Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 13. szám
I Gongszó után Nem okozott csalódást a K Dózsa OkölvívóSportunk egyik vidéki fellegvára bizonyított : Kaposvár méltó választ adott a kétkedőknek arra, hogy a csapatbajnokság utáni nosztalgia Somogy székhelyén nem a múlt siratása volt csupán. Amit a somogyi szakemberek és szurkolók évekig hiányoltak, végül is kulcskérdés lett. A csb elsorvasztása óhatatlanul maga után vonta nemzetközi szereplésünk eredménytelenségét. A múlt év áprilisában örömmel üdvözöltük a csb feltámasztását. A Dózsa versenyzőire az a feladat Várt, hogy szereplésükkel igazolják pártosságukat e küzdelemsorozat mellett. Kaposváron — nyílt titok — évek óta készültek a csb-re, nem érte tehát olyan váratlanul az együttest az újjáélesztés híre, mint néhány más csapatot. A lila-fehérek jó szereplése ismét »közüggyé-« vált Somogybán. Ez a fokozott várakozás nemcsak megelőzte, hanem végig is kísérte bajnoki szereplésüket. Milyen céllal vágott neki a Dózsa az elmúlt bajnoki évnek, mit sikerült valóra váltani? Miként látják a sportág és saját szakosztályuk jövőjét?' Megannyi kérdés, melyre szakszerű és kimerítő választ kaptunk azon a be- szélgétésen, amelyen az egyesületet Kiss István ügyvezető elnök, Gimesi Mihály technikai vezető és Hergert Jenő edző képviselte. A K. Dózsa célkitűzése a versenykiírásból fakadt. Csoportjukban legalább a második helyet kellett megszerezni ahhoz, hogy idén az ismét újabb formában lebonyolítandó csb-n ott lehessenek a legjobbak küzdelmében. Mint ismeretes, az első fél év még szebb reményeket is táplált. A Dózsa várakozáson felüli szerepléssel az első helyen fordult csoportjában, s akkor úgy látszott, hogy esetleg csak a Vasas állíthatja meg az aranyéremért vívott csatában. Nem így lett. A Kun B. SE időközben megerősödött, és az emlékezetes kaposvári döntetlen után, azon a bizonyos hétközi Lévai—Hidegh mérkőzésen dőlt el a két pont sorsa. Csapatunk végül is második lett a csoportjában, és a másik vidéki központ, Gyöngyös legjobbjaival kellett megküzdenie a bronzéremért. Hajszálon múlott, mégsem sikerült a dobogóra jutás. Ez azonban mit sem von le a kaposváriak idei szereplésének értékéből. Hogy miért? Nyugodtan kijelenthetjük: a múlt évben a Dózsa versenyzőinek tudása tovább gyarapodott; technikájuk fejlődött, harcmodoruk színesedett. A jelenlegi csapatban megvan az előrelépés lehetősége. Ez a gárda, ha egy-két versenyzője már nem is épp tinédzserkorú, még nincs túl a zeniten. A csb mellett ezt igazolta az orszáMegyei labdarúgó edzők tóvá bbképzése Tegnap Kaposváron, az ifjúsági művelődési központban továbbképzést tartottak a megyében működő edzőknek. Dr. Zádori “László köszöntője és bevezetője után Siklósi György, a közeljövőben megalakuló edzőbizottság leendő elnöke pár szóval tájékoztatta a jelenlevőket a bizottság munkájáról. Ennek legfőbb célja a segítségadás, szakelőadások szervezése és lebonyolítása lesz. Ezután Csaba Gábor, a Komlói Bányász vezető edzője tartott előadást a labdarúgás több időszerű kérdéséről. Elmondta, hogy labdarúgásunk a nagy változások korát éli. Üj utakat keresnek módszerekben, stílusokban, sőt elméleti megoldásokban is. Külön kitért az utánpótlás nevelésének fontosságára. A jövő feladata, hogy a gyerekeket már az általános iskolák álsó tagozataiban képezzék. Először sokoldalú testi nevelésre van szükség, később kerülhet sor a speciális képzésre. A sportegyesületeknek szoros kapcsolatban kell állni az iskolákkal. Szükséges új alapokra helyezni az eddig alkalmazott sportpedagógiát, fontos a következetesség és az értelemre való ráhatás. Az edzők, a játékosok taktikai tudásának fejlesztését is szorgalmazzák, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a fizikai képzésről sem. A szakemberek jobban ügyeljenek a terhelések helyes adagolására, váltakoztas- sák a különféle pihentető gyakorlatokkal. Mindenképpen el kell érniök — felméSomo gy i Néplap résekkel, a képességek mérhető adatainak rendszeres megfigyelésével — á végzett munka és a játékos erőállapotának állandó ellenőrzését. Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a kapusok, hiszen a jó kapuvédőnek más készségekre van szüksége, mint a mezőnyben játszó társainak. Az előadó az erő- fejlesztés gyakorlati módszereit különösen azért hangsúlyozta, mert a csapatoknál most folyik az alapozás. Az edzők már hasznosíthatják is az itt szerzett, új ismereteket. AZ előadás után a több mint húsztagú edző-hallgatóság megvitatta a hallottakat. A labdarúgó szakembereket foglalkoztató gondokra közösen próbálták megkeresni a választ. Gy. L. A Dózsa ökölvívő-csanata az ról jobbra: Nagy Z„ Ferstek, dai Lévai, Rigó és Hergert gos bajnokságokon és a különböző nemzetközi kupákon való eredményes szereplés. Nem véletlenül lett »A« kategóriás a szakosztály, s az sem véletlen, hogy az országos szövetség — ki tudja hány évtized után? — válogatott mérkőzés rendezési jogát bízta városunkra. Kell-e méltóbb, szebb elismerése a munkának? A Dózsának ma több olyan versenyzője van, akit már a nemzetközi börzén is jegyezni lehet. A végső csb-s negyedik hely így nem ad reális képet erejéről. Mert fölmerül a kérdés, mi van, ha az időközben bevonult Inkei és Vla- dar végig rendelkezésre áll é6 Ferstek sem esik ki több mérkőzésről sérülés miatt? Hol végzett volna a csapat? Mértéktartó vélemény szerint is előrébb. Vajon hány egyesület dicsekedhet kilenc első osztályú ökiözővel? És hány sportkör hozott felszínre az ismeretlenség homályából egy év alatt annyi válogatottat, mint a kaposvári? Rákosa, Nagy, Rajczi és Ferstek (nyugodtan ide sorolhatjuk Ínkeit is) tavaly lett nagyválogatott, rajtuk kívül Vladár .a junior válogatottban kapott bizonyítási lehetőséget Két nagy nemzetközi verseny közül a Balaton-bajnokságon Vladár és Rákosa, a Steinmetz Kupán pedig újra csak Rákosa utasította maga mögé súlycsoportjuknak valamennyi résztvevőjét. Ez a két fiú egy év alatt óriásit fejlődött, egy csapásra az érdeklődés középpontjába került. Mindkettőjük szép jövő előtt áll. A Dózsát nemcsak ez a két öklöző fémjelezte. Az országos vidékbaj nokság is igazolta, hogy megyénk reprezentáns csapata valóban »csapat-« is. Salgótarjánban 29 ponttal lett első a Dózsa. Három arany mellett két második és három harmadik hely a vidék legjobbjai között is ezt igazolja Régen fordult elő, hogy az országos bajnokságra nyolc (!) versenyző utazott kaposvári színekben. Ott Rákosa és Vladár riíellett Rigó is bronzérmet nyert. A junior OB-ról is »érkezett-« két arany-, egy ezüst- és két bronzérem. A szakosztály 43 olimpiai pontot gyűjtött, s ez a szám nagyon is beszédes. Tizenhét versenyző lépett szorítókba a múlt év nagy utolsó CSB-mérkőzésen. Bal- Rajczi, Varga Z., Rákosa, Bu- Jenő szakedző. csatáin. Valamennyi csb-mér- kőzésen csak Rákosa szerepelt. A legeredményesebb »csébés* mégis Ferstek volt, aki mind a tíz találkozóját megnyerte. A szereplés gyakoriságától függően ez a sorrend alakult ki, (zárójelben áz első szám a győzelmet, a második a döntetlent, a harmadik a vereséget jelzi): 1. Rákosa: 12 (10 2 —), 2. Rigó: 11 (7 — 4 ), 3. Varga Z.: 11 (6 2 3 ), 4. Ferstek: 10 (10--------), 5. Nagy Z.: 10 (7 2 1), 6. Lévai: 10 (7 1 2), 7. Bogyó: 10 (6 1' 3), 8. Vladár: 8 (7 1 — ), 9. Túri: 7 (4 1 2), 10. Budai: 6 (4 — 2), 11. Rajczi: 6 (3 1 2), 12. Istiván; 4 (1 — 3), 