Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-26 / 22. szám

Ami a beszámolóból kimaradt A munka fogyatékosságai­ról, a visszahúzó erők meg­nyilvánulásairól, jó néhány hibáról is szó esett a Rákóczi Tsz tapsonyi pártalapszerve- zetének év végi beszámoló taggyűlésén. Hiszen a gondo­san és nagy igyekezettel ósz- szeállított előterjesztésben csupán a gazdaságirányítás címszó alatt nem hangzott el valamilyen elmarasztalás — a tsz megalapozott, biztonságra törekvő, kiegyensúlyozott gaz­dálkodást folytat, és ebben a párt- és a tsz-vezetőség har­monikus együttműködése is közrejátszik —, mégis mint­ha túlságosan is lekerekített, az ellentmondásokat elfedő lett volna a beszámoló. Va­lami hiányzott belőle. Talán a több hozzászólást, a szélesebb körű vitát is emiatt vártam hiába. Nem az érzéseimre hagyat­kozva mondom ezt, a taggyű­lés után kialakult beszélgetés­kor elhangzott egyik meg­jegyzés erősítette meg ben­nem ezt a meggyőződést. Az egymondatos vélemény a fel­lendült háztáji gazdálkodás­sal kapcsolatos munkaszerve­zési, fegyelmi gondokra utalt. Erről és ennek kapcsán a kommunisták teendőiről, po­litikai munkájáról nem esett szó a taggyűlésen. Mert igaz, hogy a gazdasá­gi eredményekben benne van a kommunisták magatartása, példás munkája, és a szocia­lista brigádmozgalomban — amelyben 220-an vesznek részt — ugyancsak kimutatható a párttagok kezdeményező sze* repe helytállása; jobb a meg­jelenési arány a taggyűlése­ken, színvonalas politikai ok­tatásokról hallhattunk, és ar­ról, hogy a pártvezetőség rendszeresen és elmély ültén elemzi a pártmunka egy-egy területét. A fölöt tes pártszerv is úgy értékelte e félszáz ta­gú kommunista közösséget, hogy minden téren határozott fejlődés tapasztalható munká­jában. Bizonyára így van ez. Nem a kákán csomót keresés vezet azonban a kérdéshez: miért nem elemezték a gaz­dasági eredmények — első­sorban a háztáji termelés — politikai, munkaerkölcsi hatá­sát. Mert — mint a beszélge­tésből kiderült — jócskán akadnak gondok ezzel kapcso­latban Tapsonyban is. Nem súlyosabbak talán, mint má­sutt, de mindenképpen érde­mesek arra hogy a párttag­gyűlés egy ilyen átfogó napi­rend keretében őszintén szól­jon róluk. A fegyelemről van szó. Pon­tosabban: a közösség iránti felelősségről, amely éppen a háztáji gazdálkodás lehetősé­geinek kibővülésével naponta edződik a gyakorlat próbáján. Elismerésre méltó eredménye­ket soroltak például a háztá­ji hízóértékesítésről, és ezt még fokozni kívánják, de ez­zel együtt óhatatlanul felüti a fejét a közösségi érdek hát­térbe szorulásának veszélye, a helytelen rangsorolás a figye­lemben, a munkában. Nem tagadják ezt a pártszervezet és a gazdaság vezetői sem, hiszen naponta érzik: jó né­hány tsz-tag elsődlegesnek tartja a háztájit a közössel szemben, ez bizony sok terü­leten és formában megnyil­vánul. Egy kicsit röstellkedve vallották be például, hogy csak »kemény módszerekkel« tudtak annyi munkáskezet biztosítani, amellyel meg le­Két halágy 16 millióért Tizenkét halastó, összesen mintegy 300 hektárnyi vízfe­lület tartozik a Balatoni Hal­gazdaság balatonlellei kerüle­téhez. A lehalászás meglehető­sen sok gondot okoz a halá­szoknak, az ágazat vezetőinek. A tavak nagy része tőzeges, s ez is nehezíti a munkát. A megoldást a szakemberek abban a nagyszabású re­konstrukcióban látták, mely­hez a múlt évben fogtak hoz­zá. Tizenhatmillió forintos költséggel a meglevő egy hal­ágyon kívül további kettőt építenek, s ez a két létesít­mény segíti majd a tórend­szer lehalászását a lellei ke­rületben. Ezzel a munkával egyidejűleg földet is cserélnek: a tőzeg helyére új talajt szál­lítanak. A múlt évben