Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-01 / 27. szám
Brezsnyev—Jaroszewicz találkozó t*onyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke és Alek- szej Koszigin miniszterelnök, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, kedden a Kremlben fogadta Piotr Jaroszewicz lengyel kormányfőt, a LEMP KB PB tagját, aki munkalátogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev a mostani ötéves terv megvalósítása érdekében a párt által kifejtett politikai és szervező munkáról beszélt. Szólt «arról a tömegméretű szocialista munkaversenyről, is, amely nagy szerepet játszik a termelés hatékonyságának és a termékek minőségének javításában. Piotr Jaroszewicz tájékoztatta a szovjet vezetőket a Lengyel Egyesült Munkáspárt második országos értekezletének eredményeiről és a párt VII. kongresszusán a társadalmi, gazdasági fejlődés érdekében hozott határozatok megvalósítását szolgáló intézkedésekről. A megbeszélésen nagy figyelmet szenteltek a szovjet— Magyar—vietnami gazdasági tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) A tárgyalásokon kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik jelenlegi ötéves nép- gazdásági tervei teljesítésének tapasztalatairól, áttekintették a tervidőszakról folytatott tervegyeztetésben kijelölt együttműködési feladatok teljesítésének helyzetét, kijelölték a két ország közötti gazdasági együttműködés következő ötéves időszakára vonatkozó fejlesztések főbb irányait és jóváhagyták a két ország központi tervező szervei közötti együttműködési munkaprogramot. A tárgyalásokon a felek kifejezték érdekeltségüket a gazdasági kapcsolatok hosszú távú, tervszerű, szilárd alapokon történő fejlesztésében. A két ország gazdasági kapcsolatait jelentősen befolyásoló együttműködésekre hosszú távú egyezményeket kötnek. A Huszár István vezette magyar küldöttség vietnami tartózkodása során meglátogatott több, a kétoldalú együttműködésben részt vevő üze-‘ met Huszár Istvánt vietnami tartózkodásának ideje alatt fogadta Pham Van Dong, a VKP KB PB tagja, a VSZK kormányának elnöke. A két küldöttség tárgyalásai a barátság, a testvéri együttműködés és a teljes egyetértés szellemében folytak. lengyel együttműködés kérdéseinek. Mindkét fél elégedetten szólt az eddig végzett munka eredményeiről és hangsúlyozta a két ország népgazdaságai közötti kapcsolatok fejlesztésének és elmélyítésének a kooperáció és a gyártmányszakosítás mind kétoldalú, mind a KGST-n belüli bővítésének szükségességét. A találkozó meleg, baráti légkörben folyt le. Romesh Chandra Waldheimnél Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára fogadta a Béke-vi- lágtanács irodájának Romesh Chandra vezette küldöttségét. A találkozó során véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseiről. Kurt Waldheim és Romesh Chandra egyetértett abban, hogy tovább kell szélesíteni az ENSZ és a Béke-világta- nács már eddig is gyümölcsöző együttműködését. A Béke-világtanács irodájának tagjai átnyújtották az ENSZ főtitkárának annak a nyilatkozatnak a szövegét, amelyet az iroda január 25— 28. közötti ülésén fogadtak el Washingtonban, s amelyet már beterjesztettek az ENSZ közgyűlésének rendkívüli — leszerelési — ülésszakát előkészítő bizottságnak is. A Béke-világtanács fölhívja a világ népeit, hogy akadályozzák meg új tömegpusztító fegyverek létrehozását, így mindenekelőtt a neutronbomba gyártását. A Béke-világtanács felhívása szerint életbevágóan fontos, hogy elmélyítsék