13. Vátülik: 3 <1 — 2), 14. Orsós: 2 (1 — 1), 15? Salamon: 1 (1 — —), 16. Ignácz: 1 (-------1), 17. Dévényi: 1 (--------1). A z eredményesség értékét csak növeli, hogy a fentiek közül 12 a Dózsa neveltjének vallhatja magát. De Varga, Budai és Vladár is sainte ismeretlenül került a lila-fehé- J rekhez, s ráadásul Rigó ugyancsak itt lett első osztályú versenyző. Ez utóbbi most bejelentette, hogy visszavonul, Túri pedig távozási szándékát közölte. A sportkör < Irányítói mindezek ellenére szépnek és biztatónak látják a jövőt. Az első »bizonyítványosztás-« soksok örömet hozott, s ahogy az utóbbi években a Dózsa szinte évenként kirukkolt egy vagy több tehetséges fiatallal, optimizmusuk ezúttal is érthető. Bizonyára ez az év is hoz felszínre újabb neveket. A szakosztálynál régen volt ilyen összhang a vezetésben, mint manapság. És ez nem az eredményesség következménye, hanem éppen fordítva: a közös tevékenység, az azonos nézetek eredményezték és segítették a kibontakozást. Her- gert Jenő edző személyében olyan szakembert mondhat magáénak a Dózsa, aki nemcsak sportolói pályafutását, hanem edzői sikereit is itt alapozta meg. Nagyszerű szakembertől, a nemrég elhunyt Szegfi' Lászlótól tanulta a mesterség fortélyait. Kitűnő örökséget kapott, s ő jól gazdálkodott vele. Kaposvár továbbra is ökölvívó-sportunk fellegvára. Az alapok szilárdak, a falak erősek. Nem kell félteni az ellenfelek ostromától. Jutási Róbert műsor Csiky Gergely Színház, 20 órakor: GODOI-SA VARVA. stúdióelőadás. Kaposvár. Vörös Csillag de. fél 11 órakor: 2x2 NÉHA 5. Du. 3 órakor: BOMBASIKER. Du. 5 és este 7 órakor: AZ AKASZTANI- VALÛ BOLOND NO (14). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: A NEGYVENEGYEDIK. Du. 6 és este 8 órakor: AZ UTOLSÓ MOZielű- ADAS (16). Latinca filmszínház du. fél 6 órakor: PUERTO RI- V O (14). Siófok, de. 10 órakor- MEGÁLLÓ HÁROM ÔRARA. Du. ö és este 7 órakor: fel A FEJJEL. Nagyatád du. 3 és este fél 8 órakor: SZABALYTALAN SZABÁLYOS. TELEVÍZIÓ Budapest L 7.58: Műsorismertetés. 8.00: Idősebbek is elkezdhetik... 8.05— 9.10: Midenki iskolája. 9.10: Arago X—001. 9.20: Melyiket az ötezerből? 9.35: Tele-íény-kép. 9.55: Hírek. 10.00: Vándormadarak. Csehszlovák Ifjúsági film. 11.10— 12.10 : »Csak a derű óráit számolom«. 14.53 : Műsorismertetés. 15.00: Gusztáv és a téli örömök. 15.05: Tiszai halászok. 15.35: Európai nemzetek csapatbajnoksága. 17.10: Nótaszó. 17.35: Műsorainkat ajánljuk. 18.00: Most mutasd meg! 18.30: Reklám. 18.35: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. 13.40: Esti mese. 18.50 : Idősebbek is elkezdhetik.. . 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Hölgy autóban, szemüveggel és puskával. Francia—amerikai film. 21.36; Telesport. 22.15: Hírek. Jugoszláv Tv 9.00: Barázdák. 10.00: Salajko. Gyermekműsor. 10.30: Maja skow- ron csínyei. 11.00: Népi muzsika. 11.30: Földművelőknek. 13.50: Kritikus pont. 14.20: A tűzszerszám. Dán ifjúsági film. 15.30: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 20.00- A névsorból töröltek visszatérése. 21.05: Karaván: Plttvice. 21.55: Rajzfilm. 22.00: Sportszemle. Osztrák Tv 15.05: öt penny. 17.00: Tóby és Tóbiás. Bábjáték. 17.30: Maja, a méhecske. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.30: Randevú állatokkal. 19.00: Vasárnapi osztrák képek. 19.30: Tv-hlradó. 19.50; Sporthírek. 20.15: Asszonyom, ön túlzásokba esik. Tévéjáték. 21.50: Sporthírek. Hírek. KOSSUTH RADIO «.00: Hírek. «.10—7.54; Kellemes vasárnapot! 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 8.00: Hírek. 8.05; Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.25: Hallgatóink figyelmébe! 8.2«: Régi. híres énekesek műsorából. 