Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-19 / 67. szám

■ . -I K:^-/S .. ' ' v-o riA o ÏÎÎÂG PROLETÁRJA!, EGYE S 0 L J E T E K ] Ára; T forint SomagniNéplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam 67. szám 1978. március 19., vasárnap Korszaknyiiás a mezőgazdaságban Korszakot összegező s kor­szakot nyitó dokumentumként értelmezhetjük azt a határo­zatot, amelyet az MSZMP Központi Bizottsága 1918. március 15-i ülésén fogadott el, s amelyről a közleményt a napilapok tegnapi számuk­ban hozták nyilvánosságra. Hazánk mezőgazdaságának és élelmiszeriparának helyzete, hosszú távú fejlesztése olyan kérdéskör, amibe szinte min­den beletartozik. A komplex szemlélet, az összefüggések fokozott tisz­teletben tartásának követel­ménye olvasható ki a Köz­ponti Bizottság üléséről meg­jelent közleményből. Ahhoz, hogy ez az igény ilyen határo­zottan megfogalmazúdhassék, toob mint másfél évtized ke-, meny munkája kellett. Korszakot összegezett — nagyszerű eredményeket föl­mutató esztendőket! — a Központi Bizottság, s mert az alapok erősek, folyamatosan gyarapodnak és korszerűsöd­nek, új korszak feltételei te­remtődtek meg. Olyannyira, hogy valójában a korszaknyi­tás már megtörtént — ha még nem is minuen tekintetben s valamennyi részterületen —, a mezőgazdaság rálépett az intenzív fejlesztés útjára. Ez az intenzív, dinamikus hala­dás szülte azt az ellentmon­dást, hogy az élelmiszeripar mind nehezebben birkózik meg a halmozódó terméktö­meggel. A Központi Bizottság rámutatott arra, hogy a két területet összehangoltan kell a jövőben fejleszteni. A mezőgazdaság további dinamikus fejlődése lényeges eleme a gazdasági növekedés­nek. A dinamikus növekedés­nek azonban az eddiginél szorosabban kell kapcsolódnia a termelés kívánatos összeté­teléhez, a minőség és a gaz­daságosság javításához, s mind a, mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban a beruházásoknak, a fajták és a technológiák kiválasztásá­nak, az eszközök korszerűsí tésének egyszerre kell szol­gálniuk a hazai ellátás egyen­letességét és a devizahozam növekedését, erre különösen a kukoricatermelésben és az állattenyésztésben, valamint az állati eredetű termékek feldolgozásában van szükség — mutatott rá a Központi Bi­zottság, mert ilyen tekintet­ben a legutóbbi években meglehetősen nagy rés tá­madt a növénytermelés több területe és az állattenyésztés között. Sokféle adat bizonyítja, hogy a mezőgazdasági üze­mek termelése — amiben közrejátszott az ésszerű egye­sülések folyamata éppúgy, mint az eszközcllátottság ma­gasabb szintje — hatékonyab­bá vált a hetvenes években. Az ülésről kiadott közle­ményben — sa határozatban, ami később ugyancsak nyil­vánosságra kerül — ezért foglalják el a főhelyet a hosszú távú fejlesztés irány­elvéi, s ezért helyeződik a hangsúly az élelmiszeripar eddiginél gyorsabb korszerű­sítésére, illetve a mezőgazda- sági termelés szerkezetének a bel- és külföldi igényekkel egyező kialakítására. A céltudatossághoz az is hozzátartozik, hogy az ipar­fejlesztésben, különösképpen a gépiparban és a vegyipar-, ban, a mezőgazdasághoz kap- i csolódó infrastruktúra kor­szerűsítésében jobban figye­lembe kell venni a mezőgaz­dasági és az élelmiszeripari igényeket. ’ 1 ' Elutaztak csillagvárosba a magyar űrhajós jelöltek Az Interkozmosz tagorszá­gainak egyeztetett programja alapján a kiválasztott magyar űrhajósjelöltek szombaton el­utaztak a Moszkva melletti Csillagvárosba. Az előzetes terveknek megfelelően a