és a gyakorlatban megvalósítsák az enyhülésnek azt a folyamatát, amely a Szovjetunió, a szocialista országok és az összes békeszerető erők erőfeszítései nyomán bontakozott ki. Váratlan fordulat a Lockheed-perben Beismerték a „kenőpénz” továbbítását Váratlanul fordulatot vett a tokiói fővárosi bíróságon az egy év óla vontatottan folyó Lockheed-per. Egy tanú, aki szintén a per vádlottja, Okubo Tosiharu, a Marubeni társaságnak — Japán negyedik legnagyobb üzletházának — volt vezérigazgatója, a keresztkérdések hatására beismerte: az amerikai Lockheed- üzem tokiói képviselői az ő,, illetve a vállalat más munkatársainak közvetítésével juttatták el a kenőpénzeket magas állású kormánytisztviselők lakására. Ezek sorában nagy meglepetésre most megemlítette Nikaido Szuszumu volt kabinetfőnököt, Szakaszaki Hidejo egykori közlekedési minisztert és helyettesét, Kato Mucukit, valamint Fuka- naga Kazuomit, aki annak idején az uralmon levő Liberális Demokrata Párt polgári légiközlekedési bizottságának elnökeként tevékenykedett. Az illető személyek — a hírek szerint — körülbelül 30 millió jent zsebeltek be a tengerentúli cégnek tett »-szolgálataik-« fejében. Ugyancsak rengeteg, de ismeretlen összegű pénz ütötte a markát a botrányba belebukott Tanaka miniszterelnöknek is, őt már bíróság elé állították, s jelenleg szabadlábon védekezik. HaderScsökkentési megbeszélések A neutronfegyverek gyártása károsan hat a bécsi tárgyalásokra is és károsan hatna vissza a bécsi tárgyalásokra is. A lengyel delegátus utalt arra, hogy a szocialista országok legutóbbi, 1977. október 25-i kompromisszumos javaslatára — amely a csapatlétszámra vonatkozó adatok további kölcsönös cseréjére vonatkozott — a nyugati országok még nem adtak érdemi választ. Gordori E. Cox nagykövet, a kanadai küldöttség vezetője, felszólalásában a NATO-or- szágok korábbi álláspontját fejtegette. A haderőcsökkentési tárgyalások következő plenáris ülésére a jövő héten csütörtökön kerül sor. A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről szóló tárgyalásokon részt vevő küldöttségek kedden plenáris ülésen folytatták munkájukat a bécsi Hofburgban. A 24. tárgyalási szakasz első ülésén Tadeusz Strulak nagykövet, a lengyel küldöttség vezetője, felszólalásában rámutatott, hogy a szocialista országok küldöttségei továbbra is konkrét eredmények elérésére törekednek. Hangsúlyozta : a neutronfegyverek gyártása és európai tárolása további nehézségeket okozna a fegyverkezési hajsza' lefékezésére, illetve a leszerelésre irányuló törekvések megvalósításában HÍREK A VILÁGBÓL A ruhagyár mintaboltja értesíti kedves vásárlóit, hogy 1978. január 31-től fébruár 11-ig minden téli áru 40%*os> engedménnyel vásárolható. Amíg a készlet tart. (190504) AZ EGYESÜLT IZZÓ ELEKTRON CSÖG Y ARA egyműszakos foglalkoztatásra fölvesz IO—15 női betanított munkást Jelentkezés a gyár felvételi irodájában : Kaposvár, Gyár u. 64—68. am« GENFBEN újabb megbeszélést tartott tegnap a SALT- tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. AZ ETIÓPIÁI ideiglenes katonai kormányzó tanács elnöke, Merigisztu Hailé Mariam rádió- és tv-beszédben ismételten leszögezte: ha Szomália nem hajlandó haladéktalanul kivonni csapatait Ogaden térségéből, az etióp nép kiűzi a betolakodókat. POKOLGÉP ROBBANT az isztambuli gépészeti és építészeti állami akadémia elnökének lakásában. Szuha Taner professzor annak a főiskolának a vezetője, ahol az utóbbi időben a baloldali és szélsőjobboldali