Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-25 / 48. szám

DiVSZ-kőzgyűlés Berlinben II Politikai Bizottság tagjainak látogatása (fotfftatis az 2. oldalról) Hangsúlyoeta, hogy a jövő­ben gyakoribb, (körültekin­tőbb, termékenyebb konzultá­ciókra van szükség az ifjúsá­gi mozgalom keretein belül. A vélemények széles körű egyeztetése alakíthatja ki ai hatékony regionális progra­mokat és akciókat, amelyek­nek sikeres megvalósítása to­vább gazdagítja az egységet, növeli a különböző földrésze­ken az eltérő körülmények között működő szervezetek összhangját — Az előttünk álló felada­tok megoldása szükségessé te­szi a DÍVSZ megerősítését, akcióképességének fokozását. A jelenlegi szervezeti kerete­ket alkalmasnak tartjuk er­re, megváltoztatásukra nem látunk okot A megnövekedett feladatok felvetik a vezető szervek szerény bővítését: ezt a felelősségteljes munkát azonban a reális lehetőségek figyelembevételével, nagy kö­rültekintéssel kell elvégezni, messzemenően szem előtt tart­va az iroda működőképessé­gét —• mutatott rá Maróthy László, majd felszólalása vé­gén kijelentette: — Biztosíthatjuk önöket ar­ról, hogy a \JVtagyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség tagsá­ga, a szocializmust építő és békeszerető magyar ifjúság, minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy mint eddig, a jövőben is hozzájá­ruljon a világszövetség nemes céljainak eléréséhez, hogy a béke, a biztonság, az együtt­működés és a társadalmi ha­ladás eszméi az egész világon valóra váljanak. (MTI) Biszfcu Béla, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára pénteken Zala (negyébe láto­gatott. A megyeszékhelyen Varga Gyula, a megyei párt­bizottság első titkára és Új­vári Sándor, a megyei tanács elnöke tá jékoztatta Zala gaz daságpolitikaí helyzetéről és terveiről. Utána Biszku Béla a megyei vezetők társaságában Nagykanizsára utazott. Ezt követően a KB titkára a megyei és városi vezetőkkel együtt fölkereste a Hevesi Sándor Városi Művelődés: Központot, s annak tevékeny­ségével ismerkedett. A prog­ram az Egyesült Izzó Nagy- kanizsai Fényforrás- és Üveg­gyárában tett látogatással ért véget A gyárlátogatás után Bisz­ku Béla pártnapon találkozott a dolgozókkal, s időszerű gaz­Lcszcrclési világkonferencia kezdődik Genf ben Sajtótájékoztató az Országos Béketanácsnál "A világ népei kapnak fó­rumot Genf ben, a február 27- én kezdődő leszerelési világ- konferencián: békemozgai­mak, különböző idéológiájú pártok és társadalmi szerve­zetek, valamint az egyházak küldöttei tolmácsolják meg­bízóik — több százmillió em­ber — békés jövőt követelő állásfoglalását a svájci fővá­ros négynapos tanácskozáson — tájékoztatta az újságírókat pénteken Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács fő­titkára. Az eseménynek, az egész genfi tanácskozásnak most az ad különösen nagy jelentősé­get, hogy az utóbbi időben el­lentámadásba lendültek az enyhülés ellenzői. A genfi konferencia — és ezt az elmúlt hónapokban lezajlott békemenetek, s más nemzetközi tiltakozó megmoz­dulások is bizonyítják —■ a militarista tervekkel a lesze­relést, a nemzetközi együ'í- működés erősítésének követe­lését állítja szembe. A Béke­világtanács például több mint 130 ország nemzeti szervezeté­nek képviseletében ez év ja­nuárjában juttatta el doku­mentumát az ENSZ-hez és az Egyesült Államok kongr idu­sához. Ugyancsak a genfi ta­nács előkészítéseként — Ausztráliától Amerikáig — a résztvevő szervezetek kormá­nyaiknak nyújtották át orszá­gaik közvéleményének állás- foglalását — A leszerelési vi­lágkonferencia tehát »arany­alapra-« építhet — hangsú­lyozta Sebestyén Nándorné. A svájci fővárosban hétfőn plenáris üléssel kezdődő ta­nácskozás négy bizottságban