Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
A TITKÁR NAPJA Apám nem welt lovat Kilép a házból, bezárja az ajtót. A család többi tagja már elment hazulról. Fél nyolc. A reggel borongós, de a Balaton felől jó illatú szeleik ■ érkeznek. — Ma késik a postás az újságokkal — mondja. — Így hát odabent kezdem a napot. — Mindig a sajtóval kezdi? — Legtöbbször. A Népszabadság és a Somogyi Néplap legfontosabb cikkeivel. — Kávézott már? — Én sohasem iszom kávét. Teás vagyok. A pártbizottság Irodái még zárva vannak, fél kilenckor kezdődik a munkaidő. Mégis... Valaki már föl-alá sétál a folyosón, s az első titkárra vár. (A panaszosok tehát tudják, hogy korábban kezd, mint a hivatal.) Az újságolvasás későbbre marad. Tóth János homlokán megjelennek a jól ismert redők. A mai napon először. Lakásgond. Egyedülálló nő, húsz éve él Siófokon, s nincs rendes lakása. Elmondja az életét. A városban 1200 lakásigény ló van, többségük családos ... Az egyedülálló nő igénye is jogos, két évtizednyi tisztességes munka érvel mellette. A válasz mégsem megnyugtató. — A lakásgondokkal kapcsolatos panaszok a legkeservesebbek — sóhajtja. — És ebből van. a legtöbb — jegyzem meg. — Igen. De a legreménytelenebbeknek látszó esetekkel is foglalkozunk. A panaszt tüzetesen kivizsgáljuk. Ehhez tudni kell, hogy hozzánk általában azok fordulnak, akiket már egyszer vagy kétszer valahonnan elutasítottak. Megnézzük az »érem« másik oldalát is, azután újra beszélgetünk a panasztevővel. Kilenc óra. Egymás után jönnek a munkatársak; különféle ügyekben kérik a véleményét, s az április 4-i ünnepségek előkészítéséről tárgyalnak. Negyed tízkor a vámosi KISZ-titkár érkezik, ’ háromnegyedkor az MHSZ-tit- kár. Egy telefon a megyei pártbizottságról. Fél tizenegykor megint egy panaszos, tipikus siófoki problémával. Kisajátítás . .. Egy nagy gonddal kialakított »magán-oázisba« készül betörni az új várost teremtő szükségszerűség. Akik a szobájában megfordulnak. többnyire dohányos emberek. Magam is elég sűrűn rágyújtok, így aztán dél- I re vágni lehet a füstöt. — Sohasem dohányzóit? Nevet. — Egyszer rágyújtottam. KamaSgíkoromban, a kertek alatt. Száraz meggyfalevélből sodortunk cigarettát, s én már az első stukkót lenyeltem. Akkor egy. életre elment a kedvem a dohányzástól. Ebéd után »úgy intézi«, hogy legyen időnk hosszabban beszélgetni. Arra kérem, próbálja megidézni életének azokat az eseményeit, amelyek valami módon a későbbi mozgalmi vezető személyiségjegyeit segítették kialakítani. — Talán jobban hangzana, ha családi hagyományokra hivatkozhatnék — mondja. — Ha például egy sorsa ellen lázadó, forradalmi hevületú apát emlegethetnék, akitől már zsenge koromban hallottam az új világ igéit. Nem. Apám, a porrogi kisparaszt, abból a látástól vakúlásig dolgozó fajtából való volt, aki mindig a kemény fizikai munka révén akart kilábalni a nyomorúságból. Négy magyar holdja volt, két tehénkéje és egyetlen, sohasem teljesült álma, a ló. Emlékszem, ha jó kedve volt, mindig azzal biztatott bennünket. hogy megveszi azt. a lovat... Életem első »osztályharcos« megjegyzéséért pofont kaptam tőle. Kétszer ütött pofon. Másodszor emiatt. — Hogyan történt? — A felszabadulás után is jó ideig eljárt még jobb módú gázdákhoz dolgozni. Néha én is segítettem neki. Akkor már másodikos vagy harmadikos polgárista voltam, és az úttörő-vezetőség tagja. Egyszer krumpliválogatás közben valahogy összeszólalkoztam a múnkaadó gazdával, s azt találtam mondani neki, hogy kizsákmányoló. Ezért kaptam apámtól a pofont. Félt szegény, hogy nem kap több munkát. — Apja testalkatát, arcvonásait örökölte? — Nem. Apám magasabb volt nálam, s arcra sem hasonlítok rá. Ha azonban édesanyámat , megismerné, azt mondaná »szakasztott az anyja«. Talán a lelki alkatomat is. tőle örököltem. Egyébként nálunk anyám döntött a fontosabb családi kérdésekben. Neki köszönhetem például, hogy Csurgóra mehettem polgáriba. Kitűnő tanuló voltam az elemiben, s a tanítóm rávette anyámat, hogy taníttasson tovább. így kerültem a csurgói polgáriba 1944 szeptemberében. Naponta bejártam, télen pedig bentlakó voltam, igen-igen szűkös körülmények között. A történelem pedig már a sarkamban járt... — Öriz-e emlékeket a fel- szabadulás napjaiból? — Igen, bár nem különösen érdekeseket. A mi falunkat bolgár csapatok szabadították, fel. Emlékszem, ‘egy öregasz- szony jött velük, aki nagy hangon nyugtatta a népet: »Nem kell félni, ezek a katonák, senkit sem bántanak!« A németeket akkor gyűlöltem meg, amikor menekülés közben ppám két tehenét el akarták hajtani. És éppen azok, akik jó ideig a szomszédunkban laktak, tehát tudták, ndgy ezen a két'teliénen kívül semmije sincs a családnak. — A polgári befejezése után hol tanult tovább ? — Abban az épületben, ahol valamikor Csokonai tanított, de a mezőgazdasági gimnáziumban. Akkor már erőteljesen bekapcsolódtam az ifjúsági mozgalomba, sőt DISZ-tit- kárnak is megválasztottak. De valótlánt állítanék, ha azt mondanám, hogy akkoriban én már hivatásos politikai munkás szerettem volna lenni. A tanáraim jó mezőgazdászt sejtettek bennem. Magam is úgy véltem, hogy erre a pályára vagyok a legalkalmasabb. Persze az ifjúsági mozgalom kezdettől meghatározó közegem volt. Szerettem a közösséget, a sportot, s ráadásul az atlétikában sikereim is voltak. Három évig középtávfutóként középiskolás bajnok voltam a megyében, s még 1959-ben is részt vettem az országos spartakiádon. Érettségi után a segesdi gépállomásra kerültem agronómusnak. Hamarosan üzemgazdász lettem, s a gépállomás DlSZ-titkára. _ Ezután a három évig tartó katonai »Minden csodában ott van az ember. És minden ember életében ott van a csoda«. Er~ szovjet író, G. Nyikolaje- va írta le e sorokat novellájában. Most különösen időszerű volt ennek az igazsága a két ünnep közötti héten. Munkás hét volt a mostani, mégis ünnepi hangulatú, hiszen már a középén megkezdődtek a vállalati, szövetkezeti, intézményi ünnepségek és megemlékezések. Kiemelkedő munkát végző vállalatok, üzenek, KISZ-szervezeíek, személyek kapták meg a kiváló címet, a vörös vándorzászlót. Mindnyájunk örömére somogyi is volt az Állami-díjasok, a Jászai-dijasok között, sokan kaptak Munka Érdemrendet és más kitüntetést. A felszabadulás évfordulóján mindig tisztelettel beszélünk azokról, akik erejüket, tudásukat a szocialista haza g-arapítására fordítják. Ki- nek-kinek benne van a téglája a 4több mint három^ évtizede emelkedő és szépülő »épületben«. Most persze elsősorban azoknak a keblére tűzték fel a megérdemelt kitüntetést, akik az átlagosnál sokkal többet tettek. Szép