Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-12 / 37. szám
A TETTEKEN A SOR H azánkban az állampolgári jogot, ezen belül a nemzetiségi egyenjogúságot az alkotmány biztosítja. Egyrészt a társadalmi es állami élet minden területén a magyarokkal teljes egyenjogúságot, másrészt sajátos nemzetiségi jogokat nyújt. Alkotmányos alapon működnek a nemzetiségi szövetségek — így a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége is —, amelyek az MSZMP politikájának megfelelően a Hazafias Népfront keretében, de önálló szervezetként, más társadalmi és állami szervekkel együttműködve fejtik ki tevékenységüket Mindenütt megnőtt az érdeklődés a nemzetiségi politika iránt. Nekünk is el kell jutni mindenkihez, a nem nemzetiségiekhez is. akikkel együtt élünk, eddig ismeretlen, mozdulatlan rétegekhez, csoportokhoz is. Az érdekeli megyék vezető testületéi rendszeresen napirendre tűzik a megyében élő nemzetiségiek helyzetét. Ezekre vagy meghívják szövetségünket vagy írásban tájékoztatnak. Szeretnénk, ha mindenki közkinccsé tenné elképzeléseit a közösen elhatározott célok elérése érdekében. Ezen gondolatoktól is függ, hogy milyen lesz közös tevékenységünk nyomán a tett és az eredmény. Országos választmányunk ülésén számba vettük a megtett út eredményeit és az elkövetkezendő időszak lehetőségeit. Amit eddig elértünk, szép volt, jó volt, de a költővel együtt elmondhatjuk: •»még nem elég-«. A kongresszus óta eltelt időszakban sok szó esett a helyes határozatokról, azokat megismerte a délszláv lakosság. Azóta közösen sokat tettünk megvalósításáért. Nem ismeretlen dolgokról van szó. A modern szervezéstechnika kérdéseit vitatták meg a szervezési és vezetési tudományos társaságba tömörült fiatalok Pécsett rendezett IV. országos tanácskozásán. A szombaton zárult kétnapos konferencián tnegállapí- tották, hogy három év alatt kétszeresére emelkedett a tuŰtmutatást adtunk, merre s hogyan tartsunk gyakorlati magvalósításukban, mik a kívánatos tenni valók. Bajos lenne ezúttal felsorolni azt a számos tennivalót, ami településenként most van soron. Igen sok van még. Különösen 1978-ban, hiszen ez az év szövetségünk VIII. kongresszusának éve. A legdöntőbb az egységes szemlélet kialakítása. Célunk egyértelmű, ezért egységesnek kell lenni elérésében is. Ez azonban kizárólag a tettekbéh nyilvánulhat meg. Az Országos Választmány tagjainak éves jelentéseiből sokat meríthetünk a vallomások tengeréből. Választmányuk néhány kivételtől eltekintve érdemesített bennünket véleménynyilvánításával. Vallomások ezek a javából: jóról éS rosszról, örömökről és gondokról, önmagukról és másokról, testületekről és szövetségünkről ; életekről, érzelmekről, indulatokról. V an bennük új klub, ifjúsági együttes alakítása, emléktábla avatása, névadás, községfejlesztés, új kulturális intézmények létrehozása, óvoda megnyitása, nemzetiségi nap, ifjúsági találkozó, pótolhatatlan népi kincsek megmentése, a segítés, összhang és együttérzés ritka szép példájával — ugyanakkor meghökkentő közönyével, köznapjaink fekete foltjaival. Nagy része igazi internacionalista nemzetiségpolitikánkat, az anyanyelv szeretetét, a nemzetiségi öntudat magas fokát tükrözi. Az élet tele van kisebb-na- gyobb — valóságos és vélt — ellentmondásokkal, amelyek annyira át meg átfonják egymást, hogy sokszor nem is olyan könnyű eligazodni közöttük, mint első pillanatra gondolnánk. Miért