8.59 : Az MRT gyermekkórusa népdalokat énekel. 9.12: Reklám. 9.15: Magyar múzsa. 9.54: Útközben. 10.00: Hírek. 10.03 : Az elfelejtett történet. Rádiójáték. 10.40: Svéd Sándor operettfelvételeiből. 11.08: Zenés reklámturmix. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: ’Fortélyos kitérők. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.45: Rádiólexikon. 14.15: Chopin: h-moll szonáta. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.00: Hírek. 15.08: Útközben. 15.13: Reklámkalauz. 15.17: Zenekari muzsika. 16.00: Sándor Kálmán hősei. 16.-58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Magyar operaénekesek. 18.00: Régi magyar muzsika. 10.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: . Hírek. időjárás. 13.40: Útközben. 18.45: Sporthírek. 18.50 : Köztársaság tér. 1956. 19.45 ■ Zenekari muzsika. 21.27: Rádiószínház. Anyám nagyon messze -van. Hangjáték. 22.00: Hírek. 2S.10: Sporthírek. 22.15: Hallgassuk együtt! 23.00: Szegedi Ernő zongorázik. 24.00: Hírek. 0.10: Balettzenék operettekből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Edward Power-Biggs és Daniel Pinkham Soler-coneertő- kat orgonái. 8.00: Hírek. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Hírek. 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: örökzöld dallamok. 10.00 : A mosoly országa. 10,30: Hírek. 10.33 : 87 perc színházról, rádióról, televízióról. 12.00: Paródiák és badarkák. 12.56: Volt egyszer egy medvém. 13.45: Időjárás- és vízállás-elentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Nőkről — nőknek. 15.30: Hírek. 16.33: Filmzene. 15.50: Mikrofon előtt az iroA Kaposvári Közúti Építő Vállalat egy nőt azonnal fölvesz konyhai kisegítő munkára Jelentkezni a Kaposvár, császárréti központi telep vezetőjénél lehet. Továbbá felveszünk egy férfit fűtőnek, széntüzelésű Marabu-kazánhoz. Jelentkezni a vállalat központjában, Kaposvár, Szántó Imre u. 19. sz, alatt lehet. Értesítjük szövetkezetünk tagjait, hogy a vásárlási és értékesítés/, vi:$zatéritési könyvüket az 1977. évi vásárlások és értékesítések összesítése végett a lakóhelyükhöz legközelebb lévő szövetkezeti boltban (Kaposváron a Zselic Áruházban is) 1978. január 18 és február 15 között szíveskedjenek leadni, illetve bemutatni. KAPOSVÁR ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA (17224) dalmi szerkesztő. 16.00: A vasárnap sportja. 16.35: Reklám. 16.36 : ötórai tea. 1/7.43; Hírek. 17.45 : Közvetítés a Magyarország— Franciaország európai nemzetek csapatbajnoksága teniszmérkőzésről. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.36: Nótakedvelőknek. 19.21: Jó estét, gyerekek! 19.30: Hírek. 19.33: Sporthírek. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Sanzontalái- kozó. 20.18: Agis tragédiája. 30.4S: A tegnap slágereiből. 21.30: A* Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.30: Hírek. 22.33: Kellemes pihenést! 24.00: Hírek. 0.10: idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 3.08: Romantikus kamarazene. 9.56: Üj zenei újság. 10.31: Mahler: IX. szimfónia, ifi.00: Hírek. 12.10: A Nemzetközi 'Rádióegyetem műsorából. 12.40: Monteverdi; Orfeo. 14.56: Műsorismertetés. 15.00: Hírek. 15.08: így láttam Kodályt. 15.30: Csak fiataloknak ! 16.30 : Beethoven : VXL szimfónia. 17.06: Gondolatjel. 18.00: Hírek. 18.03: Gabos Gábor zongoraestje. 19.38: Hírek. 19.41: Művészlemezek. 