kezdett rekonstrukció az idén folytató­dik, s a szakemberek bíznak benne, hogy a számottevő be- I fektetés megtérül majd a ho­zamokban: gazdagabb lesz a zsákmány és könnyebbé válik a lehalászás a három halágy­ban. hetett menteni a kitűnő ter­mésű dohány egészét. Azután kiderült, hogy a félénken ki­mondott jelző azt jelenti: megmagyarázták a háztáji kedvezmények, illetve a kö­zös vagyon és tevékenység közti összefüggést. Pedig ezt még most, a tsz-ek jelenlegi fejlettségének időszakában is, szinte naponta meg kell tenni. Azt hiszem, a kommunis­táknak most nemcsak az a fel­adatuk, hogy minden gazda­sági eszközzel segítsék a náz- táji tevékenységet, hanem sa­ját környezetültben következe­tesen terjesszék, tudatosítsak és érvényesítsék a fontos el­vet: e kiegészítő gazdálkodás a közöshöz kapcsolódik, és cár rendkívül fontos szerepet tölt be a lakosság ellátásaoarr, csak a gazdaságon keresztül, má- sodiagosan képzelhető el a fejlesztése. Az .egyén boldo­gulását elsősorban, és távla­tilag mindinkább, a tsz közös vagyonára, az ebből származó jövedelemre kell alapozni, ezt csak kiegészíti a háztáji. Tud­ják ezt a tsz pártszervezeté­nek vezetői, de a beszámoló­ból úgy látszott: vagy szégyell­nek erre rámutatni, vagy úgy gondolják, ha szót ejtenek gazdasági, politikai veszélyei­ről, hátráltatják a helyes tö­rekvések megvalósítását. Nyíltan szembenézni minden gazdasági jelenség, változás politikai következményeivel, ezeket elemezni, erre fölké­szíteni a párton kívüli dolgo­zókat is — elsősorben ez a pártszervezetek feladata. így tudják segíteni a gazdaság» vezetőket a fegyelem megszi­lárdításában, a munkaszerve­zés javításában. És így szol­gálják az egyén gondolkodá­sának, magatartásának szo­cialista irányú fejlődését is. Hangsúlyozom: a be­számoló kerek egész volt ugyan, és a gazdasági, a moz­galmi élet minden területére — ha röviden is — kitért Bi­zonyára nem sértődnek meg készítői, hogy mégsem a tag­gyűlést ismertettem, hanem arról mondtam el véleménye­met, amiről csak a kötetlen beszélgetésen esett szó. Ügy gondolom azonban, hogy olyan fontos része ez a pártmunká- nak, amely mind Tapsonyban, • mind a megye többi tsz-ében sokkal nagyobb figyelmet és rendszeres; őszinte elemzési igényel. Paál László AZ ÓRIÁSKÍGYÓ HASA ALATT Fagyos mezőn, harapós széShen A sárgás, agyagos főid csonlkemény. A somogyi er­dők ködöt lehelnek és zúzma­rát szórnak a 'keskeny, ka­nyargós utakra. Toponár. A régi hengerma­lom tövében kék lakókocsi. Kék tábor. Innen indulnak hajnalban a csővezeték-építők, és ide térnek meg sötétedés­kor. Délelőtt 11 óra van. A lakókocsikban hidegek az olajkályhák, némák a rádiók. Az asztalokon tegnapi újság, képeslapok, maradék kenyér, egy-egy üveg savanyúság. Az ágyak fölött ruhaakasztón élesre vasalt nadrág, divatos zakó. Néhány kék köpenyes asz- szony imbolyog takarítóeszkö­zökkel a lakókocsik között. A siófoki Kőolajvezeték- építő Vállalat II. főépítésveze­tősége táborozik itt; a »pa-% rancsnoksággal« együtt 280 dolgozó lakik a toponári ma­lom alján. A malom is a tá­borlakóké. A földszinten van a kantin, innen falépcső vezet, az emeletre, ahol pingpong­asztalok állnak. A termet gáz­zal fűtik. Ennek ellenére pingpongozni bizonyára kelle­mesebb itt, mint szurkolni. D Az »adriások« főépítés­vezetője, Holl József kísér a táborban. A 32 esztendős, jó kedélyű férfi ti­zenkilenc éve dolgozik a vál­lalatnál; kezdetben hegesztő volt. Évekig csoportvezető, majd építésvezető, aki mun­ka mellett végezte el a fel­sőbb iskolákat. Mindent tud. mindent csinált, amit a cső­vezeték-építésben tudni, tenni kell. Különösen a hegesztők előtt van becsülete, hiszen az öregebbek még emlékeznek a teljesítményére, a fiataloknak pedig bármikor szívesen meg­mutatja, »hogyan csinálta ak­koriban«. Most a 195 kilométeresre tervezett Adria vezetéket építi •hadai élén«; 85 kilométernyi csővezeték összehegesztése, földbe helyezése a II. főépítés­vezetőség feladata. Jelenleg a Berzencétől Káráig kijelölt — 79 kilométeres — szakaszon dolgoznak. Augusztus harma- di'kán kezdték a munkát, s ez év november 15-ig olajszállí­tásra alkalmas állapotban kell átadniuk a vezetéket. Kemény munka és nagy felelősség. Holl József, úgy tetszik, még­sem roskadozik a súlya alatt. Szélmarta arcán minduntalan szétömlik a mosoly. — A mi műhelyünknek az ég a mennyezete, a föld a pa­dozata — mondja. — így hát sokat segíthet vagy árthat az időjárás. Ha kellemes az idő, örülünk. Ha kedvezőtlen, dü­höngünk, de akkor is dolgo­zunk. A kemény hideg, a fa­gyos talaj próbára teszi a gé- ! pékét, az embereket is. A I nagy melegtől ugyancsak szén- j ved a munkás. De a legna- j gyobb ellenségünk az eső ... — Hol tartanak most a 79 | kilométeres szakaszon? — Attól függ, melyik szak­csoportot kérdezi. Mert a te­reprendezők, a csőszállítók már 60 kilométernyit nyomul­tak előre. A hegesztők 57, az árokásók, szigetelők, elföldelők 38, a műtárgyasok pedig 27 kilométert haladtak. Nyomuk­ban a befejező csoport körül­belül 26 kilométernyi szaka­szon végezte el a munkát. A »befejezők« a táion ütötte se­beket tüntetik el. — Hány órát dolgoznak na­ponta? — Nyáron általában tizen­kettőt, télen kilencet. Nyáron és télen is látástól vakulásig. A dekád 8—11 napos. Utána hazautaznak az emberek hosz- szabb pihenőre. Ki Siófokra, ki Szabolcsba, vonaton, autó­buszon, személygépkocsin. Kü­lönösen nyáron járnak autóval az emberek. Ilyenkor a leg­többen kímélik a kocsit. — És valóban pihennek-e a dekádszünetben? Elmosolyodik. — Erre nem mernék igent mondani, Sokan, főként a fia­talok, építkeznek, őket otthon is munka várja. Néhány éve még pony­vás kocsival utaztak, _ most fűtött busz viszi a munkába. A lakóko- kényelmesek, mondhat­nám, összkomfortosak. A 280 ezer forint értékű, Fecske-tí­pusú kocsiban még televízió is van. Mindenki éthordóban kapja az ízletes, bőséges ebé­det. Melegedőbódék állnak a terepen, ahol kényelmesen étkezhetnek, teázhatnak. A se­— Most éppen a fedővarrat­sort készítettük el hegesztő- párommal, Tárcsák Jánossal — mondja a 27 esztendős Ringhoff er József, a La tinea Sándor ifjúsági brigád tagja. — Ezzel elkészült egy varrat. — Hány sorból áll egy-egy varrat? — ötből. Egy gyök-, három kitöltő és egy ,'edósorból. — Eszerint öt hegesztőpár munkája egy-egy varrat. — Igen. Utánunk a köszö­rűs jön. Azután a röntgene- .sek. Turcsák János Nyírbátorból érkezik a dekádokra. Har­mincesztendős, 1965 óta he­gesztő, két gyermek apja. — Hogy él a táborban? — kérdezem. — Megvagyok. Jó a szállá­som, mindent megkapok a kantinban, amire gusztusom támad. Esténként főzni szok­tam. — Van kedve munka után egy kis szórakozásra? — Attól függ, mennyire fáradok el. Leginkább tévét nézek. Két színes készülék van a táborban. Mozi is ha­vonta kétszer. Általában hét­főn vetítenek, mert olyankor nincs műsor a tévében. Néha egész jó filmeket hoznak. — Gondolom, várja a dekád végét. — Hát hogyne. Várnak a gyerekek és az otthoni munka. Házat építek a családnak. A harminckét éves Szabó Ferenc a hegesztőszakcsoport irányítója, egyben a Latinca Sándor ifjúsági brigád veze­tője. Siófok-Kilitiben lakik, két gyermek apja. és tizenegy éve dolgozik a vállalatnál. A Csepel Autógyárban szabadult esztergályosként, majd techni­kumot végzett és megtanult hegeszteni. Három éve cso­portvezető. — Az ifjúsági brigád veze­tését nem akartam vállalni a beosztásom miatt — mondja. — De végül nem tudtam el­lenállni a fiatalok akaratának. Jó érzés, ha az embertől vár­nak valamit a társai. Erőt adó érzés. — Hány tagú a brigád? — Huszonhatan vagyunk. Egy próbaidős is dolgozik kö­A „lapkás” brigád A brigádvezető. Egyhangúan, fejfájdítóan dü­börögnek a présgépek. A Nagyatádi Konzervgyár egyik legzajosabb üzeme ez. Itt ké­szülnek fémlemezből a »lap­kák«, az üvegzáró tetők, a szorítógyűrűk. Az ajtóhoz leg­közelebbi gép mellett töré­keny fiatalasszony ül. Megszo­kott mozdulatokkal helyezi a gépbe a vékony lemezeket. — A zaj is megszokható? Ezt már' az üzemrész kis irodájában kérdeztem Patai Kálmánnétól, bár itt is nehe­zen. értjük egymás szavát. Ö a vezetője a tizenegy, tagú Zó- ja brigádnak. — Tizenhét évvel ezelőtt, éppen 17 éves koromban ke­rültem ide. Az volt az első kampányom ... Négy éven át időszakos munkás, szerződéses dolgozó vol-1 tam, azután véglegesítet­tek. Tudja, ak­kor még igen kevés volt Nagyatádon a munkalehető­ség. Én meg­szoktam a zajt, s a brigádbe­liek, akik va­lamennyien törzsgárda- és brigádalapító tagok, úgy­szintén. Per­sze voltak itt azóta sokan, akik érzéke­nyebb ideg- rendszerűek. Ök svéd vattát — füldugót — használtak egy ideig, azután más munka­helyet kerestek. Műszakonként egy-egy prés­gépen 20—22 000 darab tetőt és ugyanannyi gyűrűt kell ké­szíteni. Aki teljesíteni akarja a normát, annak nincs ideje otthagyni a gépet, s beszélget­ni. Figyeltem az egyik betanított munkást, Balázs Jánosnét. Lá­búdról jár be dolgozni, több mint tíz esztendeje. Ű is egyi- I ke az alapító brigádtagoknak. Hajszálpontosan rakja a lenre- i zeket, vágja, préseli ki a lap­kákat, alig marad eldobandó anyag, selejt pedig egy sem akad. — Ez egyik vállalásunk volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére indított tavalyi munkaversenyben. Ezenkívül többször segítettünk a kam­pány idején munkaidő után, amikor a gyárban más terüle­ten szorított a munka. Kom­munista szombatokon is részt vettünk. Keresetünk egy ré­szét a város fejlesztésére aján­lottuk fel, a lakásépítési alap­ra, a másik részét pedig a ta- ranyi—háromfai tanácsnak utalta át a gyár, hogy használ­ja fel községfejlesztési, köz- művelődési célokra. E közsé­gekből száznál többen járnak ide dolgozni. Ök is részt vet­tek a városfejlesztés érdeké­ben végzett társadalmi mun­kában, ezért döntöttek úgy a párt- és gazdasági vezetők és a munkások, hogy segítjük a bejárók lakóhelyének fejlesz­tését is. Dolgoztunk a parker­dőben, a Jubileumi parkban, segítettünk az Aradi utcai óvodában. Szép, más gyárak számára is követendő ez a nagyatádi kezdeményezés, melyet a kon­zervgyár valamennyi szocia­lista brigádja, köztük a tizen­egy tagú Zója is magáévá tett. S nemcsak az eddig ismerte­tett tények jelzik a mindin­kább szocialista tartalommal telítődő munkát. Éveken át segítettek egy hétgyermekes családot, mert az apa sokáig betegeskedett. Amikor országos akció in­dult Vietnam megsegítésére, egynapi keresetüket ajánlották fel. Tanulnak, képezik magu­kat. Noé Imrémé betanított munkás volt, most csoportve­zető. Leérettségizet, konzerv­ipari szakmunkásvizsgát tett. Balázs Jánosné háromgyerme­kes özvegyasszony az általános iskolát fejezte be, Patainé pe­dig a marxista középiskolát végzi. — Nagyszerű közösség ez a brigád. Ha a kampányban sür­get a munka, készségesen dolgoznak három vagy nyúj­( tori műszakban is. A brigád­vezető vállal legtöbbet. Vele kezdettől együtt dolgozom, ö minden géphez ért, ismer min­den munkafolyamatot mondja Nagy Sándor üzemve­zető. Elismeréssel beszél Patai­néról Jámbor László, az üze­mi pártbizottság titkára is: — Már a KISZ-ben is együtt dolgoztam vele. Lelkes ifjú­sági és eredményes gazdasá­gi munkájával érdemelte ki, hogy nyolc évvel ezelőtt a kommunisták soraiba került. Amikor pedig 1975-ben meg­alakult az üzemi pártbizottság és végrehajtó bizottság, abba is beválasztották. Nőfelelősi teendőit — noha kétgyerme­kes anya, férje a cérnagyárban három műszakban dolgozik — lelkiismeretesen látja el. Kétszer nyerték el eddig a vállalat kiváló brigádja kitün­tetést, a múlt évben vették át az Országos Béketanács emlékplakettjét. Nagyszerű el­ismerések mindezek, fémjel­zik a Zója brigád tizenhárom évi közös munkáját. — További céljaik? Valameruiyiük nevében vá­laszol Patai Kálmánné: — A szakma kiváló brigád­ja cím elnyerése. Ezért is foly­tatjuk ezt a munkaversenyt, amelyik tavaly a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére in­dult gyárunkban, s ezért csat­lakozunk mi is a többi bri­gáddal együtt a Láng-gyári felhíváshoz. Szalai László gédmunkások keresete 3500— 5000 forint, a szakmunkások pedig — különösen az egy ösz- szegű teljesítménybér beveze­tése óta — 9—10—11 ezer fo­rintot is hazavihetnek havon­ta. A munka nagyon nehéz: nemcsak fizikai, hanem aka­raterőt is követel. — Mt az új módszer lénye­ge? — kérdezem a főépítés­vezetőt, akivel most egy te­repjáró kocsiban zötykölődünk a tág határ fagyott rögein. — Nem ördöngösség — mondja —, viszont meglepő eredményeket hozott. Az új módszer lényege, hogy kiszá­mítottuk egy-egy munkafázis időigényét, s ha ezt, teszem azt, egy csoport kevesebb lét­számmal végzi el, a dolgozó többet kereshet. Erre kiderült, hogy azok az emberek, akik­ről eddig sem lehetett azt mondani, hogy henyélnek, szinte új erőre kaptak. Persze, ez a vezetőket is tökéletesebb szervező munkára sarkallja. Hogy úgy mondjam, minden­kinek »csipkednie« kell ma­gát. A munkafeltételek nem hiányozhatnak. A munkás, ha nem tud dolgozni, azonnal je­lez, mert drága az ideje. De a vezető közösség is csak ak­kor kap prémiumot, ha leg­alább 105 százalékos az átlag- j teljesítmény. Valahol Hetes határában találkozunk a hegesztőkkel. Porhó, ostoros szél. behe- mót gépek, csattogás. Bőrru­hás emberek feküsznek az »óriáskígyó« hasa alatt, s mar- • kukból kék láng csap téL i zöttünk. ^ — Próbaidős? — Négy hónapja került ide. Mielőtt felvesszük a brigádba, bizonyítania kell. — Milyen esélye van a fiú­nak? — Szerintem beválik. A Latinca brigád teljesít­ménye havonta legalább húsz százalékkal több a száznál. Ez hagyomány náluk. Kutas határában, meg­őszült legelőn dolgo­zik a szigetelők cso­portja. Vasmarokban a hatal­mas cső. Előbb fekete, majd fehér fóliába göngyölik. Itt is­merkedem meg Bellák Ferenc építésvezetővel, aki egykori diákvárosomból, Sopronból jár ide dolgozni. Természetesen Sopronban érettségizett ő is; gyorsan kiszámítjuk, hogy el­sős volt, amikor én negyedi­kes. A szigorú matematikata­nárairól híres Széchenyi gim­náziumban tanult, majd a bu­dapesti műszaki egyetemen. — Vegyipari gépészmérnök­ként diplomáztam, majd he­gesztő szakmérnöki képesítést szereztem — mondja. — Ide a gyakorlat vonzott. Nem ép­pen a legkényelmesebb mun­kahely, de szerintem aki ko­molyan veszi a szakmáját, annak az élet sűrűjében a helye. Engem elméleti szem­pontból is érdekelnek a he­gesztés technológiai rendsze­reinek fejlesztési lehetőségei, és anyagvizsgálati kérdésekkel foglalkozom. Az igazán jó fer­tőzőnek általában a kisujjá­ban van a gyakorlat. Én pe­dig jó tervező szeretnék lenni. Keki 6zínű kabátot, farmert visel, bajusza, szakálla zúz- marás. Szapudi András 3 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents