Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
A hét három kérdése Az űrkorszak visszavonhatatlan mérföldkövei, hogy a Szovjetunióban nemsokára felbocsátják az ezredik Kozmosz típusú mesterséges égitestet, s csaknem száznapos űrbéli távoliét után, visszatért a Földre a Romanyenko— Grecsko világrekorder űrpáros. Teljesítményük nemcsak a napok száma miatt jelentős, hanem azért is, mert alaposan kihasználták az időt az űrkutatás tudományának és gyakorlatának gazdagítására A Földön sem panaszkodhatunk eseménytelenségre, a most záruló héten — kedvező és kedvezőtlen értelemben — volt új a nap alatt... Réti Ervin válaszol a hét 3 kérdésére. O Hogyan alakul a közel- keleti dráma legújabb felvonása? Libanonban megint házhoz jött a háború: az AP amerikai hírügynökség bejrúti tudósítója luxuslakásának nyolcadik emeleti ablakából nézhette végig miként lőnek ki a támadó izraeli repülőgépek hatvannégy levegő-föld rakétát a Sabra menekült-táborra, amely húszezernél több lakójával a főváros nemzetközi repülőterének szomszédságában helyezkedik el. A leghevesebb harcokra természetesen Libanon déli részén került sor: a behatoló izraeli alakulatok csaknem ezer négyzetkilométernyi területet szálltak meg, súlyos károkat okoztak, s nagyszámú ott élő palesztint hurcoltak el. Az előzmények közismertek: a Fatah gerilláinak egy Izraelben végrehajtott akciójára hivatkozva, Begin izareli miniszterelnök »totális háborút« hirdetett meg a palesztin mozgalom ellen. Először felhívással fordult az összes országokhoz, hogy szüntessenek meg minden kapcsolatot a PFSZ-szel — erre egyébként mint várható volt, sehonnan sem érkezett egyetértő válasz, ám közben megtörténtek az utolsó simítások a régóta előkészített támadási terven. A csaknem harmincezer katona l két ország határának 95 kilométer hosszú sávján hatolt be, közben tengerészgyalogosok szálltak partra Tyr körzetében, s a légierő nagy arányú tevékenységet fejtett ki, égési :n Bejrútig. A palesztin erők s a libanoni hazafias mozgalom alakulatai bátran ellenálltak, de a túlerőben levő támadókkal szemben nem lehetett esélyük a frontvonalak tartására, s kénytelenek voltak visszavonulni. A hivatalos izraeli bejelentések most ú«v szólnak, hogy nem akarnak tartósan berendezkedni Jél-Libanonban, de csak ak- <or hagyják el az ország területét, ha egy széles határövezetben megtiltják a palesztinok jelenlétét. A közel-keleti helyzet újabb .ie'eződése széles körű visz- nangot keltett és az izraeli támadás nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Határozottan elítélte a TASZSZ közleménye, szolidaritást nyilvánítottak számos országból, s így foglalt állást az Arab Álamok Szövetsége is. Bántó kivétel volt Kairó, amely sitetett hangsúlyozni, hogy az »eset« nem akadályozhatja a további különtárgyalásokat Az Egyesült Államok viszont lényegében Izrael védelmére kelt, s egy formailag kiegyensúlyozott nyilatkozat ellenére, egyetértett az említett izraeli bejelentéseseL ‘ Az Izraeli légitámadás »nyomai« az egyik dél-libanoni kikötőben. RZ ESEMÉNYEK címszavakban Hétfő: A szocialista országok egyezmény-tervezetet terjesztenek elő Genfben a neutronfegyver eltiltására. — A francia baloldal megállapodása: közös jelölteket állítanak a választások második fordulójában. Kedd: Todor Zsivkov tokiói tárgyalásai. — A Szomáliái elnök bejelenti : visszavonta az Ogadenbe behatolt csapatokat. — Londoni megbeszélések Rhodesia jövőjéről a Biztonsági Tanács elítéli a «-belső rendezést*. Szerda: Ülést tart a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. — Izraeli támadás a libanoni palesztin táborok ellen. — Az amerikai bányászok sikerrel fejezik be sztrájkjukat. Csütörtök: Visszatér a földre Romanyenko és Grecsko a világ- rekorder szovjet űrpáros.