Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

FÓRUM Válaszolunk a kérdésekre Mai összeállításunkban Tóth Károly,, a megyei táji ács osztályvezetője, Böhm József, a megyei tanács elnöke. Báli Gyula, a Zöldért igazgatója és dr. Kovács Ferenc, a Kapos­vári Városi Tanács elnöke válaszol a pártnapokon elhang­zott közérdekű kérdésekre. — Várható-e gyors elő­re lépés a megyében a le­gelők és rétek korszerű hasznosításában? — Rendelkezésükre állnak azok a gyeptermesztési és gyephasznosítási módszerek, amelyek a korszerű, nagyüze­mi gyepgazdálkodás általános bevezetését biztonsággal lehe­tővé teszik. Ennek eléréséhez azonban olyan alapvető, üze­mi szemléletváltozásra van szükség, melynek eredménye­ként a gyepgazdálkodás is, mint önálló ágazat, megkapja üzemen belüli rangját és a hozzáértő, szakmailag felelős ágazati vezetőit. — Mikor és hol várható mélyes jövedelmet növelő té­nyező; a jövedelmi sávokat már ennek figyelembe vételé­vel alakították ki. Ahogy nő a szövetkezeti földtulajdon, vagyis minél több föld kerül megváltásra, a föld járadék tö­mege úgy csökken, és szerepe a jövedelemben egyre kisebbé válik. — Mikor kezdik meg a Csiky Gergely Hzínnaz re- konstrukcióját? (Félő, hogy úgy járunk vele, mint a közgazdasági egyetemmel.) a megyében agrokémiai i központ építése? — Az V. ötéves tervidőszak­ban megvalósul a nagyatádi és kaposfői agrokémiai társu­lás. Ugyanezen időszakban az Agrotörszt megkezdi a csur­gói agrokémiai tárház építé­sét. A tervidőszakban folyik a tabi, a marcali és a kapos­vári agrokémiai társulás elő­készítése. További lépések ott várhatók, ahol rendelkezésre állnak az anyagi eszközök. — Miért számít bele a földjáradék a munkabérbe? — A termelőszövetkezetek személyes jövedelmét szabá­lyozó rendelet szerint a föld­járadék és minden béren fe­lüli juttatás beletartozik a személyes jövedelem tömegé­be. Valóban: mindegyik sze­— Az 1911-ben épült szín­házat az 1950-es években az üzemi épületrészen emeletrá­építéssel bővítettük, külsőleg tataroztuk. A nyári színház­nak épült épület a folyamatos üzemeltetés mellett korszerűt­lenné vált. Az 1960-as évek­ben több terv is készült az épület felújítására, de egyik sem volt alkalmas a teljes re­konstrukcióra. 1975-ben megbízást adtunk a Somogy megyei Tanács Ter­vezővállalatnak egy tanul­mányterv elkészítésére. A ta­nulmányterv becsült költsége 86 millió forint. Az épület funkciójából és a munkák jel­legéből a tervező hat ütem­ben jelölte meg a kivitelezés lehetőségét folyamatos üze­meltetés mellett. A rekonst­rukció költsége meghaladja a megye anyagi lehetőségeit, ezért a VI. ötéves terv idősza­kára kérjük az illetékes köz­ponti szervek anyagi támoga­tását. Csak ettől függően ke­rülhet sor a teljes felújításra. Addig is erőfeszítéseket te­szünk — saját anyagi eszkö­zeink terhére — a folyamatos üzemeltetés biztosítására. En­gedélyeztük a központi fűtés áttervezését gázra. A színház raktározási és műhely gondjait enyhíti az 1978 áprilisában át­adásra kerülő — mintegy 7 millió forintos költséggel meg­épített — Mező Imre utcai új épület. — Mit tesz a Zöldért Vaualat. nogy e jock az e,- ben javuljon a kisierme­toktol való jelvásárlás? — A vállalat jogelődei (Me- zőker, MEK) a megye súly­ponti községeiben a kisterme­lők áruinak felvásárlásához üzemeltettek közvetlen válla­lati fevásárlóhelyeket. A több­szörös átszervezés során e fel­vásárlóhelyek Tab és Kadar­kút kivételével átkerültek a területileg illetékes áfész ke­zelésébe azzal az indokolással, hogy a Zöldértnek »nem pro­filja a kistermelőktől való közvetlen felvásárlás«. Intézkedéseink tehát a kis­termelőktől való felvásárlást illetően csak közvetett jelle­gűek, a közbeékelődő áfész szervezettségén, hozzáállásán áll intézkedéseink hatásának gyorsasága, esetleg torzulása is. Ez az áttételes helyzet rendkívül nehézkessé teszi munkánkat, de nem adhat fel­mentést munkánk minőségét illetően. Szerződéseinkben befolyá­soljuk az áfész-t, hogy milyen növényt és mennyit termeltes­sen a kistermelőkkel a spon­taneitás csökkentése végett, mert az értékesítési gondok éppen ebből származnak. To­vábbra is következetesen ra­gaszkodunk a 48 órás mennyi­ségi, minőségi és ármegállapí­tás betartásához. Éppen ezért, hogy a kistermelő 2 nappal az átadás előtt tudja, hogy mit mennyiért tud ebben az idő­ben eladni. De ez is az áfész árközlésének ütemén áll. A vállalatra vonatkozó kor­mányhatározat értelmében biztosítjuk az áfész-eket, hogy a termelési időszakban a spe­kulatív célra visszatartott áru kát a kistermelőktől a szerző­dött mennyiség, mértékéig szerződötten, az e fölötti mennyiségeket pedig szabad áron, de legalább állami védő­áron átveszi a vállalat. Termelésszervező munkánk során irányítjuk és ösztönöz­zük az áfész-eket elsősorban a bogyós és a csonthéjas gyű mölcsök telepítésére. Ehhez vissza nem térítendő fejlesz­tési támogatást nyújtunk az áfész-ek útján a kistermelők­nek. Ismeretterjesztő előadáso­kat, tapasztalatcseréket szer­vezünk az áfész-ekkel a ter­melés és az áruelőkészítés, a növényvédelem és a termesz­téstechnológia körében. — Miért szünetel a ka­posvári sportcsarnok építé- se. és mikorra fejeződik be? Munka - plusz nyolc fokon Vastag hangon dong a cölö- pozőgép; emberek, autók té- rülnek-fordulnak: épül a Ka­posvári Húskombinát sonka- konzervüzeme. Olyan létesít­mény lesz ez, ami az élelmi­szeriparban megfelel a legma­gasabb _ követelményeknek. Tisztaság tekintetében szinte orvosi körülmények között dolgoznak majd itt Hogyan alakul az üzem ter­melése? Nézzük az alapítóle­vél adatait! Az üzem jövő évi átadása után októbertől két műszakban évi 360 vagon, amerikai és európai piacokon is versenyképes sonkákonzer- vet gyárt Készít még további 200 vagon különböző húskon­zervet, 560 vagon darabolt húst exportra, s foglalkoznak hamburger (vagdalt hús) gyár­tásával is. A fönnmaradó hús- részekből szállítanak mintegy 100 vagon darabolt, előrecso­magolt húst a belkereskede­lemnek. Az üzem teljesen komplett lesz. De kik fognak itt dolgozni? Milyen előkészületeket tesz a gyár, hogy jövőre hozzáértő kezek indíthassák meg a gé­peket, s a tervezett ütemben megkezdődjék a termelés? — Meglevő embereink egy részét átképezzük — felel a kérdésre Nagy Géza techno­lógiai vezető, — Újakat is fölveszünk. Átképzési terv készült a húskombinátnál: ebben meg­határozták a területenként át­csoportosítandó munkaerőt. Azt is megállapították, hogy mintegy 300-zal több emberre lesz szükségük a jelenleginél. Összesen 840 ember dolgozik majd az üzemben, nem szá­mítva az alkalmazottakat. A vállalkozó — a Schweisfurth- Kirchfeld cég — Is elkészí­tette azoknak a vezetőknek és szakmunkásoknak a listáját, akiket az NSZK-ba visznek körülbelül egyhónapos kép­zésre. A megállapodás szerint 38 csoportvezető és ennél ma­gasabb beosztású, valamint 20 meghatározott fizikai munka­körben foglalkoztatott dolgo­zó utazik Nyugat-Németor- szágba. ■— Hol tanul a többi, leen­dő konzervipari munkás? — kérdeztük Nagy Gézától. — Pápán, Kapuvárott és helyben. A Veszprém megyei városban már csaknem két évtizede gyártanak sonkakon- zervet a miénkhez hasonló módon. Az itteni tapasztala­tok igen értékesek számunk­ra. Ezért május 15-től augusz­tus 12-ig a 24 legkiválóbb fi­zikai dolgozónk Pápára uta­zik. s amikor nyár végén ha­zajönnék, ők vezetik az át­képzést, az oktatást Vannak dolgozóink, akik családi vagy egyéb ok miatt nem tudná­nak huzamosabban távol len­ni Kaposvártól, ők itthon is­merik meg a gyártás folya­matát, és a munka legfonto­sabb fogásait. A hűtőházban alakítunk ki egy átképzőter­met ... — Hűtőház? — Igen. Nem véletlenül. 