diákok között a leghevesebb összetűzések zajlottak le. KÉMKEDÉSBEN mondta ki bűnösnek a varsói katonai körzet bírósága Stanislaw Dembowski lengyel állampolgárt, akj egy NATO-ország- nak szolgáltatott ki adatokat. A bíróság 13 évi szabadság- vesztésre ítélte. ARKTISZ EXPRESS fedőnéven február 14-től egyhónapos NATO-hadgyakorlatot tartanak Norvégia északi részén — amerikai, brit, holland, kanadai, NSZK-beli, olasz és norvég katonai egységek részvételével. SZIMHA EHRLICH izraeli pénzügyminiszter e héten a Dél-afrikai Köztársaságba utazik, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatairól tárgyaljon. Ezzel Tel Aviv megsérti az ENSZ határozatát. ÜJABB BÖRTÖNÉAZA- DÁSOKRÓL érkezett hír Spanyolországból: föllázadtak egy oviedói börtön köztörvényes bűnözői, illetve a Zaragoza! börtön rabjai. Mindkét láza- ; dást leverték, Zaragozában ’ két rab vesztette életét a zavargások során. A TUNÉZIAI miniszterelnök tegnap a parlamentben ismét a szakszervezeti központ vezetőségét vádolta a múlt csütörtökön kirobbant — és hivatalos adatok szerint 42 ember életét követelő — zavargások provokálásával. A tuniszi bíróságok az utóbbi három napon tömegesen ítélték el a tüntetés után letartózta tott személyeket. NYILATKOZATBAN ítélte el a tunéziai hatóságok föllépését a Francia Kommunista Párt. A tekintélyuralmi módszerek alkalmazása, az elnyomás, a rendőri önkény nem oldhatja meg Tunézia problémáit LENGYELORSZÁGBAN 1976 és 1980 között mintegy 60 százalékkal növelik az egészségügyre és a társadalombiztosításra fordítandó összegeket, BOTRÁNYOS KÖRÜLMÉ NYÉK között lemondásra kényszerült Francis Fox, a kanadai főállamügyész helyettese. A miniszteri rangú politikusról kiderült: néhány évvel ezelőtt hamisításra vetemedett, hogy egy hölgy ismerősének abortuszát megkönnyítKözkívánatra 1978. február 16-án 19 órakor: Csehov: IVANOV 1978. február 18-án 19 órakor: Ödön von Horváth: MESÉL A BÉCSI ERDŐ Jegyek a jegyirodában válthatók. Csiky Gergely Színház igazgatósága (17298) AZ ATOM Fegyver vagy energia? A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség előrejelzései szerint a hagyományos fűtőanyagforrások fokozatos kimerülése miatt a világ atomenergia-kapacitása akár a következő öt esztendőben megkétszereződhet és az ezredfordulóra a nukleáris erőmüvek teljesítménye — még lassúbb fejlődés esetén is — elérheti a kétmillió megawattot. (1975-ben 90 000 megawatt volt!). Ez az energia- ellátás szempontjából biztató perspektíva, azonban az atomerőművekről azt is tudni kell, hogy olyan anyagokat termelnek, amelyek nukleáris fegyverek gyártására is felhasználhatók. A „Londoni Klub” A nukleáris anyagokat és technológiákat exportáló országok csoportja, a »Londoni Klub« 15 tagja a közelmúltban — mégha kompromisz- szum eredménye is — figyelemre méltó . megállapodást dolgozott ki. A 15 ország, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és az NSZK (Kína a részvételt visszautasította!) ebben közös felelősséget vállal az atomfegyverek elterjedésének megakadályozására. A Novoje Vremja c. moszkvai hetilapban Morohov, a Szovjetunió állami atomenergia bizottságának elnökhelyettese megírta: a megállapodás értelmében az importáló országok kötelesek hivatalos biztosítékokat nyújtani arra, hogy a megvásárolt nukleáris anyagokat és technológiákat nem használják fel fegyverek előállítására. A rendszabályok nemcsak az átadott termékekre, hanem azok esetleges újbóli eladására és az urán dúsítására is vonatkoznak. A vásárló országokat arra is kötelezik, hogy a nukleáris import felhasználását teljes mértékben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrzése alá helyezzék. Érdekek és célok A londoni Times a dokumentumot ismertetve hangsúlyozza, hogy a 15 ország határozott kötelezettség-vállalása a szankciók betartására garantálja a megállapodás végrehajtását is. Hogy valójában mennyire igaz ez a megállapítás, azt most megítélni könnyelműség lenne. Annyi azonban máris bizonyos, hogy ezeket az »első közös lépéseket« elég hosszas huzavona után tették meg a résztvevő országok. A megállapodás elfogadását több mint kétéves tárgyalás-sorozat előzte meg és a klub tagjai a rendszabályok megítélésében egymástól sokszor merőben eltérő álláspontot vallottak. A Szovjetunió a tárgyalásokon részt vevő többi szocialista állammal — Csehszlovákiával, Lengyelországgal és az NDK-val — együtt jóval szigorúbb szankciókat sürgetett és azt szorgalmazta, hogy a rendszabályok az importáló országok már meglévő nukleáris potenciáljára is terjedjenek ki, függetlenül attól, hogy mikor és miképpen szerezték be és létesítették azokat. Szigorúbb szankciók mellett foglalt állást az Egyesült Államok is, igaz, egészen más megfontolásokból. Az USA ugyanis jelenleg a világ legnagyobb dúsított uránium-szállítója. Amíg azonban 1972-ben az ilyen jellegű világkereskedelem 85 százalékát tartotta kezében, addig ma már »-alig« 40 százalékát bonyolítja. Időközben Franciaország és az NSZK komoly vetelytársakká fejlődtek, s a mostani tárgyalásokon a nekik nem tetsző szankciók — így például a megállapodás visszamenőleges hatállyal történő — elfogadását megakadályozták. (Az mindenesetre kedvező jel, hogy Franciaország, amely nem csatlakozott az 1963-ban megkötött Atomcsend Egyezményhez, részt vett a tanácskozásokon.) A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozására a Szovjetunió már többször javasolta, hogy a »Londoni Klub« tagjai hozzanak létre regionális plutónium-bankokat, ahol megfelelő garanciák mellett koncentrálhatnák az urándúsító ipart, dolgozhatnák fel a hasadó anyagokat és ártalmatlanná tehetnék a sugárzó melléktermékeket Ennek az indítványnak az elfogadása még mindig várat magára. 200 tonna uránérc titka Pedig hogy milyen nagyjelentőségű javaslatról van szó, bizonyítja a következő — talán hihetetlennek tűnő-" — történet: Tíz éve, mint kiderült, rejtélyes módon »elveszett« 200 tonna uránérc. A vizsgálat megállapította, az ügyhöz számos országnak — Belgiumnak, Hollandiá- ' nak, Olaszországnak, Marokkónak, az NSZK-nak, sőt- az Egyesült Államoknak is köze volt. Ma már az is elég köz« tudott, hogy Izrael, Brazília, a Dél-afrikai Köztársaság és Irán potenciális atomhatalmak. (És azt, hogy az atomfegyver megjelenése a Föld különböző válságövezeteiben milyen végzetes fenyegetést jelent, nem kell részletesen megmagyarázni.) Londonban az atomklub bővítéséről is szó volt. Az azonban kérdéses, hogy az imént felsorolt országok egyi- ke-másika — feltételezhetően már fejlett nukleáris potenciál birtokában — hajlandó-e vállalni a tagsággal együttjáró kötelezettségeket. K. M. A kaposvári Afész megnyitotta — a Május 1. u. 29. sz. alatt —• gyógynörényboltj át Az alábbi árukkal áll kedves vásárlói rendelkezésére : gyógynövények, teakeverékek, gyógynövény cseppek, fűszerek, gyógyvizek, szörpök, gyógycukorkák. A gyógynövény a természet ajándéka; keresse a boltban, megtalálja! ÁFÉSZ, KAPOSVÁR ; (17314)