Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

RÉSZLETEK CSATÁJA Képzelt beteg A Csárdáskirálynőtől a Borisz Godunovig? Arról lehet vitatkozni: nem hatna-e Molière szebben, job­ban, igazabban modernül játszva.. De vagy, vagy; vagy moliére-ül, vagy moder­nül: tertium non datura (Lu­kács György) A Csiky Gergely Színházban úgy próbálják a Képzelt bete­get játszani, hogy korunkhoz közelítik, de megtagadják a darabban azt, ami a moliére-i játékok legvastagabb gyöke­reit jelenti: a farce, a vásá­ri komédia és a vele rokon. commedia dell’arte elemeit. Bőven élnek a Molière által nagy kedvvel színpadra te­remtett reviibetétek, a közjá­tékok — valóságos kisoperák, Dalettek — látványossá tétel­lével. Szentségtörés azt mondám, hogy a zseniális színpadi író e művével tévedett? A fordí­tó, Illyés Gyula a Képzelt beteg fővonalait követő lélek­búvár darabjára már kimon­dott: bár a feudistákat gú­nyolja, mégis a lélektan egé­szére húzza rá a vizes lepedőt. Molière az orvosokat veszi célba; a sok bolond és íélbo- iond között józan figurákkal mondva ki, hogy az orvosi tudomány nem egyéb sarla- tánságnál, szemfényvesztésnél, csalásnál. Csak ilyen orvoso­kat látunk a Képzelt beteg­ben! Hogy közben az orvostu­domány egyre fejlődött? Az író, mintha inkább a közép­korra jellemző szigorúsággal tiltaná el az emberiség érde­kében, a megelőzés reményé­ben boncoló gyógyászokat Ajánlata: hagyni kell, hogy a természet gyógyítson... Mint a többi komédiája is: ez is keserű vígjáték. S ebben is — akárcsak a Dandin Györgyben — alaposan eltán­gálnak valakit Műveinek hő­sei mulatságosak és viszo- lyogtatóak egyszerre: Dandin, Jourdain, Organ, Angan srtb. A kaposvári Képzelt beteg legfontosabb jellemzője a vas­kos humor. Ezt részben a szö­veg, részben a helyzetkomi­kum teremti. Szőke István já- tektçr-tervezôi minőségben egy ■— olykor »főszereplővé« váló — budit is állított a bal sarokba, mely vízcsobogással szolgáltat kísérő »zenét Ma­ga az előadás, egy hasonlat­tal: olyan, mint a cirkuszi sá­tor. Vannak jó tartóoszlopai, a vászon azonban némely helyen belappad, nem feszes, Tartóoszlopok. Pogány Judit zseniálisan megteremtett Luj- zácskája. Már-már a paródia paródiája. Ez a lélekben ma­lac kislány »mindent tud«, de a papának — s egyfajta kéjjel Vajda László és Jeney István — csöppenként hullatja isme­reteit nővére és Cléante »vi­szonyáról«. Hangsúlyait kot- tázni, mozdulatainak koreog- 1 rafiáját megörökíteni lenne érdemes. Ilyen jó figurát te­remt egy eredményesen osto­ba kérő szerepében Jeney Ist­ván is; minden játéka és né­majátéka ingei’ a mosolyra. Dánffy Sándor — ő Jeney ap­ját játssza — ugyancsak »tar­tóoszlop«. Átalakulása apából, hivatását gyakorló orvossá, külön említésre méltó. Ifj. Mucsi Sándor élő fregoli: több kis szerepet alakít. Közü­lük kiemelkedik Szippants fi­gurája. Groteszk szertartássá mókázza a purgálást. A közjá­tékok Molnár Piroskáját itt is meg kell említeni: női clown, ízes, vaskos commedia deH’arte-beli figura. Argant Vajda László for­málja. Duzzadt, ernyedt, nyaf­ka polgár, lisztes hangján a nyögdécselés skáláját járja be. Egy pöff... Egy pöfeteg- gomba. Egy férfi, aki gyerek­korában nem játszotta ki ma­gák Molnár Piroska méltó »párja« Toi nette-ként ; boszor­kányos orvossá alakulása ju­talomjáték... Czakó Klára a második feleség: nyájas fúria. A vászon azonban némely helyen belappad ... Kifejezet­ten rossz szerepek a józan figu­rák. Argan öccse Molière mű­vében szavalásra kárhoztatott. Csemák Árpád nem tud mi­hez kezdeni vele. A szerelmes Cléante — Helyey László — egy gesztuson kívül (megtud­ja, hogy az apósjelölt -ha­lott«) torz óbégatásra ítélte­tett. Réti Erika Angyalka sze­repében már hajlékonyabb, noha az sem igazán jó sze­rep. Simon Géza Purgó doktor szerepében — úgy érzem — halványabb a lehetőségeinél. Hunyadkürti István megjelenésével — Csavaró közjegyző olyan, mint egy vörös pat­kány — nagyszerű, hangban azonban nem teremtett figu­rát. Az intermezzókban Si­mon Zoltán tűnt ki. Füzy Sá­ri jelmezei jellemeznek : Ar­gan piszkosszürke, felesége li­la, Toinette ruhája az apró virágmintákkal a természetet, s így a természetességet jelen­ti, Szippants kloakabarna stb. Az eddigiekből, úgy gondo­lom: Szóke István rendezői ér­demeiről is vallottunk köz­vetve. Az írott szöveghez, an­nak terjedelméhez való ra­gaszkodása viszont gyengíti az összhatást. Hosszú ez az elő­adás, főként a humorral ke- vésbbé fűszerezett részletek terjengőssége miatt: húzni kel­lett volna a darabból. I»Iég- a közjátékokat is lehetett vol­na tömöríteni. Az orvossá ava­tási szertartás résztvevői -in­kább emlékeztetnek Bulgakov Moliére-darabjának az Oltári- szentség Titkos Társasága, vagy a Ku-klux-klan tagjaira, mintsem a fakultásra. Darvas Ferenc a kísérőzene egy részét szerezte, több stílust megidéz­ve. A Moltére-bemutató a rész­letek minőségének változatos­ságát hozta. Leskó László Jegenye menyasszonya Meglobogtatta a gyűrött Népsportot. — Győzött a csapat! — Szögletes arcát a szokottnál is soványabbnak mutatta a kétnapos borosta. Utálta a borotvát, emiatt folyton buj­kálnia kellett a szolgálatve­zető elől. Szurokszínű újonc­haja borzasán meredeaett, s ahogy belépett a kantinba, meghajtotta fejét az ajtó szemöldökfája alatt Mind­nyájunknál magasabb volt Már a bevonulás napján Je­genyének szólította a szobapa­rancsnok őrvezető. — Na, semmit sem szóltok a győzelemhez?! — szólt lel­kesen, de savanyú ábrázatunk láttán elkedvetlenedett. — Persze, hallgattok, mert felé­tek nem születnek olyan fut­ballisták, mint Debrecenben. Nem szólt többet a mérkő­zésről. Sört kért, helyet fog­lalt a nyikorgó pádon. A félig tárt ajtó küszöbén a szél át- libbentett egy barnára szá­radt nyárfalevelet. — Leszerelésig még kétszer megoszülnek a fák — sóhaj­tott a hadtápímok, és fanya­logva kortyolt a söréből. — Még a lelkem is megfagy '■öle — borzongott. majd át­menet nélkül a leszerelőnó­tát kezdte dúdolni: »Vége van az őszi gyakorlatnak ...« — Azt sem tudod, mi fán terem — fölényeskedett Gó- 1 a, a zászlóalj parancsnok so­főrje. — Majd, ha lenyomtad az első évet... A kantinos poharat mosott. Jegenye elgondolkodva tép­deste a sportújság szélét, • ültében összeütögette a boká­ját. — Most mindenki nőre gondol — nevetett Gólya. El­köszönt a kantinostól, és ki­felé menet megveregette Je­genye bökcís vállát. — Ne búsulj, pajtás, min­denki leszerel egyszer. Csak egészség legyen ! Szombaton kimaradást kérsz a nagyfö- nöktől, azután koncsoroghatsz a pipik után. Fel a fejjel! Fütyörészett Irigykedve néztünk utána. Kint már sötétedett. A kivilágított 'körlet felé baktattunk Jegenyével. Én hallgattam, mert mázsás kö­löncként húzta szívemet az újoncbánat. Jegenye Gólyát szapulta. — Uresfejú alak. Mit tud ez a szerelemről?! Egy alkalommal felhívott az irodájába, és megmutatta a menyasszonya fényképét. — Szép lány — mondtam. — Tudom. A srácok utána­fordulnak az utcán. Orvosi asszisztens. A kórházban minden doktor szerelmes be­lé. Azt hiszed, törődik velük? Jegenye naponta írt és ka­pott levelet. A laktanya pos­tása dél táj ban hozta a külde­ményeket, és Jegenye dél­előtt tizenegykor már türel­metlenül nézegetett 'ki a had­műveleti