Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-04 / 54. szám
A leggazdagabb gálosfai szegény Szegényes otthon aligha okozott még akkora boldogságot, mint ez a siváran berendezett gálosfai kis ház Juhász Imrének és feleségének. 15 évi házasság után tavaly osztályrészükül jutott a »saját élet« Két hónappal később egy sú- soly szembetegség elvette a férfi látását... — A legkínzőbb az volt, hogy nem tudtam dolgozni. Csak ültem a, verandán, azután, ha gyenge fénypontok úsztak végig az utcán bejöttem, mert tudtam, hogy már besötétedett. — Az autók lámpáit mondja — szólt közbe az asszony. — Azt el sem lehet mondani, hogy mit éltem át az alatt az j öt hónap alatt. — Hitt benne, hogy valaha még látni fog? — Nem akartam elhinni, hogy többé nem fogok látni... Mikor a műtét után levették a kötést, megláttam az ablakkeretet, Igaz, csak fél szemmel es nagyon homályosan, mégis j nagyszerű érzés volt. A férfiban volt valami megmagyarázhatatlan. Életkorát csakúgy képtelen voltam megbecsülni, mint iskolai végzett- | ségét. Ősz hajszálai ellenére j vélhettem harmincévesnek, de i hatvannak is. Körülményei na- \ gyón egyszerű embernek mu- j tatiták, kifejezései azonban esi- j szóltak voltak, mint afféle művelt, világlátott emberé. Mi- . közben hallgattam, az utóbbi benyomás erősödött bennem. — A kórházban a szobatársakkal sokat vitatkozhattam. Egyikük azt bizonygatta, hogy ami csak versben elmondható, azt mind elmondták már a múlt' századiak. És ugyanígy: ami dallam a földön csak létezik, azt már mind lejegyezte Mozart és Beethoven. Én váltig állítottam, hogy az a hét hang még végtelen sok új dallamot adhat, ,és azt is, hogy a mai kornak még ezernyi oiyan jelensége van, amelyet egyetlen költő sem ábrázolt... — Miről vitatkoztak még? — Például arról, hogy Petőfinek abban a sorában, hogy -Még ifjú szívemben a lángsugarú. nyár«, az ifjú jelző mire vonatkozik: Egy társam szerint a költő szívéi-e, holott helyesen így van: »Még ifjú, szívemben a lángsugarú nyár«. — Miből gondolja, hogy így helyes? — Érzem. Különben hiányos volna a mondat. Kiderült: Juhász Imre fiatal kora óta versfaragó ember. Félénken ajánlotta, hogy elmondaná egy saját versét'. Azt válaszoltam, szívesen hallgatom, miré ő egy kisiskolás zavarával kezdte: »Ember, hiszek benned .. .« Hallgattam a veretes versezetű, elkoptatotí nagy szavakkal teli sorokat, és megdöbbentem. Egy jól meglelt közhely olykor több őszinte emberséget képes közvetíteni, mint bármely eredeti gondolat. Mikor a végére ért, várta a v éleményemet. Mentegetőztem, hogy nem vagyok hivatott, azután mégis kiböktem: úgy érzem, mintha már hallottam volna ezt a verset.. — Az Élet és Irodalom szerkesztője három sort írt nekem, melynek az a lényege, hogy a jó szándék kevés. Meg, hogy olvassak sokat -.. Nem bántott a levele, hiszen a célom nem a megjelenés volt, csupán kíváncsi voltam egy értő véleményére. Azt hiszem, túlságosan közérthető vagyok. A verseimben nincsenek »gondolati áttételek«. Igaz, egyszer megpróbáltam úgy verselni, mint a maiak. A klinika ablakából megláttam a párába burkolt Mecseket. Szertelen jókedvemben verset kanyarítottam egy öregemberről, aki pipája szárát a hegy oldalába döfi, azután teleeregeti ködfüstjével a kerteket. Nem bírta megállni, hogy ne »vizsgáztasson«. Versekről kérdezett, azután arról, hogy vajon Magellán visszafodult-e a róla elnevezett szorosból, végül hogy a háromszög megszerkeszthető-e egy adatból. Először azt hittem, kérkedik a maga gyűjtötte tudással, azután megértettem, hogy hónapok óta az első vagyok, akivel effélékről beszélgethet. A ritka lehetőséget igyekezett minél inkább kihasználni. — Szeretne tanár lenni? — Nem lehetek tanár, így liât értelmetlen volna vágynom rá. — Mire jó a műveltség, ha sem továbbadni, sem hasznosítani nem tudja? — Hallgatom a rádiót vagy a tv-t, és értem, miről beszélnek. A dolgokat el tudom helyezni a világban, és ez örömet ad. Könyvekről beszélgettünk, és ő csaknem szégyenkezve vallotta be, hogy mostanában szívesen forgatja Platon filozófiai munkáit. Juhász Imre hat elemit végzett tsz rokkantsági nyugdíjas. Tehetsége és értelme szétfeszíti szürke és lehetőségek nélküli élete határait. Az asszony nem tudja, milyen mély a kút, amelyből férje merít Mégis megérezte e mélység mámorát... ö árulta el egy titkukat. — Ha már minden munka kész a ház körül, verseket olvasunk föl egymásnak. Ez a nap legszebb része. Évtizednyi munkával és ku- porgatással kényszerítették ki a sorstól, hogy annyi évi késéssel átélhessék a tervezgetés korát. Nyári konyhát ragasztanak a házhoz, ha jut rá, bútort vesznek a mostani szegénységszagű helyett  férfinak van egy titkos vágya is: írógépet szeretne — Tele vagyok témával. Verseket írnék és talán egy filmforgatókönyvet. .. — Miről szólna a film? — Egy tsz-elnökről, aki egyik napról a.másikra kétségbeesetten próbálja egyensúlyban tartani szétesőfélben levő gazda; ságát Hamisít és csal, mert képtelen beletörődni a kudarcába ... Az asszony • elpanaszolja, hogy férje olykor nekimegy a csukott ajtónak, máskor »vak- siságában« az asztal mellé teszi a poharat. — Ilyenkor még szólni sem lehet neki, mert nagyon .érzékeny. Különös ember, a legjobb ember ... Nagyon bolondos. Olyanokat tud mondani, hogy a gyerekkel együtt gurulunk a nevetéstől. Minap is mondom neki: »Hagyd már el, mert szúr az oldalam !« A fiú meg csak bíztatja: »Ne hagyd, apa, csak mondd!« A sok viszályt és keserűséget látott falak közé mostanában egyre gyakrabban költözik vidámság. Sokan szánják a faluban Juhász Imrét sorsáért, szegénységéért. Pedig hát ritka irigylésre méltó ember. 0 a leggazdagabb gálosfai szegény. Bíró Ferenc Mikroßlmen a betegek kórlapja A bonyolult kórházi ügyvitel egyszerűsítésére mikrofilmes archiválási rendszerre tértek át az Országos Reuma- és Fizikoterápiás Intézetben. Képünk ön: mikrofilm készül a kórlapokról. Szapudi András A BESENYŐ »Üljön bele és menjen tovább.« Azért is otthagytam a ladikomat, és busszal mentem vissza a városba. De attól a naptól fogva gyakran kijártam a lányhoz. Volt egy kis Csepelem, azzal mentem. Egyórás út volt a Rába mentén, a töltésen. Még aratni js segítettem az apjának, bár nem sok hasznomat vette az öreg. Mindegy. Este a kocsmában áldomást ittunk a kontójára, aztán ír énkével — így hívták a lányt — hajnalig csókolóz- tunk az ivó melletti kis szobában. Messzebbre nem jutottam vele máskor sem, hiába próbálkoztam újra és újra. »Majd a férjemmel« mondogatta a lány makacsul, én meg már azon gondolkodtam, hogy egye fene, megnősülök. Azt sejtettem, hogy Irénke másoknak is tetszik, hát hogyne tetszene egy ilyen gyönyörű lány, gondoltam. A falusiak aztán megsúgták, hogy egy cserbesei legény kerülgeti, és atyaian figyelmeztettek: »Azzal jó lesz vigyáznia.« »Miért?« kérdeztem. »Mert besenyő« mondták. »A besenyő, ha szeret egy lányt, gyilkol is érte.« Bolond beszéd, gondoltam, és nyugodtan jártam tovább a kocsmárosékhoz. Aztán egy este három sötét homlokú legény lépett az ivóba. Tudtam, hogy nem odavalósiak, és sejtettem, miér jötték. Irénke a szemével intett, hogy menjek utána a kisszobába. Odabent izgatottan mondta, hogy eszembe ne jusson visszamenni az ivóba, mert ezek a legények azért jöttek, hogy kikészítsenek. Köztük van Durcás is, a híres bicskázó, mondta a lány, és elpirult »Szóval ez a Durcás a vetélytársarn« támadtam Irénkére, mintha ő tehetett volna arról, hogy kutyaszorí-_ tóba kerültem. Őszintén szólva, nagyon begazoltam. Ráadásul Irénke sírva fakadt, és alig bírtam megvigasztalni. Jól nézek ki, gondoltam. Egyszer csak hallom, hogy odakint az a Durcás azt mondja az apósjelöltnek : »Küldje ki azt az aszfaltkoptató senkiházit, mert beszédem van vele.« Az öreg bejött, megmondta, mit üzent Durcás, és a leíkemre kötötte, hogy a világért se menjek. sehova. «Eszem ágában sincs« mondtam, és kértem egy fröccsöt. Az öreg tíz órakor bezárta a kocsmát. A legények kimentek az udvarra, de előtte Durcás nagy hangon kijelentette, hogy a bőrömet a kerítésre terítik majd száradni. »Ezek megvárnak« mondtam az apósjelöltnek. »Lehet, válaszolta, bár most már elég hosszúak az éjszakáit És hidegek« — tette BIZTOS ALAPOKON Somogy szántóterületének tizenöt százalékán folytat mezőgazdasági termelést tíz állami gazdaságunk, a termelési értéknek viszont a harminc százalékát ők állítják elő. Munkájuk, gyakorlatuk sok vonatkozásban tanulságos példa. Az »ifjabb testvérek«, a termelőszövetkezetek már befejezték zárszámadásukat; náluk is rövidesen véget érnek az évet értékelő termelési tanácskozások. Milyen tények, milyen tapasztalatok adnak témát ezeknek a fontos fórumoknak — erről beszélgettünk Tóth Lászlóval, az Állami Gazdaságok Országos Központja megyei főosztályának igazgatójával. — Az utóbbi egy-két évben a növekvő termelési eredményekkel együtt minőségi fejlődés is tapasztalható állami gazdaságaink tevékenységében. A múlt évet vizsgálva, hogyan tükröződött ez az általános tapasztalat? — Talán azzal kezdem, hogy valamennyi gazdaságunk nyereséggel zárta az évet — mondta Tóth László. — Az igaz, hogy egy évvel korábban sem volt veszteséges üzem, de néhány éppen a »határon« állt meg. Például Öreglak, Siófok 1976-ban alig tudta elkerülni a veszteséget, 1977-ben pedig az előbbi nyolcmillió, az utóbbi hárommillió-hétszázezer forint nyereséget hozott, összegszerűen a legtöbbet — 42 millió forintot — a balatonboglári gazdaság »tette az asztalra«, de nagyon figyelemreméltónak tartom az évek óta stabil kutasi gazdaság 27 milliós, a böhönyei gazdaság 20 milliós nyereségét, nem beszélve a kaposvári főiskolai tangazdaság 26 milliós eredményéről. Ismert, hogy ez a nagyüzemünk elég mélyről indult, a hetvenes évek elején szanálni kellett, azután lépésről lépésre erősödött. összességében: gazdaságaink a 140 milliós eredménytervükkel szemben 188 millió forint nyereséget érteik el. A fejlődést pedig az tükrözi, hogy ez hetvenmillióval több az előző évinél. — Hogyan aránylik ez a gazdaságok ötödik ötéves tervi programjához? — A terv 1977-re 102 millió, 1980-ra 140 millió forintot frt elő. Ezt már jóval túlteljesítettük. Ha nem is ilyen arányban, de hasonlóan állunk a termelési értékkel. A középtávú tervünk 1977-ben 2,2 milliárd forintos termelési értékkel számolt, folyó áron tavaly 2,3 milliárd forint értéket állítottak elő gazdaságaink. Hozzáteszem : ezzel arányosan nőtt az árbevétel: 1975-höz képest harminc százalékkal több, 2,1 milliárd forint tiszta bevételük volt gazdaságainknak. Említésre méltónak tartom, hogy a korábbi lemaradásokat pótolva a munkabérekben is sikerült közelíteni az országos átlaghoz; harminchétezer forint volt a dolgozónkénti bér, és ez mintegy ezer forinttal magasabb, mint amit a középtávú tervben előirányoztunk. — Milliókról, milliárdokról, eredményekről szólt. Vitathatatlanul elismerésre méltók, beszédesek. De milyen forrás táplálta