Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
Holnap kezdődik az alapozás Legjobb labdarúgó-csapataink számára egységesen holnap kezdődik a felkészülés a tavaszi feladatokra. Gyorsított munkára lesz szükség, mivel a bajnokság a vb miatt nagyon korán, már február 15-én megkezdődik. Hasonlóra 1962-ben, a chilei világbajnokság idején volt példa. Együtteseink a Tatabánya kivételével itthon kezdik a munkát. A bányászok Csehszlovákiában alapoznak. A Rákóczi is Kaposváron dolgozik majd, a termi edzések pedig a közeli Taszáron lesznek. Az idén is megrendezik az NB I-esek felmérő futóversenyét. Ezt február 4-én rendezik Budapesten, az Űjlóver- seny téren. Minden egyesület két csapatot indít. Egyikben az állandó csapattagok, másikban pedig azok indulnak, akik csak néhány első osztályú mérkőzésen szerepeltek. Egyéni és csapatverseny is lesz. A táv 4000 méter. Portréja megrajzolása tulajdonképpen könnyű, és mégsem egyszerű, ha az ember el akarja kerülni az olyan sablonos megfogalmazásokat, hogy »él-hal a sportért-«, »huszonnégy órán át tettre kész«, »élete a labdarúgás« stb. Jellemzésére álljon itt két évtizedes tevékenysége. Amikor leültünk és arra kértem, beszéljen önmagáról, egy epizód jutott az eszembe róla. Csapata, a Tabi MSC, két éve feljutott a megyei első osztályba, és mint szakosztályvezetőt, arra kértem, hogy értélielje csapata teljesítményét és vázolja a jövőjét. Farkas István akkor egy vaskos dossziét vett elő táskájából és kezembe adta azt a beszámolót, amelyet az elnökség elé terjesztett a szakosztály munkájáról. Az írottnál mindig szívesebben veszem az élő szót, mégis, amikor az első bekezdést végigfutottam, éreztem, hogy ezúttal nem sablonokra felépített beszámoló van a kezemben. Figyelmesen végig olvastam az egészet, és ma is vallóm, alig akadt hasonló, alapos, részletes és főleg tárgyilagos beszámoló a kezembe. A bajnokságnyerés fölött érzett őröm ellenére mértéktartás, a követendő út pontos kijelölése jellemezte az egészet, dicshimnuszok helyett. Ekkor ismertem meg igazán Farkas Istvánt, a magánembert, a sportvezetőt, a társadalmi munkást. Azóta sokszor találkoztunk. Lapunk tudósítójaként csaknem hetente küldi telefonon néhány mondatos, szakszerű beszámolóit. Amikor a múlt év végén ismét megkapta a testnevelés és sport kiváló dolgozója kitüntetést, vele örültem, úgy érzem, ezúttal is méltó helyre került Hogyan lett a sport »napszámosa«, szíves társadalmi munkása? Húsz évvel ezelőtt önfeledten kergette a labdát a tabi Új évi nyitány Hagyományos, hogy az új esztendőben először az asztalite- tepiszezők kezdik meg bajnoki szereplésüket. Kaposváron tegnap rendezték meg a városi bajnokságot. A jogosultak ma már a megyei bajnoki címekért küzdhetnek. Felvételünk szombaton délután készült. Nagyüzem volt a Berzsenyi iskola tornatermében, itt rendezik a mai megyei döntőket is. pályán, fedezetet játszott a csapatban. Mint sok hasonszőrű társánál, nála is egy sajnálatos makacs sérülés parancsolt idő előtt álljt. Pedig alig töltötte be akkor a huszonkettedik évét. Nemcsak a sérülése bizonyult makacsnak, hanem ő ;s. Egy pillanatig sem gondolt arra, hogy hátat fordítson a sportnak. Nemcsak á bőrlabda vonzotta. Rövidesen a járási asztalitenisz szövetség titkára lett, majd hasonló tisztséget töltött be a labdarúgó szövetségben is. Mint KISZ-tagra, szintén mindig