Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-22 / 19. szám

SZEMLÉ.R FERENC ALMÁSKERT mindenik almafában évek titka lakik tegnap este is láttam itt valakit amint az özön fűben cigánykereket s a lusta mezőn hengerbuckát vetett majd vissza a kert tiszta közepébe szökelll s a kötél mentén a lepedők között a szél elröpítette öt • 18*78. január 8-én halt meg Bu­karestben — 71 éves korában Szemlér Ferenc romániai ma­gyar költő, műfordító, akinek munkásságát román állami­díjjal és a Magyar Népköz- társaság babérkoszorúval éke­sített Zászlórendje kitüntetés­sel is elismerték. Halálával pótolhatatlan veszteség érte az erdélyi és az egyetemes ma­gyar Irodalmat. Korábban szerkesztőségünknek adott versével emlékezünk meg róla. anyácska (Régi orosz népballada) Anyácska, Sűrű por száll, felhő. Parancsolom, angyalom, Sűrű por száll künn a réten! Édes gyermekem. Lovak játszadoznak; Éltem fénye, ott közéig Alekszandr Szergejics! Anyácska, anyám. Vendég jár a kertben, Parancsolám, angyalom, Tornácra föllépdel. Édes gyermekem, Ne félj, ne ijedj hát! ültem fénye, csillaga. Téged én nem adlak! Anyácska, anyám, Szentképek kisérnek, aj!m Parancsolom, angyalom, Háromszor megáldasz, aj! Édes gyermekem. Háromszor megáldlak.. Éltem fénye, csillaga. Az úr legyen tevéled! liencsik András fordítása • Ehhez a drámai dialógszerűen előadott balladához legenda Is fűződik : állítólag egy Tánya nevű cigánylány énekelte, s Puskin jegyezte le. Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó új­donságai között szerepel Nyitrai Ferencné munkája, az Ipari struktúránk: változá­sok, hatékonyság címmel. A kötet összefoglaló áttekintést ad a magyar ipar szerkeze­téről, s azokról a tendenciák­ról, amelyek az iparszerke­zet javítását, világpiaci szem­pontból hatékonyabbá téte­lét célozzák. 1. Kon könyve A barátság címmel jelent meg. A szovjet szerző mun­kája az ismert fogalom tu­dományos megvilágítását szolgálja, ismertetve mint kulturális-történelmi jelen­séget, s vázolva a barátság pszichológiáját is. Megjelent a Művészet poli­tikánk időszerű kérdései cí­mű gyűjteményes kötet, amelynek írásai jó áttekin­tést adnak a téma legaktuáli­sabb kérdéseiről. E. Iljenkov tanulmánykö­tete, ' A dialektikus logika, történeti és elméleti vázla­tokkal világítja meg a dia­lektika marxista—leninista elméletének legfontosabb kérdéseit Nagy időknek kis emberei címmel látott napvilágot a nemrég elhunyt erdélyi író, Kahána Mózes önéletrajzi írásainak kötete; anyagát Szántó Kovács Gábor válo­gatta. A nemzeti ipar megterem­tése, a reformkor legégetőbb problémái körül kibontakozó polémiáról tájékoztat Lackó Mihály könyve, Széchenyi és Kossuth vitája címmel (a kötet a Magyar história so- fMtfban jelent meg). Rimiez D. István műveiből kiállítás nyílt a Műcsarnokban. Képünk: Lóvásár című fest­ménye. Culay István Pierrot, kopott kabátban A magányosok tüleked­nek legjobban Mint­ha haza sietnének. Végül kikötnek a sűrű leve­gőjű kocsmában és megtisz­telik egymást. — Jónapot, Gabos úr! A város utcái görbék. Tro­lik, autóbuszok, villamosok tekeregnek, de hova? Hova visznek, honnan hoznak? Egy pohár bor még ... Beszélget­nek, ki halkan, ki hangosan, összefő az ének a rekedt szó­val. Meleg ételszag terjeng. Összefut a nyál a savanykás bortól. Erős cigarettákat szívnak, amelyiknek érzik a füstjét. Közéjük áll. Kialvatlan a szeme, görcsösen szorítja uj­jaival a pálinkáspoharat. Ke­rek sapka van a fején. — Jónapot, Gabos úr! Ide járnak a keshedt com- bú lányok. — Csókolom, Erzsiké. Rettenetesen fáradt. Almos is. A zsebébe nyúl. Végigpil- i lant a lányokon. Az ajtó mel­lett telefon. Érmét keres az aprópénz között. Bedobja az érmét, krákog, tárcsáz. Megrándul, mikor felveszik a kagylót. — Szervusz, kedvesem! — mondja. — Rád gondoltam. Nen, nem azért ly'vtalak ... Igen, rád gondoltam. Hülye vagyok? Nem baj, Ibiké, szer­vusz! Mosolytalanul leteszi a kagylót. Begombolja kopott kabátját, kilép az utcára. Hat óra tájt már sötét van, nem tud úgy vig'.