'A leendő sonkakonzervüzem nagy részében 8 fokon fo­lyik majd a munka. Ehhez akklimatizálódni kell. Sőt: nem is bírja mindenki az ál­landó hűvöset, Ezért az új üzembe jelentkezőket orvosok vizsgálják meg, hogy szerve­zetük képes-e tartósan elvi­selni az alacsony hőmérsékle­tet. S ha valamelyik jelent­kezőt nem találja alkalmas­nak az orvos a 8 fok tartós elviselésére, az munkát kap­hat a hagyományos húsfeldol­gozóban. — És Kapuvár? — Ott folyik az úgyneve­zett bacon- (sonka-) feldolgo­zás. Ezért mennek oda is ta­pasztalatcserére dolgozóink. A jövő év októberéig több 30 —30 tagú csoport utazik Ka­puvárra és Pápára. — Kikre számítanak? — kérdezzük Nagy Gézától. — Például a középiskolát végzett, tovább nem tanuló fiatalokra. A kereseteket úgy alakítjuk, a munka olyan jel­legű. hogy az végzettségüknek megfelel. Tervezzük a gyes-en levő anyák átképzését, hogy amikor visszajönnek, könnyű­szerrel a gép mellé ál Ihassa­nak. Figyelünk a katonai szolgálatot teljesítő, leszerelés előtt álló fiatalokra is. Van még a megye ben néhány terü­let, ahonnan saját gépjármű­vünkkel munkásszállítást vállalnánk. Az új jelentkező­nek a hagyományos üzemben kell eltöltenie 5—6 hónapot, ezalatt kiderül, hogy alkal­mas-e erre a szakmára. Ha megtanulta és jövőre a kon­zervüzemben elkezdi a mun­kát, olyan feltételeket tudunk biztosítani, amelyek az egész magyar élelmiszeriparban csaknem egyedülállóak. S ezenkívül minden dolgozót ösztönzünk továbbtanulásra: sajátítsák el minél jobban a húskonzervipari ismereteket. Cs. T. a — A sportcsarnok építését a város ötéves fejlesztési terve társadalmi erőforrások fel- használásával irányozta elő. Az előkészítés két területen indult el: egyrészt a szükséges pénzfedezet. és a társadalmi vállalások szervezése, más­részt a műszaki előkészítés te­rületén. A létesítményhez több mint 40 millió forintra van szükség. A műszaki előkészí­téssel nem lehetett várni a teljes összeg rendelkezésre ál­lásáig. Speciális szerkezet épül osztrák licenc alapján, ame­lyet egyetlen*szervezet gyárt, s az ütemezésben alkalmaz­kodni kellett hozzá. Ezért ke­rült sor az épület teljes előké­szítésére, a tartópillérek és a tetőgyűrű összeszerelésére. A teljes pénzügyi fedezet még ma sem áll rendelkezé­sünkre, bár több kedvező tár­gyalás folyik a fedezet biz­tosítására. Nehezítette a meg­valósítást az 1978-tól beveze­tett fejlesztési szintszabályo­zás, amely az idén csak más létesítmény rdvására tenné le­hetővé a sportcsarnok építé­sét. Az előbbiek folytán olyan döntés született, hogy a csar­nok építése 1978-ban szünetel. Időközben a pénzügyi fede­zet biztosítására történnek lé­pések, s ha a feltételeket meg­teremtjük, az építés gyors ütemben megvalósulhat. Bí­zunk abban, hogy a tervünk­nek megfelelően 1980 végéig üzembe léphet ez a minőségi és tömegsport szempontjából is jelentős objektum. (Folytatjuk.) Nyugat-Dunántúl legnagyobb áruháza iüi' Szombathelyen megkezdték a hatezer-ötszáz négyzetméter alapterületű új áruház feltöltésct. Az áruházat maribori (jugoszláv) szakemberek építették. Nyugat-Dunántúl legna­gyobb áruháza, a Borostyánkő, május 2-től nyolcvanmillió forintos nyitókészlettel várja vásárlóit. A képen: Az áru­ház épülete — g régi piactér helyén. fiz eszköz nem cél M egvallom, két ókból is bizonytalanul kezdek mai té­mámhoz. Mondanivalóm