20.40: Mi újság a magyarországi operaszínpado- kon? 21.42: Bemutatjuk új Bach- kantáta lemezünket, 23.00—23.10: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek — Vasárnapi kívánságok — 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15—20.00: Német nyelvű műsor. HOLNAPI ÊttëisOi* Kaposvár. Vörös Csillag ' du. 5 órakor: BOMBASIKER. Este 7 órakor: AZ AKASZTANI VALÓ BOLOND NO (14). Szabad Ifjúság du. 4 és este 7 órakor: PILLANGÓ I—II. (18). Dallos Ida mozi du. 6 ólakor: FEKETE GYÉMÁNTOK I—II. Siófok, este 7 órakor: AZ UTOLSÛ MOZIELÖADÁS (16). TELEVÍZIÓ Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Bábjáték. 18.00: Nyitott ajtó. 18.15: Szervusztok, fiatalok, linlö: Rajzfilm. 20.00: Az utolsó iskolai feladatok. Tv-drama. 21.00: Kiválasztott pillanat. 2&.Q5 ; Sakk. 212.36: Dokumentumíilm. Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30 : A vágy villamosa. 17.30; Kicsinyek műsora. 17.55: Jó északát, gyerekek! 18.00: Omaruru. 18.30 : Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hétfői telesport. 20.55: San Francisco utcáin. 21.46; Hírek. Sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.26—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A’ mai nap kulturális programjából. 8.26: Mit üzen a Rádió? 9.00: Vajda Péter versei. 8.10: A hét zeneműve. 9.40: Itt a lakat, itt a kulcs. Óvodások műsora. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Yehudi Menuhin és Julius Kat- chen lemezeiből. 11.20: Latin-amerikai históriák. 11.40: Különös házasság. 12.00: Déli krónika. 12.2«: Ki nyer ma? 12.3«: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Operakórusok. 15.00: Hírek. 15.1«: Édes anyanyelvűnk. 15.51: Zenékari muzsika. , 15.53: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Évközben. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.36: Egy falusi népi zenekar. 17.00: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: A Földényi- kórus Szalmás Piroska kórusműveiből énekel. 17.21 : SzállóvendFg. 17.48: Magyar előadóművészek felvételeiből. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.218: Hallgatóink figyelmébe! 18.3«: Esti. magazin. 19.15: Helge Roswaenge énekel. 19.40: Sajtókonferencia. 20.40: Zenekari muzsika. 21.30: Egy hajdani megyeszékhely. 22.00: Hírek, 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30 : Népdalfeldolgozások. 22.51; Meditáció. 23.01: Vladimir Horowitz zongorázik. 24.00: Hírek. 0.10 : Koncz Tibor táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.50 : A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.06: Zenés játékokból. 9.00: Nó- tacsokor. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: A Harmónia Koncert Fúvószenekar játszik. 12.30: Hírek. 12.33: A gondolkodási idő egy év. 12.53: Zenaida Pally és Bogdan Paprocki énekel. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.33: Álarcosok ünnepe. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig .. . 17.00: ötödik sebesség. 13.00; És ha azt mondom — nem. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.15: Labirintus. 19.30; Reklám. 19.35: Jó estét, gyerekek! 19.40: Suppé- est. Kb. 21.30: Cimbalom- és' tárogatómuzsika. 21.50: A tegnan slágereiből. 22.30: Hífek. 22.33; Derűre is derű. 23.01: Pzsesszfelvé- telekbőh 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Zenekari muzsika. 15.14: .Tohanssohn kórusműveiből. 15.30: Tskolarádió. 16.00: Hírek. 16 03: Lortzing ooóráiból. 16.40: A hét zeneműve. 17.10: Láttuk, hallottuk. 17.35: Huszonöt nerc beat. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Zsebrádiószfnház. Szerelem. 18.23: Egészségünkért ! 18.20: Rahmaninov; d-moll trió. 19.15: Tskolarádió. 10.30 : Hírek. 19.33: Üj Bach- kantáta lemezeinkből. 20.38: Az ezred lánva. 21.40: A kamarazene remekeiből. 23.00—23.15: TT'rr,k. Időjárás. PÉCSI RADIO Î7.<W: Hírek — FG—4. Fiatalokról fiataloknak. 18.00: Dél-du- n,ínt'Mi Híradó. 18.3«: S^erb-hor- vát rumi vű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.