őket? — Egyszerű is, meg bonyolult is a válaszom, de mindenképpen összefügg azzal, amit említett, hogy minőségi változások mennek végbe gazdaságainkban. Az eredmények elsődleges forrásának tekintem azt, hogy beértek a korábbi évek nagy beruházásainak gyümölcsei — gondolok Itt az állattartó telepek feltöltésére, szakszerű kihasználására. Másodikként említem, de tulajdonképpen az előzővel egyenrangúnak tartom, hogy szigorúbb lett a technológiai fegyelem, más szóval: fegyelmezett gazdálkodás folyik. Jól mérhető például, hogy azokban az ágazatokban is, ahol nincs termelési rendszer, olyan technológiát sikerült a gazdaságoknak kialakítaniuk, amely tartalmazza a rendszer fegyelmét — Hogyan sikerült ezt a gyakorlatot, mondhatnám úgy is: légkört kialakítani? — Meggyőződésem, hogy a dolgozók bevonása a feladatokba, vagyis a demokratizmus szélesítése olyan eszköz, amely hihetetlenül nagy lehetőségeket rejt magában. Nagyon leegyszerűsítve: sikerült elérni, hogy a tervek, a feladatok teljesítése nemcsak az igazgató, a vezetők feladata és felelőssége. Munkahelyi közösségekre, brigádokra, területekre lebontva a tennivalókat, ki-ki személy szerint érti, látja a saját feladatát, és szeretném hangsúlyozni: a felelősségét. Természetesen ehhez megfelelő üráe&eltségi rendszer is kapcsolódik. — Az 1977-es jól sikerűit év után miben látja állami gazdaságaink legfontosabb feladatait? — Amikor azt mondom, hogy az eredmények megszilárdításában, akkor ebbe beleértem a termelési érték mintegy 9 százalékos növelését is. Ahol nekünk — hasonlóan más mezőgazdasági szektorhoz — megítélésem szerint óriási tartalékaink vannak, az a differenciáltság csökkentése. Határozott lépéseket teszünk annak érdekében, hogy az azonos feltételek között működő gazdaságoknál mérséklődjenek a különbségek a búza, a kukorica, a tej termelésében, és egyéb területen is. Ennek természetesen nemcsak szakmai, szervezési, hanem emberi vonzata is van. A mostani létszámra hosszabb távon is szükségük van gazdaságainknak, ezért elengedhetetlen, hogy mind a munkahelyi körülmények javításában, mind szociális téren az eddiginél többet tegyünk. Minden gazdaság tervet dolgozott ki, és több millió forintot fordít arra, hogy dolgozói számára kedvező feltételeket teremtsen. — Az integrátori feladatok végzéséből néhány gazdaságunk tavaly példásan kivette a részét. Van-e elgondolásuk a tervékenység továbbterjesztésére? — Mindenképpen folytatni szeretnénk ezt a muníkát A Viticoop, a Solanum, a siófoki gyümölcstermelő, a balaton- nagybereki vadgazdálkodási társuláson kívül gesztorságunkkal épül agrokémiai központ. Gyakorlatilag megalakult a főiskolai tangazdaság és négy környező tsz sertéshizlaló társulása. Foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy a Balaton-környéki lápos, berkes területek hasznosítása érdekében hízómarha-társulást szervezünk, balatonnagybereki gesztorsággal. A bárdibükki gazdaságra építve, a környező szövetkezetékkel karöltve, szeretnénk a zselici dombos legelőket hízómarhával hasznosítani. Egyébként is rétjeink, legelőink intenzív hasznosítása ötödik ötéves tervünk visszalevő éveinek igen fontos programja — mondta befejezésül Tóth László V. M. Mozgalom és munkavédelem hozzá. Időnként kinézett az udvarra, ott vannak-e? Ott voltak. A kút káváján ülték, és cigarettáztak. »Ha most ép bőrrel megúszom, ezután messze elkerülöm ezt a falut« fogadkoztam magamban. Hajnalig dekkoltam a kis- szobában. Mielőtt kimerészkedtem, az öreg még egyszer tüzetesen körülnézett a kocsma körül. »Elmentek« mondta azután. »Hát én hogy megyek el?!« kérdeztem majdnem sírva, mert megpillantottam a motoromat. Az udvar közepén, egy pocsolyában hevert rettenetes állapotban. »Mindjárt jön a tejeskocsi« vigasztalt az öreg. »Azzal elmehetsz.« üsszeroncsolt motorommal együtt tejeskannák között utaztam haza. Körülbelül másfél hét múltán megint találkoztam Dur- cással, de akkor az én házam táján, az újvárosi Kék galambban, Ünneplő ruhában álldogált a pult közelében, és odaadóan fröccsözött. Amikor megláttam, rögtön szóltam néhány havernak, hogy legyenek majd a közelemben, mert itt most nagy balhé lesz. Aztán odamentem hozzá, és pofátlanul beleittam a fröccsébe. Azt hittem, egyből a torkomnak ugrik. De azonnal észrevette a haverjaimat, akikről lerítt: alig várják, hogy megvédhessenek. Az arca hirtelen megváltozott. »Szerbusz, pajtás« szólt melegen, és elém tartotta a lapáttenyerét. »Ne haragudj a múlkoriért, belátom vétettem ellened.« Annyira meglepődtem, hogy kezet fogtam vele. Durcás azután két fröccsöt rendelt, és mire föloesudtam, az egyik pohár a kezem’>en volt. A haverjaim csalódott pofával ódalogtakeL (Vége következik.) Statisztikai adatok, sajnálatos esetek tanúsítják, hogy igen sok a tennivalónk a baleset- és á munkásvédelem területén. A termelés ugrásszerű fejlesztésének korszakát éljük, a korszerűsödő technológiával a balesetvédelem igen nehezen tud (ha tud?) lépést tartani. Beszűkültek az intenzív fejlesztés határai, hosszabb távon létszámcsökkentéssel kell az üzemeknek, vállalatoknak számolniuk, így a balesetek miatt kiesett munkaórák — túl a baleset okozta anyagi és erkölcsi veszteségen — a termelés kerékkötőivé válnak. A balesetek elleni védekezést, különösen a megelőzést folyamatosan, a technológiával összhangban kell fejleszteni. Ez ma már természetes. De az már kevésbé, hogy az üzemeknek, vállalatoknak a megelőzésre tett intézkedései — bármilyen jók legyenek is — a munkásvédelem feladatainak csupán minimumát jelentik. Lehet tökéletes egy munkavédelmi fejlesztési terv, lehetnek megfelelő védőberendezések, lehet megelőzési szempontból kiválóan felkészíteni a közösséget, ha a gyakorlatban a gépeket, műszereket kezelő dolgozók nem érzik — a fizikai fájdalmon túl — a brigádnak, üzemnek, gyárnak okozott anyagi veszteséget. Vagy: a vállalat felső- és középszintű vezetői nem törődnek ezzeL Az érdekvédelem mindany- nyiunk — a munkástól a vezérigazgatóig — érdekének a védelmét jelenti. — Nem gondolja, hogy sok egy kicsit ez a cécó — hallottam a minap egy balesetvédelmi oktatáson. — Mi elég értelmes embereknek tartjuk magunkat, elég egyszer is egy dolgot hallani! Valóban nem kell tűlinagya- rázni! De a sok év alatt a közvetlen termelésirányítókba bevésődött gyakorlaton (oktasd a balesetvédelmet, sűrűn és kimerítően, mert ebből bajod nem lehet) csak a közösség tud változtatni. A balesetek csökkenése ehhez jó »ajánlólevél«! A munkavédelmi őrmozgalom nem új keletű balesetvédelmi módszer. Az őrség tagjai meghatározott időközönként váltják egymást, és elsősorban a pályakezdő fiatalokat, munkatársaikat figyelmeztetik a különböző baleseti veszélyforrásokra, hívják fel figyelmüket a védőfelszerelések használatára. Több üzemben látottak, tapasztaltak alapján azt kell mondanunk, hogy a mozgalom még messze van céljától. A figyelemfelhívásokat, az erélyesebb figyelmeztetéseket sok helyen még fölösleges »beszólásként« értékelik, s ha pillanatnyilag használnak is — az eredmény a tudatossá válástól messze van. A mozgalom erejére a balesetvédelem területén is igen nagy szükség van. Eredményessége döntően befolyásolná a termelésnövekedést. A baleset- védelem és munkásvédelem mindannyiunk közös ügye. Datier Gafrftf