hagyomány, hogy a fiatalok ilyenkor, ünnep táján találkoznak a hazánkat felszabadító szovjet ■ hadsereg fiaival. Kaposváron a húskombinát MSZBT-tagcsoportja rendezett jói sikerült KISZ— Komszomol-találkozót.. A so- mogyszili úttörőszoba a szovjet katonák segítségével épült fel, s mi sem természetesebb, mint hogy ők is együtt ünnepeltek a gyerekekkel az avatáson. Olt voltak a szovjet katonák a KPM Közúti Igazgatóságának ünnepségén, ahol az új MSZBT-tagcsoport megkapta az alapító oklevelet. A megye közélete e héten is mozgalmas volt. A somogyi országgyűlési képviselők a kétnapos tavaszi ülésszak után sok érdeklődőt tájékoztattak a múlt héten elfogadott belkereskedelmi törvényről. E meghívások természetesen szaporodni fognak," hiszen egyre nő az érdeklődés e téma iránt. A szakszervezeti mozgalom nagy eseménye, hogy megkezdődött a beszámolás az eddig végzett munkáról.' A bizalmiaktól kezdve a megyei, az országos fórumokig mindenhol mérlegre teszik, hogy a szakszervezeti kongresszus, a megyei küldöttértekezlet határozataiból mi valósult meg. s hogyan. E fórumok alkalmasak arra, hogy sokkal jobban megismerjék a szakszervezeti tagok véleményét, javaslatait, kérését is. Mindenki tudja, hogy ma sokkal nagyobb joguk és felelősségük van például ^ szakszervezeti bizalmiaknak. Ezért olyan élénk az érdeklődés a beszámoló iránt, s rvilván a munkahelyi taggyűlésen is szó esik majd a munkájukról. Az SZMT. a szakmai megyebizottságok minden segítséget és útmutatást megadnak a számadások eredményességéhez. Különösen nagy feladatot ró a szakszervezeti tanácsokra a mér- lf -.lés: ők a bizalmi testülettel közösen hallgatják meg a szakszervezeti bizottságok beszámolóit. A vállalati, az üzemi, a szövetkezeti pártszervezetek ismerik e feladatokat, s a szakszervezetben tevékenykedő kommunisták útján fel; hívják a figyelmet a legfontosabb közös feladatokra. Fontos ez az odafigyelés, ■ mivel most először van ilyen felelős beszámolósorozat. A lakosságért végzett társadalmi munkának egyre nagyobb a szerepe a lakóhelyen. Sok szó esett erről a népfrontvezetők háromnapos megyei tanácskozásán. A községi népfrontbizottságok most sorban napirendre tűzik a tájékoztatást e fórumról. E héten például a fonói néplrontbizottság vitatta meg a feladatokat. A társközség lakossága különösen érzékeny minden döntésre, amelyét a Göilében székelő tanács hoz. A népfrontbizottság ezért foglalkozik sokkal nagyobb gonddal a lakó- területi munkával a jövőben. A fonói emberek hangulata — akárcsak más. társközségekben is — attól függ, látják-e a fejlődést. a falu csinosodását, ér- zik-e a gondoskodást. A nép- frontbizottság úgy döntött, hogy felkarolja a törpe vízmű építésének tervét a társközség lakóinak érdekében. Kaposvár úgy készült a fel- szabadulás ünnepére, hogy a belvárosi > részek, a külterületek is tisztábbak lettek. Befejeződött a most már hagyományos tavaszi nagytakarítás. A tanácstagok, a népfrontaktívái? megértő munkájának is köszönhető, hogy minden eddiginél eredményesebb volt ez az akció. Országos rendezvénynek is színhelye volt a megyeszék- uelv. Tegnap megkezdődött a hallássérült iskolák tanulóinak négynapos programja, a forradalmi ifjúsági napok jegyében. Lajos Géza szolgálat következett. Nos, érdekes módon, ezekbçn az esztendőkben, a honvédségnél végzett mozgalmi munka közben- gondoltam először arra, hogy esetleg hivatásos politikai munkásként is szívesen dolgoznék. Következésképpen, amikor a leszerelésem után a megyei DISZ-bizottságra hívtak munkatársnak, némi vívódás után elfogadtam a megbízást. (1957-től három évig járási KISZ-titkár Nagyatádon. Ezután két évig a megyei KISZ- bizottság szervező titkára. 