ugyanis nem hat a «föl­fedezés« erejével, azaz mindenki tudja: eddig is kimondott vagy »megkerült« igazságot próbálok körbejárni. Másrészt aligha vállalhatom a kivezető út megjelölését — a gyakorlati életben. Elvi zavaraim természetesen nincse­nek. És senkinek sem lennének hasonló helyzetben, elvégre valamennyien megtanulhattuk már megkülönböztetni a célt az eszköztől. Hogy hétköznapi gyakorlatunkon ez nem min­dig látszik? Hát igen; éppen ez volna mai témám lényege. Három fogalmat jegyeztem föl magamnak vázlatként. Tervezés, támogatás, egyoldalúság. Mindez az oktatáspoliti­kai határozat kapcsán ötlött föl bennem. Számottevő vál­tozás előtt állunk. Az oktatáspolitikai határozat végrehaj­tásának helyzetét elemezte a megyei pártbizottság (erről januári számainkban részletesen olvashattak), most az új tanterv bevezetése előtt állunk, s a héten oktatáspolitikai aktíván vitaják meg a tennivalókat a megye politikusai, gazdasági és oktatási szakemberei. Talán nem veszik zo­kon, ha »előzetesként« a három fogalom kapcsán néhány vitára ingerlő észrevételt mondok el. Kiindulási alapom egy elvi tétel. A proletárdiktatúra funkciói közül idézek: »A szocialista gazdasági-társadalmi- politikai-ideológiai-kulturális élet szervezése és irányítása«. Kötőjellel, tehát »egyvonalban«. Kárhoztatom azokat, akik időnként megszegik ezt az »egyvonalúságot«. A kultúrát so­kan — a gyakorlati életet tekintve — rendre másodlagos­nak tekintik. Ügy érzem: a közfelfogásban s az irányító­munkában sem kerül helyére ez a funkció, jóllehet a gaz­daság és a kultúra szerves egységben van. A kultúra hiá­nyait azonban rendszerint csak akikor emlegetjük, amikor valahol baj van a gazdasággal, s nem akkor, amikor meg­tervezzük a termelést. Tisztázhatjuk: a gazdaság és a kultúra nem cél, hanem, eszköz. Igen, eszköz a fejlett szocialista társadalom fölépí­téséhez. Nyilvánvaló tehát, hogy ez utóbbi a céL Az, hogy a párt, az állam napjainkban természetszerűleg a gazdaságot helyezi a cselekvés előterébe, ez nem mond el­lent az előhbi megállapításnak. Csupán azt bizonyítja, hogy van mit tennünk a gazdaság fejlesztésében is. Éppen ezért volna nagyobb jelentősége annak, hogy felismerjük: kultú­ra nélkül tartós és előremutató gazdasági eredményt sem tudunk elérni. Mégis azt tapasztaljuk: inkább csak gazda­ságot terveznek, és o kultúrának jut, ami marad. Nem jó ez így. Senki sem vitatja a gazdaság elsődlegességét! De nyilvánvaló: korszerű gépeken, modern terméket, gazdasá­gos termelést, előrelátó tervezést, hatékonyságot és termék- szerkezet váltást csak müveit, hozzáértő emberek solcaságá- val lehet megvalósítani. Marcaliban 2400 munkás dolgozik az üzemekben — és egy mérnök van! A szakmunkásigény minimális. Mond ez valamit? Általános és termelési kul­túra nélkül nehéz előrejutni. Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy nincsenek számottevő eredményeink. Em­lítsem a Csepel Művek egyedigépgyárának példáját? Még ásták az alapokat, amikor Csepelen készült föl új felada­taira a leendő hazai munkásgárda. Vagy a tabi BVG előre­mutató példájára hivatkozzam? Tízmilliós tanműhelyt lé­tesítettek, s a saját igényükön kívül még legalább három üzem szakmunkásgárdáját biztosítják. Most 250 milliós be­ruházást akarnak megvalósítani (csak egyetértést kérnek hozzá), mert rájöttek, hogy érdemes! A kultúra visszahat a termelésre. Érdemes lenne ezt bevésni az agyunkba... H em megoldás, ha elavult, kiselejtezett gépeken ta­nítják a jövő szakmunkásait, hogy azután korszerű eszközökkel fölszerelt üzemben tevékenykedjenek. Mint ahogy a fordítottja is előfordul: néha elavult gépek közé kerül