iroda ablakán. A tisztek olyankor mosolyogva hajoltak a térkép fölé. — Kapott-e ma levelet, Je­genye? — érdeklődött délutá­nonként a törzsfőnök. — Jelentem, kaptam. A keze aranyat ért. Ceru­zájával, vonalzójával egy idő után még a szolgálatvezetője becsülését is kivívta, pedig a borotvával később sem békült meg. Mögöttünk volt a tél. A lak­tanyaudvaron böjti szelek hin­táztak a nyárfák ágain. Egy március végi napon a postás csak a törzsfőnök újságját vitte a hadműveleti irodába. — Levél nincs — nézett Jegenyére. Másnap megint csak újságot vitt, a harmadik napon pedig egy képeslapot a hadműveleti tisztnek. — Ma éjszaka, álmomban egy gyönyörű rózsát láttam Joli fényképe mellett — mondta aznap Jegenye az ebédlőben. ■— Ültem az asz­talnál, rajzoltam, és a rózsa folyton a ceruzám elé hajolt. Egyszer csak látom, hogy a szárán egy rusnya pók má­szik fölfelé. Le akartam ütni a vonalzóval, de hiába. Nem bírtam megmozdítani a ka­rom. Egy modern ’lakás tervrajzát küldte el Jolinak. »Ilyen lesz az otthonunk« — írta. Másnap nem esett szó a kés­lekedő levélről, A törzsi önök sem érdeklődött, de hamaro­san jutalomszabadságra küld­te Jegenyét. Amikor visszajött, körül­vették az írnokok. — Na, mi van? — Beteg volt — szólt Jege­nye kelletlenül. Átöltözött, le­adta a kimenőruháját, és io­Jegyzetek egy félhivatalos közhelyhez Egyre gyakrabban hallom mostanában a közművelődés félhivatalos és magánfórumain a »realista« jelszót: »a tudás, a műveltség fejlesztésében az adott — magyarul: valóságos, létező — igényekből kell ki­indulni«, sőt nemrégiben hi­vatalos dokumentumban is ta­lálkoztam ezzel a titokzatos bölcsességgel. Egyik nagyköz­ségünknek a közművelődésért felelős vezetője készségesen elmagyarázta nekem a szen­tencia tartalmát. »Közönsé­günk nem szereti a nehéz dol­gokat; az operetett, a nótát, a szórakoztató műsorokat igényli. Természetes hát, hogy ezt adjuk neki, minél többet. Ha megszokja a művelődési ház hangulatát, eljön majd »súlyosabb« rendezvényekre is. A könnyű műfajok egyéb­ként is átmenetet jelenthetnek a bonyolultabbakhoz.« Mielőtt bárki is azt gon­dolhatná, hogy most rávetem magam egy réges-régen lerá­gott csontra, s szidalmazni kezdem Lehárt, Rejtő Jenőt és a giccspiktúrát, vagy becs­mérelni szándékozom az »alantas« ízlésűeket, be kell vallanom, eszem ágában sincs elindítani a milliomodik ke­reszteshadjáratot a »kommersz kultúra« ellen, hiszen tisztá­ban vagyok azzal, hogy szinte legyőzhetetlen ellenfélnek dobnék kesztyűt. Ha fanya­logva is, de el kell ismer­nünk; a búfelejtető lektűr, a lakást állítólag otthonossá va­rázsoló porcelán »nipp«, a búsmagyarkodó nóta, a heje- hujázó operett és a napi mun­ka után »elandalító« tánczene mélyen gyökerezik a legtöbb ember érzelmi világában. Az a nézet azonban, mely a szak- irodalomban — talán nem a legszerencsésebben — »tömeg- kultúrának« nevezett fogalmat az »elit« vagy »magas« kultú­ra első lépcsőfokának, átme­neti szakaszának tekinti, oly­annyira dilettáns — tehát ká­rosabb a véleménynélküliség- nél is —, hogy elburjánzása egyben a közművelődési te­vékenység ellaposodásával jár­hatna — itt-ott jár is — együtt. Az értékes műalkotás tar­talmának befogadásához sok­féle út vezet ugyan, de arról még nem hallottam — bár hallanék! —, hogy valaki a »hej, cica, eszem azt a csöpp kis szád« hallgatásától és du- dorászásától jutott volna el például a Borisz Godunov fenséges nagyszerűségéig, vagy ha mégis, úgy semmi­dult az irodájába. — Egyéb­ként — fordult vissza az aj­tóból — megegyeztünk, hogy nem írogatunk egymásnak naponta, mint a megszállot­tak. Takarodó után az ágyam szélére ült, mindenféléről be­szélgettünk. — Mondd, egy orvos miért több, mint én vagyok? — kérdezte egyszer csak váratla­nul. Meglepődtem. — Mi ütött beléd? — Semmi. Két hét múlva levelet ka­pott. »Tudod, a kis doki, a Ko­saras, el akar jegyezni... ne haragudj, stb.« Jegenye szemlátomást fo­gyott. Egy ideig Vigasztaltuk, azután megfeledkeztünk a ba­járól. Később érkezett egy másik levél is Jolitól. Jegenye ak­kor már három csontcsillagot viselt a paroliján, és a lesze­relőparancsot várta. Pár hét­tel azelőtt sikeres felvételi vizsgát tett a műszaki egye­temen. »Drágám, rájöttem.... soha többé, stb.« Jegenye sugárzott, dicseke­dett. — Na, és a kis doki. a Ko­saras?! — bőrként fel Gólva továbbszolgáló szakaszvezető, és olyan förtelmesen károm­kodott, hogy a kantinosné befogta a fülét. Barna szőnveg bontotta a laktanyaudvart, A 'körlet felé ballagtunk Jegenyével, és ő szidta, gyalázta Gólyát. Szög­hajára rozsdás levél esett. Mozdultam volna, hogy lesö­pörjem. de mintha megbé­nult volna a karom. Szapudi András képpen sem a »fokozatosság elve« alapján, a »szoktatás« következtében. S az sem túl­ságosan gyakori, hogy valaki a mázolt giccs — közepesen festett giess — jól festett giccs1 útvonalán jutna el Kondor Béla látomásainak megfejté­séig, vagy sok évi krimiolva­sás »szokás« után venné kéz­be a világirodalom legzseniá­lisabb »krimijeit«, Aiszkhülosz drámáit és Dosztojevszkij re­gényeit. Szükséges persze a fokozatosság elvének feltétlen alkalmazása a jó művészeten belül, a könnyebben emészt­hető szellemi tápláléktól a súlyosabb felé haladva, de a kizárólag szórakoztató funk­ciójú művészetpótléktól nem vezet ösvény az ismeretbővítő- nevelő-szórakoztató funkció­jú valódi művészet irányába. Nyilvánvalóan vétség lenne megfosztani a művelő­dési házak közönségét az ál­kultúra termékeitől, legföljebb az »adagok« lassú csökkentése látszik célszerűnek, mint az alkoholisták elvonókúráin. Az a »megoldás«, mellyel a ka­posvári járás egyik települé­sén találkoztunk — külön szerveznek színvonalas ren­dezvényeket »válogatott« ér­telmiségi közönségnek és kü­lön cirkuszt a plebsnek — ez utóbbit valószínűleg a »ma­gas kultúra« megközelítése érdekében? — a közművelődés kátyúja. Az emberek többsé­gének tudatában ugyanis nem különül el ilyen élesen az ál­kultúra és a művészet. Az ér­tékítéletek zömmel a »tetszik — nem tetszik« elve alapján keletkeznek, s az esztétikai, elméleti kontroll viszonylagos hiánya, a »miért tetszik« megmagyarázására való kép­telenség — bármilyen furcsa — a népművelő, a pedagógus kezére is játszik. A kommersz iránti vonzalomnak ugyanis csupán ízlésbeli alapjai van­nak — ideológiaiak nincsenek, A közönség zöme többnyire hajlandó az álkultúra és az igazi művészet befogadására egyaránt, de nem lehet szem­rehányást tenni neki. Esetleg nem volt hol, nem volt kitől megtanulnia a válogatás mód­szereit. Ám az ízléshatárok összemosása, a giccs »előszoba iellegének« bizonygatása, s a laposságnak olyan ideológiává avatása, amilyenre cikkünk elején is hivatkoztunk, jóval több kárt okozhat, mint hasz­not Feltétlenül célraveze­tőnek látszik a »két kultúra« egyidejű adagolása, természe­tesen a »kommerszé« csök­kenő, az igazié növekvő mér­tékben, módszeresen, erősza­kolás nélkül, a »könnyű«^ és a »komoly« határterületeiről el­indulva. (A »könnyű« nem ok­vetlenül azonos a »bóvlival«, s a »komoly« sem mindig ér­ték!) De a »meglevő igények­ből való kiindulás« elve, a selejtesnek a valódi művészet tornácaként számontartása túlságosan »gyakorlatias« érv ahhoz, hogy józan ésszel sgyetérthessünk vele. Lengyel András Vulkánok, fügefák — négy évtized versei Takáts Gyula új kötetéről A kaposvári Kávészalon mindennapos vendége, ha itt­hon tartózkodik, Takats Gyu­la. Barátok, fiatalkori társak várják az asztalnál, a törzs­helyen. Itt beszélgettem vele arról, hogy rövidesen megje­lenik új, második válogatott verseskötete, összes lírai mü­veinek a tizenkilencedik köté­szetemet egészében is jellem­zi. A harmadik ciklus címe: Bekerített világ, mely a helyt­állást igyekszik hangsúlyozni. — A Könyvvilág januári száma adta hírül azt is, hogy ismét megjelenik a Móra Ki­adónál a Vitorlás a berken című ifjúsági regénye. Milyen további tervek foglalkoztat­te. — Az Évek, madarak címen megjelent válogatott verseim gyűjteménye az első kötettői — az 1935-ben megjelent Kúl- tól — a Virágok virágáig, te­hát az 1961-ié megjelent ver­seimet tartalmazta. A Vulká­nok, fügefák 1930-tól szinte napjainkig átöleli munkássá­gomat. Nem ismétlem meg ko­rábbi válogatott verseskötete­met, új szempontok vezettek most a kötet összeállításában. Az Évek, madarak gyűjte­ményből kimaradt, s az utóbbi évben írt néhány új versemet is beválogattam a Vulkánok, fügefák-ba. — Milyen ciklusokból áll a vaskos kötet? — Az első ciklus címe: Szi­rének tükre. Az 1947-ben írt' verseim kerültek a kötet elé­re, ebbe a fejezetbe. Az ion­tól 1965-ig írt versek gyűjtő­címe Vulkánok, fügefák. — Mit takar e ciklus cí­me? — Részben azt a belső tü­zet, amely éppúgy megvan a világban, mint minden költő­ben. De szól a cím arról a vulkánról is, mely a történel­mi változásokat teremtette meg. Minden vulkán változtat és teremt. A mediterrán har­móniát a fügefa fejezi kl. s utal egyben arra, ami költe­ják? — Tervezém, hogy rövidesen beadok egy kötetet a Szépiro­dalmi Kiadónak. Ebben a Száz nap a hegyen címmel az 1975 óta írott verseimet kapja kézhez az olvasó. Egy olyan elképzelés is foglalkoztat, hogy Fekete tulipánok címmel a feleségem halála óta írt szo­nettciklusból összeállítok egy kötetet. Jelentős része elké­szült. — Prózai művei? — Szerződésem értelmében a Magvető Kiadó nyomdába adja a Mindenkori mesterek sorozatban két regényemet, a Polgárjelöltek és a Színház az Ezüst Kancsóban címűt. Az előbbi, 1945-ben. az utóbbi pe­dig 1957-ben jelent meg. — Lesz-e változás benne, vagy változtatás nélkül kerül újból kiadásra? — A Színház az Ezüst Kan­csóban változtatás nélkül, a Polgárjelöltek némi stiláris korrekcióval jelenik meg. Üjabb vendég érkezik a Ká­vészalonba, Takáts Gyula test­vére a Róma-hegyről. Orvosi vizsgálat után — az egészség örömével. A tavalyi jó bor­termésről, a várható időjárás­ról, Takáts Gyula tevezett bu­dapesti utazásáról folytatódott a beszélgetés. H. B. A népi építészet Baranyában Baranyában védelem alá kerültek a népi építészet leg­értékesebb emlékei, hogy megőrizzék az utókor számá­ra a hajdan élt tehetséges fa­lusi építőmesterek szép alko­tásait. Az Országos Műemlé­ki Felügyelőség eddig 44 épü­letet — lakóházat, gazdasági épületet, falusi műhelyt, egy­házi építményt — nyilvání­tott védetté, s további 33 épü­let védelmét javasolták a szakemberek. Valamennyi a szépet szerető magyar, német I vagy délszláv parasztember harmóniaérzékét dicséri, játé­kos díszítőkedvét őrzi. Bara­nyában — az ország más tá­jaitól eltérően — nem alakí­tanak ki skanzent, ahol össze­gyűjtenék a népi építészet ■fennmaradt emlékeit, hanem saját környezetében és eredeti formájában műemlékként vé­dik meg. A 150—200 éves épü­leteket helyreállításuk után mai funkcióval kapcsolják be falujuk életébe.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents