nem mű­ködik! Megint működik. Ó, már megint nem mű­ködik ... Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő; JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím : 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, poslafiók 31. Telefon: 11-511». Felelős kiadó: Doniján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza i Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és postás kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 Bü7. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári -üzemé­ben. Kaposvár. Május l, u, löl. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató#

Next

/
Thumbnails
Contents