éppen a Délszláv Szövetség tevékenydományos társaságba tömörült fiatal értelmiségiek száma. A tennivalókkal kapcsolatban elhatározták, hogy az idén kiemelten foglalkoznak a vállalati szervezeti hatékonyság kérdéseivel. Ebben a témakörben rendezik meg májusban Szegeden az SZVTI fiatalok idei országos fórumát. ' ségében lenne ez másként? A mi munkánk nem kampányfeladat. A közművelődési törvény is arra ösztönöz, hogy szaporázzuk lépteinket. Ritmusváltásra van szükség, s ne mondjunk le az aprómunkáiról, ha fáradozásainkat nem követi azonnal siker. Fel kell világosítani az embereket, hogy éljenek jogaikkal, lehetőségeikkel. Vállalnunk kell a küzdelmet az újért, s önmagunk megújításáért. 1978 őszén lesz szövetségünk VIII. kongresszusa. Minden horvát, szerb és szlovén készüljön erre a kongresszusra, és vegyen részt a Narodne Novine című hetilapunk hasábjain megjelent »Hogyan tovább?« rovat munkáiában. Nyilvánítsanak minél többen véleményt! A nem nemzetiségiek is írjanak, akik velük együtt élnek és ismerik, segítik pártunk internacionalista nemzetiségi politikájának gyakorlati megvalósítását. Elsősorban az értelmiséget ‘kérjük. Számítunk antifasiszta mozgalmunk ismert és becsült veteránjainak gazdag munkásmozgalmi tapasztalára, s a fiatalok lelkesedésére, új módon való közeledésére, bekapcsolódására is. Vagyis szélesítsük 'körünket és újítsuk, mert ezzel csak nőni fog tekintélyünk. A »hogyan« is nagyon fontos dolog. Széles skálán kell mozognunk. A kongresszusi előkészület során várjuk jelentkezésüket a Narodne Novine című hetilapunkkal egyidőben a Pécsi Rádió horvát-szerb szerkesztőségéhez is. Az együtt végzett munka mindig öröm: legyen ez a következő hetekben, hónapokban aktivistáink, levélíróink, olvasóink, rádióhallgatóink és titkárságunk közös öröme! K öszönet érte — tisztelet és hála. Várjuk soraikat az újság és a rádió szerkesztőségébe. Nemes célt, közös ügyet szolgálnak mindig, amikor szót kérnék, vagy a papír fölé hajolnak és hírt adnak szűkebb hazájukról, munkájukról, életükről. Vegyék kérésnek és bíztatásnak, mert csak segítségükkel — alkotó részvételükkel, sokszínű üzeneteikkel — lesz teljes az a kép, amit a jelenről festünk: önmagunknak és az utókornak. Mándics Mihály, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára Szervezéstechnikai kérdéseket vitattak meg A nála melleit a hérő tsd is~. Vendégségben Pogiániszentpétercn Pogányszentpéter egyike a néprajzilag jeles délnyugatsomogyi községeknek. Házaiban és a szőlőhegy pincéiben a régi népélet sok értékes emléke található még ma is. A falu története, gazdálkodása, me-élhetése és néphagyományai egyaránt kötik Somogy- hoz, illetve Zalához... H. Ksrecsényi Edit, a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója e szavaikkal kezdte a községet bemutató írását, mély a Somogyi múzeum című kiadványsorozatban látott napvilágot Kanyar József és Knézy Judit munkáival együtt. A két megyéhez való kötődés bizonyítékai közül elég egyet említenünk: a nagykanizsai Pintér István vette vállára egy újabb néprajzi gyűjtés feladatát, s tulajdonképpen ehhez a munkához kapcsolódott a helyi népi együttes megalakítása is. Pogány- szentpéteren jártunk, ahol a nóta mellett a kérő szó is száll. Tímár Lajosné tisztelet- díjas népművelővel az iharos- berényi általános iskolában kezdtük el a beszélgetést. Estére ért haza a faluba, s ott a pogányszentpéteri »romhalmok« — hivatalosan nem szerepelhet művelődési intézményként, mert elhanyagolt állapota miatt nem kapott működési engedélyt — között a néoi együttes utánpótlását alkotó fiatalok próbáján találkoztunk ismét. — Községünkben nincs hivatalosan művelődési ház, klubkönyvtári feladatokra is alkalmatlannak bizonyult az épület, ahol mégiscsak folyik valamiféle élet. Itt próbálunk, s a könyvek is itt fekszenek. Négy éve dolgozom a faluban, amellett, hogy Iharosbe- rényben tanítok. Együttesünk 1976 őszén alakult, mintegy ötven taggal: húsz. gyerek és mintegy harminc felnőtt jár rendszeresen a próbákra, vesz részt a szerepléseken. Most a körzeti bemutatóra készülünk. Csurgón mutatkozunk be a közönség előtt. (Erre éppen ma, vasárnap kerül sor.) Az együttes tagjai többnyire családostul járnak a próbákra, s nem ritka, hogy három nemzedék találkozik a színpadon ... Schweiger Istvánék a nagycsaládok munkamegosztása szerint épp a másnapi disznóölésre készültek ottjártunk délutánján. A férj és a feleség mellett lányuk és vejük, a Búj tor család is megtalálta a helyét az együttesben. Nagy várakozással tekintenek a Röpülj páva! somogyi műsora elé, hiszen a pogány- szentpéteriek is meghívást kaptak a tévéfelvételre. Tímár Lajosné: — Az emberek megmozdultak. Nem azt nézik, hogy milyen körülmények között próbálunk, hanem szívügyüknek tartják a helyi hagyományok ápolását. Községünkben az említett körülmények ellenére élénk a közművelődési munka. » Schweiger István szinte újraéli tartalA padlásra kell fölpakolni a fölös holmit a konyhából, mert a disznóöléskor szükség lesz minden helyre. Ilyen a ml viseletűnk. más, mozgalmas fiatalkorát, amikor színjátszó együttest is vezetett. Emellett a sportban is tevékenykedett: röplabda- és futballcsapata a járásban a legjobbak közé tartozott. — Magasd pusztán éltünk abban az időben; talán húsz éve is elmúlt, hogy beköltöztünk a faluba. A pajta alatt volt a színpadunk... De most nagy segítségre lenne szükségünk, hogy az együttes jobb körülmények között dolgozhasson. Schweiger István Lentiben, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt geofizikai csoportjánál gépkocsivezető. — Tavaly az összes szabadságom a közművelődésre ment rá. Sokat szerepeltünk. — Hogyan nézték a gyakori egy-két napos elkéretőzést ? — Igazgatóm, Molnár Károly, amikor elfogyott a szabadságom, négy napot adott jutalomból, amiért ezt csináló.«. És azt mondta: »ezután ne nyúljon a szabadságához, elengedjük az együttessel.« Jaj, csak sikerüljön most a tévészereplés! Azt mondta az igazgatóm: — Gondom lesz magára, ha látszata lesz a sok próbának. A disznóölés előkészületeit sem zavarja a beszélgetés, ! közben ki-ki szorgosan forog I a konyhában. — Miért- nem holnap jött? Milyen jót ehetne! így azonban könnyebb a helyzetem : egy-két pogány- ! szentpéteri népdal eléneklésé- re kérem a házigazdáékat. — Mondták a lányaim, hogy a »fekete tündér« volt az oka mindennek — így , kezdte a mesét. — Aztán nevettek rajtam. — Újból cigarettára gyújtott, és folytatta: — De az anyjuk örült, hogy nem volt velem. Nyáron egyszer arra sétáltunk. Mondta, hogy nem lenne olt egyedül. A villa telke szinte félsziget a Balaton vizében. Es ha fúj a szél, a fák rohamszerű zúgással veszik körül a falakat, mintha fel akarnának ugrani a háztetőre. — Fiatalember!... Életveszély ... Azonnal cselekedni kell, mert különben tiz