1962-től 67-i,g a megyei KISZ- bizottság első titkára. Három .évig a Kaposvári Városi Tanács elnökhelyettese. Közben elvégezte a Pécsi Tanárképző Főiskola biológia— mezőgazdasági gyakorlat szakát, majd a hároméves politikai főiskola következett. 1974 decembere óta a Siófoki Városi Pártbizottság első 'titkára.) — Megjegyzem, eddig minden új munkakört nehéz szívvel vállaltam, de még nehezebb szívvel váltam meg a szorongva, vívódva elfoglalt posztoktól. — Gondolom,, az alkotás örömében és gondjaiban (különösen az utóbbiban) bőven van része a Balaton fővárosában. — A gond és az öröm forrása ez esetben azonos — mondja. — Csak egy példát említek. Télen nyolc tonna kenyér fogy a városban naponta, nyáron viszont negyven. Azt hiszem, nem szükséges bővebben magyaráznom, mit jelent ez. Az V. ötéves tervben három és fél ezer új üdülőhellyel gazdagodik a város. Ehhez természetesen munkaerő is kell. És munkás- szállás, lakás stb. Nem könnyű mindezt megteremteni, de hát nincs fejlődés gond .nélkül. A fejlődés pedig nyilvánvaló. Épül, szépül a város, egyre méltóbb lesz a Balaton fővárosa névhez. Nagyszerű tervek valósulnak meg, s a mégye is nagy erőfeszítéseket tesz Siófokért. Az órájára néz. — Negyedóra múlva esti egyetem. — Szívesen tanít? — Sokat profitálok belőle Az ember, hogy úgy mondjam »karbantartja magát« elméleti szempontból, de emberismeretből is sokat tanulok ezeken az órákon. — Miről lesz szó a mai szemináriumon? — A társadalom politikai szerkezetéről. Fél óra múlva elsétálok az »osztály« ajtaja előtt, s egy percre megállók. Hallom szelíd, de határozottan érvelő mondatait. Ma csendes napja volt., • Szapudi András Eleiünk és a munka A z egyre bonyolódó világban talán soha nem volt az embernek akkora szüksége a másikkal való együttérző kapcsolatra, mint a rohanó XX. század emberének. "Ez á megállapítás jutott eszembe, amikor azt a parasztasszonyt hallgattam, akit a kor és a megrokkant egészség nyugdíjba kényszg- rített. Pedig az ember azt várná, hogy az erőt rabló, több évtizedes nehéz paraszti munka után elégedett, békés örömet vált ki az egyébként oly sokszor áhított pihenés. Ez az asszony panaszkodott. Panaszának forrása egyetlen rövid mondatban így summázható: hiányoznak a társak. Ha valahol a közelben dolgozott a csapat, amelyhez nemrég még ő is tartozott, akkor délidőben kiment hozzájuk. Míg elfogyott az ebéd, ott ült közöttük. »Mi mindent meg tudtunk beszélni! Mert az embernek szüksége van arra. hogy megossza a gondolatait. Valahogy egyformák voltunk.