— Rómában bizalmi szavazatot kap az új Andreotti kormány, s az olasz fővárost példátlan terrorcselekmény döbbenti meg, Moro kereszténydemokrata pártelnök elrablása. — TASSZ nyilatkozat ítéli el az izraeli agressziót. Péntek: Az amerikai szenátus megszavazza a módosított Panama-csatorna szerződést. — A kubai külügyminiszter az etiópiai fővárosban. Szombat : Nemzetközi fórum Amszterdamban a neutronfegyver ellen. — Franciaországban véget ér a választási kampány második része. — Libanon és Izrael kérésére összeül a Biztonsági Tanács. Csakhogy az emúlt évek válságai bizonyították: a palesztin probléma rendezése nélkül nem képzelhető közel-keleti kibontakozás. A palesztin mozgalomnak nem egyszer hadat üzentek már — volt fekete szeptember, fekete június és most fekete március. Egy nemzet jogos, igazságos függetlenségi, államalapítási igényeit azonban nem lehet tartósan elnyomni. Ez a tanulság változatlanul erősebben hallatszik még a dél-libanoni sűrű ágyúdörgésnél is. O Melyek a francia választási küzdelem forrópontjai? A francia választások első fordulója nyomán, amikor a kormánytöbbség pártjai kisebbségben maradtak, de a baloldal sem felelt meg az elő. zetes várakozásoknak — kiéleződött a kampány és a politikai harc. A 491 képviselői mandátum közül csupán 68 dőlt el az első fordulóban (ezekben a körzetekben szerezték meg a jelöltek az abszolút többséget) a többi körzetekben ma újra szavaznak, s általában két jelölt, egy bal- s egy jobboldali áll egymással szemben. Jósolni nem lehet, s noha a hagyományok, a körzetek beosztása, a középen levők ingadozása a kormánypártoknak kedvez, még háromesélyes a politikai mérkőzés. Sok függ a választási részvétel arányán, a töredék-csoportokra (környezetvédők stb.) szavazók állásfoglalásán, valamint azon, hogy a szocialisták és a baloldali radikálisok mennyiben A VOLÁN 13. sz. Vállalat 1978 májusában saját szervezésű, alapfokú személy- és tehergépjárművezetői tanfolyamot indít. A jelentkezőkkel szerződést kíván kötni. Jelentkezni személyesen, a vállalat személyzeti és oktatód osztályán lehet] Kaposvár, rtreSl Vt ÍOT.’ [ tartják majd be a »köztársasági fegyelmet«, ahol a közös jelölt ezúttal kommunista. Mennyivel jobb lett volna, ha a szocialisták nem vádolják a kommunistákat, nem folytatnak ellenük kampányt, s nemcsak az első forduló után egyeznek meg. Minden látszólag lényegtelen elemnek is jelentős szerepe van, miután legalább száz választási körzetet tartanak olyan »forrópontnak«, ahol teljesen nyílt a küzdelem, s egy-két százalék dönthet. Ez a szoros küzdelem mindenesetre máris változást ígér Franciaországban : akárhogy alakul a parlament összetétele, nem lehet számításon kívül hagyni, hogy eredetileg a szavazóknak csupán 46—47 százaléka állt ki a mai kormány- többség mellett... O Mi történik Olaszországban? Ha mindez egy mozgalmas olasz filmben történne, a néző talán túlzásról beszélne. Az élet azonban megint mindent túlszárnyalt: egy órával az öt legnagyobb politikai csoportosulás, köztük a kommunista párt által is támogatott Andreotti kormány beiktatása előtt, elrabolták Aldo Moro kereszténydemokrata pártelnököt. Az emberrablás a maga sokkoló hatásával és tragédiájával — a nyugati zsurnalisztika fordulatát használva — »ellopta« az újságok címfeliratait. Végrehajtói éppen ezt akarták: elhomályosítani, hogy Itáliában történelmi esemény zajlik, a kommunisták harminckét esztendő után újra a kormány mögött álló parlamenti többség részesei. Végsősoron ez váltotta ki a szélsőségesek provokációját, amely kegyetlenségével, aljas indítékaival és brutalitásával minden jóérzésű embert felháborított. (Nem volt itt szó »kezeket fel!«-ről, vagy figyelmeztetésről — háromszáznál több géppisztoly golyót repítettek az öt testőrbe. Moro sorsa is bizonytalan, a jelentések meglehetősen ellentmondóak.) Miközben őszintén réméljük, hogy Aldo Moro, a Magyar- országon is jólismert politikai személyiség mielőbb visszanyeri szabadságát — a történtek figyelmeztetnek: elszánt és jól szervezett ellenőrök munkálkodnak az olaszországi kibontakozás megakadályozásán. Ami újabb nyomatékos érv lehet amellett, hogy ebben a kritikus közegben csak a legszélesebb demokratikus összefogás, egy nemzetközi szükségkormány vezethet eredményre. Az elvetemült merénylet így fordul visszájára, hiszen annak elkerülhetetlen szükségességét bizonyítja, ami ellen a géppisztolysorozatokkal fellépett... Husszein keményebben fogalmaz Felháborodás az arab országokban Hosszú gerillaháború várható Tito jugoszláv köztársasági elnök a következő nyilatkozatot adta Izrael Libanon elleni legújabb agressziójáról: — A Libanon elleni legújabb izraeli agresszió, amelyet az emberek tömeges gyilkolása és pusztítása kísér — egy független és el nem kötelezett ország szuverenitásának és integritásának legdurvább megsértését, az ENSZ alapokmánya és a nemzetközi jog lábbal tiprását jelenti. — Izrael szomszédaival szemben alkalmazott erőpoli- tikája és saját föltételei rá- erőszakolásának állandó gyakorlata rendkívül veszélyes e térség összes országa biztonságára és békéjére, s egyben a nemzetközi életre is. — Legfőbb ideje, hogy a világközvélemény a legerélyesebben szembeszálljon Izrael hódító politikájával és magatartásával. Ebben megkülönböztetett felelősség és szerep vár az ENSZ Biztonsági Tanácsára, különösen a Biztonsági Tanács állandó tagjaira, amelyek kötelesek sürgős és határozott intézkedéseket foganatosítani, hogy Izraelt csapatainak Libanon területéről történő azonnali és feltétel nélküli kivonására kényszerítsék — fejezte be Tito elnök. A palesztinai ellenállási mozgalom és a libanoni nemzeti hazafias erők pénteken a gerilla harcmodorra tértek át a betolakodó izraeli agresszo- rokkal szemben. Egy palesztinai katonai szóvivő közölte.: kisebb palesztin partizán osztagok az Izrael által megszállt területeken több elfoglalt települést támadtak. Folytatódik a palesztin és a libanoni baloldali erők átcsoportosítása és elhúzódó gerillaháborúra készülnek fel. Az izraeli csapatok pénteken és az éjszaka folyamán újabb támadásokat intéztek a palesztinok és a haladó erők állásai ellen. Az agresszorok tovább folytatták előrenyomulásukat Tyr kikötőváros irányában, és hatalmukba kerítették az útjukba álló legerősebb palesztin ellenőrzési pontot, Tebnin városát A Palesztinai Felszabadítás: Szervezet felszólította a »szilárdság frontjához« tartozó arab államokat, hívjanak öszsze csúcsértekezletet, amelyen felelősségük teljes tudatában döntéseket hoznának a Dél- Libanon elleni izraeli agresz- szióval szemben. Szírja a »szilárdság frontjához« tartozó arab országok I külügyminisztereinek és hadügyminisztereinek haladéktalan összehívását sürgette. Husszein Jordániái uralkodó pénteki televíziós beszédében arab csúcstalálkozó összehívására szólított fel. A hasemdta uralkodó hangsúlyozta, hogy az arab országok eddig nem tettek bátor, és együttes lépéseket az izraeli agresszió ellen, vagy annak érdekében, hogy feltartóztassák — és ez új elem Husszein megfogalmazásában — »palesztin testvéreink legyilkolá- sát«. A nyugatnémet külügyminisztérium pénteken nyilatkozatban szólította fel Izraelt csapatainak Dél-Libanon területéről történő kivonására. Ciprus pénteken visszautasította Izrael arra vonatkozó követelését, hogy zárják be a nicosiai PFSZ-irodát. (MTI) Nehéz a fejük jÁklimatizálódnak” a szovjet űrhajósok ÉL »Nehéz a feje« Jurij Ro- manyenkónak és Georgij Grecskónak, mégpedig a szó fizikai értelmében. A világ leghosszabb űrutazásának két részvevője a hosszú ideig tartó súlytalanság után kénytelen volt a Földre visszatérve felfedezni, hogy fejüknek súlya van, s nem is mindig könnyű azt egyenesen tartani. Ezen az első nehézségen már persze túljutott, de csak fokozatosan tudnak visszaszokni a földi körülményekhez. Romanyenko és Grecsko egyébként úgy véli, hogy a súlytalansághoz könnyebben alkalmazkodott szervezetük, mint most a földi körülményekhez. Bár az első napokban a súlytalan állapotnak is vannak kellemetlen következményei — a vér a fejbe tolul, a mozgás összehangolása nem könnyű — a lebegést hamar meg lehet szokni, azt viszont, hogy minden kézmozdulathoz újabb és újabb erőkifejtésre van szükség, nehezebb ismét megszokni. Gerald Carr, William Pogue és Edward Gibson, a Sky- lab amerikai űrállomás harmadik legénységének tagjai, valamint Thomas Stafford, Vance Brand és Donald Slayton, a Szojuz—Apollo program amerikai űrhajósai, táviratban üdvözölték Jurij Ro- manyenkót és Georgij Grecs- kót. az eddigi leghosszabb űrrepülés sikeres végrehajtása kapcsán. Halálra ítélték Bhuttót A lahorei legfelsőbb bíróság szombaton halálra ítélte Zul- fikar Ali Bhutto volt miniszterelnököt. A bíróság egyhangúlag bűnösnek találta a volt kormányfőt gyilkosság vádjában. A vádirat szerint Bhutto 1974-ben parancsot adott biztonsági szolgálatának, hogy gyilkolja meg Ahmed Raza Kasuri volt parlamenti képviselőt, politikai ellenfelét. A merénylők 1974 novemberében rajtaütöttek a képviselő gépkocsiján, de mint később kiderült, a meggyilkolt nem Kasuri, hanem annak édesapja volt. Miután Ziaul Hak tábornok 1977 nyarán megdöntötte Bhuttó kormányzatát, elrendelte az ügy újratárgyalását. A bíróság egyhangú döntése Bhuttót golyó általi halálra ítélte. A volt miniszter- elnök hét napon belül fölleb- bezhet a döntés ellen. Amint felesége azonnal közölte, élni is fog e jogával. Bhutto a per folyamán nem ismerte el bűnösségét, sőt — arra hivatkozva, hogy a vádat politikai ellenfelei koholták — nem is vett részt a tárgyalásokon. ‘ (MTI) À Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő A Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ azonnali Vállalat 22. sz. építésvezetősége belépéssel Pécs Anyagátvétel 01 számú felvesz 4C lm EGY SZAKKÉPZETT SZAKÁCSOT, NÉGY KÉZILÁNYT. elveszett Jelentkezés: ÁFÉSZ, Kaposvár, Budai Nagy Antal u. 9. sz. alatt, ' A bélyegző 1978. február 7. napjától a munkaügyi csoportnál. érvénytelen. <1TJ09)