Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-25 / 48. szám

7ILAG PtOLETAKJA«; EQYESOtJETEK I Âmt m fffl&r Űj acélmű Dunaújvárosban I 1 A Z M SZ M P “S O M Ö G I r-ú'M.f GYE 1 B rz-öő#: T S Á G Á Kl Ak L A P J A XXXIV. évfolyam 48. szám 1978. február 25.» szombat A turizmus fejlesztéséért Űj szerződéstípust vezetett be a jogintézményeink sorá­ba az 1977-ben módosított polgári törvénykönyv 36. fe­jezete. A neve: utazási szer­ződés. Nem a jogászi gondol­kodás, hanem a körülmények hozták létre. Idegenforgal­munk ugyanis ' rendkívül gyorsan fejlődik: az utazási irodák és idegenforgalmi vál­lalatok évente több mint 300 ezer magyar állampolgár kül­földi utazását szervezik meg, 790 ezer külföldi vendéget fo­gadnak és az országon belül több min* egymillió magyar állampolgárt visznek kirán­dulásokra, tanulmány utakra Az utazásokkal kapcsolatos szolgáltatásokat mindezideig az utazási irodák által kiala­kult feltételek szerint rendez­ték- S még ha nem is tapasz­talt Síjiki szándékos és túlzott nyerészkedési érdeket, az uta­zási irodák önmaguk alkotta szabályai — akarva-akarat leé­rni] is — túlságosait egyolda­lúak voltak. Készben ezek as okok — éa főleg az a követelmény, hogy a turistáknak korszerű, ma­gas színvonalú ellátást kell biztosítani — késztették a polgárt törvénykönyv megal­kotóit, bogy megteremtsék hazánkban az utasáéi szerző­dések intézményéé. finnek megfelelően a Minisztertanács legutóbbi ülése rendeletet al­kotott as utazási szerződések­ről. Ha egye&en mondattal pró­báljuk jeUcnaeani a március 1-én hatályba lépő rendeletet, azt kell mondanunk: a turis­tákat pártolja. Egyik legfon­tosabb előírása például, hogy miként kell megállapítani a díjakat. Előfordul ugyanis, ho-y a lekötött külföldi utak ára emelkedik — ha példán! lényegesen változnak a szál­lodák, a szórakoztató prog­ramok árai. Ilyenkor számí­tani lehet rá, hogy egyes uta­sok a nagyobb költség miatt nem akarnak utazni Az új rendelet biztosítja as utasok számára az úgynevezett, ellá­tási jogot, tehát meghatáro­zott időben — költségtérítés nélkül — léphetnek viasza. Felbontható a szerződés akkor is, ha az előzetesen közölt program megváltozik. Gyakorlatilag s tartamost érinti a fizetővendég-látást szabályzó kormányrendelet is, amelyet szintén a legutóbbi minisztertanácsi ülés fogadott el. Ez a szolgáltatási intéz­mény az idegenforgalmi fő­szezonban a szükséges szál­láshelyeknek majdnem a fe­lét adja; a hazánkba érkező turisták és a belföldi utasok is igénylik s magánlakások­ban levő vendégszobákat, A rendelet most általában sza­bályozza a fizetővendég-ellá­tás szervezését és részletesen kitér a használati díjra. Előfordult a flzetővendég- c! latás szervezetében, hogy egyes lakók az ideiglenesen bérelt lakásokat a szerződés lejárta után nem akarták elhagyni. A rendelet most rö­vid és formaságoktól mentes eljárást ír elő az önkéntes bennmaradókkal szemben, • ez-cl biztosítja a szállásadók jogait. A Minisztertanács ar­ra is fölhatalmazta a belke­reskedelmi minisztert, hogy szabályozza a fizetövendég- ellátás díjait és további rész­területeit DlVSZ-közgyOlés Berlinben Növekszik d haladó mozgalmak ereje A magyar ifjúsági szervezet első titkárának felszólalása Dr. Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára, a DÍVSZ kong­resszusának péntek délelőtti ülésén elhangzott felszólalá­sában bevezetőben a KISZ nevében szívélyesen üdvözöl­te a közgyűlés részvevőit és hangsúlyozta: úgy kívánunk részt venni a világ haladó ifjúságának e fontos tanács­kozásán, hogy tevékenysé­günkkel tovább vigyük előre az antiimperialista szolidari­tás, a béke, a társadalmi ha­ladás közös ügyét. — Jóérzéssel állapíthatjuk meg — folytatta a KISZ KB első titkára —, hogy a világ ifjúságának egyre nagyobb része ismeri fel felelősségét az emberiség és saját jövőjé­nek formálásában. Egyre több ifjúsági szervezet száll síkra az antiimperialista harcban az enyhülési politika elmélyí­téséért, a békés egymás mel­lett élésért és a társadalmi haladásért Növekszik a ha­ladó mozgalmak ereje, szerve­zettsége és befolyása mind nemzeti, mind nemzetközi té­ren. Erősödik az együttmű­ködés a nemzetközi ifjúsági szervezetek és azok tagszer­vezetei között a közös érde­kű kérdésekben, miközben társadalmi-politikai prog­ramjuk változatlanul két nagy táborra osztja őket. Ez a fej­lődés javítja a haladó, de­mokratikus erők pozícióit, le­hetővé teszi a szélsőséges, reakciós körök meg-megújuló támadásainak visszaszorítását és meghatározza a nemzetkö­zi ifjúsági mozgalom fejlődé­sének alapvető irányát. A Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség véleménye sze­rint ebben a világpolitikai folyamatban pozitív és ifjúsá­gi vonatkozásban meghatáro­zó szerepet játszik a demok­ratikus ifjúsági világszövet­ség. A DÍVSZ alapvető tevé­kenysége azt bizonyítja szá­munkra — állapította meg a továbbiakban Maróthy László —, hogy az elmúlt három év­tized eredményein és tapasz­talatain alapuló továbbfej­lesztésre van szükség, amely lehetővé teszi az összefogást minden más haladó erővel a békéért, a biztonságért, az együttműködésért, az antiim- perialisfcs szolidaritásért, a társadalmi haladásért és az ifjúság jogaiért vívott küzde­lemben. Érdekeink és nézeteink alapvető közössége lehetővé teszi, hogy feladatainkat nyu­godt, alkotó légkörben hatá­rozzuk meg, a valóságos hely­zet és a reális lehetőségek számbavételével — állapította meg. (Folytatás a 2. oldalon) A Dunai Vasmű területen épül az új konvertere* acélmű. A tízmilliárd forintba kerülő — a legkorszerűbb eljárással dol­gozó — acélmű évente több mint kétmillió tonna finomacélí fog előállítani. Képünkön-: A Ganz-MAVAG szakemberei as acélmű csarnokának hetvenöt méter magas tartóoszlopait emelik be. a® illést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. A szakmunkásképzésről szóló 1969. évi VL törvény módosításával az Elnöki Ta­nács felhatalmazta a Minisz- ! ter tanácsot, hogy meghatároz­za a szakmunkásképző intéz­mény létesítésére és fenntar­tására jogosult szervek körét Az Elnöki Tanács megtár­gyalta a belügyminiszter je­lentését az állampolgárságról szóló 1957. évi V. törvény végrehajtásának két évtizedes tapaszialatadnSL Megállapí­totta, hogy az állampolgársá­gi ügyek előkészítésében és eldöntésében érvényesülnek az állampolgársági törvény és a vonatkozó nemzetközi meg­állapodások elvei és a szocia­lista humánum követelményei. Az Elnöki Tanács a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. Az Elnöki Tanács végül bí­rákat mentett föl és válasz­tott meg, valamint egyéni kegyelmi ügyekben döntött Egészség ved elem, színvonalas üdültetés Ülésezett a