végzi munkáját. Megvitatják a biztonság, a leszerelés és a gazdasági fejlődés kérdéseit; akcióprogramokat dolgoznak ki, előkészítik a fórum részt­vevőinek nyilatkozatát. A ta­nácskozáson — a januári euró­pai ifjúsági leszerelési konfe­rencia megbízásából — a ma­gyar küldött Braun Gyula terjeszti elő a Budapesten el­fogadott nyilatkozatot Az Or­szágos Béketanács delegáció­jában a konferencián Bérénd T. Iván, Straub F. Brúnó, Pethö Tibor és Lőrincz Tamás vesz részt nemzetközi szerve­zetek képviselőiként, s magyar egyházi személyiségek is el­utaznak a nemzetközi fórum­ra. A konferencia állásfogla­lását elküldik az ENSZ első ízben megrendezendő rendkí­vüli — leszerelési — üléssza­kára, amelyet májusban tar­tanak New Yorkban. daságpolitikaí kérdésekről adott tájékoztatást « • • Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra pénteken részt vett a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa ügyvezető elnökségének ülé­sén. Erdei LáSzlóné, a nőta­nács elnöke beszámolt a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa 1977. márciusában tartott II. konferenciája óta végzett munkáról és a további felada­tokról. A vitában felszólalt. Borbély Sándor; tájékoztatót adott időszerű kül- és belpo­litikai kérdésekről, s a közel­gő nemzetközi nőnap alkalmá­ból tolmácsolta a Központi Bizottság jókívánságait a ma­gyar nőknek. Ünnepélyes zászló'e vonás a Gellérthegyen Pénteken délelőtt a gellért­hegyi Felszabadulási emlék­műnél ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadás­sal levonták a magyar nem­zeti lobogót és a munkásmoz­galom vörös zászlaját, amely a szovjet hadsereg és hadi­flotta megalakulása 60. évfor­dulójának tiszteletére lenget, az árbocon. Hazaérkezett Moszkvából a magyar katonai küldöttség Pénteken hazaérkezett Moszkvából az a magyar ka­tonai küldöttség, amely — Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter vezeté­sével — részit vett a szovjet hadsereg megalakulásának 60. évfordulóját köszöntő ünnep­ségeken. A szocialista országok és a leszerelés Közel-keleti esélyek löbb ízben is összefoglalták a rendezés elveit Egy olyan pillanatban, ami­kor az Egyesült Államokban, az NSZK-ban és más NATO- ors zugokban egyre nőnek a katonai kiadások és befolyásos körök tömegpusztító fegyver­nek —■ a neutronbombának a gyártását szorgalmazzák, a szocialista közösség ismét megmutatta, hogy állhatato­san és következetesen igyek­szik elősegíteni a leszerelést — írja pénteki kommentárjá­ban Igor Orlov, a TASZSZ hírmagyarázója arra az átfo­gó leszerelési programra utal­va, amelyet a Szovjetunió és hat további szocialista ország kedden a genfi leszerelési bi­zottság elé terjesztett. A' tervezet az általános és teljes leszerelést jelöli meg végső célként, részletesen is­mertetve azokat az elveket, amelyek a célhoz vezető hosz- rzú úton iránymutatóul szol­gálhatnak. A dokumentum szerzői — ismerve a reális nehézségeket — az* javasol­lak, hogy konkrét, részletes intézkedésekből kell kiindul ni. A szocialista országok meg­győződése szerint a leszerelési folyamatnak minden részvevő érdekeit szolgálnia kelL Ezért alapvető elvnek javasolják, hogy a szerződésben részt vevő felek ne okozzanak kárt egymásnak, ne kíséreljenek meg egyoldalú előnyökhöz jutni, ne alkalmazzanak erő­szakot a nemzetközi kapcso­latokban, igyekezzenek be­vonni a tárgyalásokba a ki­dolgozandó egyezménybe mi­nél több országot, főként azo­kat, amelyek atomfegyverrel, illetve jelentős haderővel ren­delkeznek. A szocialista országok do­kumentuma azt is javasolja, hogy minden ország egyidejű­leg szüntesse be a nukleáris fegyverek gyártását 0 egyen szó atom-, hidrogén vagy neutrosLÍegyverről) és az atomhatalmak kötelezzék magukat, hogy fokozatosan megsemmisitik meglevő kész­leteiket. (MTI) Kis Csaba, az MTI tudósí­tója irja; Két államfő: Bumedien al­gériai és Asszad szíriai el­nök, két kormányfő: Ali Nasz- szer Mohammed Hasszani dél­jemeni miniszterelnök és Dzsállud, a líbiai általános népi kongresszus főtitkárságá­nak tagja, valamint két ma­gas rangú arab politikus: Khaddam szíriai külügymi­niszter és Tank Azisz, Irak elnökének különmegbízottja, moszkvai látogatására került sor azóta, hogy Szódat egyip­tomi elnök meghirdette kü­lön utas politikáját és tár­gyalásokat kezdett Izraellel. A nevek felsorolása is mu­tatja, hogy a Szadat politiká­ja ellen összefogott arab or­szágok vezetői a kiéleződött válság miatt fontosnak tart­ják a helyzet közös értékelé­sét a Szovjetunióval, a közös álláspont kialakítását. A szovjet—szíriai közös közle­mény a világszocializmus és a nemzeti felszabadítás! moz­galomnak a békéért, a biz­tonságért vívott harcban való összefogása jelentőségét hang­súlyozza általában — a moszkvai tárgyalások mind­ezt konkrétan, a jelenleg leg­inkább robban ásveszélves kör­zet, a Közel-Kelet ügyeiben bizonyítják. A tárgyalásokon pontosan meghatározták a Szovjetunió és a haladó arab országok közös álláspontját. Ennek lé­nyege: a különutas tárgyalá­sok nem vezethetnék ered­ményre, nem hozhatják meg a tartós és igazságos rende­zést a Közel-Keleten — vi­szont súlyosan ártanak az arab nép érdekeinek, az im­perializmus kezére játszanak a Közel-Keleten, engedményt, sőt ösztönziést nyújtanak az agresszomak. Az átfogó ren­dezés tehát csupán olyan mó­don valósítható meg. ha ki­dolgozásában valamennyi ér­dekelt fél részt vesz. beleért­ve a Palesztinái Felszabadítási Szervezetet a palesztinai arab nép egyetlen jogos képvise­lőjét A rendezés alapelveit a tár­gyalásokon több ízben is ösz- szefoglalták. Leonyid Brezs- nyev három fő feltételt jelölt meg. Először is: az agresszor- nak feltétel nélkül és hala­déktalanul ki kell ürítenie minden megszállt arab terüle­tet Másodszor: el kell ismer­nie a palesztinai arab nép el­idegeníthetetlen nemzeti jo­gait, beleértve az önálló nem­zeti állam létrehozására es a földjükről elűzött , palesztinok hazatelepülésére vonatkozó jogát Harmadszor: garantál­ni kell a térség minden ál­lama és népe számára a szu­verén és biztonságos állami létet. Ez magától értetődően Izrael államra is vonatkozik. A rendezés módja a genfi tárgyalások felújítása lehet — valamennyi érdekelt részvé­telével. v Fontos eleme volt a moszk­vai tárgyalásoknak. hogy azokon szó volt az északkelet­afrikai konfliktusról is. A ha­ladó arab államok nem fo­gadják el a reakciós erők pro­pagandájának érvelését, mi­szerint Szomália, a támadó fél, valamiféle »egységes arab« érdeket képviselne — igaz, a Szovjetunió nem is várta el tőlük, hogy elítéljék Sziad Barré magatartását. A szovjet fél, amely támogatást nyújt a megtámadott Etiópiá­nak, egyetértett az arab ál­lamok képviselőivel abban, hogy a viszálynak haladék­talanul véget kell vetni, a fegyveres konfliktust meg kell szüntetni és a problémá­kat békés úton kell — és le­het — rendezni. A jelenlegi helyzet ugyanis egyaránt árt mind az arab. mind az afri­kai népek érdekeinek, lehető­séget teremt az imperializ­musnak arra. hogy a zava­rosban halászva próbálja ér­vényre juttatni befolyását — ez pedig egész Afrika érde­keit veszélyezteti. I A KPM Közúti Főosztálya és KPM Közúti Igazgatósága, Kaposvár, értesíti a fuvaroztatékat, Hogy Balatont enyves községben a gyalogosfelül járó helyreállítási munkái miatt a 7. sz. főközlekedési üt forgalmát lezárja 1978. febroár 28-án* ! kedden délelőtt 9.30—10 óra i és délután 13.30—14 óra közötti időbesü, (1746T? Magyar vezetők üdvözlő távirata a februári győzelem 30. évfordulója alkalmából GUSTAV HUSAK elvtársnak. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, LUBOMIR STROUGAL elvtársnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elnökének, Prága Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, egész dolgozó népünk nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük Önöknek, Csehszlová­kia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság kormányának és népeinek az 1948-as februári győzelem 30. évfordulója alkalmából. Három évtizeddel, ezelőtt Csehszlovákia forradalmi erői marxista—leninista élcsapatuk, Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével legyőzték a reakciós erőket, kivívták a munkásosztály hatalmát és ezzel az ország a szocializmus építésének útjára léphetett. Népünk őszinte megbecsüléssel és tisztelettel tekint azokra a kimagasló sikerekre, amelyeket pártjuk vezetésé­vel a testvéri Csehszlovákia népei a fejlett szocialista tár­sadalom építésében elértek. A Csehszlovák Szocialista Köz­társaság a szocialista országok közösségének megbecsült tagja s eredményesen járul hozzá a béke, a biztonság és a társadalmi haladás ügyéhez az egész világon. A Magyar Népköztársaságot és a Csehszlovák Szocialis­ta Köztársaságot a marxizmus—leninizmus és a proletár in­ternacionalizmus elvei alapján a testvéri barátság és a szo­ros együttműködés szálai fűzik egybe. Pártjaink együtt küzdenek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom céljainak valóra váltásáért, egységének erősítéséért. Kedves elvtársak! A csehszlovák munkásosztály győ­zelmének történelmi jelentőségű évfordulóján további ered­ményes munkát kívánunk a csehszlovák kommunistáknak, Csehszlovákia népeinek a CSKP XV. kongresszusán elhatá­rozott feladatok megvalósításában, Losonczi Pál, Kádár János, a Magyar Népköztársaság a Magyar Elnöki Tanácsának elnöke Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke • • • Az évforduló alkalmából Fuji Frigyes külügyminiszter táviratban üdvözölte Bohuslav Lhnoupek csehszlovák kül­ügyminisztert. A munkásőrség országos parancsnoksága és más tömegszervezetek is táv­iratot küldtek a partnerszerve­zeteknek. (MTI) Olasr kormányválság 0 Újabb megbeszélés szükséges »GíuHo Andreotti kijelölt miniszterelnök eddigi tanács­kozásai eredményeként már rendelkezik minden szükséges ismerettel ahhoz, hogy végre előterjessze javaslatát mind a jövendő kormány programjá­ra, mind pedig annak össze­tételére nézv;e« — hangoztat­ja az Olasz Kommunista Párt vezetősége üléséről kiadott közleményében. Az OKP újabb megbeszé­lést sürget a hat párt között, és hangsúlyozza, hogy az elő­ző tanácskozás azért maradt eredménytelen, mert a ke­reszténydemokraták hallga­tásba burkolóznak a jövendő parlamenti kormánytöbbséget illetően. Az OKP — mint már többször kifejtette — »világos és egyértelmű« parlamenti többséget akar saját részvéte­lével (tehát azt, hogy a ke­reszténydemokraták egyeztes­sék vele a kormány program­ját és összetételét, a bizalmi szavazáskor pedig kérjék tá­mogatását). A kereszténydemokrata párt, amelynek erről dönte­nie kellene, meghatározatlan időpontra elhalasztotta veze­tőségi ülését (MTI) A Dél-danán tüli Vízügyi Igazgatóság gépüceme keres gépésztechnikust földgép- és építőipari kisgép üzemi diszpécsernek, kaposvári központtal. Jelentkezés: levélben, részletes önéletrajzzal Kaposvári Szakaszmérnökség, 7400 Kaposvár, ’ Május l. u. 37—39. A Dől-dunántúlí Vízügyi Igazgatósáig gépüzesn*, Cserkút, karbantartó gépesnek üzemeltetéséhe* 5 dolgozót keres vontatóseaetőS képesítéssel Somogy megye tcrdle&fee. Jelentkezés személyesen vagy Írásban, Pécs, Cserkút földgépüaemegység vezetőjénél, (1909381

Next

/
Thumbnails
Contents