áini a pocso­lyákra, mint nappal. Nappal könnyű! A másik szemébe nézel és kifürkész­heted, hányadúin állsz vele. T iporják i egymást az embereit. Átvág a túloldalra, kibukkan a térre Megtorpan. Kín­lódnak az autók a körforgalomban. Oszlopuk megmerevedik, kinyújtóz'k, görcsbe rándul... Aztán az embereket nézi. Pisisek es tépett arcú ak’atáskások... Hogy tudják, metre menje­nek ! Határozott léptekkel meg­indul. A váljanak ütődnek, élvezi, hogy áramolnak az emberek vele szemben. Lökdösi őket I Némelyik rámordul. Utat tör magának az em­berek között. összeszorítja a fogát. Bele egy tócsába. Még egyszer! A tér túlsó oldalára ért Rágyújt, felhajtja a gallérját, kifújja a füstöt. Rosszkedvű. Megfordul, elindul hazafelé. Hová? Nincs otthona, csak egy szobája... Most viszonylag kevesen vannak a járdán. Eszébe jut Ibiké. Gurgu- lázva kacag, és összecsapja a tenyerét, ha csodálkozik. Benéz még egyszer a kocs ■ mába. Kikéri a féldecit, oda­áll a pulthoz. Megtelik nyu­galommal. Kigombolja a ka­bátját, szemügyre veszi az embereket A lányok szája széle fakó, és magukban mo­solyognak. A közelükbe húzódik. Fület Értelmetlen szöveget mór mólnak. De szerencsétlenek vagytok, nézi őket. Hát nincs hova menjetek? Lassan, elgondolkozva a szájához emeli a poharat, és elmosol* oUik ö is, mint a lá­nyok. Egyedül ran Legjobb egyedül — álla­pítja meg. — Akkor megyek, amiker a kai ok, akkor jövök, amikor akarok. Nagyot szív a cigarettájá­ból. Mellbe vágja a füst Ke­resztbe veti a lábát Felkö- nyóköl a pultra. Mély szem­gödréből kivillan élénk szem­bogara. Érzi, hogy zuborog a vére. — Jó estét, Önodi úr! — hallja a háta mögött P ierrot nem mozdul. Nem neki köszöntek. Elálldogál az ember a melegben. Csikorog az ajtó, topogás. Barátságosan az érkezőkre pillant aztán megint maga elé bámuL Körülötte buboré­kol a beszéd. Gondol egyet — Csókolom, Erzsiké! — koszon egy kókadozó lányra Napyon meg tud törni az ember. — Erzsiké, nem kéne el­menni valahova, ahol le le­het ülni? A lány odasündörög mellé. — Maga szólt? — Igen... Mi az, amit iszik, Erzsiké? — Mit? — Nem tudja? — Megint rátör a fáradtság. — Örül­jön, hogy nem tudja. Lehajtja a pálinkát. Nézi, nézi, nézi a lányt, aztán el­köszön : — Csókolom, Erzsiké! Még egy-két pillanat, az­tán megmoccan, elindul kife­lé. Az emberek a lánnyal együtt elnémulva figyelik. — Spicli? — csodálkozik Erzsiké. Jár a trolibusz ablaktörlő­je Gyalog megy inkább. Nép- telen az utca. A szél a sze­mébe hordja a hópelyheket — Erzsiké! Hogyan jutott maga ide? — kérdezi magá­ban a lánytól. Erzsiké lesüti a szemét — Miért érdekli ez magát? — Mert szeretem. Kuncogni kezd az utcán. Ütemesen lépdel. Hamis. Iszo­nyatosan hamis! Látni véli Erzsiké bomlott tekintetét A szélnek) dőlve tönet előre. Hosszúak lettek, kifehéredtek az utcák. Egy ház előtt megálL Felnéz, sokáig figyel egy ablakot Egy ízben megkérdeztük tőle: — Miért vagy ilyen állati ideg« s ? Ha sokat Ivott, rettenetesen csikorgatta a fogát. A lányok könyörögtek neki, hogy hagy­ja abba. Végre megmozduL Hova megy? Honnan? Mi- nvk? Tapossa a ropogós, puha havat. Ütemesen, könyörtele­nül, hosszan — végig a csúf városon. A VERS SZÜLETÉSE Tandon Dezső Személyes és személytelen szerkezetek Az alábbiakban szereplő versek Egy talált tárgy meg­tisztítása című kötetemben (1973, Magvető Kiadó) jelen­tek meg. Keletkezésük ideje 19B9—7U; alighanem sze­mélytelen szerkezeteket tar­talmaznak, különben képte­len volnék