Ga­garin űrhajózási kiképző köz­pontban megkezdődik a fel­készítésük a közös űrrepülési feladatok végrehajtására. (MTI) Nagy harc várható a francia választásokon A francia rádióban és tele­vízióban pénteken este lezá­rult a nemzetgyűlési válasz­tások propagandakampánya. A kormánypártok szónokai — Chirac az RPR és Simone Veil, az UFD nevében — arra szólították fel választóikat, hogy vasárnap ismét vala­mennyien járuljanak az ur­nák elé, mert a győzelem még korántsem biztos. Ugyanakkor a baloldal vezetői — Georges Marchais és Francois Mitter­rand — elsősorban azt hang­súlyozták, hogy az elmúlt hó­napok vitái ellenére minden választókörzetben a közös je­löltre kell szavazni a baloldali győzelem érdekében. A végső felmérések szerint 409 választókörzetben vív majd párbajt a kormánypár­tok és az ellenzék egy-egy jelöltje — ez a polarizáció minden francia számára vi­lágosibbá teszi a tétet. 68 körzetben már múlt vasárnap eldőlt a mandátum sorsa, 8 helyen csak egy jelölt maradt versenyben erre a vasárnapra (köztük van Georges Marchais az FKP főtitkára is), egy körzetben két kormánypárti jelölt indul egy baloldali kö­zös jelölttel szemben (az egyik megtagadta a visszalépést) és végül öt körzetben a baloldal jelöltje nem érte el á máso­dik fordulóban való részvé­telhez szükséges szintet és csak kormánypárti jelöltek vívnak belső csatát. Ez a tény is jelzi, hogy a kormánypár­tok között nagy birkózás fo­lyik annak eldöntésére, hogy győzelem esetén melyikük fogja meghatározni a politika irányát. Nemzetközi fórum a neutronfegyver ellen Szombaton délelőtt zsúfolá­sig megtelt az amszterdami kongresszusi központ nagyter­me: 29 országot és 6 nemzet­közi szervezetet képviselő 200 külföldi küldött, valamint a legkülönbözőbb hollandiai pártok és szervezetek képvise­lőinek jelenlétében megkezdő­dött a neutronfegyver elleni küzdelem jegyében összehívott nemzetközi fórum. A fórtum három fő témát vitat meg: a neutronfegyver elleni küzdelem fizikai, erköl­csi és politikai vonatkozásait Magyarország képviseleté­ben dr. Antalffy György, a Szegedi Tudományegyetem rektora szólalt fel. Hangsú­lyozta, hogy a tudományos­technikai forradalom nem le­het a leszerelés akadálya. A béke vagy a háború nem a technikai fejlődés kérdése, ha­nem elsősorban politikai kér­dés. Ez pedig a politikusok felelősségét jelenti. Az ivóvíz védelmében ' ■> Az Országos Közegészségügyi Intézetben új ivóvízszabványt dolgoztak ki. Az előírások tizennyolc féle mérgező anyagra tartalmaznak — az ivóvizekben még megengedhető — ha­tárértéket. Az új szabványra azért van szükség, mert az ipar és a mezőgazdaság egyre több olyan vegyi anyagot hasz­nál, amely a vízbe jutva az egészségre káros lehet. Puja Frigyes ma Bulgáriába utazik 7 Púja Frigyes külügyminisz­ter Peter Mladenovnak, a Bol­gár Népköztársaság külgymi- niszterének meghívására hiva­talos, baráti látogatásra vasár­nap Bulgáriába utazik. Házkutatások, igazoltatások Nincs nyoma Aldo Mordnak Rendőrök és csendőrök tízezrei vesznek részt az "Áldó Moro, az Olasz Kereszténydemokrata Párt országos tanácsa elnöke elrablóinak kézrekerítésére indított példátlan méretű hajszában. Pénteken kétezer római lakásban tartottak ház­kutatást, több személyt letartóztattak és kihallgattak, ezreket igazoltattak. X letartóztatottak egyike s 32 éves Gianfranco Moreno. akit — kihallgatása után — megbilincselve szállítottak az egyik római börtönbe. A rend­őrség szerint a fiatalember gyanúsítható azzal, hogy részt vett az emberrablásban. Közben az olasz lapok szer­kesztőségeit ismeretlen telefo­nálók százai hívják fel, s mind azt állítják, hogy hatal­mukban tartják Morót. Az Andreotti-kormányt tá­mogató olasz pártok vezetői­nek péntek esti üléséről ki­adott közlemény szerint a ta­nácskozás részvevői teljes tá­mogatásukról biztosították s kormányfőt a terrorizmus el­leni harcban. Zaccagnini keresztényde­mokrata, Berlinguer kommu­nista, Craxi szocialista, Biasini republikánus, Romita szociál­demokrata főtitkár, valamini Andreotti miniszterelnök el­határozta, hogy "-néhány sür­gős intézkedést tesz, amelyek­nek jellegét titokban tartják* — írta a közlemény. Aldo Moro elrablói szomba­ton hosszú közleményt juttat­tak el az II Messagero, a Vita, és a tv szerkesztőségé­hez: mindháromra egy-egy is­Arafat felhívása az arab tömegekhez Szovjet nyilatkozat az izraeli agresszióról Jasszer Arafat a Paleszti­nái Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnö­ke pénteken felhívással for­dult az arab népi tömegekhez. "•Fegyveres erőink bátran, elszántan és önfeláldozóan harcolnak a 97 kilométer hosszú front minden szaka­szán — hangsúlyozta a Pa­lesztinái vezető. —* Szembe- 'szállnak az amerikai harcko­csikból, ágyúkból és bombave­tőkből áliló cionista katonai gépezet egész hatalmával. Arafat emlékeztetett rá, hogy a libanoni baloldali erők és a velük szövetséges Palesz­tina! fegyveresek napok óta védelmezik Dél-Libanont, s ezzel együtt védik az arab nemzet méltóságát és becsü­letét •»Tudják meg az izraeli ag­resszorok, imperialista párt­fogóik és mindazok, akik összeesküdtek a cionistákkal, hogy a palesztinai forrada- dalom hű marad eszméihez és a hazafias elveihez« — foly­tatta Arafat. Az éjszaka folyamán és szombaton délelőtt újabb sú; lyos összeütközésekre került sor a Palesztinai Felszabadító Mozgalom és a libanoni nem­zeti hazafias erők, illetve az izraeli hadsereg között. A köz­lemény szerint az izraeliek 175 milliméteres lövegekkel és föld-föld rakétákkal lőtték Nabatijeh városát. A palesz- tinaiak ugyanakkor folytatták akcióikat, amelyekkel a front­vonalak mögött az izraeli csa­patösszevonásokat zavarják. Palesztin forrásból közölték, hogy visszaverték a Tebmiin- ből a Tyr felé vezető úton le­vő legfontosabb város — el­leni támadást és az izraeli páncélosok kénytelenék voltak visszavonulni. Ezekben a har­cokban. az ellenség legkeve­sebb 50 katonát és tucatnyi járművet veszített. A szovjet békebizottság és a szovjet afro-ázsiai szolida­ritási bizottság szombaton nyi­latkozatban ítélte el Izrael Dél-Libanon elleni agresszió­ját. Az izraeli támadás célja az, hogy akadályt gördítsen a kö­zel-keleti konfliktus poltikai rendezésének útjába és szétzi­lálja az arab népek nemzeti felszabadításáért küzdő erők sorait — állapítja meg a bé­kebizottság nyilatkozata, majd hangsúlyozza: a szovjet béke­harcosok milliói megbélyegzik az izraeli agresszort, követe­lik a harcok azonnali beszün­tetését és az izraeli csapatok haladéktalan kivonását Li­banon területéről. A szovjet emberek, akár­csak a világ közvéleménye, mély felháborodással fogad­ták Izrael Libanon elleni ag­resszióját — hangoztatja még a szovjet afro-ázsiai szolida­ritási bizottság nyilatkozata. A szovjet afro-ásziai szoli­daritási bizottság elítéli az ag­resszort és egy általa előidé­zett vérontást, és a szovjet bé­kebizottsághoz hasonlóan kö­veteli az izraeli csapatok azonnali kivonását Libanon területéről. A szovjet nőszövetség szin­tén nyilatkozatban ítélte el a cionista reakció agresszióját és szolidaritását fejezte ki az arab népeik harcával. meretlen telefonáló hívta fel a szerkesztők figyelmét. Az egyiket egy belvárosi aluljá­róban, a másikat a tv-stúdiók- tól 20 méterre levő telefonfül­kében, a harmadikat pedig egy bezárt bolt lehúzott vas­rácsában helyezték el. Az II Massaggero szerkesz­tősége a közlemény mellett Morót ábrázoló felvételt is ta­lált a küldeményben. A lap szombat délutáni rendkívüli kiadásában publikált fotón Moro kigombolt ingben, kissé jobbra hajtott fejjel látható, a háttérben egy vörös zászló »Vörös brigádok« felirattal és terrorszervezet körbe foglalt ötágú csillagával. A közlemény semmiféle kö­vetelést sem tartalmaz, tudtul adja, hogy Morót a »nép bör­tönében« őrzik és ítélkezni fognak fölötte. Az imperialis­ta állam szolgájának nevezi, és többek között azzal vádol­ja, hogy annak idején életre hívta a balközép koalíciós kormányokat, majd tavaly hatpárti programmegállapo­dást kötött. A közlemény be­jelenti, hogy a szervezet Mo­ro foglyul ejtésével nem te­kinti »befejezettnek a mérkő­zést«, hiszen végső célja a »burzsoá imperialista állam megdöntése«. Xz álforradalml demagóg szöveg szerzői végül figyel­meztetik a hatóságokat: »há­borús bűnnek« vennék és megtorolnák, ha Torinóban perbe fogott társaikat elítél­nék, és hadüzenetnek a per folytatását. Az olasz belügyminisztérium hivatalosan bejelentette, hogy szombaton 18.00 órától katonái alakulatokkal egészítették ki a rendőri és csendőri egysé­geket a terroristák rejtekhe­lyeinek felkutatása, a terro­rizmus elleni harc céljából. A katonákat ellenőrzéseknél, át­fésülő műveleteknél, házkuta­tásoknál veszik igénybe. Fel­szólították a lakosságot, tegyen eleget a rendőrök és a katonák utasításainak és mű­ködjön velük együtt. Bonifacio igazságügymi­niszter újságírók kérdésére válaszolva tagadta, « hogy »rendkívüli intézkedésekről« lenne szó. Rácz Pál Bonnban tárgyalt Rázc Pál külügyi államtit­kár, Günter van Wellnek, a Német Szövetségi Köztársa­ság külügyminisztériuma ál­lamtitkárának meghívására hivatalos látogatást tett Bonn­ban. A két ország közötti két* oldalú kapcsolatok fejlesztésé­ről és időszerű nemzetközi kérdésekről megbeszélést foly­tatott partnerével, valamint dr. Klaus von Dohnanyi kül­ügyi államminiszterrel. Az államtitkárt fogadta Hans- Dietrich Genscher szövetségi külügyminiszter. A megbeszé­lésen részt vett Kővári Péter, hazánk Bonnban akkreditált nagykövete. Politikai fórum Siófokon A nemrég alakult siófoki értelmiségi klub és a szocia- list-brigád-vezetők klubja si­keres politikai, fórumot ren­dezett pénteken este a Dél­balatoni Kulturális Központ színháztermében. A belpoliti­kai, valamint a megyét, a járást és a várost érintő kér­désekre Klenovits Imre, a megyei pártbizottság titkára Balassa Béla, a Siófoki Járási Pártbizottság első titkára, Tóth János, a városi pártbi­zottság első titkára, valamint dr. Gáti István tanácselnök válaszolt. A külpolitikai kérdésekre Márványt György, a tv-hír­adó főszerkesztője adott vá­laszt, A fórum részvevői írás­ban mintegy 80 kérdést jut­tattak el dr. Oláh Vilmos fő­orvoshoz, az értelmiségi klub vezetőjéhez. A többi között szó esett a neutronbomba gyártásának veszélyéről, a Szovjetunió és a Kína kö­zötti, valamint a magyar—ro­mán kapcsolatokról, a közel- keleti kérdésekről stb. Külö­nösen sok kérdés érkezett Sió­fok tanácselnökéhez a város fejlesztésével, idegenforgal­mával kapcsolatban I

Next

/
Thumbnails
Contents