« Egyformák ? Hiszen nincs két egyforma ember. Más tulajdonságokat, más és más egyéni célokat, érzéseket hordunk magunkban. Mégis, mi miatt, mitől érzett így ez az' asszony? Talán azért, mert korábban más brigádban dolgozott, ahol inkább a széthúzás, mint az egymáshoz közeledés volt az úr. És ha megkockáztatta, szólt a hanyag munkát végzőnek, többnyire becsmérlést, ledorongolásl kapott. Itt viszont, ha kapálás közben a sorban lemaradt valamelyik, a másik szó nélkül besegített. Csak azért, hogy egymás .közelében maradhassanak. És nem húzódozott senki, ha valami váratlan túlmunkára kérték őket. Pedig, igaz, ami igaz, ez a túlmunka olykor »rosszkor jött«, de a többiek előtt szé- gyellte volna azt mondani: én nem megyele Az életünk nagyobbik részét a munkahelyen töltjük. Sok feltétele van annak, hogy a munka örömet szerezzen, eredményes legyen. (A kettő között szoros összefüggés, kölcsönhatás van.) Szociológia1 vizsgálatok bizonyítják, hogy a munka termelékenységét meghatározzák a műszaki, a közgazdasági, a szervezési tényezők, a munkahely körülményei és az emberi kapcsolatok, A felsorolás nem jelent sorrendiséget, mert éppen az emberi kapcsolat az, mely a munkahelyhez való kötődésnél az elsők között áll. Találkoztam olyan gépszerelővel, aki »kóceráj szintű« műhelyben dolgozott, nehéz i körülmények, primitív feltételek között, hiányos, szegényes fölszereléssel. Mégis azt mondta, semmi pénzért nem menne el innen, mert megértő a főnök, »jó melós« fiúkkal dolgozik És ez számára többet jelent, mint másutt a kétszáz forinttal több fizetés. A munkatársi, az emberi kapcsolatokat az első helyre tette, éppúgy, mint az az asz- szony, aki egy adminisztrációs munkát végző szocialista brigád vezetője: »Sem anyagi, sem pedig erkölcsi elismeréssel nem lehet kifejezni azt. hogy az ember szeret bejönni dolgozni.« Az emberi kapcsolat hat a munkára, annak minőségére, ha úgy tetszik, a termelékenységre. A szocialista brigádok társadalmi jelentősége, emberformáló szerepe jórészt ebben rejlik. És annak a magyarázata is, hogy miért éppen ezek a közösségek az élenjárók. Hány példát lehetne sorolni arról, hogy egy- egy-brigádba frissen bekerült ember miként azonosult fokozatosan az adott közösség szellemével. És van ellenpélda is. Egy szövetkezet vezetőségi üléseinek jegyzőkönyveiben lapozgatva találkoztam a példával. Évekig számos próbát tettek valakivel, hátha felhagy az italozással, a fegyelmezetlenségek sorozatával — eredménytelenül. Végül is kizárták a szövetkezetből. Már nem volt munkahely, brigád, vagy munkacsapat, amelyik befogadta volna. E gyik állami gazdaságunk igazgatója mondta a közelmúltban: rossz vezető, de legalábbis rossz úton jár az, aki nem épít a munkahelyi közösségekben rejlő erőre. Nagyobb fegyelmet, tisztább, őszintébb, jobb munkaerkölcsöt képesek ezek a brigádok maguk között kialakítani, mintha valaki »kívülről« követelné, kérné ézámon ezt. Feladatot, önállóságot kapnak, és egyre kevésbé tűrik meg maguk köpött azt, aki »nem áll sorba«. Az igazgató állította, hogy könnyebb így a vezető dolga az öt-tíz évvel ezelőttihez képest. Sokkal kevesebbet kell fegyelmezni, egyszerűbb az irányítás, az ellenőrzés. Ezzel kinufndta azt is, aminek részesei, tanúi vagyunk: szocialista építőmunkánk során szüntelenül formálódik az ember. Nem véletlen, .hogy a kérdésre: mit szeret a munkájában leginkább, egyre gyakrabban az a válasz első mondata: a jó viszonyt, a jó munkatársi kapcsolatot. Vörös Mária Kedden próbaüzem Kedden éjjel kezdi meg próbaüzemelését az a négyszáz kilovoltos alállomás, mely Topónál' határában épült f/\ s a Dél-DUnántúl eneigiabiztonsag.il szol álja.