foglalkozni ve­lük: személyesen olyan mesz- sze vagyok a hét év előtti időtől. Természetesen a sze­mélyes szerkezetek is hosz- szú életűek lehetnek; nagy mesterem, az 1935—39-es ter­mésű Jékely Zoltán egykori költeményei mindmáig ott- honosan-rejtélyesen eleve­nek és a számára (Jékelynek) konkrét eseménytörtenetek az én képzeletemben átala­kulva általánossá válik, azok a helyszínek és történések általam, olvasójukkal kapják meg egyik lehetséges öröklé­tűket. Más a helyzet az alábbi­fajta költeményekkel, me­lyek nem az élménytörténet közvetlen anyagából szerve­ződ nek. Például : A damaszkuszi út Most, amikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy. Ez a Talált tárgy kötet el­ső verse. Még a cím is csak utalás: az átalakulás útjára (Saulus). Míg azonban az »ős«-torténetben határozott innen-oda változás, ebből - azzá alakulás zajlott le, itt ennek a párlatáról van szó: bármikor bármiféle végletes változás végbemehet bennünk (nem is sorolom az emberi vetületeket, melyek ilyen át­alakulás síkjai lehetnek). Ha­nem ez a három sor (mert a cím nálam is fontos része, sora már a versnek) nem ki­szolgáltatottságot jelez, ha­nem belső felszólítás-félét, utal Rilke »•torzójára'«, az archaikus Apollóra. ennek sugallatára: »Változtasd meg életed!« Ha ehhez hozzá­vesszük a Beckett-hatást, a Godot-fennhangokat (vára­kozás; erre utalhat a »leg­főbb ideje, hogy«), a remény mozzanatát, hármas tartalma van ennek a rövid versnek: 1. elismeri minden pillanat potenciális egyenlőségét, az idő demokratizmusát vallja; 2. a változás lehetőségének tudatát fejezi ki (és itt a kafkai rovarrá-alakulásról nincs szó! aki idáig köve­tett, érzi, miért nincs; en­Asirberdi Kurtov Húzz ki a pácból! — Egy nyelven beszélünk, Marat-aga — harsogta a te­lefonba Karrijev —, és ma­ga még mindig nem képes felfogni, hogy nem tehetem. Folyton csak a magáét haj­togatja. Nem fogok a maga kedvéért törvénybe ütköző dolgot cselekedni. Inkább ne­velje meg a csemetéjét, hogy a saját erejéből javítsa ki a ketteseit. Itt az ideje, hogy a kölyök végre megtanuljon szárazdada nélkül élni,., Szó sem lehet róla! Dühösen lecsapta a kagy­lót, aztán kényelmesen elhe­lyezkedett a díványon és az újságjába mélyedt. Tekintete megakadt a »-Húzz ki a pác­ból.’« című cikken, amely a »szocialista összeköttetése­! két«, az elvtelen segítség- I nyújtást állította pellengérre maró gúnnyal. »Jó, hogy nem adtam be a derekamat« — gondolta magában, amikor hirtelen felpattant az ajtó és a felesége zuhant be fél- dúltan a szobába. — Jaj nekem! Micsoda sze­rencsétlenség! — jajveszékelt Durszum-edzse. — Miket zagyválsz itt ösz- sze-vissza? Miféle szerencsét­lenség? — Szegény kisfiam... a mi édes gyermekünk... — zo­kogott az asszony —, a rend­őrségre került... Elgázolt va­lakit ... Hányszor kértelek, hogy ne vedd meg neki azt az átkozott kocsit! — Azért ne óbégass! — mordult rá Karrijev és fel­tárcsázott egy számot. — Te vagy az, Mergen-aga? Hogy szolgál a kedves egészsé­ged? ... Köszönöm kérdésed, jól vagyunk, csak Orazikkal történt egy kis malőr... Be­vitték a rendőrségre ... Na­gyon kérlek, húzz ki a pác­ból, öreg fiú ... Köszönöm ... köszönöm ... Igazán kedves vagy... Karrijev föltárcsázott egy másik számot is: — Aman Amanovics? Szá­lam alejkum! Aman Amano­vics, segítsen a szegény roko­non ... Nem, nem. csak Ora~ ziknak van egy kis kellemet­lensége .,. Valami bámész fajankó nekiszaladt a kocsi­jának ... Most bent csücsül a rendőrségen... Igazán megtenné? Nagyon hálás va­gyok önnek... Meg le sem tette a kagy­lót, amikor betoppant Oraz. — Csakhogy itthon vagy, édes kisfiam! — rohant hoz­zá Durszun-edzse és köny- nyezve átölelte. — Elenged­tek? — Mi van veletek? — ál- mélkodott Oraz. — Honnan