Balatoni Intéző Bizottság elnöksége A Balaton üdülőkörzetének egészségügyi helyzetéről, a BIB szakbizottságainak múlt évi tevékenységéről tárgyalt a többi között tegnap délelőtt a Balatoni Intéző Bizottság el­nöksége Balatonföldváron. Dr. Bellák Sándor egyetemi tanár a BIB elnökhelyettese vezet­te a tanácskozást, amelyen a vitaindító referátum előter­jesztői, a megyei tanácsok Hatmillióid 880 millió forint kártérítésre Sajtótájékoztató az Állami Biztosítónál Az Állami Biztosító tegnap Budapesten tartott sajtótájé­koztatóján hangzott el: az igé­nyek jobb kielégítését többek között az ügyvitel egyszerűsí­tése jelenti. S egy másik adat: az elmúlt tíz évben az ÁB nyolcmillió esetben térítette meg a lakosság kárát Ez azt jelenti, minden család átlag két-három ízben találkozott az Állami Biztosítóval, hogy az intézménytől segítséget kérjen. Az utóbbi időben új étlapok­ra helyezték például a lakás­biztosítást Most már a meg­semmisült vagyontárgyak be­szerzési árát téríti meg a biz­tosító. Ugyancsak tartalmaz uj elemeket a csoportos élet- és balesetbiztosítás, a CSÉB—80. A különböző biztosítási for­mák azonban az utóbbi' évek­ben bevezetett újdonságokkal sem véglegesek; továbbra is szükség van finomításra, fej­lesztésre. Mindenképpen az a cél, hogy az ÁB minél maga­sabb színvonalon álljon ügy­felei rendelkezésére. ■ Magyarországon csaknem valamennyi állami vállalatnak van már vagyonbiztosítása. A mezőgazdasági nagyüzemek közül mindössze húsz nem kö­tött semmiféle biztosítást Je­lenleg tízmillió biztosítási szerződés van érvényben, s így magas összeget fizettek kártérítésre Ez elsősorban a magasabb kockázatvállalás­nak, a lakosság, a vállalatok és a szövetkezet gyarapodó vagyonának köszönhető. A múlt évben az Állami Bizto­sító a károk rendezésére <5 milliárd 880 millió forintot fordított Az ügyfélszolgálat, az ügy­intézés javítása, a biztosítot­tak idejével való takarékosko­dás az ÁB alkalmazottainak kiemelt feladata Tavaly pél­dául 300 újítási javaslatot nyújtottak be, s ezek mind­egyikének a munkafolyama­tok egyszerűsítése, gyorsítása volt a célja A korszerű, űj ügyintézési formák bevezetése azonban nem mindig zökkenőm entes. A fennakadásokat az is jelzi, hogy az ÁB egy éve alakult központi ügyfélszolgálatát ed­dig 16 ezer ember kereste töl személyesen, további 14 ezer pedig telefonon, mert a biz­tosítási ügyek kacskaringói­ban nem tudtak tájékozódni. A sajtótájékoztatón elhang­zott: 1978-at az ÁB a sze­mélybiztosítás évének tekinti. A program többek között az egyéni életbiztosítás korszerű­sítését tűzte ki célul. Az ÁB foglalkozik azzal is, hogy a társas- és az egyénileg uta­zóknak körültekintőbb anyagi védelmet biztosítson. Fizet például, ha valaki megbeteg­szik külföldön, vagy balesrj következtében orvosi, kórházi ellátásra szorul. Az ügyfélnek az az érdeke, hogy minél előbb intézzék el a kárügyét. Ezt szolgálja pél­dául az az együttműködési szerződés is, amelyet az ÁB kötött az A£it-tal, hogy a ja­vításokat és a kárrendezést egy helyen intézzék. Ez meg­gyorsítja az ügyintézést, és — várhatóan — csökkenni fog a panaszok száma. Az Állami Biztosító még ebben az évben új konstruk­ciót dolgoz ki a beruházó vál­lalatok, a fővállalkozó és ki­vitelező vállalatok részére a biztosítási jellegű veszteségek­re és károkra Garanciát nyújt majd a bankoknak is arra, hogy kár esetén többlet­hitel igénybevételére ne le­gyen szükség. egészségügyi osztályvezetői is részt vettek. A Balaton-part mint gyógy- és üdülőterület a legkedve­zőbb természeti adottságokkal rendelkezik Európában. Eze­ket az adottságokat — jó és rossz értelemben — alapvető­en befolyásolhatja az ember. A színvonalas üdültetés egyik fontos feltétele a közegészség, az egészségvédelem. A somo­gyi part különösen alkalmas a gyermeküdültetésre, követke­zésképpen itt minden szezon­ban igen jelentős az óvodás és iskolás korú nyaralók száma. A Balaton-part ivóvízellátása egyelőre megfelelő, bár csak a jelen igényét elégíti ki; a vendégforgalom növekedése esetén mindkét megye terüle­tén további hálózatbővítésre lesz szükség. A parti települések közül csatornarendszerrel csak né­hány rendelkezik; a szenny­vízkezelés és -elhelyezés ala­csony színvonala potenciáli­san járványveszélyt jelent. Köztisztasági szempontból nagy gondot okoz a szemét- és hulladékszállítás. A tanácsok mindkét parton létesítettek szolgáltató vállalatokat, ame­lyek helyenként összegyűjtik a hulladékot, gondoskodnak a közterületek tisztaságáról, csakhogy- ez a rendszer nem terjedt ki minden településre. A turizmus céljait szolgáló kempinghálózat ellátottsági színvonala is még mindig sok kívánni valót hagy maga után. Esetenként a bővítés csupán területnövelést jelent, szociá­lis helyiségek nélkül. v Az egészségügyi ellátás — főként az úgynevezett alapel­látás — a nyári hónapokban jelentősen terheli az egészség­ügy szakembereit. A somogyi parton 23 általános és két gyermekorvosi körzet, 15 gyógyszertár valamint 3 men­tőállomás van. Járóbeteg­szakellátás Siefokon és Fonyó­don található a fekvőbetege­ket a 400 ágyas siófoki kór- náztoan gyógyítják. E terüle­ten a gyermeKOiA ősi körzetek számát kellene növelni. A gyors diagnózis és a helyben való ellátás lehetősége végett minden parti körzetet úgyne­vezett sürgősségi táskával és a Medicor labor-diagnosztikai táskával kell ellátni. Siófokon új mentőállomásra lenne szükséc. a fonyódi állomás pe­dig okkal igényel egy roham­kocsit. Ezután a négy szakbizott­ság tavalyi munkáját értékel­te az elnökség. A többi között megállapította: az említett időszakban sok fontos témáról tárgyaltak a bizottságok, s a legtöbb javaslat, elképzelés nem maradt »-papíron-, hanem — éppen a szakbizottságoa te­vékenysége révén — meg' is valósult. Tehát nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati munka is jellemző, a környe­zeti és vízvédelmi, a terület- fejlesztési, a kulturális, vala­mint a sportszakbizottságokra Az elnökség köszönetét mon­dott eredményes munkájukért, majd a Balatcr.-parti helysé­gek idegenforgalmj tevékeny­ségét segítő anyagi támogatás 1978. évi 'elhasználásáról tár­gyalt / A tervezett összeg 10 millió forint. Ebből 300 ezret tarta­lékolnak, a többit fe.osztják. Siófok például az üdülőhelyi utak javítására egymillió 800 ezer forintot kap. Balaton­szárszó félmilliót fordíthat ugyancsak utakra, 300 ezer forintot pedig a strand éj a partfal kiépítésére. Fonyód partíelújításra 600 ezer, a vi­torláskikötő fejlesztésére 200 ezer, a szabadtéri színpad re­noválására pedig 100 ezer fo­rintot kap. Balalonszentgyörgy utak, járdák építésére 800 ezer forintot költhet I

Next

/
Thumbnails
Contents