percen belül megölik a nőt! — igy szólított meg a »fekete tündér« azon a ragyogó februári vasárnapon. Aztán az erőszakos szélben már alig ertettem, mit beszél. Látásból jól ismertem. Nyáron gyakran napozott lent a bélatelepi parton. De biztos voltam benne, hogy C nem tudja, kivel beszél, mert fiatalembernek szólított. Persze ennek is megvolt az oka: a kéthetes szakáll megfiatalított. Ugyanis szőrtüszőgyulla- dásom volt, nem borotválkoztam. Aztán csak a hajam őszül, a szakállam nem. Szinte magával sodort. Amikor a villánk előtt mentünk el, nagy sietségben volt ideje ra, hogy idegesen hadonászó, élénk pirosra festett hüvelykujjának hegyes körmével oda bökjön a nyitott ablak felé: — Ezek is kint vannak? ... Nem tudja, melyik egyetemen van az idősebb fej? No, nem tanár, csak úgy tudom, tanulmányi osztályvezető .. Balatoni krimi De az öcsém most fog érettségizni, és tudja, egy kis jó kapcsolat... Az újból nekigyűrőzködő szélrohamokban úgy tettem, mintha nem hallanám, mit mond. — Felügyelő úr! — kiáltott rám olyan hangón, hogy megijedtem. — Vagy mit beszélek? ... Nálunk is elkelne egy Angyal vagy Maigret felügyelő ... De ne siránkozzunk, most cselekedni kell. Azonnal és férfiasán. Mondtam, hogy emberéletről van szó. Észre sem vettem, hogy erősen karon fogott. Szinte versenyezve rohantunk egymás mellett. És ott álltunk a tóba benyúló, kis félsziget- szerű telek bejárata előtt. A helyzet engem is gondolkodóba ejtett. A magas, vadonatúj kerítés tetején két sor szöges drót. Lenyomtam a kilincset; a zár nem engedett. A február közepi időszak ellenére a Nap tisztán és erősen melegített. Valahonnan messziről odahallatszott egy táskarádió déli harangszava. A villa kéményén sűrű füstyomolyagok lökődlek ki. Az ablakredö- nyök lehúzva, minden bezárva. A szélroham szembe dobálja a sűrű, büdös füstöt, — Fiatalember, ugorjon át a kerítésen! Gyorsan, amíg nem késő! Segítségért kiabáltak innen... Női hang. És a férfi, hogy megöli tíz percen belül, ha... — Ha? — kérdeztem, mert különös módon nézett rám, mintha nekem mindent tudnom kellene. \ — Ha?... Ha?... Tudhatná, mit akarnak tőle... — Honnan tudjam? — kérdeztem az időhúzás kedvéért. Nem akartam mutatni, de akkor már én is úgy gondoltam, hogy baj van, is bántott a tehetetlenség. Meg az, hogy a sors éppen egy ilyen idegesítő partnerrel hozott össze. — A férfi azt kiabálta odabent, ha nem adja oda neki azt, amit kér töte, mármint a lánytól... Persze ezt úgy is lehet érteni, ha nem teszi meg azt, amit kíván tőle... Mit néz úgy rám? Tudjuk jól, mit kívánhat egy férfi egy nőtől... Az órájára nézett, és rám kiáltott: — Miért nem ugrik már? Csak öt perc van hátra. Ebben a pillanatban a szélrohamok kifulladtak. A rövid csendben tisztán hallatszott, hogy nagy hangerőre eresztett magnózene szól a villa belsejében, és azt is hallom, hogy női hang kiált segítségért, aztán erős férfihangok szűrődtek ki: és nekem úgy tűnt, mintha a kiabáló nőnek befogtál; volna a száját. — Ennek már a fele se tréfa — mondtam félhangosan, és nekiugróttam a magas kerítésnek. De képtelen voltam felkúszni rá. Visszaestem a szárazra fagyott pázsitra. Aztán lóhalálában körülszaladtam a telket. Mire teljesen kifulladva a villa bejárata elé értem, a »fekete tündér« már egy egészen fiatal, egyenruhás rendőrrel beszélgetett, aki vesztére épp arra kerékpározott. Hiába szabadkozott, hogy szabadságon van, nincs