számíthatott az ifjúsági szervezet — társadalmi munkában irányította járása fiataljainak sporttevékenységét. Később a tabi labdarúgócsapat ifjúsági együttesének lett az edzője és egyidejűleg megválasztották a járási labdarúgó szövetség elnökének is. Játékvezetői tanfolyaroot szervezett, irányított, maga is levizsgázott, és öt évig működött közre aktívan. Energiájából azonban nemcsak erre futotta. Magánélete egyéb területén is komoly célokat tűzött maga elé. Elvégezte a marxista egyetem 3 éves általános szakát, jelenleg pedig a Pénzügyi és Számviteli Főiskola levelező tagozatának utolsó éves hallgatója. 1962-től dolgozik a banknál. Előbb Tabon, majd hét évvel később jelenlegi állomáshelyére, Siófokra került. S felelősségteljes munkát bíztak rá, a hitelügyekkel foglalkozik. Sporttevékenységének további állomásai mégis szorosan összefonódnak a tabi sportélettel. Amikor 1975-ben megalakult az MSC, elsők köpött vállalt munkát. Egyhangúlag választották a labdarúgó szakosztály vezetőjévé. Csapata akkor a területi bajnokságban szerepelt és Farkas István akkor is azoknak az élére állt, akik hittek a gyors fellendülésben. Korábbi tevékenysége igazolja, hogy komoly célok nélkül sohasem tudott dolgozni. Tabon javaslatára ezt a megyei első osztályba való feljutásban határozták meg. Nemcsak a pillanatnyi eredmények érdekelték. Irányításával olyan utánpótlás-nevelési tervet dolgoztak ki, amely nem maradt csak írott szöveg. Felnőtt csapatuk mellett az ifjúsági és a serdülő gárda is az élen végzett, holott ez utóbbit még akkor indítani sem volt kötelező. A kilenctagú szakosztályban, mint mondja, megtalálta azokat az embereket, akik szívesen támogatják a korszerű elképzeléseket. Néha talán azt vetik a szemére, hogy a munka dandárját maga végzi és kevesebbet ad át vezető társainak. De hát lehet-e ezért őszintén neheztelni rá? A játékosok és az egyesületnél működő edzők nap nap után bizalommal fordulnak hozzá. Mindössze harminchat éves. — Valamennyi mérkőzés előtt még ma is ugyanazt érzem, amint annak idején játékos koromban. Nyugtatom a fiúkat, ugyanakkor pattanásig feszülnek az idegeim. Csak bennem ezt a feszültséget nem oldhatja fel a bemelegítés vagy a játék. Egyedül csak a jó eredmény. Ezért keli nekem is nyugodt lelkiismerettel odaülni' a kispadra, azzal a tudattal, hogy az elmúlt hé en mindent megtettünk a sikerért. Aki igazán szereti és ismeri a sportot, az tudja, hogy ebben az önmagunkkal szembeni számonkérésben nincs kis és nagy csapat. Mindegy, hogy az ember a válogatottnál vagy egy járási csapatnál tevékenykedik. A sportot mindenütt egyformán kell szolgálni. Hitvallás mindez? Annak Is vehetjük Farkas István őszinte mondatait. Kitüntetésére terelem a szót. — Ebben benne van valamennyiünk munkája, mind- azoké, akik nálunk az MSC- nél tevékenykednek. így mondta: »nálunk«. — Majd így folytatta: — A sportmunkát nem lehet csak csinálgatni, teljes odaadásra, teljes szívre van szükség. Tabon ilyennek értékelik az 5 tevékenységét. Bizonyára ezért választották meg tanácstagnak. Jutási Róbert Megyei vállalathoz közgazdaságtudományi egyetemi végzettséggel rendelkező elemző közgazdászt, és beruházások lebonyolításában jártas, legalább középfokú szakképzettséggel rendelkező műszaki fejlesztési főelőadót kaposvári munkahelyre, valamint legalább középfokú szakképesítéssel rendelkező dolgozókat vezetői (üzemvezető, művezető, laborvezető) beosztásba, Balaton-parti munkahelyre keresünk. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen a Somogy megyei Sütőipari Vállalatnál, Kaposvár, Mező L u. 22. sa. alatt, (138979) Mozdulatlanul Pár évvel ezelőtt még ai ról álmodoztunk, hogy mt gyénk atlétikája végre kilá bal a hullámvölgyből és a lej erősebb egyesületünk, a í Dózsa rövidesen megközelí az A kategóriás szintet. A r< mélt felzárkózás helyett U vábbi zuhanás következett. . lila fehérek szakosztályát nei előre, hanem visszaminősítel ték a C kategóriába. A »me| méretés« sajnos még ott »könnyűnek« találta a Dózsa A most napvilágot látott k. tegóriai rangsorban még »cések« között sem szerepel s első húszba*. Ezek után má érthetőbb, hogy a megyé kgzötti sorrendben Somog változatlanul az utolsó helye kullog. Jellemzőül két össze hasonlító adat: az eső helye zett Borsodnak 2295 pontj gyűlt össze. Az előttünk áll 18. helyezett Nógrádnak ) 536,5 bajnoki pontot sikerű összekaparni. Megyénk pont jainak száma mindössze 192 Somogy harmadik éve r.er tud élmozdulni az utolsó helj ról, de még megközelíteni sei képes az előtte állókat. Azt mondjuk, hogy az atlétika alapsportág. Nélküle egy- egy terület sportélete legfeljebb csak félkarú óriás lehet. Ügy látszik, nálunk egyelőre még ez a fél kar is hiányzik. MAI |H O LN AP l| wmso/J niíísoA Cslky Gergely Színház: 15 órakor : MESEL. A BECSI ERDŐ. Blaháné-bérlet. 19 órakor: MESÉL. A BÉCSI ERDŐ. Uray-bérlet. Kaposvár. Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: ROBINSON-LÁNY, du. 3 és 5 órakor: A CSILLAG - SZEMÜ, este 7 órakor: TOJÁSRÁNTOTTA. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: OCEAN, du. 6 és este 8 órakor: EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA (14). Rákóczi mozi: du. 4 órakor: HÍVTAK ORVOST? Siófok: de. 10 órakor: LILIOMÉI, du. 5 és este 7 órakor KIVÁLÓ HOLTTESTEK (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor : SRÁCURAK. TELEVÍZIÓ Budapest 1« 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. 8.05—9.10: Mindenki iskolája. 9.10: Hírek. 9.15: Arago X—001. Francia filmsorozat. 9.30: Melyiket az ötezerből? 9.4ö: Síppal, dobbal, énekszóval. 10.25 : Csak gyerekeknek ! 10.55: Tele-fény-kép. 11.15—11.40: Béni és Frédi, 35.08: Műsorismertetés. 15.10: Gusztáv, a megváltó. 15.15: Utak és kalandok. 15.50: ; Disznótorban . . . 16.45: Műsorainkat ajánljuk. 17.10: A világ cirkuszai. 17.55: Reklám. 18.00: Le- j hét egy kérdéssel több?- 18.30: j Reklám. 18.35: A közönségszolgá- I lat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. ; 18.90: Idősebbek is elkezdhetik. 19.00: A Hét. 30.00: Hírek. 30.10: 1 Cleopatra. Amerikai film. n. 21.45: Átváltozások. Portréíilm. 22.16: Hírek. I Jugoszláv Tv 9.00 : Barázda. 16.00 : Salajko. Gyermekműsor. 10.30: Maja Skow- ron csínyjei. 11.00: Folklórszemle 77. 11.30: Földművelőknek. 12.30: A tudás — vagyon. 14.10: Hókirálynő. Szovjet film gyerekeknek. 15.10 : Vasárnap délután. 10.15: Rajzfilm. 20.00: A névsorból töröltek visszatérése. Dráma- sorozat. 21.05: Karaván. 21.55: Rajzfilm. 22.00: Sportszemle. Osztrák Tv 9.40: Sívilágkupa. 15.35: Sárga tengeralattjáró. Film. 17.00: Képeskönyvben lapozgatva. 17.20: A mi kertünk. 17.30: Maja. a méhecske. 17.55 : Jó éjszakát, gyerekek! 16.00: Seniorkulb. 18.30: Dalolj velünk! 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 10.30: Tv-híradó. 19.50: Sporthírek. 20.15: Marie Antoinette. Tv-film. 21.50: Sporthírek. KOSSUTH RADIO 8.00: Hírek. 0.10—7.20: Kellemes vasárnapot! 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Emlékeztető. 7.54: A közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe. 8.26: Citera-, furulya-, cixnba- lommuzslka. 8.57: Reklám. 9.00: Olvastam egy novellát. 9.25: Melis György énekel. 9.46: Reggeltől estig. 9.54: Útközben. 10.00: Hírek. 10.03: Csiri kalandjai Üvegországban. 10.38: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 10.58: Zenés reklámturmix. 11.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának matinéja. Kb. 11.50: Édes anyanyelvűnk. 13.15: Tisztelet az embernek ! Kb. 13.25 : A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 14.00: Metronóm. 14.20: Verdi: A végzet hatalma. 14.39: Pillantás a szocialista világba. 15.00: Hírek. 16.15: Reklámkalauz. 15.17: Peter Pears. 16.08: Azt beszélik. 16..38: Népdalkörök országszerte. 16.58: Hallgatóink figyelmébe. 17.00 : Hírek. 17.10: A Rádió könyvklubja. 18.03: Az I Musici di Roma kamarazenekara Vivaldi-műveket játszik. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Hírek. 18.45: Sporthírek. 18.50: Művészlemezek. 20.13: Szegény szerelmesek krónikája. 20.97 : Beethoven-műveket vezényel. Arturo Toscanini. 22.00: Hírek, sporthírek. 22.15: Fiatal operaénekesek hangversenye. 23.25: Mendelssohn zongoramuzsikájából. 24.00; Hírek. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 8.00: Hírek. 8.05; Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Szívesen hallgattuk... 10.33: A látvány világa. 10.53: A denevér. 11.45: Jó ebédhez szól a nóta. 12.41: A préri. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 1-5.00 ; Népdalok. néptáncok. 16.00: A vasárnap sportja. 16.35: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. L6.4S: Reklám. 16.49: ötórai tea. 16.00: Ha még nem tudná. 18.30: A francia popzene csillagai. 18.59: Jákó Vera és Lovass Lajos nótákat énekel. 19.23: Jó 'estét, gyerekek! 19.30: Hírek, sporthírek-. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: A csár- dáskirálynő. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek, o.io: Idegennyelvű víz jelzőszolgálat. 3. MŰSOR ! 8.00: Hírek. műsorismertetés. 8.08: Szimfonikus zene. 10.17: Üj zenei újság. 10.52: Petrovics Emil —Huszár Klára lord.: Szerb népdalok. 11.10: Égtájak. 12.00: Hírek. 12.10: Monstserrat Caballé és Shirley Verrett operakettősöket énekel. 13.15: Kis magyar nénrn^. 13.20: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 14.56: Műsorismertetés. 15.00: Hírek. 15.08: így láttam Kodályt. 15.40: Minden hatodik. 15.55- Szimfonikus zene. 18.00: Hírek. 18.03: Takács Klára dalestje. 19.18: Hírek. 19.21: A kórusirodalom remekműveiből. 20.08; Hangfetvéteiek — felsőfokon. 20.34: Csak fiataloknak! 21.34: Az elet álom. 23.00—23.10: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Vasárnapi kívánságok. Mikrofonstaféta. 18.30: Szerb—horvát nyelvű műsor. 19.15 -r-20.00: Német nyelvű műsor. Kaposvár, vörös csillag : du. 5 órakor: A CSILLAGSZEMÜ, este 7 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: A TŰZÖN NINCS ÁTKELÉS. Szabad Ifjúság: du. 4 órakor: JEREMY, du. 6 és este 8 órakor: HÉT TONNA DOLLAR (16). Dallos Ida mozi: du. 6 órakor: A ZSOLDOSKATONA. Siófok: este 7 órakor: ÓCEÁN. TELEVÍZIÓ Jugoszláv Tv 17.10 : Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Bábjáték. 18.00: Gyermekműsor. 18.15: Családban élni. 18.45: Ifjúsági képernyő: A fiatalok és a vallás. 19.IS: Rajzfilm. 20.00: Hűs árnyék. Tv-dráma. 21.30: Kiválasztott pillanat. 2134: Panoráma. 22.35: Egy szerző, egy film. Dokumentumfilm. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. t.25: Közvetítés Les Mossesből : sívi- lágkupa. 12.53: Sívilágkupa. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjsza-, kát, gyerekek! 18.00: Omaruru. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hétfői telesport. 20.55: Petr ocelli. Film. 21.40: Hírek. 21.45: sporthírek és fiim- összeallítás a elvilágkupáról. KOSSUTH RADIO 4.35—7.50: Jó reggelt! K»: Hírek, műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25; Mendelssohn : Esz-dúr vonósnégyes. 9.00: Csanádi Imre versei. 9.10; A hét zeneműve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00 : Hírek. 10.05: iskolafácUó. 10.»: Zenekari muzsika. 11.20: Bioritmus. HL40: Különös házasság. 12.00: Déli krónika. 12.36: Tánczenei koktéL 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Híres prímások muzsikálnak. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Massenet-áriák. 35.00; Hírek. 16.15 : Mai dalok, hangversenye. 16.06: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Népzenei feldolgozások. 17.00: Hírek. 17.10: Van új a nap alatt. 17.25: Walter Gieseking zongorázik. 18.30: Esti krónika. lö.lS: Köztársaság tér, U06. Dokumentumjáték. 19.59 : Mirella Freni énekel. 20.30: örökzöld dallamok. 21.30: Napjaink erkölcse. *a.30 : Kórusok énekelnek. 22.50 : Meditáció. 23.00: Századunk zenéjéből. 24.00: Hírek, o.io: Táncdalok. 0.30; VízjelzőszolgálaL PETŐFI RADIO 4.25—7.59 : A Petőfi rádió reggeli. zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Magyar tájak dalaiból. 9.33: Városkép. Riport. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Fúvószene. 12.30 : Hírek, 12.93: Tanuló — jelző nélkül. 12.53: Operafelvételekből. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.30: Hírek. 13.33: Téli játékok. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: A kultúra sokszínű szövete. 16.»: Hired;. 18.33: Zeneközeiben. 19.30: Zenés játékokból. 19.55: A francia popzene csillagai. 20.»: Hírek. 20.33: Kettesben... 21.30: Hírek. 21.33: Verbunkosok, nóták. 22.30: Hírek. 22.33: Derűre is derű. 23.03: Dzsesszfelvéteiekből. 24.00 : Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszol- gálat. 8. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.05: Zenekart muzsika. 16.00: Hírek. 16.03: Gluck operáiból. 17.10: Huszonöt perc beat. 17.35 : Láttuk, hallottuk . . . 18.00: A világgazdaság hírei. 18.00: Hírek. 18.05: A szűrő. Hangjáték. 18.28: Bemutatjuk új lemezünket. 10.15: Iskolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. 20.20: Az Igazi. Elbeszélés* 21.»: Operaáriák. 21.50: Brahms: H-dúr trió. 22.»: A hét zenemüve. 23.00—23.15: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. Látogatás SzŐllósy Kálmán ny. könyvtárigazgatónál. Nők negyedórája. Tangóritmusban. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. A Kaposvári ÁFÉSZ értesíti vásárlóit, hogy 1978. január 9-től a MEZÖGAZDASÄGI SZAKÜZLETET és a SZOKOLABEREKI VASRAKTÄRAT leltár miatt zárva tültjfi ITeljes szívvel