a korszerű képzésiben részesült munkásgárda. Mi a mondanivalóm lényege? Az, hogy a gazdaság ter­vezésével együtt kell terveznünk mindent, ami a termelési kultúrához nélkülözhetetlen. Amíg azonban a hat általános is elég egy-egy munkafázis elvégzéséhez, amíg a rövid tá­vú gazdasági érdekeltség nem ösztönöz a továbbképzésre, addig nehezebben haladunk előre. Mindenki tudja — néha szajkózza —, hogy a tudomá­nyos-technikai forradalom korát éljük. De hogy ez mit vár a tudattól, milyen »fejeket«, milyen fölkészültséget kö­vetel, azt nehezebben akarjuk tudomásul venni. Terveinket gyakran csak a demográfiai hullám indokolja, s ham a cél, hanem a pillanatnyi helyzet vezérli az intézkedéseket. Elő­fordul, hogy kapkodás, tűzoltómunka, utókezelés jellemzi a tetteket, pedig csak az összefüggések fölismerése vezethet célhoz. A létszámstopp például okos intézkedés volt. De előtte kellet volna gondoskodnunk arról, hogy hová men­jenek dolgozni fiataljaink, ha szalon a nincs a kezükben. »Gyorstalpaló« intézkedések születtek. Utókezelés. Épülnek iskolák a megyében: nem elegendő. Termelési kultúrát kö­vetelünk — gyakran felkészültség nélkül. Minden ágazat külön tervez, és benyújtja igényeit. A művelődés a végére kerül. Nem jó ez így. A gazdaság és a kultúra egy, még akkor is, ha a gazdaság az alap, s a kultúra a felépítmény. Támogatás. Miért »támogatják« nálunk a kultúrát? Iádért nem teremtjük meg pénzeszközeinkkel a termelés egyik legfontosabb tényezőjét. Felfogásunkkal van baj? A gyár önmagának adja a milliót, ha óvodát teremt. Nem »támogat«, hanem biztosítja működési feltételét. Miért te­kintjük az ilyesmit »jótékonykodásnak«? Miért nem köte­lezettség? Hiszen a gyár önmaga eredményeit alapozza meg! Megvallom: zavar, hogy a gazdasági feszültségeket rendre a kultúra, az ideológia szintjén próbáljuk megma­gyarázni. Nem feltűnő, hogy a tervezés, a tettek időszaká­ban kevesebb figyelmet fordítottunk rá? így vagyunk a tankötelezettségi törvénnyel is. Gondjaink nemcsak a tör­vénytiszteletre és a fegyelemre, hanem a gazdasági helj'- zetre és a követelményrendszerre, az értékrend hibáira is visszavezethetők. Sokszor jobban fizetik a tanulatlan segéd­munkást, mint a felkészült szakembert... Egyoldalúság. Nézzék csak meg: fiataljaink arra össz­pontosítják a figyelmüket, ami a »pályaválasztáshoz« nél­külözhetetlen. Aki orvos akar lenni, az nem tanul törté­nelmet, s aki jogász, az idegenkedik a biológiától. Szenved a család és szenved a gyerek, aszerint, hogy mi akar lenni az ifjú, s közben — általános műveltség nélkül, de — mondjuk matematikából és fizikából, biztos pontokat sze­rez a felvételi vizsgához. A specializáció törvényszerű; az egyoldalú műveltség azonban bűn társadalmi céljainkkal szemben. Amelyik szakközépiskolában kimondják, hogy nem mérnököket, hanem munkásokat képeznek, ott 2,2-es átlaggal végez az osztály, mert valamiféle »ellenállás« és torz szemlélet alakul ki a fiatalokban, így: »munkás ennyivel is lehetek«... Néha még igaza is lesz: többet keres. M em akartam mást, csak vitára ingerlő — s talán méltó — gondolatokat fölvetni az oktatáspolitikai aktíva előtt. Jó volna persze, ha a gazdaságpolitika emberei kultúrpolitikusok is lennének egyben, — és for­dítva: azaz valamennyien értenék gazdasági törekvéseinket. A felkészültség hiánya gyakran akadályozza gazdasági elkép­zeléseink valóra váltását. S miután a gazdaság és a kul­túra is eszköz — nem cél! — társadalomépítő törekvé­seinkben, úgy gondolom: jó volna együtt kezelni ezeket mindenkinek, aki felelősséget vállalt, s akire felelősség há­rul társadalmunk h-­Jávori Bél*

Next

/
Thumbnails
Contents