nála szolgálati fegyver, ezért a készültséget kellene hívni. Üt percen belül itt van. — öt perc? — kiáltott a »fekete tündér-«. —■ Azalatt tízszer is megölhetik, meg más is történhet azzal a szegény lánnyal... Na, mit bámulnak rám olyan bambán? Két férfi, és egyik balkezesebb, mint a másik. Felkapta a rendőr kerékpárját, oda állította a kerítés mellé, és fel akart rá állni. De a rendőr megelőzte. Tartottuk alatta a kerékpárt. Nagynehezen sikerült beug- rania. Ujjaiból jócskán csörgött a vér, amikor valahogy belülről az ajtót megemelte és félrántotta. Rohantunk utána. — Felügyelő úr, gyorsan, gyorsan! Minden perc drága! — lihegte a »fekete tündér«. A villanykapcsolót kerestem a félhomályban, mert a vakító napsütésből belépve ■ semmit sem láttunk. Csak a magnó üvöltése remegtette a sötét áporodott levegőt. Két szakállas fiatalember (ük valóban fiatalok voltak, nemcsak a szakáll miatt) és két fiatal nő, külön-külön egymástól elég távol ültek a széken. A villany fényében szempillantás alatt felismertem őket: mind a négyen a mi hallgatóink voltak. Hirtelen az ajtószárny mögötti homályos sarokba léptem. Közben a rendőr felszólítására hanyag mozdulatokkal kotorták elő személyi igazolványaikat. Az egyik fiatalember még jobban jelerősítette a magnót. — Egyetemi hallgatók? — kérdezte a rendőr. — Csak úgy csellengünk, csellengünk ... Meg magnózunk? — Ahhoz magúnak semmi köze — mondta a fiatalember, akinek különösen a szakálla egészen hirtelen szőkének tűnt. (Tudtam, hogy nemrég növesztette.) — Nem lehetne azt a magnót? — kérdezte a »fekete tündér-«. — Az ember nem hallja a saját szavát sem... De mondják csak, kit akartak maguk itt megölni? — fordult vallató hangsúllyal a fiatalokhoz. — Megölni? ... A nénike félrebeszél... Jaj, ezer bocsánat —, mondta a szőke fiatalember barátságos mosoly- lyal. — Nénike az öregapád! Ne beszéljünk mellé! Hol van az a lány akit meg akartak ölni? — Már elnézést, biztos úr — fordult a szőke fiatalember a rendőrhöz —, tudja, az a hobbym, hogy a tévéből kri- mijelencteket veszek magnóra, aztán élvezem. Meg így utólag néha röhögök rajtuk. Odaugrott a magnóhoz, csavart egyet-kettőt rajta, cs máris hallottuk az egyik krimifilm vérfagyasztó jelenetének a szövegét: »Ha tíz percen belül nem teljesíted követelésünket ...« Sellye! László És énekbe kezd a kedves család. Szentpéteri hegy alatt, hegy alatt, Három legény rozmaringot arat. Én leszek a rozmaring kévekötője, Barna legény igaz szeretője. — És van rozmaring a faluban? — Terem az. Ha nyílik, jöjjön el a faluba, meglátja. — Voltak szép katonanóták is. — És Schweiger István máris belelkezd egy nagyatádi laktanyában szolgáló fiúról szóló énekbe. Veié együtt énekli a felesége is. Szép a pogányszentpéteri viselet is. A nagykanizsai autó- buszvezető Pintér Istvánnak nagy érdeme van abban is, hogy ezek előkerültek a ládafiából. S büszkék a régi viseletre. Dergecz Dezsőné pedagógus Csurgóról jön az együttes utánpótlását tanítani. — A vasárnapi bemutatóra a fiúk somogyi kanásztáncot, a lányok Szatmárit tanulnak. Tavaly a helyi hagyományokat vittük színre, népi gyerekjátékokból kötöttünk tarka csokrot. Pauska Mihály né és Kiss József az együttes legidősebb tagjai: túl vannak a hetvenen. Az utánpótlás próbáján az unoka is táncolt, a nyolcadik osztályos Kiss Mária. Gazdag I örökséget kapott a nagyszülőktől. Horányi Barn» Somogyi Néplap