kellett volna hogy elenged­jenek? — Hát a rendőrségről... szipogta az anyja. — Mutasd magad, ugye, nem történt semmi bajod, amikor az a holdkóros a kocsid alá fe­küdt ... — Ugyan, mi jut eszetek­be? Nem ütöttem én el sen­kit — csodálkozott Oraz. — Gépjárműellenorzés volt, mű­szaki vizsgálatra kellett vin­nem a kocsit. Az pedig ugyanabban az épületben van. ahol a rendőrség. — Csak most kapott észbe, hogy miért olyan izgatottak a szü­lei: — Ahá, hat ezért emle­gettétek a rendőrséget! Karrijev mérgesen ráför­medt a féleségére: — Látod, milyen pánikot keltettél, te őrült! Én meg jól beugrottam neked és fö­löslegesen háborgattam egy csomó derék embert... Majd még azt hiszik, hogy provo­kálni akartam őket. A vé­gén még megharagusznak, aztán szeretném tudni, kifog­ja a drágalátos magzatodat kihúzni a pácból, ha egyszer tényleg a nyakára hajt va­lakinek?! A türkmén szerző Írását oroszból fordította: aabamnty László nek a versnek a képzetköre nem tágítható tetszés sze­rint). továbbá 3. bizakodást, várakozást je­löl Az »út« képzete csupán azért szükséges, hogy maga a vers kizárólag »viszonyítá­sokból« állhasson (már ak­koriban is szükségem volt egyértelműségre. konkrét­ságra: sót, ezek a verseim kizárólagos megoldhatóságuk^ 'kai pontosabbak, mint az azóta írottak; lecsupasztott- ságuk természetesen nem ér­tékhordozó; a vállalkozás jellege más. ba anyagsze­rű bb a szerkezet; itt, leszö­gezem, a Talált tárgy kötet­nek ezekben a verseiben va­lóban szélső helyzetig jutott a költészet, nem is folytat­hattam tovább, hagyományos eszközeivel — számomra — ■nem adódott ilyen kombiná­ciók újabb útja). A kizárólag viszonyítások­ból álló vers nemcsak a »ko­moly« alaptéma (a Saulus- utalás) miatt nem »vicc«, nem mulatságos. Aligha hin­ném, hogy egy vurstlin ke­resztüllőtt golyó útja »tré­fás« lenne — csupán azért, mert olyan kacagtató részle­teket üt át. Szerintem azok­nak a verseknek a legna­gyobb megközelítési nehézsé­ge még mindig bizonyos »egyedi« műveltséganyag: ea itt nem, de a TEDDY ÉS JO­HANNA címűben igencsak kitetszik. j Teddy és Johanna »— Találós kérdés: — Mi az7« IL »— Nem hallod?* »— Mit csinálsz helyette?­V A kötetben a »hallod« saj­tóhibával jelent meg: balod­ként — ez a vers egész ér­telmét lerontja. Mert: Teddy, a Salinger-novella-cimszerep - lő a világ minden jelenségét a maga adottságában csak önmagának — egy almát egy almának, a szaxofonozást szaxofonozásnak stb. — te­kinti és éli, semmiféle teore­tikus megjegyzést nem enge­délyez semmiről, ám ezzel nem holmi »töredékes anyag- elvűséget« hirdet, hanem a megnevezés szükségét is meg­kérdőjelező tényérzékel ést; »szemben« áll véle Johanna, a szent, aki »hangokat« hal­lott, s néki ezek jelentették a legtöbbet, az abszolútumot; ő úgy érezhette, hogy ha vala­ki nem »hall«, akkor — nem is él igazán! Mit lehet ahe­lyett »csinálni«, hogy hal­lunk? És így tovább. Mind­két álláspont — Teddyé és Johannáé — végletes és nem azonos az én álláspontom­mal; mégis említésre, meg­csodálásra érdemesek, mert nem langyosak, nem közép­utasok, nem manipuláltak. Igyekeztem magam sem ma­nipulálni őket, amikor — hi­degvágással — egymás mellé tettem a két »végső mintát«. A cselekvés és a létezés irán­ti hódolatul. Eörsi István A PARTON öreg, köpd ki a cuclid, műfogsorod közé akadt; hátrálj egy bajusznyit, halászd ki a szembogaradat. A parton vámtiszt-zenekar; macskákon siklik a vonó, sejhaj, sebaj, jobb lesz tavaly,— a vízből mindez látható. Cilinderben egy csecsszopó, műértők módján szunnyadoz, mint Mózest viszi a folyó, mely egyszer mindent visszahoz. Agg ajkak közt kibuggyan a cucliból a vér, az innenső s a túlpart helyet cserél

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents